Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla Benedek Elek emlékének szentelt irodalmi albumát Marosvásárhelyen mutatják be október 1-jén. A rendezvényen a két szerző mellett Balás Árpád tanár és dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész is közreműködik. Emellett a Marosvásárhely című fotóalbumot és a Marosvásárhely, 2010 falinaptárat is megismerhetik majd a jelenlevők. /N. M. K. : Benedek Elek – a szembejövő ember. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./

Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb fotóalbumát, Marosvásárhely című munkájukat mutatták be Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. – Leginkább városdicsérő albumnak nevezném ezt a könyvet. Úgy is mondhatjuk, ez és a sorozat többi kiadványa magyar lelki, honismereti albumom – határozta meg a munkák műfaját Praznovszky Mihály irodalomtörténész. A szerzőpáros másik friss kötete az Erdély – Székelyföld – A nagy székely mesemondó, Benedek Elek című kiadvány, amellyel a másfél évszázada született író emléke előtt tisztelegnek. Az est végén Lőwey Lilla Elek apó szavaival búcsúzott a vásárhelyi közönségtől: Jézus tanítványa voltam/ gyermekekhez lehajoltam/ a szívemhez felemeltem/ szeretetre így neveltem. /Nagy Székely Ildikó: Elek apótól önmagunkig. Albumokban élő lelkiismeret. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./

Az ország milliomosaihoz hasonlóan egyetlen év alatt alaposan megcsappant a romániai magyar üzletemberek vagyona is. A bukaresti Adevarul napilap munkatársai által idén másodízben összeállított 500-as toplistára összesen 16 magyar üzletember került fel, közülük öten szerepelnek a száz leggazdagabb romániai között. A romániai magyarok között a legnagyobb vesztes a nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS & RDS kábeltelevízió- és internet-szolgáltató vállalat többségi tulajdonosa, akinek vagyona 500 millió euróról 400 millió euróra csökkent, de változatlanul ő a leggazdagabb romániai magyar üzletember. Verestóy Attila székelyudvarhelyi vállalkozó, RMDSZ-es szenátor változatlanul a második leggazdagabb magyar, vagyona azonban alig 100 millió euróra rúg a tavalyi 250 millió euróhoz viszonyítva. Az összeg java része a tőzsdén ment el. Közel 100 millió eurós veszteséget regisztrált a tavalyhoz hasonlóan harmadik helyezett Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó is, akinek vagyona most 60-63 millió euróra rúg. Szintén harmadik helyre sorolható be a kolozsvári Urasi Béla, akinek 65-70 millióról 60-63 millió euróra apadt. A többek között a borszéki ásványvizet palackozó Romaqua-csoport egyik tulajdonosa, Pálfi Miklós a tavalyi 13. helyről az 5-re – lépett előre a ranglistán, ő nyert a válságos évben, vagyona 17 millió euróról 62 millió euróra bővült. A nyereség bővülését a termelési kapacitás növelésével és új terméktípusok – köztük az Albacher sör – bevezetésével sikerült elérnie. Megtartotta a tavalyi hatodik helyet a kolozsvári CFR labdarúgócsapat által világszerte ismertté vált Pászkány Árpád üzletember, akinek vagyona 60-65 millió euróról 59-60 millióra csökkent. Utána a tavaly szintén hetedik Szarvadi Lóránd következik a rangsorban, a kézdivásárhelyi üzletember a tavalyi 55-60 millió helyett immár csak 30-33 millió eurót tudhat magáénak. Újoncnak számít az Adevarul rangsorában – a Capitalban is tavaly első ízben szereplő – kolozsvári Péter Pál, akinek vagyona 30-31 millió euróra rúg. Egy helyet lépett elő a tavalyhoz képest a szintén kolozsvári Hristea Erika, a Secpral Pro Instalatii cég tulajdonosa, akinek vagyonát tavaly 27 millióra becsülték, idén 25-27 millió euróra. A kézdivásárhelyi Hegedűs Ferenc vagyona a tavalyi 45-50 millióról 21 millióra apadt. A korábbi negyedik helyről a tizenegyedikre csúszott vissza a kolozsvári Fodor házaspár, az Euro GSM cég tulajdonosa. Becsült vagyonuk 90-100 millió euróról 20-21 millióra apadt. Bukarestben, a reklámiparban szerezte vagyonát a 42 éves Szigeti Zoltán, aki idén első ízben szerepel a legvagyonosabb romániaiak rangsorában, a magyarok körébe pedig a tizenkettedik helyre lépett elő. Az általa vezetett The Group kommunikációs csoport portfóliójába bekerült a Heineken, a Cosmote és az Ikea reklámszerződés, csak a Cosmote-szerződés értéke 10 millió euróra rúg. A marosvásárhelyi Szász testvérek, a védőfelszerelések, öltözetek forgalmazásával foglalkozó Roland és Orlando 19-20 millió eurós vagyona 17-18 millióra csappant. Újoncként tört be a 14. helyre a magyar üzletemberek elitjébe a szintén marosvásárhelyi Bara Levente, aki 10-12 millió eurós vagyonát fűszerkészítésből szerezte. A Küküllő szálloda működtetőjeként ismertté vált székelyudvarhelyi László János a 11. helyről a 15. -re csúszott vissza, tavalyi, 20 millió euróra becsült vagyona ma már alig felét, 9-10 millió eurót ér. Két hellyel szerepel lennebb a csíkszeredai Fenyő szálló üzemeltetője, Kurkó János is, akinek tavalyi 15-17 millió eurós vagyonából mára 8-9 millió maradt. Nagy hiányzói is vannak azonban a rangsornak. A mindig előkelő helyen szereplő, a Cosmo elektronikai cikk-forgalmazó üzletlánc tulajdonosa, a kézdivásárhelyi Bába György neve nem szerepel az ország 500 leggazdagabbja között. Pedig tavaly még 30-33 millióra becsülték vagyonát. Hiányzik a tavaly még 20 millió euróval rendelkező temesvári Kovács Zoltán, vagy a tavaly első ízben rangsorolt kolozsvári Mezei Ferenc. Az évek óta veszteségekkel küszködő marosvásárhelyi Prosszer család szintén kimaradt a ranglistából. /Bálint Eszter: Szegényedtek a magyar gazdagok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

Bocskai Napok
A fejedelem öröksége
Azon senki se törje a fejét, hogy mi a közös az iskolásvetélkedő, a labdarúgótorna, az útikönyv-bemutató, a vallási kegytárgykiállítás, az őshonos búzafajta és a farsangfarka között, mert úgysem találja ki. Eláruljuk: mindezek a nyárádszeredai Bocskai Napok egy-egy mozzanatát jelzik. Ahogy Dászkel László polgármester lapunknak elmondta, azért szervezik meg minden évben az ünnepséget, a megemlékezést a nagy erdélyi fejedelemről megválasztása napján, mert mindabban, amit ma a fejedelemválasztó városkában tesznek, az ő öröksége, hagyatéka is.
A polgármester az ünnepséget megnyitó beszédében Bocskai István végrendeletét idézte, amelyben a fejedelem mind a magyarországiakat, mind az erdélyieket "az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre" intette. Ma is ennek a szellemi örökségnek az intelmére, szellemére gyűltek össze mindazok, aki határon innen és túl megemlékezni akartak a hajdani államférfiról – mondta többek között a polgármester, aki megköszönte azt a tűzzománc Bocskai-képet, Gergely Judit alkotását, amelyet tavaly nyáron nagynénje, Kovács Irma tanárnő adott át az önkormányzatnak. Ezért is hívták meg az ünnepség alkalmával az Erdélyből elszármazott Budapesten élő vegyészt, képzőművészt, hogy alkotásaiból állítson ki a kultúrotthonban. Ugyanott Váradi Péter Pál: Tél a havason című fotókiállítását is vendégül látták. Ehhez mi sem talált jobban, mint a Balás Árpád, dr. Jakab Sámuel, Fodor S. Sándor és Incze Árpád által megyénkről összeállított háromkötetes útikönyv- bemutató, amelyet szintén a művelődési házban tartottak meg.
Nem szerveznek Bocskai Napokat anélkül, hogy a diákokkal ne elevenítenék fel azt a kort, amelyben élt és munkálkodott a fejedelem. A pénteken megtartott történelmi vetélkedő tehetséges diákjait tüntette ki az önkormányzat.
A polgármester köszöntötte a fejedelemválasztó testvérváros, Szerencs küldöttségét, élén Bíró István önkormányzati képviselővel. Az ünnepséget a Bocskai Dalkar, a Bocskai Líceum, a Bekecs Táncegyüttes és Váradi Imre Bocskai és a székelyek címmel összeállított történelmi, verses, dalos, táncos műsora színesítette.
Az ünnepség alkalmával az érdeklődők tudományos, ismeretterjesztő előadásokat is meghallgattak. Imreh Jenő vallástanár Bocskai valláspolitikájáról, dr. Szabó T. Attila veszprémi etnobotanikus az alakor őshonos magyar búzafajtáról értekezett. Mindezt kiegészítette a Bocskai István fejedelemről és koráról készített pannó, amelyet a megyei múzeum, annak igazgatója, Soós Zoltán állított össze és helyezett el a kultúrotthon előcsarnokában.
A helyi református templomban a vasárnapi ünnepi istentiszteleten Kállay Miklós Csaba kolozsvári lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a Bocskai Dalkar. Székely Endre református lelkipásztor a Magyarok Mózese címmel tartott történelmi megemlékezést a fejedelemről, arról a nehéz politikai helyzetről, amikor két nagyhatalom kereszttüzében kellett megőrizni az erdélyi fejedelemség függetlenségét, szabadságát.
Az istentiszteletet követően a város elöljárói, a különböző állami és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, majd a református egyházközség gyülekezeti termében megnyitott kiállításon a nyárádszeredai egyházközség és süketdemeterfalvi fíliájának úrasztali kegytárgyait, valamint a marosvásárhelyi kistemplomi egyházközség tulajdonában levő XVIII. század elején nyomtatott híres Váradi Bibliát állították ki.
Az említetteken kívül volt még teremlabdarúgó torna és a szászrégeni Titan együttes is szórakoztatta a fiatalokat. Közkívánatra az ünnepség záró- rendezvényeként megismételték a farsangfarki mulatságot.
Vajda György. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Székelybő
Székelybőben - ahol mindössze 57 lakóház van, ebből is csak 41-et laknak állandó jelleggel - 2004-ben még úgy tűnt, hogy megállt az idő, stagnál az egykor pusztulásra ítélt falu, elfelejtkezett róluk az önkormányzat, a megye, az állami vezetés, önerőből pedig nem képesek talpra állni.
Ám a Gondviselés amiképpen megmentette a falut a Ceauşescu érában a falurombolástól - amikor a falu lakosságát Nyárádszereda tömblakásaiba tervezték beköltöztetni, a házakat pedig a földdel egyenlővé tenni - , ugyanúgy másodjára is közbelépett.
2005-ben megalakult a Székelybőért Egyesület és tagjai kitartó, áldozatos munkával szép eredményeket értek el a falu újjáélesztésében.
„Szülötte szülőm vagy
áldott szülőföld,
de megtartó vigyázód
én leszek neked.”
(Magyari Lajos)
Először 2006 februárjában a feledésbe merült Kosaras bált szervezték meg, 80 személy gyűlt össze, helybéliek 16-an. A sikeren felbuzdulva azóta évente megtartják.
Még ebben az évben falumonográfia kiadását határozták el és belefogtak az anyaggyűjtésbe: Papp Enikő, akinek nagymamája Székelybőben élt, valamint a falu szülöttei: Donkoné Simon Judit és Szente Kinga.
Testvérvárosi kapcsolat kialakítását kezdeményezték a magyarországi Bő községgel, egyelőre nem járt sikerrel.
2007-ben ünnepelte a falu a 675 éves jubileumát.
Falutalálkozót szerveztek: felújították a Kultúrházat, kiadták a SZÉKELYBŐ a százlelkes kicsi falu 1332 – 2007 c. monográfiát és Emlékművet állítottak a világháborús hősöknek.
„Távol mezőn és dombon és hegyen
Alusznak ők és sírjuk jeltelen.
És tenger mélyén és sivatagon
És nincs kereszt fölöttük, nincs halom!”
/Juhász Gyula/
A Kultúrotthon felújításához az Önkormányzat biztosított építkezési anyagot, a munkálatokat az egyesületi tagok és a falu lakossága végezte el. Az Emlékművet Lészai Enikő tervezte, a kivitelező a falu szülötte, Papp Zoltán, az emlékmű körül a díszkövet Kiss Lajos adományozta és rakta le, akinek a felsége, Molnár Erzsébet helybéli születésű.
Hálaadó ökumenikus Istentisztelet után az Emlékmű leleplezése, megáldása történt. A helyi születésű Gábor József ny. segédtiszt tartott megemlékezést, akinek nagyapja is a hősi halottak között van. Beszédet mondott Kerekes Károly országgyűlési képviselő, Borbély Mihály, Nyárádszereda alpolgármestere.
Megjelent az ünnepségen a román televízió magyar nyelvű szerkesztősége, Tófalvi Zoltán irányításával, a marosvásárhelyi Népújságtól Kilyén Attila újságíró, Magyarországról Váradi Péter Pál híres fotóművész, az Erdély – Székelyföld c. albumok szerzője.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a nyárádszeredai önkormányzat 12 tanácsosa és Nagy Zsigmond jegyző, aki elmondta, hogy az egyesület jelentős anyagi támogatásban részesült a kultúrotthon felújításánál. Ebben nagy részt vállalt Molnár Sándor tanácsos, falufelelős, egyesületi tag.
Ezen a jubileumi ünnepségen Érd megyei jogú város ajándékát, egy hímzett nemzeti zászlót Dr. Aradszki András alpolgármester adta át. Forrás: szekelybo.ro/szekelybo/index/helyzetkep

Törzsében székely volt
Vége nem szakad Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla nagy vállalkozásának. A különlegesen szép és jelentős Erdély – Székelyföld honismereti fotóalbum-sorozatuk újabb kötetét tették le az olvasók asztalára. Ez is rendhagyó a maga nemében, nem egy tájegységet mutat be képek és szövegek megkapó együttesében, hanem egy írót és művei forrásvidékét, Tamási Áront és szűkebb pátriáját. A PéterPál Könyvkiadó e nagy sikerű ciklusában örülhettünk már ilyen albumnak. A legnagyobb székely, Orbán Balázs, a halhatatlan mesemondó, Benedek Elek és a szülőföld másik örök szerelmese, Wass Albert világának is külön kiadványt szentelt a fotós meg könyvszerkesztő felesége. A mostani, Törzsében székely volt című könyvükről beharangozójukban a következőképpen nyilatkoznak:
Tamási Áron emléke, munkássága előtt tisztelgünk fotóalbumunkkal.
Életének fordulatos eseményei és műveinek méltatása mellett ma készített tájképekkel idézzük fel a nagy székely író kötődését szülőföldjéhez, kiemeljük munkássága szépségeit, nehézségeit. Könyvünket a bomlott század hűséges szolgájának életéről, munkásságáról szóló tanulmánnyal kezdjük. Bemutatjuk a varázslatos hargitai tájat s a mesebeli Farkaslakát, az "angyali szülőfalut". Jelentős részleteket közlünk a Bölcső és Bagoly, a Szülőföldem, az Ábel a rengetegben, a Szűzmáriás királyfi című regényeiből, valamint az Énekes madár színművéből és a Tüzet vegyenek! című novellájából. Az Előszót Ugrin Aranka, a Tamási Áron Alapítvány kuratóriumának elnöke írta.
Ezzel a kötettel egy időben egy másik szokatlan, de annál figyelemreméltóbb könyvet is megjelentettek. Akárcsak a Székelyföld ezer pillanata című, korábban kiadott háromdarabos füzetük, ez is szervesen kapcsolódik a nagy formátumú albumsorozathoz. A Székelyföld képi autonómiája címmel közzé tett, útiatlaszszerűen elnyújtott kiadvány megérdemli, hogy minél több könyvbarát birtokába jusson. Erről a kiadók a következőket tartották fontosnak elmondani:
A Székelyföld "Képeskönyve", e történelmi tájegység képi bemutatását tartalmazza. Rövid bevezető szöveg után virtuálisan létrejön Székelyföld képi autonómiája: történelmi székenként, térképrészletek segítségével mutatjuk be a Székelyföld tájait, pillanatait. Az Előszót Sylvester Lajos írta.
A két kötetet a jövő héten Marosvásárhelyen is közönség elé viszik. Váradi Péter Pálék május 27-én, csütörtökön délután 6 órakor a Bernády Házban találkoznak a helybeli közönséggel. A Tamási-albumot Nagy Miklós Kund, az Erdély – Székelyföld képi autonómiája című kötetet Balás Árpád ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
Előtte egy nappal 15 órától Farkaslakán, május 28-án Brassóban az Áprily Lajos Főgimnáziumban tartanak hasonló könyvbemutatót.
( nk )
Népújság (Marosvásárhely)

