Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Porkoláb Annamária
5 tétel
2016. szeptember 2.
Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Lemondások és kinevezések
Szeptember 12-én kezdődik a tanév – erősítette meg a hírt Somesan Stefan főtanfelügyelő az igazgatókkal tartott keddi megbeszélésen. A megyénkben működő több mint 600 tanintézménybe 88.636 óvodás, alsó és felső tagozatos diákot várnak. Az előkészítő osztályt 4912 kisiskolás kezdi el, 3033-an a román, 1744-en a magyar, 94-en a német, 22-en a roma tagozaton és 19-en a sajátos nevelési igényű diákokat befogadó iskolában.
Az első napokban a tanév előkészítése zajlik. Feldolgozzák a diákok jogait és kötelességeit tartalmazó, újonnan elfogadott szabályzatot a diákoknak és a szülőknek, az iskolaorvosi rendelők szakszemélyzete elvégzi a tanulók egészségügyi ellenőrzését, találkozót szerveznek a rendőrség képviselőjével, véglegesítik az iskolatanácsok összetételét, amelyben polgármesterek, alpolgármesterek nem vehetnek részt.
A prefektúrán bemutatott jelentés szerint a megyénkben működő tanintézmények többsége valamennyi követelményt teljesítve rendelkezik működési engedéllyel, igaz, 68 csak ideiglenessel, de a talált hiányosságok rendezését ígérik. Négy tanintézmény nem kapta meg a közegészségügyi hatóság jóváhagyását, így például a lőrincfalvi óvoda és iskola, amelyek a református egyháznak visszaszolgáltatott épületben működnek, a Segesvár melletti Rora alsó tagozatos iskolája, valamint a héturi óvoda, amelyekben nincsen ivóvíz és mellékhelyiség az épületben. Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum és a Bolyai Farkas középiskola épületével kapcsolatosan fogalmaztak meg kifogásokat a közegészségügyi szakemberek, a vidéki iskolák közül Mezőbándon, Nagysármáson, Szászrégenben, Segesváron, Nyárád-gálfalván, Mezőzáhon, Beresztelkén, Sámsondon, Ákosfalván, Bonyhán, Balavásáron stb. a központi iskolához tartozó kisebb települések iskoláiban, óvodáiban jeleztek hiányosságokat az ellenőrzések során.
A pedagógusokkal való ellátottság még nem teljes. Bár a 169 tituláris, tehát hosszabb távra szóló állás betöltésére szervezett versenyvizsgán több mint 600-an vettek részt, a meghirdetett állásoknak csak a 46 százalékát foglalták el, a többit az ötösön fölüli átlagot elért helyettesítőkkel és a hétfőn sorra kerülő újabb tesztvizsgára jelentkező képzett és szakképzetlen helyettesítőkkel töltik be. Hiányszakmának számít a német óvodapedagógus és tanító, a magyar, kémia, fizika, hangszeres zene szakos tanár, a legtöbben pedig a történelem, földrajz, román és magyar óvodapedagógusi, tanítói, román, angol és sporttanári állásokra jelentkeztek.
Az önálló jogi státussal rendelkező tanintézmények élére augusztusban 168 igazgatót és 101 aligazgatót neveztek ki ideiglenesen. A keddi gyűlésen a főtanfelügyelő bejelentette, hogy tíz iskolaigazgató le kell mondjon vezető tisztségéről, mert nincsen meg a felsőfokú végzettsége, öt igazgatót pedig nyugdíjaztak. Somesan Stefan azt is bejelentette, hogy az Egyesülés Főgimnázium két igazgatónője, Andreea Naznean és Maria Motoroga, akik a tanév végén nagy vihart kavartak, arra hivatkozva, hogy az épület tulajdonosa, a Katolikus Státus kiszorítja őket az iskolából, s ezért a főtenfelügyelőt tették felelőssé, beadta a lemondását. Az igazgatói székbe Aurora Stanescu román szakos tanárt nevezték ki, ő jelöli ki az aligazgatót, akivel együtt akar dolgozni.
