Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Plahotniuc, Vlad
2 tétel
2013. május 7.
Preda: Románia avatkozzék be Moldovában
Romániának közbe kellene lépnie a Moldovai Köztársaságban, és meg kellene akadályoznia, hogy a moldovai politikai rendszer válságba süllyedjen azt követően, hogy februárban Vlad Plahotniucot leváltották a parlament első alelnöki tisztségéből, amelynek nyomán a kormány is megbukott – írta egy blogbejegyzésben Cristian Preda, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) európai parlamenti képviselője, Traian Băsescu államfő korábbi tanácsadója.
A politikus emlékeztetett: a Moldovai Liberális-Demokrata Párt közreműködésével a parlament pénteken módosította az alkotmánybíróság működését szabályozó törvényt, amelynek nyomán a 101 fős törvényhozás 61 vokssal leválthatja a taláros testület tagjait. Emellett arról is döntöttek, hogy a jövőbeni választásokon a pártoknak a leadott szavazatoknak legalább 6 százalékát kell megszerezniük ahhoz, hogy bekerüljenek a törvényhozásba (korábban 4 százalék volt a bejutási küszöb).A chişinăui határozatokra reagáló közös nyilatkozatában Catherine Ashton és Stefan Füle EU-biztosok demokráciaellenesnek nevezték a döntéseket.
Mint arról beszámoltunk, a két éve kormányzó hárompárti Európa-barát chişinăui koalíció nagyobbik alakulatát, a Moldovai Liberális-Demokrata Pártot irányító Vlad Filat kabinetjét március elején bizalmatlansági indítvánnyal menesztették az ellenzéki kommunisták, mégpedig a Marian Lupu házelnök vezette kormányzó demokraták segédletével. Lupu és Filat látszólag azon különbözött össze, hogy melyikük pártja jelölje a főügyészt, konfliktusuk igazi oka viszont az, hogy a kormányfő Moldova államiságának aláaknázásával vádolta meg koalíciós partnere jobbkezét, Vlad Plahotniuc oligarchát.
A belső konfliktusok marcangolta, európai integrációpárti koalíció ismét Filatot nevezte meg kormányfőjelöltként, azonban a moldovai alkotmánybíróság úgy ítélkezett: a parlamentben megbuktatott Vlad Filat ideiglenesen sem töltheti be többé a miniszterelnöki funkciót. A taláros testület úgy értékelte, hogy a többek között korrupció gyanúja miatt leváltott Filat összeférhetetlen a kormányfői tisztség betöltésével, és újbóli kinevezése a jogállamiság elveinek semmibevételét jelentené.
Nicolae Timofti államfő átmeneti megoldásként Iurie Leancă külügyminisztert nevezte ki ügyvezető kormányfőnek, megfigyelők szerint azonban nagy az esélye, hogy a Brüsszelben is nagyra becsült diplomata hosszú távon is betöltheti a miniszterelnöki posztot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár) |

2016. október 17.
Az amerikaiak is keresik a Moldovában ellopott egymilliárdot?
Az Egyesült Államok illetékes szervei is nyomoznak abban a bűnügyben, amely során néhány évvel ezelőtt egymilliárd dollárt loptak el moldovai bankokból – értesült a The Wall Street Journal.
A News.ro pénteki beszámolója szerint a washingtoni képviselőház egyik tagja, Randy Weber szeptember végén felhívta a kongresszus figyelmét a moldovai helyzetre, és olyna határozattervezetet terjesztett be, amelynek értelmében szankciókat léptetnének életbe mindazokkal szemben, akik érintettek az ügyben. Köztük van többek között a közismert politikus-oligarcha, Vlad Plahotniuc is.
A moldovai pénzmosásellenes hatóság egyik volt helyettes vezetője, Mihail Gofman az amerikai lapnak elmondta, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Nemzetbiztonsági Hivatal nyomozói is felkeresték az ügyben, akik arról kérdezték, milyen körülmények között tűnt el 2014-ben három moldovai bankból a szóban forgó egymilliárd dollár. A két nyomozó hatóság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesülést.
Mint azt megírtuk, az Európa legszegényebb országaként számon tartott Moldovában óriási megdöbbenést okozott az egymilliárd dollár eltűnése, ami az ország bruttó hazai termékének (GDP) közel egynyolcadát teszi ki. Az ügy miatt Vlad Filat korábbi miniszterelnököt júniusban kilenc év szabadságvesztésre ítélték korrupció miatt. Gofman közölte, a hatalmas összeget ügy sikerült ellopni, hogy fiktív fedezetre fiktív hitelszerződéseket kötöttek. A bizonyítékként felhasználható dokumentumokat ezt követően egy furgonra pakolták, és egy elhagyatott helyen elégették.
Egy, a moldovai jegybank által megrendelt jelentés szerint az ügyben kulcsszerepet játszott egy Ilan Shor nevű üzletember, valamint annak több üzlettársa. Emellett Gofman szerint magas rangú kormányilletékesek is érintettek. Gofmant 2014-ben még a lopás előtt menesztették tisztségéből. Mindemellett a birtokában voltak az üggyel kapcsolatos dokumentumok, amelyeket átadott az amerikai nyomozó szerveknek.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)