Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pîrvan, Rodica
8 tétel
2004. november 25.
Sepsiszentgyörgyön a román Constantin Brancusi Iskolaközpont vezetősége a diákokkal együtt megakadályozta Kozma Csaba alpolgármestert és Kónya Ádámot, a városi tanács kulturális bizottságának elnökét az emléktábla felszerelésében, amelyet Lósy Schmidt Ede születésének 125. évfordulója alkalmával kívántak elhelyezni. Az első magyar nyelvű műszaki szótár szerzője az iskola épületében született. A sepsiszentgyörgyi városi tanács kulturális bizottsága jóváhagyta az emléktábla elhelyezését, de az intézmény vezetősége Rodica Pirvan iskolaigazgatóval az élen nem egyezett bele a tábla elhelyezésébe. Albert Álmos polgármester az incidens után rendkívüli tanácsülést hívott össze, ahol úgy döntöttek, hogy a legrövidebb időn belül fel kell szerelni az emléktáblát. Albert Álmos szerint a Kovászna megyei SZDP politikai támadásáról van szó. /Egy sepsiszentgyörgyi iskola román diákjai és igazgatója megakadályozzák egy emléktábla elhelyezését. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 25./
2005. április 20.
Nem vonják vissza a tavalyi Pro Urbe díjakat, és megfellebbezik a törvényszék határozatát – jelentette ki Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester. A háromszéki prefektúra tavaly diszkriminatívnak minősítette a díjazottak kiválasztásának módját, és megtámadta az erre vonatkozó tanácshatározatot. A Kovászna Megyei Törvényszék a napokban tárgyalta az ügyet, elfogadta a prefektúra érvelését, és arra kötelezte a sepsiszentgyörgyi tanácsot, vonja vissza határozatát és a díjakat. Tavaly ugyanis három magyar nemzetiségű személyiség kapta meg a díjat, a román tanácstagok által javasolt személy díjazását pedig a testület visszautasította, arra hivatkozva, hogy nem teljesítette a jelölési feltételeket. György Ervin Kovászna megyei prefektus a Krónikának elmondta, az előző prefektus „örökségét” kötelezően folytatnia kell, így nincs törvényes lehetősége arra, hogy a folyamatban levő bírósági pereket visszavonja. Az április 20-i tanácsülésen idei Pro Urbe Díjra javasolták László Károly színészt, Dali Sándor újságírót, Fekete Gábor testnevelő tanárt és Alexandru Zaharia tartalékos alezredest. Kónya Ádám és Rodica Pirvan tanácstag az idei díjazottak számának növelését kérve javasolt újabb két díjazottat. Kónya Király Károlyt, Rodica Pirvan pedig Stella Buda volt iskolaigazgatót – aki tavaly a Lósy Schmidt Ede-emléktábla elhelyezésekor magyarellenes jelszavak skandálására uszította az iskola diákjait. Ez felháborította a magyar tanácstagokat, akik végül leszavazták a díjazottak számának emelését. A PSD-s tanácsos önkényeskedéssel vádolta a testület magyar tagjait, és azt is felrótta nekik, hogy mindig beindul az RMDSZ szavazógépezete, amikor a román tanácstagok javaslatait kell leszavazni. /Bíró Blanka: Pro Urbe díjak: idén is megkülönböztetés? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 20./
2005. június 3.
