Temesváron december 5-én átadták át a 2007. évi Pro Cultura Timisiensis díjakat, okleveleket és emlékérmeket. Temes megye kulturális életének felvirágoztatásáért, munkásságukért tizenöt kiemelkedő személyiséget díjaztak, köztük Nicolae Corneanu ortodox metropolitát. Idén a bánsági magyar közösség három képviselője is kiérdemelte a megtisztelő díjat. Eszteró István ny. tanár, költő munkásságát Pongrácz Mária író, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen főmunkatársa méltatta, hangsúlyozva, hogy két szerencsés esemény döntő módon befolyásolta a végvári származású költő irodalmi karrierjét. Az egyik a Jelen Könyvkiadó létrehozása, amely közkinccsé tette Eszteró István költeményeit, a másik Serban Foarta költővel és feleségével, Gábos Ildikóval való találkozás, amelynek köszönhetően megszületett a Concertino című közös, magyar és román nyelvű kötetük. Dr. Bodó Mária, a Nyugati Egyetem előadótanárának zenetudományi, valamint sikeres zongoraoktatói tevékenysége miatt részesült a díjban. A Pro Cultura Timisiensis díj “ifjúsági” változatát hét fiatal művész érdemelte ki, köztük Magyari Etelka, a Csiky Gergely társulat tehetséges művésze, akinek magyar és német nyelven egyaránt kiemelkedő színészi teljesítményéről Ildikó-Jarcsek Zamfirescu, a temesvári Német Színház művésze mondott laudációt. /Pataki Zoltán: Átadták a 2007 évi Pro Cultura díjakat. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 6./

Kikerült a nyomdából Pongrácz P. Mária Arckép lepkékkel című novelláskötetének német nyelvű fordítása Porträt mit Schmetterlingen címmel. A szerző a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen főmunkatársa, a Romániai Írók Szövetsége temesvári szervezete elnökségi tagja. Könyve magyarul 2005-ben jelent meg Aradon az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban, a német változatot a temesvári Cosmoplitan Art Kiadó adta ki. A fordítás a dettai származású, Németországban élő írónő, Schiff Júlia munkája. /Pataky Lehel Zsolt: Pongrácz P. Mária kötete németül. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 26./

Dr. Pongrácz Antal kiváló fogorvos, élsportoló, edző és tanár emlékére a Dr. Pongrácz Antal Egyesületet hivatalosan is bejegyezték, tájékoztatott az özvegye, dr. Pongrácz Mária családorvos. Az egyesület célja továbbvinni azt az eszményt, amelyet a köztiszteletnek örvendő orvos és élsportoló vallott. Vállalta élete utolsó évében, hogy a kamarai elnökség helyett, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület fogorvosi szakosztályának működtetésére összpontosítson. Lelkesedéssel végezte munkáját, majd ereje teljében, 60. születésnapján szólította el a halál. Az egyesület azokat a diákokat, orvostanhallgatókat, fiatal orvosokat, sportolókat szeretné támogatni, akik odaadással végzik munkájukat. Az alapító tagok – dr. Kovács Dezső elnök, Tamási András alelnök, Szepessy László, Petelei Attila és dr. Pongrácz Mária titkár – azoknak a támogatására számítanak, akik egyetértenek ezekkel a célkitűzésekkel. /(bodolai): Bejegyezték a Dr. Pongrácz Antal Egyesületet. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 11./

December 4-én adják át Temesváron a 2008 évi Pro Cultura Timisiensis díjakat 22 olyan Temes megyében élő személyiségnek, akik tevékenységükkel különleges érdemeket szereztek a művészetek és a kultúra népszerűsítésében. Életműdíjnak is felfogható Pro Cultura díjjal jutalmazzák többek között a lap munkatársát, Pongrácz Mária írót, Jecza Péter szobrászművészt, Zsizsik Margit operaénekesnőt, Bandi András Zsolt és Fall Ilona színművészeket. A díj fiatal művészeknek járó „ifjúsági változatát”, tíz tehetséges társával együtt ezúttal Éder Enikő színművésznő érdemelte ki. /Pataki Zoltán: Pro Cultura díj Pongrácz Máriának. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./

Temesváron átadták a bánsági művelődési élet 22 jeles személyiségének – képzőművészeknek, zenészeknek, íróknak, költőknek, helytörténészeknek – a 2008 évre szóló Pro Cultura díjakat, tevékenységükért és a Temes megyei kultúra népszerűsítésért. A helyi művelődési élet kitüntetettjei között volt többek között Fall Ilona színművész, énekesnő és rádióriporter, Bandi András Zsolt UNITER-díjas színész, akit az elmúlt évad színészének választott a szakma (mindketten a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának tagjai), Jecza Péter nemzetközi hírű szobrászművész, számos köztéri alkotás szerzője, aki szoborparkot hozott létre a fiatal művészek támogatására. Könnyeivel küszködve köszönte meg az elismerést Zsizsik Margit operaénekesnő, a temesvári opera ünnepelt dívája, aki a Csárdáskirálynőtől Carmen szerepéig minden főszerepet elénekelt karrierje során. A díjazottak között volt Pongrácz Mária író, műfordító, lapszerkesztő, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen főmunkatársa, aki a Romániai Írószövetség Temesvári Szervezetének díjai és az E-MIL prózadíj után a Pro Cultura díjat is kiérdemelte. A díj fiatal, tehetséges, eddigi tevékenységük alapján már elismerésnek örvendő művészeknek járó változatát érdemelte ki 11 társával együtt Éder Enikő, a Csiky Gergely társulat tagja, a Társulat című televíziós vetélkedő egyik győztese, aki énekesnőként is ígéretes tehetség. /Pataki Zoltán: Pro Cultura 2008. Díjazták a bánsági művelődési élet kiválóságait. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 5./

Az írószövetség temesvári székházában tollforgató barátai – bánsági írók és költők – emlékeztek a hét elején elhunyt Anavi Ádám költőre. Pongrácz Mária, dr. Bárányi Ferenc és a többi írótársa sok szeretettel idézték fel jellegzetesen „anavis” élményeiket, felejthetetlen találkozásaikat a költővel. A centenáriumi ünnepségnek tervezett eseményre elkészült Varga Luigi István szobrászművész alkotása, az Anavi Ádámot ábrázoló centenáriumi emlékérem, amelyet Cornel Ungureanu elnök a költő helyett immár leányának, Pálinkás (Frucht) Olgának adott át. A Második Matyi című előadásnak a centenáriumra elkészült nagyszínpadi bemutatójáért Anavi emlékérmet vehetett át Balázs Attila, a Csiky Gergely Színház igazgatója. /Pataki Zoltán: Anavi Ádámra emlékeztek írótársai. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./

Az Írószövetség temesvári székházában november 21-én adták át a Temes megyei szervezet 2008 évre szóló irodalmi díjait. Idén a díjazottak között egy magyar is van, dr. Bárányi Ferenc vehette át a Prózai irodalmi díjat tavaly megjelent Boldogság délibábja /Irodalmi Jelen Könyvek, Arad/ című kötetéért. Cornel Ungureanu helyi írószövetségi elnök az év legsikeresebb regényének kiáltotta ki a regénypályázaton nyertes Boldogság délibábját. A hatvanas évek fiatal orvosainak küzdelmét bemutató önéletrajzi regényt Pongrácz Mária író méltatta. „Nyugdíjas orvos, tartalékos politikus és amatőr író vagyok – mondta a díj átvételekor dr. Bárányi Ferenc. Hozzátette, hogy hozzáfogott az egyetem (Égbe nyúló kockakövek) – falu (Boldogság délibábja) – város trilógia harmadik kötetéhez. /Pataki Zoltán: Irodalmi díj Bárányi Ferencnek. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21./

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány évzáró könyvbemutatója: a Bánsági Magyar Panteon
Igényes kivitelezésű, hézagpótló kiadvány megjelentetésével zárta a 2009-es évet a temesvári Szórvány Alapítvány: a Bánsági Magyar Panteon című, több mint kétszáz oldalas, szépen illusztrált kötet az alapítvány helytörténeti-honismereti sorozatában jelent meg, a Temes Megyei Tanács támogatásával.
A Bánsághoz kötődő, ötven magyar személyiséget prezentáló, háromnyelvű - magyar, román és angol – kötetnek december 29-én, az alapítvány székházában megtartott bemutatóján részt vett dr. Bodó Barna, a kötet egyik szerzője és szerkesztője, valamint szerzőtársai közül Bodó Mária, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Illés Mihály, Kiss András, Miklósik Ilona, Sipos Enikő, Vicze Károly. Nem vehetett részt a bemutatón a kötet időközben elhunyt természettudományos szaklektora, dr. Salló Ervin, aki Bolyai Jánost és Born Ignácot bemutató utolsó dolgozatait a Bánsági Magyar Panteonban publikálta, valamint Delesega Gyula, Pongrácz Mária, Szekernyés Irén és Szekernyés János.
A Bánsági Magyar Panteon című könyvet bemutató dr. Albert Ferenc professzor hangsúlyozta: a szerkesztők a bőség zavarával szembesültek, amikor a kötetben bemutatott 50 személyiséget kiválasztották. „A Panteon sorozat első kötetét tartjuk a kezünkben, biztos vagyok benne, hogy ez csak az indító kötet és a bánsági magyar arcképcsarnok a következő Panteon kötetekben fog kiteljesedni” – mondta dr. Albert Ferenc, aki szerint ez könyv a régió magyarságának a „szellemi tükre” és azt igazolja, hogy „egy kis közösség is lehet óriás”.
Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke lapunknak elmondta: a kötet tíz terület, az irodalom és irodalomelmélet, filozófia és társadalomtudományok, matematika és természettudományok, építészet és mérnöki tudományok, művészetek, közélet, egyházi élet, gazdaság és mecenatúra, sport és sajtó öt-öt személyiségének a bemutatására vállalkozik, időrendi sorrendben. „A legnagyobb gondot az irodalom és a nyelvészet területén alkotó, általunk a legnagyobbnak tartott öt bánsági magyar személyiség kiválasztása okozta, akik között olyan nevek is vannak, mint Révai Miklós nyelvtudósé, a magyar történeti nyelvészet megalapítója.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Bodó Barna. A Panteon több mint egy fél évezred magyar személyiségeinek állít emléket, az 1400 körül született Hunyadi János törökverő hadvezértől az 1921-ben született Pecsovszky József futballistáig. „A válogatásunk tartalmazhat szubjektív elemeket. A lényeg a folytatás, készülünk a következő Panteon kötetre” – mondta dr. Bodó Barna. A kötet román, illetve angol nyelvű fordításán nem kevesebb mint tíz fordító munkálkodott, a bemutatott személyiségek portréit Benedek Levente grafikus készítette. A Bánsági Magyar Panteon megjelenését a Temes Megyei Tanács 10 ezer lejjel támogatta.
Pataki Zoltán. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Tíz év múlva…
Egy hónap híján tíz évvel ezelőtt, 2001. május 18-án a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségének avatószalagját. 
Jelentős nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt – hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztőség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építő Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentős olvasótáborral rendelkezett. A korszerűen berendezett szerkesztőség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztőségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülőföldön maradás ügyének erősítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztőség oszlopos tagja és egyben első vezetője – a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani – ma már nem lehet velünk.
Az évek folyamán a szerkesztői és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeşan Enikő, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. És köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak.
Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztőség megszületését tette lehetővé – a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tőle származik –, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget.
És nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük – minden nehézség ellenére –, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk.
**** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából előfizetőink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju című musicalt. Az előadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: főnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben – Bárányi Erzsébet, Temesvár – könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szűcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár – színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja – egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezső, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya.
Az ünnepségre és az előadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvkiadás – honnan hová?
Budapesten ezekben a napokban zajlik a 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye. 
Idén a könyv ünnepe nemcsak Budapestre, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra van magyar könyvhét a határon túl is, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott. 
Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (ebből 19 határon túli műhely – köztük az Irodalmi Jelen is) 385 újdonsága látott napvilágot, kizárólag magyar szerzők művei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelent meg. 
Gutenberg korszakújító találmánya ellenére a könyvnyomtatás fejlődése nem volt egyenes ívű. Mindig és mindenütt szorosan összefüggött az írás és olvasás elterjedésével, a gazdasági-társadalmi fejlődéssel, a civilizációs folyamatokkal, az emberek érdeklődési vágyával. 
A sötétnek tartott, ellentmondásokkal telített középkorban, amikor eretnekeket égettek máglyán, boszorkányokat küldtek a halálba, s a vallási türelmetlenségnek igen tágak voltak a határai, Európa egyes országaiban az egyházak, uralkodók, arisztokraták körében divat volt a könyvgyűjtés és olyan tékák alapjait vetették meg, mint a vatikáni, a szentgalleni, a pannonhalmi vagy akár Mátyás király híres könyvtára. 
Később, a felvilágosodás fáklyahordozói meg voltak győződve a tudás megőrzésének és továbbadásának fontosságáról, életre hívták és berendezték nagy könyvtáraikat. Erdélyben a Batthyaneum, a Bethlen Kollégium nagykönyvtára, a vásárhelyi Teleki Téka – hogy csak a legismertebbeket említsük – mindmáig különböző korok szellemi kihívásainak kiapadhatatlan ismeretforrásai. Összeállításunkkal egy kis visszapillantásra invitáljuk a kedves Olvasót. 
