Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zsúfolásig telt szerdán késő délután a sepsikilyéni unitárius templom a Szent László-legenda képsorát is tartalmazó freskók restaurálása befejezésének alkalmából tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten. A jelképes átadáson a falképeket bemutató Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész a Szent László-évben az esztendő kiemelkedő eseményének nevezte a szerdait. A restaurálást a Kiss Loránd falkép-restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Apsis Kft. munkatársai végezték.
Egyházi énekek után Kovács István sepsiszentgyörgyi-sepsikilyéni unitárius lelkipásztor olvasott fel a Bibliából (a 90. zsoltárból) és mondott imát, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Hívó szavára egyperces néma felállással adóztak Kónya Ádám művelődéstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója, Máté László műépítész és Bereczki Csilla restaurátor emlékének. Utóbbi restaurálta a templom kazettás mennyezetét, tegnap temették Ausztráliában. Kónya Ádám a templom megmentésében, a falképek feltárásában buzgólkodott, a tíz éve elhunyt Máté László szintén szívügyének tekintette az épület helyreállítását. A csendes emlékezést követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi segédlelkész töltötte be a ceremóniamester szerepét. Jánó Mihály művészettörténész a templom építéstörténetét elevenítette fel. Kitért arra is, hogy Huszka József az 1880-as években feltárta a falképeket, akvarellmásolatokat készített, de az egyház kérésére vissza kellett meszeltetnie azokat. Említette Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója ásatását, Kónya Ádám és Máté László szerepét a feltárásban, restaurálásban. Kitért az 1989 decemberében létrejött sepsiszentgyörgyi M Műhely és az 1990 tavaszán alakult Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Románia első műemlékvédelmi intézménye létrejöttére. Majd előadást tartott a falképekről, kiemelve egy-egy igazán érdekes jelenetet, alakot vagy csak részletet. A kései gótika és korai reneszánsz hatásai egyaránt felfedezhetőek, Jánó Mihály az 1400-as évek első évtizedeire datálja a freskók keletkezését. A falképsorok két regiszterben futnak végig a déli, nyugati és északi falon. A déli falon indulva Krisztus szenvedéstörténetét láthatjuk. Jánó Mihály kiemelte, a képi elbeszélés mozgalmas, arckifejezések, tekintetek sugároznak. Az utolsó vacsora jelenete itt az egyik legbeszédesebb az Erdélyben és Magyarországon fellelhető ábrázolások közül. A művészettörténész utoljára hagyta szíve csücskét, a Szent László-legenda falképsorát. Ám előtte, az általa megjelölt krónikarészleteket fordításban Szakács László sepsiszentgyörgyi színművész olvasta fel a Bécsi Képes Krónikából, Mügeln Henrik német krónikájából és az Orosz Évkönyvekből. A Szent László-ciklus a nyugati falon kezdődik, de csak töredékekben maradt meg, az északi falon igen szépen követhető. Jánó Mihály jelezte, mind művészeti, mind történelmi értéke jelentős. Kiemelte az ütközet jelenetét, amely az egyik legszebb itt, Sepsikilyénben. Ez a legmozgalmasabb kompozíciója a középkori magyar művészetnek, értékelte. A birkózás jelenetében a lovak is birkóznak. Az utolsó képkockán, a lefejezés jelenetében a kun kezében tartja a szívét, mintegy felajánlva azt. Ez a megtérés szimbóluma. Jelentős, mivel a profán szívábrázolás igen ritka.
Kiss Loránd falkép-restaurátor elmondta: korábban az enyészettől mentették meg a templomot, a falképeket feltárták és konzerválták, 2004-ben hasonló ünnepség keretében átadták, de aztán szünet következett be. A freskók nem voltak igazán látványosak abban az állapotban, ám mostanra sikerült a restaurálást is elvégezni. Ezt 40 százalékban a Magyar kormány Rómer Flóris terve keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában végezték, a fennmaradó 60 százalékot Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta. Isten tartsa meg a polgármesternek és társainak azt a szokását, hogy ilyen, nem igazán szavazatgeneráló döntéseket is hoznak, zárta szavait Kiss Loránd.
Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátor, a munkálat irányítója a műszaki részleteket ismertette. Elmondta, alapelvük az volt, hogy minél többet őrizzenek meg az eredeti festményekből és minél kevesebbet adjanak hozzá, csak azt, ami biztos, azt is megkülönböztető festéssel, továbbá minden beavatkozás visszafordítható.
Péter Pál restaurátor felelevenítette, amikor 1989-ben Jánó Mihály idehívta, és megmutatta a lemeszelt falakat, nem hitte volna, hogy megéri ezt a napot. A restauráláshoz pénz, szakértelem és kitartás kell, hiszen az sziszifuszi munka. Három hónapon át 5–10 ember dolgozott ott nagy alázattal napi 8–10 órát, köztük négy sepsiszentgyörgyi. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte, a falak beszélnek, a névtelen mester belevitte lelkét a festménybe, ahol az ég a földdel találkozik, kiegészítve egymást, Istent dicsőítve. Ez ünnepi alkalommal egyszerre dobbannak a szívek, s kívánta, ezt az érzést vigyük tovább a hétköznapokba, hogy ne egymás ellenében, hanem együtt cselekedjünk. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok olvasta fel. Nagy öröm számára, hogy egy magyar örökség születik újjá, ezért úgy véli, gondosan kell őriznünk a nyomát annak, hogy őseink mit tettek hozzá ehhez a régióhoz, az országhoz. A falakon megelevenedik a történelem: Szent László megmenti az elrabolt magyar lányt és legyőzi a szülőföldünkre betolakodó idegent. Ismerősen hangzik ez a 21. században is, tette hozzá. Népünk történelme során Szent László a sötétség-világosság harcának egyik fő szimbólumává vált. A polgármester azt kívánta, a világosságba vetett hitünk ne lankadjon, mert napjainkban is tapasztaljuk, küzdenünk kell a sötétséggel, Székelyföld napja még nem virradt fel. Jusson eszünkbe, hogy őseink legyőzték a nehézségeket, bizonyság erre mai létünk, és ma is beszélnek hozzánk saját kultúránk nyelvén a sepsikilyéni templom falai. Sarkadi Márton, a magyar Miniszterelnökség egyházi műemléki osztályának megbízott vezetője Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár és Hanvay Dávid főosztályvezető köszöntőjét tolmácsolta. Közölte, Magyarország támogatja azokat, akik lelkiismeretesen végzik a munkát azért, hogy történelmi emlékeink megmaradjanak. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, az ilyen támogatásokkal a magyar kormány azért törleszt, hogy másfél évszázadon át Erdély biztosította a magyar államiság folytonosságát.
Az ünnepségen közreműködött a Codex Régizene-együttes, mely a csíkszeredai régizene-fesztiválon is bemutatandó, a reformáció 500. évfordulójára készített hangversenyét adta elő. Kovács István lelkész zárszavában az esemény kapcsán rámutatott, érdemes itt megmaradnunk, és kívánta, töltsük meg élettel a teret, minél több keresztelőnek lehessünk tanúi e falak között. Nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget a rendezvény.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mikesesnek lenni életérzés (Kicsengettek)
Röviden szólalt meg az iskolacsengő szombaton reggel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, hangját csakhamar elnyomta a Gaudeamus. A hagyomány szerint a bevonuló végzősöket két elsős diák vezette, akik magukkal hozták a kis iskolaharangot, jelezvén: kezdődhet az ünnepség.
Kövecses út szélén páratlan gerlice – csendült fel Szabó Fruzsina előadásában, ekkor már a négy tizenkettedik osztály száznyolc székely ruhás végzőse ülve hallgatta az őket köszöntő dalt. Elsőként Már István iskolaigazgató köszönte meg a szülőknek a bizalmat, hogy gyermekeik felkészítését a Mikes-iskolára bízták, a kollégáknak pedig a következetes és türelmes munkáért mondott köszönetet. Meg vagyok győződve arról, hogy a legjelentősebb élmények minden bizonnyal az osztályközösséghez fűződnek, de úgy gondolom, hogy az iskolaközösség, a Mikeshez való tartozás érzése hasonlóan meghatározó volt számotokra. Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól. Gondoljatok arra, hogy az elmúlt négy év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon. A Mikeshez való tartozás évek múlva is azt jelenti, hogy számítanak rád és számíthatsz másokra” – mondotta Már István. Jólétet, lelki és anyagi gazdagságot, szerető társakat kívánt a ballagóknak Mester Gizella aligazgató, valamint éberséget ahhoz, lássák meg az egyszerűségben a szépséget, a hétköznapiban a gazdagságot, és vegyék észre az élet meg¬annyi apró csodáját. Sibianu Viktor tanfelügyelő a hálát hangsúlyozta, mert szerinte nincs annál nagyobb öröm egy szülő, egy pedagógus számára, mint a gyermek, a tanítvány hálája. Azt kívánta a végzősöknek, legyenek hálásak mindenért, és abban legyenek sikeresek, ami a legfontosabb számukra. Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán önkormányzati képviselő olvasta fel. A városvezető arra biztatja a ballagókat, ne csak szakmát, hanem hivatást válasszanak, használják ki és kamatoztassák a velük született képességeket és tehetséget, szeressék, amivel foglalkoznak, és az élet minden területén álljanak ki magukért. „Ne feledjétek, szülőhazátoknak, Székelyföldnek és Sepsiszentgyörgynek mind szüksége van rátok. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy bármerre vezessen utatok, mindig szívesen térjetek vissza az otthonotokba.” A Szőts Dániel vezette kórus ezúttal kizárólag végzősökből állt, együtt énekelték: Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc... Ezt követően az első osztályosok részéről Soulie-Horváth Benjamin Létay Lajos Vezet az iskola című versével köszöntötte a tizenkettedikeseket, Fazakas Réka pedig a tizenegyedikesek nevében búcsúztatta a ballagókat, szimbolikusan mesébe foglalva, hogy észrevétlenül is milyen értékekkel telik meg a batyu tizenkét év alatt. Duka Boróka ballagó diák azt hangsúlyozta: „Soha nem volt senki több és senki sem kevesebb, csak más. És ebből a másságból kifolyólag ez a hely, ez az iskola, ahonnan most ballagunk, mindenkinek mást jelentett. Van, aki a lehetőséget látta benne, más a kényszert, van, aki barátságokat kötött és van, aki mindennap megszökött volna, van, aki menne már. De olyan is van, aki biztonságosabbnak látná a maradást. Van, akinek a suli jó és van, akinek szükséges a rádió, a diáktanács, a Bakancs vagy mindez együtt. Tudjátok ti is: mikesesnek lenni életérzés.” Ilkei Klementina Varró Dániel versével búcsúzott.
Díjak, elismerések
A díjazást hagyományos mozzanat előzte meg: a tizenkettedikesek átadták az iskolakulcsot a tizenegyedikeseknek. Az osztályonkénti elismeréseket az osztályfőnökök olvasták fel, okleveleket és jutalomkönyveket adtak át a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákoknak, a különböző tantárgyversenyek nyerteseinek, de kitüntették azokat is, akik a közösségi munkában, az iskolán kívüli tevékenységekben tűntek ki. A matematika-informatika osztályban (osztályfőnök Simon Ilona) Varga Emőke Kinga az osztályelső, a biológia–kémia osztályban (osztályfőnök Kolumbán Laura) Szotyori Orsolya Anita érte el a legnagyobb általánost, a filológia osztályban (osztályfőnök Nagy Gábor) Pinti Emőke eredménye a legjobb, a társadalomtudományi osztályban (osztályfőnök Incze Éva) Kisgyörgy Beáta kapta az első díjat. Többen már bejutottak különböző egyetemekre, és olyan tanuló is ballagott, akinek szombaton egy rangos verseny döntőjén kellett volna részt vennie. Díjazott a magyar nyelv és irodalom katedra, az idegen nyelvek tanári csoportja – ezúttal adták át az elismerést azoknak a diákoknak, akik részt