Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Polacsek Péter
4 tétel
2014. május 7.
Vadonatúj köntösben a Campus: lendületben a diákélet krónikásai
A portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen csomópontjává szeretne válni
Teljesen új honlappal, dizájnnal és tíztagú szerkesztőgárdával folytatja munkáját a Campus szerkesztősége – jelentette be a csapat tegnapi sajtótájékoztatóján Polacsek Péter főszerkesztő, aki szerint a hetente egyszer, két oldalon, a Szabadság című kolozsvári napilapban megjelenő cikkeik mellett a campus.szabadsag.ro oldalon állandóan frissülő tartalmakat szolgáltatnak a diákoknak. Elsősorban azért volt szükség az ilyen irányú fejlesztésre, mert a diákság nem olvas írott sajtót, s a naponta frissülő, számukra érdekes tartalommal inkább el tudják őket érni. Az is szempont volt, hogy sokkal több a diákélettel kapcsolatos esemény, mint amennyit heti két oldalba bele tudnak sűríteni. A megújult Campust üzemeltető csapat célja, hogy a portál a kolozsvári élet megkerülhetetlen tájékoztató csomópontjává váljon. Ezért gyakorlati információkon túl buliajánlókkal, tudósításokkal, videó- és fotóriport-rovattal, valamint véleményanyagokkal készülnek.
– A Szabadság szerkesztősége számára nagy öröm, hogy ilyen jó Campus szerkesztőcsapat állt össze lelkes, kezdeményező fiatalokból – méltatta a jelenlegi gárda munkáját Újvári Ildikó főszerkesztő, aki szerint már a kezdetektől fogva a kolozsvári napilap szerves részét képezte a fiataloknak szóló ifjúsági melléklet. – És bár az évek során a Campus kivívott magának bizonyos szintű függetlenséget, a melléklet mindvégig együtt élt, együtt létezett a Szabadsággal – tette hozzá. – A célunk az volt, hogy a városba érkező egyetemistákhoz szóljunk, s a melléklet kapocs legyen a város és a diákság között – mutatott rá a főszerkesztő, aki támogatásáról biztosította a fiatal szerkesztőcsapatot.
Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a diákélet teret kap a Campusban, egy kolozsvári magyar napilap hasábjain, hidat teremtve a lakosság és a diákság között. – A KMDSZ és a Campus szerkesztőségének tagjai eredményesen dolgoznak együtt, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Campus kiemelt médiapartnere a 21. KMDSZ Diáknapoknak – mondta, és örömmel számolt be arról, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi a Campus tevékenységébe való bekapcsolódást a diákság körében.
– A teljesen új dizájnnal a felhasználóbaráttá tétel volt a cél – fogalmazott Nagy Kinga Campus-szerkesztő, aki az új portál rovatairól beszélt. A két – Campus-mellékletből már jól ismert – Bezzeg és Példakép rovat mellett közéleti, kulturális, tudományos és ajánló rovatokkal gazdagodott a tartalom, és szintén újdonság a Kérem, a következőt problémamegoldó rovat, valamint a Top3 és a Sportszelet rovat.
Nemcsak az új diákportál beindításáról esett szó a tegnapi sajtótájékoztatón, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán tanuló másodéves diákok egyedi, Campus Show elnevezésű televíziós gyakorlatáról. Az elképzelés szerint a szak oktatóinak segítségével az amerikai What’s my line? című televíziós műsor mintájára önálló vetélkedő készül. – A játék teljes előkészítését, megszervezését, operatőri, rendezői és vágási feladatait is a diákok végzik el, ami intenzív szakmai gyakorlatként szolgál – mondta a sajtótájékoztatón Stanik Bence, az egyetem oktatója. Elmondta: a diákok szabadidejükben foglalkoznak a feladattal.