Kérdésünkre dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetője elmondta, hogy reményei szerint meg tudnak egyezni a tantermeket illetően.
Lemondott a tanfelügyelőség mellett működő megyei oktatási erőforrás és tanácsadói központ igazgatója, akinek a helyébe Porkoláb Annamáriát nevezték ki.
A további igazgatói állások betöltésére október 12-én tartják a versenyvizsgát, amelyen azok a pedagógusok vehetnek részt, akik minden feltételnek eleget tesznek – hangzott el többek között a keddi megbeszélésen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. október 10.
A volt főtanfelügyelőt is visszautasították
Nyilvánosságra hozták az iskolaigazgatói versenyvizsgára pályázók listáját, amelyet a Maros megyei tanfelügyelőség honlapján bárki megnézhet. Maros megyében jelentkezők közül huszonhármat utasítottak vissza valamilyen hiányzó okiratra hivatkozva.
Az oktatási minisztérium hétfőn úgy döntött, hogy lehetőséget ad a hiányzó iratok miatt visszautasított pályázóknak, hogy beszerezzék a dokumentumokat, erre egy napot adott. A vizsga időpontja nem változott, október 12-én kezdődik az írásbelivel – olvasható a tanügyminisztérium hivatalos közösségi oldalán.
A Maros megyei visszautasítottak között szerepel például a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatói tisztségére pályázó Bíró Emese, akinek a dossziéját azért utasították el, mert nem szerepelt az iratok között az az igazolás, amellyel bizonyítja, hogy nem volt megbüntetve az elmúlt négy évben (a 5080/2016-os számú tanügyi törvény 9-es cikkelyének első bekezdése alapján).
A dicsőszentmártoni iskola igazgatói posztjára pályázó Bichis Ioana Elvirat is visszautasították, ugyancsak egy hiányzó igazolás miatt. A marosszentgyörgyi Szent György Általános Iskola igazgatói tisztségét megpályázó Csíki Angéla jelentkezését sem fogadták el a saját felelősségére megírt nyilatkozat hiánya miatt. Továbbá a Maros Megyei Neveléslélektani Központ igazgatói tisztségére pályázó Porkoláb Annamária jelentkezését sem fogadták el arra hivatkozva, hogy hiányzik a 2011/2012-es tanévre vonatkozó értékelése.
A visszautasítottak között szerepel továbbá Matei Dumitru városi tanácsos neve is – régebb főtanfelügyelő is volt Maros megyében – ,aki a Traian Săvulescu Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatói tisztségére pályázott – olvasható a tanfelügyelőség iratában.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Bálint István és aligazgatója, Horváth Gabriella már nem pályáznak iskolavezetői tisztségekre, helyettük Hajdú Zoltán az aligazgatói, illetve Mátéfi István az igazgatói funkció betöltésére jelentkezett.
Az Európa Általános Iskola igazgatói tisztségéért ketten is versenybe szállnak: Mihaela Însurățelu, az intézmény jelenlegi igazgatója, illetve Angela Mare, az iskola volt igazgatója. Ketten pályáznak a Transilvania Kereskedelmi Szakközépiskola vezetői tisztségére is: Laslo Simion jelenlegi igazgató, illetve Sorina Mihaela Bălan, jelenlegi aligazgató, aki mindkét funkciót megpályázta.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

2016. október 30.
Országos szintű konferenciát szerveztek a magyar pedagógusoknak
Kevés lehetősége van az erdélyi magyar pedagógusoknak arra, hogy konferencián vegyenek részt, illetve kötetben jelentessenek meg szakdolgozatot, ezáltal is fejlesztve szakmai tudásukat. Ezt a hiányt hivatott betölteni az az országos neveléslélektani konferencia, amelyet a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont a Maroskeresztúri Általános Iskolával közösen szervezett a hétvégén.
