Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Peternák Miklós
3 tétel
2017. január 23.
A megkerülhetetlenné vált Magma
Hetedik születésnapját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér. A meghatározónak tartott első hét esztendő alatt biztos irányvonalat kapott a dinamikus kulturális intézmény, amelyet tárlatai mellett egyre alaposabb művészetpedagógiai tevékenység is jellemez. Tavaly a The New York Times világlap is cikkezett a Magmáról, ez jelentette számukra az Andy Warhol által emlegetett „tizenöt perces hírnevet”, ám ugyanakkor felerősítette az erdélyi média érdeklődését is.
A kiállítások szervezésekor Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila ma már a kevesebb több elvét alkalmazza, elegendőnek tartanának évente öt-hat tárlatot, de úgy látják, kapcsolódniuk kell a közismert kulturális rendezvényekhez (művészeti biennálék, PulzArt, Szent György Napok), így több tárlatmegnyitóval számolnak. Tavaly összesen harminc bejegyzés – azaz különféle rendezvény – szerepel honlapjukon, többet vállalnak, mint amennyit bírnak, de a felkérésekre sem tudnak nemet mondani. Voltak olyan esztendők, amikor havonta új kiállítással jelentkeztek, de rájöttek, egy-egy jelentősebb kortárs művészeti anyag bemutatásához nem elegendő egy hónap, így a fontosabb kiállítások újabban két-három hónapig látogathatók, ezekre műhelyfoglalkozásokat is „telepítenek”.
Egyre több fiatal jár a Magmába, a tárlatlátogatási szándék mellett ez főként a műhelyfoglalkozásoknak, a Fám Erika által vezetett művészetpedagógiai tevékenységnek köszönhető, iskolákból, sőt, óvodákból is érkeznek csoportok, olyan hónap is volt, amikor hatszáz diákkal foglalkoztak. Ezt mindannyian nagy eredménynek tartják, és büszkék arra, hogy középcsoportosoktól középiskolásokig minden korosztályt meg tudnak szólítani, s hogy foglalkozásaik ingyenesek, azokat pályázati támogatásból (Bethlen Gábor Alap) finanszírozzák. Fám Erika a Székely Mikó Kollégium volt filozófiatanáraként azt mondja, a Magmában élhet oktatói szenvedélyének, tömörítetten hasznosíthatja vizuális kultúrával kapcsolatos tudását. A diákok az iskolában nem találkoznak kortárs művészettel, ezért be kell „csábítaniuk” mind a pedagógust, mind a diákot. A tárlatvezetés mellett műhelyfoglalkozást tartanak, ha kell, játékosan, a művészetpedagógiát pedig a legkisebbek, olykor az óvodások élvezik a legjobban, de legfogékonyabbak az általános iskolások, ők már látják az értelmezési lehetőséget. A gyermekekhez rengeteg vizuális információ eljut, de nem tanítják meg, hogyan kell azokat feldolgozni, ezért amit a Magmában kapnak, hiánypótló is. Értő módon látni tanulni ugyanolyan fontos, mint írni, olvasni tanulni, véli Fám Erika, aki azt is szeretné, hogy idéntől a szentgyörgyiek mellett vidéki iskolásokat is fogadjanak a Magmában. Szokásukhoz híven, 2017 első tárlataként saját gyűjteményüket mutatják be, ezúttal „megviccelve” a nézőket, ugyanis a szükséges leltározást összekapcsolták a kiállítással, így született meg a jobbára installációkat felvonultató, Leltár miatt nyitva című összeállítás. Egy nagyon gyakori animációs műfaj ihleti a következő, februári tárlatot, a számítógépet, okostelefont használók körében jól ismert GIF (Graphics Interchange Format) formátum ugyanis átmenetet jelent az állókép és a videó között. Ezután a bukaresti képzőművészek kiállítása következik, majd Szent György Napokra a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány egyedi videóarchívumából mutatnak be válogatást, a kiállítás kurátora Kozma Éva és Peternák Miklós. Nyárára egy három hónapig látható nemzetközi tárlatot terveznek, a Hálózat című kiállítást Barabási Albert László csíkszeredai származású, világszerte ismert hálózatkutató nyitja meg, s reményeik szerint előadást is tart a műtárgy-kereskedelem hálózatáról. Ezt igen hangsúlyos rendezvénynek tartják, már tavaly február óta szervezik. Következik a Maybe 4 csoportos kiállítás Újratervezés címmel, öt évvel a korábbi kiadás után most arra kíváncsiak, holt tart ma a kilencvenes évek elején végzett művészgeneráció; közülük többen Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek, a címet az is indokolja, hogy az alkotókra amúgy is jellemző a folyamatos újratervezés. Végül év végére egy meglepetésszerű csoportos kiállítást ígérnek, de 2017 folyamán még bemutatkozik Bordos László Zsolt is, akit a 3D-animáció és az épületvetítés tett világhírűvé. Idén az egyik alagsori termüket úgy alakítják át, hogy művészetpedagógiai tevékenység állandó helyszíne lehessen, de azt is szeretnék, ha bővíthetnék állandó munkatársaik számát, illetve annak is örülnének, ha nagyobb keretből gazdálkodhatnának.Tavaly a Tranzit.org közép-európai független kortárs művészeti hálózat részeként működő Tranzit.ro elismerésben részesítette a Magmát, a DaDa 100 díjat adományozva nekik, ez számukra visszaigazolást jelent, azt, hogy másutt is szemmel tartják munkájukat. Ezt támasztja alá a The New York Times októberi, Kárász Palkó által jegyzett cikke is, amely a Brâncuşi fiai és lányai, egy családi intrika című csoportos kiállítás kapcsán mutatta be a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítóteret. Mindezek okán az intézmény működtetői úgy vélik, hét év alatt a Magma beírta magát a sepsiszentgyörgyiek emlékezetébe, beépült a közösségi tudatba. „Ha valaki kortárs képzőművészetről beszél, nem tudja megkerülni a Magmát” – teszi hozzá Kispál Attila.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hetedik születésnapját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér. A meghatározónak tartott első hét esztendő alatt biztos irányvonalat kapott a dinamikus kulturális intézmény, amelyet tárlatai mellett egyre alaposabb művészetpedagógiai tevékenység is jellemez. Tavaly a The New York Times világlap is cikkezett a Magmáról, ez jelentette számukra az Andy Warhol által emlegetett „tizenöt perces hírnevet”, ám ugyanakkor felerősítette az erdélyi média érdeklődését is.
