Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Porsche Éva
6 tétel
2012. szeptember 13.
Egységesen folytatódik a moldvai magyar oktatás
Ebben a tanévben a magyar állam határozatlan időre szóló megbízása alapján a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szakszerű irányításával folytatódik a moldvai magyar oktatási program. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megértéssel lemondott az oktatási program megosztásáról, a Szeret-Klézse Alapítvány is integrálódott, alkalmazottai kivétel nélkül a RMPSZ-szel kötöttek munkaszerződést, elfogadva ennek feltételeit. Így egységes rendszerben folytatódik tovább a magyar oktatás Csángóföldön. Szeptember első két napján a RMPSZ a szovátai Teleki Oktatási Központban meg is tartotta első tanévnyitó képzését a pedagógusok részére. A találkozón a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KEMCSE is képviseltette magát.
Burus-Siklódi Botond elnök részletesen ismertette az RMPSZ szervezet működését, melyen belül a moldvai oktatási program felügyeletét, irányítását az eddigi tiszteletbeli elnökre Lászlófy Pálra ruházták. Személyében a moldvai oktatási ügyekben rendkívül tapasztalt (2005-ig maga is rész vett benne), tanáremberként a tanárok munkáját átlátó, széles kapcsolatokkal rendelkező szakembert nyert a program. Márton Attila, lészpedi tanító továbbra is az oktatási program megbízott koordinátora, de már függetlenítve, csak a délutáni oktatásban vesz részt. A keresztszülők kapcsolattartója Szász Csilla lujzikalagori tanárnő lett.
Az RMPSZ jogtanácsosa ismertette a tanárokkal az új feltételeket tartalmazó munkaszerződéseket, melynek értelmében a tanároknak tantervet, minden hónap végén beszámolót kell készíteniük munkájukról és az oktatásban résztvevő tanulókról. Az előre kidolgozott három-lépcsős tanterv alapján a képzésen a pedagógusok már összeállították munkaterveiket mind az iskolai, mind az iskolán kívüli oktatási formákra Porsche Éva, elemi oktatásért felelős Hargita megyei tanfelügyelőnő irányításával.
Új, ígéretes megoldást talált az RMPSZ az oktatási helyszínek működtetésére, adminisztrációjára vonatkozóan. A tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszín és a lakás bérlését valamint fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások - önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, pedig mint bevételt 16%-kal leadózzák. Ez a nagy bizalommal megteremtett megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. (Akinek kell, mindezek intézésében segítséget nyújtanak). Az RMPSZ megállapodott az MCSMSZ-szel, hogy a magyar házakban az ott tanító tanárok a fenti módon bérelik tőlük a tantermeket. A bevétel az MCSMSZ-é. Tanári kérésre, ebben a hónapban előleget utalnak, mert a tűzifát télire most kell megvenni.
Az új konstrukció anyagi fedezése az AMMOA-ra hárul. Az alapítvány és az RMPSZ közötti szerződés értelmében a támogatásokat maradéktalanuk átküldik az RMPSZ-nek. A befizetéseket tehát továbbra is az AMMOA számlájára
11742173 -20154778-00000000 kell eljuttatni. Ennek hangsúlyozása minden tisztségviselőnek, minden tanárnak és keresztszülőnek lelkiismereti kötelessége, mert a támogatásoktól függ a moldvai magyar oktatás jövője.
Az eddigi 24 helyszínnel szemben idén 26 helyen indul magyar oktatás. Nagy eredmény, hogy Forrófalván egyszerre iskolában és iskolán kívül is. Anton Nelu (Vajda János) közreműködésével.
Szakszervezet híján a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között.
