Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pogonaru, Florin
2 tétel
2017. július 1.
Felháborodtak a munkáltatók a kormányprogram miatt
Kemény hangon bírálták tegnap a vállalkozói egyesületek a kormány csütörtökön bejelentett terveit, amelyek az adórendszer módosítását, a minimálbér emelését célozzák, és szigorúbb ellenőrzést írnak elő a cégek esetében.
„Ezek az intézkedések a válság és pánik érzetét keltik. Azt mutatják, hogy a kormány kétségbeesett a költségvetési hiány miatt, ami érthető olyan körülmények között, hogy az új bértáblák emeléseket írnak elő. Tulajdonképpen az Európai Unió bajnokországa érzetet a válságban levő ország érzete váltja” – jelentette ki Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének elnöke azon a sajtótájékoztatón, amit közösen szervezett meg a Románia Fejlődéséért Koalíció a kétoldalú kereskedelmi kamarák, a romániai és a külföldi beruházók szervezeteinek vezetőivel. A sajtótájékoztatón több pénzügyi szakember is felszólalt, akik azt is elmondták: az Európai Unió egyetlen tagországában sem helyettesítették a profitadót az üzleti forgalomra kivetett adóval. Ami a minimálbér folyamatos emelését illeti, a vállalkozók úgy gondolják, hogy Bukarestben és a nagyobb városokban nem okoz gondot, a kisebb városokban és a szegényebb vidékeken azonban – ahol a cégek kínkeservvel fizetik ki az alacsony fizetéseket – „pusztulást fog okozni”.
A kis- és közepes vállalatok országos tanácsa szerint a cégek nagy nehézségbe ütköznek, ha a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az 1–3 százalékos, üzleti forgalom utáni adó váltja, leállhatnak a befektetések, és kevesebb vállalkozást fognak alapítani. „Ugyanakkor az üzleti forgalomra kirótt, differenciált adó meglátszik majd a fogyasztói árakban is, ami miatt versenyhátrányba kerülnek a hazai termelők a többi európai uniós országban tevékenykedőkkel szemben, és ez közvetlenül kihat az exporttevékenységre” – mutattak rá. A vállalkozók szerint az új kormányprogramban rögzített célok közül az is nagy nyomást gyakorol majd az üzleti szférára, hogy a Tudose-kabinet szigorú intézkedéseket tervez foganatosítani a veszteséges vagy nulla üzleti forgalommal rendelkező cégek ellen vagy bizonyos tiltásokat vezetne be csőd esetére. A minimálbér emelése kapcsán leszögezik: erről nem politikai érdekből kell döntést hozni, az intézkedést hatástanulmánynak kell megelőznie.
Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a bírált intézkedések ne lépjenek hatályba, a vállalkozói szféra képviselői azt mondják, bíznak abban, hogy komoly párbeszédet tudnak folytatni a kormánnyal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 3.
Bírálják az új kormányprogramot
Kemény hangon bírálták pénteken a vállalkozói egyesületek a kormány egy nappal korábban bejelentett terveit, amelyek az adórendszer módosítását, a minimálbér emelését célozzák, továbbá szigorúbb ellenőrzést írnak elő a cégek esetében.
„Ezek az intézkedések a válság és pánik érzetét keltik. Azt mutatják, hogy kormány kétségbeesett a költségvetési hiány miatt, ami érthető olyan körülmények között, hogy az új bértáblák emeléseket írnak elő. Tulajdonképpen az Európai Unió bajnokországa érzetet a válságban levő ország érzete váltja” – jelentette ki Florin Pogonaru, a Romániai Üzletemberek Egyesületének (AOAR) elnöke azon a sajtótájékoztatón, amit közösen szervezett meg a Románia Fejlődéséért Koalíció a kétoldalú kereskedelmi kamarák, a romániai és a külföldi beruházók szervezeteinek vezetőivel.
Ami a minimálbér folyamatos emelését illeti, a vállalkozók úgy gondolják, hogy az a „szegényebb vidékeken pusztulást fog okozni”. „Bukarestben és a nagyobb városokban természetesen nem okoz gondot a minimálbér emelése. De a kisebb városokban, főként a szegényebb vidékeken, ahol a cégek kínkeservvel fizetik ki az alacsony fizetéseket, na, azokon a vidékeken pusztulást fog okozni”.
A KKV-k Országos Tanácsa (CNIPMMR) szerint a cégek nagy nehézségbe ütköznek, ha a jelenlegi 16 százalékos nyereségadót az 1–3 százalékos, üzleti forgalom utáni adó váltja, leállhatnak a befektetések, és kevesebb vállalkozást fognak alapítani. „Ugyanakkor az üzleti forgalomra kirótt, differenciált adó meglátszik majd a fogyasztói árakban is, ami miatt versenyhátrányba kerülnek a hazai termelők a többi európai uniós országban tevékenykedőkkel szemben, és ez közvetlenül kihat az exporttevékenységre” – mutat rá közleményében a CNIPMMR.
A minimálbér-emelés kapcsán pedig leszögezik, erről nem politikai érdekből kell döntést hozni, hanem az intézkedést hatástanulmánynak kell megelőznie.
A vállalkozók szerint ugyanakkor az új kormányprogramban rögzített célkitűzések közül az is nagy nyomást gyakorol majd az üzleti szférára, hogy a Tudose-kabinet szigorú intézkedéseket tervez foganatosítani a veszteséges vagy nulla üzleti forgalommal rendelkező cégek ellen vagy bizonyos tiltásokat vezetne be csőd esetére.
Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a bírált intézkedések ne lépjenek hatályba, a vállalkozói szféra képviselői azt mondják, bíznak abban, hogy komoly párbeszédet tudnak folytatni a kormánnyal. Népújság (Marosvásárhely)