A kiállítások szervezésekor Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila ma már a kevesebb több elvét alkalmazza, elegendőnek tartanának évente öt-hat tárlatot, de úgy látják, kapcsolódniuk kell a közismert kulturális rendezvényekhez (művészeti biennálék, PulzArt, Szent György Napok), így több tárlatmegnyitóval számolnak. Tavaly összesen harminc bejegyzés – azaz különféle rendezvény – szerepel honlapjukon, többet vállalnak, mint amennyit bírnak, de a felkérésekre sem tudnak nemet mondani. Voltak olyan esztendők, amikor havonta új kiállítással jelentkeztek, de rájöttek, egy-egy jelentősebb kortárs művészeti anyag bemutatásához nem elegendő egy hónap, így a fontosabb kiállítások újabban két-három hónapig látogathatók, ezekre műhelyfoglalkozásokat is „telepítenek”.
Egyre több fiatal jár a Magmába, a tárlatlátogatási szándék mellett ez főként a műhelyfoglalkozásoknak, a Fám Erika által vezetett művészetpedagógiai tevékenységnek köszönhető, iskolákból, sőt, óvodákból is érkeznek csoportok, olyan hónap is volt, amikor hatszáz diákkal foglalkoztak. Ezt mindannyian nagy eredménynek tartják, és büszkék arra, hogy középcsoportosoktól középiskolásokig minden korosztályt meg tudnak szólítani, s hogy foglalkozásaik ingyenesek, azokat pályázati támogatásból (Bethlen Gábor Alap) finanszírozzák. Fám Erika a Székely Mikó Kollégium volt filozófiatanáraként azt mondja, a Magmában élhet oktatói szenvedélyének, tömörítetten hasznosíthatja vizuális kultúrával kapcsolatos tudását. A diákok az iskolában nem találkoznak kortárs művészettel, ezért be kell „csábítaniuk” mind a pedagógust, mind a diákot. A tárlatvezetés mellett műhelyfoglalkozást tartanak, ha kell, játékosan, a művészetpedagógiát pedig a legkisebbek, olykor az óvodások élvezik a legjobban, de legfogékonyabbak az általános iskolások, ők már látják az értelmezési lehetőséget. A gyermekekhez rengeteg vizuális információ eljut, de nem tanítják meg, hogyan kell azokat feldolgozni, ezért amit a Magmában kapnak, hiánypótló is. Értő módon látni tanulni ugyanolyan fontos, mint írni, olvasni tanulni, véli Fám Erika, aki azt is szeretné, hogy idéntől a szentgyörgyiek mellett vidéki iskolásokat is fogadjanak a Magmában. Szokásukhoz híven, 2017 első tárlataként saját gyűjteményüket mutatják be, ezúttal „megviccelve” a nézőket, ugyanis a szükséges leltározást összekapcsolták a kiállítással, így született meg a jobbára installációkat felvonultató, Leltár miatt nyitva című összeállítás. Egy nagyon gyakori animációs műfaj ihleti a következő, februári tárlatot, a számítógépet, okostelefont használók körében jól ismert GIF (Graphics Interchange Format) formátum ugyanis átmenetet jelent az állókép és a videó között. Ezután a bukaresti képzőművészek kiállítása következik, majd Szent György Napokra a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány egyedi videóarchívumából mutatnak be válogatást, a kiállítás kurátora Kozma Éva és Peternák Miklós. Nyárára egy három hónapig látható nemzetközi tárlatot terveznek, a Hálózat című kiállítást Barabási Albert László csíkszeredai származású, világszerte ismert hálózatkutató nyitja meg, s reményeik szerint előadást is tart a műtárgy-kereskedelem hálózatáról. Ezt igen hangsúlyos rendezvénynek tartják, már tavaly február óta szervezik. Következik a Maybe 4 csoportos kiállítás Újratervezés címmel, öt évvel a korábbi kiadás után most arra kíváncsiak, holt tart ma a kilencvenes évek elején végzett művészgeneráció; közülük többen Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek, a címet az is indokolja, hogy az alkotókra amúgy is jellemző a folyamatos újratervezés. Végül év végére egy meglepetésszerű csoportos kiállítást ígérnek, de 2017 folyamán még bemutatkozik Bordos László Zsolt is, akit a 3D-animáció és az épületvetítés tett világhírűvé. Idén az egyik alagsori termüket úgy alakítják át, hogy művészetpedagógiai tevékenység állandó helyszíne lehessen, de azt is szeretnék, ha bővíthetnék állandó munkatársaik számát, illetve annak is örülnének, ha nagyobb keretből gazdálkodhatnának.Tavaly a Tranzit.org közép-európai független kortárs művészeti hálózat részeként működő Tranzit.ro elismerésben részesítette a Magmát, a DaDa 100 díjat adományozva nekik, ez számukra visszaigazolást jelent, azt, hogy másutt is szemmel tartják munkájukat. Ezt támasztja alá a The New York Times októberi, Kárász Palkó által jegyzett cikke is, amely a Brâncuşi fiai és lányai, egy családi intrika című csoportos kiállítás kapcsán mutatta be a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítóteret. Mindezek okán az intézmény működtetői úgy vélik, hét év alatt a Magma beírta magát a sepsiszentgyörgyiek emlékezetébe, beépült a közösségi tudatba. „Ha valaki kortárs képzőművészetről beszél, nem tudja megkerülni a Magmát” – teszi hozzá Kispál Attila.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 24.
