Elhunyt Paul Drumaru
A magyar irodalom egyik legavatottabb román fordítója volt.
Paul Drumaru január 21-én hunyt el. A neves műfordító, költő, író haláláról lánya számolt be a Facebookon, mint írta, édesapja elment, „hogy az angyaloknak írjon verset”.
Drumaru 1938. december 5-én született Gyulafehérváron. Gyulafehérváron és Nagyváradon kezdte tanulmányait, volt könyvelő és könyvtáros a Regionális Könyvtárban, Nagyváradon. Az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1966-ban, román nyelv és irodalom szakon. 1964-ben részt vett Lunar 11 művészeti csoport megalapításában. Korrektorként tevékenykedett a Chronicle magazinnál, a iași-i Nemzeti Színház irodalmi kritikusa, majd a Kriterion Kiadó szerkesztője volt (Bukarest, 1971-1998).
Négyszer nyert magyar műfordításaiért díjat a Romániai Írószövetségtől (1972, 1976, 1981, 1986), szintén műfordításért díjat kapott a Bukarest Írószövetségtől (1996), majd elnyerte az Artisjus díját (Budapest, 1977), a Déry Tibor-díjat (1987), megkapta a Pro Cultura Hungarica oklevelet és plakettet (1997).
A Partium című újságban debütált (Nagyvárad, 1957), megjelentek munkái a Tribuna, a Cronica, a Convorbiri literare, a Iaşul literar, az Ateneu, a Luceafărul, a Contemporanul lapoknál, valamint A Hétben, a Magyar Naplóban (Budapest), a Provincia (Kolozsvár), a Viaţa românească, a Secolul 20 és a Lettres intemationales folyóiratokban.
A klasszikus és kortárs magyar irodalom olyan alkotóinak műveit ültette át kiválóan román nyelvre, mint Ady Endre, Babits Mihály, Bálint Tibor, Farkas Árpád, József Attila, Kányádi Sándor, Király László, Konrád György, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Mózes Attila, Örkény István, Pilinszky János, Szilágyi Domokos vagy Visky András.
pazs. foter.ro

Versünnep-elődöntő Marosvásárhelyen!
Az utóbbi esztendők egyik igen jelentős versenyévé nőtte ki magát a Versünnep Fesztivál. A magyarországi Versünnep Alapítvány által szervezett vetélkedőre többek között magyarországi és határon túli magyar színművészek, színművészetis hallgatók, előadóművészek nevezhetnek be, a legjobbak – több elődöntőt követően – az április 10-én esedékes döntőn méretkezhetnek meg egymással a budapesti Nemzeti Színházban.
A vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriákkal rendelkező versenyt ez évben Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére szervezi a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon, a nevezéseket színművészek és előadóművé- szek, hivatásos zeneszerzők (komolyzenében felsőfokú végzettséggel, könnyűzenében szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok, művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, könnyűzenei képző intézmények hallgatói adhatták be.
Az első kategóriában három mű volt nevezhető, amely lehetett vers, próza, publicisztika, egy közülük Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály által írt mű, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával foglalkozó, egy pedig kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve kellett legyen. E kategóriában azok jelentkezését várták, akik magyarországi vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek, avagy színművészeti főiskola vagy egyetem hallgatói, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény színészhallgatói.
A második kategóriában két művel lehetett nevezni, komoly- vagy könnyűzenei stílusban: Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály alkotásának megzenésített változata, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával, vagy egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata. Ami a díjakat illeti, minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre.
A versenynek marosvásárhelyi vonatkozása is van. Egyrészt két évvel ezelőtt a Versünnep döntőjébe került és igen szép eredményt ért el a marosvásárhelyi Csíki Hajnal színművésznő, másrészt idén vásárhelyi elődöntőre is sor kerül: az eseményt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház látja vendégül, és március 24-én, csütörtökön 17 órától kerül rá sor a Nagyteremben. Az elődöntőn a közönség ingyen lehet jelen, a 0 lej értékű jegyeket a színház jegypénztáraiban lehet kiváltani. A megmérettetés idei erdélyi résztvevői: Albert Nagy Ákos, Bertóti Johanna, Buzogány Márta Gabriella, a Mácsafej zenekar és a Szent Cecília együttes. A zsűri tagjai: Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a Tompa Miklós Társulat művészei. Műsorvezető: B. Szabó Zsolt.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar költészet napja a Csíki Játékszínben
Egész napos rendezvénysorozattal készül a Csíki Játékszín a magyar költészet napjára. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin: a társulat tolmácsolásában tizenegy vers hangzik el.
