Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pop, Aurel
6 tétel
1999. május 28.
Nagykároly központi parkjában június 13-án avatják Kaffka Margit írónő bronzból öntött mellszobrát, Deák Árpád fiatal szobrász alkotását. Ugyancsak ő készítette a téren álló Károli Gáspár-szobrot is. A parkban áll Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-i nagykárolyi találkozásának emlékére állított Petőfi szobor. A Kaffka Margit Művelődési Társaság tervbe vette, hogy a piarista gimnáziumba járt Ady Endrének is szobrot állítanak, akár csak a kisdiákként vele egy szobában lakó Pop Aurel festőművésznek. Ezek, s a volt vármegyeháza épületében egykor főjegyzőként dolgozó Kölcsey Ferenc szobra irodalmi-művészeti parkká avatják Nagykároly szívét. /Irodalmi-művészeti park épül Károlyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2011. február 12.
Szatmári Kiadói Év 2010
Tizenkettedjére díjazta az előző esztendőben a megyében megjelent kiadványokat a Szatmár Megyei Tanács, a megyei művelődési igazgatóság és a megyei könyvtár. Az ünnepséget tegnap délben tartották a szatmárnémeti Poesis Multikulturális Központban, a felsorolt intézmények vezetői, intézményvezetők, valamint a szerzők részvétele mellett. A 2010-es Szatmári Kiadói Év keretében kiállítás nyílt a tavalyi év kiadói terméséből. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Ioan Mircea Ardelean nyitotta meg, akitől a résztvevők megtudhatták, hogy a tavalyi év volt eddig a legtermékenyebb a kiadványokat illetően, ugyanis a megyében 263 könyvet, 33 időközi kiadványt, 119 tanulmányt és az idén újdonságnak számító, 23 audió-vizuális anyagot adtak ki. „Az írás egy vagyon“ - mondta a könyvtárigazgató, aki egyúttal megköszönte a megyei tanács segítségét és támogatását, és reménykedik abban, hogy hamarosan a könyvtár egy saját épülettel büszkélkedhet, hiszen ennek hiányát tartja az egyik legnagyobb problémának. Az ünnepség díszvendége Kelemen Hunor, kulturális és örökségvédelmi miniszter volt, aki kijelentette: „A gazdag felhozatal annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság nem szorította vissza az alkotási kedvet és ihletet. A miniszter ugyanakkor hálás volt, hogy kétnyelvű verseskötetével ő is hozzájárulhatott a tavalyi szatmári könyvterméshez és egyúttal megígérte, hogy a kulturális minisztérium pénzügyi lehetőségeinek megfelelően támogatni fogja a kulturális projekteket, valamint, hogy a megyei könyvtár helyzetére is megoldást találnak majd. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke a kultúra szempontjából sikeresnek ítélte a 2010-es esztendőt, hiszen ahogy ő mondta, a könyvek az igazi értékek, melyek minden korszakot túlélnek. A ceremónián ugyanakkor dr. George Vulturescu, a Kulturális Igazgatóság igazgatója, Mircea Govor, a Megyei Tanács alelnöke és Ilyés Gyula polgármester is gratulált a szerzőknek. A kiadványokért kategóriánként járó díjakat dr. Bura László (zsűrielnök), dr. George Vulturescu, Mircea Ardelean, Muzsnay Árpád, Pop Aurel, dr. Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Viorel Câmpean ítélte oda.
A szervezők vers kategóriában többek között Török József „A magány délkörei“ című kötetét díjazták, prózában Gúzs Imre írót, újságírót a Hírlap Könyvek sorozatban megjelent „Megszólítani a reményt“ című kötetéért, valamint díjat kapott a Szamos kulturális folyóirat is, melyet Veres István újságíró, a Szamos szerkesztője vehetett át.
Az eseményen nyolc kategóriában, összesen tizenhárom díjat adtak át.
A 2010-ben megjelent kiadványok mindegyike szerepel a hagyományosan minden évben kinyomtatott a Szatmári Kiadói Év 2010-es katalógusában. A díjkiosztó gálán megjelent szerzők és a díjazottak okleveleket vehettek át.
György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)
2012. június 23.
Megalakult a marosvásárhelyi tanács
Alpolgármesterek: Ionela Ciotlaus és Józsa Tibor
A marosvásárhelyi tanács tegnapi alakuló ülésén a testület 15 igen, 7 ellenszavazattal választotta Ionela Ciotlaust (USL), illetve 14 igen és 8 ellenszavazattal Józsa Tibort (RMDSZ) alpolgármesternek.
Az ülést Kikeli Pál korelnök nyitotta meg, aki elmondta, életében egyszer tett esküt, 44 évvel ezelőtt az orvosi esküjét, amelyhez azóta is hű maradt, ez a második esküje. Ehhez is hű akar maradni, s mindent meg fog tenni a város testi-lelki, szellemi és szociális egészségéért. Ugyanakkor egy Mindent az egészségért feliratú pólót ajándékozott a polgármesternek és a két alpolgármesternek.
A mandátumok igazolását követően a tanácsosok letették a hivatali esküt, majd Törzsök Sándor vette át az ülésvezetést.
Dorin Florea polgármester mandátumát a marosvásárhelyi bíróság alelnöke, Lupascu Florin igazolta: a polgármester a június 10-i választásokon a 77.393 érvényes szavazatból 38.757 szavazatot kapott, Frunda György 28.837, Cornel Briscaru 6.463, Benedek Imre 1298, Smaranda Enache 2038 szavazatot szerzett.
Dorin Florea székfoglaló beszédében sikert kívánt az új tanácsnak, és arra kérte őket, hogy a pártérdekeket hagyják a polgármesteri hivatal ajtajánál.
A 23 tagú marosvásárhelyi tanács összetétele ábécésorrendben: Bakos Levente (RMDSZ), dr. Benedek István (RMDSZ), Briscaru Cornel (USL), Ciotlaus Ionela (USL), Farcas Ioan (APMS), Gombos Csaba Géza (RMDSZ), Gujan Lucian (APMS), Haller Béla (RMDSZ), Józsa Tibor (RMDSZ), Karácsony Etel (RMDSZ), Kikeli Pál (RMDSZ), Loghin Lucian (USL), Maior Claudiu (APMS), Matei Dumitru (APMS), Peti András (RMDSZ), Pui Sebastian (USL), Puiac Claudiu (APMS), Roman Ioana (APMS), Sabau Pop Aurelian (USL), Sîmpalean Dan (USL), Soós Zoltán (RMDSZ), Todoran Radu (APMS), Törzsök Sándor (RMDSZ).
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 14.
Apró lépések politikája
Van alpolgármester és Bernády iskola, nincs kétnyelvű felirat és döntés a Sütő-szobor ügyében
Tegnap majdhogynem a kulisszák mögötti forgatókönyv szerint zajlott a marosvásárhelyi tanács ülése. Mint ismeretes, a többször elhalasztott soros ülésen olyan kényes témák szerepeltek, mint az alpolgármester-választás, az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratozása, a Sütő András tervezett szobrának elköltöztetése eredetileg megszavazott helyéről a központba, illetve a hőenergia-szolgáltatás ügye.
Miután a napirend előtti felszólalások több mint egy órán át elhúzódtak, és ez idő alatt azon is vitatkoztak a tanácsosok, hogy milyen napirendre tűzött határozattervezeteket vonjanak vissza, illetve sürgősen tárgyaljanak meg, Dorin Florea polgármester igencsak kioktatta a tanácsosokat, de legfőképpen az RMDSZ képviselőihez szólt, majd elmondta, hogy két óriási politikai hibát követtek el. Az egyik az, hogy "egyes politikusok saját érdekeiknek megfelelően" levették a sürgősségi klinikai kórházat "az ország térképéről", a másik ilyen tévedés a Digitális város című tervhez való viszonyulás volt. Aztán következett az alpolgármester megválasztása, de időközben kiderült, hogy a Sütő András szobrának felállítási helyére vonatkozó határozattervezetet az RMDSZ visszavonta. Peti András frakcióvezető azzal indokolta ezt a lépést, hogy még nem egyeztek meg ezen a téren más pártok képviselőivel, ezért attól tartott, hogy kedvezőtlen döntés születik e téren. Mindemellett megerősítette, van érvényben levő tanácsi határozat a szoborállításról, csak az elköltöztetés körül nincs még egyetértés, ezért nem erőltetik most a kérdést. Arra viszont senki nem tudott egyértelmű választ adni, hogy az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratára vonatkozó határozattervezet miért nem szerepelt a napirendi pontok között, holott korábban – a Népújságban is közölt – összehívóban benne volt.