Videotárlat és filmbemutató a Szent György Napokon
A május 26-ig látogatható tárlaton a magyarországi C3 videoarchívum és médiaművészeti gyűjtemény 25 darabja tekinthető meg: videogyakorlatok, videoinstallációk, videolevél, videointerjú, videók a művészetről. Peternák Miklós művészettörténész, a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója a megnyitón megköszönte, hogy a Magma vendégül látja a négy teremben megtekinthető tárlatot, hiszen, mint mondta, sokszor ütközik akadályba a technikai eszközökön futó művek bemutatása.
Mozgóképek a médiaművészeti gyűjteményből
„Amit ma videónak hívunk, az egészen más, mint amikor ez az eszköz megszületett, nem is olyan régen. Még emlékszünk a szalagos fekete-fehér videókra, és ha azt mondjuk, hogy VHS-kazetta, az a fiatal generációnak újdonságot jelent, holott azt az idő már elsöpörte, ami pedig ma újnak számít, az öt év múlva szintén már a múlté lesz" – fejtette ki Peternák. Rámutatott, több száz felvételből válogattak ki a kiállításra a kurátorokkal mintegy 25 darabot. Különböző méretű eszközök, különböző fajta kijelzők láthatóak a kiállítótérben, digitális képkeret, analóg televízió, okostelevízió – ezek a videoalkotások keretéül szolgálnak, és nem véletlenszerűen, hiszen egy festményhez, grafikához sem véletlenül választanak keretet – mondta a művészettörténész.
A C3 katalógus, amelyből a munkákat válogatták, háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét. A videoarchívum 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videoművészeti alkotásokat. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.
Az erdélyiek, akik „kevesebbet pofáznak”
A városünnep keretében vasárnap tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját a Művész Mozi by Cityplexben. A vetítés után a rendezővel és a filmben játszó két sepsiszentgyörgyi színésszel, Mátray Lászlóval és Orbán Leventével Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett. Ballada western elemekkel – így jellemzi Kostyál Márk rendező az alkotást, amelyet elmondása szerint személyes történet inspirált. Orbán Leventét a „tökös Erdély székely-cigány gyereke", az Erdélyből érkező építőmunkás szerepére a nézésében rejlő igazság és egyenesség miatt választotta a rendező.
Kostyál Márk hangsúlyozta, ezt a romantikus, titokzatos vonást szereti egyébként az erdélyiekben, „akik kevesebbet pofáznak, és többet gondolkodnak (mint a budapestiek)". Koncepció volt, hogy nagyrészt külhoni és filmes világban alig vagy nem ismert szereplőket választott, mert hiteles arcokat akart megmutatni, unja már a magyar filmekben ismétlődő 10-15 színészt, és nem szereti, amikor a városi ember vidéki szerepet mímel – mutatott rá a rendező.
Mátray László, aki az oligarcha fiát alakítja, kissé kilóg a sorból, mert többnyire nagy hős szerepeket osztanak rá, ő viszont ennél sokkal több és jobb művész, fogalmazta meg a rendező. Mátray szerint nem kényelmes nézni ezt a fickót, „minden vetítésen az ember kicsit elsüllyed maga előtt". A film egyik zavarba ejtő jelenetében a színész egy Máté Péter dalt énekel. Ezen a ponton a közönség egyik fele mindig nevet, s másik fele pedig tragédiaként éli meg, és ez is volt a célom – mondta a rendező. Az április 30-ig tartó Szent György Napok programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon olvasható.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
A május 26-ig látogatható tárlaton a magyarországi C3 videoarchívum és médiaművészeti gyűjtemény 25 darabja tekinthető meg: videogyakorlatok, videoinstallációk, videolevél, videointerjú, videók a művészetről. Peternák Miklós művészettörténész, a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója a megnyitón megköszönte, hogy a Magma vendégül látja a négy teremben megtekinthető tárlatot, hiszen, mint mondta, sokszor ütközik akadályba a technikai eszközökön futó művek bemutatása.
Mozgóképek a médiaművészeti gyűjteményből
„Amit ma videónak hívunk, az egészen más, mint amikor ez az eszköz megszületett, nem is olyan régen. Még emlékszünk a szalagos fekete-fehér videókra, és ha azt mondjuk, hogy VHS-kazetta, az a fiatal generációnak újdonságot jelent, holott azt az idő már elsöpörte, ami pedig ma újnak számít, az öt év múlva szintén már a múlté lesz" – fejtette ki Peternák. Rámutatott, több száz felvételből válogattak ki a kiállításra a kurátorokkal mintegy 25 darabot. Különböző méretű eszközök, különböző fajta kijelzők láthatóak a kiállítótérben, digitális képkeret, analóg televízió, okostelevízió – ezek a videoalkotások keretéül szolgálnak, és nem véletlenszerűen, hiszen egy festményhez, grafikához sem véletlenül választanak keretet – mondta a művészettörténész.