VIII. Csűrszínházi Napok
Felavatták a Csűrgalériát
A kiadós eső ellenére – a Nemzeti Színházban tapasztaltakkal ellentétben – telt házas előadások voltak a VIII. Csűrszínházi Napokon. Az idén nemcsak a színházművészetnek hódolhattak a műkedvelők, hanem képzőművészeti, fotó- és ruhakiállítás is volt, ugyanakkor a Duna Televízió vezetősége közönségtalálkozót tartott.
A nyolcadik Csűrszínházi Napok alkalmából Kerekes Péter Pál, Cseke Péter és Bereczki Ottó-Béla állították ki fényképeiket. Kerekes Péter Pál természetjáróként, szakavatott fotóművészként járta a Nyárád mentét, az itt készített kiállítási anyagának egy részét hozta el. Bereczki Ottó-Béla, a TTM televízióstúdió munkatársa családi kötődése folytán hazajár Mikházára. Nemcsak a Csűrszínházi Napok alatt, hanem más alkalmakkor is lencsevégre kapta a falubelieket. Cseke Péter "szárnybontogató" fotóművész pillanatfelvételeivel jelentkezett először saját tárlaton. Vajda György, a képzőművészeti kiállítások kurátora a megnyitón elmondta, szándékosan hívtak meg gyakorlottabb fotóművészt és kezdőket, hiszen a Csűrszínházi Napok alkalmat kínálnak a tehetségek bemutatására. Találóan egészült ki a fotótárlat Szélyes Andrea bábművész ruhakollekciójával, amely bármely európai szalonban is megállta volna a helyét.
A fotókiállítást követően egy több mint százéves, jó állapotban levő házban, a hajdani kántori lakásban, amelyet Csíki Dénes kanonok, helyi plébános bocsátott a szervezők rendelkezésére, fiatal és elismert képzőművészek minitárlatát rendezték be. Cabuz Andrea és Annamária igen tehetséges marosvásárhelyi alkotók munkái mellett Moldován Mária és György festményeit, plakettjeit és kerámiáját, állították ki, illetve Gyarmathy János képzőművész négy szimbolikus – a színházhoz kötődő – kisplasztikáját állították ki. Hunyadi László szobrászművész közel 40 plakettjéből pedig a Reneszánsz panzióban nyílt kiállítás.
A tárlatmegnyitót követően Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója Pomogáts Béla Erdélyről Trianonban és Gálfalvi Ágnes Marosszéki krónikák című könyvét mutatta be. Ezenkívül a két kiállító Cabuz Andrea és Annamária által illusztrált kiadványokat: Wass Albert: Erdők könyve, Wass Albert: Tavak könyve, Wass Albert: A törpék és az óriás (amely a 2009-es Marosvásárhelyi Könyvvásáron a legszebb gyermekkönyvnek járó díjat kapta), valamint Karácsony Emmy: Gyermekkorom igaz mesei, Gyallay Domokos: Rég volt, igaz volt, Ördöngösfüzesi népmesék, illetve a Háromszéki népmesék című köteteket is az érdeklődők figyelmébe ajánlották – ezeket a képzőművészek dedikálták.
A pénteki nap különlegessége volt a Duna Televízió közönségtalálkozója, amelyen Cselényi László elnök, A. Szabó Magda alelnök, Katona Erika stratégiai igazgató és műsorvezető, valamint Asbóth József műsorvezető megerősítették, hogy a televízió elsősorban a határon túli magyarokat szeretné szolgálni, összekötő kapocs szeretne lenni az anyaország és a világban élő magyarok között
Az estet a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros és Sarkady Imre munkájából készült Kőműves Kelemen balladája zárta. A Maros Művészegyüttes előadásának különös hatása volt a csűrszínházi díszletek között.
Szombaton több iskolabusz is elvitte a gyerekeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Pinokkió című mesemusicaljére, majd sokan maradtak a magyarországi Forrás színház Lúdas Matyi c. előadására. Sajnos, az időjárás műsorváltozást is előidézett. Puskás Győző versműsora az igen jól választott helyszín – a temetőkápolna –helyett a Reneszánsz panzióban volt, és elmaradt a Forrás színház szombat esti Szamártestamentum középkori komédiájának bemutatása is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely János: Caligula helytartója című drámáját – Kincses Elemér rendezésében – kevesebben tekinthették meg, mivel az előadásról a Duna Televízió felvételt készített.
Az est fénypontja a több mint 30 éve pályán levő magyarországi Bojtorján (Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Bordács Attila, Tóth András, Gál István) együttes fellépése volt. A magyarországi country-zenekart a marosvásárhelyi művészeti líceum tehetséges diákjaiból alakult, szintén "szárnybontogató" Exotic Vox együttes előzte meg.
Vasárnap ismét a gyerekeké volt a Csűrszínház. Igazán szívhez szóló szentmisét tartottak a mikházi ferences templomban, ahol a marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt. Délelőtt az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Piroska és a farkasát, majd a Forrás Színház Lúdas Matyiját tekinthették meg kicsik és nagyok egyaránt.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház kezdeményezője, főszervezője elmondta, az esős időjárás ellenére sikeres volt az idei rendezvény. Újdonságként kiemelte a Csűrgaléria felavatását, s azt is, hogy a Bálint Transnak köszönhetően az idén autóbuszjáratot is indítottak Marosvásárhelyről. Jövőre a népművészetnek adnak teret, így ígéret van arra, hogy Válaszútról egy kalotaszegi szobát rendeznek be a kántori lakásban, lesz kirakóvásár és kézművesműhely, s remélik, hogy élőben, alkotás közben a helyszínen bemutathatják a Nyárád menti és környéki alkotó népművészeket. A Csűrszínházban pedig a néptánc és a népdal lesz a főszereplő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

4. Csűrszeminárium
-vagy-
Hagyományok értékesítése a Nyárádmentén
Július 14. és 17. között a csíkfalvi Tündér Ilona vendégház csűrje ad otthont a negyedik alkalommal megszervezett Csűrszemináriumnak, ahol az idén az örökségápolásról, identitásmegőrzésről, hagyományok értékesítéséről beszélgettek a szakemberek, tanárok, egyetemi diákok és a helyhatóságok képviselői.
A Csűrszeminárium tulajdonképpen egy olyan műhelymunka, ahol a szakemberek, diákokkal közösen, a tanultak alapján olyan helyi megoldásokat keresnek és találnak, amellyel a Nyárádmentén úgy értékesítik a sajátosságokat, a természeti adottságokat – az épített örökséggel együtt –, hogy az a helyi közösség hasznára váljon. A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara Humántudományok Tanszéke, a Fókusz Öko Központ, a PR Alpha Egyesület és a csíkfalvi Tündér Ilona Vendégház által szervezett rendezvény minden évben azzal próbálkozik, hogy hatóságokat, az egyetemet, a civil szervezeteket közös tervek készítésére, megvalósítására ösztönözze. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ vezetője a Népújságnak elmondta: a Nyárádmente nagyon sok lehetőséget rejt, amelyeket akár idegenforgalmi szempontok szerint is értékesíteni lehetne, de ehhez meg kell őrizni a sajátosságokat, tájvédelmi programokat kell kezdeményezni. A szervezők minden évben egy kicsit közelebb kerülnek ehhez a célkitűzéshez.
Az idén Örökség, emlékezet, identitás címmel hirdették meg a szemináriumot, amelyen szerdán Kovács Piroska és Vajda András néprajzkutatók a paraszti örökség jelentésváltozásairól tartottak előadást. Tegnap este dr. Hajdú Zoltán, a Fókusz Öko Központ ügyvezető elnöke a Só útjáról értekezett, míg Péter Pál, az Agora Fenntartható Fejlődés Munkacsoport elnöke az udvarhelyszéki hagyományos gyümölcstermesztésről tartott előadást.
Az idei szeminárium különlegessége, hogy a gödöllői Szent István Egyetem diákjai felmérik a Bekecs oldalán levő Óriások árka nevű helyet dr. Füleki György egyetemi tanár és dr. Székely Zsuzsánna egyetemi docens segítségével, akik a Kárpát- medencében levő ún. Csörsz árokrendszerről is tartanak előadást. Szombaton jelen lesz a szemináriumon dr. Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem régésze, aki a Római Birodalom limesének erdélyi vonatkozásairól értekezik.
Hajdú Zoltán lapunknak kifejtette, hosszú távon azt tervezik, hogy a Só útja nemzetközi idegenforgalmi védjegy legyen, ezért minél több látványosságot, érdekességet szeretnének felfedezni az út mentén. Ide tartozik az Óriások árka is, amelyről többek között azt is feltételezik, hogy a hajdani római úton azért mélyítették a nyomvonalat, hogy az ellenség ne lássa azokat, akik ott elhaladnak, de lehetett egy védőfalrendszer része is. Természetesen ezek hipotézisek, de az árok önmagában különlegesség, természeti látványosság. Ami pedig az örökségvédelmet illeti – fejtette ki a környezetvédelmi szervezet elnöke –, az lenne a legjobb, ha a központi szervek, helyi hatóságok, a civil szervezetek és az oktatási intézmények összefogásával sikerülne egy sajátos arculatot kialakítani a Nyárádmentén, amelyet turisztikai brandként is értékesíthetnének. Ez lenne az egyik távlati célkitűzés, aminek az érdekében minden évben megszervezik a Csűrszemináriumot. Népújság (Marosvásárhely)

A hónap könyve a Teleki Tékában
A Teleki Téka polcain sorakozó értékes és híres kötetek mellett számos olyan munka is megtalálható, amely – annak ellenére, hogy megjelenésének időszakában több-kevesebb sikert könyvelhetett el – a mai laikus közönség számára nem ismert. „A hónap könyve” sorozat célja egy képzeletbeli tárlóba helyezni néhány ilyen kötetet, olyan munkákat, amelyek magyar szerzőinek kerek(ebb) évfordulója van az illető hónapban.
Október hónap könyve széki Teleki József Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata.
*
Széki Teleki József (1790-1855) október 24-én született Pesten, szülei Teleki László és Teleki Mária. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban kezdi, később a pesti jogi egyetem hallgatója lesz, majd 1812-től Göttingenben tanul. Élete során több közfunkciót is viselt: 1824-ben királyi táblabíró, 1827-ben csanádi, majd 1830-ban szabolcsi főispán. Ebben az időszakban már tevékeny részt vállal a magyar tudományos életben is. Fontos szerepet játszik a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában, ezért is választják őt 1830-ban az intézmény első elnökévé. Az Akadémia szakszerű működését jelentős anyagi támogatással próbálja biztosítani, a saját könyvtárát is a tudós társaságnak hagyja. 1840-ben koronaőr, 1842-1848 között pedig Erdély kormányzója. A forradalom után visszavonul és a tudományos munkának szenteli magát.
Politikai és kulturális tevékenysége mellett Teleki József több tudományos munkát is megjelentetett. Nyelvészettel foglalkozó első írásai: A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és szólások által, illetve Javaslat a magyar nyelv teljes szótára ügyében felkeltették a kortársak figyelmét is.
Fő műve a Hunyadiak kora Magyarországon című sorozata. A cím nem egy családtörténetet takar; a szerző szándéka a Hunyadi kori Magyarország történetének feldolgozása. Azért választotta ezt a korszakot, mivel szerinte a magyar történelem egyik legérdekesebb és legfényesebb időszaka volt. Munkáját 12 kötetesre tervezte, viszont haláláig csak öt kötet készült el, ezeket 1852-1855 között publikálja Pesten. A tárgyalt időszak (1438-1490) történéseit részletesen ismerteti, évekre lebontva. Törekedett arra, hogy minél teljesebb képet nyújtson a korszakról, ezért igyekezett felkutatni minden lehetséges forrásdokumentumot. Nemcsak politikai eseményekről tárgyal, hanem társadalmi folyamatokat is elemez.
A könyvsorozatból származó bevételt az Akadémiának ajánlja fel, az intézmény gondoskodik a sorozat befejezéséről is. A Hunyadiak kora Magyarországon nagy értékét az adja, hogy módszertanilag meghaladja korát. Gróf Teleki József számos érdekes adatot bocsát az erdélyi helytörténet iránt érdeklődők rendelkezésére; olyan tudományos igénnyel megírt, alaposan dokumentált munkát hoz létre, amelyet mind a történelem iránt érdeklődő olvasó, mind a szakember sikerrel forgathat.
Csillón surrant a Nyárád...
Berde Mária verséből, a Nyárádmenti álomból származik e fél sor. Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla legújabb Erdély – Székelyföld könyvének hátsó borítójáról emeltem ki. A kiadvány a szerzők azonos című sorozatának 31. kötete, a történelmi Marosszék 5. honismereti albuma. Az Alsó-Nyárád vidéke, a sokak által „Murokországként” ismert és kedvelt tájegység tündököl benne. A fotós Váradi Péter Pál 2004 és 2010 között rögzítette kamerájával a Nyárádszereda és Nyárádtő közötti, sokszor megénekelt, kincsekkel telített tájat. A hagyományőrző, marasztaló vidéket, e sajátos vonzerejű kistérség 36 települését bemutató szöveget ezúttal is Lőwey Lilla írta, válogatta. Múltidéző próza, krónikás korrajzrészlet, drámai és lírai irodalmi szemelvény, mai valóságot megszólaltató útleírás is bőven van benne, a legbeszédesebb azonban most is a szebbnél szebb képek halmaza.
Mi, akik itt vagyunk itthon e szűkebb pátriában, jól ismerjük a vidéket, az album mégis sok újdonsággal, különlegességgel képes meglepni. Hogyne tudná elbűvölni azokat, akik e kötet révén találkoznak vele először! Életre szóló élményt tudott nyújtani e vidék az itt születetteknek, lélekben nyárádmentivé tudta változtatni a dolgozni ide érkezetteket, visszaszólított mindenkit, aki egyszer is járt ezen a szelíd, mégis varázsos tájon. „Közép- és Alsó-Nyárád vidéke nemcsak gazdasági, hanem szellemi értékekkel is hozzájárult az erdélyi magyarság kincseinek gyarapításához – írja előszavában Balás Árpád földrajztanár. – Erre figyelt fel sok néprajztudós és a népdalgyűjtő Bartók Béla is, aki itt több tucat dallamot jegyzett le. E kis tájegység hírnevét öregbítette Backamadarasi Kiss Gergely tudós professzor, Szentiváni Mihály szépíró, politikus, Nyárádi Erazmus Gyula botanikus, Ferenczy Júlia festőművész, Gagyi László író, Benkő Samu Bolyai- kutató, Bálint Károly szobrászművész és még sokan mások, akik Reményik Sándorral együtt vallották a Nyárádmente népének hitvallását: ...alkalmazkodva, de meg nem alkudva akarunk békés építőmunkával megmaradni örökre magyarnak ezen a földön.”
A fotóalbummal a közeljövőben a szerzők, szerkesztők bemutatkozó körúton vesznek részt. November 9-én délután 5 órakor a nyárádszeredai művelődési házban, majd az egymást követő napokon Marosvásárhelyen, Szovátán, Backamadarason, Nyárádszentlászlón, Sepsiszentgyörgyön találkoznak az érdeklődő közönséggel.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Karácsony előtti könyvmustra
Nagyvárad – Magyarországi és romániai kiadók könyveiből nyílt vásár csütörtökön a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnokban. A Könyvet a fa alá! mottóval szervezett vásár vasárnapig látogatható.
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén második alkalommal szervez ünnepi könyvvásárt aHonterus Könyvkereskedés. A Könyvet a fa alá! mottóval megrendezett vásárt csütörtök délben nyitották meg a nagyvárad-őssi Antonio Alexe Sportcsarnok folyosóján. A megnyitón viszonylag szép számban érkeztek érdeklődők. Herman Ferenc főszervező mondott rövid köszöntő beszédet. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak Erdélyből és a Partiumból, hanem Magyarországról is érkeztek kiadók, így az idei könyvvásár nemzetközinek mondható. A megnyitón felléptek a váradi Francisc Hubic Művészeti Iskola Koreográfia szakos diákjai, Ramona Gavriş balettoktató vezetésével, majd megkezdődhetett a felállított standok közötti könyvmustra. Mint ahogy Herman Ferenctől megtudtuk a kiadók különböző árkedvezményekkel próbálják a látogatók számára vonzóvá tenni könyvvásárt. Nem véletlen, hogy éppen ünnepek előtt szervezték meg, hiszen céljuk elsősorban az, hogy minél több családban kerüljön könyv a karácsonyfa alá, ezáltal pedig minél több emberrel ismertessék meg az olvasás örömét. A szervezésben szintén szerepet vállaló Delorean Gyula RMDSZ-es önkormányzati képviselő, érdeklődésünkre kifejtette: összesen huszonegy könyvkiadó vesz részt az idei könyvásáron, mely háromszor több a tavalyi évhez képest. Szeretnék, ha Várad kellemes színfoltjává nőné ki magát a rendezvény.
Nyitvatartási program
A sportcsarnok folyosóin felállított standok között zömében magyar, emellett román és angol nyelvű könyveket is láttunk. Az egyik budapesti kiadónál hangoskönyveket is lehet vásárolni akár hetven százalékos árkedvezménnyel. Művészeti lexikonok, térképek, útikönyvek, világirádalmi, ezotériai, vallási kötetetek, gyermekkönyvek, folyóiratok, stb. széles választéka közül lehet válogatni. Pénteken és szombaton 10-18, vasárnap pedig 10-14 óra között látogatható a vásár. A gyermekek számára kézműves foglalkozásokat is szerveznek (pénteken és szombaton 10-14, illetve 16-18, vasárnap 10-14 órák között) illetve jelen lesz a Mikulás is, aki meghallgatja a gyerekek kívánságait. A kolozsvári kiadók könyvbemutatóval is készülnek: szombaton 11 órakor mutatják be Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla: Törzsében székely volt – Tamási Áron, valamint a Székelyföld képi autonómiája című kiadványaikat. Továbbá bemutatásra kerül a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, sorozatzáró kötete, melyet Dávid Gyula, a lexikon főszerkesztője ismertet. Nagyváradhoz különleges kötődése van a munkának, hiszen az ide köthető számos alkotó, irodalmi jelenség, folyóirat, és nem utolsó sorban munkatárs mellett a nagyváradi nyomdában készült mind az öt kötet. A Polis kiadó könyveiről Dávid Gyula, a kiadó vezetője beszél, a Művelődés kiadványairól Benkő Levente, a folyóirat szerkesztője, míg a Kriterion többi újdonságát H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatja be. A könyvbemutatókon kedvezményesen vásárolhatók meg a kiadók könyvei. Belépés ingyenes.
Mészáros Tímea, erdon.ro

