Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pillich-Wright Gyöngyvér
3 tétel
2006. március 22.
1995 novemberében hivatalosan is megalakult az Apáczai Csere János Líceum /Kolozsvár/ néptáncegyüttese Szarkaláb néven. A Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője a kezdetekben Pillich Gyöngyvér volt. Az évek során mind az együttes-vezetők, mind pedig a tagok cserélődtek. 1998-tól a Szarkaláb vezetését Pillich Balázs vette át, az Apáczai Csere János Líceum részéről pedig 1999-től Mihály Béla testnevelés tanár felelt a csapat munkájáért. 1999-ben teljes egészében kicserélődött az együttes tagsága, ez a szakadás egybeesett egy új kolozsvári néptáncegyüttes, az Ördögtérgye megalakulásával. Ettől kezdve a Szarkaláb zömét már nem apáczais diákok, hanem Erdély különböző vidékeiről származó, Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók alkotják. Az új csapat több bel- és külföldi rangos fesztiválon, rendezvényen vett részt. A Szarkaláb fennállásának tíz éve alatt több mint 40 fesztiválnak, falunapnak, kiállításnak, ünnepségnek volt a meghívottja Magyarországon, Felvidéken, Vajdaságban Horvátországban és más országokban. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány az együttes fenntartó intézménye, turnészervezéssel, támogatásszerzéssel, a teljes infrastruktúrájának használatával nyújtott támogatást. A Heltai Alapítvánnyal való szoros együttműködés eredményeként a Szarkaláb társszervezője az évente megszervezendő „Szent István-napi Néptánctalálkozónak”, melyet a szakmai körök már Erdély legnagyobb nemzetközi kisebbségi fesztiváljaként tartják számon. Az együttesnek saját zenekara nincs, Erdély valamennyi táncház-zenekarával dolgoztank már. Muzsikált már nekik a Palló, Tarisznyás, Tüske, Pirászló zenekar, a Háromszék és a Hargita Együttesek zenekarai és mások is. A Szarkaláb Néptáncegyüttes 2005/2006-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. /Tíz év Szarkaláb – Ünnepi fesztivál március 25–26-án. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. március 30.
Sepsiszentgyörgyön a vártnál sokkal többen, közel hetvenen jelentkeztek a Könczey László Alapítvány és az Eurocenter Amőba Oktatási Központ szervezésében a magyarnyelv-tanfolyamra. A tanfolyam heti három napos, összesen négyhónapos. Az 1990-es években voltak még magyarnyelv-oktatási kezdeményezések a Kovászna Megyei Könyvtár részéről, de akkor érdeklődés híján nem sikerült kurzust indítani. Kolozsváron is van jelentkező: „Havonta öt-hat román nemzetiségű fiatal jelentkezik alapítványunk nyelvtanfolyamaira” – jelezte Pillich-Wraight Gyöngyvér a kolozsvári Heltai Gáspár Alapítvány nyelviskolájában. A jelentkezők legtöbbjének magyar ajkú a partnere, de magyarországi munkavállalásra készülők is vannak a jelentkezők között. Nagyváradon a Yes Nyelviskolában magyar nyelvű tanfolyamokat is indítanak. Amennyiben összegyűl hét személy, beindítják a kurzust, eddig még egyetlen tanfolyamot sem tartottak, mivel nem volt kellő számú érdeklődő. /Magyarul tanulnak a románok. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2017. január 23.
Fiatalokon segítettek – Erdélyi vállalkozó az Év Példaképe
A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programra elkülönített 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani.
A régiókon belüli és a régiók közötti együttműködés ösztönzéséről szól a külhoni magyar fiatal vállalkozók szempontjából a 2017-es év – véli Szilágyi Péter. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program záró konferenciáján, pénteken Budapesten kiemelte: a programra szánt 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani. Rámutatott: a céljuk az volt, hogy ösztönözzék a külhoni magyar fiatalokat, hogy saját vállalkozást indítsanak, és segítsék azokat, akik már ezen az úton járnak.
A helyettes államtitkár kijelentette: különleges volt a tavalyi év, hiszen olyan fiatalokkal találkoztak, akiknek a hozzáállása, elhivatottsága garancia számukra, hogy a Kárpát-medencében hosszú távú, biztos gazdasági növekedésről beszélhessünk. Az általuk közvetített frissesség, tenni akarás, innováció mellett a hagyományok és a szülőföld tisztelete "olyan kivételes egység, amely tele van erővel" – fogalmazott Szilágyi Péter. Kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet decemberi plenáris ülése döntött arról, hogy 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen. Az idei program elemeit úgy alakítják, hogy a családi vállalkozások problémáira nyújtsanak megoldásokat, de a fiatal vállalkozókról sem feledkeznek meg – ígérte. Jelezte: február végén tartják nyitórendezvényüket, utána tavasztól újra Kárpát-medencei körutat, a nyáron képzést szerveznek, pályázatot hirdetnek.
A most közölt háttéranyag szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tenderére 967 pályamunka érkezett. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások 3 és 6 millió forint közötti, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók pedig 3 és 4,5 millió forint közötti támogatásra nyújthatták be igényüket. A legtöbb pályázat a szolgáltatóipar és a növénytermesztés területén volt, de kiemelkedő helyen szerepelt a feldolgozóipar és az egészségügy is. A 750 millió forintos keretből eredetileg 525 milliót különítettek el, de tekintettel a nagy érdeklődésre, a támogatási keretösszeget 600 millió forintra emelték. A támogatás intenzitása 100 százalék.
Erdélyi az Év Példaképe
A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf kolozsvári építési vállalkozó, a Weberbrau Kft. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta, a Példakép Alapítvány – csatlakozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz – a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait. A civil kezdeményezésre létrejött alapítvány öt olyan magyar vállalkozót díjazott a határon túlról, aki tevékenységével példa lehet a kortársai számára – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Példakép Alapítvány idei kiadványába 30 külhoni magyar fiatal vállalkozó került be. Az ő munkájuk és életútjuk "egyértelműen megmutatja számunkra, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni". Valentinyi Katalin, az alapítvány létrehozója kiemelte, egyik legfontosabb céljuk vált valóra azáltal, hogy a magyar sikertörténeteket már nemcsak Magyarország határain belül, a magyarországi fiatal vállalkozók, hanem a Kárpát-medence minden magyarja között keresték.
Az MKB Bank által támogatott fődíj mellett az alapítvány különdíjasa lett az erdélyi Esztány István, az Esztány Táska alapítója. A Magyar Nemzeti Bank különdíjasa pedig a kolozsvári Pillich-Wright Gyöngyvér, a Bridge Language Study House Egyesület vezetője lett.
Krónika (Kolozsvár)