Nem csupán státusszimbólum
Régi aradi könyvek
Gutenbergtől hosszú időn át a könyvkiadás mindig a nyomdák elterjedésének, kapacitásának, műszaki lehetőségeinek a függvénye volt. A kiadói hálózatok szövevénye a 19. században terjedt el. Addig a szerző egyenesen a nyomdába vitte, és saját zsebéből, vagy valamelyik mecénás támogatásából fizette könyve kinyomtatását. Olyan városban, ahol volt e célra alkalmas nyomda.
Arad sajátos fejlődésének feltételei miatt e téren nem tudott az élvonalba kerülni. Számos erdélyi, partiumi, temesközi városban évszázadokkal korábban nyíltak meg a nyomdák. Nagyszeben, Brassó, Debrecen, Nagyvárad, Temesvár után meglehetősen későn, 1818-ban kezdte el működését Aradon az első nyomda, amelyet a német ajkú Michek Anton (Antal) rendezett be. Pár évvel később, 1835-ben a temesvári Klapka József, a hős honvédtábornok édesapja nyitott meg egy fiókvállalatot Aradon, de ezt hamarosan eladta Beichel Józsefnek, majd Schmidt Ferenc lett az új tulajdonos.
Amint a legtöbb erdélyi városban, Aradon is elsősorban a német iparosok mestersége volt a nyomdászat.
A korabeli helyi viszonyokra jellemző, hogy csak két olyan könyvről tudunk, amely az említett tulajdonosok keze alatt látott nyomdafestéket: Peretsényi Nagy László a Menyegzői vers c kötete Michek nyomdájából került ki 1819-ben, a Magyar amazonok története című munkáját Klapka adta ki 1826-ban.
A 18. században megtelepedő, iskolaalapító minoriták szépen gyarapodó tékájának kötetei jó ideig külföldi híres nyomdákból kerültek ki. Bár az is igaz, hogy az 1848-as forradalom előtti években, sőt jó ideig azután is, nem mindenik helyi nyomda találta fontosnak cégjelzésének feltüntetését egy-egy kiadványon. Megelégedtek a város és az évszám feltüntetésével.
Az említett okok miatt nem tudjuk pontosan, melyik a legrégibb Aradon kiadott könyv. Ismereteink szerint Peretsényi fent említett két kötete. Érdekes, hogy a szerző leghíresebb munkája, A régi Orod vagyis a mostani Aradnak dolgai pár évvel korábban, 1814-ben nagyváradi nyomdából került ki.
Az 1844-ben megjelentetett Aradi Vészlapokat Bohus Jánosné Szögyén Antónia kezdeményezte a Maros-árvíz károsultjainak megsegítésére. Megszerkesztésével Császár Ferenc helyi tollforgatót bízta meg. A kötetben a kor jeles írói – Bajza, Eötvös, Vörösmarty – közölték írásaikat, és a bevételt fordították karitatív célokra.
A szabadságharc leverése utáni megtorlás első évtizedében a lappróbálkozások is kudarcba fulladtak, a helyi tollforgatók a szebb időkre vártak. (Az egyetlen kivétel Bettelheim Vilmos könyvkereskedő kitartásának és kapcsolatainak köszönhető Alföld c. lap, amely 1861-ben jelent meg.) Aradon, a mártírok városában az osztrák titkosrendőrség, a cenzúra fokozottan éber volt. A magyar könyvkiadás gondolata eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnt, nem is szólva a vele járó hatósági zaklatásokról.
Egy kiadványnak mégis sikerült kijátszania az önkényuralom elnyomó szerveinek éberségét. Az Arad Megyei Xenopol Könyvtár őrzi Balló Benjamin lelkész Aradi utasítónaptár az 1856. szökőévre c. kalendáriumának egyetlen példányát.
Fábián Gábor – az Aradon élő polihisztor és jeles műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja – munkáinak többsége ebben az időben Budán vagy Pesten látott nyomdafestéket. Ennek oka talán abban keresendő, hogy, bár a haditörvényszéktől kegyelmet nyert, és a politikától teljesen visszavonult, a helyi titkosrendőrség mégis állandóan figyelte, és többször tartottak otthonában házkutatást.
Lakatos Ottó monográfiája szerint egy ilyen alkalommal kobozták el Fábiántól Valerius Maximus művének nyomdakész állapotban lévő fordítását, amelyet soha többé nem tudott visszaszerezni. Később is csak Titus Lucretius A természetről c. tankölteményének külön kiadását jelentette meg Aradon 1873-ban, Réthy nyomdájában.
A vidék másik nagyjának, a pankotai születésű Csiky Gergelynek, még a díszpolgári oklevelét is egy fővárosi nyomdában rendelték meg.
Mindmáig nélkülözhetetlen forrásmunkák
A kiegyezés utáni nagy gazdasági fellendülés első időszakában csupán néhány évkönyv, majd több tankönyv, egyletek, társaságok, közkönyvtárak, pénzintézetek könyv alakú kiadványai láttak napvilágot Aradon.
A kor helyi tollforgatóinak többsége vagy ismertebb fővárosi, budai, kassai nyomdákban jelentette meg munkáit, vagy beérte az Alföld, Az Arad és Vidéke, vagy az Aradi Közlöny tárca rovataival.
Az első szerény áttörés a nagyobb tanulmányok szerzőivel hozható összefüggésbe. Szöllösy Károly 1879-ben kiadta Arad sz. kir. város és megye összes népoktatási intézeteinek névsorát, 1879-ben pedig Az Aradvidéki-Tanítóegylet tíz évi működése c. összeállítást.
Lakatos Ottó 1881-ben jelentette meg Gyulai István nyomdájában Arad története című háromkötetes monográfiáját.
Réthy Lipót és fia nyomdájából került ki 1890-ben Némethy Károly tanító és műfordító összefoglaló tanulmánya: Arad város tanügyi története. A kötet megjelenésében már szerepe volt a z 1881-ben megalakult Kölcsey Egyesületnek.
Ugyancsak a város szellemi életének kovászaként működő, idén fennállásának 130. évfordulóját ünneplő egyesület javaslatára állítja össze Varga Ottó helyi tanár az Aradi Vértanúk albumát, amely hatalmas könyvsiker, és későbbi újabb három kiadása és tekintélyes példányszáma ellenére ma is ritkaság.
A nagy lélegzetű és horderejű könyvekre a koronát Márki Sándor teszi fel 1895-ben Arad vármegye és Arad Szabad Királyi Város Története című monográfiájával. A monográfia bizottság gondozásában jelent meg, és mindmáig a kutató számára megkerülhetetlen forrásmű.
A grafikai megjelenítés szempontjából kimagasló a szép papíron, színvonalas fotókkal illusztrált album, Az Aradi Első Takarékpénztár hatvan évének története, amelyet 1901-ben a pénzintézet adott ki. Jelentőségében pedig legalább ilyen értékes Galsai Kovách Ernő 1911-ben megjelentetett Aradvár és Aradváros ostroma c. könyve.
Helyi szerzők, költők egy-egy aradi kiadású szépirodalmi munkája az első világháború végéig viszonylag csekély példányszámban és kivitelezésben került a könyvesboltokba. Közöttük említhetjük meg Cziffra Géza, a későbbi ismert filmrendező Ketten vagyunk verseskötetét, Csécsi Erzsébet, Antalné Kelecsényi Márta, Dálnoki Nagy Lajos, Faragó Rezső, ifj Vass Gusztáv verseit, Bajtay Mihály két regényét.
Külön szeretnék szólni Bakó László Gummi-Misi kalandjai című ifjúsági regényéről, amelyet Kerpel Izsó könyvkereskedő adott ki, és amely messze túllépve a város határait több nemzedék – ide tartozik e sorok írója is – kedvenc gyermekkori olvasmánya volt.
Nem annyira a szerzőknek a helyi könyvnyomtatás iránti fenntartását, mint inkább a nyilvánosság iránti vágyát mutatja az a tény, hogy az időszak felkapott hírlapszerkesztője és regényírója, Méray Horváth Károly Örök tűz című regénye is Budapesten látott nyomdafestéket. Akkoriban ugyanis az Aradi Nyomda Részvénytársaság, Réthy és fiai, Kalmár Sándor, Zlinszky István és társa nyomdája már a legigényesebb munkára is kellő technikai felszereltséggel és szakmai tudással rendelkezett. Méray egyébként a hazai kalandregény megalapítói közé sorolható.
A Kölcsey Egyesület azzal is támogatta a „hazai ipart”, hogy könyveit helyben nyomatta.
Furcsa sajátossága volt Aradnak ez a kettőség. Ignotus, a kiváló szerkesztő és irodalomszervező azt írta, „ha nem is a modern írók, de a modern olvasók városa lehetne a század elején.”
A kor aradi sajtója kétségtelenül élenjáró. A helyi könyvkiadás nem túlzottan igényes, nem is változatos, ám a lakosság olvasási kedve változatlanul magas. A Magyar Királyi Főgimnázium több mint 30 ezer kötetet számláló, több ritkaságot „rejtő” könyvtára, a Kölcsey Egyesület egyre gyarapodó közkönyvtára, több magánkönyvtár – a Kerpel Izsó tulajdonában lévő közel 100 ezer (!) kötettel rendelkezett – jól tükrözi az olvasás szeretetét.
És a gyarapodó, minden újra fogékony polgárság számára a szépen gyarapodó házi könyvtár nemcsak státusszimbólum.
Egyre inkább igény is.
Később találóan írta ezzel kapcsolatban Krenner Miklós: „Aradon a könyvesboltok nem buknak meg”.
Helikonistákkal vagy ellenükben
Trianon után a vidékies könyvkiadásnak meg kell küzdenie a mindenütt irredentizmust sejtő cenzúrával, s leszakítva Budapest köldökzsinórjáról próbálkozott megkapaszkodni. Az anyanyelv, a hagyományok, az identitástudat megőrzése az új helyzetben a korábbi időszaknál fokozottabb jelentkezésre késztetette a leválasztott országrészek íróit.
Aradon ez az életérzés a számszerűen irreálisan felduzzadt könyvkiadásban öltött testet, amely továbbra is megmaradt nyomdafüggőnek. Az egzisztenciális gondokkal küszködő számtalan kis nyomda a könyvnyomtatást egyfajta mentőövként tekintette.
Szinte tombolt a könyvkiadási láz.
Ne feledjük, azokban az években gazdasági válság söpört végig Európán. Ennek ellenére Erdélyben, a Partiumban és Bánságban 1919–1940 között, Monoki István adatai szerint, évi átlagban 316 könyv került ki a nyomdákból.
Az Erdélyi Szépműves Céh ebből 163 címet produkált. Arad 39 nyomdájából az említett időszakban összesen 354 mű került ki. Ebből 111 a minorita palotában lévő Vasárnap nyomdájából. A többin a Lovrov, a Genius nyomda, illetve Nagy Dániel Főbius, illetve Fórum nyomda-kiadója osztozott. A szép reményekkel induló Nagy Dániel novelláskötete és a Piros frakk című regénye 1922-ben, a Májusi szerenád 1928-ban jelent meg Aradon, de legsikeresebbnek tartott műve, a Cirkusz – már Kolozsváron 1926-ban.
A szerzők továbbra is maguk állták a nyomtatási költségeket.
Ekkoriban jött meg igazán Balla Károly, Fáskerti Tibor, Fekete Tivadar, Károly Sándor, Lits Antal, Nagy Dániel, Olosz Lajos, Raffy Ádám írói kedve, ígéretesen bontakozott ki a fiatal hírlapíró, Horváth Imre tehetsége.
Az 1920-as években Aradon dolgozott Franyó Zoltán is. Akárcsak Szántó György, aki ugyan regényeinek zömét nagy lélegzetű vállalkozása, az avantgárd Periszkop kudarcának városában írta, ám másutt adta ki.
A nem szépirodalmi jellegű könyvek között akkoriban láttak nyomdafestéket Kara Győző főgimnáziumi tanár történelmi munkái és Bakács Miksa-Némedy Gábor Arad iparos város c. kötete.
Feltételezhetően Lits Antal hírlapíróhoz fűződő személyes barátságának köszönhető, hogy Krúdy Gyula Aradon jelentette meg a Fórum-könyvek sorozatban A nő-vadász című regényét.
Kiadó jellegű próbálkozás Nagy Dániel (1886–1944) Erdélyi Könyvtár című kezdeményezése, de kellő anyagi támogatottság híján kérész életű maradt. Hat könyvet jelentett meg: Berde Mária, Károly Sándor, Tabéry Géza, Szombati Szabó István műveit, de csak egy részüket adta ki Aradon.
Az irodalmi láz lassan csillapodott, sokan elhagyták Aradot. A gazdasági válság utolsó évében, 1933-ban Károly Sándor és Olosz Lajos életre hívták Aradon a marosvécsi Erdélyi Helikon „alternatívájának” szánt Erdélyi Magyar Írói Rendet (EMÍR), de az új írói tömörülés erejéből is csak féltucat kötetre futotta. Aztán, mivel soraiba hívott írók nem akartak szembeszegülni a helikonistákkal, a lelkesedés hamar kihunyt.
A II. Bécsi Döntés után a világháború végéig mindössze 19 könyv jelent meg Aradon. Ebből öt a Kölcsey Egyesület által elindított „fecskés könyvek” (a borítólap rajzáról kapta a nevét) sorozatban. A kezdeményezéssel a magyar irodalom klasszikusainak munkáit szerették volna újra kiadni. A háborús viszonyok miatt erejükből csupán öt kötetre futotta. A kiadás szellemi gondozását dr. Berthe Nándor, Blédy Géza, a katolikus főgimnázium tanárai, illetve Olosz Lajos költő és Kakassy Endre vállalták fel.
