Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2005. november 9.
Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter átadta Calin Popescu Tariceanu kormányfőnek az Európai Bizottság figyelmeztető levelét, amelyet Oli Rehn bővítési biztos küldött. A levél nagy vonalakban megismétli az október 25-én ismertetett országjelentés következtetéseit, átveszi a figyelmeztető jeleket is. Az áruk szabad forgalmával kapcsolatos részben a levél sürgeti egy átfogó közbeszerzési törvény mielőbbi elfogadását, ellenkező esetben hátrányos helyzet alakul ki a kohéziós és strukturális alapok elosztásában. A levél hangsúlyozza, meg kel valósítani az adó- és illetékügyi európai tájékoztató rendszert. A levél kitér az igazságügy és belügyek fejezetére is: szigorítani kell az ellenőrző procedúrákat a határátkelőkön, továbbá egyértelmű bizonyítékokat kell felmutatni a korrupció elleni harcban. /Megérkezett az EB figyelmeztető levele. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./
2005. november 9.
A parlament előtt „gyónta meg” bűneit Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök, akit azzal vádolnak: barátja, üzleti partnere, Dinu Patriciu Rompetrol-elnök ügyészségi kihallgatásának napján felhívta Ilie Botos főügyészt. A telefonálás puszta ténye nagy vihart kavart a médiában. A botrányt a leköszönő elnöki tanácsos, az exliberális Elena Udrea robbantotta ki. A miniszterelnök kérte, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat /az egyik titkosszolgálat/ adja át a Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsnak az Ilie Botos főügyésszel, valamint a Traian Basescu államfővel folytatott telefonbeszélgetések felvételét. Tariceanu elmondta, a főügyészt kormányfői minőségében hívta fel telefonon, hogy tájékozódjon, de nem állt szándékában befolyásolni a vizsgálatot. A Különleges Távközlési Szolgálat nem rendelkezik a kormányfő telefonbeszélgetéseinek felvételeivel – jelentette ki Tudor Tanase, az intézmény igazgatója. /”Meggyónta” bűneit Tariceanu. A beszélgetések nyilvánosságra hozatalát kérte. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./
2005. november 10.
Az Alkotmánybíróság, amikor az alaptörvény szellemével ellentétesnek találta a volt román uralkodó kártérítését célzó jogszabályt. A speciális törvényt több mint egy évvel ezelőtt még az akkori szociáldemokrata Nastase-kabinet dolgozta ki a Hohenzollern Sigmaringen ház román tagjával folytatott egyeztetés eredményeképpen, idén pedig a Tariceanu-kormány támogatásával elfogadta parlament két háza. /Rostás Szabolcs: Sakk a királynak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 10./
2005. november 12.
Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt második méltósága, képviselőházi elnök, levelet írt Calin Popescu-Taricenau miniszterelnöknek, arra kérve utódját és politikai ellenfelét, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetből törölje a kulturális autonómiával foglalkozó paragrafusokat. Ugyanazon a napon a Nagy-Románia Párt nyolc szenátora törvénytervezetet nyújtott be, mely azt írja elő, hogy a következő helyhatósági választásokon csak a politikai pártok vagy független jelöltek indulhassanak, az RMDSZ viszont nem, mert az nem párt, csak szervezet, így nincs joga a képviseletre. /Kilin Sándor: Ikertestvérek. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 12./
2005. november 15.
Korábban konszenzus alakult ki a kormánykoalíció vezető tanácsában a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban, ennek ellenére a vitatott jogszabályt a testület ismét napirendre tűzte. Eugen Nicolaescu, a D. A. Szövetség szóvivője közölte, hogy a szóban forgó gyűlésen összevetik a Velencei Bizottság ajánlásait a tervezet szövegével. A parlamentben csakis támogatni lehet egy olyan tervezetet, amelyet a kormány megvitatott és elfogadott – szögezte le Calin Popescu Tariceanu kormányfő a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetre utalva. /Ismét koalíciós tárgyalások a kisebbségi törvénytervezetről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./
2005. november 21.
Calin Popescu Tariceanu kormányfő november 19-én újból a sztrájk beszüntetésére kérte az oktatókat. „A béremelésre tett ajánlat a legtöbb, amit a kormány javasolhat. A sztrájk folytatása nem segít, mivel többet nem tudunk biztosítani”, mondta. Minisztériumi források szerint azokat a tanárokat, akik november végére tervezték a felmérő dolgozatok megírását, a sztrájk miatt minden bizonnyal kötelezik a dátum átütemezésére, ugyanis a tesztírásig a diákoknak át kellett volna venniük az első félév anyagának a felét. /Tariceanu ismét kérleli a tanárokat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./
2005. november 22.
