Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Popescu, Marian
3 tétel
2012. november 3.
Játéktér – új erdélyi színházi periodika a láthatáron
A Játéktér színházi periodika azért jött létre, hogy aktív részese legyen a romániai magyar színházi életnek. Egyrészt krónikája, másrészt közreműködője kíván lenni ennek a művészi nyelvében és struktúrájában is rendkívül sokszínű világnak a román és a magyar kultúra metszéspontján. A lap bemutatójára november 13-án, 10 órától kerül sor, az Interetnikai Színházi Fesztivál keretében Nagyváradon.
A Játéktér alapelve a nyitottság és a kíváncsiság, amellyel a fókuszban lévő közeghez közelít, és amellyel a világ főbb színházi eseményeit is igyekszik elhozni olvasója számára. Magyar és román színházi alkotók, szakemberek, kritikusok, írók a szereplői és a létrehozói ennek a lapnak, amely nagyrészt a közönség számára is érthető, elérhető nyelven beszél közegünk sokrétű és változó színházművészetéről.
Színházi értelemben és strukturálisan is soknyelvű kulturális tér a romániai magyar színházi világ: van itt nemzetközi művészeti elismeréseket besöprő társulat, van olyan, amelyik inkább populáris nyelvet beszél, van bábszínház és független csapat is, és két felsőoktatási intézmény. Az állandóan változó művészeti térképen még megszámolni is lehetetlen, de mindenképpen 20 fölött van a többé vagy kevésbé stabil intézmények és társulatok száma. Úgy véljük, ebben a közegben a specifikum és a sokféleség egyaránt természetes. Ideális esetben elfogadónak és kommunikatívnak kell itt lenni ahhoz, hogy saját – esztétikai – jogon fennmaradhasson egy társulat. Figyelnie kell önmagára és mindarra, ami körülötte zajlik a színházi és művészeti életben.
Ha innen közelítünk, ez a leginkább inspiratív művészi alaphelyzet.
Az első lapszám tartalmából: mélyinterjút olvashatnak Bíró Józseffel többek között a szabadúszó létről és a színészoktatásról. Három nagy fesztivál igazgatója mesél az esztétikai és logisztikai-anyagi kihívásokról: Alice Georgescu, Bocsárdi László és Tompa Gábor. A lehető legtöbb színház előadásairól írunk a rövidebb, ám fókuszáltabb tárcákban, és elméleti, összegző szempontokat is figyelembe veszünk az előadás-elemzések hosszabb írásaiban. Könyvrecenziókat közlünk. Marian Popescu és Iulia Popovici arról beszélgetnek Tompa Andreával, hogy miképpen látják a romániai magyar színházak művészi, etikai, anyagi helyzetét. Erika Fischer-Lichte könyvének egy részletét adta a lapnak. Székely Csaba drámája is olvasható.
A dialógus nyitva áll, és igény szerint sokszögűsíthető.
A Játéktér szerkesztősége
Szabadság (Kolozsvár)

2015. szeptember 5.
Oprea is plagizált?
Plágiumot követett el Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes a doktori dolgozatának megírásakor, állítja Marian Popescu, a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottságának elnöke. Popescu kifejtette, hogy személyes véleményt mond, mert a felsőoktatási intézet testülete nem vizsgálhatta meg a dolgozatot.
A magas rangú tisztségviselők esetében ugyanis az oktatási minisztérium alárendeltségébe tartozó tudományos kutatások etikai bizottsága illetékes eljárni. Ez a testület már júliusban bejelentette, hogy Oprea nem plagizált, a rekordidőnek számító 16 nap után gyorsan lezárva az Oprea-ügyet. Akkor az oktatási minisztérium közölte, hogy a tudományos munkát a jogtudomány területén elismert, tekintélyes szakemberek vizsgálták meg.

2015. november 15.
Bemutatta minisztereinek listáját Dacian Cioloş
Brüsszelben dolgozó szakember, nagykövet, volt szociáldemokrata miniszter és a magánszférában tevékenykedő menedzser is lehet az új, szakértői román kormányban, amelynek névsorát vasárnap délután ismertette Dacian Cioloş kijelölt kormányfő.
A korábban uniós mezőgazdasági biztosként tevékenykedő kijelölt miniszterelnök közölte: a kabinetben a magánszférában, a romániai vagy az európai közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve különböző civil szervezetekben tevékenykedő, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező személyek is helyet kapnak. Felhívta a figyelmet: a nemi egyensúlyra is odafigyelt, így a kabinet egyharmada nő. „Számos fiatalt, és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személyt is beválogattam, akik nyitottak a párbeszédre” – jegyezte meg Cioloş, hozzátéve: fontos szempont volt a feddhetetlenség is.