Az államosításig a legnagyobb könyvválasztékot Aradon a főtéri Méra Paula féle könyvkereskedésben (ma Ioan Slavici) talált az olvasó.
Életünk és a könyv
A második világháború utáni politikai változások erősen rányomták bélyegüket a könyvkiadásra. A művelődéspolitikai erővonalak még csak halványan rajzolódtak ki, az olvasási kedvet a gazdasági dekonjunktúra negatívan befolyásolta. Aurora néven kiadói vállalkozás próbált közlési lehetőséget biztosítani az íróknak, de csekély volt iránta az érdeklődés.
Merőben új helyzet következett be 1948-ban, a nyomdák államosításával. A könyvkiadás gyeplőit az Állami Könyvkiadó vette kézbe, s a vidéki publikációk lehetősége még jobban beszűkült. 1956 után a magyar könyvkiadás országosan is mélypontra jutott.
Arad helyzetét tovább nehezítette a méltánytalan rajoni besorolás bő tíz esztendeje, hiszen a nagy nyomdák inkább csak a tartományi központokban működtek. A szüntelenül vékonyodó értelmiségi réteg is elbizonytalanodott, szebb időkre várt, vagy disszidált.
A városi és a mesterségesen felduzzasztott üzemi könyvtárak ekkoriban szerezték a legtöbb olvasót. A kispénzű, széles érdeklődéskörű polgárnak ez kínálkozott a leginkább elérhető alternatívának.
A vidéki könyvkiadás 1968 után a megyei művelődési bizottságok, s a népi alkotások házai hatáskörébe került. A kiadható munkákat politikai szempontok szerint rostálták meg.
A Kriterion Kiadó szinte le tudta fedni a teljes könyvpiacot.
A jelentős írók nélkül maradt Aradon ekkoriban a Tóth Árpád Irodalmi Kör maradt a magyar irodalombarátok egyetlen alkotó műhelye. Erejéből és lehetőségeiből a diktatúra idején csak az Önarckép c. antológiára futotta (1982). Írói közül Böszörményi Zoltán két verskötettel – Örvényszárnyon, 1979, Címjavaslatok 1981, míg Szabó Péter egy önálló verskötettel Szerelembontás (1980) – jelentkezett.
A Kör tagjainak második antológiája már jóval a rezsim bukása után csak 1997-ben jelent meg Feltámadunk címmel. A Vagyunk 1995-ban, majd a Vagyunk 2, ugyancsak az EMKE-füzetek formájában, 2002-ban kapott nyilvánosságot. Ugyancsak a körhöz tartozó tollforgatók írásaival.
A Lutheránum és a Pécskai Újság is jelentkezett a könyvpiacon.
Az utóbbi tizenöt esztendőben megpezsdült a könyvkiadás a megyében. Az Alma Mater Alapítvány és a Wieser Tibor Alap tucatot meghaladó műnek biztosított nyilvánossági lehetőséget.
A Kölcsey Egyesület 2003-ban kiadta a Havi Szemle antológiáját. Lehetőség címmel és újraindította a háborús viszonyok miatt megrekedt Fecskés könyveket. Közöttük Ficzay Dénes irodalomtörténész-tanár íróasztalfiókban maradt kéziratait.
A Kölcsey évente két-három új fecskés könyvvel jelentkezik. Már húsznál tart. Körülbelül ennyi a megyében élő „(több) kötetes magyar szerzők” száma is.
Az évezred elején elindított Irodalmi Jelen lap és az Irodalmi Jelen Könyvek és kiadója (Occident Media Kft.) pedig az irodalmi érdeklődés homlokterébe helyezték Aradot.
Az eddig napvilágot látott közel száz cím, a novella-, regény- és egyperces írások versenypályázata, a gyakori irodalmi találkozók, könyvbemutatók, budapesti ünnepi könyvhéti jelentkezések nemcsak a nyugati régió, hanem Erdély, az anyaország, sőt az emigráció íróinak érdeklődését is felkeltették.
De ez már napjaink valósága, amely bizonyára még számos újdonsággal és könyvcsemegével, valamint az ezzel járó szellemi nagykorúsággal szerez kellemes és hasznos órákat a magyar olvasóknak.
A kiadó történetének akár sommás összefoglalása is ma még nagyon korai.
Ez a jövő „kihívása.”
Magyar könyvek a Bánságban
Az első másfél század könyvtermése
Kényszerű elkésettséggel indul a könyvkiadás Temesváron. A reneszánsz kultúra virágzása, s a könyvnyomtatás magyarországi térhódítása idején került a Temesköz török kézre, majd amikor 164 év múlva felszabadult – magyar lakosság alig volt a vidéken – az osztrák gyarmatként kezelt régióban (s nem csak itt) a császári kormány a nyomdák felállítását politikai okokból minden módon igyekezett megakadályozni, tevékenységüket korlátozni. Még az 1716-os visszafoglalás után is hosszú időnek kellett eltelnie, amíg az első nyomdát Temesváron 1771-ben felállították. Bár azelőtt is több, más tájról érkezett nyomdászlegény folyamodott a kamarai adminisztrációhoz nyomda-felállítási jogért, a bécsi parancsoknak alárendelt városvezetés sorra elutasította őket. Esélye sem volt az olyan kérvényezőnek, aki Erdélyből érkezett, ahol lutheránusok és kálvinisták között élt, Temesváron, ahol a protestánsok és magyarok visszatelepedését igen szigorú rendelkezések tiltották s akadályozták.
Az első temesvári nyomdatulajdonos, Josef Matthias Heimerl előbb a Gyárvárosban, majd a Belvárosban kapott helyet műhelye számára, s jóllehet hirdetőújságot és kalendáriumot is kiadott, könyvkereskedése is volt, nehezen élt meg belőlük, ezért könyvkötő műhelyt és vegyeskereskedést is működtetett. Kevés könyvet adott ki, ezek között van egy magyar nyelvű is, egy olasz szerzetes latin nyelvű munkájának magyar fordítása (Lelki Viadalom, 1780). Heimerl 1784-ben bekövetkezett halála után, egy-egy rövidebb életű nyomda próbálta ellátni a temesvári szükségleteket, igényeket. A könyvkiadást bénították az egymást követő cenzúrarendeletek. Tiltották a felvilágosodás eszméit propagáló művek kiadását. A nyomdász vagyonával, szabadságával, sőt vérével fizetett, ha az ügynöki ellenőrzés vallás-, erkölcs- vagy államellenesnek ítélte kiadványát. A „románokat” (regényeket) szintén üldözték, sőt behozatalukat is tiltották. A jövedelmező kiadványok, például iskolai tankönyvek kiadását a vidéki nyomdáknak megtiltották.
Klapka József hozott minőségi változást
Rövid időre kedvező változást hozott II. József, felvilágosult uralkodó sajtóreformja, de később a bécsi udvar ismét megszigorította a cenzúrát.
Magyar vonatkozásban népességgyarapodást, kulturális fellendülést hozott a vármegyerendszer visszaállítása, Temesvár szabad királyi városi rangra emelése, majd a reformkori országgyűlések szellemi kisugárzása. 1785-ben már 65 magyar nemesi család lakott Temesvárott (a vármegyei hivatali tisztségeket csak nemesek tölthették be), volt több magyar iparos, főként csizmadia és szabó valamint napszámos is. A magyar nyelv lassan hódított teret a többségében németajkú Temesváron. Míg a megyegyűlések 1823-tól magyar nyelven folynak, a városi hivatalnokok többsége egyáltalán nem érti a haza nyelvét, csupán 1844-ben vált a magyar a városi közigazgatás nyelvévé is.
Könyvkiadás terén Klapka József működése hozott minőségi változást a 19. század elején. Klapka József, Klapka György honvédtábornok apja, jelentős szerepet töltött be a Béga-parti város társadalmi, politikai és művelődési életében. Alig volt 20 éves, amikor Dávid Teréziával, Jonas Lajos nyomdász özvegyével házasságra lépett, s ezzel Temesvár egyetlen nyomdáját megszerezte, s 1807 és 1830 között sikeresen működtette. Rövid idő alatt üzletét felvirágoztatta, 1810 körül évi tízezer forint jövedelmet könyvelhetett el, 1817-ben pedig a felhasznált papírmennyiség szerint Magyarország 55 nyomdája között a tízedik helyet foglalta el. A vidéki nyomdáknak engedélyezett termékeket állította elő: hivatali nyomtatványokat, kalendáriumokat (maga szerkesztette, olykor négyezer példányt is eladott belőlük), álmoskönyveket nyomtatott. Hírlapkiadással is próbálkozott, a temesvári hírlapirodalom megalapítója volt, de ilyen irányú kísérleteivel nem aratott tartós sikereket. Egyházi, politikai, közigazgatási eseményeken elhangzott szónoklatokat, köszöntő és búcsúbeszédeket nyomtatott ki német, latin és magyar nyelven. A város egyik legbefolyásosabb polgára volt: a városi polgárőrség századosa, majd ezredese, két éven át a városi színházat vezette, 1815-ben 4000 kötettel kölcsönkönyvtárat nyitott (olvasóteremmel), 1819-ben Temesvár polgármesterévé választották. Tizennégy évig töltötte be a polgármesteri tisztséget, majd két alkalommal Temesvár országgyűlési követévé, több megye táblabírájává választotta, V. Ferdinánd király magyar nemesi rangra emelte. Visszavonult, 1833-tól tanácsosként szolgálta a város közügyeit (1863-ban hunyt el, 77 évesen). A hosszú távollétek miatt anyagi helyzete megromlott, házait, valamint temesvári és aradi nyomdáját kénytelen volt eladni Beichel Józsefnek, aki rövidesen Klapka kölcsönkönyvtárát és írószer-kereskedését is megvásárolta.
Beichel József Morvaországból került Temesvárra, polgárjogot csak 1825-ben nyert a városban, kiterjesztette üzleti vállalkozását, a Lonovics utcában könyvkereskedése volt, kölcsönkönyvtárát a Szeminárium épületében rendezte be. A temesvári hírlapok kiadó-tulajdonosa volt. Készített névjegyeket, számla- és váltólapokat, tabellás kimutatásokat stb-t. Beszédeken, énekeken kívül magyar vonatkozásban egyetlen érdekes könyv kiadása kötődik nevéhez: Ormós Zsigmond: Véres bosszú című regényének megjelentetése.
Beichel nyomdáját utódai örökölték, majd Förk Károly Gusztáv nyomdász, kiadó és író szerzett hírnevet és tekintélyt a szakmában, aki Stegel Ernővel vette meg, s „Förk és Társa” cégnév alatt működtette az egykori Beichel nyomdát. A német nyelvű lapok mellett nála nyomták a Temesvári Hírlapot 1876-1883 között.
Az 1848-as események visszhangra találtak a hazafias lelkületű temesváriakban. A sajtószabadság kivívása Hazay Ernőt, a későbbi kiváló publicistát sarkallta nyomdai munkára. Falragaszokban tájékoztatta a polgárokat a fontosabb politikai eseményekről, ő nyomtatta ki Kossuth Lajos felhívását, melyben a nemzetet fegyverre szólította. Temesvár lezárásakor, ostromállapotba helyezésekor elhagyta a császárhű várost és honvédnek állt. Nyomdáját csak 1851-ben nyithatta meg apja, Hazay Márk és másodszülött fia, Vilmos. Az ő nyomdájukban látott napvilágot az első magyar nyelvű lap, a Pesty Frigyes alapította Delejtű (1858–1861).
A magyar szabadságharc leverése után a régió „Szerb Vajdaság és Temesi Bánság” ismét osztrák tartománnyá, sajátos státusú közigazgatási egységgé vált. A bécsi hatóságok császári és királyi állami nyomdát költöztettek Temesvárra, amely a kiegyezésig, 1867-ig működött a Bánság fővárosában.
1867-ben indult a Magyar Testvérek nyomdája, mellette újabb vállalkozások is virágoztak, az osztrák-magyar kiegyezést követő kedvező légkörben és gazdasági fellendülésben. Az 1900-as századfordulón Temesvárnak 14 nyomdája volt, köztük több olyan, amely túlélte az első világháborút: a Csanádegyházmegyei, az Unió, Csendes Jakab, a Moravetz Testvérek és más nyomdák. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott az 1903-ban alapított Arany János Társaság, az Ormós Zsigmond által alapított Dél-magyarországi Történelmi és Régészeti Múzeumtársulat, Dél-magyarországi Közlöny, a Temesvári Hírlap, Szabolcska Mihály református lelkész, illetve a Református Egyház, a Dél Irodalmi Társaság és a Magyar Dél című lap.
1919: újból a cenzúra árnyékában
„A könyvek sorsában országok és népek sorsa tükröződik vissza” – vallja egyik nagy írónk, s gondolata az első világháború után fokozottan igazolódott. A Trianoni békeszerződés olyan nagyságrendű magyar népességet juttatott kisebbségi sorba Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban, amelynek nyelvi és kulturális identitását, évszázadokon átívelő szellemiségét nem lehetett figyelembe nem venni. Megszorító rendelkezések, törvények és árgus szemekkel figyelő cenzorok határolták be a magyar nyelvű könyvkiadás eszmeiségét és mennyiségét.