A kultúra szerepe az oktatásban címmel szerveztek idén konferenciát a logisztikailag is jól felszerelt maroskeresztúri iskolában, amelyen délelőtt óvónők, tanítók, tanárok, pszichológusok és gyógypedagógusok mutatták be szakdolgozataikat igencsak aktuális témákban. Volt, aki a mai diákok olvasási szokásait mérte fel, más a sztereotípiák megjelenését és szerepét kutatta a filmekben, rajzfilmekben. A délután folyamán műhelymunkák zajlottak, amelyeken többek között Borsos Károly László államtitkári tanácsos arról beszélgetett a résztvevőkkel, hogy hogyan tükröződik az anyanyelvi kultúra a román oktatási rendszerben. Nagy Gabriella az oktatási minisztérium kisebbségi osztályának tanácsosa, Csibi Mónika pszichológus, Gagyi Béla földrajzszakos tanár, Barta Zoltán jogtanácsos, valamint Kiss Bora színművész workshopok keretében bizonyították azt, hogy a kultúrának milyen fontos szerep jut a gyerekek kulturális identitásának fejlesztésében.
„Az itthon maradás és a megmaradás csakis az identitásunk részét képező kultúrán keresztül lehetséges, ilyen például a valláshoz, nemzethez tartozás érzése, amelyek mind nagyon fontosak a személyiségfejlődésünk során” – foglalta össze a konferencia témáját Porkoláb Annamária, az erőforrásközpont igazgatója, az esemény szervezője. Kiemelte, fontos, hogy a magyar szülők ne teherként éljék meg a gyerekük anyanyelvi oktatását, hanem lehetőségként. „Azt veszem észre, hogy a magyar szülők nagy része próbálkozik, és egyre kevesebben íratják román osztályba gyereküket, csak azért, hogy megtanuljanak románul” – mondta a szervező, akitől azt is megtudtuk, mintegy 150 magyar pedagógust mozgatott meg a hétvégi rendezvény.

2017. május 8.
Több mint ötven dolgozatot mutattak be a konferencián
Közel negyven éve hozták létre az első iskolai tanácsadó központokat Marosvásárhelyen. 1978 óta sokat fejlődött az iskolai tanácsadás, ma minden oktatási intézményben van szakember. A Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ országos szintű konferenciát szervezett.
Nemzetközi résztvevője is volt a nagyszabású hétvégi rendezvénynek, s a szervezők nem is találhattak volna megfelelőbb helyszínt a Kultúrpalotánál. A szombat reggeli megnyitón pszichológusokkal, iskolai tanácsadókkal, pedagógusokkal, logopédusokkal telt meg a Tükörterem. Porkoláb Annamária, a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ igazgatója nyitotta meg a konferenciát, amelynek legfőbb célja a szakemberek közötti tapasztalatcsere, az oktatási és kulturális értékek támogatása volt. 1978-ban alapították meg az első iskolapszichológusi kabineteket Marosvásárhelyen, akkor három szakember próbálta lefedni az egész megyét. Ma már iskolai tanácsadóknak nevezik őket, és minden oktatási intézményben van szakember. Az oktatásban tevékenykedő pszichológusokat, logopédusokat és mediátorokat tömörítő intézményeket 2012-ben nevezték el Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központoknak, akkor már 59 pszichológus, hét logopédus és két mediátor dolgozott a Maros megyei intézményben. Adriana Cerghedi, a Maros megyei központ aligazgatója az iskolai tanácsadás történetének ismertetését követően a pszichológusokra jellemző képi társítás módszerével jellemezte a Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központot, amely szerinte olyan, mint egy fa, amelynek van gyökere, törzse, tehát él, és segít lélegezni. A rendezvényen jelen volt Vasile Mureșan festő, muzeográfus, aki úgy fogalmazott, a pedagógusok legfontosabb szerepe, hogy a diákok megismerhessék saját kulturális identitásukat. Bár a konferencia kétnyelvű volt, a megnyitó román nyelven zajlott, ezt követően a magyar tagozaton résztvevő szakemberek a Kórusteremben, a román kollégák pedig a Tükörteremben mutatták be dolgozataikat. Összesen több mint ötven dolgozatbemutatón vehetett részt a közönség.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

2017. szeptember 18.