Az RMPSZ célja, hogy az iskolán kívüli oktatást mielőbb integrálják az iskolákba. Hosszú távon ez ad ugyanis a társadalom, a szülők, és a gyerekek előtt tekintélyt, biztos magasabb színvonalat és jobb tanítási körülményeket az oktatásnak. A tanárok hatékony közreműködését várják ehhez a törekvéshez, Ahol lehet, ott a RMPSZ segít az iskolaigazgatókkal való tárgyalásban, ahol nem megy, ott természetesen megmarad az iskolán kívüli oktatás.
A vetélkedőket, népdalversenyeket továbbra is a megszokott módon megtartják. Költségeit a támogatók fogják viselni, hisz ezek már bejáratott, közismert programok, minden évben volt, aki kisebb-nagyobb mértékben támogatta. A következő tanévben pedig pályázati alapokból fogják tovább finanszírozni.
A csomagküldés a megszokott módon folytatódik, és a megérkezett csomagokról értesítést kap a KEMCSE, ami felkerül a honlapra (ez már tavasz óta jól működik). A leveleket egy bákói postafiókra lehet küldeni a jövőben, és Szász Csilla keresztszülő felelős gondoskodik majd címre juttatásáról. A postafiók címét később tesszük fel a honlapra. A választ a keresztgyermekek közvetlenül a keresztszülőnek juttatják el, a bélyegköltséget a tanári ellátmányból fedezik.
Fentiek meggyőzték a KEMCSE vezetőségének jelenlévő képviselőit (Pákozdi Judit elnök, Lázárné Sereg Borbála falugazda felelős, Büttner Sarolta továbbtanulásért felelős), hogy jó esély van rá, hogy az érintettek átgondolt együttműködésével a moldvai magyar oktatás egy új, magasabb szakmai színvonalat ígérő fejlődési szakaszba lépjen.
Pákozdi Judit, elnök
Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület
Erdély.ma

2014. január 21.
RMPSZ-továbbképző az Erdőhegyi Általános Iskolában
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség Arad megyei szervezetének köszönhetően Körösköz pedagógusai évközi továbbképzésen vettek részt az elmúlt hétvégén az Erdőhegyi Általános Iskolában.
Pénteken 9 órakor kezdődött a képzés, a megnyitón részt vett Kisjenő polgármestere, Gheorghe Burdan, alpolgármestere, Ioan Tripa, valamint a programvezetők, Matekovits Mihály és Kiss Anna. Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta az előadókat, akik Csíkszeredából érkeztek, majd Gheorghe Burdan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy városunk ilyen rangos eseménynek ad otthont és biztosított mindenkit a mostani és mindenkori támogatásáról.
A továbbképzésen Ágya, Arad, Feketegyarmat, Kisiratos, Kispereg, Majláthfalva, Nagyzerind, Simonyifalva, Szapáryliget, Szentpál és Vadász pedagógusai, összesen 50 óvónő, tanító és tanár foglalkozott behatóan az értő olvasás alapjainak elsajátításával. Az előadók Porsche Éva tanfelügyelő, tréner (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), és dr. Zsigmond István főiskolai docens, (Kecskeméti főiskola, Tanítóképző Kar) két csoportra osztották a jelenlévőket, majd megkezdődött a munka. A elmúlt hétvégére kiterjedő interaktív és rendkívül jó hangulatban zajló tevékenységeket csak kávészünetek és ebédszünet szakította meg. A résztvevők elsajátítottak számos gondolkodást fejlesztő, megjegyzést, egyéni tanulást segítő módszert és technikát.
Az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete köszönetet szeretne mondani az Arad megyei RMPSZ vezetőinek Matekovits Mihálynak és Kiss Annának, amiért idén iskolánk adhatott otthont az évközi továbbképzőnek. Köszönjük bizalmukat és mindenben megnyilvánuló kedvességüket.
Szeretnénk megköszönni Gheorghe Burdan polgármester úrnak a tevékenység lebonyolításához nyújtott támogatását. Megköszönnénk előadóink türelmét és odaadását, köszönjük nyitottságukat és azt, hogy megosztották velünk tudásuk legjavát az értő olvasás fejlesztésével kapcsolatban. Köszönjük pedagógustársainknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, ilyen nagy számban ellátogattak iskolánkba.