A C3 katalógus, amelyből a munkákat válogatták, háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét. A videoarchívum 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videoművészeti alkotásokat. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.
Az erdélyiek, akik „kevesebbet pofáznak”
A városünnep keretében vasárnap tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját a Művész Mozi by Cityplexben. A vetítés után a rendezővel és a filmben játszó két sepsiszentgyörgyi színésszel, Mátray Lászlóval és Orbán Leventével Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett. Ballada western elemekkel – így jellemzi Kostyál Márk rendező az alkotást, amelyet elmondása szerint személyes történet inspirált. Orbán Leventét a „tökös Erdély székely-cigány gyereke", az Erdélyből érkező építőmunkás szerepére a nézésében rejlő igazság és egyenesség miatt választotta a rendező.
Kostyál Márk hangsúlyozta, ezt a romantikus, titokzatos vonást szereti egyébként az erdélyiekben, „akik kevesebbet pofáznak, és többet gondolkodnak (mint a budapestiek)". Koncepció volt, hogy nagyrészt külhoni és filmes világban alig vagy nem ismert szereplőket választott, mert hiteles arcokat akart megmutatni, unja már a magyar filmekben ismétlődő 10-15 színészt, és nem szereti, amikor a városi ember vidéki szerepet mímel – mutatott rá a rendező.
Mátray László, aki az oligarcha fiát alakítja, kissé kilóg a sorból, mert többnyire nagy hős szerepeket osztanak rá, ő viszont ennél sokkal több és jobb művész, fogalmazta meg a rendező. Mátray szerint nem kényelmes nézni ezt a fickót, „minden vetítésen az ember kicsit elsüllyed maga előtt". A film egyik zavarba ejtő jelenetében a színész egy Máté Péter dalt énekel. Ezen a ponton a közönség egyik fele mindig nevet, s másik fele pedig tragédiaként éli meg, és ez is volt a célom – mondta a rendező. Az április 30-ig tartó Szent György Napok programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon olvasható.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 5.
DOLGOZÓ NŐ: A KOMMUNISTA ROMÁNIA LEGNÉPSZERŰBB MAGYAR NYELVŰ NŐI MAGAZINJA
A Dolgozó Nő az államszocialista, kommunista Románia legfontosabb magyar nyelvű női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család, egy folyóirat, amire a harminc év felettiek ma is emlékeznek és nosztalgiával gondolnak vissza.
Nem egyszerűen egy női magazin volt: a szabásminták és a háztartási tippek mellett szépirodalom, művészetek, utazás, politikai propaganda, feminista törekvések is helyet kaptak a bizonyos években akár 42 oldalas folyóiratban.
A téma, pontosabban egy ilyen színes, sokrétű sajtótermék kutatása, történelem, szociológia, antropológia, sajtó- és politikatörténet határán mozog, a folyóiratnak rengeteg féle különböző olvasata lehet, több tudomány, tudományág számára is izgalmas kutatási témát jelenthet.
A Dolgozó nő folyóirat a teljes szocialista-kommunista időszakban megjelent, 1945-től 1989-ig, így a teljes rendszer, illetve a rendszer változásai lenyomatának is tekinthető, egy izgalmas, forráskritikát igénylő, de sok információt nyújtó forrás.
A folyóiratot Kolozsváron szerkesztették magyar szerkesztők, cenzúrázása és nyomtatása a bukaresti Scânteia házban történt. Épp a nyomtatás helyszíne miatt az egyik legigényesebb kivitelezésű folyóirat volt Romániában, mely a negyvenes évek végén 5.000 körüli példányszámban jelent meg, ám a rendszerváltás előtt már 110.000 lapot nyomtak havonta, amiből körülbelül 80.000 az előfizetők megrendelésére készült.[1]
Az első években épp csak „szárnypróbálgató” feminista szellemiségű, még képek nélküli pamflet vagy füzetszerű folyóirat 1948-ban került a Romániai Demokrata Nők Szövetségének (RDNSz) hatáskörébe, illetve irányítása alá, ami egy tudatosabb – mai szóval élve – imázs kialakítását vonta maga után, szigorúbb irányelveket és megvalósítandó célokat hozott. 1948 külalak szempontjából is fordulópontot jelent, hiszen ekkor tűnnek fel az első fotók is a címlapokon.
Sütő–Egeressy Zsuzsa, a folyóirat egyetlen korábbi kutatója szerint a kezdeti számok inkább propagandafüzetekre hasonlítottak, mintsem képes női magazinokra. Ezeknek még nem volt illusztrált címlapjuk, sem gazdag illusztrációs mellékletük, a hangsúly a szövegre, annak mondandójára esett.[2] Az 1948 után megjelenő folyóiratot egész léte alatt meghatározta az RDNSZ, s a női szervezet bőven szolgáltatott témát cikkekhez, riportokhoz. A folyóirat végig a szövetség szócsöve maradt, de nem csak az övé, hiszen a „kötelező” témák mellett még sok tartalommal megtöltendő oldal maradt, amiket a kolozsvári szerkesztőségben a korszak viszonyaihoz képest szabadon írtak tele.
A folyóiratnak sok neves, akár tudományos vagy irodalmi tevékenysége által ismert szerkesztője volt a közel 45 év folyamán. Első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt – aki szépíró és újságíróként is a korai feminista törekvések egyik leghangosabb erdélyi szószólója volt. A főszerkesztői pozícióban Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma követték.