17 órától Egy szenvedély margójára címmel a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János verseit, naplórészleteit, prózai műveit adják elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói. ,,A nyelv titokzatos dolog - mondja Pilinszky János –, nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat." Az audiovizuális élményről gondoskodó színészhallgatók: Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla. A műsort összeállította dr. Gyéresi Júlia. Osztályvezető tanár: dr. Tompa Klára. Jegyek ára: 10 lej.
A rendezvénysorozat Bálint Márta színművész Székely János estjével zárul. 19 órától a Csíki Moziban Egyedül – Székely János 677 sora című előadására kerül sor. Székely János (1927-1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és egyik legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény, csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez. Jegyek ára: 15 lej.
maszol.ro

Színházi események a magyar költészet napján
Partiumi és erdélyi teátrumok is készülnek programokkal a magyar költészet napja, április 11. alkalmából.
A kézdivásárhelyi Városi Színház és a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar közös, A Dolgokról egy földi szellemnek című, verses, zenés produkcióját például a kolozsvári és a marosvásárhelyi érdeklődők is megtekinthetik. Kolozsváron április 9-én, szombaton 19 órától lépnek fel a művészek a Váróterem Projekt független színtársulat által működtetett ZUG.zone alternatív kultúrtérben, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat pedig József Attila születésnapján, április 11-én, hétfőn 17 órától látja vendégül a produkciót.
„Egy, már klasszikussá vált erdélyi költőóriás és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotójának szellemi párbeszédéből született ez a szintén párbeszédre épülő, a műfajok találkozási pontjából táplálkozó produkció. Vers és zene, vagy még találóbban verszene, koncert és színház, avagy zenei kalandozás és drámai megközelítések. Szilágyi Domokos mély vallomásai a létezés határait feszegetik, Fekete Vince versciklusa pedig újra és újra figyelmeztet »a mélység« és »a magasság« közötti vívódásainkra” – ajánlják a produkciót az alkotók. A Kolcsár József rendezte előadásban szereplő Fekete Vince-verseket Ferencz Csaba zenésítette meg, közreműködik a Mácsafej zenekar, valamint Gábor Szabolcs szaxofonos.
Megzenésített versek Szatmáron
A SzatmárON kezdeményezés újabb állomásaként idén is költészetnapi programsorozatot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ezúttal szombaton Költészetünk ünnepe címmel. „A tavalyihoz hasonlóan 2016-ban is az irodalom, a zene és a gasztronómia témakörök mentén csoportosulnak a versblokkok, ugyanis nemcsak verseket lehet majd hallgatni, mondani vagy felolvasni, hanem a résztvevők magyar klasszikusok kedvenc ételeibe is belekóstolhatnak, és zenei csemegében is részük lesz. A rendezvénynek Szatmárnémeti egyik kedvenc közösségi tere, a MusiC’at Caffe & Pub (Hám János utca 4) ad helyet 14 és 21 óra között. Az est záróakkordja a helyi The Hats zenekar élő koncertje lesz” – írták a szervezők.
A programsorozatra a belépés ingyenes, és a szervezők minden érdeklődőnek lehetőséget adnak, hogy elmondja vagy felolvassa kedvenc magyar versét/verseit, illetve nagy örömmel fogadják a saját költeményeket is. A versmaratonra még lehet regisztrálni a szerdai nap folyamán, a kolteszetnap@harag.eu e-mail címen és a 0261-712362 telefonszámon. A programsorozat részeként április 11-én 11 órától Fütyülünk a világra címmel Bertóti Johanna megzenésített költeményekből összeállított koncertjére kerül sor az Ács Alajos Játékszínben.
Csíkban egész nap ünnepelnek
A költészet napja alkalmából a Csíki Játékszín is egész napos rendezvénysorozattal készül. Hétfőn 11 órától a Tizenegy című, immár hagyományosnak tekinthető versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin, amelynek keretében a Csíki Játékszín társulatának tolmácsolásában tizenegy vers hangzik el. 17 órától Egy szenvedély margójára címmel a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János verseiből, naplórészleteiből, prózai műveiből összeállított előadásukkal lépnek fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói. A produkcióra 10 lejért lehet jegyet váltani.
A rendezvénysorozat Bálint Márta színművész Székely János-estjével zárul. Az Egyedül – Székely János 677 sora című előadásra 19 órától kerül sor a csíki moziban. „Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze »a fennmaradásra méltónak ítélt verseit«. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény, csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei – a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez” – olvasható az ajánlóban. A produkcióra a belépők 15 lejbe kerülnek.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar költészet napja Csíkszeredában
József Attila születésnapján, április 11-én Csíkszeredában is számos rendezvényt tartanak, versnapi városköszöntőre, pódiumműsorra, szavalóversenyre várják a verskedvelőket.