A titkosszolgálati információk egységes feldolgozására külön struktúrát hoznak létre Romániában, amely nem a parlamentnek lesz alárendelve, hanem közvetett módon Traian Basescu államfőnek. Politikai elemzők a CNI létrehozásában az államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök közötti politikai harc újabb – Basescu által megnyert – csatáját látják. /Hány szálon fut a hír? Az információ hatalom. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./
2005. november 24.
November 23-án az Európai Parlament Külügyi Bizottsága elfogadta a Románia és Bulgária csatlakozásának állását vizsgáló jelentést. Ebben a kisebbségi törvény elfogadására sürgetik Romániát, de a restitúció és a magyar felsőoktatás kérdésének megoldása sem maradt ki. A Romániáról szóló jelentés a különböző politikai csoportokban ülő magyar képviselők által beadott indítványok hatására kiegyensúlyozott, ugyanakkor a kisebbségeket érintő kérdésekben kritikus hangvételű lett. Gál Kinga (Fidesz) módosító indítványának többsége bekerült a határozattervezet szövegébe, így az ingatlanok tényleges visszaszolgáltatása, a romák védelmében sürgető intézkedések tényleges alkalmazása. A jelentés politikai kritériumként határozza meg a kisebbségek helyzetének javítását, többek között elégedetlenségét fejezve ki a még hatályban lévő választási törvény diszkriminatív volta miatt. Sikerült elérni, hogy a szöveg utaljon arra, hogy további lépések szükségesek a magyar kisebbség védelme területén: a szubszidiaritás és önkormányzatiság elvein alapulva. Felhívja a román hatóságok figyelmét, hogy teljes mértékben támogassák a magyar kisebbség felsőoktatását, mindehhez biztosítva a szükséges anyagi feltételeket. Tabajdi Csaba (MSZP) EP-képviselő úgy vélte, hogy „a kemény hangú jelentés a magyar EP-képviselők összefogásának és kiváló együttműködésének, valamint a Finnugor Fórum és a nemzeti kisebbségügyi EP-intergroup lobbyerejének köszönhető”. A Velencei Bizottság megjegyzéseit belefoglalják a kisebbségi törvénytervezetbe – jelentette ki Calin Popescu Tariceanu. Markó Béla RMDSZ-elnök élesen bírálta a Cozmin Gusa vezette Nemzeti Kezdeményezés Pártja (NKP) álláspontját a tervezettel kapcsolatban. Markó elítélte a Gusa-féle zsebpártok magatartását, amelyek a kisebbségi törvény kapcsán kiújult magyarellenes retorikával igyekeznek szavazókat toborozni. /EP-s sürgetés a kisebbségi törvény elfogadására. A magyar felsőoktatás rendezését is a dokumentumba foglalták. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2005. december 2.
- Nem tartalmaz túlzásokat a romániai kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet, amely jelenlegi formájában csupán a létező valóság jogi keretét fogalmazza meg – fejtette Kolozsváron Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök. Nem kell félni a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól. A miniszterelnök szerint az európai fórumok azért sürgették a tervezet elfogadását, mert olyan benyomás alakult ki, hogy Bukarestben a törvény megszületését bizonyos politikai erők akadályozzák. Emlékeztetett az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP), és a Nagy-Románia Párt (NRP) vezetőinek a kisebbségi törvénytervezet elleni éles támadásaira. /–or– : Tariceanu : nem kell félni a kulturális autonómiától. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2005. december 6.
December 5-én hivatalos látogatásra Brüsszelbe utazott Calin Popescu-Tariceanu kormányfő, akit Niculescu Tóni külügyminisztériumi államtitkár is elkísért. A román küldöttség az Európai Parlament elnökével, Jose Manuel Barrosóval folytatott tárgyalásokat. /Tariceanu Brüsszelben tárgyal Románia esélyeiről. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec.6./
2005. december 7.