Sime Judit iskolaigazgató és az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete
Nyugati Jelen (Arad),

2014. február 18.
„Sok mindenben tudunk a szakmának segíteni”
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) egy tevékenységét önállóan szervező és kifejtő, politikai csoportérdekeknek semmilyen formában alá nem rendelődő magyar szakmai szervezet, leginkább a háttérben tevékenykedik, és sok mindenben segít a szakmának.
Az országban minden olyan megyében van pedagógus szövetség, ahol magyar nyelvű oktatás folyik.
Arad megyében körülbelül 200 pedagógus tanít magyar gyerekeket – ebben benne vannak a román nyelv-, idegen nyelv-, valamint a testneveléstanárok is, akik nem magyar anyanyelvűek.
Az Arad Megyei Pedagógus Szövetségnek aktívan 180 tagja van, majdnem 100 százalékosan felöleli az Arad megyei magyar pedagógusokat. Köztük vannak olyanok is, akik magyar pedagógusok, de román iskolában tanítanak, mert a magyar tanintézményekben nem volt helyük, de ők is aktívan részt vesznek a magyar közéletben.
Az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke Matekovits Mihály, Szabó Attila és Rogoz Marianna alelnökök, Kiss Anna a titkári teendőket látja el, vezeti a könyvtárat, tanfolyamokat szervez stb. Kurunczi Enikő jelenlegi pénztáros, Cirjak Izabella Márta utódja – mondhatjuk, hogy a szervezetnél igazi csapatmunka folyik.
Matekovits Mihály elnököt arra kértük, ismertesse a szervezetet, tevékenységeit és terveit az idei tanévre.
– Arad megyében a tevékenység központja a pedagóguskönyvtár – köszönet érte az aradi minorita rendháznak, hogy termet biztosítanak ingyen és bérmentve. Itt tankönyvek, folyóiratok is, de zömében módszertani könyvek vannak, itt folyik a tankönyvszétosztás is. Megjegyzem, hogy ilyen központ, ahol a tankönyvek szétosztása zajlik, csak Arad megyében van. Nálunk nagyon sok falun élő I–IV. osztályos van, és amíg a tankönyv eljut hozzájuk – legalább öt láncon keresztül –, legtöbbször elvész, ezért sokkal egyszerűbb, ha így oldjuk meg ezt a problémát. Kiss Anna titkár nagyon nagy segítség, ő koordinálja ezt az akciót, de van még két kolléga: egyikük csak az I–IV. osztályosokkal, a másik csak az V–VIII. osztályosokkal foglalkozik. Vezetik a számítógépes nyilvántartást, és követik, hogy melyik évben kinek mennyi tankönyv kell. Ugyanúgy adjuk ki mi is a könyveket, mint a tanfelügyelőség: papírral, elismervénnyel stb. Úgy érezzük, hogy ez így nagyon jól működik.
Vannak országos tevékenységek, melyeken részt veszünk, ilyen például a Bolyai Nyári Akadémia (BNYA), de elmegyünk a határon túlra is. Nyári továbbképzők működnek évek óta Szlovákiában és a Vajdaságban is. Az aradiak sokszor többen mennek vajdasági tanfolyamokra, mert az az igazság, hogy Aradról könnyebben megközelíthető Szabadka vagy Zente, mint mondjuk Csíkszereda vagy Szováta. Ezek mind nagyon jó tanfolyamok, feltételük azonban a pedagógus szövetségi tagság.
Vannak díjaink is: az Ezüstgyopár-díjat kétévente adjuk olyan pedagógusoknak, akik akár aktívak, akár nyugdíjasok, de van a hátuk mögött komoly szakmai tapasztalat.