Bunta: Szász nem dolgozik,
Szász: Bunta leszámol
A székelyudvarhelyi önkormányzat döntéshozó testülete csütörtökön tárgyalja Szász Jenő alpolgármesteri tisztségéből való leváltását. Bunta Levente polgármester szerint Szász havi 12-13 órát tölt a hivatalban, ennek ellenére erkölcstelenül felveszi a fizetését, Szász viszont azt mondja, Bunta politikai tisztogatásának kicsúcsosodása lenne az ő eltávolítása. A végső szót minden bizonnyal ezúttal is Jakab Attila zöld párti tanácsos mondja ki: Szász eltávolításához ugyanis elegendő a tisztségben lévő tanácsosok fele plusz egy szavazata. Jakabon kívül a testület 9 RMDSZ-es és 9 MPP-s tagot számlál.
Nem dolgozik semmit, de erkölcstelenül felveszi a fizetését – nyilatkozta a Hargita Népének Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere Szász Jenőről. Az alpolgármester tevékenységét a kamerarendszer segítségével figyelték meg, Bunta szerint Szász havonta 12-13 órát töltött a hivatalban. „Más csökkentett fizetéssel 172 órát kell dolgozzon” – jegyezte meg a városvezető, hozzátéve: ennyi idő alatt értelemszerűen nem is tudta ellátni feladatait, ennek ellenére „erkölcstelenül, gátlástalanul felvette a fizetését. Ezt a tarthatatlan állapotot kezelni kell, ezért terjesztettem a testület elé az utolsó napirendi pontot. Olyan alpolgármesterre van szükség, aki hajlandó dolgozni, tenni is a városért, s aki nem munka nélkül veszi fel a fizetését.” Bunta nem minősítette Szász Jenő tevékenységét, „állandó akadékoskodását”, de hangsúlyozta: az alpolgármester csak hébe-hóba fordul meg a hivatalban, munkaidejének tíz százalékát sem tölti az irodában, ez pedig mindennél beszédesebb tény.
Hiányolt építő jellegű javaslatok
“Le kell váltani, egyértelmű, dolgozni sem jár” – jelentette ki megkeresésünkre Péter Pál. Az RMDSZ-es tanácsos – aki Szász idejében az alpolgármesteri funkciót is betöltötte – úgy látja, olyan személyt kell választani, aki tenni, dolgozni is akar a városért. „Ilyen nehéz gazdasági helyzetben megengedhetetlen, hogy kidobjuk a pénzt az ablakon a semmire. Márpedig ebben az esetben ez történik.” Péter szerint Szásznak soha nem volt építő jellegű javaslata, észrevétele egyetlen szakbizottsági ülésen sem, ami pedig alpolgármesteri munkáját illeti, „gyakorlatilag ingyen kapja a fizetését, holott nem hiszem, hogy rá lenne szorulva: abból a bérből egészen biztosan nem lehet Mercedeseket vásárolni, fenntartani”.
Szász: Kelemen Hunor keze van benne
„Több mint fél éve tudok Bunta Levente azon ügyködéséről, hogy meggyőzze a Zöld Pártot, szavazzon ellenem” – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Szász Jenő. Az alpolgármestert éppen ezért saját bevallása szerint nem érte meglepetésszerűen a kezdeményezés, számított rá. Szász azt mondja, munkaideje kötetlen, s különben is, sok időt tölt terepen, az emberek között. Szerinte sokkal inkább Bunta politikai leszámolásaival, átláthatatlan ügyleteivel kellene foglalkozni. „A polgármester korábban elküldte a személyzeti osztály vezetőjét, majd a főkönyvelőt, aki komoly tapasztalattal rendelkezett, sok-sok évig kezelte a város pénzügyi dolgait, hogy aztán a közintézményekből is leépítsen jó néhány személyt.” Az alpolgármester fájlalja, hogy szegényes hatáskört kapott, holott tizenkét évnyi polgármesteri tapasztalattal biztosan el tudta volna látni az alpolgármesteri feladatokat is. Azt mondja, azért volt szálka a városvezető szemében, mert sok mindent látott, hallott a városházán, s „félinformációkból is rájött, hogy elherdálják a közpénzeket”. Szász továbbment: szerinte az sem lenne meglepő, ha Kelemen Hunor keze is benne lenne a leváltásában, hiszen az utóbbi időben számtalan kritikával illette az RMDSZ elnöki tisztségére pályázó politikust. Az alpolgármester próbált nyomást gyakorolni a Zöld Párt tanácsosára, aki gyakorlatilag kimondja az ítéletet a feje fölött: „Itt az ideje, hogy a Zöld Párt képviselője színt valljon, holnap kiderül, hogy Jakab Attila beáll-e az RMDSZ mögé vagy sem. Az mindenképpen jó, hogy erre most derül fény, jobb, mintha jövőben, választások előtt érnének meglepetések.” Az MPP visszaszól
Molnár Miklós MPP-s tanácsos úgy látja, két kritériumnak kell megfeleljen az a személy, aki napjainkban munkát vállal a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalban. „Legyen butább, mint Bunta Levente, legyen gyáva, ne merjen visszakérdezni se” – élcelődött a tanácsos. Molnár is azt mondja, a városvezető fél éve készíti elő ezt a lépést, „a nagy kérdés csak az, hogy Jakab Attila beáll-e a bandájukba”. Szerinte igen, a holnapi tanácsülés nem tartogat számára ilyen szempontból meglepetéseket, s pesszimizmusát az az érv is alátámasztja, hogy Bunta fél év után csak most terjeszti a testület elé az alpolgármester leváltását, vagyis biztosra megy. „Inkább olyan kérdésekkel kellene foglalkozni, mint a városközpontba felszerelt égők, amelyekről természetesen azt nem mondták el, hogy Ferenczy Károly RMDSZ-közeli udvarhelyi üzletember cégétől vásárolták. Szász Jenőnek rálátása van ezekre a dolgokra, ezért nem nézik jó szemmel, ezért kell meneszteni” – fakadt ki a tanácsos. Arra a kérdésre, hogy miként lehetett rálátása, ha átlagban naponta fél órát sem töltött a polgármesteri hivatalban, Molnár kijelentette, „az úgynevezett monitorizálást Buntáék végezték, vagyis nem hitelt érdemlő, másrészt ne feledjük azt sem, hogy Szász Jenő nem rendelkezett jóformán semmilyen hatáskörrel, hiába kért több feladatot a város polgármesterétől”.
A számok döntenek
Jakab Attila zöld párti tanácsost nem hiába tartják a mérleg nyelvének: a kilenc RMDSZ-es és kilenc MPP-s tanácsos mellett ő is tagja a székelyudvarhelyi önkormányzat döntéshozó testületének. A csütörtöki tanácsülésen – ha egyenlő létszámban jelennek meg a két nagy frakció tagjai – tulajdonképpen az ő szavazata dönt az alpolgármester sorsáról. Természetesen mindkét fél részéről megkeresték már, árulta el a Hargita Népének, ő azonban mindent a Zöld Párt székelyudvarhelyi szervezetének megbeszélésétől tesz függővé. „Kértem a polgármesteri hivatalban egy részletes kimutatást az alpolgármester munkájáról: mennyit jár be, ezért mennyi pénzt kap.” Jakab azt mondja, eléggé szubjektív dolog megítélni egy alpolgármester tevékenységének minőségét, a mennyiséget viszont a számadatok egyértelműen bizonyítják. „A részletes kimutatás függvényében döntünk, jómagam pedig a párt döntését fogom képviselni az önkormányzatban.” Jakab Árpád. Hargita Népe (Csíkszereda)

