Román tábla után magyar emlékjel Erdőszentgyörgyön
Egy év alatt két emlékjelet állított Erdőszentgyörgyön a magyarság. Miután az egyik iskola falára novemberben a románok állítottak táblát, ettől néhány méterre nemrégiben a magyar oktatás tiszteletére állítottak kopjafát és emléktáblát. A polgármester nem híve a helyi nemzetiségek közötti feszültség szításának, és szerinte ezzel ellensúlyozták a kialakult helyzetet.
szerinte ezzel ellensúlyozták a kialakult helyzetet.
A magyarságtudatot erősíti az új emlékjel
Egy évvel ezelőtt még nem létezett olyan hely a településen, ahol a magyar lakosság ünnepelhetett vagy fejet hajthatott volna. Tavaly márciusban viszont a főtéri parkban állítottak kettős emlékoszlopot és emléktáblát, míg nemrégiben az egyik iskola udvarára került oszlop és tábla. Ez utóbbi az erdőszentgyörgyi magyar oktatás 386 éves fennállásáról tanúskodik. Az épületen tavaly novemberben a románok helyeztek el egy emléktáblát, amely a magyarok nemtetszését váltotta ki, akkor egyesek ellenlépésként a magyar pedagógusok emlékjelét ígérték felállítani.
Az iskola és az oktatók tiszteletére
A Dózsa György utcai iskolát 1902-ben a millennium alkalmából építtette a magyar állam. A nemrégiben szervezett ünnepségen az intézmény fennállásának 110. évére emlékeztek Erdőszentgyörgyön, amelyet egy emlékoszloppal is megörökítettek, de egyúttal egy kőtömbre márványtáblát is elhelyeztek, amelyen annak a 28 felekezeti tanítónak a nevét sorolták fel, akik 1626 és 1940 között a településen oktattak. Az emlékjel megvalósítása közadományokból, önkéntes munkával és az önkormányzat támogatásával valósult meg, az oszlopot a helyi Szabó György mester faragta. Csibi Attila Zoltán polgármester szerint ennek az emlékezésnek üzenete van. Az itt tanuló magyar diákok nap mint nap találkoznak a múlttal, ezáltal tudatosul bennük, hogy milyen iskolába járnak és hová is tartoznak, míg az itt dolgozó pedagógusoknak az intézmény szellemiségét kell prioritásnak tekinteniük és ebben a szellemben kell oktatniuk.
Helyére kell tenni a dolgokat
Novemberben az önkormányzat jóváhagyásával Pop Victor egykori tanítónak állítottak emléktáblát a románok az épület falára. Ez a polgármester szerint sokakban negatív érzést váltott ki, a nemrégiben tartott avatóünnepséggel pedig ezt szerették volna ellensúlyozni. Amikor az RMDSZ-frakció megszavazta a román tábla engedélyezését, akkor döntött arról is, hogy egy olyan táblát is kihelyeznek, amely az itteni magyar oktatóknal is emléket állít.
„Nem kell szítani a feszültségeket Erdőszentgyörgyön, van itt elég megoldásra váró feladat” – mondta el lapunknak az RMDSZ helyi szervezetének vezetését is ellátó polgármester, aki szerint a szervezet megpróbál kompromisszumos megoldásokat keresni a helyi kényes kérdésekre, de azért nem felejtik el, hogy a magyaroknak mi a fontos. Az emlékjellel kapcsolatban elmondta: ez nem válaszlépés a román táblára, de ellensúlyozni kellett azt, és az emberekben tudatosítani kell, hogy itt számos magyar oktató dolgozott, akik meghatározták Erdőszentgyörgy fejlődését és szellemiségét. Az emlékoszlop és table állítására a helyi Százfonat Egyesület, a Würtenberg Sándor Egyesület és a helyi EMI-szervezet nyújtott be kérést, és decemberben a helyi képviselő-testület egyöntetűen jóváhagyta, senki sem ellenezte. „Azt, hogy mi volt gyakorlatilag ez az épület, kik tanítottak itt, hogy hány igaz magyar tanítója volt ennek az iskolának, ez egy jó pár száz évre visszatekinthető. És akkor meglehet nézni a táblát, amit a román tanító emlékére állítottak, viszont előtte azért jó néhány magyar tanító tanított az iskolában, és erre büszkék kell, hogy legyünk” – mondotta Csibi Attila Zoltán.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro,

Szentgyörgy 1944–48 közötti története
1944 augusztusától az európai hadműveletek a szövetségesek győzelmét jósolták, ami Észak-Erdély esetében a szovjet haderő és az augusztus 23-i átállás következtében vele szövetséges román csapatok közeledését jelentette. Ennek ismeretében a magyar katonai és polgári vezetés igyekezett megszervezni a visszavonulás és kiürítés folyamatát. Elsőként a magyar köztisztviselők menekültek el, majd a szovjet csapatok augusztus 26-i Úz-völgyi áttörésének hírére a polgári lakosság menekültáradata következett.
Csak szeptember 2-án, amikor már a várostól délre eső helységek (Kökös, Uzon, Illyefalva, Előpatak) az ellenség kezére kerültek, hangzott el Sepsiszentgyörgyön Szentiványi Gábor, Háromszék főispánjának a lakossághoz szóló felhívása a menekülésre és a város kiürítésére. Háromszékről augusztus közepétől mintegy 30 000 személy vett vándorbotot a kezébe, voltak, akik biztonságukat egy közeli faluban, míg mások, akárcsak 1916-ban, Magyarországon vélték megtalálni. Ekkor csomagolták össze a Székely Nemzeti Múzeum két vagont megtöltő kincsét, s indították útnak, hogy aztán a zalaegerszegi állomáson bombatalálat semmisítse meg. A várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat 8-án este vonult be Sepsiszentgyörgyre, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő az itthon maradt baloldali beállítottságú lakosság képviselőjeként fogadta az érkező csapatokat és adta át a várost úgy, hogy a városháza óvóhelyén már előzetesen Albert Istvánt polgármesternek választották, aki azonban nem foglalhatta el székét, mert a mondhatni, azonnal érkező új (részben régi) román adminisztráció saját embereit nevezte ki. Népőrség alakult a rend és nyugalom fenntartására. A második bécsi döntés alkalmával elmenekült hivatalnokok, rendőrök, csendőrök tértek vissza régi beosztásukba. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester és Cerghi Pop Victor gyógyszerész, akit szeptember 19-én prefektusnak neveztek ki. Az ez alkalommal rendezett ünnepségen Cerghi úgy fogalmazott, hogy „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja”. Már szeptember 10-én Sima a Kossuth Lajos utca nevének Szeptember 8. utcára való megváltoztatása engedélyezését kéri és kapja a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. „A szeptember 12-i román–szovjet fegyverszünet megállapodásai nem elégítették ki a román politikusokat, akik Benes ösztönzésére, akárcsak Csehszlovákiában, azt szerették volna, ha a magyarokra kimondják a háborús bűnösséget, minden következményével, így a kitelepítéssel együtt. Ezért lettek a batalioanele fixe, a voluntárok a megfélemlítés eszközei, hogy a magyarságot félelmében rávegyék az elmenekülésre, önként távozásra” – olvashatjuk Lipcsey Ildikó Románia és Erdély a 20. században című munkájában. Iuliu Maniu a minisztertanács szeptemberi ülésén terjesztette elő a javaslatot „a felszabadított Észak-Erdélyi területek közigazgatását irányító kormánybizottság megalakítására”. Ekkor alakultak meg a hírhedt félkatonai alakulatok, a Maniu-gárdák, melyek több héten át tartották rettegésben a magyar lakosságot. Cerghi Pop Victor is e gárda aktív tagja és támogatója. (A Gavril Olteanu Szászrégenből elmenekült ügyvéd által vezetett Maniu-gárda nevéhez fűződik a szeptember 26-i szárazajtai vérengzés.) Alexandru Petruţ frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó Könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni, és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, hogy a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el”. A polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig, hogy a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe kerül. 1944. november 14-én, főként a Maniu-gárdák garázdálkodása miatt, az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése”, és felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Andrej J. Visinszkíj külügyi biztos indoka ekképpen hangzott: míg Romániában nem lesz egy, a rendet, a demokráciát és a nemzetiségek egyenjogúságát garantáló kormány, fenntartják az átmeneti állapotot. 1944. november 14-én tehát Észak-Erdély a szovjet katonai parancsnokság irányítása alá került – tudjuk meg Lipcsey fentebb idézett tanulmányából. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka Odinkov volt.
(folytatjuk)
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős falunap Oltfejben
Az év háromszázhatvanöt napjából kettőt csak megérdemel e község kikapcsolódni akaró lakossága, hogy megüljön egy hétvégi népünnepélyt, községünk napját – hangsúlyozta Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere szombati falunapi megnyitóbeszédében. A rendezvény a testvéri barátság hangulatában pergett, Mikófalva, Bálványos és Balószög testvértelepülés elöljárói-szószólói mint régi barátokat köszöntötték az eltelt években is szállást adó újfalusi barátaikat, s az egybegyűlteket üdvözölte Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja és Márton Árpád parlamenti képviselő.
Ahol otthon van a fúvósmuzsika, ott nem gond sem a hajnali zenés ébresztő, sem a vasárnapi fergeteges fúvóskoncert, melyet a helyi Nagykürt ’95 fúvószenekar meghívására nyolc környékbeli rezesbanda – Árkos, Kálnok-Kőröspatak, Gidófalva, Sepsibükszád, Nagybacon, Barót és Magyarhermány – szolgáltatott. S mert Újfaluban húsz esztendeje hagyomány a fogathajtás, ezzel vette kezdetét a szombati program. Nyolc egyes, kettős fogat és egy hintó versenyzett a kupáért. A zsűri elnöke, Bódi Zsolt mikóházi polgármester, aki maga is lovasszakember, tapsvihar közepette adta át a vetélkedő nagydíját a helybeli Victor Popnak. Negyven jubiláló házaspár ült a meghívottak padjaiban: a 30, 40, 50, sőt, 60 éve házasságra lépők, akiket ebből az alkalomból emléklappal, jubiláris éremmel, feliratos mézespogácsával és egy szál virággal köszöntött a polgármester, s díjazta azokat a helyi és máshol élő, de a településhez valamiképp kötődő intézményvezetőket, magánszemélyeket, akiknek anyagi vagy természetbeli adományai-támogatásai nélkül nem jöhetett volna össze a falunap.
Központi eseménye volt a rendezvénynek Mikóújfalu mo­nográfiájának bemutatója, amelyet a Háromszék Vármegye Könyvkiadó jelentetett meg a Székelyföld települései sorozat részeként. A kötet szerzőit Demeter Ferenc helyi tanácstag, a falu jelenkori életét és népességét összefoglaló tanulmány társszerzője mutatta be. A 160 oldalra terjedő kiadvány inkább tanulmánygyűjtemény, mintsem egy átfogó monográfia ismérvei szerint született meg, s így csak a történész Cserey Zoltán utalt a település létrejöttében fontos helyi üvegművesség kezdeti eseményeire. A kötet születéséről Sepsiszéki Nagy Balázs szerkesztő és néprajzkutató-szerző beszélt. A helyieknek megélhetést biztosító földtani kincsekről, az épületkövekről, a még rejtőzködő és kevésbé kihasznált ásványvíztartalékokról e sorok írója, a régmúltról a bemutatón részt vevő régész, Székely Zsolt, a településtörténetről Nagy Sándor, a Fejér Ákos-iskola igazgatója, történelem szakos tanára és Ferencz Mária helybeli nyugalmazott magyartanár szerzőként beszélt. Érdeme a szerkesztőknek, hogy a kötetben helyet kapott olyan helyi adatszerző is, mint Baló G. József közbirtokossági elnök. Több archív fotó emeli a kiadvány értékét, a fotóillusztrációkat a sorozatszerkesztő Tóth Szabolcs és S. Nagy Balázs, Nyáguly Vilmos, Lunguly Levente és Illyés András Zsolt készítette. Az ünnepi műsoron fellépett a Gáspár Attila tanította helyi Murgó gyerek-néptánccsoport, a minifoci-bajnokságot szervező IKU Egyesület. Szerepelt Opra Balázs és a helybeli Bartos Barna zongora–énekes duó, majd László Attila koncertjével és tűzijátékkal végződött a faluünnep.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„… hogy ezt a várost… részben elrománosíthassa”
Mit is jelentett a „horthysta-fasiszta terror” alóli felszabadítás?
Sepsiszentgyörgyön ma katonai csinnadrattával készülnek megemlékezni a város román és orosz csapatok általi „felszabadításának” 71. évfordulójáról. Nehéz megérteni, hogy a többségében magyarok lakta Kovászna megyében mi célja lehet egy ilyen erődemonstrációnak, de hogy a békés együttélést nem segíti elő, arra mérget vehetünk. József Álmos sepsiszentgyörgyi helytörténészt arra kértük, foglalja össze, mit is jelentett a székelységnek a „horthysta–fasiszta terror” alóli felszabadítás, amit most állítólag nekünk is ünnepelnünk kellene.
1944 augusztusában már elkerülhetetlennek látszott a szövetséges államok csapatainak végső győzelme. Észak-Erdély polgári és katonai vezetése a szovjet és vele augusztus 23-án szövetkezett román csapatok közeledésére a visszavonulás és a kiürítés menetét igyekezett megszervezni. Elsőként a köztisztviselők hagyták el szolgálati helyüket, majd az október 26-i Úz-völgyi áttörés hírére a polgári lakosság kezdte meg a menekülést hol szervezett, hol szervezetlen formában.
Szeptember 2-án, amikor Kökös, Illyefalva, Uzon és Előpatak már az ellenség kezén volt, Szentiványi Gábor, Háromszék főispánja felszólítja Sepsiszentgyörgy lakosságát is a város kiürítésére. Augusztus közepétől mintegy 30 ezer háromszéki lakos menekült el, egyesek csupán a közeli, eldugottabb helységekben, mások Magyarországon vagy még tovább kerestek menedéket. Ekkor vagonírozták be a Székely Nemzeti Múzeum számos féltve őrzött tárgyát, amit aztán a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat semmisített meg.
Gyors hatalomátvétel
Sepsiszentgyörgyre szeptember 8-án este vonult be a várostól délre, az Olt vonalán álló román hegyivadász hadtest egyik hadosztálya és egy orosz alakulat, ahol csupán egy század tartalékos és néhány német harckocsi gyenge ellenállásába ütközött. Az érkező csapatokat a baloldali beállítottságú Ferencz Zoltán megyeházi levéltáros és Albert István városházi tisztviselő fogadták, és „adták át a várost”. Albertet a városháza óvóhelyén már előzetesen polgármesternek választotta az otthon maradt lakosság, székét azonban nem foglalhatta el, hiszen az érkező román csapatokkal szinte egy időben jelent meg, és vette vissza hatalmát, néhány új személlyel kiegészülve, a második bécsi döntéskor távozni kényszerült román adminisztráció. Az 1945 májusában Sopronból Sepsiszentgyörgyre visszatelepülők névsora. A korábban elmenekülőket nyomor és szegénység várta itthon
Visszatértek régi beosztásukba a négy évvel ezelőtt a Háromszék elhagyására kényszerült román hivatalnokok, rendőrök is. A polgármesteri széket néhány napra Ilie Sima foglalta el, majd visszatért Eugen Sibianu volt polgármester. Az előbbi első ténykedései közé tartozott a Kossuth Lajos utca Szeptember 8. névre való átkeresztelésének kérvényezése a bevonult hegyivadász hadosztály parancsnokától. Újra feltűnt Cerghi Pop Victor gyógyszerész is, akit 19-én prefektusnak neveznek ki, és aki a beiktatási ünnepségen kijelentette, „meg kell semmisíteni minden fészket, amely a román nemzet létérdekeit szabotálja.”
Az oroszoktól jobban féltek
Hogy Sepsiszentgyörgy lakossága miként élte meg az immár győztes csapatok bevonulását, egy-két levéltári dokumentummal érzékeltethető, hiszen a fogyatkozó élő emlékezet egyre kevesebb adatot tud szolgáltatni. 1944. szeptember 30-i iktatással P. G. Vasút utca (akkor már ismét I. G. Brătianu) 90 sz. alatti lakos a polgármester tudomására hozza, hogy lakásá­nak elhagyására kényszerült, mivel az „orosz katonákkal van tele, akik bútoraimat összetörték, majorságomat lelőtték, így életem biztonsága miatt kénytelen voltam onnan eljönni.” J. Á. arra emlékszik, hogy Kossuth Lajos utcai lakásukba néhány napra egy egész teherautónyi orosz katona – férfiak és nők – rendezkedtek be. A családnak bántódása nem esett, sőt, a saját főztjükből kínálták meg őket. Az egyik tiszt a meggyfa árnyékában az édesapjával sakkozott, a nők viszont a kertben levő gyümölcsöt mind megették.
F. R. azt meséli el, hogy Z. E. helybéli ügyvéd felesége és cselédje nem menekült el. Az augusztus 23-i fordulat után leköltöztek a pincébe, és ott várták a helyzet alakulását. A cseléd naponta felmerészkedett, hozta a híreket. Kisebb lövöldözéseket, ágyúszót hallottak. Szeptember 9-én kiment a városba, ahol a román katonák között Nicolae Cambrea tábornokot fedezte fel, aki Z. E. felesége testvérének volt a férje. Állítólag ő vezette az Előpatak felől Szentgyörgyre érkező hegyivadász egységet. Egy szemerjai meséli, hogy a lakosok megtapsolták, mert az oroszoktól inkább féltek (innen az előpataki út negyvenes évekbeli Gen. Cambrea elnevezése).
A pópa szándéka
Alexandru Petruț frissen kinevezett ortodox lelkész 1944. október 6-án Sibianu polgármesternek címzett (jelenleg a szentgyörgyi levéltárban őrzött) levelében kéri a deportált Silberstein Izsó nyomdáját és a Mikó könyvesboltot az ortodox egyház használatába helyezni és megnyitását engedélyezni, „hogy ezt a várost és főként annak kereskedelmét legalább részben elrománosíthassa”. Megjegyzi, a könyvesbolt célja a román kultúra terjesztése lenne, és „égbekiáltó volna, ha annak bérletét egy kisebbségi vagy bármely más személy nyerné el.” Sibianu polgármester mindkét kérést elutasítja, egyrészt azzal, hogy Silberstein fia hazaérkezett, és ő veszi át a nyomdát, másrészt pedig a könyvesbolt a tanfelügyelőség kezelésébe fog kerülni.
Az ismét uralomra jutott román közigazgatás a megfélemlítés eszközével sújtotta a helyi lakosságot, hogy rávegye a szülőföldjéről való „önként” távozásra. Megalakultak a hírhedt Maniu-gárdák, melyeknek garázdálkodásáról (így a szárazajtai és csíkszetdomokosi vérengzésekről) számtalan emlékezés, leírás látott napvilágot. Cerghi Pop Victor gyógyszerész is e gárda aktív tagja, szervezője és támogatója volt. Luka Lászlónak, az 1945.március 6-án hatalomra került, dr. Petru Groza vezette első „demokratikus” kormány miniszterének közbelépésére kellett végleg elhagynia Háromszéket.
