"Mezőpaniton a szülőfalujához hű kántortanító, népnevelő Kádár Márton nevét vette fel május 18-án az iskola. Kádár Mártont a nyolcévi szibériai fogság sem tudta megtörni. Hazajött, dolgozni, gazdálkodni, ültetni, oltani tanította népét. Az igét hirdető Pitó Antal lelkész Kádár Márton istenhívő személyiségét idézve kiemelte: igaz emberként élte meg életét. Kádár Márton néptanító kórust és színjátszó csoportot szervezett önkéntes tűzoltócsoportot alapított. Kádár Márton 1894. június 27-én született Mezőpanitban, és 1953. december 17-én hunyt el, 59 éves korában. A marosvásárhelyi református temetőben nyugszik. /B.D.: Örökre szóló tisztelgés. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./"

"Kovács Júlia, az óvodákért felelős tanfelügyelő elmondta, hogy Mezőpaniton két-három éve járt a polgármesteri hivatalban, mivel tudomására jutott, hogy az óvoda egyik termében fagypont alatt volt a hőmérséklet, s szivárgott a gáz is. A polgármester arra hivatkozott, hogy nagy a község, sok a gond, kevés a pénz, s a Panithoz tartozó falvakban is rendbe kellett tenni az óvoda- és iskolaépületeket. A több mint százéves, s az árvíz által is megrongált épület falairól körös-körül mállik a vakolat, mellmagasságban nedves, salétromos alatta a tégla. Mezőpaniton 105 gyerek jár hat csoportban óvodába. Szükség lenne egy új óvodára. Be kellene vezetni a vizet is. A kút vize fogyasztásra nem alkalmas. A mezőpaniti tanács másfél milliárd lejes költségvetésének 50 százalékát a tanerők fizetésére fordítják, a többiből pedig csak a közintézmények fenntartására futja, ennek ellenére, a polgármester ígéretet tett, hogy a 2004-es büdzsébe belefoglalják egy új óvodaépület előtanulmányának költségeit. Pitó Antal református lelkész elmondta, lehetőségük szerint támogatták az óvodát. /(bodolai): Mezőpanithoz méltó óvodát. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./"

A kistérség szolgálatában az Erdővidék hetilap
Pénteken jelenik meg az Erdővidék regionális hetilap ezredik lapszáma – nagy szám ez komolyabb háttérrel rendelkező újság esetében is. Az alig húszezer lelkes tájegységet kiszolgáló kis lap – szó szerint értendő: mérete A4-es, azaz írógépbe is beleférne az a papír, amelyre nyomtatják – munkatársai legjobb tudásuk szerint próbálnak a vállalt feladatnak eleget tenni, amit olvasóközönségük értékel is: hetente átlagosan bő ezerháromszázan vásárolják meg. Erényének mondhatjuk azt is, hogy fennállásának bő tizenkilenc esztendeje óta nem volt rá példa, hogy ne jelent volna meg. Tulajdonosai és szerkesztői ígérik, azért fognak dolgozni, hogy ne csak a fiatal felnőtt-, de az aggastyánkort is megérje a lap.
„Érdekes, sőt, hasznos lehet ismerni, hogy mi a szolgálatos szenzáció a világ, az ország túlsó felén, mi történik a megye más végein – erről továbbra is tudósítanak az eddig is olvasott újságok –, de nem kevésbé fontos tudni, hogy mi a hír a szomszéd községben, avagy két sarokkal odébb. A helybeliek érdeklődésére ez nagyon is számot tarthat. Lapunkban tág teret kívánunk biztosítani mindannak, ami a kisrégió lakóinak életvitelét közvetlenül érinti” – állt az 1997. július 18-án nyomdafestéket látott újság szerkesztőségi ajánlásában. Az első lapszám alig százötven példányban jelent meg, és annyira újdonságnak számított, hogy hónapoknak kellett eltelnie, amíg közönsége ráébredt, nem csak időszakos kiadványról van szó, készítői hosszú távra terveznek, jó lesz, ha pártfogásukba veszik a zsenge lapot, hiszen nekik szól, őket szolgálja. A kezdeti lelkesedés után néhány munkatárs lemorzsolódott, ám az újak közül többen ma is a lap éltetői közé tartoznak: Lőrincz László nyomdász 1998 márciusától, Szász Réka 2000 októberétől és a szerkesztőséget