Zöld jelzés Szásznak: le is út, fel is út
A kilenc tagú RMDSZ-frakció mellett a Zöld Párt tanácsosa, Jakab Attila is Szász Jenő leváltása mellett szavazott a csütörtöki székelyudvarhelyi tanácsülésen. A bonyodalmaknak azonban várhatóan nincs vége: az MPP-sek valószínűleg bírósági úton támadják meg a döntést, s az is tovább borzolja a kedélyeket, hogy a zöldek máris bejelentették: kizárólag MPP-s alpolgármesterre adják a voksukat...
Székelyudvarhely önkormányzata döntéshozó testületének tagjai a csütörtöki ülésen hamar eljutottak az alpolgármester leváltását napirendre tűző 18. ponthoz. Az előterjesztő Bunta Levente polgármester elmondta, régóta figyelik az alpolgármester tevékenységét, aki munkaidejének tíz százalékát sem dolgozta le, ennek ellenére felvette a fizetését, amely a huszonöt százalékos megszorításig havi 4088 lej volt. “Más a csökkentett fizetésért dolgozik annyit egy nap, mint Szász Jenő egész hónapban. Elvártuk volna tőle, hogy a köz érdekében legalább napi nyolc órát dolgozzon. A város polgármestereként, fő hitelutalványozóként kötelességemnek éreztem megtenni ezt a lépést” – hangoztatta Bunta, azt sem rejtve véka alá, hogy más alpolgármesterrel jobban tudna együtt dolgozni. A Polgármesteri Hivatal kimutatásából kiderült, hogy Szász Jenő októberben 11, novemberben 16, decemberben pedig 12 órát töltött alpolgármesteri irodájában, a “rekord” pedig május öt órával.
A járványt sikerült megelőzni…
A hozzászólások során Fóri Györgyi MPP-s tanácsos kifejtette, nem tárgyalhatnak a kérdésről, hiszen a jogi szakbizottság nem véleményezte azt. A polgári frakció másik két tagja, Balázs Árpád és Sebestyén Csaba azzal érvelt, hogy nem pontos, ennél fogva nem is hiteles a kimutatás, illetve nem kell valaki egész nap az irodában üljön, hogy jól végezze a munkáját. A szintén MPP-s Molnár Miklós arra lett volna kíváncsi, hol írja azt, hogy menyit kell egy alpolgármester a hivatalban töltsön, hogyan néz ki a jelenléti napló a polgármester esetében, illetve szakmai kérdésről vagy személyi ellentétről van-e szó. Jakab Attila Zöld Párti tanácsos kérdésére válaszolva Szász Jenő kijelentette, igen, igaz, hogy vállalta, naponta nyolc órát dolgozik a város érdekében, ennek írásos nyoma is van. A polgáriak azt is fájlalták, hogy Szász kevés hatáskört kapott felettesétől, mire Bunta kifejtette, az alpolgármester felel teljes egészében a szociális feladatokért és a polgárvédelemért, vagyis hatáskörébe tartozik egyebek mellett a fűtéspótlék ügye, a kolduló roma gyerekek helyzete, az árvízvédelem és a járványmegelőzés. Szász kijelentette, jól végezte a munkáját, mert nincs járvány a városban…
“Hazudsz, Levente!”
A vitázók egy idő után indulatosabbak lettek, gyakran személyeskedésbe csaptak át a szóváltások. Molnár Miklós azt kérdezte Buntától, kapott-e Szász korábban figyelmeztetést a hiányzásai miatt. Bunta igenlő válasza után Szász kifakadt: “Azt hazudsz, amit akarsz, Levente, egyszer sem szóltál!” A polgáriak azon felvetésére, miszerint ez nem szakmai, hanem politikai vita, Péter Pál RMDSZ-es városatya leszögezte: ez természetes,, hiszen nem szakmai, hanem politikai testületnek a tagjai.
“Védőbeszédében” Szász Jenő kijelentette: maradéktalanul elvégezte munkáját, kiszállásaira pedig soha nem kért pénzt a hivataltól. “Tizenkét évig tudtam irányítani polgármesterként a várost, senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem birkóztam meg azzal a kevés feladattal, amit a városvezető rám bízott. Több feladatot kértem, de nem kaptam.” Az alpolgármester azt mondta, sok időt töltött terepen, az emberek között, felkereste a város összes szociális intézményét, csakhogy “ezt a hivatalban felszerelt kamerák nem rögzíthették.” Szász furcsának találta, hogy a polgármester munkaidejének alig hatvan százalékát tölti a hivatalban, de ha távol van, akkor is a várost képviseli. “Ez érvényes lehet rám nézve is, hiszen olyan helyeken képviseltem Székelyudvarhelyt, ahová a polgármestert meg sem hívták” – mondta Szász. Hangsúlyozta, alpolgármesterré való választása óta fizetéséből 12 ezer lejt adományozott különböző alapítványoknak, egyesületeknek, ő finanszírozta a szakszervezeten keresztül a Polgármesteri Hivatalból elbocsátott alkalmazottak bírósági perét, illetve a tizenkettőből négyezer lejt adományozott az általa alapított Székelyudvarhelyért Alapítványnak is.
Tíz igen voks
Öt kamera vezet az alpolgármester irodájáig – panaszolták a polgáriak, emiatt sok cégvezető, intézményvezető nem mert a hivatalban találkozni Szásszal, mivel állítólag féltek Bunta megtorlásától. Az MPP tagjai titkosszolgálati módszereket, megfélemlítést emlegettek. “Pénzkidobás a kamerarendszer, arról nem is beszélve, hogyan jön Bunta ahhoz, hogy egy választott tisztségviselőt kamerákkal figyeltessen?” – méltatlankodtak. Szász szerint működik a Bunta-rendőrség, lehallgatják az alkalmazottak telefonjait, megnézik az emaileket, a hivatalnokok félnek, nem mernek egymás között sem beszélni. “Paranoiás vagy, Levente, és azt se feledjük, minden amit csináltál, azt tőlem örökölted!” – veszítette el türelmét egy idő után Szász. Bunta Levente pontosított: nem a kamerákkal, a kapussal figyeltették meg, mikor jön be és mikor megy ki a kapun Szász Jenő.
Az MPP-sek tiltakozásból nem voksoltak: az RMDSZ-frakció kilenc tagja és a Zöld Párt képviselője, Jakab Attila is Szász Jenő alpolgármesteri funkcióból való leváltása mellett szavazott. Játszd újra?
A tanácsülést követő sajtótájékoztatón Jakab Attila ismételten leszögezte: nem az alpolgármester munkájának minőségét, hanem mennyiségét vizsgálták. “Szász Jenő aláírta, hogy napi nyolc órát dolgozott, ezért fizetést vett fel. Ezt nem tolerálhatjuk, függetlenül attól, hogy ki az alpolgármester, ezt azt arroganciát még Szász Jenő sem engedheti meg magának” – jelentette ki a tanácsos. Dósa Barna, a Zöld Párt helyi elnöke elmondta, az alpolgármester választásnál bizalmat szavaztak az MPP-nek, ezzel viszont Szász csúnyán visszaélt.
A székelyudvarhelyi városvezetésben egyhamar nem csillapodnak le a kedélyek, a zöldek ugyanis bejelentették: Jakab Attila nem kíván alpolgármester lenni, ugyanakkor – a választók akaratát tiszteletben tartva - csakis egy MPP-s jelöltet hajlandóak támogatni…
Jakab Árpád. Hargita Népe (Csíkszereda)

A romániai magyar elit fantomképe
Egyedülálló felmérés nyomán dolgozta ki a romániai magyar elit fantomképét a miskolci egyetem szociológiai intézetének docense, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa által vezetett kutatócsoport.
Kik a romániai magyar kulturális, gazdasági és politikai elit legismertebb, legbefolyásosabb képviselői, melyek az „elitgazdag”, illetve „elitkibocsátó” erdélyi városok – egyebek között ezekre a kérdésekre kapunk választ a Párhuzamos világok? Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elit szocio-demográfiai jellemzői című tanulmányban közölt felmérésből.
Gazdasági, kulturális, politikai rangsorok
Nagy általánosságban a romániai magyar elit fantomképét így írhatnánk le: mérsékelt jobboldali beállítottságú, egyetemi végzettséggel rendelkező férfi. Konkrétabban, a gazdasági és kulturális elit megkérdezett tagjainak válaszai szerint, a romániai kulturális elit kiemelkedő tagjai között a listavezető Kányádi Sándor és Tompa Gábor; előbbire a gazdasági és kulturális elitet képviselők 24,6 illetve 40,7, utóbbira pedig 6,6 valamint 29 százaléka szavazott.
A rangsor a következőben – a gazdasági elit szerint – Markó Béla, Gáspárik Attila, Szőcs Géza, és holtversenyben Kovács András Ferenc továbbá Tőkés László, a kulturális elit viszont a harmadik helyen Kovács András Ferencet, majd Egyed Ákost, Kántor Lajost és Bocsárdi Lászlót nevezte meg.
Az úgynevezett gazdasági reputációs elit listájának első helyét illetően ismét megegyezik a gazdasági és kulturális személyek véleménye: mindkét csoport Verestóy Attilát nevezte meg 22,6 valamint 27,5 százalékos szavazataránnyal. A „gazdaságiak” szerint azonban a második helyen Teszári Zoltán áll, majd Pászkány Árpád, Szarvadi Lóránd, László János, Péter Pál és Kurkó János György következik, míg a megkérdezett kulturális személyiségek által felállított sorrendben Pászkány Árpád, Teszári Zoltán, Kurkó János György, Péter Pál, Szarvadi Lóránd, majd holtversenyben László János és Böszörményi Zoltán követi az RMDSZ szenátorát.
A megkérdezettek felállították a közvéleményre legnagyobb hatással lévő romániai magyar személyek rangsorát is, itt a gazdasági elit Tőkés Lászlót, a kulturális elit pedig Kántor Lajost helyezte az élhelyre. A politikai elit tekintetében a gazdasági és kulturális elit csoportjának véleménye az első két hely esetében ismét megegyezik: 45,9 illetve 65,6 százalékban Markó Bélát, majd 42 valamint 57,7 százalékban Tőkés Lászlót nevezték meg.
A sorrend ezután a „gazdaságiak” szerint így alakult: Borbély László, Kelemen Hunor, Frunda György és Verestóy Attila, a kulturális személyiségek pedig a továbbiakban a Kelemen Hunor, Borbély László, Frunda György és Eckstein-Kovács Péter sorrendet állították fel.
Hol születik?
Érdekes módon, a gazdasági elit tagjainak túlnyomó része, 55 százaléka székelyföldi születésű, Hargita, Kovászna illetve Maros megyei, legtöbben közülük – 32,2 százalék – Hargita megyéből származnak. A kulturális elit esetében Hargita megye viszont 19,5 százalékkal csupán a második helyen áll, a 22,1 százalékos Kolozs megyét – nagyrészt Kolozsvárt – követően.
A népszámlálási adatokkal összevetve világossá válik, hogy a kisebbségi elit – Kolozs megyén kívül – leginkább a viszonylag nagyobb magyar nemzetiségi aránnyal rendelkező régiókban tömörül. Ebből viszont azt a következtetést is le lehet vonni, hogy többnyire eltűnik a szórványmagyar területeken.
A gazdasági és kulturális elit tagjainak közel fele kilenc helységben született: Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és Székelyudvarhelyen. A gazdasági elit közül legtöbben három városból: Marosvásárhelyről (8,2 százalék), Székelyudvarhelyról (7,7 százalék) és Kolozsvárról származnak. A kulturális elit legtöbb tagját szintén ugyanez a három város adta, csak a sorrend változik: Kolozsvárról 16,7 Marosvásárhelyről 9,9, Székelyudvarhelyről 4 százalék származik.
Nemzetiségi, nyelvi kötődés a családban
A felmérésből az is kitűnik, hogy a gazdasági elit „gyermekbarátabb” a kulturális elitnél: 85,2 százalékának vagy gyermeke, utóbbiak 79,7 százalékos arányához képest. A kulturális elit viszont inkább választ magának magyar élettársat – részarányuk 93,4 százalék – a gazdasági elit azonban kevésbé ragaszkodik a házasság szempontjából nemzetiségi gyökereihez, csupán 82,8 százaléka él magyar házastárssal.
Ezek után igen érdekes a következő adat, miszerint mindkét csoport tagjai nagyjából hasonló arányban – 85–86 százalék – használják a magyar nyelvet otthonukban. Emellett az elittagok román és más idegen nyelven jobban beszélnek, mint az erdélyi magyarok általában. Adalékként még megemlíthető, hogy a kulturális elit a német, a francia, a spanyol és az orosz nyelvet beszéli jobban, a gazdasági pedig a román és olasz nyelvben jártasabb, az angoltudás részaránya viszont nagyjából mindkét csoport esetében azonos.
A közösségi hovatartozás szempontjából fontos és jellemző adat: a gazdasági és a kulturális elitcsoport tagjainak mintegy kétharmada – 36,2 és 36,4 százaléka – elsősorban erdélyinek, 26,3 illetve 32,7 százaléka pedig erdélyi magyarnak vallotta magát. Emellett a gazdasági elit 13,5 és 9,1 százaléka székelynek, illetve magyarnak tekinti magát, a kulturális elitnél ez a részarány 12,5 és 6,9 százalék – utóbbi esetében viszont a kulturális elit hozzáteszi a „romániai” jelzőt is.
ÚMSZ/Transindex
Új Magyar Szó (Bukarest)

Bognár Zoltán a Szabadelvű Kör új elnöke
Szombaton tartották meg a Szabadelvű Kör 9. Országos Gyűlését, ahol új vezetőt választottak a küldöttek, mivel Eckstein-Kovács Péter már nem vállalt új elnöki mandátumot.
Az új elnök a 30 éves Bognár Zoltán politológus lett.
Bognár Aradon született, ott is érettségizett, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen elvégezte a Politikatudományi Kart. Az elmúlt években politikai elemzőként több romániai és magyarországi sajtóorgánum kérte ki a véleményét. Létrehozta az első romániai magyar politikai elemző céget. 2008-tól tagja a Szabadelvű Körnek, ám eddig nem vett részt a vezetőség munkájában.
Bognár a sajtónak elmondta: elnökként az Eckstein-Kovács Péter által megkezdett úton halad; továbbá a szervezetépítésre, a fiatalság bevonására összpontosít. Fontos szerepet tulajdonít a pártokkal, a közvéleménnyel és a sajtóval való kommunikációra is.
Részben megújult a Szabadelvű Kör elnöksége is. Eckstein-Kovács Péter vállalta a pártkapcsolatokért felelős alelnöki tisztséget, az új ifjúsági alelnök Birtalan Csanád lett, Babóczi Imre pedig a területi csoportokért felelős alelnöki tisztséget gyakorolja.
A régi elnökség közül tisztségében maradt Czika Tihamér (szervezési alelnök), Magyari Nándor-László (külkapcsolati alelnök), Egyed Péter (oktatási alelnök), Péter Pál (gazdasági alelnök). A Szövetségi Képviselők Tanácsában a Szabadelvű Kört Bognár Zoltán és Hegedűs Csilla képviseli.
A Szabadelvű Kör gyűlésén módosították az alapszabályzatot is. Erre azért volt szükség, hogy az alapszabályzat összhangban legyen az RMDSZ-kongresszuson megváltoztatott alapdokumentummal. Három állásfoglalást fogalmaztak meg a gyűlésen: a romapolitikáról, a szélsőséges megnyilvánulások ellen és a kolozsvári multikulturális kérdésre vonatkozólag.
Eckstein-Kovács Péter a platform leköszönő elnökeként üdvözölte a résztvevőket, majd sorrendben Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Annamária, a Nők a Nőkért Platform elnöke, Gál Éva, a Szociál-Demokrata Platform elnöke és Kelemen Kálmán a Keresztény-Demokrata Platform elnöke köszöntötte az Országos Gyűlést.
Eckstein-Kovács Péter beszámolt az utóbbi két év tevékenységéről, eredményeiről, így a Szabadelvű Kerekasztalokról, a Szabadelvű Kör szerepléséről az RMDSZ Nagyváradi Kongresszusán, valamint a Szabadelvű Kör különböző egyéb politikai megnyilvánulásairól. A jelentést az Országos Gyűlés egyhangúlag elfogadta. Magyari Nándor alelnök a platform tagsága nevében megköszönte Eckstein-Kovács Péter 18 éves elnöki munkáját.
Az Országos Gyűlés elfogadta a platform új Programját. A program 6 fejezetre oszlik: gazdaságpolitikai kérdések; emberi jogok; közpolitikák és államszervezés; oktatás, tudomány, művelődés és médiapolitikák, illetve ifjúsági politikák és környezetvédelem.
Etnikai feszültségeket gerjeszt a Kolozsvári Városháza
Egyik állásfoglalásában a Szabadelvű Kör elítéli a Kolozsvári Városházának etnikai feszültségeket gerjesztő provokációit, így a Iorga-tábla illegális kiállítását és a nemrég kiállított többnyelvű üdvözlőtábla levételét, valamint a Házsongárdi temetőben folytatott rombolást. Kifejtik: „önkormányzatunk minden egyes döntését a törvényesség keretén belül kell meghoznia. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy úgy helyeztek el egy a Mátyás király emlékét sértő táblát, hogy arra semmiféle engedély nem volt. Felszólítjuk Kolozsvár önkormányzatát, hogy távolítsa el ezt a táblát, az összes többi olyan táblával együtt, amelyeknek egyetlen célja a város két közössége egymás ellen való uszítása. Kolozsváron nincs helye olyan tábláknak, amelyek a történelem valós vagy vélt sérelmeiről szólnak, amelyek egyik vagy másik nemzetiség ellen uszítanak. Táblákat arról kell kihelyezni, ami összeköt minket.” –, áll a dokumentumban.
Egy másik állásfoglalásban a Szabadelvű Kör a romániai közéletben egyre jobban erősödő etnikai alapú provokációkra és a szaporodó szélső jobboldali megnyilvánulásokra hívja fel a figyelmet: „Aggasztó, hogy egyes önkormányzatok, egyházak és médiacsatornák teret és hitelt adnak a szélsőséges szervezetek megnyilvánulásainak, és az, hogy politikusok, pártok, sajtóorgánumok bejegyzett vagy be nem jegyzett szervezetekkel igyekeznek politikai tőkét kovácsolni a nacionalista indulatok gerjesztéséből. A provokációk és szélsőséges megnyilvánulások soha nem hoztak és nem hozhatnak eredményt. A Szabadelvű Kör mindezekért híven eddigi elveihez és gyakorlatához racionális hozzáállást vár el a politikai és társadalmi élet minden felelős szereplőjétől.”
A Szabadelvű Kör továbbá romapolitikai kérdéseket tárgyaló állásfoglalásában a nemrég Kolozsváron lezajlott roma-kitelepítésekre reagálva kifejti: „A Szabadelvű Kör többször hangsúlyozta: amit a közbeszéd „romakérdésnek” nevez, nem csak a romák, hanem az egész társadalom problémája. A gazdasági egyenlőtlenségek, a hátrányos megkülönböztetés, az előítéletes megbélyegzés, a rasszizmus által hajtott gyűlöletbeszéd és intézményes diszkrimináció halmozottan hátrányos helyzetet teremtenek az élet minden területén: lakás- és egészségügyben, foglalkoztatásban, oktatásban. A Szabadelvű Kör szolidaritását fejezi ki mindazokkal a marginalitásban élő roma etnikumú személyekkel szemben, akiket továbbra is veszélyeztet a kényszer-kilakoltatás. Felhívja az országos döntéshozó szerveket és helyi önkormányzatokat, hogy jogkörüknek megfelelően, felhasználva az ez irányú uniós támogatást, hozzanak azonnali konkrét intézkedéseket, amelyek intézményesen támogatják a romák társadalmi, kulturális és gazdasági beilleszkedési szándékát.”
Az Országos Gyűlés elfogadhatatlannak tartja a Demokrata-liberális Párt által javasolt közigazgatási átalakítás tervezetét. Úgy döntött, hogy e kérdésben egy kerekasztal-beszélgetés során fogja kialakítani saját álláspontját.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