A válasz némiképpen a további történésekben benne volt. Következett az alpolgármester-választás. Dr. Benedek István az RMDSZ frakciója nevében javasolta Peti Andrást, majd az ülésvezető félszegen megkérdezte, hogy van-e még javaslat? Természetesen nem volt. Akkor 20 perces értetlenkedés után végül kijelölték a szavazatszámláló bizottságot, ugyanis a tanács működési szabályzatának megfelelően az alpolgármestert titkos szavazással választják meg. Az egyetlen jelöltet húsz támogató és két ellenszavazattal elfogadták. Majd a kinevezésére vonatkozó határozattervezetet egy ellenszavazattal elfogadták. Ezt követően Peti András Cioban Maria jegyző jelenlétében (a magyar Bibliára) letette a hivatali esküt, és aláírta az erről szóló jegyzőkönyvet. Rövid beszédében azt ígérte kollégáinak, hogy alpolgármesterként igyekszik pártállástól függetlenül a város összes lakóját képviselni.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy mi a garancia arra nézve, hogy Peti András alpolgármesterként nem jár úgy, mint elődje, akit semmibe vett a polgármester?
– Biztató az a jel, hogy nagy többséggel, két ellenszavazattal fogadták el a jelöltségemet a kollégák, ez azt jelenti, hogy minden politikai párttal sikerült egyezségre jutni személyem, illetve az RMDSZ jelöltjével kapcsolatosan. Rendelkezem azzal a nyitottsággal, áldozatkészséggel, hogy a város lakói érdekében megtaláljam a közös hangot a tanácsban mind a többi politikai párt képviselőjével, mind a végrehajtó hatalommal, mind a polgármester úrral.
Az "egyezség" következő lépéseként került szavazásra a 2-es számú általános iskola ügye, amely kb. egy éve és kilenc hónapja "napirenden" van, és a politikai hercehurca miatt mindeddig nem sikerült elérni, hogy felvegye az iskola építőjének, a város hajdani polgármesterének, dr. Bernády Györgynek a nevét. Miután az ülésvezető elmondta, hogy a jogi szakbizottság nem egyezett bele a határozattervezetbe, és más bizottságokban is voltak kifogások ez ellen, vitára bocsátotta ezt. Aztán miután – enyhe csodálatára – senki sem akart hozzászólni, szavazásra bocsátotta. A tanácsosok három ellenszavazattal (Sabau Pop Aurelian Olimpiu, Puiac Ion Claudiu, Loghin Lucian Mircea) elfogadták azt, hogy az iskolát szeptembertől Bernády György Általános Iskolának nevezzék.
A teremben tartózkodtak a szülői bizottság képviselői, akiknek a nevében a folyosón Györgyné Kis Anna nyilatkozott. Elmondta, hogy több mint egyéves küzdelem végére érnek, de azt szeretnék, hogy az RMDSZ nevezzen ki egy felelőst, aki tovább követi az ügyet és gondoskodjon arról, hogy az új tanév kezdetekor felkerüljön helyére az új tábla. Peti András alpolgármester hozzáfűzte: "sikerült meggyőznünk a többséget, hogy ez egy jogos, legitim követelése a magyar közösségnek, és ezt elfogadták. Amióta az RMDSZ kisebbségben van a tanácsban, bármit szeretnénk elérni, meg kell találjuk a partnereket a keresztülviteléhez. Külön köszönet ezért a CEMO-nak, illetve a szülői akciócsoportnak, akik végigkövették a névadás folyamatát, és mindig felhívták a figyelmet akkor, amikor elakadt a folyamat."
A továbbiakban – többek között – elfogadták azt is, hogy a Locativ Rt. kéri majd a távhőszolgáltatás meghosszabbítását az Országos Energetikai Hatóságtól azért, hogy tudjon meleg vizet szolgáltatni a hálózatban maradt mintegy 1200 előfizetőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy októberig, a fűtés beindításáig mérlegeli a tanács, hogy megéri-e a városnak fenntartani a távhőszolgáltatást, vagy megoldást talál arra, miként rendezik az említettek sorsát ezen a téren.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 6.