A Dolgozó nő szerkesztői között olyan ismerősen csengő neveket említhetünk, mint Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba. Grafikai kivitelezésével jeles erdélyi magyar képzőművészek foglalkoztak, mint például Gy. Szabó Béla, Vernes András majd Cseh Gusztáv.[3]
A folyóirat írott és képi tartalmát, tartalmait tekintve egyfajta korszakolás vezethető be a magazin történetébe. Négy jól elkülönülő, arányaiban eltérő időszakra osztható a közel 45 esztendő. A korszakolást egyrészt a két államszocialista, kommunista vezető „uralma” nyomán lehet elvégezni, így egyfelől Gheorghe Gheorgheu-Dej időszakát Sztálin 1953-as halálával két részre tagoltam, így lett egy 1945 és 1953 közötti, a szocialista berendezkedés, és a folyóiratban a milicista nőképet közvetítő időszak, és egy 1953-1965 közötti enyhülést jelentő korszak. A másik nagy tömb az 1965 és 1989 közötti időszak, az ún. Ceaușescu-korszak, amelyet szintén két különböző időszakra oszthatunk Ceaușescu sajátos politikája, illetve hatalmi törekvéseinek megnyilvánulása alapján, itt a korszakhatárt az 1974-es év jelenti.
Az első korszak lapszámai inkább általánosabb témákkal foglalkoznak, a politika és a női egyenjogúság témakörei a leghangsúlyosabbak, úgy is mondhatjuk, hogy a folyóirat nemzetközi jellegű. Egyrészt a sztálini internacionalizmus jegyében más szocialista országok nőtársadalma jelenti a fókuszt, másrészt, ha a romániai helyzetről esik szó, az összetartás, a nemzeti egység, a román és magyar nők összefogása, a munkások és parasztok közös „harca” a leggyakoribb témák.
A szovjet nő a példa, s a keleti blokk országainak megvalósításai jelentik a modellt. Ebben az időszakban a vezércikkek is valamely más országra koncentrálnak, esetleg a nemzetközi kongresszusokra, nem pedig a helyi gyárakra, építkezésekre, stb.
Természetesen az olvasói levelek között már ekkor is találunk akár Székelyföldről beküldött leveleket is, például 1948-ban több alkalommal is közöltek a katonák hazaírt leveleiből, az üzemek közti munkaversenyek is megjelennek helyi témaként, illetve a nő kérdést is igyekeznek minél közelebb hozni az erdélyi, romániai magyar olvasókhoz, így például az 1948-as forradalom nagy magyar női alakjairól is találunk cikket.
A második korszak kezdetén a témák nem igazán változnak, bár az szembeötlő, hogy eltűnnek a Sztálin-portrék, a Szovjetunió más népeit megjelenítő képek és egyre kevesebb a nehézipari munkásnő a képeken. Idővel egyre hangsúlyozottabban helyi jellegűvé válik a folyóirat, nem törekszik a szocializmus nemzetközi jellegének kiemelésére. Gyakran találunk helyi jellegű riportokat, interjúkat romániai munkásnőkkel, főleg az ország legfontosabb gyárainak dolgozóit mutatják be Aradtól Csíkszeredán át Petrozsényig, nemzetiségtől függetlenül.
Továbbá a szervezeti tevékenységre, a kis, vidéki női egyesületek, szövetségek munkájára is nagy hangsúlyt fektetnek. A munka mellett megjelenik a szabadidő és a művészet is, mint fontos témák, akár színházi ajánlót, filmes ismertetőt is olvashatunk. Fontos témává válik az utazás, Románia tájait népszerűsítik, a Békási-szoros vagy épp a Kazán-szoros jelennek meg mint turisztikai helyszínek.
A hivatalos váltás politikai téren 1965 augusztusában következett be, ekkor lett Nicolae Ceauşescu a Kommunista Párt főtitkára, ám ez a változás a folyóirat szintjén kezdetben nem igazán volt érzékelhető. Tulajdonképpen 1966-tól van nyoma is annak, hogy megváltozott valami, a májusi számtól a Dolgozó nő főcím alatt megjelenik egy alcím: Társadalmi-politikai és kulturális képes folyóirat.
Az alcím nem azt hangsúlyozza, hogy egy női magazinról van szó, nyoma sincs már a kezdetek emancipációs törekvéseinek, a korai, szinte feminista szellemiségnek, a folyóirat jellege más irányba „tolódik el”.
A Ceaușescu-korszak címlapjait egytől-egyig színes fényképek díszítik. A korszakban a portré műfaja uralkodó, de a munkásnők portréi mellett az anyákról készült fényképek is nagyon gyakoriak, illetve viszonylag gyakran látunk kis gyermekekről készült portrékat is.
A téli szünidőhöz vagy a nyári vakációhoz kapcsolódóan nem ritkán látunk családi életképeket is. Tartalom tekintetében gyakoriak a riportok, de már nem női érdekeltségűek, a beszámolók, interjúk mind általánosak. Több tanácsadó rovat is helyet kap a folyóiratban, illetve a háztartás és a család még hangsúlyos témák, külön gyerekneveléssel foglalkozó rovat is van, de azért már a divat is fontos szerepet kap.
Egyre több a folyóiratban a reklám is, oldalas vagy fél oldalas hirdetéseket látunk. A kolozsvári Dermata gyár termékeitől a sepsiszentgyörgyi Spicul ásványvíz-palackozó vállalat reklámjáig rengeteg helyi érdekeltségű hirdetést láthatunk.