A könyvesház csődje
A háromszéki magyar értelmiség egy részét ezekben a hetekben, nyári sziesztázása idején, a Corvina Könyvesház csődje lepte meg.
A könyvesbolt bezárásának bűnbakjait nem más közegben kell keresnünk, hanem magunk között. A téma lapbéli felvetése során egyetlen pozitív jelenségre figyelhettünk fel: az érdekeltek széles körét izgatja az, ami a patinás nevű könyvesbolttal történt. Sajnos, a könyvforgalmazás s az olvasás elsatnyulása – méghozzá azon a Háromszéken, amely évszázadokon át Székelyföld egyik legtöbbet olvasó, az iskoláztatást a nemzeti megmaradás alapeszközének tekintő tájegysége volt – ennél sokkal mélyebb gyökerű. A kortárs könyvszerzők, írók, más tollforgatók legtöbbször a saját bőrükön tapasztalhatják a könyv iránti egyre inkább elhatalmasodó közönyt, a szellemi leépülés legmeghökkentőbb példáit. Néhány hónappal ezelőtt a Bánffy Miklós fő műveként jegyzett Erdély trilógiájára Sepsiszentgyörgyön nyolcan voltak kíváncsiak, és a találkozón egyetlen példány kelt el. Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla Székelyföld-sorozatának legfrissebb kötetére a belvárosi református templomban hasonlóan kevesek voltak kíváncsiak. Ezen mit sem változtat az, hogy januárban ugyanezen a színtéren Kányádi Sándor bemutatkozásán százak vettek részt, s az sem, hogy dr. Szőcs Géza A család hangja című kötetének ismertetésén Alsócsernátonban a nyugdíjasklub tagjai testületileg részt vettek. Figyeljük meg, hogy a sokszor flancos falunapokon a településen élő vagy onnan elszármazott írókra kíváncsi-e valaki a túrós puliszka és a csórékolbász fogyasztása közben. Az érettségizők egy-egy ölnyi könyvajándékkal mennek-e haza? A családi ünnepeken divat-e, mint valaha, a könyv- és fotóalbum ajándék? Jutalom tárgya-e és kitüntetés eszköze-e a kiadvány? A tehetősebb vállalkozók, intézmények milyen mértékben támogatják helyi szerzők műveinek kiadását? Szent György-napokon, más alkalmakkor sztárvendég-e a könyv és szerzője?
A válasz egyértelműen nem. És nemcsak a pénzhiány, a tömegnyomor miatt szorul vissza a könyvvásárlás. Éltünk a mostaninál nehezebb időkben, de a könyv akkor is megbecsült szellemi táplálék volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyárádmenti szellemi műhely
V. Csűrszeminárium
Ötödik alkalommal szervezi meg a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ, a Sapientia EMTE, a PR Alpha Egyesület, a csíkfalvi önkormányzat és a Tündér Ilona vendégház a csűrszemináriumot. Nemcsak nevében, a helyszín miatt, de az ott elhangzó előadások tematikájában is különleges ez a rendezvény, amelynek célja a kistérség fejlesztési programjait támogató tudományos kutatások bemutatása.
Az idei csűrszemináriumot megtisztelte jelenlétével Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke is, aki megköszönte a szervezőknek, a tanároknak azt a munkát, amelyet a térségért végeznek és a diákoknak a jelenlétet. Elmondta, mindent, amit itt hallanak, szakmájukban, életpályájuk során kamatoztathatnak, hiszen az ötletek, a gyakorlati tapasztalat meghozza gyümölcsét. Bevezetője után az előadókat a megyei tanács nevében fotóalbummal és könyvvel ajándékozta meg.
A szeminárium idei témája az ember és az erdő kapcsolata. Szó volt a klímaváltozásról, erdőgazdálkodásról, gyümölcstermesztésről, famegmunkálásról, fafaragásról, illetve a fához, erdőhöz kötődő mítoszokról, mondákról. Szerdán dr. Füleky György, a gödöllői Szent István Egyetem tanára Az erdősültség kialakulása a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Dr. Makkai Gergely meteorológus az éghajlatváltozások hatásáról beszélt. A gyakorlati tapasztalataikra alapozva dr. Hajdú Zoltán környezetvédelmi szakértő, a Focus- Eco Központ vezetője az erdő, a fás környezet szerepét taglalta a vízgazdálkodásban. Érdekesek voltak Péter Pál, a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának tanára által bemutatott konkrét példák a gyümölcstermesztésről. Kentelky Endre, a marosvásárhelyi Sapientia EMTE kertészmérnöki szakának tanára a kertépítés szükségességéről értekezett. Dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE, marosvásárhelyi kommunikáció és közkapcsolatok szakának tanára az erdő mitikus világáról tartott előadást. A diákoknak Birtok György, a Maros Közbirtokosság adminisztrátora révén alkalmuk volt betekinteni az erdőgazdálkodás konkrétumaiba, de szó volt még a fa jelenlétéről a népi kultúrában (Vajda András néprajzkutató). Kádár Balázs asztalos és Kilyén Domokos fafaragó pedig a bútor- és dísztárgykészítés, székelykapu-állítás rejtélyeibe vezette be őket. Az alternatív programok között szerepelt még kirándulás Jobbágytelkére, a marosszéki népzene- és néptánctáborba, Mikházára, a ferences kolostorhoz és Csűrszínházhoz és a só útja egy szakaszának megismerése.
Hajdú Zoltán a Fókusz Öko Központ vezetője, a rendezvény kezdeményezője és főszervezője lapunknak elmondta, a csűrszemináriumon minden évben más-más témát mutatnak be, olyant, amely kapcsolatban van a tájjal, az ökológiai kérdésekkel, a kulturális örökséggel, hagyományőrzéssel. A Nyárádmente tájökológiai szempontból nagyon sok olyan értékes elemet tartalmaz (ligetek, vizes élőhelyek, gyümölcsösök stb.), amely nyugaton az iparosított mezőgazdaság miatt eltűnt. Ezek nemcsak a gazdálkodás terén, hanem turisztikai szempontból is értékesíthetőek. Ilyen lehet a Bekecs alatt levő ún. Óriások árka, ami a néphagyomány szerinti régi római út mentén képződött.
– Azt szeretnénk, ha a csűrszemináriumon elhangzott tudományos előadásokat beépíthetnénk a nyárádmenti kistérség fejlesztési programjaiba, hiszen a rendezvény tulajdonképpen egy olyan szellemi műhely, amely segítséget, információt nyújt azoknak, akik a térség fejlődéséért felelnek. Reméljük, hogy figyelembe veszik majd az itt bemutatott eredményeket és nem divatos irányzatok, alkalmi ötletek alapján dolgozzák ki a helyi közösség számára fontos közép- és hosszú távú terveket – mondta lapunknak dr. Hajdú Zoltán.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Székelyföld 1000 pillanata
A Székely Nemzeti Múzeum, Székelyföld páratlanértékű történelmi, régészeti, néprajzi, természettudományi, képzőművészeti gyűjteményeinek létét, folyamatos gazdagodását az alapításától erre felé az önálló tudományos kutató és feltáró munka mellett az adományozóknak köszönheti. A múzeumalapítás szemöldökfájára is Csereyné Zathureczky Emília nagy értékű adományát vésték fel eleink. És hogy a múzeum képi világa felé nyissunk Csíkzsögödi Nagy Imre festőművész, amint e sorok írójának annak idején mondta, „a vérét” adományozta a Székely Nemzeti Múzeumnak, félszáznál is több festményt, grafikát, tusrajzot, amelyeken édesanyánkat, feleségünket, testvérhúgunkat, nagyanyánkat, a nagybetűs Nőt, az emberi nem folytonosságát, a jövőt kihordó asszonyt festette, és rajzolta meg. Nagy Imre példáját Bene József, Kós András és mások követték. A múzeum sajátos képi világának megteremtését tette lehetővé Gyárfás Jenő munkáinak begyűjtése és kiállítása is.
A Magyar Örökség-díjas Váradi Péter Pál 1008 nagyformátumú, 77 tablót betöltő fotógyűjteménye a Székely Nemzeti Múzeum létét megalapozó adományok sorába illeszkedik. A Veszprémben élő, erdélyi származású fotóművész a sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás anyagának összehozásával megteremtette Székelyföld monumentális Nyitott Képeskönyvét, amely Erdély történelmi tájegységének eddigi legteljesebb és legszínesebb képi bemutatása. 
Aki e Nyitott Képeskönyv lapjainak labirintusait a székely anyaszéktől, Udvarhelyszékből kiindulva székenként végigjárja, egy sajátos, öntörvényű világra csodálkozhat rá. Váradi Péter Pál a Székelyföld egészét varázsolja elénk, és ennek képi világán túl a székelység történetébe, őskorába és hőskorába kalauzolja a látogatót, miközben katartikus művészi élményt is nyújt. 
A fotóművész ezzel a kiállítással virtuálisan megteremti Székelyföld képi autonómiáját, amelynek jogi létrehozását e tájegység értékeitől idegen személyek és csoportosulások éppen napjainkban akadályozzák. Az, amit Székelyföld 1000 pillanata című kiállításon láthatunk az adományozó tizenkét évi Erdély-járásnak az eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan nyitott album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre képesek felmutatni. Az itt és most, mostantól az állandó kiállításon látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260 – 360 színes fotóval illusztrált honismereti albumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata.
De nem csupán ennyi! Székelyföld Nyitott Képeskönyve más művészetek és tudományok: a történelem, a régészet, a néprajz, a természettudományok, a képzőművészet és az emberi lélek mélységei és magassága felé is nyit. Az Erdély egészének bemutatását megcélzó honismereti albumok megalkotásában Váradi Péter Pál felesége és alkotó társa a székelyföldi származású Lőwey Lilla, a fotóművész magyartanár, aki a képanyaghoz olyan irodalmi, költészeti, prózai, történelmi válogatást társított, amely a képek értelmezésében is eligazít, de ezen túl, a lélek rejtelmei felé kalauzol.
És hogy „házon belül”, azaz családon belül maradjunk, Soós Andrea előadóművész, Lőwey Lilla lánya versmondással, az előadó művészet eszközeivel hozta lelki közelségbe az állandó kiállítás képeit. A Székelyföld 1000 pillanata kiállítás egyben műszaki premier is. Váradi Péter Pál nagy ívű gesztusa mellé társul Asztalos László udvarhelyszéki ipari fizikus „adománya”, aki az elektronikus vezérlésű képeskönyv-lapozással lehetővé teszi, hogy az album egyetlen gombnyomással kinyitható és becsukható, s ezzel a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termének sokfunkciós kihasználása továbbra is biztosított és alkalmas lesz a hagyományos rendezvények, konferenciák, előadóestek, könyvbemutatók szervezésére.
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla munkássága Székelyföld bemutatásnak hagyományaihoz kapcsolódik, ezeknek a folytatása s egyben továbbvivője is. Munkásságuk az Orbán Balázs Székelyföld leírásához mérhető – honismereti albumaikban sűrűn hivatkoznak erre a forrásra -, újabb kori terepbejárásaikkal, a művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét és kínálják. Meglévő, és – főleg – nem létező, román nyelvből magyarra fordított tankönyveinket nem helyettesítik, hanem felülírják, s abban az esetben, ha a tanítók, tanárok és a szülők Székelyföld Nyitott Képeskönyvére felfigyelnek. Hiánypótlónak bizonyul ez a képes honismereti album azok számára is, akik Erdély évszázadok óta Székelyföldnek, Terra Siculorumnak nevezett földrajzi, lelki és szellemi tájegységével most vagy ezután ismerkednek. 
Az ismeretek hiányának oka lehet a mai nemzedék fiatalsága, de az előző időkben felnőtt generációkat sem kényeztették el, sem a magyarországi, sem a Romániában kiadott tankönyvek, s forráshiány következtében a szülők sem mindig egyengették fiaikat, lányaikat Transsylvania, s ezen belül Székelyország megismerésének szellemi portyáira.
És Magyarországon nem első ízben regnál olyan kormányzat, amely Erdélyt magyar nemzetmegtartó értékeivel együtt ellöki magától, a kettős állampolgárság megtagadásától az erdélyiek autonómiatörekvéseinek szomszédsági és nemzetközi képviselete helyett ezek ellen agitálva ágál. 
A Székelyföld 1000 pillanatának megtekintése a fotókhoz társított versidézetekkel is meditációra késztet. Politikai aktualitása mellett elvi, metaforikus üzenete is van annak a kiállított fotónak, amelyen egy egész nyáj széles, jégodoros és hófoltos hegyi vízen átívelő gyalogos lengőhídon fegyelmezetten egyes sorba szerveződve halad át a túlsó partra. A juhász szokatlan módon nem a nyáj élén halad, nem vezet, hanem ezután kullogva tapogatózik át a hídon. 
Láthatunk egy faluvégi krisztus-keresztet is, amelynek letörött a fél ága. A megfeszített Krisztus fél karja a vallás- és egyházakat rongáló törekvéseket képileg idézve mementóként lendül a magasba.
A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás meglepetéssel szolgálhat majd Székelyföld új „arcteremtői” számára is, akik a hagyományos, romantikusnak és avíttnak vélt Székelyföld-arculat helyett egy „modern” Székelyföld-kép megteremtésére pályáznak. 
A szándék két forrásból is ismerős. A Kárpátok hírhedt Géniusza is az avítt, a régi lerombolására törekedett. Sikerrel. Vannak aztán, akik az ősi magyar szimbólumok, a csörgősipkának nevezett Szent Korona, a nemzeti színek, a magyar címer heraldikai elemei ellen emeltek-emelnek még ma is szót. Legújabban a turulmadár-kórral keltenek pánikot, és ezzel riogatják a szimbólum-madarak röptéből a nemzetvédelem szükségességére figyelőket.
Váradi Péter Pál fotóin a székelyföldi turulmadaras emlékművek egész során őrködnek a bronzmadarak. Váradi Péter Pál Székelyföld újabb kori felfedezésének jó szemű és avatott mestere. Olyan ember, aki képes egyetlen felvétel megejtéséért ezer kilométerre kocsikázni, ugyanannak a jelenségnek az évszakonkénti és napszakonkénti változásait is nyomon követni. Ha pedig történelmi, régészeti bizonytalanságot vesz észre, akkor az igazi felfedezők izgalmával kutatómunkába kezdenek, hogy a történelmi hűségre és igazságra fényt derítsenek. Kiváló példa erre a Bodzamező fölötti Tatárhavas várromjainak és az 1848-as védősáncoknak a földrajzi behatárolása, vagy Székelyföld történelmi határainak kifürkészése és képi megjelenítése.
A Hargita hegység egyik hónaljában, a Bucsin tető felé kanyargó úton van egy, ezen a kiállításon is látható havas paplanba takarózó házikó, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, családjának, a gyerekeknek és az unokáknak a székelyföldi ihletésű otthona. A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítással a Székely Nemzeti Múzeumban is otthont teremtettek Székelyföld, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág minden rendű, nemű, és nyelvű lakosa számára.
Akik tudni akarják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk, tekintsék meg a nyitott képeskönyvet, lapozzanak bele a Váradi Péter Pál és Lőwei Lilla honismereti albumaiba, és ezekben olyan honra lelnek, amelynek természeti és emberi értékeit kötelességünk megtartani, együtt tartani, lakhatóságát testi és lelki mivoltában is megőrizni, önállóságát, és a maga megejtően szép másságát védelmezni.
Sylvester Lajos 
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008/ című könyvéből
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MOGYE-kar. Győzelem?
A magyar sajtó egy ideje attól hangos, hogy győzelem, megoldódott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye, elfogadták a kormányhatározatot, már közzé is tették, hurrá, hurrá. Azt borítékolni lehet, hogy az újságírók, de még a nyilatkozó politikusok közül is igen kevesen olvasták magát a határozatot, márpedig a helyes vélekedés kialakításának ez – jobb helyeken – előfeltétele. Nézzük tehát.
„Art. 1. – (1) În cadrul Universităţii de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş se înfiinţează o nouă facultate, Facultatea de Medicină şi Farmacie, cu programe în limbile română, maghiară şi engleză, prevăzute în anexa care face parte integrantă din prezenta hotărâre.
(2) Universitatea de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş derulează, potrivit legii, procedurile pentru organizarea alegerilor, precum şi pe cele pentru organizarea concursurilor în vederea ocupării posturilor necesare pentru coordonarea din punct de vedere administrativ a facultăţii nou-înfiinţate potrivit alin. (1).
Art. 2. – Agenţia Română de Asigurare a Calităţii în Învăţământul Superior stabileşte numărul maxim de studenţi care pot fi şcolarizaţi la programele de studii care funcţionează în cadrul facultăţii înfiinţate potrivit art. 1 alin. (1).”*
A határozat melléklete sem valami bőbeszédű, így néz ki:
„– Asistenţă medicală generală (în limba maghiară şi în limba română)
– Medicină (în limba maghiară)
– Medicină (în limba engleză)
– Farmacie (în limba maghiară)”
Bármilyen rövid és vázlatos a jogszabály (vagy éppen azért, mert olyan), regényt lehetne írni róla, de a téma fontosságára való tekintettel mindenképp megér egy kicsivel hoszszabb elemzést. Az első és legnagyobb gond az, hogy ugyan azt szajkózza minden érintett politikus (ideértve a miniszterelnököt is), hogy a határozat azért született, hogy érvényt szerezzenek az oktatási törvénynek, ez minden kétséget kizáróan nem így van, ugyanis az oktatási törvény a kisebbségek nyelvén való oktatásról ezt mondja:
„Art. 135. – (1) Învăţământul superior pentru minorităţile naţionale se realizează:
a) în instituţii de învăţământ superior în cadrul cărora funcţionează facultăţi/linii/programe de studii cu predare în limba maternă;
b) în instituţii de învăţământ superior multiculturale si multilingve; în acest caz, se constituie secţii/linii cu predare în limbile minorităţilor naţionale;
c) în cadrul instituţiilor de învăţământ superior pot fi organizate grupe, secţii sau linii de predare în limbile minorităţilor naţionale, în condiţiile legii.
(...)
Art. 363. – La data intrării în vigoare a prezentei legi, instituţiile de învăţământ superior de stat având activităţi de predare în limba minorităţilor naţionale care au statut de universităţi multiculturale şi multilingve, conform prezentei legi, sunt:
1. Universitatea Babeş–Bolyai din Cluj-Napoca – în limbile română, maghiară şi germană;
2. Universitatea de Medicina şi Farmacie din Târgu-Mureş – în limbile româna şi maghiară;
3. Universitatea de Artă Teatrală din Târgu-Mureş - în limbile română şi maghiară.”
A törvény 135. cikkelyét magában is megérné elemezni, hisz annyira nyakatekert, zavaros és többféleképpen értelmezhető (ezért tekintek el a fordításától is), hogy méltó egy dodonai jóslathoz, de teljesen alkalmatlan arra, hogy jogszabályként a romániai magyarság javára és érdekében alkalmazni lehessen, főleg egy olyan országban, mint Románia (ahol – mondjuk ki – a magyarellenesség nyíltan vagy burkoltan évtizedek óta állampolitika).
Az ellenben mindezek mellett egyértelmű, hogy:
1. A szabályozás arról szól, hogy a kisebbségek nyelvén önálló struktúrákat kell létrehozni.
2. A multikulturális egyetemek esetében nem említ önálló kisebbségi karokat.
3. A Marosváráshelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a három multikulturális egyetem egyike, ahol az oktatás nyelve a román és a magyar, szó nincs a törvényben angol nyelvű oktatásról.
A jog hínárjában
Ezek alapján jogi ismeretek hiányában is meg tudja állapítani bárki, hogy az ünnepelt kormányhatározat nincs összhangban a törvénnyel, nem azt a célt szolgálja, hogy helyreállítsa a törvényességet ott, ahol azt az egyetem vezetősége megszegte. Maga a módszer eleve szembemegy a jogállam alapvető elveivel, amelyek úgy hangzanak, hogy a parlament törvényt hoz, amit mindenkinek be kell tartani, s ha valaki netán nem így tesz, annak az igazságszolgáltatással gyűlik meg a baja.
Hasonlatos ez a helyzet ahhoz, hogy a KRESZ értelmében a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen 50 km/h, s mikor a rendőrök azt tapasztalják, hogy Péter Pál 70-nel hajt, akkor erre válaszképpen a kormány határozatot hoz, miszerint Péter Pál a tulajdonában levő személygépkocsival hétköznap köteles maximum 50 km/h-val, ünnepnapokon meg maximum 60 km/h-val közlekedni lakott területen. Tehát Péter Pál egyrészt megúszta büntetlenül az esetet, ráadásul meg az újabb jogszabály nincs összhangban az általános törvénnyel.
Nem csoda tehát, hogy többen is bejelentették, bíróságon támadják meg a kormányhatározatot. Ha pedig ezt meg is teszik (s miért ne tennék), a bíróság – anélkül, hogy elvakult nacionalistákból állna – teljes joggal fogja törvénytelennek nyilvánítani, s megsemmisíteni azt. Ezt már csak azért is meg kell hogy tegye, mert az oktatási törvény egyértelműen kimondja, hogy rendkívüli esetben a kormány hozhat létre új kart, de csak az egyetem vezetőségével való konzultáció után. Márpedig ilyen konzultáció nem volt, nem is lehetett, mert az egyetemnek jelenleg nincs érvényes, szabályosan megválasztott vezetősége. Olyan jogi hínár van tehát az egész ügy körül, ami egyetlen dolgot vetít előre: itt gyors és megnyugtató megoldás egyhamar nem lesz.
A meghozott kormányhatározatot azért sem lehet győzelemnek tekinteni, mert semmiféle garanciát nem tartalmaz arra nézve, hogy bár egyenrangú lesz a román és a magyar tagozat az orvosin. Intő jel kell hogy legyen az, hogy eddig volt egy szabály, miszerint a helyeket egyenlően osztották el a két tagozatra felvételizők között, de tavaly ezt a szabályt már megszegték a fizetéses helyek esetében. Ezek után nagy felelőtlenség úgy „rendezni” a magyar oktatás helyzetét az egyetemen, hogy ezt az elvet nem rögzíti világosan és egyértelműen a határozat.
Sőt ha szigorúan a jogszabály szövegét nézzük, abból még az sem derül ki, hogy az asszisztensképzőn magyar diákok magyarul fognak tanulni, a szöveg minden további nélkül értelmezhető úgy, hogy az oktatás nyelve vegyes lesz. Hasonlóképpen azt se rögzíti se a törvény, se a kormányhatározat, hogy a magyar orvosképzőn az oktatás nyelve magyar, tehát folytatható az eddigi gyakorlat, hogy az ember gyermeke bejut magyar tagozatra, de ott azzal szembesül, hogy számos tanár egy kukkot sem tud magyarul (vagy tud, de nem akar beszélni), így a tanórák jelentős része románul zajlik.
Ennek a gyakorlatnak egyenesen zöld utat ad a kormányhatározat, amelyik ahelyett, hogy kinevezne egy ideiglenes vezetőséget az új kar élére (persze magyar tanárokból), akik majd megszervezik a kart, annak felállítását arra a román vezetőségre bízza, amelyik eddig a törvény be nem tartásában s a magyarok kisemmizésében járt élen. Tipikus kecskére a káposztát eset, s ehhez kellene a magyar közösség tapsoljon.
Magyar–német helyett román–magyar–angol
Továbbmenve az se világos, hogy mi lesz az eddigi karokon a helyzet. Maradnak továbbra is kétnyelvűek úgy, mint eddig? Elvileg igen, hisz a kormány csak egy új kar létrehozásáról döntött, a régi ezek szerint változatlan marad. Vajon? Ha megpróbálunk az események mögé nézni, akkor sem lesz több okunk az örömre, a megnyugvásra. Nem véletlen ugyanis, hogy sokaknak a Petőfi–Schiller-egyetem jut eszébe a mostani történetről, hisz a helyzet nagymértékben hasonló. Akkor volt egy SZKT-határozat, ami kimondta, hogy ha nem jön létre az önálló állami magyar egyetem, akkor az RMDSZ kilép a kormányból.
Most az RMDSZ országos vezetői többször és több helyen kijelentették az év elején, hogy ha nem jön létre az önálló magyar nyelvű oktatási struktúra a vásárhelyi orvosin, akkor az RMDSZ kilép a kormányból. Akkor határozat született a magyar–német nyelvű egyetemről (tehát nem arról, amit az RMDSZ kért), s az SZKT mégis visszatáncolt, megszavazta a kormányban maradást. Most határozat született a román–magyar–angol karról (ami ugye kicsivel még roszszabbul hangzik, mint a magyar–német), de ez elég volt ahhoz, hogy Kelemen Hunorék győzelmet kiáltsanak, s utánuk kórusban a sajtójuk. (A szomorú az, hogy a kórusba kisebb-nagyobb hangerővel és lelkesedéssel anyaországi pártok és politikusok is beálltak.)
Akkor kifele kellett stabilnak mutatni az országot, most választások közelednek, s kivétel nélkül minden párt fel akarja és fel fogja használni a kampányban azt a témát. Az ellenzéki pártok váltig szidni fogják a kormányt, s kiemelten a román kormánypártokat, hogy engedtek a magyarok zsarolásának, elárulták a nemzeti érdeket. Az RMDSZ hallgatni fog arról, hogy úgy lépett be ismét a koalícióba, hogy csak beszéltek erről-arról, de írott koalíciós megállapodás nem született, tehát nincs mit számon kérni a Demokrata-Liberális Párton, s azt fogja orrvérzésig hangoztatni, hogy győzelem, győzelem, a kormány létrehozta a magyar kart Vásárhelyen.
S persze hallgatni fog arról is, hogy nem magyar, hanem román–magyar–angol (ebben a sorrendben!) kar létrehozásáról szól a határozat. A román kormánypártok ugyanakkor a nagy nyilvánosság előtt a tolerancia és a törvénytisztelet bajnokainak fogják beállítani magukat. Persze azért lesz rá gondjuk, hogy eljusson a választókhoz az is, hogy ugyan látszólag engedtek a nyomásnak, de nyugalom, volt rá gondjuk, hogy olyan határozat szülessen, ami a bíróság előtt nem áll meg, s végül úgysem lesz belőle semmi.
A romániai magyarok pedig mindezt fásultan szemlélik, hisz 22 év alatt megszokták már, hogy ők nem fontosak, az ő érdekeik nem számítanak a politikusoknak. Félő, hogy még arra sem lesz jó ez az egész történet, hogy lendületet, erőt adjon a másik két magyar pártnak, már csak azért sem, mert a választók nem azt tanulták meg két évtized alatt, hogy az RMDSZ-re ne számítsanak, hanem azt, hogy a politikus mind semmirekellő, magának való, egyik kutya, a másik eb.
Félmegoldás nem kell
Nem utolsósorban hadd ejtsek néhány szót magukról a közvetlen érintettekről, az orvosi diákjairól. Azt látni lehet, hogy tisztában vannak az érdekeikkel, tudják, hogy számukra fontos lenne anyanyelven tanulni. Ha valaki megkérdezi őket, akkor ezt el is mondják, ki is tudják fejteni, de valamiért tovább nem lépnek egy tapodtat sem. A politikusok által bujtogatott román diákok képesek utcára vonulni, tüntetni, vállalva ezzel azt, hogy a józan szemlélő szemében nevetségessé és ellenszenvessé válnak (hisz mások jogai ellen lépnek fel), a magyar diákok ellenben, akik a saját jogaikért kellene hogy szót emeljenek, szemérmesen hallgatnak. A magyar ember egyenes és szókimondó volt mindig, jogos kérdés, hogy mi tartja vissza ezeket a fiatalokat attól, hogy ebben a kérdésben saját kezdeményezésből határozott és egyértelmű véleményt nyilvánítsanak?
Végezetül – vállalva annak a kockázatát, hogy következetlennek mondanak – mégis azt mondom, hogy az igazság előbb-utóbb győzni fog, s lesz még magyar nyelvű orvosi egyetem Vásárhelyen. Ehhez elsősorban az kell, hogy fogalmazzuk meg egyértelműen: a romániai magyarokat megilleti az önálló oktatási rendszer a bölcsődétől az egyetemig, félmegoldásokat pedig (vegyes intézmények, román vezetésnek alárendelt magyar csoportok, osztályok és karok) nem fogadunk el. Az önálló oktatási rendszer magyar vezetés alatt működő önálló intézményekből kell hogy felépüljön. Mikor felelős és magas rangú európai politikusok már kimondták, hogy a multikulturalizmus egy hamis pálya, mi sem szabad beérjük a tavaly még győzelemként ünnepelt, de pár hónap után a gyakorlatban csődnek bizonyult rendszerrel.
* Románul nem tudók kedvéért ugyanez röviden magyarul:
1. cikk: (1) A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen új kar jön létre, ahol az oktatás nyelve román, magyar és angol lesz, jelen határozat mellékletének megfelelően.
(2) Az egyetem fogja megszervezni és lebonyolítani az új karon a választásokat, illetve az adminisztratív személyzet számára a versenyvizsgát.
2. cikk: A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség fogja megállapítani a beiskolázási számokat az új karon.
Árus Zsolt
a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke. Krónika (Kolozsvár)