Monoki István: Magyar könyvkiadás Romániában című kitartó munkával és szakértelemmel elkészített, bibliografikus könyvét lapozva számba vehetjük a romániai magyarság 1919 és 1940 között kinyomtatásra került szellemi termékeit. A könyv 8997 tételt tartalmaz, ebből 543 a bánsági könyvtermést képviseli. Érezzük, és a szerző is tudja, hogy nem teljes a felsorolás (viszont ennyi a fellelhető adat), hiszen a második világháború utáni rendszerváltozást óriási méretű könyvpusztítás követte. Könyvtárakat számoltak fel, hordtak szét, nyomtatványok tízezreit zúzták be azok, akik a múltat végképp el akarták törölni. A fennmaradt könyvpéldányokat és egyéb kiadványokat vallatva, jellemző tanulságokat vonhatunk le. Temesváron könnyebben kapott szabad utat a szórakoztató zene és irodalom, az orvosi és gazdasági szakirodalom, mint bármi más. A Moravetz Testvérek zeneműkiadó hivatala uralja a mezőnyt: Győri Emil, Madaras Gábor, Kálmán Andor és más komponisták sláger-, nóta-, tánczene-, operett- és dalműkiadványaival. A Moravetz Testvérek klasszikus zeneművek kottáit és könyveket is megjelentetett. Brázay Emil szerkesztésében a Pán könyvek sorozata és a kétes értékű A toll című lap rendszeresen az olvasók asztalára kerül. A Temesvári Hírlap külföldi regénysorozata s a Lugoson napvilágot látott Kirját Széfer könyvek is népszerűek voltak a „betűfogyasztók” körében. A Praxis Medici kiadványai az orvostársadalom szakmai igényességét bizonyítják.
Politikai vonatkozású könyveket szinte kizárólag a Jakabffy Elemér szerkesztette Magyar Kisebbség folyóirat jelentősebb tanulmányainak különlenyomatai képviselik (Lugoson a Husvéth és Hoffer nyomdában látnak napvilágot). Az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának dokumentumértékű, megbecsült kiadványa a Magyar Népnaptár (1929–1940).
A szépirodalom már 1920-tól hallatott magáról. Erdélyben is elismert írók, költők és helyi szerzők 1920-tól folyamatosan, ha csak egy-egy könyvvel is, gazdagították a temesvári könyvtermelést. Berde Mária, Ormos Iván, Károly Sándor, Markovits Rodion, Endre Károly, Dinnyés Árpád, Fehér Olga, Stepper Vilmos, Uhlyárik Béla, Somló Lipót, Bardócz Árpád, Déznai Viktor, Plesz Artúr, Szabolcska Mihály, Kubán Endre, Draskóczy Ilma könyvei határozták meg a magyar könyvkiadás színvonalát és szellemi arculatát. Pezsgést vitt a város művelődési életébe Franyó Zoltán Temesvárra költözése (1925). Több lapot alapított: Esti Lloyd, 6 Órai Újság, 5 Órai Újság, Tíz Perc, könyvkiadót működtetett Genius néven, több művészeti eseményt, politikai megnyilvánulást kezdeményezett és szervezett.
1919–1940-es időszakban számos nyomda állt a könyvkiadók rendelkezésére, némelyik maga is kiadói szerepet töltött be. A legnevesebbek, a már említett Moravetz Testvérek mellett, a Csendes Testvérek, a Hunyadi, az Unió, a Csanádegyházmegyei, a Helicon, a Victoria, a Gutemberg, az Uhrmann voltak.
A mérhető megfogyatkozás
A második világháború után újraszerveződött a művelődési élet. Az 1945 utáni első években 21 kiadó és egyesület összesen 76 kiadványa jelent meg. A legtöbb a Litera Könyvkiadó, a Magyar Népi Szövetség és a Római Katolikus Nőszövetség kiadásában látott nyomdafestéket.
1948-ban a nyomdák államosításával és a könyvkiadás központosításával a temesvári magyar könyvkiadás eljelentéktelenedett.
A Bánsági Magyar Írók Egyesülete tett néhány lapalapítási és könyvkiadási kísérletet. 1849-ben indította a Bánsági Írást (rövid életű irodalmi folyóirat volt), 1957-ben a Romániai Írók Szövetségének temesvári fiókja kiadta a Bánsági Üzenet, Bánáti Tükör (1961), Hangrobbanás (1975) című antológiákat. Az 1970-es és 1980-as években jelent meg az irodalmi kör tagjainak írásaiból válogató Lépcsők című antológia (4 kötetet ért meg), a Népi Alkotások Háza Egy szelet fény című könyvben mutatta be a régió tollforgatóinak írásait. Az 1970 után létesített négynyelvű könyvkiadó, a Facla 29 magyar könyvet jelentetett meg, többségükben a korszak kommunista ideológiájától áthatott műveket.
Az 1989-es fordulat után megsokasodott az üzleti alapon szervezett magánnyomdák száma. Magyar nyelvű kiadványokra szakosodott vállalkozás nincs közöttük, de sok közülük – ArtPress, Eurostampa, Cosmopolitan Art, Excelsior Art, Mirton, Signata, Solness stb. – jelentet meg magyar nyelvű könyveket is, amennyiben a szerkesztésről és a korrektúráról a szerző gondoskodik. A magyar könyvtermés a város és a megye magyar lakosságához viszonyítva jelentékeny. Több könyvet is megjelentetett Temesváron: Anavi Ádám, Bárányi Ferenc, Bárányi László Ildikó, Boér Jenő, Fikl Klára, Kató Gizella, Pongrácz P. Mária, Szekernyés János, Pálkovács István, Jancsó Árpád és mások – Anavinak, Bárányinak, Pongrácz P. Máriának az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban is jelentek meg kötetei. Külön szeletét képezik a temesvári magyar könyvtermésnek a Romániából Németországba áttelepült szerzők: Billédy Ilona, Pap Tibor, Márton Anna elbeszélései, útleírásai, emlékezései. Egyes alapítványok, egyesületek, civilszervezetek szintén jelentetnek meg (kultúrtörténeti, helytörténeti, ismeretterjesztő, közösségszervező) kiadványokat.
Az ezredforduló után demográfiai okokból, de a tömeges kitelepülések miatt is megcsappant a temesvári magyar írók, költők, újságírók száma. Sajnos, az olvasóközönségre is érvényes a számbeli megfogyatkozás.
A jó könyv azonban ma is kapós portéka, s a gondolathordozó nyomtatott betű ereje nem lankadt, a könyvben megcsillanó szellem fénye ma is ragyog és útmutatónk bonyolultnak tűnő világunkban.
Él még a kezdeti lelkesedés
Csokonai után szabadon: Az is bolond, aki magyar könyvkiadásra vállalkozik mifelénk. Valóban így lenne? Ezt próbáltuk körüljárni, a teljesség igénye nélkül, 2011 kora nyarán Aradon és a megyében.
Az 1989-es rendszerváltásig tartó „hét szűk esztendő” után megnyílt a lehetőség, hogy a hazai, így az aradi magyarság is szabadon léphessen számos, számára addig többnyire tiltott területen. Az önálló politikai szerepvállalás tulajdonképpen csak a keretet volt hivatott betölteni, a sorra alakuló civilszervezetek már aktív szerepet is vállaltak – a könyvkiadásban is. A kezdeti lelkesedés a mai napig él, az optimizmus azonban jócskán lelohadt, és mindez főként az anyagi nehézségek miatt. Mindezt – mint cseppben a tenger – az aradi magyar könyvkiadás és az ehhez sorosan kapcsolódó könyvvásárlás – is igazolja.
Arad megyében szigorúan véve három civilszervezet és egy kiadó cég jelentet meg magyar nyelvű könyveket. Ezek a Kölcsey Egyesület, az Alma Mater Alapítvány, a pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület és a Concord Media Kft. Számos aradi szerző könyve talált viszont, szerencsére, fogadókészségre hazai és magyarországi kiadóknál is.
Jubilál a Kölcsey Egyesület
Bár hivatalosan csak 1882 januárjában jegyezték be, alapításának 1881. december 15-i dátumát figyelembe véve mégis idén ünnepli a Kölcsey Egyesület fennállásának 130. évfordulóját – mondja Berecz Gábor, az egyesület titkára. – Ennek meg is akarjuk adni a módját, méghozzá egy jubileumi kötet megjelentetésével – teszi hozzá. – Amúgy az egyesület sokáig főként évkönyveket, kalendáriumokat, Kölcsey-füzeteket adott ki, az első négy Fecskés könyv 1943-ban, az ötödik 1944-ben jelent meg. Aztán, figyelembe véve az 1948-as megszüntetés miatti kényszerszünetet, csak az 1990. évi újraalakulás után nyílt lehetőség ismét könyvkiadásban gondolkodni. Így is eltelt jó pár év, amíg újra Fecskés könyvet tehettünk az olvasó asztalára: az 1997-ben megjelent Olosz Lajos-kötetről van szó. Azóta szerencsére az évek során rendszeresen jelentkezhettünk Fecskés könyvekkel, tavaly decemberben – a Lejtényi Sándor két tanulmányát tartalmazóval – eljutva a huszadikig.
– Milyen kiadási elveket követnek?
– Köteteinkkel fel kívánjuk eleveníteni az Arad és Aradi vidék

A Szórvány Alapítvány kettős könyv- és folyóirat-bemutatója
A Panteon sorozattal bevonultak a magyarság történetébe
A Kós Károly Közösségi Központban szép számú érdeklődő jelenlétében mutatták be pénteken a Bánsági Magyar Panteon második, háromnyelvű (magyar, román, angol) kötetét és Delesega Gyula Temesvári kalauz című népszerű munkájának harmadik kiadását. 
A kettős könyvbemutatót kettős folyóirat-bemutató követte: megjelent a Régi(j)óvilág 2011-es Liszt Ferenc-emlékszáma és a Civil tükör című száma.
„A Szórvány Alapítvány, ha soha semmit nem tett volna, csak annyit, hogy megjelentette a Bánsági Magyar Panteon sorozatot, már akkor is bekerült volna a magyarság történetébe – mondta a Panteon második kötetét méltató Albert Ferenc professzor - mekkora munka, mekkora felelősség kötetenként kiválasztani 50 bánsági magyar személyiséget, alkotót a gondolkodás magas régióitól a gazdaság, a hit, a tudomány, a művészet, a közírás, a sport valamennyi területéig.” A Panteon második kötete a Bánsághoz, illetve a Temesvárhoz kötődő olyan személyiségeket idéz meg mint Kós Károly, az építész-polihisztor, a Kiáltó szó! szerzője, Ambrózy Lajos, a “mézes” báró, Sailer Antal, aki annak idején 50 000 koronát adományozott a Gyermekkórház megalapítására, Bonnáz Sándor, a templomépítő csanádi püspök, aki a józsefvárosi Notre Dame épületegyüttesét is felépítette vagy Németh József segédpüspök, akinek nevéhez szintén az egyházmegye több templomának a felépítése fűződik. A második Panteon kötet szerzői közül az időközben elhunyt Toró Tibor professzorról, az MTA külső tagjáról néma felállással emlékeztek meg a jelenlevők, a többieknek –Balázs István, Bodó Mária, Delesega Gyula, Dudás József, Ferencz András, Higyed István, Kiss András, Miklósik Ilona, Pongrácz Mária, Sipos Enikő, Szekernyés Irén és János, Vicze Károly – Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke köszönte meg az együttműködést. A kötet grafikai kivitelezése ezúttal is Benedek Levente munkája.
Delesega Gyula műegytemi tanár Temesvári kalauz című, harmadik kiadást megért munkáját Miklósik Ilona muzeológus méltatta, arra bíztatva a szerzőt, hogy a kalauzt aktuális fotókkal és szövegrészletekkel kiegészítve készítsen elő egy újabb román, illetve magyar nyelvű kiadást.
A Régi(j)óvilág című regionális honismereti szemle két idei, Bodó Barna szerkesztette számát Szekernyés János helytörténész mutatta be, a Liszt-emlékszám kapcsán részletesen felidézve a magát magyarnak deklaráló világhírű zeneszerző-zongoraművész bánsági körútjának és koncertsorozatának részleteit. A Civil tükör című szám a bánsági magyar egyesületek 1848 előtt beindult, majd 1867 után, illetve a két világháború között újból felpezsdült szerveződéséről számol be, elérkezve a ma működő magyar civilszervezetek bemutatásáig. 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Az Irodalmi Jelen és a Nyugati Jelen köszönti a 70 éves Pongrácz P. Mária írót.
Isten éltessen, Marika!
Pongráczék Székelyudvarhelyen 1941 karácsonyán két születést ünnepeltek: a Jézusén kívül a Máriának keresztelt kislányukét is.
Jó húsz évvel később, amikor egy napfényes késő őszi délutánon a kolozsvári Marianum, azaz a filológia, magyarosabban a bölcsészkar épülete előtt először láttam – ugyancsak gólya, de a felsőbbévesek nevesebbjeit már látásból ismerő bölcsész barátomtól tudtam meg, hogy ő Pongrácz Marika –, feltűnően csinos lány volt. És már akkor, 1962-ben, negyedéves korában, pályadíj-nyertes novella szerzője, ígéretes tehetség.
Az később vált bizonyossággá, hogy nem kallódott el, mint annyian mások.