A szakirodalom az 1972 és 1989 közötti éveket gyakran külön egységként kezeli, a nemzeti kommunizmus időszakaként emlegeti, ugyanakkor Ceaușescu személyi kultuszának csúcsát és diktatúrájának legnehezebb éveit jelenti.
Bár kisebbség- és sajtópolitikája is változott ebben az időszakban – ekkor kezdtek el többek között a magyarok jogai egyre inkább sérülni, valamint a magyar sajtó egyre nehezebb helyzetbe került – a Dolgozó nőt a legtöbb megszorítás elkerülte.
A hetvenes évektől a legtöbb magyar sajtótermék példányszáma csökkent, míg a román lapok, folyóiratok példányszáma látványosan nőtt, ám a Dolgozó nőt ez sem érintette.
A nőkép, valamint a témák tekintetében alapvetően a harmadik korszak folytatódik, kivételt csupán a címlapok stilizált Ceaușescu-portréi jelentenek, melyeken a diktátort teátrális környezetben, vörös háttér előtt ábrázolva jelenítik meg, illetve az őt dicsérő versikék, dalok leközlése.
A témák megmaradnak, de a minőség sok esetben romlik, a címlapoktól a folyóirat anyagáig sok területen érezhető a lassú minőségromlás. Bár a cikkek változatosak, már véletlenül sem találunk a hatvanas években gyakorinak számító szövegekhez hasonlatos cikkeket például a szürrealizmusról, Picassóról vagy egy külföldi ország szépségeiről. Ez már az az időszak, amikor nem csak a bátorok vannak „zárva”, hanem az információ terjedését is igyekeznek korlátozni.
A Dolgozó nő a kor folyamatainak izgalmas lenyomata. Természetesen az ideológiai és politikai keret miatt, tanulmányozásakor a kutató forráskritikát kell alkalmazzon, de a vizsgált anyag éppen a rendszer „tipikus” ferdítéseivel, túlzásaival együtt egy sokat mondó látlelet. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében nagyon frappánsan fogalmaz: „A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől”.[4]
Tóth Gödri Iringó / Erdélyi Krónika
Válogatott irodalom:
Cârneci, Magda: Artele Plastice în România 1945-1989. Polirom, București, 2013.
Győrffy Gábor: Cenzúra és Propaganda a kommunista Romániában. Korunk – Kompress Kiadó, Kolozsvár, 2009.
Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet diktatúra idején. [Internet http://mtmi.hu/dokumentum/410/a_magyar_sajto_tortenete_mk7_w.pdf%5D
Nézőpontok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949-1999. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum, Budapest.
Petcu Mircea:Istoria jurnalismului din România în date: enciclopedie cronologică. Polirom, Bukarest, 2012,o.n.
Peterná Miklós: Kis magyar fotótörténet. [Internet –http://marcheo.c3.hu/index.php?inc=obj&id=42&oid=26&ref=sub&roid=7
Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi Kiadó, Budapest, 1993.
Radics Vilmos: Képszerkesztés – Sajtófotó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest.
Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest. 2009.
Jegyzetek
[1] Jakab Márta szóbeli közlése.
[2] Sütő–Egeressy Zsuzsa: Nőkép egy kommunista nőlapban. in Korunk – Női szerepek. 2007/03. [Internet – http://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2749.html] o.n.
[3] Dolgozó nő in http://mek.oszk.hu/03600/03628/html/d.htm#DolgozóNő. o. n.
[4] http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_az_urade o. n. Erdély.ma
A Dolgozó Nő az államszocialista, kommunista Románia legfontosabb magyar nyelvű női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család, egy folyóirat, amire a harminc év felettiek ma is emlékeznek és nosztalgiával gondolnak vissza.
Nem egyszerűen egy női magazin volt: a szabásminták és a háztartási tippek mellett szépirodalom, művészetek, utazás, politikai propaganda, feminista törekvések is helyet kaptak a bizonyos években akár 42 oldalas folyóiratban.
A téma, pontosabban egy ilyen színes, sokrétű sajtótermék kutatása, történelem, szociológia, antropológia, sajtó- és politikatörténet határán mozog, a folyóiratnak rengeteg féle különböző olvasata lehet, több tudomány, tudományág számára is izgalmas kutatási témát jelenthet.
A Dolgozó nő folyóirat a teljes szocialista-kommunista időszakban megjelent, 1945-től 1989-ig, így a teljes rendszer, illetve a rendszer változásai lenyomatának is tekinthető, egy izgalmas, forráskritikát igénylő, de sok információt nyújtó forrás.
A folyóiratot Kolozsváron szerkesztették magyar szerkesztők, cenzúrázása és nyomtatása a bukaresti Scânteia házban történt. Épp a nyomtatás helyszíne miatt az egyik legigényesebb kivitelezésű folyóirat volt Romániában, mely a negyvenes évek végén 5.000 körüli példányszámban jelent meg, ám a rendszerváltás előtt már 110.000 lapot nyomtak havonta, amiből körülbelül 80.000 az előfizetők megrendelésére készült.[1]
Az első években épp csak „szárnypróbálgató” feminista szellemiségű, még képek nélküli pamflet vagy füzetszerű folyóirat 1948-ban került a Romániai Demokrata Nők Szövetségének (RDNSz) hatáskörébe, illetve irányítása alá, ami egy tudatosabb – mai szóval élve – imázs kialakítását vonta maga után, szigorúbb irányelveket és megvalósítandó célokat hozott. 1948 külalak szempontjából is fordulópontot jelent, hiszen ekkor tűnnek fel az első fotók is a címlapokon.
Sütő–Egeressy Zsuzsa, a folyóirat egyetlen korábbi kutatója szerint a kezdeti számok inkább propagandafüzetekre hasonlítottak, mintsem képes női magazinokra. Ezeknek még nem volt illusztrált címlapjuk, sem gazdag illusztrációs mellékletük, a hangsúly a szövegre, annak mondandójára esett.[2] Az 1948 után megjelenő folyóiratot egész léte alatt meghatározta az RDNSZ, s a női szervezet bőven szolgáltatott témát cikkekhez, riportokhoz. A folyóirat végig a szövetség szócsöve maradt, de nem csak az övé, hiszen a „kötelező” témák mellett még sok tartalommal megtöltendő oldal maradt, amiket a kolozsvári szerkesztőségben a korszak viszonyaihoz képest szabadon írtak tele.
A folyóiratnak sok neves, akár tudományos vagy irodalmi tevékenysége által ismert szerkesztője volt a közel 45 év folyamán. Első névvel jelölt főszerkesztője az 1947/6-os számtól Berde Mária volt – aki szépíró és újságíróként is a korai feminista törekvések egyik leghangosabb erdélyi szószólója volt. A főszerkesztői pozícióban Látó Anna, Orosz Irén, 1954-től Erős Blanka, 1973-tól Turósné Jakab Irma követték.
A Dolgozó nő szerkesztői között olyan ismerősen csengő neveket említhetünk, mint Jordáky Lajos, Marton Lili, Varró Ilona, Erdélyi Lajos, Nagy Olga, Létay Lajos, Lázár József, Kányádi Sándor, Korda István, Kovács Erzsébet, Panek Zoltán, Szilágyi Júlia, Páll Árpád, Lászlóffy Csaba. Grafikai kivitelezésével jeles erdélyi magyar képzőművészek foglalkoztak, mint például Gy. Szabó Béla, Vernes András majd Cseh Gusztáv.[3]
A folyóirat írott és képi tartalmát, tartalmait tekintve egyfajta korszakolás vezethető be a magazin történetébe. Négy jól elkülönülő, arányaiban eltérő időszakra osztható a közel 45 esztendő. A korszakolást egyrészt a két államszocialista, kommunista vezető „uralma” nyomán lehet elvégezni, így egyfelől Gheorghe Gheorgheu-Dej időszakát Sztálin 1953-as halálával két részre tagoltam, így lett egy 1945 és 1953 közötti, a szocialista berendezkedés, és a folyóiratban a milicista nőképet közvetítő időszak, és egy 1953-1965 közötti enyhülést jelentő korszak. A másik nagy tömb az 1965 és 1989 közötti időszak, az ún. Ceaușescu-korszak, amelyet szintén két különböző időszakra oszthatunk Ceaușescu sajátos politikája, illetve hatalmi törekvéseinek megnyilvánulása alapján, itt a korszakhatárt az 1974-es év jelenti.
Az első korszak lapszámai inkább általánosabb témákkal foglalkoznak, a politika és a női egyenjogúság témakörei a leghangsúlyosabbak, úgy is mondhatjuk, hogy a folyóirat nemzetközi jellegű. Egyrészt a sztálini internacionalizmus jegyében más szocialista országok nőtársadalma jelenti a fókuszt, másrészt, ha a romániai helyzetről esik szó, az összetartás, a nemzeti egység, a román és magyar nők összefogása, a munkások és parasztok közös „harca” a leggyakoribb témák.
A szovjet nő a példa, s a keleti blokk országainak megvalósításai jelentik a modellt. Ebben az időszakban a vezércikkek is valamely más országra koncentrálnak, esetleg a nemzetközi kongresszusokra, nem pedig a helyi gyárakra, építkezésekre, stb.
Természetesen az olvasói levelek között már ekkor is találunk akár Székelyföldről beküldött leveleket is, például 1948-ban több alkalommal is közöltek a katonák hazaírt leveleiből, az üzemek közti munkaversenyek is megjelennek helyi témaként, illetve a nő kérdést is igyekeznek minél közelebb hozni az erdélyi, romániai magyar olvasókhoz, így például az 1948-as forradalom nagy magyar női alakjairól is találunk cikket.
A második korszak kezdetén a témák nem igazán változnak, bár az szembeötlő, hogy eltűnnek a Sztálin-portrék, a Szovjetunió más népeit megjelenítő képek és egyre kevesebb a nehézipari munkásnő a képeken. Idővel egyre hangsúlyozottabban helyi jellegűvé válik a folyóirat, nem törekszik a szocializmus nemzetközi jellegének kiemelésére. Gyakran találunk helyi jellegű riportokat, interjúkat romániai munkásnőkkel, főleg az ország legfontosabb gyárainak dolgozóit mutatják be Aradtól Csíkszeredán át Petrozsényig, nemzetiségtől függetlenül.
Továbbá a szervezeti tevékenységre, a kis, vidéki női egyesületek, szövetségek munkájára is nagy hangsúlyt fektetnek. A munka mellett megjelenik a szabadidő és a művészet is, mint fontos témák, akár színházi ajánlót, filmes ismertetőt is olvashatunk. Fontos témává válik az utazás, Románia tájait népszerűsítik, a Békási-szoros vagy épp a Kazán-szoros jelennek meg mint turisztikai helyszínek.