Újra kell tervezni a román–magyar viszonyt
Végéhez közelednek a mézeshetek a román–magyar viszonyban, ezért ráfér erre egy politikai újratervezés – hangzott el a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján.
Egyperces részvétnyilvánítással kezdődött az idei Tusványos hivatalos megnyitója: kedden este a táborban hirtelen leállt a szíve a székelyudvarhelyi származású elismert környezetvédőnek, Péter Pálnak – rá emlékeztek. A kedden 23.15-kor helyszínre érkező mentősök több mint fél órán keresztül próbálták újraindítani a szívműködését, de hiába. A 37 esztendős fiatalember, Székelyudvarhely volt alpolgármestere, illetve a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség egykori igazgatója esetében már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A néma emlékezés után egyházi áldással indult a megnyitó.
„Vírus fertőz Tusványoson”
„Lehet, hogy azért járnak egyre többen Tusványosra, mert megfertőződtek a tusványosi vírussal” – e szavakkal üdvözölte a résztvevőket Jakab Attila főszervező, akinek kijelentésére reagálva Németh Zsolt viccesen megjegyezte, túl lehet élni ezt a fertőzést. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar–román viszonyban végéhez közelednek a mézeshetek, ennek látható jelei a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Székely Mikó Kollégium körül történtek. „Azt kell mondanom, ráfér a román–magyar viszonyra egy politikai újratervezés” – fogalmazott az államtitkár. Vélekedése szerint hidegzuhany volt a magyar politikai vezetés számára Victor Ponta román miniszterelnöknek a jogállamiság ellen intézett támadása. Ennek kapcsán hozzátette, ma már az a kérdés, hogy Ponta Romániája kilép-e a közép-európai szolidaritási irányvonalból, vagy megpróbálja továbberősíteni azt. „Az is kérdés számunkra, hogy Románia a hangulatkeltésre vagy az erdélyi magyarok tiszteletére fogja építeni jövőjét” – húzta alá.
A vírus nem enyhül az életkorral
A tusványosi vírussal „indított” Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke is. „Ez a vírus nem enyhül az életkorral, sőt e vírus miatt évről évre többen vagyunk itt. Ez komoly fejfájást okozhat a tusnádfürdői polgármesternek” – fogalmazott viccesen Toró, majd folytatta: azok vannak itt a táborban, pártpolitikai hozzáállástól függetlenül, akik az együttműködés hívei. Meglátása szerint is az „újratervezés” lehet az idei kulcsszó, utalva ezzel a hűvös román–magyar viszonyra.
Albert Tibor, a házigazda Tusnádfürdő polgármestere jól „lekezelte” a feldobott labdákat: szerinte sok jó ember kicsi helyen is elfér. A jelképes tusványosi vírus kapcsán megjegyezte, talán azért látogatnak egyre többen Tusványosra, mert megkóstolták a huszonkét helyi borvíz egyikét. „A helybéliek szerint, aki ezekből egyszer is iszik, biztosan visszatér a településre” – jelezte Albert, aki a szervezőktől köszönetképpen egy tűzoltóautó makettjét kapta ajándékba. Az igazi kocsi hamarosan megérkezik a fürdővárosba.
Semjén: lesz félmillió új állampolgár
„A magyar kormány nemzetpolitikájának lényege, hogy elkerüljön két elterjedt tévedést: azt, amely tagadja, hogy érték lenne a nemzeti lét, valamint azt, amely tagadja más nemzetek élethez való jogát” – ezt már Semjén Zsolt mondta. Magyarország miniszterelnök-helyettese kiemelte, a magyar nemzetpolitika alapja, hogy felelősséget érez minden magyar iránt, éljen az bárhol is a világban. A jól működő honosítás, illetve visszahonosítás kapcsán bejelentette, hivatalosan is háromszázezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, kétszázezren pedig már le is tették az állampolgársági esküt. „Megígértem Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a parlamenti ciklus végére meglesz a félmillió új magyar állampolgár. Ezt minden bizonnyal tartani is tudjuk” – előlegezte meg Semjén. A külhoniak szavazati jogáról is szót ejtett, mondván, megoldják, hogy két év múlva pártlistára a külhoni magyarok levélben is szavazhassanak, létrehozván ezáltal az összmagyar parlamentet.
„Az autonómiatörekvésekről sem mondunk le” – jelentette ki kategorikusan Semjén, majd ennek kapcsán hozzátette, a szórványban élő magyarságnak kulturális, a tömbmagyarságnak pedig területi autonómiát akarnak.
„Minden magyar fontos”
„Nekünk egyformán fontos minden erdélyi magyar, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága. A józan ész alapján látni kell, hogy a nagyon kiélezett román belpolitikai helyzetben ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a legszélesebb összefogásra van szükség. Tehát minden magyar szavazatra szükség van. Az is biztos, hogy a helyhatósági választáson az RMDSZ kapta meg a lehetőséget és a felelősséget, hogy ebben a nagyon nehéz időszakban lavírozzon, ahogy lehet. Nem hiszem, hogy Budapestről kellene megmondani, az RMDSZ mit tegyen vagy mit ne. Kulcsfontosságú az is, hogy megőrizzük a román–magyar viszonyban elért eredményeket, ugyanakkor nemzeti érdek, hogy a magyar és a román viszonyban megmaradjon a jó viszony” – magyarázta a miniszterelnök-helyettes. Mindezen eredményekre azért is szükség van – folytatta –, mert a magyarság számára nem lenne szerencsés, hogy létrejöjjön egy kisantantszerű magyarellenes összeállás, utalva ezzel a Kárpát-medencében létrejövő baloldali kormányokra. Az őszi parlamenti választások közeledtével úgy fogalmazott, jó lenne, ha megvalósulna egy magyar koalíció az erdélyi magyar pártok között. A hétvégi referendum apropóján Semjén személyes véleményét mondta el, amikor úgy fogalmazott, hogy Traian Băsescu tisztségéből történő felfüggesztése ellen szavazna. „A magyarságnak értékelnie kell azt a korrektséget és eredményeket, amelyek a PDL–RMDSZ-kormány idején születtek” – mondta Semjén, karizmatikus államférfinek nevezve a tisztségéből felfüggesztett román államfőt.
Kozán István
Székelyhon.ro