A Constantin Brancusi Iskolaközpont /Sepsiszentgyörgy/ címére, ,,a bunyós Vali” nevére nyílt levelezőlap érkezett, melyben a ,,román banda” fejének tartott diákot felszólítják, mihamarabb hagyja el Sepsiszentgyörgyöt, menjen vissza Moldvába, különben mindkét kezét levágják, ,,munkaeszköz” nélkül hagyván, hogy többé magyart ne üthessen. A fenyegetés valóra váltása miatti aggódástól a június 2-án tartott önkormányzati ülés nyílt vádaskodások és újabb fenyegetőzések helyszínévé vált. A levelezőlap fénymásolatát Rodica Pirvan iskolaigazgató, szociáldemokrata párti önkormányzati képviselő mutatta be a testületnek. A tökéletes románsággal megfogalmazott, inkább felnőtt keze írását sejtető lap postán érkezett az iskolába. A levelet az igazgatónő magára vette, s emiatt hevesen rátámadt Albert Álmos polgármesterre. Miért akarják őt bűnbaknak kikiáltani, az igazgatói székből eltávolítani, holott ő már 27 esztendeje van Sepsiszentgyörgyön, tíz éve igazgatója az iskolának. Az igazgatónő fenyegetett: vaskos dossziéval rendelkezik, alig várja, hogy azt a minisztériumi vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsássa. Válaszában Albert Álmos kijelentette, ha a tavalyi Lósy-emléktábla avatásakor az igazgató nem állott volna az első sorban az ,,elmagyarosítás” ellen tüntetve, most senki nem hibáztatná, hogy iskolájának diákjai ilyen tettekre vetemednek. Hozzáfűzte, nem ez az első magyarveréses eset, csak eddig nem tettek ellene semmit, éppen a volt prefektus utasítására. /(vop): Megfenyegették a főbunyóst. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 3./
2006. december 4.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat november 30-i ülésén az autonómia-referendumért beterjesztett határozattervezet a román képviselők heves reakcióját váltotta ki: a szociáldemokrata Rodica Pirvan és a független Ioan Solomon egymást túllicitálva, az alkotmányellenességtől az állambiztonság veszélyeztetéséig mindent felhoztak, csak hogy elérjék, még a napirendről is lekerüljön az őket oly nagyon bántó határozattervezet. Keresztély Irma ülésvezető alig tudta elmondani bevezetőjét, a két román képviselő hevesen kérte a szót. Kató Béla kijelentette, hogy egy tervezet visszavonását csak kezdeményezője kérheti. Kónya Ádám, a határozattervezet kezdeményezője hangsúlyozta, nem az ország veszélyeztetéséről, hanem a lakosság megkérdezéséről van szó. Végül a határozattervezet elhalasztását szavazták meg. /Váry O. Péter: Nem utasították vissza, csak elhalasztották (Népszavazás az autonómiáról Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2., folyt. dec. 4./
2013. május 27.
Vita a kétnyelvűségről Sepsiszentgyörgyön – Célkeresztben a román iskolák
A pénteki, sepsiszentgyörgyi rendkívüli tanácsülés végén Czegő Zoltán tanácsos felvetette, hogy a városban található kereskedelmi egységek feliratai magyar nyelven is meg kellene jelenjenek minden esetben, mint ahogy a román tannyelvű iskolák névtábláin is, példaként a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolát említette, ahol nem szerepel a magyar megnevezés.
Rodica Pîrvan szociáldemokrata tanácsos, aki egyben az érintett iskola igazgatónője is, azonnal válaszolt: szerinte jobb lenne, ha a tanácsos az utcája aszfaltozásával foglalkozna, mintsem ilyen hülyeségekkel. – Hogyan kellene leírni Brâncuşi nevét magyarul? – kérdezett vissza ironikusan Pîrvan.
Antal Árpád polgármester igazat adott Czegő Zoltánnak, és elismerte, hogy valóban még sok baj van a városban a kétnyelvű feliratokkal. Az elöljáró szerint a megoldás erre az lenne, ha az alkotmányban elismernék hivatalosan regionális nyelvként a magyart.
– Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények esetében elvárható lenne, hogy két nyelven is kiírják a megnevezéseket, így a Brâncuşi-iskola új, a tanügyminisztérium által előírt névtáblájára illene odaírni a szakközépiskola megnevezést, hiszen magyar tanulók is járnak oda – mondta Antal.
Lévai Barna
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2013. november 29.
Ne jöjjön az Új Jobboldal
Nyilvánosan és hivatalosan is elhatárolódásra kérte a december elsejei állami ünnepség sepsiszentgyörgyi szervezőit Antal Árpád polgármester, miután az Új Jobboldal szélsőséges szervezet bejelentette, hogy újból itt kívánja megünnepelni a román egyesülést.
Az elöljáró úgy véli, hogy nem ünnepelni akarnak, mert akkor Gyulafehérvárra mentek volna, hanem provokálni és zavart kelteni, mint ahogy az elmúlt években is tették. Sepsiszentgyörgy tanácsa délután egyhangúan elfogadott állásfoglalással utasította vissza a szélsőséges megnyilvánulások importálását.