Arad megyében az országból elsőként létesítettük a Márki Sándor-díjat és a Márki Sándor-életműdíjat, melyeket szintén kétévente osztunk ki. Ez utóbbit nyugdíjas pedagógusok, míg az előzőt aktív pedagógusok kapják.
A pedagógusok szövetség foglalkozik a gyermeklapok, valamint felnőtt szakmai lapok (Közoktatás– havi és Magiszter – kéthavi) terjesztésével is, éppen a tankönyvnél említett okok miatt. A könyvtárunkban van egy polcrendszer, mint a postán a postafiókok. Minden iskolának megvan a helye, mikor a lapok megérkeznek, Kiss Anna szétosztja azokat a megfelelő tanintézmények postafiókjába, majd az illetékesek értük mennek. Ez nagyon jól működik így.
Ezen kívül a Szülőföldön magyarul pályázatot négy éve ismét a pedagógus szövetség rendezi – de csak a pályázat terjesztését, pénzzel nem foglalkozunk.
Tevékenységeink között szerepel még a Szakmai Napok, ennek idén lesz a 16. kiadása, Arad és Kovászna megyei pedagógusok tapasztalatcseréje, találkozója.
Az Aradi Magyar Napok keretében évente megrendezzük a Pedagógus Napot, ekkor tartják kollégáink a beszámolókat továbbképzésekről, ezen a napon adjuk át a díjakat és bemutatjuk a pályakezdő fiatalokat.
– Az állandó tevékenységek mellett még számos tantárgyversenyt és egyéb képzést szokott szervezni az RMPSZ.
– Hogy csak az elmúlt tanévről beszéljek, rendeztünk Ágyán az Olosz Lajos Általános Iskolában egy 20 órás tanfolyamot, ez tulajdonképpen sajátos nevelési módszereket igénylő gyermekekkel való foglalkozás volt, a Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa, Hasas Katalin vezette, és összesen 44 pedagógus vett részt rajta.
Egy másik nagy sikerű rendezvényünk a KETT-módszer óvodában és iskolában, ezt a székelyudvarhelyi Nagy Enikő, Kriszta nővér tartotta Pécskán 40 pedagógus részvételével.
Részt vettünk Nagyváradon egy megyeközi konferencián – Az előkészítő osztályok tapasztalatai 7 hónap után –, ahol Arad megyéből Kiss Anna tartott előadást.
Érdekes megemlíteni, hogy 2012 volt a Külhoni Magyar Óvodák éve, tavaly a Külhoni Magyar Kisiskolások éve, és idén a Határon túli nagyiskolások éve van. Mindenik rendezvény egy konferenciával végződik Szovátán, ahol 5–5 aradi magyar pedagógus vesz részt.
- Az állandó tevékenységeken kívül mik a szervezet idei tervei?
– Idén már volt egy eseményünk január 16–18. között az Erdőhegyi Általános Iskolában: Szövegértelmezés a közoktatás minden fokán – meghívott tanfolyamvezetők Porsche Éva és Zsigmond István voltak Csíkszeredából. Ezen a tanfolyamon összesen 46 résztvevő volt. Május 16–18-ra tervezünk a Csiky Gergely Főgimnáziumban egy előadássorozatot pedagógusoknak (tanítók, tanárok, lelkészek) Szenvedélybetegségek megelőzése a közoktatásbancímmel. Erre már 35 jelentkező van, meghívott előadó dr. Csendes Éva pszichológus lesz Budapestről.
Januárban Horváth Tünde kitüntetése (Kölcsey-díj) alkalmából megalakult a pedagógus kórus 12 pedagógussal. A Kölcsey-díjátadó előtt egy hétig minden nap próbáltunk, aztán azt mondtuk, hogy miért ne csináljuk ezt máskor is? Terveink közt szerepel, hogy rendszeresíteni szeretnénk fellépéseinket, aztán, hogy életképes lesz-e vagy sem, az majd eldől.