Kevés a magyar a leggazdagabb romániaiak között
Alulreprezentált a romániai magyarság a dúsgazdag romániaiak listáján, ráadásul az itt szereplő romániai magyarok vagyona elmarad a román társaikétól – derül ki a háromszáz leggazdagabb romániai üzletembernek a Capital gazdasági hetilap által közzétett listájából.
A listán szereplő 11 magyar kötődésű üzletember vagy család becsült összvagyona meghaladja az egymilliárd eurót.
Az elmúlt évekhez hasonlóan Teszári Zoltán nagyváradi üzletember a leggazdagabb romániai magyar. A telekommunikációs piacon Magyarországon is jelen levő üzletember a 750-800 millió eurósra becsült vagyonával a romániai gazdaglista hatodik helyén szerepel, és az ő vagyona teszi ki a listán szereplő magyarok vagyonának a háromnegyedét.
Teszárit a gazdaság megannyi területén jelen levő Verestóy Attila követi a rangsorban. Az RMDSZ szenátorát 60-65 millió eurósra becsült vagyonával a kilencvenedik helyre sorolták a Capital munkatársai.
Pászkány Árpád, a CFR Kolozsvár futballcsapat tulajdonosa a harmadik leggazdagabb romániai magyar. A rangsorban a 109. helyen feltüntetett üzletember vagyonát 50-51 millió euróra tették. Pászkány azon kevesek közé tartozik, akinek a gazdasági válság körülményei között is sikerült gyarapítania vagyonát.
A kereskedelemmel és ingatlan-beruházásokkal foglalkozó nagyváradi Mudura Sándor és azonos nevű fia 40-42 millió eurós vagyonnal a 132., a munkavédelmi felszerelések forgalmazásával foglalkozó marosvásárhelyi Szász testvérek, Orlando és Roland 32-33 millió eurós vagyonukkal a 164., az energetikai berendezések gyártásával foglalkozó kolozsvári Péter Pál 30-31 millió euróval pedig a 178. a listán.
A 24-27 millió eurós sávban négy erdélyi magyar üzletember is szerepel. A kézdivásárhelyi Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc valamikor együtt kezdtek foglalkozni elektronikai cikkek kereskedelmével. A 203., illetve a 207. helyen szerepelnek a listán. A mobiltelefon-üzletben utazó marosvásárhelyi Fodor házaspárt a 211., a tőke és ingatlanpiacon tevékenykedő kolozsvári Urási Bélát a 222. helyre sorolta a Capital.
A romániai magyar vállalkozók közül Pálfi Miklós került fel még a 300-as listára. A borszéki ásványvíz-palackozó kisebbségi tulajdonosa 15-16 millió eurós vagyonával a lista 292. helyén áll.
Népújság (Marosvásárhely)

A kőgazdagok listája – Egymilliárdot érnek a leggazdagabb romániai magyarok
Nem okozott különösebb meglepetést, hogy Háromszék nincs rajta a vagyonosok tíz leggazdagabb megyéjének listáján, de a Domo-alapítóknak, a Hegedűs és Szarvadi családoknak köszönhetően ott vagyunk a legizmosabb 300 között a Capital idei gazdag-toplistáján. Bónuszként szép időben odaláthatunk egy gazdag megyébe: a brassói leggazdagabbaknak 705 millió eurójuk van.
A toplistán bőven akad gengszter és szekus is, már a második helyezett Ioan Neculae (1,7 milliárd euró) is valamikor az állambiztonságtól vett fel fizetést. A 8. helyezett Voiculescu-család (600 millió euró) papájának papírja is van a szolgálatokkal való együttműködésről, börtönben ül Sorin Ovidiu Vântu (100 millió euró), és a bíróság megértésén múlt, hogy ma már nem ül Nagyenyeden Ilie Carabulea (150 millió euró), akinek 18 cég ügyvezetői tisztségét kellett ellátnia. De ez nem azt jelenti, hogy csakis alvilági vagy állambiztonsági múlttal lehet valaki milliárdos.
Az első helyezett, és az első a két „igazi” milliárdos közül az ausztrál állampolgárságú Frank Timiş (1,75 milliárddal), aki a bányaiparból tartja el szép feleségét, a második a már említett Ioan Neculae, a harmadik a közismert Ion Ţiriac, 900 millió euróval. A megtört és csődökkel küszködő (?) Dinu Patriciu (850 millió) a negyedik. Az ötödik az Adamescu család (800 millió felett), s a hatodik helyen máris találunk egy magyar nevet. Ő Teszáry Zoltán, a telekomban utazó arcnélküli milliárdos (750–800 millió euró). Cégei Romániában, Magyarországon, Spanyolországban, Olaszországban, Csehországabn, Szlovákiában, Horvátországban és Szerbiában szolgáltatnak.
Verestóy Attila a 90. helyen áll 60–65 millió euróval, újabban vagongyártásban utazik, tavaly vásárolta meg az International Railway Systems 50%-át. A vásárhoz nagy terveket fűzött akkoriban, de alaposan megakasztotta egy autóbaleset, amikor frontálisan ütközött az országúton, s a karambol után egy évig távol kellett maradnia az üzleti élettől. Verestóy a Capitalnak elmondta, elsősorban a régi érdekeltségeire fog összpontosítani, köztük a székelyudvarhelyi üzemére, ahol főrészvényes. A szenátor reméli, hogy ezután fontosabb szerephez jutnak az abroncspiacon, ugyanis a Michelin után a gyár a Pirellinek is kezdett szállítani.
A 109. helyen 50–51 millió euróval Pászkány Árpád következik, aki samponok és sprayek értékesítésével kezdte, de ma ingatlanban, energiaiparban, fociban, építőiparban utazik. A listán ott van még a Mudura család (40–42 millió euróval), a Szász testvérek, (32–33 millió euróval) és Péter Pál (30–31 millió euróval).
A háromszékiek, akiknek köszönhetően ott lehetünk a 300 leggazdagabb listáján, a Domo alapítók, akik már öt éve kiszálltak az üzletláncból, Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc. Ők a '90-es évek elején nyitották meg az első elektronikai és informatikai szaküzletüket, de mára csak a Szarvadi család maradt az üzletlánc vezetői körében, miközben a piacon kegyetlen harcot folytatnak az Altex, a Flanco, az eMag, a Cel.ro és az EvoMag.ro internetes áruházakkal – a megmaradásért. A tulajdonrészük eladása után mind a két család többféle beruházásba fogott, ennek példái a bálványosi Grand Hotel, vagy a kézdivásárhelyi Atrium hotel. Hegedűs Ferenc több értékes ingatlant is vásárolt, és vallja, hogy az ingatlanban meg a termőföldben és az erdőben áll a legbiztosabban a pénz.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Korniss Péter fotóművész kapta a Kölcsey-díjat
Korniss Péter Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotóművész kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet; a Kölcsey Társaság által alapított elismerést a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén vasárnap. A Melocco Miklós szobrászművész által készített plakettet Jánosi Zoltántól, a Kölcsey Társaság elnökétől vehette át a fotóművész a község református templomában megtartott ünnepségen.
Korniss Péter pályafutása során 1961-től több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt, képei a Nők Lapján kívül a National Geographic, a GEO Magazine, a Timeés a Forbes magazinban is megjelentek. Fotóriporteri tevékenységén túl több fotográfiával kapcsolatos televíziós műsort készített. Első magyarországi kiállítása 1974-ben nyílt a budapesti Műcsarnokban. A zömmel fekete-fehér technikával készített fotográfiáin főként az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmódot ábrázolta dokumentarista stílusban. Foglalkozott a vidékről Budapestre utazó és ott dolgozó vendégmunkások életével; az ebben az időszakban készült fényképeit A vendégmunkás(1988) című albumában adta ki.
A fotóművész számos szakmai szervezetben tevékenykedik: 1966-ban lett a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja, 1977 és 1980 között az egyik legjelentősebb sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo zsűrijének volt tagja, majd 1983-tól ennek nemzetközi tanácsadó testülete hívta meg tagjai sorába. Korniss Péter lett az első fotóművész, akit 1999-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. A fotóművész negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődéscímű albuma 2008-ban jelent meg.
Az 1995-ben alapított Kölcsey-emlékplakettet a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tavaly Sebestyén Márta népdalénekes vehette át az elismerést; az eddigi díjazottak között volt például Görömbei András irodalomtörténész- esszéíró, Jankovics Marcell filmrendező, Szabó Dénes karnagy, Szilágyi István író, Nagy Gáspár költő, Makovecz Imre építész és Csoóri Sándor költő is.
A templomi szertartás után az ünnepség résztvevői a helyi református temetőbe vonultak át, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét.
Szabadság (Kolozsvár),