Kristály Beáta Campus-szerkesztő a játékot ismertette, amelyre nemcsak a versenyzők, de a közönség jelentkezését is várják május 18-ig a Campus Facebook oldalán. – Az első adást május 28-án rögzítjük a kolozsvári Junkyard Pubban, ahol nyolc bekötött szemű játékosnak kell barkóbaszerűen kitalálnia, hogy melyik kolozsvári celeb ül vele szemben – részletezte Kristály Beáta, aki beszámolt arról, hogy a show-ba olyan kolozsvári vagy erdélyi hírességeket hívnak meg, akik már bizonyítottak szakmájuk terén. A legtöbb nevet kitaláló játékos egy Electric Castle-jegyet kap, de közönségjáték is lesz, amelynek során a nézőknek egy kolozsvári lakos foglalkozását kell kitalálniuk szintén egy Electric Castle-belépőért. Az egy estés játékról készült tévéműsort a Campus vadonatúj honlapján lehet majd megnézni, de az Erdély Tévé műsorába is bekerülhet. – A műsor sikerétől függően októbertől havonta egy adás elkészítése is szóba jöhet – beszélt a tervekről a Campus szerkesztője.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

2014. augusztus 26.
Nyári egyetem – van, aki nem bírja októberig
Kezdődik az egyeteeem! Legalábbis annak a 108 gólyának, aki részt vett a KMDSZ által szervezett Gólya Nyáriegyetemen. Kolozsváriként el sem tudjuk képzelni milyen lehet annak, aki 18 évesen október 1-én betéved a kincses városba és azt sem tudja mi fán terem „Cluj-Napoca”. Egyáltalán hol is volt az az egyetem, amelyre nyáron beiratkozott, kitől kérjen segítséget, melyik busz visz a Hányinger utcába vagy hol lehet meginni „magyarul” egy sört. Idén harmadik alkalommal szervezi a KMDSZ a Nyári Egyetemet, amely egy négy napos felkészítő tábor a frissen végzetteknek, illetve idéntől középiskolásoknak is. Nem hiába időzítették a KMN idejére, hiszen így össze lehet kötni a programokat, ráadásul az esti buli is garantált. Megkérdeztük őket, hogy érzik magukat Kolozsváron és milyen már augusztustól egyetemistának lenni:
Két nap nyári egyetem után mi a véleményed Kolozsvárról?
Dóra: Örülök, hogy e mellett döntöttem, mert nagyon „multikulti”, színes, sok emberrel ismerkedünk, nagy a tömeg és a mozgás. Igaz, picit ijesztő ez még nekem, de szokom lassan. Persze most Magyar Napok vannak és e miatt is ekkora a felfordulás, de attól még szokatlan. Két nap után mégis úgy tűnik, jól döntöttem
Miben segít a nyári egyetem?
Roland: Én már egyetemista vagyok, másodéves leszek, de első évben kihagytam és nagyon megbántam végül. Mindenki dicsérte a rendezvényt és úgy döntöttem, eljövök most. Nem csalódtam egyáltalán, olyan dolgokat mondtak, amelyeket eddig nem tudtam, például az ösztöndíj-lehetőségekről tájékoztattak, vagy arról, hogy a KMDSZ-nek szakosztályai vannak és részt lehet venni a szakosztályok által szervezett programokon és rendezvényeken.
Dóra: Az előadások tetszettek és hasznosak voltak. Ezen kívül megismertük azokat az embereket, akikkel ezentúl együtt fogunk dolgozni. Szakonként osztottak be minket, ennek viszont az a hátránya, hogy a többiekkel nem igazán értekezünk. De sokan vagyunk és négy nap alatt nem lehet mindenkit megismerni.
A rendezvény mellett részt tudtatok venni a Magyar Napokon is?