Jó tíz-tizenöt évvel később újságírókként találkoztunk, amikor a temesvári és az aradi magyar lap szerkesztősége néhány, baráti poharazgatással egybekötött tapasztalatcserén a Bega- és a Maros-parti városban összejött. Akkor már rég túl volt első kötetén, amelyben Gozsdu Elek prózaíró Weisz Annához írt leveleinek gyűjteményét adta közre. A kollégák – de az aradiak biztosan –, némi irigységgel vegyes elismeréssel olvasták a temesvári lapban megjelent írásait, később elmorfondíroztak azon, hogy az újságírói, rovatvezetői, majd főszerkesztői munkán, a napi „kötelező” penzumokon túl honnan vette az időt és energiát a további, nem „egy napig élő” műfajokban alkotott munkáihoz. Írt ugyanis előszót és jegyzeteket Mikszáth Kálmán Temesváron kiadott kisregényeihez, szerkesztett emlékkönyvet a költő Endre Károly 90. születésnapjára, publikált kisregényt, regényt, novelláskötetet; románból regényt, színdarabot fordított, „mellesleg” 1881-ben doktorált a két világháború közötti romániai nemzetiségi sajtóból. (Neve mellett magam soha nem láttam a dr-t. Talán hivalkodónak tartja? Kérkedni biztosan nem akar vele.) 1990-től a Temesvári Új Szó, az Agenda, majd a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen (pontos, megbízható, lelkiismeretes) munkatársa, s közben újabb könyveket ad közre, kisregényt, regényt, novellákat, tanulmányt, fordításokat románról magyarra és magyarról románra. „Sallangoktól mentes nyelven megírt, a többsíkú szerkesztés lehetőségeit kihasználó irodalmi műveit, amelyek a modern realizmus jegyében fogantak” – mondják a kritikusok –, „lírai betétek, burleszk és fantasztikus elemek szövik át, oldják és színezik a tömény epikát”. Biztosan így van. Szerintem ezeket a műveket olvasni kell, s akkor a legfőbb ítész, az Olvasó azt érzi majd: Pongrácz P. Mária értékes életművéből az ember jobban megismeri önmagát, lelkének sokszor maga előtt is rejtett bugyrait, vágyait, második, netán harmadik énjét, és nemcsak elszórakozik, de el is gondolkodik egy-egy novellán, regényen. Az olvasói elismeréshez a Romániai Írószövetség Temesvári Szervezetének 1979. és 2001. évi díjai, az Irodalmi Jelen 2005. évi prózadíja csak amolyan ráadás.
Az utóbbi időben a napi újságírástól mintha visszavonult volna, nem csodálkoznék, ha valami nagyobb szabású elképzelésén dolgozna. Ami bizonyos: Pongrácz P. Mária hetvenéves. Ebből az alkalomból jó egészséget, munkabírást kívánunk neki, hogy még sok jó írással örvendeztesse meg olvasóit. 
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A Bárányi házaspár kettős könyvbemutatója
„Olyan olvasmányos a könyv, hogy nem lehet letenni!”
Bárányi Ferenc és Bárányi László Ildikó kettős könyvbemutatójára zsúfolásig megtelt csütörtökön délben az Írószövetség gyűlésterme.
A „csillárokon is lógtak” a népszerű orvos- és íróházaspár barátai, ismerősei és tisztelői, tollforgató sorstársak, akik Bárányi Ferenc legújabb könyvére, az Egyszemélyes örökkévalóság című regényre és nem utolsósorban Bárányi László Ildikó Szövetségben a halál ellen című regényének második, javított kiadására voltak kíváncsiak. Az író házaspárt és a kettős könyvbemutatóra összegyűlt jeles személyiségeket a házigazda Pongrácz P. Mária, az Írószövetség helyi szervezetének alelnöke köszöntötte.
Bárányi Ferenc regény-trilógiájának harmadik kötetét, az önéletrajzi ihletésű Egyszemélyes örökkévalóságot dr. Sándor István akadémikus-professzor mutatta be, aki a könyv legnagyobb erényének nevezte olvasmányos voltát. „Ez olyan jó és érdekes könyv, amit nem lehet letenni, szinte együltömben olvastam el másfél nap alatt” – mondta dr. Sándor István. Lehet-e egy könyvről ennél nagyobb dicséretet mondani? Az akadémikus a cselekmény kétsíkú, időben egymással ellentétes irányba haladó megjelenítésének tulajdonítja a könyv lebilincselő olvasmányosságát, de érdekesnek tartja a főhős aneszteziológus orvos szakmai fejlődésének a bemutatását is. Oberten János temesvári író ez alkalommal bemutatta Bárányi Ferenc írói munkásságát és most megjelent kötetét elemző tanulmányát, amelyet Mátray László színművész illusztrált az Egyszemélyes örökkévalóság című kötetből felolvasott részletekkel.
Bárányi László Ildikó Szövetségben a halál ellen című, harminc esztendő után újból kiadott regényének bemutatására Almásiné Vajda Noémi írónő vállalkozott, aki még gyermek volt a kötet első kiadásának megjelentetése idején. „A 80-as években nagy port kavart ez a kötet, az emberek beszéltek róla, szájról szájra terjedt a híre” – mondta Vajda Noémi, aki szerint a kötetben felvetett kérdések ma is rendkívül aktuálisak. Az újból kiadott könyvet ismertető Vajda Noémi a regényből felolvasott részletekkel illusztrálta alapos elemzését. A szerző, Bárányi László Ildikó így vélekedett a Szövetségben a halál ellen című regényének második kiadásáról: „Elsősorban azoknak szánom ezt a könyvet, akik utánunk jönnek, a fiataloknak, akik számára a diktatúra és a forradalom már csak mese és történelem. Azt hiszem, hogy miközben egy orvos házaspár mindennapjairól írtam, sikerült korrajzot is adnom a XX. század második feléről.”
A népszerű író, Bárányi Ferenc „az utolsó szó jogán” így fogalmazott: „Az író ne beszéljen, az író írjon és amit megírt, úgy írja meg, hogy éppen azt közölje az olvasóval, amit ő akar, hogy az olvasó abból kiolvasson. Az olyan regényeket szeretem, amelyeket bárhol nyitok ki, ott történik valami, és arra késztet, hogy olvassam el, mert kíváncsi vagyok a folytatásra. Ezért igyekeztem úgy írni meg minden regényemet, hogy állandóan valami történjen. Nem tanított regényt írni soha senki, olyan messze vagyok az irodalom tudományos művelésétől, mint az irodalmárok a medicinától. Kérem, nézzék el nekünk, orvosoknak, hogy mindenféle művészetbe belekontárkodunk: ez kell a lelki egyensúlyunkhoz! Annyi csúnyát, nehézséget, bánatot és könnyet látunk az életünkben, hogy a szabadidőnkben igyekszünk a széppel foglalkozni.” A kettős könyvbemutató végén a Bárányi házaspár dedikálta a helyszínen megvásárolható legújabb és régebbi köteteiket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

II. Aradi Magyar Könyvnapok – Könyvbemutatók és irodalmi körök seregszemléje a második napon
A kopasz várostól Borossebesen át Tóth Árpádig
Csütörtökön délután a Jelen Ház nagytermében sokan voltak kíváncsiak Pongrácz P. Mária A kopasz város című könyvének bemutatójára, és a szerzőre egyaránt. Az írónő azonban nem tudott jelen lenni az eseményen. Kötetét – mely az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában jelent meg – Jámbor Gyula mutatta be.
A II. Aradi Magyar Könyvnapok megnyitóján Bognár Levente alpolgármester objektív okokból nem vehetett részt, de a második napon meglátogatta a rendezvényt és köszöntötte az egybegyűlteket.
„Egy ilyen rendezvény számunkra, a város számára, a magyar közösség számára nagyon fontos esemény. Bízunk benne, hogy az olvasást, a könyv szeretetét sikerül átadni a következő generációnak is. Ezek a napok a könyv szeretetéről szólnak, sok sikert kívánok a szervezőknek, hogy jövőre is találkozzunk ennek apropóján” – mondta Bognár Levente.
Jámbor Gyula A kopasz város című kötettel kapcsolatban elmondta, hogy a könyv 14 novellát tartalmaz, ebből 13 tragédiával végződik, a szereplők fizikai és erkölcsi bukásával. Az egyetlen látszólagos kivétel, mely nem végződik tragédiával, az 1989-es forradalomról szóló Szerencsegolyó című írás.
A kopasz város szereplőinek nincs neve, legfeljebb fantázianeveik vannak, és ez a név nélküliség még sejtelmesebbé teszi az írásokat, melyekből kiderül, hogy a múlt bűnei, mulasztásai elől nincs menekvés, vétségei alól nincs feloldozás. Az ember a gondolatai, érzelmei alapján cselekszik és reagál a világra, ilyen emberek a kötet szereplői is. A kopasz jelző a város mellett alighanem az érzelmi sivárságot hivatott érzékeltetni.
„Végigolvasva a 14 novellát, semmiképp nem lehet a szerzőre azt mondani, hogy rózsaszínben látja a világot. (…) Nem mondanám, hogy Pongrácz P. Mária olyan írónő, mint amilyennek ebben a kötetben mutatkozik, ugyanis ez a könyv a tragédiák könyve. Más regényeiben, már írásaiban más arcát mutatja be a szerző” – összegezte Jámbor Gyula.
Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője részleteket olvasott fel a Ködmalom című novellából, majd sorsolás útján gazdára lelt két Pongrácz P. Mária-kötet.
Ezt követően egy másik könyv is terítékre került: Kiss László – Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című könyvét az Aradi Kölcsey Egyesület jóvoltából veheti kezébe az olvasó.
A jelen lévő szerzőt Jankó András, az egyesület elnöke mutatta be, majd a szerző ismertette a könyv tartalmát. Amint azt a könyv címe is sejteti, képekkel gazdagon illusztrált (150 fotó, néhány archív képeslap, térkép) kiadványról van szó: „Borossebes magyarságának és e téma iránt érdeklődőknek készült el ez a válogatás, zömmel a helyi témákat helyezve előtérbe. Kivétel a húsz kilométerre fekvő Menyháza-fürdő, amit nemcsak az egykori kisvasút emléke köt össze Borossebessel, hanem a lakosság fiatalkori élményei is” – írja a szerző az könyv előszavában.
A 184 oldalas kötet anyagát Kiss László válogatta és szerkesztette, ez a könyv a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvek sorozatának huszonnegyedik darabja.
Az est második részében a környékbeli irodalmi körök seregszemléjére került sor dr. Brauch Magda „műsorvezetésével”.
Első ízben a borosjenői dr. Vajda Sándor Diószeghy László festőművészről tartott vetítéssel egybekötött előadást.
A Lippai Olvasókör szorgosan tevékenykedő stabil 10–15 fős csapatot tudhat magáénak, rendszeresen szerveznek szavaló- és felolvasó esteket, tanulmányi kirándulásokat. Czernák Ferenc beszélt a kör tevékenységéről, végezetül elszavalta Fejér György János Számla című költeményét.
A Körösmente Irodalmi Kört Csanádi János mutatta be, céljuk megismerni, megismertetni és terjeszteni Olosz Lajos költészetét, aki Tóth Árpád után Arad vidékének a második legnagyobb költője. A kör három hölgytagja Olosz Lajos költeményeit – Futórózsák alatt, Feloldozás, Novemberi vasárnap – szavalta el.
Az est utolsó fellépői, a helybéli Tóth Árpád Irodalmi Kör tagjai saját alkotásaikkal szórakoztatták a közönséget. Szavaltak: Hevesi József, Brittich Erzsébet, Regéczy Éva, Regéczy Szabina Perle (két műfordítását olvasta fel), Katona Béla, Lovász Miklós, Mester József.
II. Aradi Magyar Könyvnapok második napjának rendezvényeit nagy érdeklődés övezte.
Nyugati Jelen (Arad)

A Szórvány Alapítvány kettős könyvbemutatója:
Ormós Zsigmond, a múzeumalapító és Családi album
A temesvári Szórvány Alapítvány két legfrissebb, tavaly megjelentetett könyvének a bemutatójára került sor február 26-án, szerdán az Írószövetség Szent György téri székházában.
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című kétrészes kötet a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, szerzői Miklósik Ilona művészettörténész és dr. Kakucs Lajos kutató történész. Stela Simon Családi album című könyve a Szórvány Alapítvány támogatásával, a Marineasa Kiadó gondozásában jelent meg, Szekernyés Irén fordításában.
A kettős könyvbemutató szép számú résztvevőjét Pongrácz P. Mária, az Írószövetség temesvári szervezetének alelnöke köszöntötte. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elsőként Stela Simon Családi album című könyvének magyar nyelvű fordítását méltatta, amely egy család múltjának felelevenítése, mozaikszerű képekből. „Ezt a könyvet magyar és német nyelvre is lefordították, ami azt jelenti, hogy van benne valami, amire érdemes odafigyelni – mondta Dr. Bodó Barna –, a család, amelyikről szól, a bánsági elitet képviseli és van benne egy életérzés, ami ránk is tartozik.”
„A szerző úgy beszél a régen megtörtént eseményekről, mintha tanújuk lenne, ott ülne az asztalnál, ott mulatozna a katonatisztekkel. A könyv szereplői élnek, a szerző leírja, milyen a mosolyuk, ruházatuk, modoruk – mondta Stela Simon Családi albumáról Pongrácz P. Mária. – Ez a félig álom, félig valóság hangulat olyan, mint egy varázsfátyol, élvezhetővé és irodalmilag széppé varázsolja a könyvet. A fordító érdeme, hogy ezt a hangulatot sikerül visszaadni.”