Vegyes bizottságot hoz létre a D.A. Szövetség, amely a Velencei Bizottság ajánlásai alapján kidolgozza a demokraták és liberálisok módosítási javaslatait a kisebbségi törvény kapcsán – jelentették be a kormánykoalíció vezetői december 5-én. Az RMDSZ által már megfogalmazott módosítások tartalmazzák a Velencei Bizottság ajánlásainak jó részét, de ugyanazon ajánlások alapján további módosítások dolgozhatók ki. Eugen Nicolaescu liberális szóvivő bejelentette: december 20-ig kell a közös bizottságnak kidolgoznia a javaslatokat, amelyeknek „teljes egészében” összhangban kell lenniük a Velencei Bizottság kifogásaival. A kisebbségi törvény szóba került Calin Popescu Tariceanu brüsszeli látogatásán is. A miniszterelnök a romániai euró-parlamenti megfigyelőkkel találkozva kifejtette: a kisebbségi törvény ugyan nem feltétele Románia EU-csatlakozásának, de egyike a kormányígéreteknek. December 6-i sajtóértekezletén Emil Boc DP-elnök csodálkozásának adott hangot Markó Béla erélyes válaszával kapcsolatban. Markó ugyanis szabályosan kitessékelte a koalícióból a demokratákat, akik – bár aláírták azt a koalíciós megállapodást, miszerint lényeges módosítások nélkül támogatják a kisebbségi törvény elfogadását – most éppen az ellenkezőjét cselekszik. A DP egyik javaslata arra vonatkozik, hogy az autonómia tanácsok csak konzultatív joggal rendelkezzenek, ami a kulturális autonómia ellehetetlenítését jelentené. Boc szerint a koalíció pártjainak joguk van módosító indítványt benyújtani. Nem kívánnak „túllicitálni” kisebbségi jogok terén, hangoztatta a demokraták elnöke. Elemzők szerint a demokraták attól tartanak, ha kiállnak a törvény mellett, szavazókat veszítenek. /N.-H. D., Sz. K.: Boc: nem kívánunk „túllicitálni” a kisebbségi jogok terén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./
2005. december 8.
A szenátus és a képviselőház jogkörét világosabban el kell határolni egymástól alkotmánymódosítás révén, hogy megszűnjön az átfedés a parlament házainak működésében, mondta Calin Popescu Tariceanu kormányfő. Három, Kovászna és Hargita megyei RMDSZ-képviselő felhívást intézett a két megye román civil társadalmához, hogy a térség reális helyzetéről beszéljenek, mivel az itteni románokat „paravánként használják különböző figyelemfelkeltő politikai manőverekre”. Antal Árpád András, Tamás Sándor és Kelemen Hunor képviselők szerint „sok ostobaságot mondtak és most is mondanak” a két megye helyzetével kapcsolatban, ezért szükség van a figyelmeztető jelzésre. A Braila megyei Zavoaia településről származó minták első laboratóriumi vizsgálatai szerint lehetséges, hogy a madárinfluenza vírusáról van szó. A parlamenti frakciók vezetői december 7-én felhatalmazták a titkosrendőséget, az SRI-bizottságot, vizsgálja ki a Románia területén lévő CIA-börtönök ügyét. /Belföldi hírek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2005. december 9.
A NATO tagállamai december 8-án megerősítették elkötelezettségüket az európai hagyományos haderőkről és fegyverzetekről kötött szerződés (CFE) iránt, amelynek felmondását Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter kilátásba helyezte arra az esetre, ha az Egyesült Államok és a NATO tovább közelíti csapatait határaihoz. Az 1990-ben aláírt CFE korlátozza a hagyományos fegyverek telepítését az európai színtéren. Orosz felfogás szerint az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyja e szerződést, ha támaszpontokat létesít Románia területén. „Oroszország eleget tett minden CFE-korlátozásnak. Ám ha más államok nem teljesítik a szerződést, akkor Moszkva levonja az ebből adódó következtetéseket” –jelentette ki az orosz védelmi miniszter. Arra reagált, hogy Traian Basescu és Condoleezza Rice december 6-án Bukarestben megállapodást írt alá négy amerikai bázis román területen való létrehozásáról. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök szerint Oroszországnak nincs oka aggodalomra a román–amerikai megállapodás miatt, hiszen a dokumentumban tulajdonképpen nem is támaszpontok létesítéséről, csupán bizonyos Amerika által igényelt könnyítésekről van szó – nyilatkozta. Traian Basescu államfő bizonygatta: Románia messzemenően tiszteletben tartja Oroszországgal szemben vállalt kötelezettségeit. /Orosz aggodalmak a Romániában létesítendő amerikai támaszpontok miatt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./
2005. december 9.