Ugyancsak most van először, hogy az Educatio futball-kupán aradi pedagógusok is részt vesznek. Eddig csak székelyföldi csapatok vettek részt, de most, Szabó Attila simonyifalvi alelnökünk beszervezett 10 embert, akik el is utaztak Szovátára. Ezt csupán érdekességként említem, és azt is, hogy a kapus Mészáros Mónika.
– Miben tud segíteni az RMPSZ, ha pedagógushiány van?
– Az RMPSZ országos elnöksége és a minisztérium kötött egy egyezményt, melynek értelmében a minisztérium kikéri a magyar oktatásügyekben a pedagógusszövetség véleményét. Országosan csak két megyében működik ez, köztük Arad megyében is. Van egy szerződésünk a tanfelügyelőséggel, ennek értelmében bármikor magyar pedagógusokkal kapcsolatos probléma van, kikérik a véleményünk, és fordítva. Ennek alapján bármely iskolában bármilyen továbbképző tanfolyamot szervezhetünk, illetve, ha a tanfelügyelőség szervez magyar iskolák számára, akkor értesít bennünket. A pedagógus hiánypótlásban elég sokat tudunk segíteni úgy, hogy én is és Kiss Anna is rengeteg pedagógust ismerünk – legyen az aktív vagy nyugdíjas, vagy éppen olyan, aki valamilyen okból kifolyólag már nem vesz részt az oktatásban. Ezen kívül megpróbálunk segíteni a felkészülésben azoknak a pedagógusoknak, akik nem szaktantárgyat tanítanak, pl. fizika–kémia szakos kénytelen biológiát tanítani stb. Ugyanakkor rendszeresen foglalkozunk azokkal, akik magyar nyelvet tanítanak román iskolában. Ennyit tudunk jelen pillanatban segíteni, a nagy frissítésbe azért nem tudunk beleszólni, mert ez anyagi kérdés. Legyünk őszinték: a tanügyi bérek nemhogy nem vonzóak, egyenesen taszítóak, de ebbe mi nem tudunk beleszólni. A tapasztalat az, hogy a régebbi alkalmazottak, akik mar tizenvalahány évet lehúztak a tanügyben, azok már nem keresnek új pályát, ezekkel az emberekkel próbálunk dolgozni, újítani.
Takáts Ágnes

2014. május 22.
Kalapdobással búcsúztak a tanító- és óvóképzősök
Végzős hallgatók, egyetemi oktatók, családtagok és barátok vették át a szurkolók helyét csütörtökön a Babeş–Bolyai Tudományegyetem székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának kicsengetési ünnepségén a Városi Sportcsarnokban. Tanácsokkal, idézetekkel, verses-zenés műsorral indították útra a tanító és óvópedagógus szakot végzett fiatalokat.
Ötvennégy nappali tagozatos és huszonhárom távoktatásos hallgatót köszöntött elsőként dr. Antal Sándor tanulmányi igazgató a székelyudvarhelyi sportcsarnokban, hangsúlyozva, hogy miandannyiukban ott van az egyedi és meg nem kettőzhető érték.
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban” – Mahatma Gandhi szavait idézte beszédében Bunta Levente polgármester, rámutatva, hogy nem szakma, hanem küldetés kell legyen a hallgatók választott pályája, hiszen az emberi tudással, annak alakításával foglalkoznak majd az elkövetkezőkben. Nem csak bölcsességet és élettapasztalatot adunk át az eljövendő generációnak – tért ki köszöntőjében Porsche Éva Hargita megyei tanfelügyelő, hangsúlyozva a pedagógusok szerepét a személyiség és kritikus gondolkodás kialakításában. Tót-Harsányi Éva, a Zsibongó Napközi Otthon igazgatónője és Tikosi Éva, a Tompa László Általános Iskola vezetője szintén a pedagógusi feladat fontosságára emlékeztette a végzősöket.