„Nagy örömmel fordítottam ezt a könyvet – mondta Szekernyés Irén műfordító –, úgy vélem, hogy a szerző előnyére szolgált, hogy érett korban kezdett el írni. Az emlékírás szépségét, sokoldalúságát és dokumentáltságát bizonyos életkor és műveltség felhalmozása fokozni tudja. Itt mindegyik etnikum a maga történelmével foglalkozik, és ezek között megvannak az átjárhatóságok. Simon könyvében, aki igazi temesvári, három nyelvet beszélt, ismeri a város történelmét és kultúráját, sok olyan dolog van, ami ezt az átjárhatóságot segíti. Értékes könyv, jó lépésnek tartom, hogy magyar olvasóknak is a kezébe adja a Szórvány Alapítvány. A szerző öt könyvet írt, most az utolsó fordításánál tartok, rendkívül érdekes, nem lenne érdektelen magyarul is kiadni a többi kötetet.”
Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapítócímű kétrészes kötetet dr. Delesega Gyula méltatta, aki szerint Miklósik Ilona Ormós Zsigmond életét bemutató írása és dr. Kakucs Lajos A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapítása és fejlődése című munkája lexikon jellegű, mindkettőt forrásként lehet használni.
„A könyv első része Ormós Zsigmond temesi főispán életét bemutató regény, de nem regényesen megírva – mondta dr. Delesega Gyula. – A könyvben benne van a pécskai születésű Ormós ifjúsága, a pályakezdés nehézségei, a kedvesei, 1848 utáni bűnhődése, a magakeresés kínjai, a képzőművészet iránti érdeklődés kibontakozása és kiteljesedése, hivatali magára találása, munkája által kivívott megbecsülése, közéleti szerepvállalásai, műgyűjtő tevékenysége, gondoskodása testvérei, családja iránt, idős kori betegségei, visszavonulása.” A hatalmas szellemi erőfeszítés nyomán megvalósult, szigorú tényeket, dátumokat tartalmazó szövegből, lábjegyzetekből mégis kidomborodnak Ormós Zsigmond emberi vonásai.
Dr. Kakucs Lajos kiválóan dokumentált írása egy intézmény átfogó története, életrajza. Saját kutatásai eredményeire is alapozva bemutatja a bánsági magyar kultúra helyzetét 1872 előtt, szól a magyar nyelv terjedéséről, a történelmi kutatásokról, régészeti leletekről, amelyek elvezettek a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapításához. A könyv második részéből is kiderül, hogy a Temesvári Múzeum megteremtője, anyagi alapjainak lerakója, fő támogatója Ormós Zsigmond volt.
„Itt az idő, hogy Temesvár vezetői elismerjék Ormós Zsigmond anyagi, kulturális és szellemi hozzájárulásának a jelentőségét a város mai művelődési kincseinek a megalapozásához és becsüljék meg azzal, hogy sírhelyét méltóképpen megjelölik és Szakáts Béla szobrát egy kitüntetett helyen felállítsák” – mondta dr. Delesega Gyula.
Miklósik Ilona a könyvbemutató alkalmából felolvasta a Németországban élő dr. Kakucs Lajos levelét, aki az Ormós Zsigmond életéről és a DTR Múzeum Társulat alapításáról és fejlődéséről szóló könyv megjelentetésének kezdeményezője volt, a nagy műgyűjtő és mecénás, közéleti személyiség születése 200 évfordulója tiszteletére. A könyvbemutatón részt vett Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, aki ez alkalommal bejelentette: a Bánsági Magyar Napok keretében, május 9-én a Személységek Sétányán felállítják Ormós Zsigmond mellszobrát, Szakáts Béla szobrászművész alkotását.
A kettős könyvbemutató végén Miklósik Ilona és Szekernyés Irén dedikálták legújabb köteteiket.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Román fordításban is megjelent a Kopasz város
Az Írószövetség temesvári székházában május 23-án, pénteken 12 órakor mutatják be Pongrácz P. Mária Kopasz város című novelláskötetének román nyelvű változatát, Oraşul pleşuv címmel. A Kopasz város című könyv 2013-ben jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban. A novelláskötetet Gábos-Foarţă Ildikó ültette át román nyelvre. A Cosmopolitan-Art kiadónál megjelent kötet fedőlapját Dumitru Popescu tervezte. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a bemutatóra!
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Kortársaink a “halhatatlanok” között
Bemutatták a Bánsági Magyar Panteon III. kötetét
Az Új Ezredév Református Központ kiállítótermében pénteken mutatták be a Bánsági Magyar Panteon sorozat III. kötetét, amely újabb 50 jeles bánsági magyar személyiséget emel be a „halhatatlanjaink” közé. A Panteon-sorozat harmadik kötete a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, dr. Bodó Barna és Miklósik Ilona szerkesztésében, a Temes Megyei Tanács és a Kisebbségi Államtitkárság támogatásával.
Gazda István házigazda lelkipásztor rövid áhítattal vezette be a könyvbemutatót. A szép számú érdeklődőnek bemutatott Panteon III. kötetről dr. Bodó Barna elmondta: ebbe a három nyelvű (magyar, román és angol) könyvbe mintegy 15 olyan jeles temesvári személyiség portréja is bekerült, akik “kortársaink, szeretett megbecsült tanáraink, barátaink és kollégáink voltak.” A harmadik Panteon-kötetben található személyiségek közül többen az utóbbi tíz évben távoztak közülünk: Neumann Mária matematikus, Boros Béla érsek, Anavi Ádám költő, Hajdú József mérnök, egyetemi tanár, Salló Ervin vegyész, egyetemi tanár, Cseresnyés Gyula színész, rendező, Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár, Sinka Károly színész, rendező, Tácsi László gyógypedagógos, szakíró, Jecza Péter szobrászművész, egyetemi tanár és Rendi Béla matematikus, egyetemi tanár. Különleges helye van a kötetben Salló Ervin tanár úrnak, aki szerzője is a könyvnek, de a portréja is bekerült a kötetbe. A kötet szerzői között ott van Miklósik Ilona, Szekernyés Irén, Pongrácz Mária, Bodó Mária és Jámbor Ilona, igazolva, hogy a magyar értékmentésbe egyre több hölgy kapcsolódik be. A férfi munkatársak közül kiemelkedik Bodó Barna (15 portré) és Szekernyés János (7 portré) teljesítménye, a többi portré szerzői Delesega Gyula, Dudás József, Illés Mihály, Ferencz András, Balázs István László és Klepp Ferenc. A kötet grafikai kivitelezése, az illusztrációk Benedek Levente munkáját dicsérik.
A kötet szaklektora, Miklósik Ilona a bemutatón elmondta: a Panteon III. kötettel egy kicsit elégedettebbek lehetnek a szerzők, mint az előző kettővel, ez a kötet világosabb és letisztultabb, mint elődei. „Ez a könyv a polcra tehető ismerettár, amit bármikor le lehet venni, színvonalas, de ugyanakkor tudomány-népszerűsítő kötet, amely mindenkihez szól” – mondta Miklósik Ilona. „Külön öröm a számomra, hogy a fiatal kollégák is bekapcsolódtak a munkába, és hozták a maguk területéről azt, amivel több ez a Panteon III. Ami a kötetben nincsen benne: egy óriási életműben mindig vannak fekete pontok, ezek kimaradtak, de hiányoznak az anekdoták is, amelyek érdekesebbé, emberközelivé varázsolják a távoli személyiséget.”
Az első Panteon-kötet megjelenése óta vita folyik arról, hogy kik kerüljenek be a bánsági magyar halhatatlanok közé. Hunyadi Jánost és Kinizsi Pált a románok, (utóbbit a szerbek is!) magukénak érzik. „Azok közül a személyiségek közül válogattunk, akik nemzetiségük, anyanyelvük vagy esetleg vállalt anyanyelvük mellett letették a garast, politikai meggyőződéstől függetlenül” – mondta Miklósik Ilona. „A célunk az, hogy a sokszor feledésbe merült személyiségek újból előtérbe kerüljenek.” A Panteon III. bemutatóján azt is megtudtuk: a sorozatnak lesz folytatása, már készül a IV. kötet, amelyhez támogatót keres a Szórvány Alapítvány.
A könyvbemutató végén a jelen levő szerzők dedikálták a helyszínen több példányban elkelt a kötetet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Opera Omnia-életműdíj Pongrácz Máriának!
„Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem!”
Az Írószövetség temesvári szervezetének Szent György téri székházában december 4-én, csütörtökön adták át a 2013-as évre szóló Irodalmi díjakat. A tíz díjazott között van Pongrácz P. Mária író, műfordító, újságíró, lapunk munkatársa, aki ez alkalommal a zsűri nagydíját, az Opera Omnia-életműdíjat vehette át Cornel Ungureanu írószövetségi elnöktől. Az Írószövetségi Irodalmi díjakhoz járó pénzjutalmakat a temesvári Polgármesteri Hivatal biztosította.
A Marian Odangiu írószövetségi titkár elnökölte zsűri öt irodalmi díjat és három különdíjat adott át a tavalyi év legjobbnak ítélt kötetek szerzőinek. A zsűri elnöke tréfásan megjegyezte, hogy a kisebbségi nyelveken író szerzők jártak a legjobban, mert az életműdíjas magyar Pongrácz P. Mária mellett a szerb Stevan Bugarski „Monasti o monastirima” kötetéért megkapta a legjobb irodalomtörténeti, illetve esszékötetért járó díjat, a Németországban élő bánsági költő, Ilse Hehn pedig a zsűri különdíjában részesült „Csalóka fények. A Securitate, a gondolat rendőrsége” című, látványos kivitelezésű verseskötetéért. „Nálunk nincsenek külön kisebbségi szerzőknek járó díjak – hangsúlyozta Marian Odangiu írószövetségi titkár – csak a könyvek értéke számít a megmérettetés során!”
Pongrácz P. Máriának Cornel Ungureanu írószövetségi elnök adta át az Opera Omnia-nagydíjat, kiemelve, hogy az írónő a nagy elődök, Franyó Zoltán, Endre Károly és a többi nagy bánsági magyar író életművének az őrzője és folytatója. „Pongrácz Mária a temesvári irodalmi élet kiemelkedő alakja, a román, magyar, német és szerb írók közötti barátság éltetője” – mondta Cornel Ungureanu.
Az író kollégák nevében dr. Bárányi Ferenc gratulált Pongrácz Máriának az irodalmi nagydíjhoz. „Fiatal újságíró korából ismerem Pongrácz Máriát – mondta köszöntője során dr. Bárányi Ferenc – egész életében rólunk, bánságiakról írt, attól függetlenül, hogy ki milyen nyelven beszélt. Marika a miénk, a bánságiaké és nagy öröm a számunkra, hogy megkapta az Opera Omnia-nagydíjat!”
A megtisztelő irodalmi nagydíj átvétele után Pongrácz P. Mária az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „1967-ban jelent meg az első könyvem. Az egész életemet az irodalomban és az irodalomért éltem. Ez a díj elismerése nem csak az én irodalmi tevékenységemnek, de úgy érzem, hogy aki ennek szenteli az egész életművét, azt előbb utóbb elismerik.” Pongrácz Mária végül azt is hozzátette: „Tulajdonképpen a novelláskötetemért, A kopasz városért szerettem volna díjat kapni, de amikor meglátták, hogy milyen életművem van, kivettek a prózai kategóriából és a nagydíjra jelöltek.”
Befejezésül még csak annyit: a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti barátság hangoztatása nem üres szólam csupán, de minden írótalálkozón tetten érhető valóság, és bármilyen meglepő, ők őszintén örülnek egymás sikerének, a többiek kiemelkedő eredményeinek. Pongrácz Mária, az Opera Omnia-díj friss tulajdonosa immár egy fél évszázada kiemelkedő személyisége és katalizátora ennek a sokszínű bánsági irodalmi életnek.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutatóval emlékeztek Bárányi László Ildikóra
„Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között”
Halálának első évfordulóján, Bárányi László Ildikóra, az egy esztendeje elhunyt orvos-íróra emlékeztek a Romániai Írószövetség temesvári szervezetének székházában a hagyományos pénteki találkozó keretében. Ez alkalommal bemutatták a szerző Búcsú az összkomforttól (Adio confort) című, két kisregényt tartalmazó kötetét, mely a napokban jelent meg román fordításban.
A könyvbemutatón részt vett Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi szervezetének elnöke, aki a temesvári kulturális élet meghatározó személyiségének nevezte Bárányi László Ildikót. A Búcsú az összkomforttól című könyv román nyelvű változatát és a szerző életművét Pongrácz P. Mária alelnök mutatta be, hangsúlyozva, hogy a család jóvoltából, posztumusz kötete által Bárányi Ildikó tovább él, most is itt van közöttünk.
Gazdag írói munkásságára kitérve Pongrácz P. Mária elmondta: a sajtóban közölt publicisztikával, karcolatokkal, novellákkal kezdődött írói pályafutása, amit egészségügyi témájú könyvek követtek. A Gyakorlati tanácsadó kismamáknak és Gólyamese felnőtteknek című könyvei annyira népszerűek voltak, hogy azonnal elkapkodták őket. „Ő volt a legnépszerűbb szerző a temesvári írók között” – mondta Pongrácz P. Mária. Következett a Bárányi Ferenccel közösen írt „...és akkor eljött Hippokrátész” című könyv, amely elindította a szerzőt a szépirodalom útján. A Búcsú az összkomforttól című kötet két kisregényt tartalmaz, amelyek szereplői az 1945–1980 közötti történelmi időszak tanúivá válnak. „Az első rész (Garzon a negyediken) egy több szólamra írt oratórium” – mondta Pongrácz P. Mária, aki szerint rengeteg szenvedés van ezekben az egyszerű emberekről szóló történetekben, de mindig felvillan egy-egy reménysugár, mindig jelen van a szeretet, a boldogság utáni vágyakozás. A második rész bánsági svábokról szól, akiket bárhová űznek, deportálnak, mindenhol házat akarnak építeni, de közben mindig a szülői házra gondolnak. „Azon túl, hogy ez a kötet elnyerte az Írószövetség díját, nagyon jó könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom” – mondta befejezésül Pongrácz P. Mária.