Akár koalíciós válságot is okozhat a kisebbségi törvény, ugyanis a liberálisokon kívül minden alakulat csak hangsúlyos módosításokkal tartja elfogadhatónak a tervezetet. Váratlanul érte az RMDSZ-t, hogy a Demokrata Párt is beállt a tervezet ellenzői közé. Először akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a demokraták nem támogatják a kisebbségi törvényt, amikor Emil Boc kijelentette: nem szankcionálja szenátorait, amiért távol maradtak, illetve a jogszabály ellen szavaztak. Azóta Boc egyre keményebben fogalmaz. Szerinte a Velencei Bizottság is ellenzi a kulturális autonómiát, valamint az autonómiatanácsot. A demokrata politikus elfogadhatatlannak tartja, hogy utóbbinak vétójoga legyen, és úgy fogalmazott: Románia nem lehet a kisebbségi jogok kísérleti telepe. Valójában a Velencei Bizottság nem emel kifogást a kisebbségi törvényben megfogalmazottak ellen, sokkal inkább technikai kérdésekben kér kiigazítást. Ám ezek sem az autonómiát, sem a tanácsot nem érintik. Gyakorlatilag a PD a kabinet, illetve a kormányprogram ellen emel szót. Egyes források szerint a demokraták továbbra is előre hozott választásokat szeretnének, és a kisebbségi törvény elutasításával azt szeretnék elérni, hogy a D.A. Szövetség kiváljon a koalícióból. Ezzel nemcsak a kormány bukna meg, hanem Boc is megszabadulna Tariceanutól. Markó Béla ezzel szemben csak azt a PD-t tessékelné ki a kabinetből. A liberális miniszterelnök védelmébe vette a kormányprogramban szereplő jogszabályt és kijelentette: a kisebbségi törvényt jelenlegi formájában, módosítások nélkül kell elfogadnia a törvényhozásnak. Az ellenzéki pártok és a demokraták összesen közel 500 módosító indítványt fogalmaztak meg a tervezet kapcsán, a bizottsági munka határidejét pedig kitolták. Basescu államfő hallgat. – Toró T. Tibor a Velencei Bizottságra hivatkozva állította, hogy változtatni kellene a kisebbségi szervezetek bejegyeztetési feltételein. Az RMDSZ alsóházi frakciója szankciót helyezett kilátásba Torónak, amiért indítványáról nem egyeztetett képviselőtársaival. /Simon Judit: Két táborra szakadt a koalíció a kisebbségi törvény miatt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./
2005. december 9.
Traian Basescu megkérdezettek 52 százaléka bízik, derül ki a CURS felméréséből. Őt követi, Mona Musca liberális politikus, volt művelődési miniszter (47 százalék). Sorrendben a harmadik Theodor Stolojan elnöki tanácsos (35 százalék), majd Mircea Geoana (33 százalék), illetve Corneliu Vadim Tudor (32 százalék). A közvélemény-kutatás szerint a kisebbségi törvény körüli vita miatt Markó Béla volt az a politikus, akinek a bizalmi indexe a leginkább romlott (74 százalék). Őt Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök követi (73 százalék), majd Ion Iliescu volt elnök (72 százalék) és Adrian Nastase (71 százalék). Mind a liberális és demokrata pártból álló D.A. Szövetség, mind pedig a Szociáldemokrata Párt (SZDP) támogatottsága enyhén csökkent novemberhez viszonyítva 2, illetve 3 százalékkal. A Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége mintegy 5 százalékkal ugrott meg, az RMDSZ, a Konzervatív Párt (KP) megítélése nem módosult különösképpen. /Sz. K.: Máris érezteti hatását a kisebbségi törvény körüli vita. Növekszik a Nagy-Románia Párt és vezetőjének népszerűsége? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./ A kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban a szemfüles Cozmin Gusa felismerte a tálcán kínálkozó lehetőséget: betölteni az ellenzéki szerepkörben is eléggé szűk mozgástérben keletkezett űrt. Tizenhat évvel a rendszerváltás után azonban már nem olyan egyszerű zsebpártokat felduzzasztani. Gusa és Boc, a Demokrata Párt elnöke észre sem veszik, hogy a tervezet elleni támadásaikkal a sokszor eltemetett Vadim Tudort erősítik. Ezt jelzi, hogy sok év után először a Nagy-Románia Párt támogatottsága növekedni kezdett, a közvélemény-kutatások szerint. /Salamon Márton László: A nevető harmadik. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 9./
2005. december 10.
– Az autonómia bármely formájáról a román koalíció pártjainak kell megállapodniuk. Szülessék bármilyen eredmény, amely elfogadható minden koalíciós tag és érintett számára, azt Magyarország is örömmel támogatja – fejtette ki Eörsi Mátyás /SZDSZ/, a magyar parlament európai ügyek bizottságának elnöke december 8-án Bukarestben. Ugyanakkor adta át Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök személyes üzenetét Calin Popescu Tariceanu miniszterelnöknek. – A románok azt kérték tőlünk, hogy ez ügyben bízzunk meg bennük, ne kívülről gyakoroljanak nyomást rájuk – fűzte hozzá. Eörsi a kisebbségi törvény kapcsán elmondta, Magyarországon jól tudják – és ezt Gyurcsány Ferenc levelében megerősítette –, hogy a román miniszterelnök számára személyesen is fontos a törvény megszületése. Román részről azt a választ kapták: most folynak erről a koalíciós tárgyalások. A Velencei Bizottság véleményének a beépítésével a román kormánykoalíció olyan kompromisszum megteremtésén fáradozik, amely megfelel mind a többség, mind pedig a magyar kisebbség érdekeinek. Hörcsik Richárd, a háromtagú delegáció fideszes tagja kifejezte reményét, hogy a tervezett csatlakozásig hátralévő időszakban Románia teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket, mint például a kisebbségek védelmét és az egyházi ingatlanok restitúciójának ügyét. Ez most már nemcsak belügy, hanem európai ügy is, hiszen Románia az európai standardokat kívánja átvenni, ilyen a kulturális autonómia – hangsúlyozta. Kocsi László, MSZP-s parlamenti képviselő elmondta: a delegáció bizakodóan mehet haza, hiszen látogatása idején kiderült, hogy a kisebbségek jogi státusának rendezését illetően a román politikai élet legfontosabb szereplőiben megvan a szándék e kérdés rendezésére. /Gyurcsány üzenete: a román koalíciónak kell megállapodni az autonómiáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2005. december 12.
