Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. november 28.
Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

2016. december 14.
A Fogarasy alapítására, a teológiai oktatás évfordulójára emlékeztek
A gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály püspök által alapított iskola 140. évfordulójára, illetve a tanintézményben elindult teológiai oktatás 10. évfordulójára emlékeztek. A szerdai ünnepségen felszólalók úgy vélik: Fogarasy püspök szavai ma is időszerűek.
A Szent Miklós-templomban szentmisével kezdődött az emlékező ünnepség, melyen a főegyházmegye részéről Tamás József segédpüspök az iskola alapítójára emlékezett. Fogarasy Mihály püspök munkásságát emelte ki, illetve a leánynevelő intézet létesítéséről szólt.
„Fogarasy Mihály püspök legtöbb körlevelét az oktatással, neveléssel kapcsolatosan bocsátotta ki, vallotta, hogy az egyháznak az ereje az iskolák felvirágoztatásában van, egyházmegyéjében különös módon a leánynevelést tartotta fontosnak. Nagy áldozatot hozott a nőnevelést felvállaló női szerzetesrendek intézményeiért. Városában zárdát, iskolát épített, melyet 1876 augusztus 27-en szentelt fel. Méltó és igazságos, hogy a zárda, az iskola az ő nevét viseli. Az iskola, amely nevet visel, eljegyzi magát azzal a személlyel, annak szellemiségével, akinek nevét viseli. A név ugyanis kötelez”– mondta a püspök. Továbbá szólt az egyházi iskolák lecsupaszításáról, államosításról. Majd kitért a pedagógusok nem mindig könnyű feladatára, a 10 éve létrehozott, újra visszaállított teológiai oktatásra, illetve a szülők felelősségvállalására is.
Keresztes Zoltán, a Szent István plébánia plébánosa emlékezett a 24 évvel ezelőtt, 1992 szeptemberében, a gyergyószentmiklósi születésű erdélyi püspök emlékére állított szobornál. Néhai Hajdó István főesperes-plébános akkor mondott szavait idézte: „A püspököt 110 éves sírjából feltámasztottuk, és a nagy püspök hazajött, hogy szóba álljunk vele, és kérdezzük meg, mit kell tennünk, hogy megmaradjunk? A nagy püspök az evangéliumi igazságot idézi: újra építsetek sziklára.
Fogarasy püspök sziklára épített 140 évvel ezelőtt, napjainkban semmi sincs, ami nagyobb figyelmet igényelne, mint az iskola. „Az iskola az egyháznak a veteményes kertje, az iskola a templomnak előcsarnoka, az egyháznak joga van az iskolához éppúgy, mint a földes gazdának a saját szántóföldjéhez” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán idézve az idők követelményeit felismerő főpapot, kinek szavai ma is időszerűek, hiszen ma is vannak, akik a felekezeti iskolák működését akadályozzák, jogos létüket kétségbe vonják. „Holnapunkat és jövőnket építsük sziklára, mert aki sziklára épít, azon a pokol kapui nem vesznek erőt” – zárta ünnepi beszédét az iskola védnöki tisztségét betöltő Keresztes.
Ezt követően a tanintézet előtt álló Fogarasy Mihály püspök szobránál a kegyelet, az emlékezés koszorúit helyezték el.
A tanintézmény dísztermében folytatták az ünnepséget, ahol néhai Hajdó István emlékének adóztak, majd Részeg Ildikó igazgatónő a teológiai oktatás elindításáról beszélt, Fogarasy püspök alapítólevelét ismertette, mely a mindenkori tanodavezetőt nem feladattal ruházza fel, hanem küldetéssel. András Szabolcs történelemtanár pedig a leánynevelő intézet alapítása kapcsán néhány érdekes mozzanatra hívta fel a figyelmet. Tamás József segédpüspök a négy szenthely: az iskola, a család, a templom és a temető közül az iskola szerepét emelte ki, és Reményik szavait idézve jelezte, buzdítása ma is aktuális.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános a kérés, a hálaadás és az öröm fontosságára tért ki. Bartos Károly plébános az iskolában eltöltött órákról, az osztályokról osztotta meg tapasztalatát, hangsúlyozva, emberségben növekedtek a fiatalok. Görbe Péter főtanfelügyelő is a hála szavait, a vallásoktatás fontosságát hangsúlyozta. Nagy Zoltán polgármester ünnepi beszédében személyes történetét is megosztotta a jelenlévőkkel, ugyanis ebben az iskolában végzett. Az oktatókhoz, nevelőkhöz szólva pedig kitartást, jó munkát, jó kedvet kívánt további munkájukhoz. Szóra Róbert egykori teológiai osztályos emlékezett arra az időre, amikor belecsöppent a vallás osztályba. Mint mondta: a teológia osztály egy jó hely, soha nem bánta meg, hogy ezt választotta. Az emlékező ünnepséget záró igazgatói köszönőszavakat követően szeretetvendégségre hívták a vendégeket. A rendezvényt kulturális műsorral tették még ünnepélyesebbé.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro

2017. május 14.
Gyermekkórusok találkoztak Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált.
A Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus Találkozó idei házigazdája a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskola volt. Szombaton délelőtt a tanintézményből vonultak fel a kórusok a Szent Miklós templomba, ahol elsőként felcsendült az: Eljöttünk mind, zengjen az ének... „Ünnep van ma, a közös éneklés ünnepe” – mondta Lázár Nóra a házigazda Fogarasy Mihály iskola helyettes igazgatója. Ünnepi köszöntőjében a közös éneklés szépségéről, a közösségre való megtartó, összetartó erejéről szólt.
Kiemelte a találkozások fontosságát is, ahol énekelni szerető gyerekek, pedagógusok megtalálják lelkik boldogságukat a közös éneklésben. A rendezvényen megemlékeztek a névadóról is. Domokos Pál Péter munkásságának az egyik és talán legfontosabb eredménye, hogy Gyergyóban ma is magyarul énekelünk. Ezzel a céllal indíthatta útjára 1935-ben Petres Ignác és Mihály István kántortanítókkal együtt a Gyergyó-medencei gyerekkórus-találkozót – hangzott el. A több éves kihagyás után 1992-ben Pál Ibolya gyergyószentmiklósi zenetanárnő indította újra útjára a találkozót. György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános is szólt az ünneplőkhöz. Azt kívánom legyen köztetek olyan, és ha csak egy is lesz, aki Domokos Pál Péter célját, szellemiségét, a közösségért kifejtett munkáját szem előtt tartja, követi akkor biztosak lehetünk abba, hogy itt Gyergyószéken a jövőben is énekelhetünk magyarul – biztatta a gyerekeket az alpolgármester.
A főesperes köszöntőjében kitartást és bizalmat kívánt a gyerekeknek önmaguk és társaik iránt. Majd a gyergyószéki települések tanintézményeinek kórusai, hangszeres csoportjai mutatkoztak be egyházi és világi műveket adtak elő a zene ünnepén. A szombati eseményen hét gyermekkórus vett részt: a borszéki Zimmenthausen Iskolaközpont, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola, a gyergyóditrói Siklódy Lőrinc Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola és a házigazda Fogarasy Mihály Általános Iskola kórusai.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

2017. június 5.
Visszavárja Gyergyó a zarándokokat
Több száz gyergyószentmiklósi imádkozott együtt az 1200 vendégzarándokkal vasárnap reggel a városközpontban tartott szabadtéri szentmisén. Már hagyományt követ ezzel a város, hogy így búcsúztatja a hazainduló Boldogasszony-zarándokvonat utasait.
A házigazdák üzeneteként is hallgathatták Portik Hegyi Kelemen plébános szavait: jöjjenek jövőre is, és hozzanak magukkal másokat is Gyergyóba, Székelyföldre. Amit itt tapasztaltak, amit Isten adott számukra, azt adják tovább.
A szentmise szónoka, Székely János, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke az igazi értékek fontosságára, illetve az azokra leselkedő veszélyre hívta fel a figyelmet prédikációjában.
A mai világban a gonosznak öt halálos ellensége van, amelyektől el akarja szakítani az embereket. Az első az Isten és a vallás, az a gyökér, amely a teremtőhöz, az élet forrásához köt. A második a család, azok a szálak, amelyek szeretteinkkel kötnek össze, szülőhöz, gyermekhez, házastárshoz. A családot akarják tönkretenni, mert a szingli a legkönnyebben manipulálható ember. A gonosz ugyancsak el akarja tépni a harmadik ellenségéhez, a nemzethez kötő szálakat, amelyek az anyaföldhöz, a kultúrához kötnek. A negyedik érték, és a gonosz újabb ellensége a termőföld. A magyar gazda, a parasztember, akinek saját földje volt, és ragaszkodott hozzá, az a múltban sem volt könnyen meggyőzhető, eltéríthető meggyőződésétől. Ezt a földet akarják most kihúzni a lábuk alól. Az ötödik érték, amely veszélyben van, az a közösség, azok közössége, akik egyformán álmodják a jövőjüket – hangzottak Székely János szavai. Hozzátette azonban, a gonosz el akar választani az élet forrásától, de a szentlélek összeköt azokkal, egybetart.
A hazautazó zarándokokat Nagy Zoltán polgármester is beszéddel búcsúztatta. Utalt arra, hogy pünkösd vasárnapja idén nemcsak ünnep, de gyász is volt: június 4. a trianoni békeszerződés aláírásának, Magyarország szétdarabolásának évfordulója is, de 2010 óta az összetartozás napja is egyben. A 99 éve ejtett trianoni sebek mindig is fájni fognak, mert igaztalanok voltak. Mégis, Istennek, Krisztusnak, Szűzanyának hála, miénk a törhetetlen magyar jövő, mi vagyunk a határok felett egyesült magyar nemzet – hangzott el.