Dorin Florea: Ha március 10-én mégis lesz felvonulás, az törvénytelen lesz!
Már nem használom a "Marosvásárhely nem a konfliktusok, hanem a harmónia városa" szlogent, de elfogadhatatlannak tartom az etnikai provokációkat, feszültségkeltést a városban – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a székely szabadság napjára, március 10-re tervezett ünnepség kapcsán. A városvezető továbbra sem engedélyezi, hogy a Székely Nemzeti Tanács rendezvényének résztvevői a prefektúra épülete elé vonuljanak, közölte, megtagadná mind a románoktól, mind a cigányoktól, ha ilyen kéréssel fordulnának az önkormányzathoz.
Dorin Florea hangsúlyozta, felajánlotta a március 10-i rendezvények szervezőinek, "akiknek egyébként joguk van megemlékezést tartani", a Mihai Eminescu Ifjúsági Házat, ahol sor kerülhetne a kulturális műsorra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy ha tiltakozó beadványt szeretnének átadni a megye főispánjának, egy tíz főből álló küldöttség tegye ezt meg, nincs szükség arra, hogy tömegek vonuljanak a prefektúra elé. "Felvonulást nem engedélyezek sem magyaroknak, sem románoknak, sem cigányoknak. Nincs szükségünk provokációkra. Én sem megyek tüntetni Sepsiszentgyörgyre, még amiatt sem, ahogy a nagyapám szülőfalujával bánik a Kovászna megyei önkormányzat: elnyomó, megalázó módon" – jelentette ki a polgármester, aki újságírói kérdésre, miszerint ha mégis felvonul a tömeg, mi történik, közölte: "Felvonulás nem lesz. Ha pedig mégis, akkor az törvénytelen lesz, és ez esetben értesíteni fogom az illetékes hatóságokat".
Drónról filmeznék az "ingatlanhelyzetet"
A polgármester a továbbiakban áttért a legutóbbi tanácsülésen elfogadott költségvetésre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a PSD-frakció nem szavazta meg a büdzsét, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu PSD-s képviselő arra hivatkozott, hogy a polgármester nem úgy költötte el tavaly a pénzt, ahogy azt a képviselőtestület jóváhagyta. "Sajnálom, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu nem a város érdekeit helyezi előbbre, hanem a pártja érdekeit" – tette hozzá Florea. A polgármester ismertette a város jövőjére vonatkozó fejlesztési terveit, az önkormányzatnak a nagy projektjeit.
A legfontosabbnak azt tartja, hogy Marosvásárhely elszigeteltségét meg kell szüntetni, és ez csak megfelelő közlekedési infrastruktúra kiépítésével valósítható meg. Elsősorban a gyorsvasút kiépítése fontos a főbb vasúti csomópontok irányába. A Szászrégen–Nyárádtő–Székelykocsárd útvonalat említette, hangsúlyozva, ezt támogatja, mert egy létező vasútvonal felújítása könnyebb, mint Segesvár felé, a "dombokon át" építeni vasutat. A közszolgáltatási infrastruktúra kapcsán közölte, hogy célja Marosvásárhelyt az ország ötödik legjelentősebb városává tenni, hiszen ha ez sikerül, jobb eséllyel pályázhat uniós, illetve kormányalapokra. A közlekedési terv, az alternatív energiaforrásokra vonatkozó tanulmány, a hulladékgazdálkodás jelent még prioritást, ami pedig a sport- és turisztikai stratégiát illeti, kijelentette: Marosvásárhely regionális sportközponttá kell váljon. A polgármester bejelentette, sürgősen új általános városrendezési tervet (PUG) kell készíteni, de összehangoltan a peremközségekkel, különös figyelmet fordítva az elhagyott, a spekulatív céllal parlagon tartott ingatlanokra. "Vásárolunk egy drónt, hogy légi felvételeket készíthessünk az ingatlanhelyzetről, hogy ne az alvilág diktálja a városfejlesztési stratégiákat. Megállapítjuk, melyek azok a területek vagy épületek, minisztériumok tulajdonában levő aktívumok, amelyeket spekulatív célból tartanak a tulajdonosaik. Ha szükséges lesz, kisajátítjuk ezeket közérdekű beruházások megvalósítása céljából" – nyilatkozta Dorin Florea.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 19.