December 10-én az RMDSZ parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésezett Marosvásárhelyen. Markó Béla RMDSZ-elnök és miniszterelnök-helyettes felszólalásában kijelentette: többször is halálosan megfenyegették bocsánatot kér a lányától „hiszen talán először is azért ütötték őt a gazemberek, mert az én lányom”, fejtette ki Markó. Az RMDSZ elnöke politikai beszámolójában leszögezte: Románia még mindig az ellentétek országa. Példaként az októberi román–magyar együttes kormányülést említette, amely után négy nappal a szenátus elutasította a kisebbségi törvénytervezetet. Markó mérleget készített az egyéves kormányzásról. A pozitívumok közé sorolta, hogy sikerült olyan jogi keretet kidolgozni a visszaszolgáltatás területén, amely példátlan a volt kommunista államokban. Eredménynek számít még több székelyföldi út megjavítása, az árvízkárosultak megsegítése és az egyházaknak juttatott több tízmilliárd lej, új iskolák létrehozása. Az észak-erdélyi autópálya kudarc, mert 2005-ben egy centimétert sem építettek az útból. Nem ment előre a kisebbségi törvénytervezet, késik a felekezeti oktatási törvény kidolgozása. Leszögezte: nem kezelhetik az RMDSZ-t a koalíció függelékeként. Kitért a Magyar Polgári Szövetség pártként való bejegyzési kezdeményezésére. A kisebbségi törvénytervezet kapcsán Szász Jenő egyre gyakrabban helyezkedik azonos álláspontra Gheorghe Funarral. Ebben a helyzetben a kérdés az, hogy folytatják-e a párbeszédre alapuló, megbékélés politikáját, vagy pedig teret engednek a szélsőséges nacionalistáknak. Toró T. Tibor, az RMDSZ-ben a maradék ellenzéket képviselő törvényhozó bírálta a szövetséget amiatt, hogy csak most terjesztették a parlament elé a kisebbségi törvénytervezetet. Szerinte a tervezet kidolgozásakor az RMDSZ sem az egyházakat, sem a civil szférát nem kezelte partnerként. Márton Árpád cáfolta, hogy ez lenne az első autonómiatörvény, emlékeztetett a kilencvenes évek elején beterjesztett tervezetre, és a Székely Nemzeti Tanács próbálkozásaira. Markó hiányolta, hogy Toró kizárólag belső okokkal próbálja magyarázni a kisebbségi törvénytervezet problémáit, és nem említi a román nacionalizmust. /B. T.: Nem a koalíció függeléke az RMDSZ Markó kategorikus üzenetet intézett Basescuhoz és a Demokrata Párthoz. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./ „Az elmúlt napokban kétszer ütötték-verték az én ragyogó lányomat, ezt a jóeszű, erős, szabad embert úgy, hogy visszhangzott tőle az ország. Ütötte egyszer két sötétben ólálkodó gazember, aztán rögtön utána ütni kezdte őt egy nekivadult politikus, több, a hírforrások versenyére hivatkozó senkiházi televíziós szerkesztő, és jónéhány, erkölcsöt és jóérzést nem ismerő újságíró. Magyarok is közöttük” – mondta az SZKT ülésén Markó Béla. „Én nem ilyen világért küzdöttem” – szögezte le Markó. Emlékeztetett: amikor az RMDSZ a jelenlegi koalíciót létrehozta, megegyezett az akkor már államelnök Traian Basescuval és a leendő miniszterelnök Calin Popescu Tariceanuval arról, hogy olyan kisebbségi törvényt fogadnak el, amely létrehozza a kulturális autonómia intézményeit. „Ennek az egyezségnek a felrúgása bizonyítja, hogy Románia továbbra is a nagy ellentétek és ellentmondások országa, amely a megbékélési politika, az integráció és a szélsőséges nacionalizmus éles alternatívái között vergődik – fűzte hozzá Markó. – Állóháború zajlik a tisztességes célok, a jogos közösségi követelések és a nacionalizmus, a szószegő politizálás között”. Markó megerősítette: az RMDSZ nem lép ki a koalícióból. „Lépjen ki az, aki az egyezséget megszegi” – fejtette ki. Rendkívül élesen bírálta Markó a romániai magyarság egységének megbontására törekvő csoportokat, főként a Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ). Súlyos dolognak minősítette Markó azt, hogy „Szász a magyarság háta mögött Funarral fog kezet”, meg azt is, hogy