Erdélyi magyar író, Székely János "Caligula helytartója" című drámáját mutatta be dec. 19-én a Pécsi Nemzeti Színház. A darab valós történelmi helyzeten alapul: Caligula császár a római birodalom népeit - köztük a júdeai zsidókat is - arra kötelezte, hogy templomaikban helyezzék el az uralkodó szobrát. Petronius helytartó azonban - megértvén, hogy a zsidók inkább meghalnak, mintsem istenüket sértő tettet hajtsanak végre - megtagadja a parancsot, s ezzel saját halálos ítéletét írja alá. A Soós Péter rendezte pécsi előadás a szembenálló felek közti párbeszéd és megértés lehetőségeinek határait kutató drámai párbeszédekre helyezte a hangsúlyt, s arra a kérdésre is választ keres, hogy felelőssé tehető-e egy egész nép választott vezetőinek bűneiért, ha a zsarnokságot eltűrve bűnrészessé válik. /MTI/

Jászai Mari-díjat kapott Szélyes Ferenc színművész, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Elmondta: a társulat Csehov Cseresznyéskertjével és Janusz Glowacki Negyedik nővérével turnézott a Vendégségben Budapesten rendezvényen, és útban hazafelé érte utol a hír. Szélyes a rangos magyar állami elismerést március 14-én veszi át a budapesti Iparművészeti Múzeum aulájában tartandó ünnepségen. A társulat vezető színésze az utóbbi évadok valamennyi produkciójában szerepelt. A magyar tagozat következő előadásában, Székely János Caligula helytartója című drámájában Petroniust alakítja /Lokodi Imre: Szélyes Ferenc Jászai-díjas. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

Elfogadták Kovászna megye zászlótervét
Kovászna Megye Tanácsa tegnapi soros ülésén többségi szavazattal elfogadta a megye zászlótervét, melyet felterjeszt a kormány általi elfogadásra. Tulajdonképpen a már 2008-ban elfogadott, ám a román igazságszolgáltatás által megsemmisített zászlóról van szó. A román tanácstagok ellene szavaztak.
A címer és a zászló a két legjelentősebb jelkép, amely egyéniesít egy közigazgatási egységet, esetünkben Kovászna megyét – áll a határozattervezet indoklásában. A megye címerét 2007-ben fogadta el a kormány. 2008-ban a megyei tanács saját zászlót szavazott meg. Akkor még csak a címerhasználatot szabályozta a kormány. Amit törvény nem tilt, azt szabad alapon a megyeháza, de sok helyi önkormányzat is saját zászlót fogadott el. Kovászna és Hargita megye prefektusa azonban megtámadta a hatáskörébe tartozó önkormányzatok zászlait, s az igazságszolgáltatás javukra döntött. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke felvezetőjében elmondta: tulajdonképpen ebben az országban mindenütt máshol szabadon használhattak helyi vagy megyei zászlót, csak éppen Székelyföldön nem. A megyezászló elleni per végső tárgyalásán, a brassói táblabíróságon felhívta a bírói testület figyelmét, hogy székházuk előtt árbocon ott leng Brassó megye zászlaja. Ám ezt sem vették figyelembe, arra hivatkozva semmisítették meg Kovászna megye zászlaját, hogy törvény nem rendelkezik a zászlóhasználatról. Az elnök elmondta, az RMDSZ-nek sikerült elérnie ellenzékből, hogy végre szabályozzák a helyi és megyei zászlóhasználatot. Júniusban megjelent az erről szóló törvény. Minden kért lépést betartva most a testület elé terjesztik elfogadás végett a tervezetet. Az iratcsomót a közigazgatási minisztériumba kell felterjeszteni, az kikéri az Országos Heraldikai, Genealógiai és Pecséttani Bizottság szakvéleményét, s kedvező láttamozással a kormány elé kerül elfogadásra. A zászló fektetett téglalap alakú textília, melynek szélessége úgy aránylik a hosszához, mint 2:3. A téglalap kék mezejét széles aranysáv vágja 1–3–1 méretarányban. Az aranysáv közepét Kovászna megye hivatalos címere foglalja el. A zászló színeit a címer mázai határozzák meg. A pajzs mezejének kékjét kapta a két külső sáv, a középső a címerben levő nap mázát, aranyat kapott, arra utalva, a nap mindenkire ragyog (Petronius: Sol omnibus lucet). Sabin Calinic szociáldemokrata tanácstag közölte: számos román civil szervezet felkérésére emelkedett szóra. Kifogásolta, hogy a jelképben nincs román elem. A Kovászna megyei román közösség nem találja magát a zászlóban, nem érzi a magáénak. Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt vezérszónoka jelezte: ő sem találja magát Románia zászlajában. Calinic kardoskodott, ne csak a székely jelképek jelenjenek meg, hiszen mára megváltoztak a viszonyok, az etnikai arányok eltérőek. A román közösség javaslatát is előadta: helyezzék a megyecímert a román nemzeti színekre, legyen az alap piros-sárga-kék. Elhangzott, a helyi és megyei zászlók használatát szabályozó törvény konkrétan megtiltja a nemzeti színek és jelképek használatát. A tervet szavazásra bocsátották. A magyar tanácstagok megszavazták, a teremben tartózkodó három román tanácstag ellene voksolt.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kérünk több „csirkefejet”!