A Csíki Játékszín a magyar költészet napja alkalmából egész napos rendezvénysorozattal készült. Április 11-én, hétfőn 11 órától a Tizenegy című versnapi városköszöntőre kerül sor a színház lépcsőin. A Csíki Játékszín 11 színészének tolmácsolásában tizenegy magyar vers hangzik el.
A jelenevők Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva-Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs előadásában hallgathatják meg.
A rendezvénysorozat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak előadásával folytatódik. 17 órától a a Hunyadi László Kamarateremben Pilinszky János versei, naplórészletei, prózai művei öltenek hangzó formát Bajkó Edina, Erőss Brigitta, Jáger Simon, Lukács Ivett Andrea, Markó Ildikó Hilda, Mesés Gáspár, Nagy Esti Norbert, Szilágyi Míra és Zsenák Lilla jóvoltából. A műsort Gyéresi Júlia állította össze, osztályvezető tanár Tompa Klára.
Ezt követően 19 órától a Csíki Moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni. Székely János (1927–1992) az elmúlt évtizedek nagy erdélyi írónemzedékének tagja és legfilozofikusabb alkotója volt. Caligula helytartója című drámáját sokan ismerik. 1990-ben kiadója kérésére válogatta össze a fennmaradásra méltónak ítélt verseit. A kötet, melynek címadó verse a Semmi-soha című költemény csak halála után, 1994-ben jelent meg. Gyönyörű, nagy műgonddal megformált versei a mai napig is csak kevéssé jutottak el a közönséghez – írják a szervezők.
Az Agora Alapítvány évek óta szavalóversenyt hirdet erre a napra. Az idén 132 személy jelentkezett a versenyre Csíkszeredából és a környékbeli falvakból. A csíkszeredai önkormányzattal közösen szervezett eseményt a nagy érdeklődésre való tekintettel két helyszínen tartják meg. Az I. kategóriába jelentkezők (5–8. osztályos diákok) a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében fognak szavalni, a II. és III. kategóriába jelentkezők (9–12. osztályos diákok és 19 éven felüliek) a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Mindkét helyszínen délelőtt 10 órától kezdődik a rendezvény. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a Csíki Moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A magyar költészet napján Versünnepet tartanak a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában a József Attila Emléknapok keretében. A rendezvénysorozat április 11-én 14 órától kezdődik az iskola dísztermében. A Petőfi Kávéházban 19.30-tól Lélekhang címmel megzenésített verseket lehet meghallgatni Márkos Melissa (ének), Ferencz Levente (akusztikus gitár), Dezső Roland (szóló gitár), Siklódi Árpád (basszus gitár) és Borsos Zsolt (dob) előadásában. Illusztrációk: Sipos Ottilia.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Zsongás a magyar költészet napján Erdélyben is
Erdélyben is számos eseménnyel ünnepelték hétfőn a magyar költészetet. A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik, de érdemes hozzátenni, hogy például Márai Sándor is ezen a napon született – adja hírül a kronika.ro.
Csíkszeredában iskolákban, könyvtárban, a helyi kulturális központban, a színházban, különböző előadótermekben, sőt még a színház lépcsőin is a költészetet ünnepelték hétfőn. Nagy volt az érdeklődés az Agora Alapítvány és a csíkszeredai önkormányzat által meghirdetett szavalóverseny iránt, amire a szervezők nem kis meglepetésére 132-en jelentkeztek.
„Nagyon örülünk ennek a rengeteg szavalónak. A kicsik vannak a legtöbben, 88-an jelentkeztek Csíkszeredából és a környező falvakból. Minden évben évfordulós költők versei közül választhatnak a versenyzők" – mondta el Sántha Zsuzsanna, az egyik szervező. A Csíkcsicsóból érkezett ötödik és hatodik osztályos diákok elmondták, szeretnek verset olvasni és mondani, Kosztolányi Dezsőt, Romhányi Józsefet és Szilágyi Domokost emlegették. A nyertes szavalók felléphetnek a Role zenekar gálaestjén április 16-án 18 órától, amikor is a csíki moziban levetítik a zenekar Pille című filmjét.
A Csíki Játékszín egész napos rendezvénysorozattal készült a magyar költészet napja alkalmából. Akárcsak az elmúlt években, József Attila születésnapján délelőtt 11 órától 11 színész 11 verssel köszöntötte a szép számban jelen lévő hallgatóságot. „Napjainkban a humanizmus mély válságával szembesülünk. Nem túl távoli vidékeken mérhetetlen szenvedést okozó véres háborúk dúlnak. Világunkban megállíthatatlanul szaporodnak a konfliktusok, robbanásig feszülnek az elvakult indulatok. Lélektől lélekig vészesen nő a távolság. Tizenegy művészünk magyar költők békevágyát szólaltatja meg. Egy olyan világ óhajtását, ahol az emberek nyitott szívvel fordulnak egymás felé" – fogalmazott Parászka Miklós, a színház igazgatója.
Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Babits Mihály, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes verseit Kosztándi Zsolt, Dálnoky Csilla, Bilibók Attila, Bende Sándor, Lőrincz András, Bokor Andrea, Pap Tibor, Zsigmond Éva Beáta, Puskás László, Márdírosz Ágnes és Keresztes Szabolcs tolmácsolásában hallgathatta meg a közönség.
Délután a Hunyadi László Kamarateremben Egy szenvedély margójára címmel Pilinszky János versei, naplórészletei hangzottak el a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem harmadéves színész szakos hallgatói előadásában. A műsort Gyéresi Júlia állította össze. Este a csíki moziban Bálint Márta színművész Székely János 677 sora című előadását lehet megtekinteni.
Villámcsődület Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium diákkórusa és a Figura Stúdió Színház művészei közreműködésével a város három helyszínén tartottak villámcsődületet hétfőn a déli órákban. A kórus megzenésített verseket adott elő, Boros Mária, Vajda Gyöngyvér és Moşu Norbert László színművészek pedig egy-egy verset szavaltak el a költészetnapi rögtönzött előadáson, a városközpontban, a Szent István-téren és a művelődési házzal szemközti parkban.
Az eseménnyel a kultúra, a költészet és a versek fontosságára kívánták ráirányítani minél több ember figyelmét a szervezők. „Azért választjuk az előadás ezen formáját, mert olyan emberekhez is elérhet az üzenet, akik általában nem vesznek részt kulturális eseményeken. Ha csak egy gondolatot indít el az emberekben a rövid műsor, már elértük a célunkat" – mondta a kronika.ro-nak Fórika Sebestyén, a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.
Erdély-szerte számos egyéb programmal is készültek a jeles napon: a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban például hétfőn este az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében tucatnyi költő olvas fel műveiből. Erdélyi díjazottak a Versünnepen
Az erdélyi versenyzőket is felvonultató Versünnep Fesztivál döntőjét egyébként vasárnap este tartották a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A verseny fődíját, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását, valamint a 300 ezer forintos pénzjutalmat Lőrinc Tímea zentai színésznő nyerte. A Versünnep Fesztivál különdíját 50 ezer forintos pénzjutalommal a sepsiszentgyörgyi Albert-Nagy Ákos egyetemi hallgató kapta. A megzenésített vers kategória győztesét, az erdélyi Mácsafej zenekart a Budapesti Operettszínház díjával is jutalmazták.
Idén tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Versünnep Fesztivált, amelyre hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriában nevezhettek.
Budapesten egyébként hétfőn zajlik a hatodik Versmaraton: a Magyar Rádió Márványtermében kortárs magyar költők tizenkét órán át olvassák fel szerzeményeiket a költészet napja alkalmából. Az eseményen a Magyar Kiadó Napló gondozásában megjelent Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában. A kiadó vezetője, Oláh János hangsúlyozta: a kötetben 40 irodalmi folyóirat és műhely tavalyi verstermésének legjava szerepel – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Berzsenyitől élni tanulni
Felolvasómaraton a könyvvásáron
Egy jeles magyar költő teljes életművének megszólaltatása pár éve a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár különleges színfoltjává vált. Gyéresi Júlia színművésznő, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára – Pilinszky János és Radnóti Miklós összes versének felolvasása után – idén Berzsenyi Dániel költői üzenetét tolmácsolja több órán át. A maratonra november 11-én, pénteken 15 órától kerül sor a Nemzeti Színház protokolltermében.
– Miért éppen Berzsenyire esett a választás?
– A költőt idén kétszeresen is ünnepelhetjük, ugyanis 240 éve született és 180 éve hunyt el. Amint azt Nemes Nagy Ágnes megjegyzi róla: költészetének stílusa és nyelvezete alapján jellegzetesen 18. századi költőnek tekinthető. Habitusa alapján szintén: "Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt". A korszak legjelentősebb alkotói között szerepel Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály mellett, nekik köszönhetjük, hogy artikulált beszédű nemzet lettünk. Nemes Nagy szerint Berzsenyi nyelve az adott körülmények között a lehető legmodernebb, rettentően merész és eredeti.
– A tavaly hatórás maratoni felolvasásnak lehettek résztvevői a költészet szerelmesei. Berzsenyi összes versének felolvasása mennyi időt vesz igénybe?