a Magyar Polgári Párt felhívásban arra buzdítja a románokat, hogy írják alá minél többen az MPP-t támogató listákat, mert a párt bejegyzése esetén „az RMDSZ-nek vége”. Borbély László miniszter felhívta a figyelmet: amiatt, ami az utóbbi hónapokban a kisebbségi törvénnyel történt, megkérdőjeleződhet Románia EU-s tagsága is. A falu- és vidékfejlesztéssel kapcsolatos anyagot Kerekes Gábor gazdasági alelnök terjesztette elő. A vitában felszólalók egyetértettek abban: Románia a rendszerváltás után elmulasztotta az ország vidékfejlesztési programját kidolgozni. /Bögözi Attila: Elnöki feddések a SZKT-n – kemény hangnemben a „csörtetőkről” és a „szószegőkről”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ Puskás Bálint Zoltán elmondta, megalázó volt, hogy a szenátusban a kisebbségi törvénytervezet leszavazásakor örömujjongás tört ki. Abert Álmos, az alsó-háromszéki RMDSZ-szervezet elnöke kifejtette: nem működik a közintézmények vezetőinek cseréje. Konkrétan a művelődési igazgatóságot említette, ugyanis a Kovászna megyének juttatott pénzből /Szekeres Attila: Románia az ellentétek országa (Markó Béla). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./
2005. december 13.
Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök december 12-én munkalátogatásra utazott Bosznia-Hercegovinába, ahol Adnan Terzic bosnyák kormányfővel és a térségbeli békefenntartó misszióban részt vevő román katonákkal találkozott. A kormányfő bosnyák kollégájával a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről és a nyugat-balkáni stabilitás megteremtéséről folytat megbeszélést. /A kormányfő Boszniába látogatott. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./
2005. december 16.
A nemzeti kisebbségek napja alkalmával Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök és Markó Béla miniszterelnök-helyettes találkoztak a kisebbségek képviselőivel december 14-én. Markó Attila, az Etnikumközi Hivatal elnöke kiemelte, 2000 óta most történt meg először, hogy Románia miniszterelnöke megbeszélést folytat a nemzeti kisebbségekkel. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kabinet fontosnak tartja a kisebbségvédelmi kérdés rendezését. Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetője hasznosnak értékelte a találkozót. /Kisebbségek képviselőivel találkozott Markó Béla és Calin Popescu Tariceanu. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./
2005. december 19.
Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök egyaránt elégedett az Európai Unió keretköltségvetéséről szóló, most született megállapodással, s azt Románia számára döntő jelentőségűnek tartják. Romániának 2007 és 2013 között több mint 29 milliárd euró jut az Unió költségvetéséből. A tervek szerint az összeg bő egyharmada, mintegy 10,8 milliárd euró, 2007 és 2010 között használható fel. /Bukarest elégedett az uniós büdzsével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./
2005. december 20.
Az elmúlt tizenöt év legjobb kormányának minősítette a mostanit a liberális-demokrata pártkoalíciót mérlegkészítő gyűlésén Traian Basescu kormányfő. Ugyanakkor ostorozta is a két pártot széthúzó magatartásuk miatt. Az államelnök a koalíció egyéves mérlegét megvonó hét végi ülésén nem fukarkodott a dicséretekkel. Év közben folyamatosan tűz alatt tartotta bírálataival Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt. Most azonban nagyra értékelte, hogy ez a kormány, szerinte, jelentős sikereket ért el a korrupció megfékezése, a gazdaság fejlődése és az integrációs folyamat kezelése terén. Basescu nehezményezte, hogy a két párt honatyái komolytalanul viselkednek a parlamentben. Ennek kapcsán jelentette ki az államfő, hogy az RMDSZ bizonyult a legkomolyabb koalíciós partnernek. /Basescu egyszerre dicsérte és ostorozta a D. A. Szövetséget. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2005. december 21.