vettek a kétéves Erasmus+ programban és annak franciaországi ciklusaiban –, a matematika-informatika katedra, a fizika–kémia szakos tanárok, a földrajz-, történelem- és társadalomtudományok, valamint a testnevelés katedra. A diáktanács, a Mikes Rádió és a Bakancs iskolaújság tevékeny tagjai is jutalomban részesültek, őket azok a diákok díjazták, akik átvették a stafétát. Az iskola vezetősége díjazta az évfolyamelsőt, az önkormányzat pedig hagyományosan a négy középiskolai esztendő legjobb tanulójának ítélte oda a ciklusdíjat – mindkettőt Szotyori Orsolya Anita kapta, és szintén ő vette át a Vajnár Emese-emlékdíjat, az Ecou Egyesület Covalact díját, valamint a Dr. Kovács Sándor-díj egyikét, a másikat Szőcs-Nagy Tímea kapta. A Mikes-díjat, amelyet az iskolaalapítvány ítél oda évente egy reál és egy humán szakos végzősnek, idén Szőcs-Nagy Tímea és Becsey Janka kapta. A Felszeghy-díjat Pinti Emőke nyerte el, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját Ráduly-Baka Rebeka érdemelte ki. A Kiwanis Alapítvány Kisgyörgy Beátát díjazta, a Máltai Szeretetszolgálat az önkénteseket és az elsősegélyversenyek nyerteseit jutalmazta, oklevelet kapott minden végzős kórustag, illetve aki az V–XII. osztály bármelyik évfolyamán énekelt a karban. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két csíkszeredai tanszéke is felajánlott különdíjakat: Becsey Janka, Kisgyörgy Beáta, Kusztos Anna és Dézsi Márton kapott kitüntetést. A ballagási ünnepség áldással zárult. Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész búcsúzóul azt kívánta a ballagóknak: hordozzon tenyerén a gondviselő Isten.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élni, Petőfi felé fordulva
Nagyon sok városlakó, idősek, fiatalok és velük sok gyerek is részt vett tegnap délután az Erzsébet parkban tartott megemlékezésen, mely során Péterfi Ágnes unitárius lelkipásztor és Czegő Zoltán költő, író szavai nyomán idézhettük fel azt a bizonyos képzeletbeli gyászkeretbe foglalt fehéregyházi csatát, melyben utoljára látták Petőfi Sándort. Az emlékünnepség során katonadalokat és Petőfi-nótákat is hallhatott a közönség a sepsikőröspataki fúvószenekar előadásában, a megemlékezést a közösen elénekelt magyar és székely himnusz foglalta keretbe.
Mintha újra és újra megédesülne a keserű íz a szánkban, amikor felidézzük múltunk gyászos pillanatait, mert ezekben újra és újra megerősödik bennünk az örök élet tudata – mondta Péterfi Ágnes –, mert Petőfi itt van velünk minden március idusán, amikor megszólal a Nemzeti dal, itt van, amikor Pató Pál-urasan elmondjuk, hogy Hej, ráérünk arra még, amikor a szerelmesek egymásra nézve mondják, hogy Minek nevezzelek, amikor az édesanya azt gügyögi gyermekének, hogy Hej, mi a kő, tyúkanyó... Amikor azt érezzük, hogy Feltámadott a tenger, vagy a lehulló levelek azt üzenik, hogy Itt van az ősz, itt van újra... Petőfi ott van a szabadságunkban, és akkor is, amikor talán könnyek között, lehajtott fejjel mondjuk, hogy Európa csendes... A lelkésznő szerint hálát adhatunk azért, hogy ilyen hősökre emlékezhetünk, ezért arra kérte a Gondviselőt, hogy adjon annyi erőt és elkötelezettséget nemzetünk, magyarságunk iránt, hogy ápolni tudjuk a költő emlékét és a költeményeit körülölelő lángot. Czegő Zoltán rövid eszmefuttatásában Gorgiasz szavait idézte, aki szerint az élet legnagyobb élménye a halál. De a halálnak milyen élménye van? – tette fel a kérdést, melyre így válaszolt: ez már másoknak, hozzánk tartozóknak az élménye, mint ahogy Petőfi halála is egy egész nemzet élménye volt. Nem önként rohant a halálba, csak ugyanúgy, mint egész életében, a nemzet javát szolgáló belső parancsot teljesítette. Fehéregyháza felkiáltójel, az igazságtalanság Fekete egyháza – jegyezte meg Czegő Zoltán, majd áttért Petőfi örököseire, az utókorra, feltéve az újabb költői kérdést, hogy vajon velünk megy-e a világ elébb, és megy-e arrafelé a magunk történelme ebben az Európában, amelynek hitéért, kultúrájáért a magunk teljes jelenével aggódhatunk? „Érted halni szent világszabadság, lehet, de érdemesebb élnünk az igazságért, arccal Petőfi felé fordulva” – zárta szavait.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)