Emberek és kutyák
Minden korábbinál ünnepélyesebb keretek között, a Kultúrpalota nagytermében tartotta meg szeptember 15-én a megyei tanfelügyelőség vezetősége az iskolaigazgatókkal és a meghívottakkal a tanévkezdeti elemző ülést. A napirenden a 2016/17-es iskolai év eredményeiről készült jelentés bemutatása és az új iskolai év előkészítéséről szóló beszámoló szerepelt.
Ioan Macarie főtanfelügyelő a szokásos hosszú felolvasás helyett a legfontosabb adatok bemutatására törekedett, és értékelte a diákok országos és nemzetközi szinten elért teljesítményét. A számokból kiderült, hogy megyénk 641 tanintézményében (621 állami és 20 magán) 8.294 pedagógus irányításával 86.471 diák kezdte el az új tanévet (több mint ezerrel kevesebb tavaly őszhöz képest). A tanerők száma még nem végleges, és a 261 vezetői állásból 202-t töltöttek be a két szakaszban megtartott versenyvizsgán. 59 tanintézmény élére ideiglenes jelleggel neveztek ki igazgatót, aligazgatót. A meghirdetett 170 közép- és szakközépiskolai osztályból 147 és egy fél valósult meg. Megyénkben mindössze két iskolának nincsen működési engedélye – közölte a jó hírt a főtanfelügyelő. Beszédében elhangzott egy kellemetlen bejelentés is, miszerint Marosvásárhelynek nincsen beiskolázási terve. Ez valójában botrányos, hiszen azt jelenti, hogy a város valamennyi tanintézménye törvénytelenül működik. Ehhez képest szinte jelentéktelenek a Római Katolikus Teológiai Líceum felszámolásához vezető helytelen megfogalmazások.
A katolikus iskola körüli hercehurcáról szólva Ioan Macarie elpanaszolta, hogy milyen rendkívüli nehézségeken ment át elsősorban a szülők miatt. Megjegyezte, hogy a harmadik évezredben az emberi viselkedés nagyon alacsony szinten maradt. A katolikus iskoláról szóló mondanivalóját egy II. Károlynak tulajdonított idézettel fejezte be: „mennél jobban megismerem az embereket, annál jobban szeretem a kutyákat”. Megjegyzését hangos tapssal jutalmazta a nevetgélő közönség. Személy szerint megdöbbentem, az idézetet ugyanis egy éve Auschwitzban hallottam. Idegenvezetőnk a náci vezérnek, Hitlernek tulajdonította ezeket a szavakat, és Hitler-idézetként olvashatók a Wikicitat honlapon is. Ezért hátborzongató egy főtanfelügyelő szájából hallani, aki több ezer gyermek sorsáért felel, és aki korántsem mutatkozott olyan megértőnek a katolikus iskolába járó gyermekek szüleivel, ahogy arról beszámolt. Az elmúlt időszakban például a rendőrségen jelentette fel a gyermekének a sorsáért jogos türelmetlenséggel aggódó szülőt. A hitleri kutyás hasonlat pedig szöges ellentétben áll a felelősségre, szakmaiságra, a tiszteletre, a toleranciára és a gyermekek iránti szeretet fontosságára utaló szavaival, ahogy azzal a kijelentésével is, hogy minden véleményt tiszteletben tart, még akkor is, ha azok ellenkeznek az övével.
Ha nem kerül szóba a katolikus iskola, és Porkoláb Annamária, a neveléslélektani központ vezetője nem üdvözli magyarul is a megjelenteket, a tanácskozásból nem derült volna ki, hogy a diákság és az igazgatók több mint egyharmada magyar nemzetiségű. A megbeszélés fogadással ért véget a kisteremben, amit a jelen levő iskolaigazgatók többsége nehezen talált meg, látszólag nem jártak ott soha.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)