A parlament ünnepi ülésén – köztük Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök és kormányának több tagja – egyperces néma felállással adóztak az 1989 decemberében Temesváron, Bukarestben és más városokban meghaltak emlékének. Ezt követően a parlamenti pártok egy-egy képviselője emlékezett az 1989. decemberi eseményekre. Az RMDSZ részéről Máté András parlamenti képviselő szólalt fel. A decemberi forradalom körülményeit 16 éve vizsgáló Dan Voinea tábornok-ügyész leszögezte, hogy az 1989. decemberi fordulat után nem voltak semmiféle terroristák Romániában. Nem terroristák, hanem az akkori román hadsereg katonái, az egykori milícia, a titkosszolgálatok és hazafias gárdák tagjai lőttek akkor az emberekre. „A kommunisták lőttek, hogy hatalmon maradjanak. S maradtak is!” – jelentette ki a tábornok, aki szerint a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette csoport tagjainak lelkiismeretét terheli annak a 942 embernek a halála, akik 1989. december 22. déli 12 óra után estek áldozatául az akkor mesterségesen keltett zűrzavar légkörében történt lövöldözéseknek. A terroristákat Iliescu és cinkostársai találták ki, hogy eltérítsék a forradalmat a Temesváron elindult felkelés első óráiban megfogalmazott kommunistaellenes programtól. Iliescuék tudatos diverziójának hatszor annyi ember esett áldozatául, mint a Ceausescu-féle parancsoknak, melyeknek 162 áldozatuk volt. Dan Voinea tábornok vezetése alatt a forradalom körülményeinek kivizsgálásával foglalkozó katonai ügyészek az idén áprilisban emberölés, háborús propaganda, embertelen bánásmód és bizonyos objektumok elpusztítása miatt indítottak bűnvádi eljárást Iliescu ellen. /Iliescut vádolják a forradalom rejtélyeiért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2005. december 21.
Botrányba fulladt a parlament együttes ülése december 20-án. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök és Mircea Geoana, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke a legválogatottabb sértéseket vágták egymás fejéhez a kormányfő évi jelentésének bemutatása alkalmából. A támadásokból az RMDSZ-nek is jutott, a szövetség három európarlamenti megfigyelőjét Geoana azzal vádolta, csak a magyar érdekekért lobbiznak. Frunda György szenátor visszautasította a vádakat felszólítva az SZDP-elnököt, kérjen bocsánatot a magyar közösségtől.– Másfél milliós közösség képviselői vagyunk, nem másodrangú állampolgárok, az SZDP vazallusai, hogy leckéket fogadjunk el önöktől, hogy hol és mit kell képviselnünk – mondta. /Botrány a Tariceanu-jelentés kapcsán Románia parlamentje nem hazudtolja meg önmagát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./
2005. december 22.
Átvilágítási feladatokat is ellátó tudományos intézet létrehozását határozta el a kormány a kommunista rendszer idején elkövetett bűnök, visszaélések és jogtiprások feltárására – jelentette be december 21-én Tariceanu kormányfő. Az egykori Román Kommunista Párt különböző irattárai eddig nem voltak hozzáférhetőek a kutatók, a közönség számára. A részben állami költségvetésből finanszírozott intézetnek az lesz a feladata, hogy részletekbe menően feltárja a kommunista rendszert, annak hatalmi intézményrendszerét, egészen a megtorló apparátusokban dolgozó pártfunkcionáriusok, tisztek és bírák személyének és tevékenységének, visszaéléseinek, törvénytelenségeinek és emberi jogokat sértő akcióinak a feltárásáig és nyilvánosságra hozásáig. /Tudományos átvilágítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 22./
2005. december 28.
Újabbkori kisajátítással, valamint elvtelen lobbizással vádolta karácsony harmadnapján kiadott közleményében Florin Tohaneanu sepsiszentgyörgyi ortodox esperes a kormányt, az RMDSZ-t és a Kovászna Megyei Tanácsot a Román Nemzeti Bank (BNR) egykori székháza körül kialakult tulajdonjogi vitában. Állítása szerint tavaly december végi határozatában az Adrian Nastase vezette kormány átadta az ingatlant a Kovászna és Hargita megyék görögkeleti püspökségének (ECH), s az átadást megerősítette január közepén a Tariceanu kabinet is. A megyei önkormányzat megfellebbezte a döntést Mona Musca művelődési tárcavezetőnél, de a minisztérium visszautasította a megyei tanács kérelmét. A közlemény szerint ezután telekkönyveztették az épületet az egyház nevére. Ez év végén azonban a megyei tanács elérte az előző kormányhatározat visszavonását. Demeter János megyei tanácselnök kijelentette, szó sincs arról, hogy az ingatlant az egyház nevére telekkönyveztették volna. /Domokos Péter: Kisajátítást kiált az ortodox egyház. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./
2006. január 9.
Szabó Barnát nevezte ki a Közbeszerzéseket Szabályzó és Felügyelő Országos Hatóság főtitkári tisztségébe Calin Popescu-Tariceanu kormányfő. Az új köztisztviselő 2005. december 14-én vizsgázott sikerrel a meghirdetett posztra. A hatóságot 2005 júliusában, az Európai Unió nyomására hozták létre, annak érdekében, hogy az ötmillió euró fölötti közbeszerzések felülvizsgálata által átláthatóbbá váljék a közpénzek felhasználása. A sepsiszentgyörgyi születésű, jelenleg doktorandusz Szabó Barna 47 éves, nős, két lánygyermek édesapja. 1982-ben végzett a brassói egyetem országúti gépjármű szakán, 1990-ig tervezésben és kutatásban dolgozott. Tizenhárom évig a közúti felügyelet Kovászna megyei kirendeltségének vezetője volt. /Gujdár Gabriella: Magyar főtitkár a közbeszerzési hivatal élén. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./
2006. január 10.