Bemutatják a Székely Apostol irodalmi fotóalbumot
A veszprémi PéterPál Könyvkiadó Kft. legújabb kiadványaival a városi könyvtárban ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Váradi Péter Pál fotográfus és Lőwey Lilla szerkesztő: A Székely Apostol – Nyirő József – irodalmi fotóalbum című közös munkáját és a könvkiadó új, négy kötetesre tervezett sorozatának első, a Kárpátok koronája- Déli-Kárpátok-Ősvárak 1. – Szórványmagyarság című honismereti fotóalbumát október 24-én, csütörtökön 18 órától a kiadó munkatársai mutatják be a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegén mutatják be.
A könyveket a helyszínen meg is lehet vásárolni.
Lázár Emese
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Korhatáros kiadvány és más ínyencségek a váradi Könyvmaratonon
Nagyváradon csütörtökön kezdődik és szombaton ér végét az ötödik alkalommal megszervezett Könyvmaraton. A három nap alatt bemutatnak majd verses- és esszékötetet, emlékiratot, novellákat. Emellett pénteken este a váradi Szigligeti Színház művészei előadják Tasnádi-Sáhy Péter Kistotál című színművét, szombaton délelőtt pedig a váradi közönség előtt már ismert Kocsis Csaba tárlatát láthatják az érdeklődők, amelyet írók portréiból állított össze.
A Könyvmaratont csütörtökön 17.30 órától nyitják meg a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcai Silent kávézóban, aznap többek között Kinde Annamára új, Húzódhatsz közelebb című verseskötetét, valamint Darvay Nagy Adrienne és Demény Péter könyveit is bemutatják.
Pénteken Varga Melinda Űrezüst című kötetének bemutatójával kezdődik a program, és lesz korhatáros könyv is, Miklóssi Szabó István Purgatórium című kötetét 16 éven felülieknek ajánlják a szervezők.
Szombaton egyebek mellett Péter I. Zoltán Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában című kötetét ismerheti meg a közönség, majd a díjkiosztás után Fábián Enikő színművész Lola Blau-dalok című előadásával zárul az V. Könyvmaraton.
2013. November 14., csütörtök – Silent Café
(Moszkva utca, Sonnenfeld Palota)
17.30: Megnyitó
18.00: Sike Lajos: A lopakodó riporter (memoár)
18.30: Kinde Annamária: Húzódhatsz közelebb (versek)
18.45: Boér Péter Pál: Engedélykérés (novellák)
19.15: Karácsony Benő: Pjotruska (regény)
19.30: Darvay Nagy Adrienne: Ki vagy? – Hamlet a Claudiusok korában (színház)
20.00: Demény Péter: A lélek trolija (esszék)
November 15., péntek – Silent Café
18.00: Varga Melinda: Űrezüst (versek)
18.45: Szűcs László: Gazoskönyv (publicisztika)
19.30: Miklóssi Szabó István: Purgatórium (16 éven felülieknek!)
20.15: Kistotál – Tasnádi-Sáhy Péter egyfelvonásos színműve
Játékmester: Dimény Levente
Játsszák: a Szigligeti Társulat művészei
November 16., szombat – Eurofoto-Art Galéria
(December 1./Nagyvásár tér 12.)
11.00: Kocsis Csaba – Íróportrék (fotókiállítás)
November 16., szombat – Silent Café
11.30: Maraton Café
November 16., szombat – Bábszínház (Fekete-Sas Palota)
15.00: Tóth Ágnes–Kovács Klaudia: Macskadombi versek
Közreműködik: Stéfán Bodor Mária és Trifán László
18.00: Balázs Imre József: Hadikórház a város szélén (esszék, publicisztikák)
18.30: Gittai István: Csordultig lebegéssel (versek)
19.15: Péter I. Zoltán: Főúr, fizetek! – Nagyváradi kávéházak a Monarchia korában
20.00: Zárszó, díjkiosztás
20.15: Lola Blau dalok – Fábián Enikő előadása, közreműködik: Ari Nagy Sándor
A könyvbemutatókon közreműködnek:
Firtos Edit és Mátyás Zsolt Imre színművészek, továbbá Demény Péter, Parászka Boróka, Szilágyi Aladár, Simon Judit és Szűcs László.
Fried Noémi Lujza
Maszol.ro

Hadnagy Jolán: Új közművelődési létesítmény a Székelyföldön. A Tamási Áron Alkotóházról
Tamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza.
De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként.
Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató.
Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal.
Hadnagy Jolán
Művelődés (Kolozsvár),

Nincs közös művészeti agora – László Noémi a kortárs erdélyi magyar irodalom problémáiról
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

Frigyre lépni a szülőfölddel – Háromszéki honfoglalás
Mi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok 1990 után a találkozók évtizedeit éljük, nemrég szóltam arról, hogy ötévenként vagy évenként találkoznak az érettségi vizsgák izgalmait, a felnőtté válás kihívásait együtt átélők, találkoznak a főiskolák és egyetemek végzősei, van, amikor összejönnek az egy évjárathoz tartozó falubéliek, s tulajdonképpen a térségünket nyáron át behálózó falunapok is ezekre a találkozókra épülnek, ebből nőttek ki, ezekből halmozódtak össze.
Két évvel ezelőtt egy, a kalandok elől sem kitérő, sőt ezeket gyakran kiprovokáló háromszéki vezető ember, dr. Demeter János megyei tanácselnök valahol a mondákkal beültetett Maksa és Eresztevény, a Besenyői tó fölötti Óriáspince-tetőn járt, s amint ezt több alkalommal is elmesélte és nyilatkozatokba foglalta, megtetszett vala neki erről a szakrális hegyről a pazar kilátás, és megfogalmazódott benne az ötlet, hogy valamiképp alkalmat kellene teremteni arra, hogy az itt élőkkel és az innen messzi földre származottakkal megosztathassa azt a látványélményt, amelyet az Óriáspince-tető a véle szövetségre lépő és a vállára kényelmes sétával felhágó kíváncsiaknak nyújt.
A népmesék és mondák stiláris elemei a maguk természetességével épülnek be jegyzetembe. Maga a Pincetető is népmesei elem, pince szavunk a mélységek, a kút, a meder irányába mozdítják el az értelmezést és fantáziát, a pince szóval társított fogalom a magasságok felé emeli a látványt, a látomást. Észrevették ezt már évezredekkel ezelőtt is a Háromszéken élők, másképp nem erre a kenyér formájú hegyre hordták volna össze kunhalmaikat, amelyek közül egy, talán mutatóban, megmaradt.
Tudtak erről a csodás kilátóról honfoglaló és hazát teremtő székely-magyar eleink is, akik mondákkal és mesékkel beültették ezt a hegyet, megrakták az Óriáspincét mindenféle kinccsel, s rálelt ennek a kenyér alakú hegynek a titokzatos varázsára Jókai Mór és Orbán Balázs is, aki közül az előbbi már egyféle székely mitológiát is teremtve ide helyezte a Bálványosvár című regényének színhelyét, a székely rabonbánok nemzetgyűlését, amelyen azt kellett eldönteni, hogy a kunok harcias nemzetségét beengedjék-e erre a földre, vagy harcba szálljanak vélük?
Jókainak nem volt érzelmileg sem idegen ez a cipóalakú hegy, ennek a válláról, vagy a homlokáról be lehet látni Szentivánlaborfalvára, Laborfalvi Róza Benke névre hallgató családjának származás szerinti falujába. Olyan közel van ide ez alsó-háromszéki falu, hogy az az érzése a hegy hátára felsétáló gavallérnak, hogy innen a csokor virágot be lehetne dobni a hegy lábától egy kicsit arrébb egymásba fogózkodó falvakba.
Orbán Balázs, a legnagyobb székely nemcsak megcsodálta, hanem meg is örökítette ezt a hegytetőt, mondáit szorgosan összegyűjtötte és monumentális művének díszítésére, a mindenkori magyarok épülésére használta fel.
Nincs szándékomban a nagy megfigyelők sorába beállni, de Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla egyik háromszéki lírai fotóalbumának, a Felső-Háromszéknek előszavazása közben sejlett föl bennem, hogy Petőfi utolsó, Szendrey Júliához címzett levelét, amelyben Háromszék szépséges voltáról ír az a tájélmény is ihlethette, amely a medence laposára benyúló hegyek hátáról-homlokáról látható, s amely a Kárpát-kanyar koszorú hegyeivel kerített medencét, kisebb léptékben ugyan, de a Kárpát által körbeölelt lapály egészéhez teszi hasonlatossá. Háromszék medencealjának, ennek a síkságnak, rónának a pereme, a karéja kőből van rakva, akárcsak a Magyar Alföldé. Amit a Kézdiszentlélek feletti Perkőról látható panorámáról mondtam, azt a látványt most áttelepíthetem a Pincetetőre, ahonnan ez a Két Nemere és a Nagysándor csúcs felől alányúló hegy, a Perkő is látszik, de ha az Óriáspince-tetőről átnézek a Zágon és Papolc közti Láhó homlokára, ugyanez a látvány fogad: Háromszék a Kárpát-medence, a miniatürizált történelmi Magyarország kicsinyített mása.
És ha mostani látomásainkat visszavetítjük régmúlt időkbe, amelyekről Jókai, Orbán Balázs és annyian mások írtak, akkor elképzelhetjük azt, amit augusztus 20-ra virradó éjszaka a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának záró mozzanataként látni is fogunk. Láng- és füstjelzéssel, lármafa-híradással innen a Pincetetőről hírt adhatnak egymásnak a háromszéki emberek. Fényjelzés küldhető a tetőről a Bodoki hegyre, amely a Nagymurgó és a Nagycsomád déli homlokáról visszaverődik az Olt völgyébe, fénycsóva világít át majd a Baróti hegységre, amelyről Erdővidék falvai láthatják majd a lángot és értelmezhetik az üzenetet.
És a falvak, városok mindenikéből égő gyertyaként lármafa tüzek fénye villan vissza majd a Pincetetőre. Háromszék egészét bevilágító lármafás jelzés lesz ez.
Az augusztus 20-án meggyújtott lármafák nem ellenség érkezését üzenik, hanem a nagyvilágba szétszóródott magyarok hazaérkezését köszöntik, akik erre a háromnapos rendezvénysorozatra jönnek, s előbb az igazi vagy a választott szülőfalu, a város rendezvénykínálataiból részesülnek, és maguk is alkotói lesznek ezeknek. Mert az első nap, augusztus 17 Háromszék falvainak a napja. Egy nagy falutalálkozó-sorozat, amely átfogja az egész megyét, s amelyen helyet kapnak a Háromszéken vendégeskedő testvértelepülések is. Az én szülőhelyemen például szobrot avatunk a kommunizmus éveiben koncepciós perben kétszer is elítélt felsőcsernátoni Rákossy Árpád jogászdoktornak, Alsócsernátonban millenniumi zászlóavatásra és a két Csernátonban egész napot betöltő rendezvény kavalkádra kerül sor. A második nap, augusztus 18-án nagyobb tájegységek, nagyjából a régi székely székek központjának találkozóit és rendezvényeit ejtik meg Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót központtal.
S a harmadik nap, augusztus 19-én következik a Háromszék hegy-mellkasához ölelt nagyrendezvény az Óriáspince-tetőn.
Ahhoz hasonlatos ez, mint ami aratás, betakarítás alkalmával történik: előbb kévét kötnek a búzából, mereklyét raknak a sarjúból, majd felkalangyázzák a gabonát, buglyába rakják a szénafüvet, sarjút, s aztán asztagba, kazalba rakják a termést. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója a szervezőkkel és a résztvevőkkel egyeztetett szándékok szerint a szülőföldhöz tartozás érzésének erősítése, szétszóratásunk nem kívánatos következményeinek mérséklésére lesz alkalmas, a családi és baráti találkozások, a szakmai, kulturális, ifjúsági, női és mindenféle civilszervezet és szövetség, hitbéli gyülekezetek találkozólánca lesz ez, s annak a Bod Péter alkotta életelvnek a jegyében öleli át Székelyföld déli térségét, amely így hangzik: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni nagy vétek”.
A mi hazánk, s a mi belső anyaországunk, autonómiánk alapja és záloga a Székelyföld. Nem csak a nagyvilágba szétszóródott háromszéki kortársainkat szólítjuk haza, hanem a históriai idők feledésében ködlő eleink szellemét is ideidézzük. Ez alkalomra Háromszéki Olvasókönyv címmel antológia jelent meg.
A háromnapos rendezvényt követően, augusztus 20-án a hazalátogatók és vendéglátóik a másik háromszéki látóhegyen, a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn a Szent István napi búcsún vehetnek részt.
Árpád fejedelem évében élünk, a háromszéki új honfoglalás is ennek a jegyében is zajlik.
2007. június 29.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből
Erdély.ma,

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Előzetes letartóztatásban Péter Tünde
Közel tízezer euró csúcsópénzt fogadott el az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. A nyomozó hatóság által hétfőn este huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezett, tisztségéből pedig a tanügyminiszter által felfüggesztett szakpolitikust – akinek előzetes letartóztatását kedden elrendelte a kolozsvári törvényszék – a gyanú szerint öt személy vesztegette meg érettségiző diákok kedvező előmenetele fejében.
Kenőpénz elfogadása közben érték tetten az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelőt. Az intézmény magas rangú magyar tisztségviselőjére hétfőn csaptak le a nyomozók, akik házkutatást folytattak Péter Tünde irodájában, majd huszonnégy órás vizsgálati fogságba helyezték a gyanúsítottat.
A DNA által hétfőn este kibocsátott közlemény szerint Péter Tündét folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítják a júniusban lezajlott érettségi, valamint az augusztus végi pótérettségi kapcsán. Az ügyészség tájékoztatása szerint az említett időszakban a főtanfelügyelő-helyettes 9600 euró csúszópénzt kért és kapott öt személytől.
Ennek fejében azt ígérte a megvesztegetőknek, hogy az érettségin és a pótérettségin tevékenykedő vizsgáztató bizottságok tagjainál meglévő befolyását latba vetve kijárja, hogy több végzős diák magasabb osztályzatot kapjon, ezáltal pedig sikeresen leérettségizzen. A DNA közölte, a hétfői tetten érés idején Péter Tünde ezer eurót vett át az egyik megvesztegetőtől, akitől összesen 2200 eurót kért az átmenőjegyekért.
A helyettes főtanfelügyelőt hétfőn több órán keresztül kihallgatták a nyomozó hatóság munkatársai, majd őrizetbe vétele után kezdeményezték harminc napos előzetes letartóztatását, amit a kolozsvári törvényszék kedden jóváhagyott.
A pihenőszabadságát töltő Valentin Cuibus főtanfelügyelő úgy nyilatkozott, hogy nem tudott a helyettese ellen zajló nyomozásról és Péter Tündének a vizsgáztató bizottságok tagjainak megkörnyékezését célzó szándékáról sem. Remus Pricopie oktatási miniszter a DNA ankétja és a gyanúsított őrizetbe vétele nyomán, már hétfőn este felmentette tisztségéből a főtanfelügyelő-helyettesi tisztséget 2006 óta betöltő Péter Tündét, akit annak idején az RMDSZ támogatásával neveztek ki.
Egyébként az intézmény honlapján közzétett, idén júniusban frissített vagyonbevallása szerint Péter Tünde a férjével közösen a Kolozsvár közeli Feleken 1800, míg a kincses városban 149 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Kolozsváron egy 115 és egy 93 négyzetméteres lakást, valamint egy 108 négyzetméteres magánházat, továbbá egy 2003-as gyártmányú Mitsubishi személygépkocsit birtokolnak. A korrupciós botrányba keveredett tanfelügyelő két, összesen 89 366 ezer eurós bankhitelt is törleszt, amelyből a nagyobbik, 80 ezer eurós kölcsönt 2029-ig.
Péter Tünde tavaly 44 087 lej – havi fizetése 3673 lej – javadalmazást kapott munkaadójától. Fia, Péter Pál hosszú ideje a kolozsvári városháza alkalmazottja Emil Boc polgármester tanácsadójaként; ezt a tisztséget Boc kormányfői mandátuma idején is ellátta Bukarestben.
A Ziardecluj hírportál kedden arra hívta fel a figyelmet, hogy Péter Tünde férje, a jelenleg a kolozsvári repülőtér alkalmazásában álló Péter Pál korábban a Gladiator Guard őrző-védő cég részvényese volt. A társaság 2008 és 2010 között Kolozs megye számos iskolájának és más, a tanfelügyelőség alárendeltségében működő intézménynek nyújtott őrző-védő szolgáltatást, a tanfelügyelőség beruházásairól pedig történetesen Péter Tünde felelt abban az időszakban is.
Krónika (Kolozsvár)