Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Plopeanu, Georgeta
1 tétel
2010. június 17.
Új helyzet az iskolák közötti eurorégiós együttműködésben – Döbbenetet keltett a megszűnés híre
Ma ötödik alkalommal tartottak nemzetközi tudományos pedagógus-tanácskozást a temesvári 1-es Általános Iskolában, szegedi és szabadkai partneriskolák küldötteinek részvételével.
A Duna–Maros–Körös–Tisza Eurorégiós együttműködés keretében létrejött, tízéves múltra visszatekintő határon átnyúló iskolák közötti partnerkapcsolat résztvevőinek új helyzettel kell szembesülniük: ősztől megszűnik az 1-es Általános Iskola magyar tagozata.
A nemzetközi pedagógustalálkozó résztvevőit a házigazdák nevében Georgeta Plopeanu iskolaigazgató és Pál Krisztina aligazgató köszöntötték. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő hangsúlyozta: a tudományos tanácskozás témái – oktatási menedzsment a DKMT Eurorégióban, innováció és kreativitás az oktatásban és iskolai projektek – hozzásegítik a résztvevő iskolákat, köztük az 1-es Iskolát ahhoz, hogy jobban megállja a helyét az új tanügyi törvény és iskola-finanszírozási rendszer bevezetése nyomán előállt új helyzetben. A három szekcióban lezajlott tudományos tanácskozáson részt vettek a szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola küldöttei, az iskolák közötti nemzetközi együttműködés negyedik tagja, az aradi Csíky Gergely Iskolacsoport nem vett részt a találkozón.
Dr. Kissné Szamosközi Brigitta, a Gedói Általános Iskola igazgatója az iskolák közötti partnerkapcsolat jövőjéről a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: „Megdöbbentett bennünket a hír, amikor megtudtuk, hogy a temesvári 1-es iskolában megszűnik a magyar tagozat. Gondolkodtunk rajta, hogy mitévők legyünk. Két lehetőség merült fel bennünk, amelyeket az itteni intézményvezetőkkel is megbeszélünk. Mivel hozzánk elsősorban rajzversenyekre jöttek a gyerekek, illetve népdaléneklési versenyre, nincs nyelvi akadály, az sem gond, ha a továbbiakban egy román testvériskolánk lesz. De az is felmerült bennünk, hogy esetleg az új intézménnyel (a Bartók Béla Elméleti Líceummal – szerk.) vesszük fel a kapcsolatot.” Hasonló álláspontot képvisel Georgeta Plopeanu, az 1-es Iskola igazgatója is, aki a gyárvárosi magyar tagozatnak a jövőben otthont adó Bartók Béla Líceumot is bevonná a DKMT eurorégiós iskolák közötti együttműködésbe.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)