Sok gyergyói kiment a Boldogasszony-zarándokvonat indulásához a vasútállomásra, és jelezték, jövőre is visszavárják a most hazautazókat.
Gergely Imre Székelyhon.ro,

2017. december 6.
Orgona- és zászlószentelés Szent Miklós ünnepén Gyergyószentmiklóson
„Boldog a nép, amelyik tud ünnepelni” – idézte a zsoltáros gondolatát Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Felsorolta azokat a helyszíneket, ahol a városnapok alatt alkalom adódott az együttlétre, hogy végül, Szent Miklós napján a templomba gyűljenek össze az ünneplők, részt venni a búcsús szentmisén és körmeneten.
Száztíz éve annak, hogy várossá vált Gyergyószentmiklós. Ezt juttatja a lakók eszébe az a zászló, amelyik a polgármesteri hivatal előtt vontak fel szerdán. A lobogót Potyó Ferenc érseki helynök szentelte meg a körmenet során.
A búcsús szentmise ünnepi szónoka szintén szerdán szentelhette meg a felújított Kolonics-orgonát.
A Szent Miklós templom orgonájának igényes felújítási munkálatai támogatók révén valósulhattak meg – közölte a főesperes, hozzátéve: a gyergyói nép szeret énekelni, és örvend, ha szép orgonajáték kíséri az énekét. A szentmise kezdetén csak a kórus énekelt, az orgona a megszentelés után szólalt meg újra. Az első hangokat Pap Attila keze idézte elő a hangszerek királynőjeként is emlegetett orgonából. A negyedéves, zeneszakos egyetemi hallgató azt mondja, szereti ezt a „családi vállalkozást”: édesapja, Zoltán az orgonarestaurátor, és amikor ő végez a munkával, fia játékával igazolja a sikert. „Nagy élmény első lenni, megszólaltatni egy felújított orgonát, főleg nekem, aki művész szeretnék lenni. Valószínű, a közönségnek is tetszhetett, mert tapsoltak, ami bizony ritka hasonló esetekben. A hangszer értékét jó, ha tudomásul vesszük” – fejtette ki. Pap Attila úgy fogalmazott, hogy Gyergyószentmiklóson Kolonicsnak egy olyan orgonája maradt fenn, amelyet teljesen visszaállítottak eredeti állapotára. Királynő a hangszerek között, ékszere a templomnak: bármilyen művet meg lehet rajta szólaltatni.
Az ember boldogságának forrása
Az örömünnepen a boldogságról beszélt prédikációjában Potyó Ferenc pápai prelátus, általános helynök. Elmondta: a Krisztus-követés nem egy elvont, természetfeletti elvárás, hanem a mindennapi életben az igazságok megélését jelenti. A feladat az, hogy saját életünkben próbáljuk megvalósítani azt, amit Szent Miklós élt, mert ez több, mint másfél ezer év után is aktuális.
Ökrös szekéren a püspök szobra. Minden esztendőben jelen van a körmeneten
A dal is azt mondja, minden ember boldog akar lenni. De ezt a boldogságot hiába hajhássza, próbálja megszerezni az ember, mert nem lehet. Ez Isten ajándéka. Mindaz, aki Istennel szeretetben, tiszta lelkiismerettel együttműködik, az megkapja ezt az ajándékot, és valóban boldog lesz. A püspök erényei közül a jóságot emelte ki másodikként a szónok: „sok mindent szeretnénk, sok mindent nem tehetünk meg. Amit viszont megtehetünk a legkisebbtől a legnagyobbig, a gazdagtól a szegényig az, hogy jók legyünk. Ha nem tudunk jót tenni, rosszat ne tegyünk. Ha ezt az életeszmét tartanánk szem előtt, lényegesen megváltozna a mindennapi életünk. De mindig van lehetőség jót tenni, akár meghallgatni embertársunkat, jó szóval segíteni. Nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk, nincs mit adjunk, mert mindannyiunknak sokkal több van, mint amennyi szükséges. Tudunk ajándékozni, ajándékká válni mások számára.”
A vikárius szerint ennél több nem is kell, hiszen van program, van, amit eltanulni Szent Miklóstól, és megvalósítani, és ez nem csak másokat tesz gazdaggá, hanem ez által mi is megtaláljuk a boldogságot – ezen gondolatokkal indulhattak a körmenetre a szentmiklósi hívek, a környező falvakról érkező búcsús zarándokok és a városnapok vendégei. A sorban jelen voltak az örmény közösség vörös köpönyegesei, a Szent György Lovagrend tagjai és ökrös fogat szállította idén is körbe a központon Szent Miklós szobrát. Balázs Katalin / Székelyhon.ro