A Legfelső Bírói Tanács (CSM) ügyészei teljesen elszakadtak a realitástól, és nem látják, vagy nem akarják látni azokat a korrupciós problémákat, amelyekbe az egyszerű ember naponta beleütközik – nyilatkozta január 9-én Calin Popescu-Tariceanu kormányfő. Ezt a következtetést a miniszterelnök az Országos Korrupcióellenes Stratégia Alkalmazása Vezetőtanácsának ülését követően vonta le. Elsősorban azt sérelmezte, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét önkényesen, felelősségektől mentes szabadságként értelmezik az ügyészek. A kormányfő felhatalmazta Monica Macovei igazságügyi minisztert az összes megszorító intézkedés alkalmazására a korrupció elleni harcban. A szellemi tulajdonra vonatkozó törvénykezés a másik olyan terület, amelyen az EB komoly elmaradásokat, hiányosságokat regisztrált Bulgária mellett Romániában is. Az Állami Szabadalmi és Találmány Hivatal mára teljeses EU-átvette a jogszabályokat, a gond ezek alkalmazásával van. A „vámhatóság és a gazdasági rendőrség azonban nem alakította ki azokat a megyei struktúrákat, amelyek a törvény betű szerinti alkalmazását ellenőrizhetnék” – nyilatkozta Varga Gábor. az Állami Szabadalmi és Találmány Hivatal vezérigazgatója. /Gujdár Gabriella: Korrupcióellenes csúcs Bukarestben – haladékot kapott a bírói testület. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./
2006. január 11.
Nem tudja kedvezőtlenül befolyásolni Románia EU-csatlakozását az a CIA-botrány, amelyben nem vagyunk érintettek – jelentette ki Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök a brit Claude Moraes kijelentésére reagált, aki a Sonntags Blick svájci hetilapban megjelent újabb leleplező, Romániára nézve kedvezőtlen cikket kommentálta. A munkáspárti képviselő szerint, ha bebizonyosodik, hogy Bukarest valótlanságot állít, meghiúsulhat a csatlakozás. Tariceanu levelet intézett Joseph Borellhez, amiben arról tájékoztatta az Európai Parlament elnökét, hogy a román szenátus már megszavazta egy vizsgálóbizottság létrehozását a CIA-ügy esetleges romániai vonatkozásainak felderítésére. /Újabb bizonyítékok a kelet-európai CIA-börtönökről. Románia EU-csatlakozásának megakadályozásával fenyegetőznek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./
2006. január 11.
Január 6-án az OTV televíziós csatornán Ion Diaconescu meghívottjával, Ion Coja professzorral társalgott. A képernyő felső sarkában felirat hirdette: Tariceanu Budapest embere. A professzor utóbbi 16 év összes román kormányát és Románia volt elnökeit elmarasztalta, mert nem tettek semmit a román nemzeti érdekek megvédéséért és a magyar irredentizmus visszaszorításáért. Főleg a mostani kormányt ostorozta, s magát Tariceanu miniszterelnököt, mert behódolt az RMDSZ-nek és Budapest hálójába került. Nem jó román és hazafi, ezért kell eltávolítani a kormány éléről. A parlamentben az RMDSZ a kisebbségi törvény megszavazását sürgeti, amelyet a Tariceanu-kormány támogat. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni, mondja Coja, aki társaival azt tervezi, hogy Basescu elnökhöz fordul a törvény elvetése és a Tariceanu-kormány megbuktatása érdekében. Coja szerint a székelyek nem magyarok, hanem egy keleti dák törzs leszármazottai, akiket a rómaiaknak nem sikerült elrománosítani, a honfoglalás után viszont a magyarok elmagyarosították őket. /Horváth András, Csíkszereda: Budapest embere. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./
2006. január 14.
Az Európai Beruházási Bank (EBI) továbbra sem hajlandó finanszírozni az észak-erdélyi autópályát, jelentette ki Wolfgang Roth, az EBI elnöke Bukarestben. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök megerősítette, hogy Romániának a negyedik európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópálya jelent prioritást. A miniszterelnök és az európai bank vezetője találkozójukon megállapodtak, hogy erre a projektre az EBB 250 millió eurós kölcsönt biztosít Romániának. A dél-erdélyi autópályára az idei költségvetésből még 104 euró van elkülönítve. /Nem kap európai pénzt az észak-erdélyi autópálya. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./