Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Poiană, Elena
4 tétel
2015. december 8.
Visszalépne a Borboly-per bírója
Nem szeretné a továbbiakban vezetni a bírósági eljárást a Borboly Csaba és több más személy elleni perben eddig eljáró bíró. A per tárgyalását ezért elhalasztották, a kérésről később döntenek.
A Hargita Megyei Törvényszéken kedden újabb tárgyalást tartottak a Borboly Csaba megyei tanácselnök és kilenc másik személy ellen indult büntetőperben. A vádlottak száma azután csökkent tízre, hogy novemberben három, a vádakat beismerő és egyszerűsített eljárást kérő személyt már felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Bevezetőként Elena Poiană bíró közölte, írásban kérte, hogy engedélyezzék visszalépését a bírósági eljárás további vezetésétől, mert úgy értékeli, hogy a korábbi alkalommal meghozott ítélete befolyásolhatja bírói pártatlanságát a per későbbi szakaszában.
A bejelentést követően szünetet rendeltek el, mivel a visszalépési kérés elfogadásáról vagy elutasításáról egy másik bírónak kell döntenie. Ez nemsokára meg is jelent, és közölte, szükség van a kérés indoklásának tanulmányozására, ezért az ezzel kapcsolatos döntés kihirdetését december 16-ra halasztotta. A visszalépési kérés elbírálásától függ, hogy a Hargita Megyei Törvényszék más személyt jelöl-e ki az eljárás vezetésére, vagy marad a korábbi bíró. Így legközelebb jövő januárra lehet újabb tárgyalási időpontot kitűzni.
„A visszalépésre lehetőséget ad a törvény, amely azt mondja, ha egy egyszerűsített eljárás során már ítélet született, ez közvetetten a perben érintett más személyek bűnösségére is vonatkozhat, ezért célszerű kérni a visszalépés engedélyezését” – értékelte a helyzetet Sergiu Bogdan. Borboly Csaba védőügyvédje szerint védence számára nem lényeges, hogy ki a bíró, mert érveik ugyanazok, bárki is vezeti a tárgyalást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

2016. február 2.
Új bíró Borbolyék perében
Új bíró vezeti a tárgyalást, miután a korábban megbízott visszalépett, és a kérését elfogadták – ez a legfontosabb újdonság a Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és tizenkét másik érintett személy perében.
Elena Poiană 2015 decemberében kérte visszavonását a bírósági eljárás vezetésétől. Az új bíró Vlad Neagoe, aki korábban a Brassó Megyei Ügyészség ügyésze volt.
Az új bíró a tárgyalás elején közölte, nemsokára elkezdődik a bírói kivizsgálás, és ennek megkezdése előtt van lehetőségük kérni a vádlottaknak a beismerésen alapuló egyszerűsített eljárás lefolytatását, amely a büntetés egyharmad résszel történő csökkentését teszi lehetővé – ahogy a per három vádlottja esetében ez már megtörtént. A Borboly Csaba és Pálffy Domokos védelmét ellátó ügyvéd kérte a törvényszéktől a védenceit érintő lehallgatási hanganyagokat tartalmazó adathordozók másolatait, mert mint mondta, pontatlanságok vannak a magyar nyelvű szöveg román fordításaiban. A bíró ezt a kérést elfogadta, de azt is közölte, eljárásbeli hiányosság miatt a tárgyalást el kell napolni, és március 15-ére tűzött ki új időpontot.
Továbbra is vádlottja a pernek a tavaly ősszel egyszerűsített eljárás nyomán elítélt három személy, de nem büntetőjogi, hanem anyagi felelősségüket kell megállapítania a bírónak – ismertette a helyzetet a tárgyalás berekesztése után Borboly Csaba ügyvédje.
„A korábban eljáró bíró elrendelte a per szétválasztását, de ez a bűnügyi részre vonatkozott, viszont az általuk okozott anyagi kár esetében a három személy vádlotti minősége megmaradt. Az egyik vádlottnak, Mandachénak küldött idézésről nem érkezett visszajelzés, hogy megkapta vagy sem azt a vádlott” – magyarázta halasztás elrendelését kiváltó eljárásbeli hiányosság okát Sergiu Bogdan. Az ügyvéd hozzátette, mivel a szétválasztás után most egy másik perről van szó, a bírói vizsgálat a vádirat felolvasásával kezdődik.