– A teljes életmű meghangosítása mindössze négy órába telik. Ennek az az oka, hogy Berzsenyi 41 éves korában, 1817-ben abbahagyta a versírást. Kölcsey Ferenc bántó kritikája hallgattatta el. Kölcsey éppen azt nehezményezte, ami Berzsenyit annyira egyedivé teszi: "a stylus praeponderál" – írja –, nyelvezetét néhol túlzottan dagályosnak, provinciálisnak, helyenként diszharmonikusnak érzi. Berzsenyit annyira váratlanul és készületlenül éri a fővárosi poéta lekicsinylő kritikája, hogy utána hosszú ideig betegeskedik. Kazinczynak ezt írja: ,,A rossz ember, minthogy építeni nem tud, rontani akar". Mindannyian tudjuk, a saját bőrünkön megtapasztalhattuk nemegyszer, hogy az elutasítás nagyon nagy sérüléseket tud okozni.
– Mit jelent számodra Berzsenyi hangján szólni?
– Nagyon jó érzés. Amint mondom cizellált versmondatait, magam előtt látom zömök testalkatát, bozontos fejét, átható tekintetét, érzem szenvedélyes lelkületét. Hedonizmus és tragikum, nyerseség és zeneiség, a test és a lélek szükségleteinek elemi erejű kivetülése, ez mind Berzsenyi. És még sok más: a befogadó testi, lelki, szellemi ráhangolódásától függően mindig találni költészetében megfejtésre váró, rejtett tartalmakat.
– Van-e kedvenc Berzsenyi-versed?
– Jelenleg az Osztályrészem című vers rezonál bennem a legerőteljesebben: "Béke már részem: lekötöm hajómat,/ Semmi tündérkép soha fel nem oldja". Én is életemnek abba a korszakába érkeztem, amikor jobban érzem magam a természet közelében, mint a zsúfolt városokban. Az idill azonban nem lehet tökéletes, mint ahogyan Berzsenyinél sem az, mert a mindennapok prózaibbak annál. De vágyni lehet rá.
– Mi lehet Berzsenyi üzenete a mai olvasóhoz, hallgatóhoz?
– A mai fiatalok, felnőttek és szépkorúak számára Berzsenyi költészete talán túlzó elragadtatottságot közvetít, azonban, ha hagyjuk, hogy hasson ránk, a versek felszíne és mélye egyaránt rejt szépségeket és nyugtalanító titkokat. A semmilyet, a langyosat nem fogadja be, úgy lüktetnek sorai, ahogyan a vér pulzál. Erő van bennük, büszkeség, szabadságvágy, természetközeliség, vadság: "…jertek, ide, s velem élni s halni tanuljatok". Igen, a zsigeri szenvedélyt, a vitalitást – ha oézisének aktuális üzenetét kutatjuk – el lehetne lesni ebben a gyűlölettől eltorzult, együttérzésmentes mai világunkban.
Nagy Székely IIdikó
Népújság (Marosvásárhely)

Kocsis Zoltán
Hatvannégy éves korában, november 6-án, vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester – közölte a zenekar.
„A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen.” Temetéséről később intézkednek – olvasható közleményükben.
A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész halálának híréről Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter is beszámolt a Facebookon.
Október közepén arról szóltak a hírek, hogy a 2012-ben aortaműtéten átesett Kocsis Zoltán számára több hónapos pihenőt írtak elő az orvosok, emiatt külföldi és hazai koncertjei többségét is lemondták.
Méltatói egyöntetűen vallják: univerzális zseni volt, a földöntúli tehetség megtestesülése. Pilinszky János – akivel a harmincegy évnyi korkülönbség ellenére közeli barátságban állt – Mozarthoz, Dosztojevszkijhez és József Attilához hasonlította egy beszélgetésben.
Kocsis mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette, nemcsak a legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszást meghalló borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló intellektusa is – írta róla a Zeneakadémia rektora.
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani
Kötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral.
– Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól?
– Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének.
Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot).
– Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok?
– A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást.
Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké.
– A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak?
– Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág.
– Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók…
– A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán.
A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön.
Pál Bíborka
Hargita Népe (Csíkszereda)

Fantomok és szárnyasok a Helikon Esten
Három verseskötettel ismerkedhettek meg a jelenlévők péntek délután a Gaudeamus könyvesboltban: a Helikon Estek rendezvényén Horváth Benji, Nagy Kata és Tolvaj Zoltán költőkkel László Noémi beszélgetett.
Miről ír a költő, szubjektíven önmagáról vagy sem, a meghívottak romantikus vagy klasszikus költőnek tartják magukat, ezekkel a kérdésekkel indította el a beszélgetést László Noémi.
Tolvaj Zoltán, akinek a Fantomiker című kötetét mutatták be, nagyon romantikus költőnek vallotta magát 20 évvel ezelőtt, ám ma már nem feltétlenül követi ezt az ideált. Ennek oka lehet az is, hogy a Telep Csoport a klasszikus irányvonalat követi, így a korszellem miatt szakított ő is a romantikus ideállal. Szerinte a romantikus költőkép kialakulása köszönhető a blogoszférának is, hisz a blogok számtalan költőt emeltek ki, és erre a felületre a radikális őszinteség a jellemző.