Az ovisok verssel és rajzzal, az iskolások gitárral kísért dallal, a másodéves főiskolások pedig beszéddel, valamint zenés-verses előadással búcsúztatták a ballagókat. Ezt követően a távoktatásos és nappalis hallgatók szóltak végzős társaikhoz. A nappalis hallgatók cselló, furulya és gitár hangjával tették emlékezetessé a ballagási dalokat, majd az oklevelek átvétele után mindannyian a levegőbe dobták kalapjaikat.
Veres Réka. Székelyhon.ro

2016. január 30.
„Ne legyen többé Székelyudvarhely következmények nélküli város!”
„Minket leginkább az botránkoztat meg, hogy az Önök intézményei mintha nem is léteznének, a következmények nélküli város lettünk” – olvasható a Székelyudvarhely polgármesterének, rendőrparancsnokának és főügyészének címzett nyílt levélben, amelyet a városba tervezett tüntetés előtt két nappal tett közzé helyi civil társadalom több ismert személyisége.
Az aláírók „az elmúlt napok blikkfangos eseményei” (legutóbb a Mokkában történt lövöldözéses incidens) miatt érezték szükségét annak, hogy felszólítsák az intézményvezetőket: kezeljék első számú prioritásként a város közbiztonságának újrateremtését és a megrendült bizalom helyreállítását. „Városunk életének azon válságos pillanatait vagyunk kénytelenek megélni, amit egykoron legrosszabb álmainkban sem gondoltunk volna” – írják.
A nyílt levél megfogalmazói emlékeztetnek: lassan nem telik el úgy hét vagy akár nap, hogy valamilyen erőszakos cselekmény ne kerüljön a városlakók figyelmének középpontjába, és a hatóságok semmit nem tesznek a polgárok biztonságáért. „Ismerik mindannyian a mondást: bűnösök közt cinkos aki néma, így érthetik, hogy miért emelünk szót, és miért hiányoljuk ugyanezt, miért aggaszt bennünket a néma csönd az Önök részéről” – olvasható a levélben.
Az aláírók szerint az illetékesek hallgatása morális és bizalmi válsághoz vezetett, egészségtelen mértékben vált a közbeszéd részévé a bűnözés, a látszólag következmények nélküli antiszociális magatartásminták. „Mára odajutottunk, hogy a világos és egyértelmű állásfoglalás, a cselekvés hiánya, vagy éppen a botrányos előállítási kísérlet miatt, sokak számára nincs iránytű és már-már beletörődnek, feladni látszanak a hitet, hogy egy félelem nélküli városban élhetnek” – szögezik le a székelyudvarhelyi „civilek”.
A nyílt levél aláírói:
Komoróczy Zsolt, Nagy György, Pócs Sándor, Laczkó György, Péter Péter, Kozma Ernő, Vass Dénes, Geréb László, Kubanek László, Péter Balázs, Porsche Éva, Dunkler Róbert, Fincziski Andrea, Szűcs Gellért, Dávid Botond, Hajdó Csaba, Szabó Csaba, Tókos Attila, Szabó Levente, Hermann Örs, Balázs Attila, Péter Tamás. maszol.ro

2017. december 21.
Okostáblák, osztályterem-felújítás és egy nagy bejelentés az NSKI-től
Négy interaktív multimédiás táblával gazdagodott az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, és eggyel a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI) köszönhetően. Mindkét tanintézet vezetősége örömmel fogadta a segítséget, és úgy érzik, hatékonyabbá válik a diákok felkészítése.