Amíg ezt nem tették meg, más vádlottaknak is lehetőségük van kérni az egyszerűsített eljárást. A hanganyagokat tartalmazó adathordozókról azt mondta, az egyik vádlott, aki nem ért jól románul, kérte, hogy fordítsák le ezeket magyarra. Ezt jóváhagyták, de nem az eredeti, magyarul elhangzott és rögzített hanganyagokat kapta meg, hanem a román fordítást ültették át ismét magyarra, amely hibákat tartalmaz.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

2017. február 27.
Nem hallgatták ki a tanúkat, de kérdéseket fogalmaztak meg Borbolyék tárgyalásán
Nem haladt az elképzelések szerint hétfőn a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen zajló büntetőper a Hargita Megyei Törvényszéken. A további tanúk kihallgatását el kellett halasztani, de a tárgyalást vezető bíró több kérdést is megfogalmazott, amelyekre a Hargita megyei tanácstól várnak válaszokat.
Két védőügyvéd is hiányzott a per tegnapi tárgyalásáról, mindketten egészségügyi okokra hivatkozva nyújtottak be halasztási kérelmet. Emiatt nem folytatódhatott a további három megidézett tanú kihallgatása sem, akik közül ketten jelentek meg – őket a következő tárgyalási időpontra is hívni fogják. A halasztással a többi ügyvéd is egyetértett, akárcsak az ügyész, így április 10-re tűztek ki újabb időpontot.
A hétfői tárgyalás ezzel nem ért véget, két ügyvéd is indítványozta a bírónak, hogy átiratban kérje a Hargita megyei tanács álláspontját azzal kapcsolatban, hogy a 131-es számú, Felsőboldogfalváról Erdővidékre vezető megyei út felújításával megbízott cég a neki megőrzés céljából a megyei tanács által 2010-ben kifizetett építkezési anyagok felhasználásával elvégezheti-e az említett út egy szakaszának felújítását. Szerintük ez egy lehetőség a kár rendezésére, az anyagok leltárban és könyvelésben is szerepelnek, de nincs előrelépés, mert a folyamatban levő per miatt a megyei önkormányzat nem hoz ezzel kapcsolatos határozatot. A megyei tanács ügyvédje szerint nem bizonyított sem az anyagok megléte, sem a minősége, ugyanakkor a 2010-ben kötött szerződést a határidő túllépése miatt felbontották, és csak új közbeszerzési eljárás után lehetne ott folytatni a munkát.
Az átirat elküldését az ügyész sem támogatta, de a bíró úgy döntött, információkérés érdekében az átiratot elküldik. Ugyanakkor több kérést is megfogalmazott a megyei önkormányzat felé, többek között arra vonatkozóan, hogy a kérdéses időszakban a testület elnöke átadta-e az infrastruktúrafejlesztésre vonatkozó hatásköröket az alelnöknek, hogy milyen módon kezelték a belső dokumentumokat, milyen szerződéseket kötöttek útfelújításokra 2008-2012 között az érintett céggel, és volt-e más esetben is alkalmazva az építkezési anyagok megőrzésre történő átadása.
„Az ügyiratban szereplő három vádpont a megyei tanács jogászai által adott tanácsokra van alapozva – az ügyfelemet azok miatt az álláspontok miatt vádolták meg, amelyeket a jogászok tanácsára továbbított a hatóságoknak, ellenőrző szerveknek. Ugyanezek a jogászok most megpróbálnak megakadályozni egy természetes megoldást. A cég el akarja végezni a munkát, a lakosságnak szüksége van az útra, de a jogászok nem egyeznek bele a per miatt. Nincs összefüggés a kettő között, a bíróság eldönti, ki hibázott, de az utat meg kell javítani, ez mindenki érdeke. Furcsa, hogy az ügyész sem ért egyet azzal, hogy a kárt meg kell téríteni” – részletezte a tárgyalás végén Sergiu Bogdan, Borboly ügyvédje.