A kabinetben nem kaptak helyet a leköszönő ügyvivő kormány tagjai, kizárólag a kijelölt kormányfő által kiválasztott, politikai szerepet nem vállaló személyekről van szó.
A névsor ismertetését követően Cioloş előbb a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezetőivel egyeztetett, hétfőn pedig a többi párttal találkozik.
A kormány hivatalba lépéséhez az szükséges, hogy a ma és várhatóan hétfőn esedékes parlamenti szakbizottsági meghallgatásokat követően a parlament két háza együttes ülésén bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Ez várhatóan nem okoz problémát, mivel gyakorlatilag mindegyik párt elfogadhatónak nevezte Cioloş személyét és a szakértői kormány gondolatát, még a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely ugyanakkor azt akarja, hogy a kabinet minden projektről külön egyeztessen a pártokkal.
Egyébként a kormánynévsor bejelentését megelőzően, még szombaton – útban a törökországi g20-as csúcs felé – rövid bukaresti kitérőt tett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akik a kijelölt miniszterelnökkel találkoztak. A megbeszélésekről Cioloş elmondta: a romániai politikai helyzetről, valamint az új kormány programjáról tárgyaltak, különös tekintettel a költségvetésre, mivel Bukarest ennek kapcsán alkut szeretne Brüsszellel.
Mint ismeretes, a szakértői kormány annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondott a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört tűzvész miatt kitört kormányellenes tüntetések után, és a parlamenti pártok úgy döntöttek: a jelenlegi közhangulatban nem vállalják a politikai kormányzás felelősségét. Ponta eddigi kormánya Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő, oktatási miniszter irányításával a Cioloş-kormány hivatalba lépéséig marad a helyén.
A Cioloş-kormány névsora:
Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter – jelentős menedzseri tapasztalattal bír, jelenleg a a CRH – a volt Lafarge – vezérigazgatója;
Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter – szociológus, volt szociáldemokrata szenátor, egykori távközlési miniszter;
Lazăr Comănescu – külügy, jelenleg államfői tanácsadó, 2008-ban már volt külügyminiszter;
Mihnea Motoc – védelem – jelenleg londoni nagykövet, korábban Románia ENSZ-, illetve európai bizottási nagykövete volt;
Petre Tobă – belügy – rendőri karriert futott be, jelenleg országos rendőrfőkapitány, volt belügyi államtitkár;
Anca Dragu Paliu – pénzügy – pénzügyi elemző az Európai Bizottság mellett, tíz évig az IMF romániai irodájában tevékenykedett;
Marian Popescu – közlekedés – a Román Vasúttársaság (CFR) ügyvezető menedzsere, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Cristina Guseth – igazságügy – a Freedom house jogvédő szervezet munkatársa, a jogállamiság megerősjtését célzó projektek fűződnek a nevéhez, a korrupcióellenes küzdelem egyik élharcosa;
Adrian Curaj – oktatás – szakterülete az oktatás menedzsmentje, a a Világbank, az UNESCO és az Európai Bizottság tanácsadója volt;
Claudia Ana Moarcăş – munkaügy – több mint 25 éves tapasztalat a témában
Andrei Baciu – egészségügy – fiatal sebész, külföldi, kórházmenedzseri tapasztalattal;
Achim Irimescu – mezőgazdaság – Románia európai bizottsági képviseletén dolgozik, afrármérnök, volt mezőgazdasági államtitkár;
Victor Vlad Grigorescu – energia – 39 éves, az Electrica igazgatótanácsi tagja, szintén Románia EB-képviseletén tevékenykedett;
Aura Răducu – európai uniós alapok – az EB REGIO-osztályán dolgozott, ma az EBRD szakértője;
Cristina Paşca Palmer – környezetvédelem – az Európai Bizottságnál tevékenykedik;
Marius Bostan – távközlés – szakirányú tapasztalat;
Vlad Alexandrescu – művelődés – a Bukaresti Tudományegyetem tanára, volt luxemburgi nagykövet;
Elisabeta Lipă – sport és ifjúság – evezős olimpiai bajnok, az evezős szövetség és a Dinamo sportklub elnöke;
Violeta Alexandru – szociális párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – a Közpolitikai Intézet igazgatója
Ioan Dragoş Tudorache – a miniszterelnöki kancellária vezetője – jogász, az ENSZ munkatársa volt Koszovóban, jelenleg az Európai Bizottság mellett tevékenykedik;
Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter – diplomata, jelenleg a madridi nagykövetség munkatársa;
Cristian Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg is a parlamenti adminisztráció tagja.
Balogh Levente
Székelyhon.ro