Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pop, Irineu
1 tétel
2017. október 27.
Erdély legrégibb templomának romjai a románok kontinuitását bizonyítják?
Még 2011-ben tárták fel a régészek azt a bizánci stílusú templomromot Gyulafehérváron, amelyet a kezdeti vizsgálatok alapján rögtön el is kezdtek Erdély (pontosabban Románia) legrégebbi ortodox templomának nevezni.
Az eléggé visszafogott régészi, történészi nyilatkozatokból két dolgot lehetett kihámozni. Az impozáns templomromok valószínűleg valóban egy bizánci rítusú egyházi központhoz tartoztak, amelyet a Konstantinápolyban 953-ban keresztény hitre tért Zombor gyula – a krónikák második Gyulája – Harka fia, Tétény vezér unokája alapított. Ő volt az, aki az uralma alatt álló erdélyi területekre magával vitte Hierotheosz szerzetest, akit egyes történeti források szerint Theophülaktosz konstantinápolyi pátriárka Magyarország püspökévé szentelt. A szerzetes sikeresen téríteni kezdett. Maga Zombor gyula mindvégig megmaradt a bizánci keresztény hitben, kiváltott és felszabadított sok keresztény rabot, s őrizkedett a Bizánci Birodalom határainak háborgatásától.
A másik szakértői elképzelés Szent István nevéhez köti a templom megalapítását. Szent István nagybátyja, Zombor gyula (a gyula mindvégig méltóságnév) legyőzése után nem tiltotta ki a meghódított országrészből a bizánci szerzeteseket, hanem felkarolta őket, ennek lenne egyik látványos bizonyítéka a feltárt templomrom.
A régészek, történészek óvatos nyilatkozatai nem tartották vissza ugyanakkor a dákóromán kontinuitás híveit attól, hogy a feltárt romokban ne azonnal a románok ősiségének bizonyítékát lássák. Ahogyan a gyulafehérvári ortodox püspök, Irineu Pop fogalmazott: „A most feltárt szenzációs leletek megerősítik a román nép létezését és folytonosságát ezen a területen.” Arra a kézenfekvő kérdésre, hogy hogyan lehet egy, a román szakértők által is két magyar történeti személyiséggel összefüggésbe hozott templomrom a román ősiség bizonyítéka, a püspök nem tért ki...
A gyulafehérvári katolikus székesegyház közvetlen közelében feltárt romokat időközben visszatemették, a terültet füvesítették. Úgy látszik, az ott talált tárgyi emlékek mégsem voltak eléggé románok. Barta Béla / itthon.ma