Réka: Szerintem azokra az előadásokra és koncertekre, amelyekre szerettünk volna, el tudtunk jutni. Pont akkor volt szabadidőnk, amikor meg akartunk valamit nézni. Nagyon jó volt, hogy esténként ott lehettem a koncerteken, végig tudtam járni a standokat és meg tudtam nézni, hogy miről is szól ez az egész. Éreztem a hangulatát. Nem érzem úgy, hogy kimaradtam a magyar napokról azért, mert nyári egyetemen vagyok.
Polacsek Péter, Szabadság (Kolozsvár)

2016. március 25.
Találkozna Bockal a polgármesternek bekiabáló Tunyogi
Többek között a többnyelvű helységnévtáblák ügyéről tárgyalna Emil Boc kolozsvári polgármesterrel a Musai-Muszáj mozgalom, valamint az elöljárót március 15-i beszéde közben megzavaró Tunyogi Béla.
A kolozsvári polgármesteri hivatalban március 23-án iktatták azt a kérvényt, amelyben a szervezet tagjai találkozót kezdeményeznek a kincses város polgármesterénél.
Csütörtöki közleményében a Musai-Muszáj mozgalom emlékeztet: Emil Boc március 15-én a Biasini szállónál elmondott ünnepi beszédében a többnyelvű helységnévtáblákat számonkérő tiltakozó bekiabálására reagálva kijelentette, bárhol és bármikor hajlandó megbeszélést folytatni a kérdésről, nem utasítja vissza a párbeszédet.
A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy állításával ellentétben Boc nem mindig volt a párbeszéd híve, tavaly február 26-án például nem jelent meg a kolozsvári helységnévtábla-ügy kapcsán szervezett közvitán, holott külön meghívót kapott a szervezőktől.
A Musai-Muszáj mozgalom azonban megragadta a kínálkozó lehetőséget, és a szervezet nevében Polacsek Péter, Maria Georgeta Felvinți és Bethlendi András találkozót kért a város vezetőjétől.
A találkozó során a mozgalom képviselői a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről, a kolozsvári multikulturalizmusról, interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről szeretnének egyeztetni az elöljáróval.
A muszájosokkal tartana ugyanakkor Tunyogi Béla kolozsvári lakos is, aki március 15-én a polgármester beszéde közben a kincses város román, német és magyar nevével ellátott zászlót lobogtatva azt kiabálta: „Szégyelld magad, Emil Boc!".
A kolozsvári Turul Íjász Egyesület és a Szilaj Lovastanya vezetőjét egyébként 2010. december 1-jén amiatt kísérték be a városi rendőrkapitányságra, mert piros-fehér-zöld színű céltáblahuzattal igyekezett íjászedzést tartani az Apáczai Csere János Elméleti Líceumba. Több órás kihallgatás után Tunyogi szabadon távozhatott a rendőrségről, ő azonban beperelte a hatóságot, alapfokon pedig meg is nyerte a pert, és a bíróság 5000 lejes erkölcsi kártérítést ítélt meg számára. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 26.
A Musai-Muszáj találkozna Boc-kal
Emil Boc polgármester március 15-i ünnepi beszédében, a többnyelvű helységnévtáblákat számonkérő, protestáló személyre reagálva kijelentette, hogy bárhol és bármikor hajlandó megbeszélni a problémát („putem să avem un dialog oriunde şi oricând, şi nu îl voi refuza niciodată”).
Annak ellenére, hogy ez nem mindig volt így – ugyanis az elöljáró tavaly februárban nem jelent meg a táblaügy kapcsán szervezett közvitán, amelyre külön meghívót kapott a szervezőktől –, a lehetőséget megragadva Tunyogi Béla kolozsvári lakos, illetve a Musai-Muszáj mozgalom nevében Polacsek Péter, Felvinţi Maria Georgeta és Bethlendi András találkozót kért a város vezetőjétől. A találkozó során a mozgalom képviselői a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyéről, a kolozsvári multikulturalizmusról, interkulturalizmusról és a többnyelvűség jelenlegi helyzetéről szeretnének az elöljáróval egyeztetni. Szabadság (Kolozsvár)