„A 21. század kihívásaira 21. századi eszközökkel kell válaszolni, ezért iskolánk folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy javítsa didaktikai eszközparkját, illetve az ehhez kapcsolódó tudást. Fontos számunkra az iskola versenyképességének növelése, erre kötelez a 425 éves múlt, és erre sarkall a vágy, hogy a nálunk tanuló gyerekeket az őket amúgy is körülvevő természetes és digitális környezetük értőjévé és alakítójává tegyük, ne csak egyszerű fogyasztójává” – fogalmazott László Mária tanítónő az NSKI-től kapott négy interaktív multimédiás tábla bemutatóján. Mint a Gimnázium pedagógusa elmondta, roppant hasznos eszközökről van szó, hiszen az iskolának olyan kihívásokra is fel kell készítenie diákjait, amelyek ma talán még nem is léteznek. Szerinte a magas szintű oktatás egész Székelyföldnek fontos, hiszen ez az alapja a régió fejlődésének, megmaradásának. „Számtalan példa mutatja az életben, hogy aki megszűnik fejlődni, az egyben jónak lenni is megszűnik. Ez iránytű kell legyen a tanárok számára is” – jelentette ki. Megjegyezte, az NSKI-től kapott segítségnek köszönhetően a környék egyik legmodernebb iskolájává válhattak. Az elemi osztályos tanulók mindegyikét az okostáblák segítségével taníthatják. Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója úgy látja, sokkal színesebbek, hatékonyabbak lesznek a tanórák a tábláknak köszönhetően. Arra is kitért, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja tanintézetüket, ami abból is látszik, hogy anyagi segítségüknek köszönhetően egy teljes körű felújításba foghatnak. A gyerekek furulyakoncerttel és énekléssel köszönték meg az adományt.
Jelentős támogatások a giminek „Nekünk jóleső érzés, hogy segíthetünk. Az ember sokszor akkor is hazagondol, ha Udvarhelytől távol teljesít szolgálatot. A mi kis intézetünk arra képes, hogy jó követe legyen az udvarhelyi ügyeknek” – fogalmazott Szász Jenő, az NSKI elnöke. Egyébként a Tamási Áron Gimnáziumnak most nyújtott támogatás közel tízmillió forintos nagyságrendű, ami a táblákon túl egy osztályterem felújítását is fedezi. Ezenkívül az Arany János Toldi című művéből készült könyv díszkiadását – amelyet Jankovics Marcell, a „kortárs képzőművészet egyik legnagyobb alakja” látott el rajzaival – is megkapta az iskola összes 0–8. osztályos diákja. A nagyobb mértékű segítség, amiért a magyar miniszterelnökségnél járt közben az NSKI, az a másfél milliárd forintos támogatás, amelyből megújulhat az iskola. Szász Jenő ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az adomány révén azok a vádak is megszűnnek, miszerint csak azoknak az osztályoknak segít, amelyekbe az ő gyerekei járnak.
Egy termet is felújítottak Teljesen felújíttatott egy termet az NSKI a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában, illetve egy multifunkcionális interaktív táblát is adományoztak az intézménynek – fejtette ki az átadási ünnepségen Porsche Éva, az iskola igazgatója. Mint mondta, a tantermet birtokba vevő V. B osztály tanulói eddig nem láthatták teljes egészében a termet, így ez nekik is karácsonyi meglepetés volt. Az igazgatónő úgy értékelte, az ajándéknak köszönhetően aktuális oktatás-nevelést tudnak folytatni. Hangsúlyozta, a támogatás jelentősége abból is látszik, hogy az igencsak megnyirbált költségvetésük miatt más termekben kénytelenek a „krétás módszerrel” oktatni. Ezután felkérte Szász Jenőt, hogy jelképesen adja át a termet, vagyis vágja el a táblára kötött szalagot. A gyerekek egy előadással mondtak köszönetet. Az NSKI elnöke elmondta, nagyjából nyolcmillió forintos támogatást biztosítottak az iskolának. „Ez a tábla megtanítja majd a gyerekeknek, miként lehet értelmesen használni mindazt, amit digitalizációnak hívunk” – fogalmazott, majd a diákoknak átnyújtott egy-egy példányt a már említett, Jankovics Marcell által illusztrált kötetből. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro