Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pop, Marcel
3 tétel
2011. szeptember 13.
Megvalósult álom: új iskola Hegyközszentimrén
A gyerekek ünnepi műsorral készültek az eseményre
Bihar megye – A gazdasági válság idején valóságos csoda, hogy egy olyan kicsi faluban, mint Hegyközszentimre felépülhetett egy ilyen iskola – hangzott el hétfő délután a Berettyó-parti faluban tartott tanévnyitón.
A Szalárd községhez tartozó Hegyközszentimrén 2008 nyarán kezdődött meg az újiskola építése. Annak ellenére, hogy az akkori tervek szerint egy év alatt el kellett volna készüljön, a munka az eltelt időben többet állt, mint haladt, és még idén tavasszal, sőt, nyár elején is utópiának tűnt, hogy a tanévkezdéskor iskolaavatásra kerülhet sor. Az ünnepélyes pillanat mégis elérkezett, s bár van még tennivaló mind az épületen, mind környezetén, az intézmény működőképes, kedd reggeltől az új osztálytermeket elfoglalhatta az összevont I.–III. és a II.–IV. osztály, illetve az óvodai és az iskolaelőkészítő csoport. Az épületet úgy tervezték meg, hogy felkészültek a gyerekek étkeztetésének ellátására is, sőt, bölcsőde is működhet benne. Mivel a helyiségek külön–külön is lezárhatóak, vagy kinyithatóak, a nagyobbak falu–szintű közösségi események megszervezésére is alkalmasak.
Összefogás eredménye
Az iskola felavatását megelőzően a szó szoros értelmében az utolsó pillanatig tartott az előkészítés, a takarítás, hogy a vendégeket méltó körülmények fogadják a falutörténeti pillanatokban. A hétfőn délután tartott iskolaavatón/tanévnyitón a falu lakosai az iskola előtti utca fáinak árnyékába húzódva figyelték a történéseket, illetve hallgatták meg az épület árnyékában állt elöljárók ünnepi beszédeit. Utóbbiak sorában elsőként Szalárd község polgármestere, a hegyközszentimrei Nagy Miklós mondta el, hogy a falu minden lakója által várt pillanathoz értek, és a gazdasági válság idején valóságos csoda, hogy egy ilyen kicsi faluban egy ekkora beruházás megvalósulhatott. Mindezt az összefogás eredményeként értékelte, egyszersmind köszönetet mondva a megjelent RMDSZ-es elöljáróknak a támogatásért. Kulturális autonómiánk megvalósulásának egyik formája, hogy felavathatjuk iskoláinkat, vélte Lakatos Péter képviselő. A honatya szerint az RMDSZ 20 éves munkájának, az összefogásnak az eredménye válik ezek által kézzelfoghatóvá, a helyi iskola megépülte pedig azt bizonyítja, hogy kisebb magyar közösségeink is életképesek.
Megváltozott körülmények
Öröm látni, hogy álmainkkal szemben nem győz az azokat kísérő kétség, utalt a helyi önkormányzati vezetők merészségére Szabó Ödön. Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke kifejtette: egy gyereknek kíváncsinak, kreatívnak és kitartónak kell lenni – mindezek a tulajdonságok megvannak az említett önkormányzati vezetőkben, akik kíváncsiságukból fakadóan kreatív ötletekkel állnak elő, és elég kitartóak azok megvalósításához. Helyi adókból – ha nem költenének semmi egyébre – 30 év alatt jönne össze a beruházás összege, de a lakosok szavazataikkal lehetőséget adtak a politikai képviselőiknek arra, hogy ne kelljen ennyit várni, tette hozzá Szabó Ödön. Nem csak politikusként, de tanügyi vezetőként is gratulált az új iskolához Pető Csilla, aki a tanfelügyelőségen eltöltött 15 év alatt megtapasztalta: Szalárdon, illetve a hozzá tartozó Jákóhodoson és Hegyközszentimrén is jó szakemberek végeztek kimagasló nevelői munkát, de sajnos elégtelen körülmények között. Ez most helyben is változott, állapíthatta meg. A pedagógusok nevében Boldis Mónika, a községi iskola igazgatója mondott ünnepi beszédet, románul pedig Pop Marcel aligazgató. Miután annak idején lebontották a korábbi iskolát, a gyerekek és osztályaik a református egyházközség helyiségeiben találtak otthonra, míg épült az új. Erre is utalva Kucharszki Zoltán lelkész úgy vélte: „ha hittel és hivatástudattal tesszük a dolgunkat, akkor Szentinmre nem csak volt, és van, de lesz is”.
Mosolygós arcok
Miután a tiszteletes megáldotta az épületet, az avatószalagot Boldis Mónika, Nagy Miklós és Szabó Ödön vágta át, majd mindenki bejárhatta a szépen rendbetett, gyerekekre váró termeket, megnézhette a korszerű mellékhelyiségeket. Az ajtókon feliratok hirdették: Nagy- és iskola-előkészítő csoport, óvónők Szabó Mónika Krisztina, Elek Anita; I.-III. osztály, tanítónő Prém Mónika; II.-IV. osztály, tanítónő Szabó Zsófia Tünde. A hatalmas légterű előtérben pedig széksorok voltak előkészítve, hogy a vendégek, a szülők, megtekinthessék az ünnepi műsort. Az előtt a tanítónők mondtak köszönetet az új iskoláért, és „a mosolygós arcokért”, majd verses-zenés-táncos műsor igazolta, hogy valóban létezik a jobb körülmények után kiáltó szakmai munka. Közben a falra vetítve pergő képsorok elevenítették fel az iskola építésének momentumait. A közönség műsor végi tapsa valószínűleg nem csak a gyerekek műsorának szólt, de a megvalósult álomnak is.
Rencz Csaba. erdon.ro

2015. május 12.
Idén nem indít új magyar nyelvű alapképzést a BBTE
Ioan Aurel Pop: a mennyiség nem megy a minőség rovására
Megszokhattuk, hogy évente egy-két új magyar nyelvű alapképzéssel gazdagodott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanügyi kínálata, a 2015/2016-os tanév azonban ilyen szempontból kivétel lesz. Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese szerint idén azért nem indítanak magyar nyelvű új alapképzést – de román nyelvűt sem –, mivel a meglévőek teljesen lefedik a keresletet.
Újdonságként így „csak” két-két német és angol nyelvű alapképzést említhetett az egyetem vezetősége a tegnapi sajtótájékoztatón, és azt, hogy a mesterin viszont 16 új szakra lehet majd felvételizni, ebből négy magyar. Mind az alapképzésen, mind a mesterképzésen ugyanannyi helyet hagyott jóvá a minisztérium, mint tavaly, vagyis 14 ezer gólyát várnak. Közülük a távoktatást választó elsőévesek – akárcsak tavaly – ajándék táblagépet kapnak, tette hozzá az elhangzottakhoz a távoktatásért felelős rektorhelyettes, Marcel Pop.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a 2015/2016-os tanévre 4840 tandíjmentes, közel 9000 tandíjas és 2655 távoktatási helyet hirdet meg alapképzésen. A mesterképzésben pedig 3500 tandíjmentes, közel 6000 tandíjas és 1000 csökkentett látogatású helyet különítettünk el – közölte Soós Anna, a BBTE magyar tagozatért felelős rektorhelyettese. Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora látható örömmel nyugtázta, hogy ebben a tanévben 3,5%-kal nőtt az egyetemi hallgatók száma a tavalyelőtti tanévhez képest, ez pedig figyelemre méltó adat a demográfiai csökkenés közepette. „Idén is 14 ezer elsőévesre számítunk, ez a szám pedig nagyon magas romániai viszonylatban. Külön öröm számunkra, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására” – magyarázta Pop.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2016. február 2.
Tisztújítás a BBTE-n: változás lesz az egyetem magyar vezetőségében
A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének vezetője, Markó Bálint is indul a BBTE magyar tagozatát képviselő rektorhelyettesi tisztségért - erősítette meg a Maszol értesüléseit a jelölt. A jelenlegi rektorhelyettes, Nagy László nem kíván versenybe szállni, Soós Anna újabb mandátumot szeretne.
A rektorhelyettesi tisztségre a jelöltek február nyolcadikáig nyújthatják be a pályázatokat, a magyar tagozat pedig február 22-én dönti el szavazással, kik kerüljenek a lista élére. A hallgatók 25 százalékos részvételi aránnyal szólhatnak bele a kérdésbe.
Bárki pályázhat, aki az egyetem magyar tagozatán tanít, és munkaszerződésben áll az egyetemmel. Ezt követően az újonnan megválasztott rektor jelöli ki, hogy kik lesznek a magyar tagozatot képviselő rektorhelyettesek az előterjesztett listáról. Jelenleg Soós Anna és Nagy László tölti be ezt a tisztséget.
A BBTE március elsején választ új rektort. Három jelölt száll versenybe: a jelenlegi rektor, Ioan-Aurel Pop, valamint Gheorghe Fătăcean és Ciprian-Marcel Pop. Amennyiben egyik jelölt sem tudja megszerezni a szavazatok többségét, március nyolcadikán második fordulóra kerül sor.
Markó: nem a jelenlegi rektorhelyettesek ellen indulok
Megkeresésünkre Markó Bálint elmondta, nem a jelenlegi rektorhelyettesek ellen indul, hanem mellettük. "Én is a csapat részét képezem, és így is indulok" - magyarázta. "Az elsődleges célom a magyar tagozat fejlesztése, illetve hozzájárulni a BBTE fejlődéséhez, legyen az kutatási, vagy akár oktatási jellegű" - foglalta össze egyetlen mondatban a programját Markó Bálint.
Megerősítette, csupán február nyolcadika után lehet számítani arra, hogy a jelöltek a nyilvánosság előtt (szakmai beszélgetésen, fórumon) is bemutatkoznak.
Nagy László nem indul
Nagy László, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás és az informatizálás rektorhelyettese megkeresésünkre elmondta, nem pályázza meg ismét a tisztséget. Visszavonulását két okkal magyarázta.
Elmondta, 16 éve tölt be különböző vezető tisztséget az egyetemen, és úgy érzi, eljött a váltás ideje. "Kétszer voltam már rektorhelyettes, kétszer dékánhelyettes és egyszer az akadémiai tanács alelnöke. Tehát elég sokat voltam már különböző vezető tisztségben, most már szeretnék másnak is helyet adni. Egy ilyen tisztség nem egy életre szól" - magyarázta. Hozzátette, a másik ok, amiért váltani szeretne: a tudományos kutatás. "Több időt szeretnék fordítani a tudományos kutatásra. Az adminisztratív tisztég mellett elég kevés időm volt erre" - mondta Nagy László.
Soós Anna ismét ringbe száll
Soós Anna, a magyar tagozat vezetője, tanulmányi rektorhelyettes a Maszolt úgy értesítette, hogy idén is indul a tisztségért. "Nagyon fontosnak tartom, hogy a rektorhelyettesi tisztségekért tényleges megmérettetés történik, ahol a magyar közösség kifejezi véleményét és választ" - mondta Soós.
"A legfontosabb, hogy a stabilizált magyar tagozat működőképességét és fejlődését biztosítsuk" - foglalta össze röviden, mit tart a következő mandátum főbb céljának, bárkik is nyerjék el a tisztséget. Mivel a verseny nyitott, február nyolcadikáig akár újabb jelöltek is felkerülhetnek a listára. maszol.ro