Horváth Benji, Az amnézia útja kötet szerzője, a két ideál között egyensúlyozik, és tudatosan figyel arra, hogy a kettő egyszerre tudjon érvényesülni, próbál kívülről, távolabbról szemlélődve írni, nemcsak belülről.
Nagy Kata az itt bemutatott, és a következő kötetében is el akar fordulni attól, hogy ennyit mutasson meg önmagából, erre utal a mostani kötetének a címe is, Inkognítóablak, amely sugallja, hogy meg akar mutatni valamit magából, de ugyanakkor el is akar takarni valamit. Hasonló kettősség jellemzi Tolvaj Zoltán kötetcímét is.
László Noémi a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy a kötetben szereplő versek közül hány jelent már meg folyóiratban, vagy bármilyen más online vagy offline felületen. Egyedül Nagy Kata publikálta a versei felét máshol, Horváth Benji és Tolvaj Zoltán csak néhányat. László Noémi szerint 15-20 éve még az volt a gyakorlat, hogy ha egy vers megjelent egy folyóiratban, akkor azt a költő kiengedte a kezéből. Mindhárom meghívott megegyezett abban, hogy ez ma már nem így van, sőt Horváth Benji kiemelte, ő bíztatja a fiatal költőket, akik a Helikonban publikálnak, hogy ne féljenek a közlés után is változtatni verseiken, ha úgy érzik szükségesnek.
A következő kérdéskör előtt László Noémi megkérte a meghívottakat, hogy olvassanak fel egy-egy verset a köteteikből, Tolvaj Zoltán Keserű fog című versét, Nagy Kata Tájékozodás bajban alkotását, míg Horváth Benji Kelenföld című költeményét olvasta fel.
Nagy Kata és Tolvaj Zoltán verseiben érződik Pilinszky János, József Attila vagy Nemes Nagy Ágnes hatása. Nagy Kata szerint annyira beleivódott Pilinszky és József Attila, hogy észre sem veszi, ha hozzájuk nyúl vissza. Tolvaj is hasonlóan elmélyült már Pilinszky vagy Nemes Nagy Ágnes költészetében, így szerinte neki már szabad rosszat mondania róluk, hisz annyira beleivódtak már és ismeri őket, hogy nem tud szent tehénként tekinteni rájuk, képes meglátni bennük a hibát, és ezeket a tökéletlenségeket szeretné megmutatni, persze nem kultuszromboló módon.
Egy újabb kör felolvasás után, László Noémi arra volt kíváncsi, milyen tudatállapotban írták a költők a kötetben szereplő verseket. Mint kiderült, Horváth Benji és Nagy Kata is józanon írta, ám nem egyeztek meg abban, pontosan mi a józan, és mi a tudatmódosult állapot. Horváth szerint nem is igazán lényeges az, hogy milyen állapotban volt, amikor írta a verset, az utómunka sokkal fontosabb. Horváth kijelentésére Tolvaj Zoltán kimondta az est végmondatát: „Egy verset nem lehet befejezni, csak abbahagyni.”
SARÁNY ORSOLYA
Szabadság (Kolozsvár)

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában
MTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.
Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani.
Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt.
Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni.
Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár)

„Por és Istenpor vagyunk…”
Milyen lesz az a visszaröpülés, /amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, / kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. (Pilinszky János)
Karácsony második ünnepén, Szent István első vértanú napján különösen nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, a búcsúztatáshoz. Az isteni ige megtestesülését ünnepeljük, azt, hogy az örökkévaló Isten szent fiában a történelemben tapasztalható, mondhatni fogható módon kimondta, kinyilatkoztatta magát és kétezer évvel ezelőtt konkrét választ adott két nagyon fontos kérdésre. A megtestesülés óta már nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, milyen az Isten. Isten olyan, mint a megtestesült ige, Jézus Krisztus. És ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen emberré kell lennünk, akkor a választ szintén Jézus Krisztusban maga a Teremtő adja meg nekünk. Olyanokká, mint Jézus Krisztus. S amikor most a főesperes úr koporsója mellett hitvallást teszünk az ige megtestesüléséről, akkor azt is hozzá kell tennünk a hitvallásunkhoz, hogy minden emberi életben, minden hittel megélt, reménységben megharcolt és szeretetben odaadott életben a sokszor oly távolinak tűnő, „rejtőzködő” Isten mutat meg magából egy darabot. József Attilával vallom én is most e koporsó mellett: „Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. / Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek.”
Egy történet szerint két szerzetes azt olvasta valahol, hogy messze tőlük létezik egy hely, ahol az ég és a föld összeér, egybeáll. Éppen ezért elindultak, hogy megkeressék ezt a helyet. Hosszú, fáradságos út után, sok-sok viszontagság közepette, de nagyon sok szép tapasztalatot szerezve fáradtan érkeztek meg a helyhez, ahol egy ajtóba botlottak. Miután bátorságukat összeszedve, de mégis félve-remegve beléptek az ajtón, rá kellett döbbenniük, hogy az ajtón keresztül abba a cellába léptek be, ahonnan nagy reményekkel egykor elindultak.
A hely, ahol a föld és az ég összeér, nem más, mint az a tér, ahol éppen most vagyunk, nem más, mint a testünk, amely lélegzik még, nem más, mint a lelkünk, mert test, szellem és lélek hármasságában és mégis egységében élünk mindaddig, amíg nem marad más belőlünk, mint a lelkünk, az „Istenpor”, csak néhány porszem és a szeretni tudásunk.
Ezekben az órákban nem az a dolgunk, hogy elhunyt testvérünk életét méltassuk, hanem hogy Isten igéjének vigasztalását befogadjuk abban az eucharisztikus közösségben, amellyel maga a testté lett ige, az Úr Jézus Krisztus jön közénk a maga valóságos jelenlétével és vigasztalásával. Mindezek mellett persze engednünk kell, hogy e vigasztalás elhunyt testvérünk életéből áradjon ránk.
Főesperes urat jó negyedévszázaddal ezelőtt ismertem meg, amikor még olyan serdülő fiatal voltam, aki egyszerre küszködött a lázadó korszakával és a biztonság, a biztos pontok keresésével. „Mindentől messze, de a szívhez közel, csinálj csodát és én elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog…”, valahol ezzel az életérzéssel, ettől a vágytól hajtva kerestem valami biztosat. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy pont akkor, 14 évesen, Székelyudvarhelyen, az általa szervezett és vezetett egyházközségben egy olyan egyházképem alakulhatott ki, ami a biztonságról beszélt, ahol biztonságban tudhattam magam, ahol jó volt részt venni a szentmiséken, zarándoklatokon, ifjúsági órákon, hittanórákon, mondjam ki: ahol jó volt katolikusnak lenni. A pezsgő vallási élet, amelyet ott szervezett, sokunknak volt mentsvára és melegágya, sok nem csak papi, de tanítói, orvosi, színészi, és ki tudja még hányfajta hivatásnak. Élmény volt a Szent Miklós hegyére járni, oda tartozni és megtapasztalni, hogy a sokszor merevnek tűnő struktúrák mögött hiteles élet alakulhat, amely az egyházhoz való hűségből és szeretetből fakad.
Azt tapasztaljuk, hogy minden ember élete valamilyen projekt mentén alakul. Mintha csak akkor lenne jogunk az élethez, ha valami nagy projekt részesei vagy éppen levezénylői lehetünk, mintha csak akkor lenne az élet vállalható, ha egy személyes nagy projekt igazolná azt. Főesperes úr életéből számtalan nagy projektet említhetnénk, amiket ő tényleg úgy harcolt meg és vitt teljesedésbe, mintha a saját élete függött volna tőle, mintha a saját értékessége, az életének értelme lenne az. Mindig azon volt, hogy valami újat, szebbet, jobbat hozzon létre és másokat is motivált, hogy kezdeményezzenek, lépjenek, tervezzenek. Amikor kicsinyhitűen én magam kerültem olyan helyzetbe, hogy a szükség egy ilyen projekt kivitelezésére indított, ő maga volt, aki bátorított: „hozzá kell fogni, István, minden esélytelenség ellenére, még a félelmeid ellenére is – mondta nekem, mert ha nem fogunk hozzá, nem lesz soha semmi”. S valahogy így lett az ő tervei mentén gabonásból hittan és ifjúsági terem Csíkszentgyörgyön, ferences zárda, óvoda a Mallersdorfi nővéreknek, szép modern temploma a Bethlen-negyedieknek, papi öregotthona az egyházmegye kiérdemesült papságának, Márton Áron ifjúsági háza, és még ki tudja mi mindene a Székelyudvarhelyieknek, így lett önálló plébániája a szombatfalviaknak, temploma a boldogfalviaknak, Szent István temploma a Donát negyedieknek, bölcsődéje és óvodája sok magyar katolikus és nem katolikus gyermeknek, szállása sok Kolozsváron tanuló székelyföldi egyetemistának, hogy csak a fontosabb projekteket említsem. Sokszor kérdeztem, hogy mi szükség az ezekért vállalt sok vitára, küzdelemre, konfrontálódásra, álmatlan éjszakára, konfliktusra emberekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, paptestvérrel, elöljárókkal. Nem találtam más választ, mert nem is kaphattam, mint azt, hogy Isten és az egyház iránti szeretet miatt és csakis ebből kifolyólag, mert csak emiatt érdemes. Az egyházáért mindent képes lett volna odaadni és feláldozni: pénzt, energiát, időt, kapcsolatait, sokszor családtagjait, álmait.
