Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pettenkofer Péter
1 tétel
2017. január 19.
Hajszálgyökereink mentén
Több mint egy évtizede annak, hogy az akkor még nyomtatott hetilapként létező Erdélyi Riport Etnosz címmel időszaki melléklettel is rendelkezett. A század első éveiben a riporter sorra járta a Romániában élő nem magyar kisebbségeket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig, előcsalva az egységes nemzetállam egyszínű ideológiai elkendőzője alól az ugyancsak tiri-tarka, élő etnikai szőttes küszködő darabjait.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a sorozatot két kötetbe szerkesztve, A Klisszúra titkai – Zárványok és szórványok a Partiumtól Dobrudzsáig (2006) és A nemlétezők lázadása (2009) címmel könyvformában is kiadták. A tízes évek elején a riportutak kacskaringói elsősorban a román többségű vidékek magyar településszigeteihez vezettek. A riportok könyv formájában két kötetre osztva jelentek meg: a Zárványok és szórványok III. köteteként: Csodaváróktól, csodateremtőkig (2011) és a Váradhegyalja – Egy világ a város körül (2014) címmel.
A legújabb kötet, immár az ötödik válogatás – Besztercétől a Bánságig (2016) – újrajárja a magyar szórványvidék egy részét, számba veszi és rögzíti a 2011–13 közötti szívszorító, de nem reménytelen szórványállapotokat.
Szimbolikus helyről, a Beszterce megyei zsákfaluból, Cegőtelkéről – László herceg híres kerlési csatája színhelye közeléből, onnan ahol a későbbi szent királyunk megmenti a pogány karmaiból a magyar lányt – indulva ereszkedik le Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át Végvárig, a Bánság temesi részének déli pereméig.
A kötet betekintést kínál a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba; s a jó negyedszázada a névtelenségből hirtelen a világsajtó címoldalaira robbant kis tövisháti falu, Szilágymenyő küzdelmébe, amely a környező magyar településekkel való összefogásban képzeli el fejlődését és képesnek tartja magát kinőni a „csak idillikus természet-közeli menedék” állapotából.
Szerét ejthetjük az egykoron virágzó fazekassággal rendelkező Sebes-Körös menti, a ma is életerős partiumi magyar végvár, Rév megismerésének, ahol a politikum és az egyház összefogása határozza meg nemcsak a lassan, de fogyatkozó magyar közösség, hanem az egész többnemzetiségű település fejlődését. Várad felé lecsorogva a folyón két apró település sajátosságaival kínál meg a szerző: Pósalakéval, ahol „bármi is történjék, az mind az egyházhoz, személyesen a tiszteletes úrhoz köthető” és Fugyiéval, ahol aszfaltról kőre vált az út ugyan, de történelmi országútja elér 1236-ig.
A riporterrel újra felkeressük szülőhelyét, a magyar végnapjait élő Pankotát, ahol megszűnt létezni a művelődési ház és ahol kultúrára nemigen telik a közpénzből. „A megye legszebb barokk kastélya termeiben valamikor, a művészet- és irodalompártoló Dietrich József báró és utódja idejében előkelő társaságok vendégeskedtek. Szalonjaiban Liszt Ferenc koncertezett, Jókai Mór tette tiszteletét, de ma már a hazajáró lelkek sem járnak oda kísérteni… A kapuja zárva, jó néhány ablaka betörve, még a hatalmas kovácsoltvas ajtók – a fémművesség remekei – egyike-másikának lába kelt” – szomorkodik Pettenkofer Péter a városka mindentudó lokálpatriótája.
Házalásunk új állomása az a Gyorok, ahol 2013-ban csak öt gyereket írattak be magyar oktatásra. „Négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek” – panaszkodik a tanítónő. A riporter keserűen konstatálja, hogy: „A Fehér Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpádkori alapítású településein egyetlen magyar anyától és apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést…”
Tanúi lehetünk, hogy a Simonyifalvát, Bélzerindet és Vadászt is magába foglaló Tőzmiske valóban élni akaró, fejlődő község, s végül eljutunk az alig 200 éves múltra visszatekintő telepes faluba, a temesi Végvárra, ahol ma is olyan összetartó, szervezett közösség él, hogy bármelyik magyar többségű település számára is példaképül szolgálhatna.
A kötet riportjaiban a szerző választékos magyar nyelven tájakat rajzol meg, azonban a történetek igazi főszereplői nem a tájak, nem a műemlékek, hanem a magyarságukat ott megélő emberi közösségek és az azokat összetartó, a riportokban megszólaló hétköznapi hősök, lokálpatrióták, tisztségviselők, azok az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítés élharcosai, akik munkálkodása nyomán bizonyosan megállapítható, hogy e települések közösségei nem csupán magyar múlttal, hanem jelennel, s minden lélekszámbeli fogyatkozás ellenére jövővel is rendelkeznek.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. január 25-én, szerdán 17 órakor a Jelen Ház nagytermében A számontartott nemzet címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez.
Szilágyi Aladár két újabb riportkötetét: A számontartott ország –Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben; és az Etnosz sorozat új válogatását: Besztercétől a Bánságig Réhon József nyugalmazott tanár mutatja be, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője beszélget a szerzővel.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Nyugati Jelen (Arad)
Több mint egy évtizede annak, hogy az akkor még nyomtatott hetilapként létező Erdélyi Riport Etnosz címmel időszaki melléklettel is rendelkezett. A század első éveiben a riporter sorra járta a Romániában élő nem magyar kisebbségeket a szatmári sváboktól a Konstanca megyei arománokig, a deltai lipovánoktól a bánsági szerbekig, előcsalva az egységes nemzetállam egyszínű ideológiai elkendőzője alól az ugyancsak tiri-tarka, élő etnikai szőttes küszködő darabjait.
A pozitív fogadtatáson felbuzdulva a sorozatot két kötetbe szerkesztve, A Klisszúra titkai – Zárványok és szórványok a Partiumtól Dobrudzsáig (2006) és A nemlétezők lázadása (2009) címmel könyvformában is kiadták. A tízes évek elején a riportutak kacskaringói elsősorban a román többségű vidékek magyar településszigeteihez vezettek. A riportok könyv formájában két kötetre osztva jelentek meg: a Zárványok és szórványok III. köteteként: Csodaváróktól, csodateremtőkig (2011) és a Váradhegyalja – Egy világ a város körül (2014) címmel.
A legújabb kötet, immár az ötödik válogatás – Besztercétől a Bánságig (2016) – újrajárja a magyar szórványvidék egy részét, számba veszi és rögzíti a 2011–13 közötti szívszorító, de nem reménytelen szórványállapotokat.
Szimbolikus helyről, a Beszterce megyei zsákfaluból, Cegőtelkéről – László herceg híres kerlési csatája színhelye közeléből, onnan ahol a későbbi szent királyunk megmenti a pogány karmaiból a magyar lányt – indulva ereszkedik le Máramaroson át a Partiumba, innen pedig Arad-hegyalján át Végvárig, a Bánság temesi részének déli pereméig.
A kötet betekintést kínál a hagyományokban gazdag, ám rohamosan fogyatkozó máramarosszigeti magyarság mindennapjaiba; s a jó negyedszázada a névtelenségből hirtelen a világsajtó címoldalaira robbant kis tövisháti falu, Szilágymenyő küzdelmébe, amely a környező magyar településekkel való összefogásban képzeli el fejlődését és képesnek tartja magát kinőni a „csak idillikus természet-közeli menedék” állapotából.
Szerét ejthetjük az egykoron virágzó fazekassággal rendelkező Sebes-Körös menti, a ma is életerős partiumi magyar végvár, Rév megismerésének, ahol a politikum és az egyház összefogása határozza meg nemcsak a lassan, de fogyatkozó magyar közösség, hanem az egész többnemzetiségű település fejlődését. Várad felé lecsorogva a folyón két apró település sajátosságaival kínál meg a szerző: Pósalakéval, ahol „bármi is történjék, az mind az egyházhoz, személyesen a tiszteletes úrhoz köthető” és Fugyiéval, ahol aszfaltról kőre vált az út ugyan, de történelmi országútja elér 1236-ig.
A riporterrel újra felkeressük szülőhelyét, a magyar végnapjait élő Pankotát, ahol megszűnt létezni a művelődési ház és ahol kultúrára nemigen telik a közpénzből. „A megye legszebb barokk kastélya termeiben valamikor, a művészet- és irodalompártoló Dietrich József báró és utódja idejében előkelő társaságok vendégeskedtek. Szalonjaiban Liszt Ferenc koncertezett, Jókai Mór tette tiszteletét, de ma már a hazajáró lelkek sem járnak oda kísérteni… A kapuja zárva, jó néhány ablaka betörve, még a hatalmas kovácsoltvas ajtók – a fémművesség remekei – egyike-másikának lába kelt” – szomorkodik Pettenkofer Péter a városka mindentudó lokálpatriótája.
Házalásunk új állomása az a Gyorok, ahol 2013-ban csak öt gyereket írattak be magyar oktatásra. „Négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek” – panaszkodik a tanítónő. A riporter keserűen konstatálja, hogy: „A Fehér Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpádkori alapítású településein egyetlen magyar anyától és apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést…”
Tanúi lehetünk, hogy a Simonyifalvát, Bélzerindet és Vadászt is magába foglaló Tőzmiske valóban élni akaró, fejlődő község, s végül eljutunk az alig 200 éves múltra visszatekintő telepes faluba, a temesi Végvárra, ahol ma is olyan összetartó, szervezett közösség él, hogy bármelyik magyar többségű település számára is példaképül szolgálhatna.
A kötet riportjaiban a szerző választékos magyar nyelven tájakat rajzol meg, azonban a történetek igazi főszereplői nem a tájak, nem a műemlékek, hanem a magyarságukat ott megélő emberi közösségek és az azokat összetartó, a riportokban megszólaló hétköznapi hősök, lokálpatrióták, tisztségviselők, azok az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítés élharcosai, akik munkálkodása nyomán bizonyosan megállapítható, hogy e települések közösségei nem csupán magyar múlttal, hanem jelennel, s minden lélekszámbeli fogyatkozás ellenére jövővel is rendelkeznek.
o0o
Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete 2017. január 25-én, szerdán 17 órakor a Jelen Ház nagytermében A számontartott nemzet címmel könyvbemutatóval egybekötött irodalmi estet rendez.
Szilágyi Aladár két újabb riportkötetét: A számontartott ország –Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben; és az Etnosz sorozat új válogatását: Besztercétől a Bánságig Réhon József nyugalmazott tanár mutatja be, majd Szűcs László, a Várad irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője beszélget a szerzővel.
Az est házigazdája: Murvai Miklós.
Nyugati Jelen (Arad)