Vádemelés közel négy éve
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik.
Új bíróra lesz szükség
A tárgyalást vezető Vlad Mihai Neagoe bíró időközben áthelyezési kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM), amely ezt elfogadta, a közzétett határozat szerint Neagoe áprilistól a Brassói Ítélőtáblánál fog dolgozni. Ezért más bírót kell kinevezni a per további tárgyalásának vezetésére, immár a harmadikat. A per első szakaszában, amikor három vádlott esetében elmarasztaló ítélet született, Elena Poiană vezette a tárgyalást, ő 2016 elején Sepsiszentgyörgyre távozott. Később őrizetbe vették, és azzal vádolták meg, hogy csúszópénzt kért rablással gyanúsított személyektől, hogy az előzetes letartóztatást esetükben hatósági felügyeletre módosítsa.
Kovács Attila |

2017. november 13.
Börtönbe került a Borboly-per egyik vádlottja, távozik a bíró
Nem történt előrelépés hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper újabb tárgyalásán. Egyik vádlott időközben börtönbe került, és nem volt jelen, viszont elítéltként is kötelező ott lennie.
Három tanú jelent meg hétfőn, a per soron következő tárgyalásán a Hargita Megyei Törvényszéken, de hamar kiderült, hiába jöttek, mert meghallgatásuk elmarad.
Eljárásjogi hiányosság miatt történt mindez, a tárgyalás elején a jelenlétet számba vevő jegyző közölte, hogy a per egyik vádlottját, K. Cs.-t időközben egy másik ügy miatt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és a csíkszeredai börtönben tartják fogva.
Megtagadta a vérvételt
A vádat képviselő ügyész szót kérve elmondta, a büntető eljárásjog szerint a fogvatartott vádlott jelenléte kötelező az őt érintő per tárgyalásán, ezért a tárgyalás halasztására, és idézés kiküldésére van szükség a börtönbe, hogy a következő alkalommal K. Cs. ott legyen a teremben. Az ügyvédek is csatlakoztak az érveléshez, így az ülésvezető bíró elrendelte a halasztást. K. Cs.-t idén áprilisban 1 év 8 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Csíkszeredai Bíróság, mert ittas vezetés után megtagadta a rendőrség által elrendelt vérmintavételt. A vádlott fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, de ezt október végén a Marosvásárhelyi Ítélőtábla elutasította.
Az ülésvezető bíró, Vlad Mihai Neagoe nem könnyen, de elérte, hogy jóváhagyják áthelyezését a Brassói Ítélőtáblához. Erre vonatkozó kérését idén év elején fogadta el a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) bírói részlege, ezt a döntést azonban a Hargita Megyei Törvényszék bírái által benyújtott panasz nyomán az említett tanács plénuma megváltoztatta.
Miután Neagoe óvását is elutasították, a bíró a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez fordult, amely végül neki adott igazat, így visszatérhet Brassóba, ahol korábban is dolgozott. Emiatt egyelőre azt sem lehet biztosra venni, hogy a per tárgyalása Csíkszeredában folytatódik, vagy sem.
Mivel a Hargita Megyei Törvényszéken jelenleg mindössze két büntetőbíró dolgozik, és közülük egyik már 2014-ben kérte, hogy érintettsége okán mentesítsék a tárgyalás vezetése alól, Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje szerint az is elképzelhető, hogy a per tárgyalása nem Csíkszeredában folytatódik.
Ha nem lesz más bíró, a Marosvásárhelyi Ítélőtáblának kell döntenie a továbbiakról, és abban az esetben a Maros Megyei Törvényszékhez kerülhet az ügycsomó. A per kezdete óta a második bíró távozik, az első szakaszban, amikor három vádlott esetében elmarasztaló ítélet született, Elena Poiană vezette a tárgyalást, ő 2016 elején Sepsiszentgyörgyre távozott. Később őrizetbe vették, és azzal vádolták meg, hogy csúszópénzt kért rablással gyanúsított személyektől, hogy az előzetes letartóztatást esetükben hatósági felügyeletre módosítsa, a pert követően felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Vitatott útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára.
A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Kovács Attila / Székelyhon.ro