Mindezek mellett és mögött nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a főesperes úrnak nem csupán kövekhez köthető tervei voltak. A közösségépítés és -formálás olyan formáját művelte mindenekelőtt Csíkszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, amelyben a személyességnek hihetetlen szerepe volt. Nem legenda, hogy név szerint ismerte a csíkszentgyörgyieket, és ha egy nevet említettünk neki akár Udvarhelyről, akár kolozsvári hívei közül, rögtön tudta kötni azt, nem csupán egy lakcímhez, de egy fontos eseményhez, élethelyzethez, sokszor gondhoz, problémához.
És nem csak ezek a kedves ismerősök, egykori hívek és éppen aktuális rábízottak, de bárki, aki szükséget szenvedett valamiben, aki kért tőle valamit, az nem távozhatott üres tarisznyával, mert figyelmességben és nagyvonalúságban nem lehetett versenyezni vele. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy ő ne tudjon segíteni, hogy ne találjon valami megoldást, hogy ne olyan megoldást találjon, ami valóban segítségére van a szükséget szenvedőnek. Főesperesként mindig igyekezett bizalmasan kezelni papjai gondját, kiállni mellettük, ha bármivel kikezdték őket.
Nagy álma volt, hogy a „kőszentmihály” terv, a templom restaurálását megvalósíthassa, levezethesse. És ez most nem adatott meg neki. Kicsit olyan ez most, mint Dávid király templomépítési projektje, amit az Úr nem írt alá Dávidnak. Nátán próféta tolmácsolta neki a drámai üzenetet.
A halálos ágyon kiesik a kezünkből minden projekt. Az életünk projektek mentén teljesedik ki, de soha nem projektjeink által teljesedik be! A halálos ágyon elveszítjük az általunk kontrollált biztonságunkat, elveszti számunkra az értékét mások elismerése és elporlad korábbi hatalmunk és sok önző akaratunk. Választás elé kerülünk, a sok kicsi választás után végre az igazi döntés elé: én akarom adni magamnak az életet vagy a Jóistentől fogadom el azt. Amikor már tudtuk, hogy baj van, írtam neki egy smst, amelyben ez állt: „Imádkozom érted! Bízom benne, hogy ebben a helyzetben is tapasztalod a Jóisten jelenlétét, és most csak az Ő jelenlétére összpontosítasz.”
A legutolsó találkozásunkkor tudta, hogy az egyetemisták esti miséjére siettem. Búcsúzáskor csak ennyit mondott: Üdvözlöm a fiatalokat, a rád bízottakat! Amikor már tényleg csak a betegségére kellett volna összpontosítania, akkor is megmaradt ilyen figyelmesnek, érdeklődőnek.
Én ezt a lelkigyakorlatozást láttam ebben a kegyetlen folyamatban, amit végig kellett élnie az elmúlt két hónapban. Szépen, lassan engedte el a projektjei által megteremtett biztonságát, elengedett mindenféle elismerést és hatalmat, és az akaratából és akaratosságából is csak arra őrzött meg egy parányit, hogy kapcsolatban maradhasson a látogatóival, mellette virrasztó rokonaival, lelki gyermekével, a szentségeket kiszolgáltató „papfiaival” és paptestvéreivel. Gyakran imádkozták Szent Ignác suscipe-imáját: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet és egészen akaratomat. Mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked Uram visszaadom. Mindenem a Tiéd, rendelkezzél vele akaratod szerint. Add nekem a szeretetet és kegyelmet, mert ez elég nekem. Szépen ment el! Mintegy belelehelve lelkét Teremtője biztos karjaiba, egyesülve azokkal, akik megelőzték őt ebben a nagy elengedésben és átmenetben. Az „Istenpor”, amit magában hordott immáron, örökre egyesült azzal az Istennel, akitől származott, és akit magában hordozva tanúskodott földi életében. Amikor most utolsó útjára indítjuk, hogy ott nyugodjon, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt, adjunk hálát érte, köszönjük meg mindazt, amivel általa a Teremtő megajándékozott minket, és valljuk meg mi is a költővel, hogy nemcsak por, de Istenpor vagyunk. S visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek. Ámen.
Takó István plébánosnak, egyetemi lelkésznek a Szent Mihály-templomban Kovács Sándor lelki üdvösségéért bemutatott szentmiséjén elhangzott prédikációja Szabadság (Kolozsvár)