vezető Albert Egon 2008 májusától tagja a kis munkaközösségnek. Albert Egon úgy véli, nem közhelyszerű a jelenlegi munkatársakat és szerkesztőségét a nyomdában, a terjesztésben vagy a keresztrejtvények készítésével önkéntesként évek óta segítő Vajda Györgyöt, Bogyor Erzsébetet, Mihók Margitot, Bedő Beátát és Kádár Csabát nagy családként említeni. „Munka van, mi pedig kevesen, azaz egymásra utaltak vagyunk. De szeretjük a lapunkat, ezért nem panaszkodunk, s mindent elkövetünk, hogy a tíz-tizenkét oldalas újságot hetente eljuttassuk olvasóinkhoz. Örömmel tölt el, ha péntekenként olyan embereket látunk az utcán, akik a kezükben Erdővidéket visznek, vagy éppen az utcasarkon megállva beleolvasnak lapunkba. Hasonlóképpen jó érzéssel tölt el, hogy a hétköznapokban sokan megállítanak, s bizalmukba fogadva elmondják, mi fáj, minek örvendenek, mi is foglalkoztatja őket. Őszintén mondom: ha ezek a visszajelzések nem lennének, talán már mindegyikünk máshol keresné boldogulásának lehetőségét” – mondotta Albert Egon. A lapalapító Antal István (1955–2014) özvegye, Antal Izabella úgy véli, bár az utóbbi időszakban sok minden megváltozott, de akad, ami nem: konokul kitartanak a kezdetekkor megfogalmazottak mellett. „Férjem azért hozta létre az újságot, mert annak a dr. Fábián László ügyvédnek a nyomába akart lépni, akinek neve a múlt század elején egyet jelentett a lapkiadással és az objektív tájékoztatással: úgy érezte, ez a jeles közéleti személyiség által rá testált feladat. A feladatvégzést most én és fiam, Antal István Zoltán vettük át, s azért dolgozunk, hogy ne csak megmaradjon a lap, de a nyomda fejlődjön is. Közel húsz év után is létezünk, ami bizonyítéka annak, igenis szükség van a lapra, szóval a nehézségek ellenére is a megszokott szellemiségben folytatjuk az elkezdett munkát” – nyilatkozta a nyugalmazott tanárnő.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Reményteljes jövőt tervezek”
Az Erdélyi Református Egyházkerület legnagyobb, 1965 lelket számláló vidéki gyülekezete Kovács Tibort, a Kolozsvári Református Kollégium korábbi iskolalelkészét és a kollégium keretében működő szakiskola igazgatóját választotta lelkészének. Féléves tapasztalat után a gyülekezeti életről és a tervekről beszélgettünk vele a szépen felújított parókián. – Kolozsváron a teendőim két- harmada már nem lelkipásztori munka volt, hanem adminisztráció és irodavezetés. Azonban bennem mindig ott élt, hogy Isten engem arra hívott el, hogy lelkipásztorként szolgáljak. Tavaly a panitiak meghívtak az imahétre, aztán megkérdezték, hogy eljönnék-e ide lelkipásztornak? Nem volt könnyű dönteni. Van egy bibliai ige (Jeremiás 29:11), ami folyamatosan visszatért az életünkbe: „Csak én tudom, mi a tervem veletek, nem romlást, hanem reményteljes jövőt tervezek.” Úgy érzem, hogy Kolozsváron mindent sínen hagytunk. – Milyennek találja a lelkipásztori munkát Mezőpanitban? – Most megváltozott a munkám jellege, eddig többnyire fiatalokkal foglalkoztam, nem kellett temetni, keresztelni, esketni. A panitiak viszont éppen az ifjúsági munkára fókuszáltak, s olyan lelkészt kerestek, aki ehhez ért, hiszen az ifjúság a jövő. Nagy kihívás volt számomra, azonban a presbitérium, a gyülekezet százszázalékosan támogatott. Az elmúlt fél évben próbáltam fel- térképezni a gyülekezetet, azokat a munkaterületeket, ahol több bevetésre van szükség, s próbáljuk beütemezni azt a munkát, amit a következő öt évben el kell végezni. Nagyon hálás vagyok, s ezt az elődömnek, Pitó Antal tiszteletes úrnak is meg kell köszönnöm, hogy az egyházközség infrastruktúrája ki van építve. Rendben kaptuk a templomot, a gyülekezeti házat, mindent. Nagyon aktív, fiatal, tettre kész presbitériumunk van. Mindenki őszinte, tiszta ragaszkodással végzi a feladatát. A lelkipásztornak szinte csak a lelki munkára kell koncentrálni. Közismert, hogy Panit egy kegyes lelkületű gyülekezet. Van olyan vasárnap, hogy négyszázan gyűlnek össze isten- tiszteletre. Nagyon nagy igény van az igehallgatásra és az igényes szolgálatra. 