A könyv nem jelenhetett volna meg a család – dr. Bárányi Ferenc és leánya, Bárányi Ildikó – erőfeszítései nélkül, akik ily módon akartak fejet hajtani Bárányi László Ildikó emléke előtt. A könyvet Sütő-Udvari Magda fordította román nyelvre, a szövegszerkesztés Farkas-Ráduly Melánia munkája. A szép kivitelezésű kötet fedőlapjára Hajdu Tamás orvos-fotográfus látványos alkotása került, amely Cornel Ungureanu szerint szemléletesen mesél a kötet tartalmáról.
A könyv „producere” Bárányi Ildikó, a szerző lánya, aki a budapesti Regiszter Kiadónál nyomtatta ki a szemre is tetszetős, minőségi megjelenésű kötetet.
Az emlékezés péntek délután a Máltai Segélyszolgálat temesvári központjának kápolnájában folytatódott, ahol megemlékező szentmisét celebráltak, és felavatták dr. Bárányi László Ildikó, a szervezet alapítója emlékére az Ungor Csaba szobrászművész által készített domborművet.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Tizenöt éves az Irodalmi Jelen
Alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte az Irodalmi Jelen folyóirat tegnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A lap tulajdonos-főszerkesztője az évforduló kapcsán az MTI-nek elmondta: az irodalomban a minőség az egyedüli hatalom. Böszörményi Zoltán szerint a lap fennállása óta megőrizte higgadtságát, egyensúlyát és politikai pártatlanságát, ami annak köszönhető, hogy egzisztenciálisan független tudott maradni.
„A biztos egzisztencia miatt nem fenyegettek minket a politikai változások, de ettől függetlenül a lapot soha nem használtuk politikai platformként, nem szidtunk, de nem is dicsértünk senkit, mert egy irodalmi lapnak nem ez a hivatása” – húzta alá.
Az Irodalmi Jelen első száma 2001 novemberében jelent meg az Aradon kiadott Nyugati Jelen napilap mellékleteként. Az első évben kisebb méretben, 16 oldalon, később nagyobb méretben és egyre növekvő oldalszámmal, fokozatosan önállósodva közölte anyagait. Egy idő után már nemcsak a Nyugati Jelen előfizetői kapták meg, hanem egész Erdélyben és Magyarországon is terjesztették. Az online kiadás 2008-tól indult el.
Böszörményi Zoltán felidézte, hogy a lap műhelyébe az évek során olyan irodalmárok és szerkesztők tartoztak, vagy tartoznak a mai napig, mint Bege Magda, Boldog Zoltán, Elek Tibor, Faludy György, Gáll Attila, Hudy Árpád, Laik Eszter, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Mányoki Endre, Makkai Ádám, Méhes György, Molnár H. Magor, Onagy Zoltán, Orbán János Dénes, Pécsi Györgyi, Pongrácz Mária, Prágai Tamás, Tarján Tamás, Szőcs Géza, Varga Melinda vagy Weiner-Sennyey Tibor. Fennállása óta a lap számos irodalmi pályázatot hirdetett meg, és ennek eredményeként több antológiát is kiadott. 2004-ben kiírt nagyszabású regénypályázatára tizenkét országból 283 mű érkezett be, 2009-ben novella-, 2010-ben vers- és újabb novellapályázatot hirdettek, Szó-Net címmel 2011-ben diákok számára indítottak versenyt. Moral History pályázatuk 2012-ben zárult, de ezzel párhuzamosan futott miniesszé versenyük is. A Slam School Poetry elnevezésű, középiskolásoknak kiírt előadói versenyük 2013-ban zajlott le, majd pályázatot indítottak Az ember fáj a földnek címmel, erre novellákat, verseket, festményeket és grafikákat, fotót, illetve filmeket vártak. A következő évben Lezáratlan holokauszt címmel tettek közzé kiírást, amelyet tavaly novellapályázat követett. A nevezett munkákból négy antológiát adtak ki Kenguruk a Körúton, Nyitott ajtók, A Gregorina-kanyar, Életszilánkok címmel. Az irodalomtörténeti jelentőségű, Mányoki Endre szerkesztette Verstörténés-antológiájuk 2014-ben látott napvilágot. Márai Sándor Hallgatni akartam című esszéregényéről az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club közösen szervezett kerekasztal-beszélgetést 2014-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol történészek és irodalmárok mondták el véleményüket a Horthy-korszakkal kapcsolatos vitás kérdésekről.
A lap kezdetektől fogva segíti és népszerűsíti a fiatal írókat. Böszörményi Zoltán felidézte, hogy a fiatal alkotókat bemutató, népszerű Debüt rovatot annak indulásakor Orbán János Dénes szerkesztette, ma pedig tízezrek követik figyelemmel hónapról hónapra. „Mindezeken túl Mányoki Endre rendszeres irodalmi esteket rendezett Pesten, tehetséggondozó műhelyt vezetett, nyitott a képzőművészetek felé, Varga Melinda pedig Kolozsváron gyűjti maga köré a fiatalokat. Ő szerkeszti a Nézőtér című rovatot is, amely a magyar színházak előadásairól számol be” – fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy a képszerkesztésre, a fotókra és a képzőművészetre is jelentős hangsúlyt fektetnek, portáljukon évről évre növekszik állandó képgalériájuk anyaga, tudósítóik pedig egész évben jelen vannak a történelmi Magyarország területén zajló irodalmi rendezvényeken, táborokban, szimpóziumokon. A lap jelenleg három formában jelenik meg: az egyik a naponta frissülő internetes portál, a másik az ennek anyagából összeálló havi 120–140 oldalas nyomtatott folyóirat, a harmadik pedig az erdélyi szórványvidék öt tájegységének lakóit, Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye magyarságát anyanyelvén tájékoztató napilap, a Nyugati Jelen havi nyolcoldalas melléklete. Az Irodalmi Jelen Könyvek 2003-tól jelennek meg, máig 159 kötet látott napvilágot, és az elmúlt tizenöt évben több mint 2000, a történelmi Magyarország területén élő szerző válogatott írását közölte az Irodalmi Jelen.
„Mindez azt mutatja, hogy mélyen beépültünk a magyar irodalom szövetébe. A legyintők és fanyalgók kezdetben oly nagy tábora megfogyatkozott, a bennünket ismerők, kedvelők és becsülők száma évről évre nő. Ma már megkerülhetetlenek vagyunk” – vélekedett a főszerkesztő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenötödik születésnapját ünnepelte Budapesten az Irodalmi Jelen
„Megkerülhetetlenek vagyunk!”
Tizenöt évvel ezelőtt, 2001 novemberében jelent meg Aradon az Irodalmi Jelen (IJ) első lapszáma. Azóta sok változáson ment át. A 16 oldalas, A3 formátumban a Nyugati Jelen napilap havi mellékleteként indult folyóirat a tizenöt év alatt szépen felcseperedett, előbb nagyformátumú, 32 oldalas, az egész magyar nyelvterületet felvállaló irodalmi lappá fejlődött, majd felköltözött az internetre. 2011 óta a kezdettől folyamatosan megjelenő melléklettől függetlenül havonta napvilágot lát 120-140 oldalon az önálló arculatú, Magyarországon és Erdélyben is terjesztett, könyvecske formájú Irodalmi Jelen.  Ugyanakkor 2003-tól közel másfélszáz kötet is megjelent az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában.
Az Irodalmi Jelen csapata kedden, október 4-én este ünnepelte tizenötödik születésnapját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Közel 140-en vettek részt a rendezvényen, egykori és jelenlegi munkatársak, szerzők, irodalmárok, az Irodalmi Jelen barátai. Böszörményi Zoltán főszerkesztő köszöntője után – melyet az alábbiakban olvashatnak – a folyóirat néhány szerzője olvasta fel egy-egy versét. Az est egyik érdekessége volt, hogy a szövegek kézzel írott változata ott rögtön bekerült egy időkapszulába, amely a PIM-ben kerül elhelyezésre és megőrzésre, és 2066-ban bontható fel. A felolvasások sorát – Boldog Zoltán remek moderálásával és frappáns felvezető szövegeinek, illetve a kivetítőn egymást váltó, a szerkesztőség életébe betekintést nyújtó képsorok kíséretében – Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas író, költő nyitotta meg, következett Szőcs Géza költő, politikus, majd (ha nem is ebben a sorrendben) Acsai Roland, André Ferenc, Ármos Lóránd, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Endre, Fenyvesi Ottó, Horváth Benji,  Jász Attila, Kemény Gabriella, Muszka Sándor, Noszlopi Botond, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Rónai-Balázs Zoltán, Vörös István.
Közben kiosztották az est másik meglepetésének számító, játékos IJ-kvíz (teszteltük, ki tud többet a folyóiratról) kérdéseit tartalmazó nyomtatványokat. Az est végén a játék résztvevői között 10 pólót sorsoltak ki. A pólókat az IJ 15. szülinapjára kiírt logópályázat nyertes munkája, Kónya Albert Attila alkotása díszíti. A koccintást és falatozást követő második részben Sohár Pál olvasott fel egy Kányádi-verset, majd a derű és kacagás pillanatai következtek André Ferenc, Horváth Benji, Muszka Sándor és Orbán János Dénes ezúttal humoros írásai révén.
És akkor most következzen Böszörményi Zoltán köszöntője, amely mindazokhoz szól, akik szeretik, olvassák az Irodalmi Jelent, illetve alkotásaikkal, munkájukkal járulnak hozzá a folyóirat megjelenéséhez:
„Ma benneteket ünneplünk, az olvasókat, a szerzőket, a szerkesztőket, benneteket, akik az elmúlt tizenöt évben az Irodalmi Jelen műhelyének hűséges tagjai vagytok.
Nehéz manapság irodalmi lapot úgy életben tartani, hogy közben elvonatkoztatunk a valóságtól, megfeledkezzünk arról, az irodalom is küzdőtér, ahol a csatákat nem vadászgépekkel, tankokkal, ágyúkkal, géppuskával, hanem a betű fegyverével vívják. A polarizált egyesült Európában, polarizált országban élünk. A transzcendenciákból is képesek vagyunk barikádot építeni, az előttünk álló hegyek helyett tavakat látni. Valami vörös idegesség, tántorgó nyugtalanság üli meg szellemünket, s hajlandóak vagyunk a humanista eszmék mögé bújva, a józan észt megkerülve kígyót- békát kiáltani egymásra. A populizmus soha nem volt egyenlő a racionalitással. Magától adódik tehát a kérdés: Mikor fogunk mi megnyugodni, magyarok és nem magyarok?
Az Irodalmi Jelennek eddig sikerült ezt a néha észtveszejtő örvénylést kikerülnie, szelíd vizeken hajóznia. Fennállásának tizenöt éve alatt sikerült megőriznie higgadtságát, egyensúlyát, szellemiségének pozitív indulatosságát. Hiszen indulatok nélkül nincs irodalom. Indulatok nélkül nem lehet alkotni, írni, egyáltalán lenni.
Nem oly rég Márai Sándor egyik naplóbejegyzésében olvastam, hogy Fenyő Miksa állításával ellentétben Ignotus nem vezette be (Márai) írásait a Nyugathoz, nem volt a lap egyik megbecsült munkatársa, s nem találkozhatott vele (Miksával) a Nyugat munkatársainak körében a Bristol Szállodában. Márai megjegyzi, Fenyő Miksával csak egyszer találkoztak, Budapest ostroma után, a Lukács fürdőben. „Minderről megfeledkezett – valószínűleg úgy hitte, a GYOSZ (Gyárosok Országos Szövetsége) nélkül senki sem lehetett író Magyarországon. De a magyar irodalom sokágú síp volt. Nyugat egyik legszebben szóló hangja volt ennek a sípnak, de nem az egyetlen” – vallja Márai.
A fenti megállapítás több irányba is elviszi a gondolat-gályát. A jó irodalomnak nem kell feltétlenül a feltupírozott figyelem előterében lennie. Nem a kánoncsinálóké a végső hatalom, hiszen ők sem tévedhetetlenek. A támogatott irodalom is éppen olyan esendő, mint bármelyik más. Ami fontos viszont: az irodalomban is a minőség az egyedüli hatalom. A rangot, az elismerést, a végső dicsőséget a mindenkori olvasó adja meg. Úgy vélem, az Irodalmi Jelen műhelye is elfoglalja majd méltó helyét a magyar irodalomban, s már ma része a Márai említette sokágú sípnak, mely a világ egyik legszebben szóló hangszere.
Alkotó nép a magyar. Szeret mesélni, látni és láttatni, mély allegóriákban gondolkodni, az élet szálait történetekbe szőni. Hangja a kontinensen és a világban kristálytisztán cseng. Ennek a hangnak ad teret az Irodalmi Jelen is. Műhelyébe olyan irodalmárok és szerkesztők tartoztak és tartoznak, mint Bege Magda, Boldog Zoltán, Elek Tibor, Faludy György, Gáll Attila, Hudy Árpád, Laik Eszter, Karácsonyi Zsolt, Kukorelly Endre, Mányoki Endre, Makkai Ádám, Méhes György, Molnár H. Magor, Onagy Zoltán, Orbán János Dénes, Pécsi Györgyi, Pongrácz Mária, Prágai Tamás, Tarján Tamás, Szőcs Géza, Varga Melinda, Weiner-Sennyey Tibor.