Antal Árpád felszólította a prefektúrát, az ortodox egyházat és a románok civil fórumát, hogy határolódjanak el az Új Jobboldaltól, és kérjék őket távolmaradásra; ha nem teszik, teljes mértékben ők felelnek az esetleges incidensekért, mert a sepsiszentgyörgyi polgároktól nem várható el, hogy három-négy évenként megalázva tolerálják a hívatlan vendégek sértő megnyilvánulásait. A város önkormányzata nem hagyta jóvá a szervezet felvonulását, a járdán való járkálást azonban nem lehet megtiltani, ezért kell a szervezőknek határozottan állást foglalniuk – magyarázta. Azt is elmondta: ő maga az idén sem vesz részt a december elsejei ünnepségen, mert az elmúlt évben nem változott a helyzet, Románia állami ünnepét továbbra sem érzi magáénak a magyarság, amely nem kapta meg a gyulafehérvári gyűlésen ígért jogokat. Egyúttal üdvözölte az Új Jobboldaltól már elhatárolódott helyi liberális politikusok ama ötletét, hogy december elsejét nyilvánítsák a román nemzet ünnepének, Románia állami ünnepe számára pedig keressenek olyan napot, amelyet az országban élő magyar közösség is el tud fogadni. Ez elősegítené a románok és magyarok békés együttélését, míg a szélsőséges szervezetek csak a feszültséget szítják – mondotta Antal Árpád. A kérdés a délutáni tanácsülésen felmerült, ekkor arra is emlékeztetett, hogy a magyar- és zsidóellenes, szélsőséges szervezet a legionárius mozgalom utódjának tekinti magát, elődeik pedig éppen 73 évvel ezelőtt, 1940. november 27-re virradóra rendeztek olyan mészárlást Jilaván, amely több politikus, volt miniszter és Nicolae Iorga történész életébe került. Nem tudom, milyen ünneplés az, hogy máshonnan jövők ordítoznak Sepsiszentgyörgy utcáin, és azt skandálják, hogy kifelé a magyarokkal az országból; mi nem így ünnepelünk március 15-én – válaszolta az SZDP-s Rodica Pîrvan azon felvetésére, hogy mi rosszat tett az az Új Jobboldal, miért kell minden szélsőséges szervezet közül épp őket név szerint kiutasítani. Ha ők jönnek, mások is jönnek kontrázni, kinek hiányzik ez? – érvelt a polgármester. Végül abban egyeztek ki, hogy az állásfoglalásból kihagyják a szervezet nevét; az benne maradt, hogy azok idejövetele miatt aggódik a városvezetés, akik 2011-ben már igen rossz emléket hagytak maguk után, és az is, hogy egy egészséges társadalom – etnikai összetételétől függetlenül – nem vállalhat közösséget semmilyen szélsőséges szervezettel. A tanács állásfoglalása kitér arra, hogy Sepsiszentgyörgyön méltó módon tisztelegnek az emberiségellenes rendszerek áldozatai előtt, az idén elkészült 56-os és a jövőre tervezett Holokauszt-emlékparkkal a megbékélést kívánják szolgálni és biztos jövőt építeni, ehhez azonban a múltbeli hibák elismerésére és kölcsönös bizalomra is szükség van. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. január 31.
Elmarad az iskolák átszervezése
Egyelőre nem kerül sor a sepsiszentgyörgyi iskolák átszervezésére, a tanügyminisztérium – saját decemberi rendeletét megszegve – a jelenlegi állapot fenntartásához elégséges összeget utalt ki januárban.
A tanfelügyelőség jövő héten tárgyal a beiskolázási tervekről, ha ezeket jóváhagyják, a következő tanévben nem módosul a város oktatási hálózata. Ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van jól, ahogy van, hanem azt, hogy lesz idő megfontolni azokat a döntéseket, amelyeket semmiképp sem lehet elkerülni.
