Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pomázi Zoltán
3 tétel
2010. március 7.
Kanadai ajándék székelyföldi árva gyerekeknek székelyföldi árva gyerekeknek
Ajándékot küldtek a kanadai magyarok a székelyföldi árva gyerekeknek. Az adományt székelyföldi jószolgálati nagykövetként Pomázi Zoltán, az Új Bojtorján Együttes énekese juttatta el a csíksomlyói Csibész Alapítványhoz.
Gergely István, a Csibész Alapítvány elnöke Híradónknak azt mondta: „Úgy tudom Calgary-ből küldték ezt az adományt, és ha a Duna TV is fogja közvetíteni ezt a kézfogást, akkor innen szeretettel köszöntjük őket és köszönjük szépen az adományukat. Isten fizesse meg!"
Pomázi Zoltán a Bethlen Történelmi Társaság megbízásából hozta el az 500 dollárt az árvákat és rászoruló gyerekeket segítő Csibész Alapítványhoz. A kanadaiak ajándéka mellett magyarországi küldeményeket is továbbított az előadóművész.
– „Hoztam magammal még hat zsák ruhát, amit az én civil barátaim adtak össze, meg magyarországi cégek is. De nem mondhatom meg a nevüket. Nemcsak azért mert egy televízióban ez reklám lenne, hanem mert Jézus azt mondta: ha segítesz, ne mondd el senkinek. És ők ehhez ragaszkodnak." – fogalmazott Az Új Bojtorján Együttes énekese.
A budapesti előadóművész megígérte: hamarosan visszatér csíksomlyói barátaihoz, hogy az április 24-i sárvári koncertjén összegyűlő mesekönyveket is elhozza nekik. Forrás: Erdély.ma

2010. június 29.
VIII. Csűrszínházi Napok
Felavatták a Csűrgalériát
A kiadós eső ellenére – a Nemzeti Színházban tapasztaltakkal ellentétben – telt házas előadások voltak a VIII. Csűrszínházi Napokon. Az idén nemcsak a színházművészetnek hódolhattak a műkedvelők, hanem képzőművészeti, fotó- és ruhakiállítás is volt, ugyanakkor a Duna Televízió vezetősége közönségtalálkozót tartott.
A nyolcadik Csűrszínházi Napok alkalmából Kerekes Péter Pál, Cseke Péter és Bereczki Ottó-Béla állították ki fényképeiket. Kerekes Péter Pál természetjáróként, szakavatott fotóművészként járta a Nyárád mentét, az itt készített kiállítási anyagának egy részét hozta el. Bereczki Ottó-Béla, a TTM televízióstúdió munkatársa családi kötődése folytán hazajár Mikházára. Nemcsak a Csűrszínházi Napok alatt, hanem más alkalmakkor is lencsevégre kapta a falubelieket. Cseke Péter "szárnybontogató" fotóművész pillanatfelvételeivel jelentkezett először saját tárlaton. Vajda György, a képzőművészeti kiállítások kurátora a megnyitón elmondta, szándékosan hívtak meg gyakorlottabb fotóművészt és kezdőket, hiszen a Csűrszínházi Napok alkalmat kínálnak a tehetségek bemutatására. Találóan egészült ki a fotótárlat Szélyes Andrea bábművész ruhakollekciójával, amely bármely európai szalonban is megállta volna a helyét.
A fotókiállítást követően egy több mint százéves, jó állapotban levő házban, a hajdani kántori lakásban, amelyet Csíki Dénes kanonok, helyi plébános bocsátott a szervezők rendelkezésére, fiatal és elismert képzőművészek minitárlatát rendezték be. Cabuz Andrea és Annamária igen tehetséges marosvásárhelyi alkotók munkái mellett Moldován Mária és György festményeit, plakettjeit és kerámiáját, állították ki, illetve Gyarmathy János képzőművész négy szimbolikus – a színházhoz kötődő – kisplasztikáját állították ki. Hunyadi László szobrászművész közel 40 plakettjéből pedig a Reneszánsz panzióban nyílt kiállítás.
A tárlatmegnyitót követően Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója Pomogáts Béla Erdélyről Trianonban és Gálfalvi Ágnes Marosszéki krónikák című könyvét mutatta be. Ezenkívül a két kiállító Cabuz Andrea és Annamária által illusztrált kiadványokat: Wass Albert: Erdők könyve, Wass Albert: Tavak könyve, Wass Albert: A törpék és az óriás (amely a 2009-es Marosvásárhelyi Könyvvásáron a legszebb gyermekkönyvnek járó díjat kapta), valamint Karácsony Emmy: Gyermekkorom igaz mesei, Gyallay Domokos: Rég volt, igaz volt, Ördöngösfüzesi népmesék, illetve a Háromszéki népmesék című köteteket is az érdeklődők figyelmébe ajánlották – ezeket a képzőművészek dedikálták.
A pénteki nap különlegessége volt a Duna Televízió közönségtalálkozója, amelyen Cselényi László elnök, A. Szabó Magda alelnök, Katona Erika stratégiai igazgató és műsorvezető, valamint Asbóth József műsorvezető megerősítették, hogy a televízió elsősorban a határon túli magyarokat szeretné szolgálni, összekötő kapocs szeretne lenni az anyaország és a világban élő magyarok között
Az estet a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros és Sarkady Imre munkájából készült Kőműves Kelemen balladája zárta. A Maros Művészegyüttes előadásának különös hatása volt a csűrszínházi díszletek között.
Szombaton több iskolabusz is elvitte a gyerekeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Pinokkió című mesemusicaljére, majd sokan maradtak a magyarországi Forrás színház Lúdas Matyi c. előadására. Sajnos, az időjárás műsorváltozást is előidézett. Puskás Győző versműsora az igen jól választott helyszín – a temetőkápolna –helyett a Reneszánsz panzióban volt, és elmaradt a Forrás színház szombat esti Szamártestamentum középkori komédiájának bemutatása is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely János: Caligula helytartója című drámáját – Kincses Elemér rendezésében – kevesebben tekinthették meg, mivel az előadásról a Duna Televízió felvételt készített.
Az est fénypontja a több mint 30 éve pályán levő magyarországi Bojtorján (Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Bordács Attila, Tóth András, Gál István) együttes fellépése volt. A magyarországi country-zenekart a marosvásárhelyi művészeti líceum tehetséges diákjaiból alakult, szintén "szárnybontogató" Exotic Vox együttes előzte meg.
Vasárnap ismét a gyerekeké volt a Csűrszínház. Igazán szívhez szóló szentmisét tartottak a mikházi ferences templomban, ahol a marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt. Délelőtt az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Piroska és a farkasát, majd a Forrás Színház Lúdas Matyiját tekinthették meg kicsik és nagyok egyaránt.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház kezdeményezője, főszervezője elmondta, az esős időjárás ellenére sikeres volt az idei rendezvény. Újdonságként kiemelte a Csűrgaléria felavatását, s azt is, hogy a Bálint Transnak köszönhetően az idén autóbuszjáratot is indítottak Marosvásárhelyről. Jövőre a népművészetnek adnak teret, így ígéret van arra, hogy Válaszútról egy kalotaszegi szobát rendeznek be a kántori lakásban, lesz kirakóvásár és kézművesműhely, s remélik, hogy élőben, alkotás közben a helyszínen bemutathatják a Nyárád menti és környéki alkotó népművészeket. A Csűrszínházban pedig a néptánc és a népdal lesz a főszereplő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 11.
Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)