Szovjet fennhatóság alatt
Székelyföld lakossága 1944. november 14-én szabadult meg a Maniu-gárdák atrocitásaitól, amikor az erdélyi magyar lakosság veszélyeztetettségére hivatkozva, a romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Vinogradov tábornok átiratában közli Sănătescu miniszterelnökkel, hogy „a Vörös Hadsereg által felszabadított Erdélyben tilos a román közigazgatás bevezetése.” És felszólították a román hatóságokat, hogy 24 óra alatt vonuljanak ki Észak-Erdélyből. Sepsiszentgyörgy katonai parancsnoka egy Odinkov nevezetű szovjet tiszt lett. A szovjet katonai fennhatóság 1945. március 13-ig tartott, amikor már véglegessé vált a demokratikus erők választási győzelme.
Még 1944 őszén megkezdődött a háborús károk helyreállítása. A tanács, pénzügyi lehetőségeihez képest, pénz- és építőanyag-támogatásban részesítette a károsult lakóházak tulajdonosait, út- és járdajavításokat végeztek, újjáépítették, illetve helyreállították az állomás felé vezető fa- és vashidat, valamint a szemerjai patakon átvezető hidat. A hazatérő kereskedők újra megnyitották boltjaikat, az áru beszerzése viszont nagy nehézségekbe ütközött.
A Székely Mikó Kollégiumban az 1944–45-ös tanév megnyitóját csak december 10-én tarthatták meg, annak ellenére, hogy az oktatás céljainak megfelelően megkezdték az iskolák osztálytermeinek felújítását. Az elmaradt javítóvizsgákért fizetni kellett, a menekülésből visszatértek magánvizsgát kellett tegyenek 100 pengő tandíj és 25 pengő beiratkozási díj befizetése ellenében. A tanítóképzőt összevonták a Mikóval, vegyes osztályokban folyt a tanítás, hogy ne veszítsen senki évet.
Vélelmezett ellenség
Sokáig mindkét fizetőeszköz, a pengő és a lej is érvényben volt Észak-Erdély területén, mígnem 1944. november 27-én Kerekes Béla, Háromszék megbízott főispánja a megyében el nem rendeli a lej kötelező használatát, és fel nem szólítja a lakosságot a pengőnek az 1 pengő=40 lej paritás alapján való beváltására.
Prefektusi rendelettel értéktelenítették el a pengőt
Tegyünk még említést az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – röviden CASBI) 1945. február 10-i megalakításáról. Ez törvényben fogalmazta meg a „vélelmezett ellenség” fogalmát, mely azokra a magyar és német nemzetiségű román állampolgárokra vonatkozott, akik a közeledő front elől elmenekültek, és 1944. szeptember 12-ig (román-szovjet fegyverszüneti egyezmény) nem tértek vissza. Az ezután hazatérők otthonukat nem foglalhatták vissza, egy részüket a mai katonai lőtéren a magyar katonaság által itt hagyott barakkokban helyezték el, és teljes bizalmatlanság vette körül őket.
A CASBI-törvény és végrehajtásának célja a magyar kisebbség elszegényítése volt. Ily módon az elmenekültek ingóságait és ingatlanjait lefoglalták, raktározták, majd szétosztották többnyire az új adminisztráció helyi és ide helyezett alkalmazottai, valamint a besszarábiai menekültek, kisebb részben a valóban rászorulók között. Már a Groza-kormány beiktatása után a károsultak nagy része pert indított vagyona visszaszerzéséért, ezek érdekes és tanulságos anyaga bárki által hozzáférhető az állami levéltár szentgyörgyi fiókjában.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)