A helyi tanács tegnapi ülésén erről a – napirendben nem is szereplő – kérdésről esett a legtöbb szó. Nem csoda, mert az elmúlt hetekben több száz család – szülő, tanár, gyermek, döntéshozó – szembesült azzal, mégpedig minden előkészítés nélkül, hogy ősztől új helyzetben, más iskolában vagy más közösségben, esetleg a levegőben találhatja magát, mert a kormány épp az oktatáson kíván takarékoskodni. A meghirdetett költségvetési szigor és a szoros határidő miatt nagy hirtelen tanintézmények bezárásáról, összevonásáról kezdtek beszélni, gyűlések, megbeszélések követték egymást – aztán adott még háromheti haladékot a minisztérium, és kicsit enyhült a nyomás. Most pedig átutalta a fizetések teljes összegét, és bár ez nem elég az év végéig, az előző évekhez hasonlóan valószínűleg lesz kiegészítés, tehát minden marad a régiben – jelentette be Sztakics Éva alpolgármester. A fejkvóta szerint számolt béralap Sepsiszentgyörgyön 29 millió lej lenne, a tárca decemberi rendelete szerint 27 millió lejre várt az önkormányzat, a napokban azonban 33 millió lej jött e célra Bukarestből, amire senki sem számított. Ez nagyon jellemző arra, ahogy Romániában működnek a dolgok: nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, a miniszter kiad egy rendeletet, utána pedig üzen, hogy nem kell komolyan venni – vélekedett Antal Árpád polgármester, megállapítva, hogy teljesen fölösleges, értelmetlen hisztériakeltésnek bizonyult az egész, amibe sajnálatos móon a sajtó és a politikum is belekeveredett. Ez a feszültség most már megszűnik, az önkormányzatnak azonban továbbra is felelősen kell gazdálkodnia, és előrelátó módon kell terveznie. Nem akar senki iskolákat bezárni, de nem méltányos és nem igazságos, hogy egy osztályba 30, a másikba pedig 6 gyermek járjon, nem azonosak az esélyeik. A fejkvóta alapú rendszer nagy hibája, hogy nem tesz különbséget a kezdő és az I. fokozatú vizsgával rendelkező pedagógus között, de a következő három-öt évben újra kell szervezni a sepsiszentgyörgyi iskolahálózatot a minőségi oktatás érdekében. Lehet, hogy népszerűtlen döntéseket is el kell fogadni, és biztos, hogy minden elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai, de ha nem teszünk mi rendet a magunk háza táján, akkor újabb központi utasítások alapján kell majd cselekedni, és megint csak bajban leszünk – érvelt. A polgármester szerint elsősorban az iskolaigazgatóknak kell közös nevezőre jutniuk, ami nyilván nem lesz könnyű feladat, de elkerülhetetlen. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brîncuși-iskola igazgatója szerint az iskolák körzetesítése lenne jó megoldás, mert ezt jelenleg nem veszik komolyan, de újra lehetne osztani a város utcáit. A témát Palela Rădiţa SZDP-s tanácstag, megyei főtanfelügyelő-helyettes zárta le: elmondta, hogy az elmúlt hetekben több elemzést is végzett a tanfelügyelőség a szakma bevonásával, és abban mindenki egyetért, hogy a gyermekek érdeke az első, nekik kell a legjobb tanulási körülményeket és tanári kart biztosítani.
Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. február 1.
Összefognak a szaklíceumok
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város három szaklíceumának tervezett együttműködését. A Berde Áron-, a Kós Károly- és a Puskás Tivadar-iskola vezetői a munkaerő, az anyagi javak és a különféle pályázatok közös kihasználásáról kötnének megállapodást.
Ez nem jelent összevonást, mindegyik iskola megőrzi önállóságát, vezetőségét, szerződéses partnerségről van szó, amellyel oktatási lehetőségeiket kívánják bővíteni – ismertette az elképzelést a városi tanács csütörtöki ülésén Sztakics Éva alpolgármester. A liberális Mădălin Guruianu fenntartásokat fogalmazott meg, és kérte, hogy a román osztályok helyzetéről a román tanácstagokat is tájékoztassák. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brâncuși-szaklíceum igazgatója kijelentette: őket is megkeresték, de egyheti gondolkodás után úgy döntöttek, hogy nem társulnak, mert „nincs értelme”, hiszen ők is meg akarják tartani a tanári állásokat. Ezek az iskolák román tannyelvű osztályokat szeretnének létrehozni, de szerinte kérdéses, hogy megfelelő szinten tudnak-e románul oktatni – tette hozzá Rodica Pîrvan. Sztakics Éva többévi gyakorlati tapasztalatára hivatkozva válaszolta, hogy eddig inkább a magyar szaknyelv okozott gondot, hiszen a tanárok többsége – ő maga is – románul végezte az egyetemet, hasonló megállapodást pedig már jóváhagytak a Mihai Viteazul Líceum és a kovásznai Avram Iancu-iskola között. Mindezt a szintén SZDP-s Rădiţa Palela főtanfelügyelő-helyettes is megerősítette, Antal Árpád polgármester pedig azt is felhozta, hogy sok román honatya, sőt, maga az államfő is követ el nyelvtani hibákat, de nem győzte meg a vonakodókat, a határozatot három tartózkodás mellett fogadták el.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),