Megújuló hagyomány
Három hónapon át szerveznek Ady-délelőttöket és irodalmi délutánokat a korszerű magyarságszemlélet kialakítása céljából.
A Szatmár Megyei Múzeum Ady-karaván címmel három hónapos tájolást szervez szerte a megyében. A diákok számára „Ady-délelőttöket”, az idősebb korosztály számára irodalmi délutánokat tartanak. Az alábbiakban az eseménysorozat kezdeményezőjét Kereskényi Sándor muzeológust kérdeztük:
- Honnan származik az ötlet?
Az ötletet egy Ady-vers, illetve annak utolsó sora adta. A szétszóródás előtt című emblematikus költemény így fejeződik be: „Elveszünk, mert elvesztettük magunkat”. Ennek a tragikus gondolatnak ellentmond egy másik Ady-sor:„Isten ne hagyj elveszni minket”. Az Ady-hagyomány ellentmondásos és összetett, lényege az, hogy állásfoglalásra késztet. Ismét Adyval: „Akarom, hogy tisztán lássatok”! Ennek jegyében szeretnénk eljárni, vagyis egy kritikus és önkritikus magyarságtudat jegyében.
- Mennyiben köthető ez Ady Endréhez és a magyar modernizációhoz?
— Ha csupán Ady Nagykárolyi barátaira gondolok (Jászi Oszkár, Kaffka Margit, Kabos Ede, Marchis Otília, Pop Aurél), már akkor érződik, hogy micsoda korona volt ő a XX. század eleji magyar megújulásnak. Egy olyan megújulásnak, amely román és zsidó elemeket egyaránt szerzett. Hadd említsem ebben az összefüggésben Krúdy Gyula nevét is, akiről tudjuk, hogy notórius Ady kedvelő volt. Igen, Ady körül kristályosodtak ki a magyar és a szatmári értékek és Ady jelenti számukra a hidat bármiféle etnokulturális probléma tudatosításában. Ezért az Ady-karaván állomásainak állandó szereplője lesz az Ady-vers Nagy Orbán színművész előadásában.
- Rajta kívül kik szerepelnek még a rendezvényeken?
Olyanok, akik évek óta foglalkoznak magyar sorskérdésekkel és a térség mentalitástörténeti problémáival. Az ismertebbeket említeném: Egyed Péter filozófus, Jánosi Zoltán, Nagy Éva, Végh-Balázs Béla irodalomtörténészek, Takács Péter történész, Telegdi Zsolt szociológus és természetesen Felician Pop múzeumigazgató.
— Milyen útvonala lesz a „karavánnak”?
— Természetesen Érmindszentről indul és oda is érkezik meg. Lesz állomás Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Tasnádon. Avasfelsőfaluban román közösségnek románul fog üzenni. Mikolában például Gellért Sándor Ady-képéről fogunk beszélgetni, nyilván magyarul.
— Ez a program nem ütközik-e más jelentős és immár nagy hagyományú rendezvényekkel? Gondolok itt az Érmindszenti Zarándoklatra vagy a Mikolában készülő Gellért-évfordulóra?
— Nem hiszem, hogy az Ady-életmű nagy kérdését tematizáló helyi rendezvények egy percig is zavarhatnák Muzsnay Árpád immár Kárpát-medencei súlyú Ady-megemlékezését. Ami pedig Gellért százéves születésnapjának mikolai megünneplését illeti, nos annak valóban az Ady-kapcsolat az egyik fő motívuma, azaz a gellérti életmű elhelyezése irodalmunk és kultúránk hagyományrendszerében, pontosan ennek mérvadó tudatosítása. A Gellért-ünnepre van igény, de az nem elég. Meg kell találnunk azokat az értékelési szempontokat, amelyek révén Gellért Sándor végre méltó helyére kerülhet.
— Ebben tehát még segíthet is az Ady-karaván?
— Feltétlenül. Annál is inkább, mert egy korszerű magyarságszemlélet kialakítása nélkül — és az Ady-karaván célja éppen ez — még egy jó szándékú és nagyszabású Gellért-megemlékezés is belefuthat a nosztalgiázó szentimentalizmus csapdájába, az önünneplő fesztivizmusba.
Elek György
frissujsag.ro