A hivatalos váltás politikai téren 1965 augusztusában következett be, ekkor lett Nicolae Ceauşescu a Kommunista Párt főtitkára, ám ez a változás a folyóirat szintjén kezdetben nem igazán volt érzékelhető. Tulajdonképpen 1966-tól van nyoma is annak, hogy megváltozott valami, a májusi számtól a Dolgozó nő főcím alatt megjelenik egy alcím: Társadalmi-politikai és kulturális képes folyóirat.
Az alcím nem azt hangsúlyozza, hogy egy női magazinról van szó, nyoma sincs már a kezdetek emancipációs törekvéseinek, a korai, szinte feminista szellemiségnek, a folyóirat jellege más irányba „tolódik el”.
A Ceaușescu-korszak címlapjait egytől-egyig színes fényképek díszítik. A korszakban a portré műfaja uralkodó, de a munkásnők portréi mellett az anyákról készült fényképek is nagyon gyakoriak, illetve viszonylag gyakran látunk kis gyermekekről készült portrékat is.
A téli szünidőhöz vagy a nyári vakációhoz kapcsolódóan nem ritkán látunk családi életképeket is. Tartalom tekintetében gyakoriak a riportok, de már nem női érdekeltségűek, a beszámolók, interjúk mind általánosak. Több tanácsadó rovat is helyet kap a folyóiratban, illetve a háztartás és a család még hangsúlyos témák, külön gyerekneveléssel foglalkozó rovat is van, de azért már a divat is fontos szerepet kap.
Egyre több a folyóiratban a reklám is, oldalas vagy fél oldalas hirdetéseket látunk. A kolozsvári Dermata gyár termékeitől a sepsiszentgyörgyi Spicul ásványvíz-palackozó vállalat reklámjáig rengeteg helyi érdekeltségű hirdetést láthatunk.
A szakirodalom az 1972 és 1989 közötti éveket gyakran külön egységként kezeli, a nemzeti kommunizmus időszakaként emlegeti, ugyanakkor Ceaușescu személyi kultuszának csúcsát és diktatúrájának legnehezebb éveit jelenti.
Bár kisebbség- és sajtópolitikája is változott ebben az időszakban – ekkor kezdtek el többek között a magyarok jogai egyre inkább sérülni, valamint a magyar sajtó egyre nehezebb helyzetbe került – a Dolgozó nőt a legtöbb megszorítás elkerülte.
A hetvenes évektől a legtöbb magyar sajtótermék példányszáma csökkent, míg a román lapok, folyóiratok példányszáma látványosan nőtt, ám a Dolgozó nőt ez sem érintette.
A nőkép, valamint a témák tekintetében alapvetően a harmadik korszak folytatódik, kivételt csupán a címlapok stilizált Ceaușescu-portréi jelentenek, melyeken a diktátort teátrális környezetben, vörös háttér előtt ábrázolva jelenítik meg, illetve az őt dicsérő versikék, dalok leközlése.
A témák megmaradnak, de a minőség sok esetben romlik, a címlapoktól a folyóirat anyagáig sok területen érezhető a lassú minőségromlás. Bár a cikkek változatosak, már véletlenül sem találunk a hatvanas években gyakorinak számító szövegekhez hasonlatos cikkeket például a szürrealizmusról, Picassóról vagy egy külföldi ország szépségeiről. Ez már az az időszak, amikor nem csak a bátorok vannak „zárva”, hanem az információ terjedését is igyekeznek korlátozni.
A Dolgozó nő a kor folyamatainak izgalmas lenyomata. Természetesen az ideológiai és politikai keret miatt, tanulmányozásakor a kutató forráskritikát kell alkalmazzon, de a vizsgált anyag éppen a rendszer „tipikus” ferdítéseivel, túlzásaival együtt egy sokat mondó látlelet. Naomi Wolf A szépség kultusza című könyvében nagyon frappánsan fogalmaz: „A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől”.[4]
Tóth Gödri Iringó / Erdélyi Krónika
Válogatott irodalom:
Cârneci, Magda: Artele Plastice în România 1945-1989. Polirom, București, 2013.
Győrffy Gábor: Cenzúra és Propaganda a kommunista Romániában. Korunk – Kompress Kiadó, Kolozsvár, 2009.
Horváth Attila: A magyar sajtó története a szovjet diktatúra idején. [Internet http://mtmi.hu/dokumentum/410/a_magyar_sajto_tortenete_mk7_w.pdf%5D
Nézőpontok/Pozíciók – Művészet Közép-Európában 1949-1999. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum, Budapest.
Petcu Mircea:Istoria jurnalismului din România în date: enciclopedie cronologică. Polirom, Bukarest, 2012,o.n.
Peterná Miklós: Kis magyar fotótörténet. [Internet –http://marcheo.c3.hu/index.php?inc=obj&id=42&oid=26&ref=sub&roid=7
Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi Kiadó, Budapest, 1993.
Radics Vilmos: Képszerkesztés – Sajtófotó. Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Budapest.
Stemlerné Balog Ilona: Történelem és fotográfia. Budapest. 2009.
Jegyzetek
[1] Jakab Márta szóbeli közlése.
[2] Sütő–Egeressy Zsuzsa: Nőkép egy kommunista nőlapban. in Korunk – Női szerepek. 2007/03. [Internet – http://epa.oszk.hu/00400/00458/00123/2749.html] o.n.
[3] Dolgozó nő in http://mek.oszk.hu/03600/03628/html/d.htm#DolgozóNő. o. n.
[4] http://www.mediakutato.hu/cikk/2002_04_tel/07_otthonod_az_urade o. n. Erdély.ma