Sajnos, az utóbbi időben a trágárság elharapódzása figyelhető meg a sepsiszentgyörgyi színház színpadján. Gyakorlatilag lassan már nincs is színdarab trágárság nélkül. Ha nem szerepel az eredeti műben, akkor a színész viszi bele, mint ahogy a Vízkeresztben is történt: egy, a szövegkönyvben nem szereplő véletlen kapcsán improvizálása dörgedelmes káromlásban csúcsosodott ki, ami a biztosíték kiütéséhez vezetett, és véleményem papírra vetését eredményezte (lásd a Székely Hírmondó február 12-i számában).
Az utóbbi időben a közönség elégedetlensége sajnos olyan méreteket öltött, hogy sokan az első felvonás szünetében otthagyják az előadást felháborodásukban (lásd szilveszteri előadás). A színpadi trágárság miatt a színház nézőket veszít, elveszíti a nyugdíjas korosztályt, akik még az Úri murin nőttek fel, elveszíti a középkorúak azon kategóriáját, amely a durva színházat nem kedveli, elveszíti a kiskorúakat (és itt értek minden 18 év alatti gyereket), mert egy szülőt sem tölt el örömmel, ha gyereke a k…va ,vagy b…meg szavakkal dicsekedve tér haza a kultúra templomából.
És akkor kik maradnak a nézőtéren?
Aki azt gondolja, hogy játszó és figyelő, illetve előadó és befogadó nélkül létezhet színház, az téved. Ez kötelező feltétele a színház működésének. Szükség van a közönségre, nemcsak a finanszírozás, hanem a feed-back szempontjából is. Ha meg szükség van, tegyék vonzóvá számunkra! Miért nem lehet színesebbé, változatosabbá tenni az évad műsorprogramját, hogy ne csak a költői trágársággal, durva beszéddel, pucérkodással, altesti gesztusokkal teletűzdelt színművek kapjanak helyet?
És akkor itt kap létjogosultságot az általam említett cenzúra, amely oly nagy port kavart előző olvasói levelemben. Szerintem némely ilyen előadást ki lehetne cserélni, esetleg átírni durva jelenetektől, beszédektől teljesen mentes színdarabbá.
Azoknak, akik a cenzúra hallatán hüledeznek, megjegyezném, a demokráciában is létezhet cenzúra – itt gondolok például a kiskorúak személyiségfejlődésének a védelmére. Emellett létezik öncenzúra is, amikor az újságírók, műsorvezetők, de akár színészek is saját belátásuk szerint hallgatnak el vagy finomítanak szavakon, híreken, személyek minősítésén.
A cenzúra csúnya formája viszont az, amikor megakadályozzuk a véleménynyilvánítást, vagy elítéljük azt, aki nyíltan felvállalja a véleményét. Távol áll tőlem a színház- és főleg a kultúrakritika, de a szentgyörgyi színház mecénásaként úgy gondolom, jogomban áll pár száz, esetleg ezer ember véleményét megfogalmazni, és feltenni azt a költői kérdést: merre tart a színházunk? Mert Lukianosz dialógusa, Tertullianus egyházatya jegyzetei, Petronius Satyriconja a sepsiszentgyörgyi átlagos színházkedvelő polgárt annyira érdekli, mint amennyi hozzászólás sorakozik fel az egyik erdélyi magyar internetes portál szerkesztőjének nekem címzett eszmefuttatása végén.
És végül, de nem utolsósorban, kedves anonymusok, „Canis sine dentibus latrat” – javasolnám, vállaljátok véleményeteket, hozzászólásaitokat a helyesírási és fogalmazási hibákkal együtt (tisztelet a kivételnek), hiszen csak akkor tudunk igazán vitázni a színházról, kultúráról. Utolsó gondolatként megjegyezném, hogy Angliában még napjainkban sem elfogadott a nyílt színen folytatott trágár beszéd, a britek még ma sem tűrik meg a káromkodást a közbeszédben.