110 év alatt három lelkésze volt a falunak, s ez a három lelkész nagyon mélyen meghatározta a gyülekezet lelkiségét, természetesen pozitív értelemben. – Milyen igényeket fogalmazott meg a gyülekezet? Milyen új szolgálatra lesz szükség? – A közösségnek vannak igényei, és jó, hogy vannak! Az egyház és a haladás kérdése nem lehet tabutéma Mezőpanitban sem. Elterveztem, hogy meglátogatok minden ágyhoz és házhoz kötött beteget. Eddig száz családhoz jutottam el. A polgármesterrel, akiben egy nyitott, lendületes, hívő emberre találtunk, eldöntöttük, hogy közösen beindítjuk az intézményes házi beteggondozást, hiszen szociális szolgáltatás nincs a faluban. Most zajlottak az állásinterjúk, két személyt alkalmazunk a meglévő diakónusunk mellé, és havonta ötven betegről fogunk gondoskodni községszinten. A diakonisszánk egyedül nem győzi el- látni a munkát. Azt szeretnénk, ha a betegeink párhuzamosan testi és lelki ápolásban részesülnének. Aztán idős személyeknek egy napközi otthont szeretnénk beindítani, ahová házhoz kötött időseket fogunk behozni. Igény fogalmazódott meg arra is, hogy egy új közösségi teret bizto- sítsunk a gyülekezetnek, főleg a fiataloknak, akik istentisztelet után maradnának még beszélgetni. Ehhez a templom melletti kertben egy parkot, grillkonyhát, társalgás- hoz alkalmas tereket alakítunk ki, hiszen fontosnak tartjuk az ifjúság igényeit is. – Nemcsak új lelkésze, hanem új kántora is van a gyülekezetnek. – Igen, 46 év után nyugdíjba vonult Pálfi Lajos kántor. Helyébe egy ügyes fiatal kántort tudtunk alkalmazni, aki Krasznáról költözött ide. Jakó Sándor új színfolt a gyülekezet életében, vezetésével megújult a gyülekezeti éneklés, az orgonajáték és a kórus élete is. – A reformáció 500. évfordulóját ünnepeljük idén. Milyen „mutatókkal” és tervekkel áll a gyülekezet ennek küszöbén? – A mezőpaniti református egy- házközség életképes gyülekezet. Tavaly 19 keresztelés és 22 temetés volt. A beköltözésekkel együtt gyarapodást jegyeztünk. Idén húszan konfirmálnak. Az elmúlt 45 évben száz lélekkel apadt a gyülekezet, ami nem sok, mert máshol felére, negyedére csökkent a lélekszám. A mutatók jók, de motiválni kell a fiatalokat, hogy vállaljanak gyermekeket, érezniük kell ebben az egyház támogatását. A tiszteletes asszonytól óvónőként sok segítséget kapok az ifjúsági és a nőszövetségi munkában. Kiépült a házasok csoportja is. Szerteágazó az érdeklődési kör, emiatt úgy alakítjuk ki a gyülekezeti csoportokat, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt és szívesen jöjjenek a gyülekezetbe. Hétfőn reggel istentiszteletet tartunk, kedden nőszövetségi alkalom van, szerdán kóruspróba, csütörtökön gyülekezeti bibliaóra, pénteken házas bibliaóra, szombaton vallásórák és kátéórák vannak. A vasárnap az ifjúságé. A szerdai napon terepen vagyok, családokat látogatok. Tehát mindent megteszünk, hogy életképes közösségként ünnepelhessünk. Idén nagyon sok rendezvényünk lesz. Közösen ünnepelünk a test- vérgyülekezetekkel, szórványba látogatunk, elkezdtünk egy kátémagyarázatos igehirdetés-sorozatot, s mindent megteszünk annak érdekében, hogy felmutassuk és megerősítsük református értékeinket. Itt van például a parókia előtt a székely kapu, amely A kategóriás műemlék 1787-ből, idén szeretnénk felújítani, s megújultan szeretnénk kinyitni a következő 500 évre – fogalmazott Kovács Tibor lelkipásztor.
Népújság (Marosvásárhely)