Fennállásának tizenöt éve alatt lapunk számos irodalmi pályázatot hirdetett meg, s ennek eredményeként több antológiát jelentetett meg.
Kétezer-négyben a huszonegyedik század legnagyobb magyar regénypályázatát írtuk ki, amelyre tizenkét országból 283 mű érkezett be. A díjak értéke 48 000 dollárt tett ki. 2009-ben novella-, 2010-ben vers- és újabb novellapályázatot hirdettünk meg. SZÓ-NETcímmel 2011-ben diákok számára indítottunk versenyt. Moral History pályázatunk 2012-ben zárult. Ezzel párhuzamosan futott miniesszé-versenyünk. A Slam School Poetry – az Irodalmi Jelen előadói versenye középiskolásoknak – 2013-ban zajlott le. Az ember fáj a földnek címmel novella, vers, festészet-grafika, fotó, film kategóriában indítottunk pályázatot. A következő évben, 2014-ben Lezáratlan holokausztvolt kiírásunk témája, s ezt követte a 2015-ben lezajlott novellapályázatunk. A pályázatok nyerteseinek munkáiból négy antológiát adtunk ki: Kenguruk a Körúton, Nyitott ajtók, A Gregorina-kanyar, Életszilánkok címmel. Az irodalomtörténeti szempontból is fontos, Mányoki Endre szerkesztette Verstörténés-antológia 2014-ben látott napvilágot.
Az Irodalmi Jelen és a Magyar PEN Club 2014. június 3-án kerekasztal-beszélgetést szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban Márai Sándor Hallgatni akartam című esszéregényéről. A műről történészek és irodalmárok mondták el véleményüket a Horthy-korszakkal kapcsolatos vitás kérdéseket érintve. Bartha Ákos, Frank Tibor, Ignácz Károly, Kiss Zsuzsa, Rab Virág, Pihurik Judit, Ungváry Krisztián, Hudy Árpád tanulmánya hangzott el.
Népszerű Debüt rovatunkat indulásunk kezdetén Orbán János Dénes szerkesztette, ma pedig tízezrek követik hónapról hónapra figyelemmel. Ez a siker annak is tudható be, hogy szerkesztőségünk minden tagja nagy figyelmet fordít a fiatal tollforgatókra, írásaikkal először jelentkezőkre. Varga Melindáé a munka oroszlánrésze – tulajdonképpen három évvel ezelőtt az ő javaslatára André Ferenc verseivel indult újra a rovat –, de Hudy Árpád és jómagam is besegítünk neki. Ezért lapunkban a fiatal írók egyre több figyelmet kapnak, külön sajátos erőteret, holdudvart teremtenek.
A képszerkesztésre is jelentős hangsúlyt fektetünk, fotókra és képzőművészetre egyaránt. Portálunkon évről évre növekszik állandó képgalériánk anyaga. Mányoki Endre rendszeres irodalmi esteket rendezett Pesten, tehetséggondozó műhelyt vezetett, nyitott a képzőművészetek felé, Varga Melinda pedig Kolozsváron gyűjti maga köré a fiatalokat. Ő szerkeszti a Nézőtér című rovatot is, amely a magyar színházak előadásairól számol be.
Laik Eszter, Varga Melinda és tudósítóink egész évben jelen vannak a történelmi Magyarország területén zajló irodalmi rendezvényeken, táborokban, szimpóziumokon. Külső munkatársaink:André Ferenc, Ayhan Gökhan, Csanda Mária, Csepcsányi Éva, Branczeiz Anna, Balog Zetas Péter, Döme Barbara, Deák  Csillag, Fülöp Gábor, Jász Attila, Juhász Kristóf, Kadlót Nikolett, Kiss Júlia, Kölüs Lajos, Toroczkay András, Rónai-Balázs Zoltán, Payer Imre, Sárkány Tímea, Simon Adri, Szarka Károly pedig éveken keresztül hűségesen tudósítottak, segítették munkánkat.
Folytatva a gondolatmenetet, azt is el kell mondanom, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint 2000, a történelmi Magyarország területén élő szerző érték szerint válogatott írását közölte az Irodalmi Jelen.
Meg kell említenem azt is, hogy az Irodalmi Jelen három formában jelenik meg. Az első az internetes portál, amely naponta frissül; a második az ennek anyagából összeálló havi 120-140 oldalas nyomtatott folyóirat; a harmadik az erdélyi szórványvidék öt tájegységének lakóit, Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megye magyarságát anyanyelvén tájékoztató napilap, a Nyugati Jelen havi nyolcoldalas melléklete.
Az Irodalmi Jelen Könyvek 2003-tól jelennek meg. Máig 159 kötet látott napvilágot.
Mindez azt mutatja, hogy mélyen beépültünk a magyar irodalom szövetébe. A legyintők és fanyalgók kezdetben oly nagy tábora megfogyatkozott, a bennünket ismerők, kedvelők és becsülők száma évről évre nő.
Ma már megkerülhetetlenek vagyunk.” Nyugati Jelen (Arad)

„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
 „Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Pongrácz P. Mária Temesvár díszpolgára
A temesvári önkormányzat március 14-ei plenáris ülésén döntött Pongrácz P. Mária író, újságíró, szerkesztő, műfordító díszpolgárrá avatásáról.
Pongrácz P. Máriát a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókjának elnöke, Cornel Ungureanu javasolta a díszpolgári címre.
A székelyudvarhelyi születésű Pongrácz P. Mária a Babeș-Bolyai Egyetem Bölcsészeti Karán magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett 1964-ben, 1965-től a temesvári Szabad Szó újságírója, 1984–89 között főszerkesztője. Doktori disszertációjának címe Haladó eszmék a két világháború közötti nemzetiségi sajtóban (1981). A rendszerváltás utáni években az Új Szó napilap, az Agenda hetilap, a Nyugati Jelen napilap, az Irodalmi Jelen és az Irodalmi Jelen Könyvek (IJK) kiadó szerkesztője.
Első írása, egy pályadíjat nyert novella a Dolgozó Nő hasábjain jelent meg (1962). 1981-ben elnyerte a temesvári Írószövetség díját a Havak küszöbén című regényéért, 1997-ben Kiválósági díjat, 2001-ben újabb írószövetségi díjat nyert a Virágok alkonya című regényéért. 2005-ben az Erdélyi Magyar Irók Ligája (EMIL) díjazta Arckép lepkékkel című novelláskötetét, 2015-ben a Romániai Írók Szövetsége Temesvári Fiókja életmű díjjal tüntette ki. Alkotásait nemcsak a magyar sajtó, hanem a România Literară és Orizont című román szépirodalmi folyóiratok is közölték.
„Az utóbbi fél évszázadban Pongrácz P. Mária, művei által, meghatározó szerepet játszott városunk kulturális arculatának kialakításában. Prózai művei és fordításai a Bánság és Közép-Európa irodalmi életének kiemelkedő alakjává emelik Pongrácz P. Máriát. Tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a bánsági román, magyar, német és szerb írók közötti összhang, az értékegyensúly megvalósításához.” – írja laudatiojában Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke.
A temesvári önkormányzat tegnap délutáni ülésén jóváhagyta a Pongrácz P. Mária díszpolgárrá avatásáról szóló határozatot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kerek évfordulós köszöntések az Írószövetség székházában
A Romániai Írószövetség temesvári székházában egyszerre három, 75. születésnapját ünneplő írót-költőt köszöntöttek fel március 17-én, pénteken: Pongrácz P. Mária írót, műfordítót, lapunk munkatársát, akit a napokban Temesvár díszpolgárává avatott a helyi önkormányzat, valamint Achimescu Ildikó írót, újságírót és Eugen Dorcescu költőt, akinek erre a jeles alkalomra egy kötetet is dedikáltak az író kollégák.
Az Írószövetség tanácskozó terme szűknek bizonyult a három köztiszteletben álló tollforgató barátai, ismerősei, tisztelői számára, akik valamennyien részt szerettek volna venni a családias hangulatú eseményen. Az ünnepelt írókat Cornel Ungureanu, a Romániai Írószövetség helyi fiókszervezetének elnöke köszöntötte. Az alkotók munkásságát többek között Marcel Tolcea, Gábos-Foarță Ildikó, Alexandru Ruja, Ion Marin Almăjan méltatták. Gábos Ildikó költő, műfordító elismerő szavakkal beszélt Pongrácz P. Mária műveiről, amelyekkel közeli kapcsolatba került, hiszen ő fordította le román nyelvre az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A kopasz város című kötetét.
A Despre Eugen Dorcescu című évfordulós kötetet, amely Mirela-Ioana Borchin szerkesztésében jelent meg és a költő munkásságáról szóló írásokat gyűjt egy kötetbe, Cornel Ungureanu, Ion Marin Almăjan, Radu Ciobanu, Ivo Muncian, Viorel Marineasa és mások tollából, a kötet egyik szerzője, Alexandru Ruja mutatta be a hallgatóságnak.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Temesvár Napja a jövő héten
Pongrácz P. Máriát a város díszpolgárává avatják
1999-ben a temesvári önkormányzat határozatot szavazott meg, amely augusztus 3-át lépteti elő Temesvár Napjává. Nyolcvan esztendővel korábban, 1919 augusztus 3-án vonultak be a román csapatok Temesvárra, ahol az átmeneti szerb uralom után bevezették a román közigazgatást. Augusztus 3-án, csütörtökön koszorúzásokkal, megemlékezésekkel, a helyi tanács ünnepi gyűlésével, kulturális és sportrendezvényekkel emlékeznek meg a temesvári román közigazgatás bevezetésének 98. évfordulójáról.
Augusztus 3-án 9 órakor koszorúzási ünnepség lesz Virgil Economu ezredes szobránál, majd 10 órakor a Dóm téren a Bánság Romániához való csatolásának 98. évfordulójáról emlékeznek meg. 13 órakor kerül sor a városi tanács ünnepi ülésére, amelynek keretében a város díszpolgárává avatják Pongrácz P. Mária írót, valamint dr. ing, Tiberiu Dimitrie Babeut és Constantin Lupaşcut. Este 8 órától Vanotek, Antonia, The Motans és Carla’s Dreams-koncert lesz az Opera téren. Éjfélkor tűzijátékkal ér véget az ünnepi program. Augusztus 4-én, pénteken a sportrendezvényeken lesz a hangsúly, majd este 8 órától kezdődik a Temesvári Blues Fesztivál, ahol Vali Răcilă, „Sir Blues”, a Bega Blues Band & meghívottjai és a The Gamblers lépnek színpadra. Augusztus 5-én, szombaton este 8 órától Phaser- és The Weekend Band-koncert, Lorenzo Cristian-bűvészmutatványok, majd befejezésül Loredana-koncert lesz az Opera előtt felállított szabadtéri színpadon.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Temesvár díszpolgárává avatták Pongrácz P. Máriát
„Szeretem ezt a várost, mindent neki köszönhetek!”
A Bánság fővárosában 1919. augusztus 3-án vezették be a román közigazgatást. 1999-ben a temesvári önkormányzat Temesvár Napjává nevezte ki augusztus 3-át, amikor történelmi témájú megemlékezéseket, koszorúzásokat, koncerteket tartanak és ünnepi közgyűlésre kerül sor a Városházán.
Temesvár Napján, a temesvári önkormányzat díszülését Nicolae Robu polgármester nyitotta meg, aki felidézte a város történelmének jelentős eseményeit, részletesen kitérve a 98 évvel ezelőtti eseményekre. A polgármester hangsúlyozta, hogy az utóbbi 300 évben Temesvár szellemiségét a vallási és kulturális sokszínűség, a nyitottság és a tolerancia határozta meg, és ez ma is így van.
Az ünnepi tanácsülés keretében díszpolgárrá avatták a Bega-parti város tudományos és kulturális életének néhány jelentős személyiségét, köztük Pongrácz P. Mária írót, újságírót, lapszerkesztőt. Pongácz P. Mária meghatottan köszönte meg a rangos elismerést, kiemelve, hogy nagyon sokat köszönhet ennek a városnak és Temesvár szellemiségének. „Ez a szellemiség tett azzá, ami most vagyok, itt tanultam meg szárnyalni és ennek a városnak köszönhetek minden szépet és jót” – mondta az írónő.
Arra a kérdésünkre, hogy mit jelent számára a Temesvár díszpolgára cím az írónő így fogalmazott: „Ezt a címet az indoklás szerint azért kaptam, mert hozzájárultam a város kulturális életének a fejlesztéséhez. Én ezt az európai szellemiséget örököltem a nagy elődöktől – Franyó Zoltán, Franz Liebhard, Endre Károly, Aurel Buteanu –, akik erre ösztönöztek, ugyanakkor nagyon sokat köszönhetek a Nyugati Jelennek, az Irodalmi Jelennek és az IJK könyvkiadónak is, amely bekapcsolt bennünket a kulturális életbe. Temesvár elismeri, hogy itt dolgoztam, szerettem és hozzájárultam a fejlődéséhez, én pedig jól érzem itt magam, mert szeretem ezt a várost és mert mindent neki köszönhetek!”
Az 1989-es rendszerváltás óta sok jeles személyiséget avattak Temesvár díszpolgárává, de magyar író, költő csak kettő van közöttük: Anavi Ádám és Pongrácz P. Mária. Szívből gratulálunk Pongrácz Marikának ehhez a rangos elismeréshez!
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)