A trágár színdarab trágárságra nevel.
Szerintem a művészet nem sétálhat bele az öncélú trágárságnak, mint olcsó eszköznek a csapdájába.
Dr. András Pál. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elballagtak a marosvásárhelyi orvosisok
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem központi ballagási ünnepségét idén a Színház téren, a magyar végzősök búcsúztatóját pedig hagyományosan a Vártemplomban tartották pénteken.
Az elmúlt évek negatív tapasztalata után idén nem a sportcsarnokban, hanem a Színház téren ünnepelte 887 végzősét a MOGYE. Mindenkinek jutott hely és levegő, a felszólalókat pedig két óriáskivetítőn követhették azok is, akik hátrább, árnyékba húzódtak.
A ballagókat Leonard Azamfirei rektor román nyelven, Angela Borda rektorhelyettes angol nyelven búcsúztatta, és szólt hozzájuk a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, illetve Lucian Goga prefektus is. Az intézmény magyar rektorhelyettese, Nagy Előd elmondta, a tanárok igyekeztek a diákokat az egészségtudomány, a diagnózis és a terápia világába vezetni. „Tanulmányaitok végeztével belépőjegyet váltottatok a gyógyítás világába, ami hatással van az egyénre, a családra és a társadalomra egyaránt. Ezután folyamatos helytállásra van szükség, a tanulás sosem szűnik meg, mert lépést tartani a konkurenciával, a fejlődéssel csak akkor lehet, ha folyamatosan képezitek magatokat. Alkalmazkodni kell a modern orvosláshoz” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Ezután a három szak – általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti – tagozatonkénti évfolyamelsői búcsúztak tanáraiktól, az egyetemi közösségtől és egymástól, mondtak köszönetet oktatóiknak és családjaiknak.
A hippokratészi eskü
A hippokratészi eskü szövege egyetemenként kisebb mértékben változik, kifejezésekben eltér. A Magyar Orvosi Kamara által megalkotott Magyar Orvosetikai Kódex az orvosi esküre a következő szöveget javasolja: „Én, … esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az … egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.”
A hippokratészi eskü szövegét mondatonként, párhuzamosan olvasták fel román, magyar és angol nyelven, majd üdvrivalgással, ölelésekkel, fotózkodással ért véget az ünnepség.
A mintegy 80 perces ünnepség után a magyar tagozat végzősei és hozzátartozóik a Vártemplomba mentek, a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett rendezvényre, amelyet a magyar tagozat sajátjának tekint, és amelyet a várkertben óriáskivetítőn, illetve interneten is élőben lehetett követni.
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a fiatal szakembereket a MOGYE vezetősége és a Studium-Prospero Alapítvány nevében. „Önök a gyógyítással jegyezték el magukat, ez egy olyan kiváltság, amely kötelez is, szolgálatot jelent. Ne feledjék, hogy önökre a legnagyobb szükség éppen abban a közösségben van, amelyből származnak, ezért maradjanak itthon” – fogalmazott.
A MOGYE magyar tanárai nevében Jung János többek között Petronius („Nem egyéb az orvos, mint a lélek vigasza.”) és Bolyai („Nemcsak valamiből, hanem valamiért is kell élnünk.”) szavaival adott tanácsokat a hivatásról, a végzősök nevében pedig Tubák Nimród szólt az egybegyűltekhez.
„Elvégeztük. Egy magyar szó, mégis oly sok mindent jelent, mindenkinek mást és mást. Az, hogy itt állhatunk, ez az egész közösség érdeke: évfolyamunk jelentős része maradni szeretne, itthon, saját szülőföldünkön akarjuk gyógyítani saját népünket” – mondta, majd a szülőknek is üzent: „hadd engedjék, hogy repüljön a madár, hiszen az a madár, amely szereti itthon, az gyakran hazajár”Díjak, elismerések A magyar tagozat évfolyamelsőinek az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke, Szabó Béla adta át az oklevelet és pénzjutalmat jelentő Csőgör Lajos-díjakat: az általános orvosi karon Izsák Júlia, a fogorvosi karon Komporály Dénes, a gyógyszerészeti karon Benedek Brigitta, az asszisztensképzőn pedig Pál Ildikó Izabella érdemelte ki az elismerést. A MOGYE végzős gyógyszerészhallgatói számára idén alapított Dr. Formanek Gyula Emlékdíjat Gál Rékának ítélték. A rendezvény végén az összes végzős átvehette a Studium-Prospero Alapítvány díszoklevelét, végül a közösség elénekelte a magyar és székely himnuszt.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro