A jövőben megkezdené működését a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kolozsvári területi bizottsága. Dr. Egyed Ákos történészprofesszor, az EME elnöke, az MTA külső tagja elmondta, hogy Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke felkérte az EME-t, hogy 2007. január 1-től lássa el az Akadémia első határon túli területi bizottsági funkcióját. A tudományterjesztő, valamint tudománypártoló értelmiség igen jelentős része tagja az 1990-ben újraalakult EME-nek, a tagok között 16 akadémiai külső tag, 317 köztestületi tag. Jelenleg mintegy nyolcvanezerre tehető az EME könyvtárában a tudományos kötetek száma. Az EME létrehozta a műszaki, informatikai és az agrártudományi szakosztályt is. Kutatóintézetének nyolc főállású munkatársa több külső munkatársa van. Sürgős feladat a tudományos utánpótlás megoldása. Az EME újra birtokba akarja venni volt gyűjteményeit és tulajdonát. Annak idején Wass Otília grófnő által az EME-nek adományozott, Kolozsvár főterén álló bérházat a román kormány 1999-ben sürgősségi kormányrendelettel visszaítélte az egyesületnek, de gyakorlatilag semmi sem történt a birtokba helyezés érdekében. Az EME szeretné elérni, hogy akkreditációt kapjon kiadványaira és magára az intézményre is. Valamikor egyedül volt az EME, mint tudományos szervezet, de kilencven óta sok olyan egyesület, társaság jött létre, amelyek célja a tudomány művelése, terjesztése. Ez azonban szétszórtságot eredményez, sok a párhuzamosság. Az MTA romániai külső tagjai és szakterületük: Benkő Samu, művelődéstörténész, Brassai Zoltán, orvostudomány, Csetri Elek, történettudomány, Demény Lajos, történettudomány, Egyed Ákos, történettudomány, Gábos Zoltán, elméleti fizika, Gyenge Csaba, műszaki tudományok, Kiss Elemér, matematika, Kolumbán József, matematika, Maros Dezső, műszaki tudományok, Nagy-Tóth Ferenc, biológia, Péntek János, nyelvészet, Péter Mihály Heinrich, mikrobiológia, Toró Tibor, elméleti fizika, Uray Zoltán, sugárbiológia. Tiszteletbeli tag: Jakó Zsigmond, középkori történelem. A MTA 1990–2006 között elhunyt külső és tiszteleti tagjai: Faragó József, Imreh István, Kékedy László, Kiss István, Pataki József. /Papp Annamária: Területi bizottságot hoz létre Kolozsváron az MTA. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület látná el az új feladatot. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./

Száz évvel ezelőtt, 1906-ban alakult meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztálya. Ennek történetét írta meg dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár és felesége, dr. Péter H. Mária nyugalmazott egyetemi adjunktus Az EME Orvostudományi Szakosztályának százéves története 1906-2006 /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár/ címen. A szerzőpáros, akik az erdélyi orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudomány történetének kiváló ismerői, éveken át tartó kutatómunka eredményét foglalták össze. Péter Mihály professzor elmondta, az adatgyűjtés helyszíne a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a bécsi levéltár, a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem levéltára valamint Orvostörténeti Könyvtára, múzeuma és levéltára volt. A szakosztály 1919-ben megszűnt és 1921-ben alakult újra. A két világháború között folyamatosan működött 1940-ig, majd 41-től a 48-ban történt beszüntetéséig és hosszú szünet után csak a rendszerváltást követően alakult újra. 1906–19. között az erdélyi magyar orvosok hetente tartottak tudományos összejöveteleket, a legeseménydúsabb azonban 1990 után volt a szakosztály munkája. A Függelék valójában adattár, amely az 1906 és 2000 között megjelenő értesítők tartalomjegyzékét foglalja magába, pontosabban a dolgozatok címét, szerzőjét és azt, hogy melyik értesítő hányadik oldalán található a dolgozat. /Bodolai Gyöngyi: Ünnepel az EME Orvostudományi Szakosztálya. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

November 12-én mutattak be Marosvásárhelyen, a Dr. Bernády György Közművelődési Házban három Marosvásárhellyel, tágabb értelemben Erdély múltjával foglalkozó könyvet, a Mentor Kiadó gondozásában, az Erdély emlékezete sorozatban jelentek meg. Péter Mihály orvosprofesszor közel négy évi munka eredményeként vetette papírra az erdélyi fogorvoslás első magyar nyelvű monográfiáját Az erdélyi fogorvoslás történetéből címen. A kötet több mint ötszáz év tevékenységét mutatja be, közben emléket állít a marosvásárhelyi klinikák vezetőnek is. Pál Antal Sándor levéltáros Marosvásárhely jogszabályai és polgárnévsorai a XVII-XVIII. században című könyvében forrásokat tárt fel. A kötetnek folytatása is lesz, ígérte, hogy a jövő évben piacra kerül egy újabb vásárhely-történeti tanulmánykötete. Sebestyén Mihályt a Marosvásárhelyi Református Kollégium története foglalkoztatta. A kollégiumtörténet második nagy fejezetét írta meg A Marosvásárhelyi Ev. Református Kollégium történetéből (1895–1944) címmel. Az első kötet, ami sajnos még nem jelent meg, Koncz József munkája. /Sz. E.: Vásárhelyi könyvekben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

November 30-án Hantz Péter és Kovács Lehel, a két állásából menesztett magyar oktató sajtótájékoztatót tartott. Elmondták, hogy meghallgatásra hívta őket a rektorátus gyűléstermébe az úgynevezett kivizsgáló bizottság. Erről a két magyar oktatót külön-külön levélben értesítették, amelyek azonban sem iktatószámmal, sem pecséttel, sem aláírással nem voltak ellátva. Ezért Hantz és Kovács a sajtó jelenlétében levélborítékokkal, írószerekkel ajándékozta meg a BBTE vezetőségét, amelyek továbbítására az intézmény kapusát kérték meg. A BKB két alelnöke úgy vélte: mivel a kapott értesítők formailag nem feleltek meg a jogi előírásoknak, nem tettek eleget a felszólításnak. A két magyar oktató Nicolae Bocsannak, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorának és Szamosközi Istvánnak, az Akadémiai Tanács alelnökének lemondását követelték. Szamosközi István támogatta az egyetemről való eltávolításukra vonatkozó javaslatot. A két oktató jó és határozott lépésnek tekinti a magyar rektor-helyettesek – Nagy László és Salat Levente – lemondását. Beszámoltak arról, hogy egyelőre semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak az elbocsátásukat szentesítő szenátusi határozatról, folyamatosan megtartották óráikat. Köszönetet mondtak annak a három román tanárnak is, akik a menesztésük ellen szavazott. Elmondták: ha kézhez kapják az írásos felmentésüket, akkor beperelik az egyetem rektorát és magát az intézményt is. Szándékukban áll tovább folytatni az elkezdett akciót, várhatóan jövő hét elejére készülnek el azok a magyar és német nyelvű táblák, amelyeket a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken helyeznek majd el. A BBTE kivizsgáló bizottsága november 30-án közlemény adott ki, miszerint előzetesen értesítették Hantz Pétert és Kovács Lehelt, ennek ellenére nem jelentek meg az ülésen. A bizottság szerint a két oktató nem is szándékozott a felkérésnek eleget tenni, olvasható a Radu N. Catana főkancellár által jegyzett iratban. Hantzék beszámoltak arról, hogy egyre több román kolléga és diák szimpatizál a magyar tagozat álláspontjával. A román oktatók és kari vezetők körében felháborodást váltott ki a rektornak az a megállapítása, miszerint a leköszönő két rektor-helyettes nem végezte volna szakszerűen munkáját, hiszen Salat Levente és Nagy László számos olyan területtel foglalkozott, amely nem a magyar tagozattal, hanem az egész egyetem működésével volt összefüggésben. Nicolae Bocsan rektor ugyanis közölte: sajnálja a magyar rektor-helyettesek lemondását, ugyanakkor elmarasztalta szakmai tevékenységüket. A rektor szerint a két magyar tagozatvezető tevékenységét túlságosan beárnyékolta a „más ügyekért” folytatott küzdelmük, ezért munkájukban számos feladatot nem valósítottak meg. Bocsan úgy véli: Hantz és Kovács magatartása elfogadhatatlan, és a szenátus döntése a két oktató sorozatos szabálysértése alapján történt, s nem a véleménynyilvánítás miatt. A BBTE rektorátusa által kibocsátott közlemény hangsúlyozza: az elmúlt években az egyetem vezetőségét az foglalkoztatta, hogy az intézményt a világ ötszáz legjobb egyeteme közé sorolják. A BBTE elítéli mind az 1989-et követő román, mind a mostani magyar szélsőséges megnyilvánulásokat, és a kormánytól várja a helyzet megoldását. Nyílt levelében Salat Levente lemondását azzal indokolta, hogy az események túlléptek azokon a módszereken, amelyekben bízva 2004 márciusában elvállalta a magyar tagozat rektorátusi szintű képviseletét. „Most azoknak az ideje jött el, akik az elmúlt két és fél év során mindent megtettek annak érdekében, hogy az általam választott módszerek eredménytelenek maradjanak. Lemondásom tiltakozás kíván lenni ugyanakkor az ellen a vezetési stílus, illetve döntéshozói eljárások ellen, amelyek az utóbbi időben, az egyetemet ért támadások nyomán kialakult hangulatban váltak gyakorlattá az egyetemvezetés legfelsőbb szintjein” – olvasható a nyílt levélben. Kollégája, Nagy László az egyetemvezetés merev viselkedésére hivatkozott, arra a módra, ahogyan az utóbbi időben a rektori hivatal döntéseit meghozta, és nem a BKB – általa nem helyeselt – akcióira. „Az egyetemvezetés és a BKB viszonya olyan, mint egy tanár és egy szemtelen, provokatív viselkedésű gyerek közötti viszony. Egy bölcs tanár tudja, hogyan kezelje az ilyen helyzeteket. Más esetleg felmérgesedik, és hirtelen haragjában egy kiadós pofont ad a gyereknek. És tudjuk jól, ha egy tanár fizikailag bántalmaz egy gyereket, akkor nem mentség az, hogy az szemtelen volt, vagy sértegette. Ezért döntöttem úgy, hogy egy ilyen, „pofozkodó” egyetemvezetéssel nem tudok tovább együttműködni” – szögezi le. Tovább özönlenek a szerkesztőségbe a magyar nyelvű oktatásért síkra szálló Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökével szolidarizáló különböző nyilatkozatok és állásfoglalások. Az Erdélyi Református Egyházkerület is tiltakozott a két tanársegéd elbocsátása ellen. Közleményében leszögezte: a református egyház kötelességének tartja az alapvető emberi jogok, így az anyanyelv korlátozás nélküli használatának védelmében való síkraszállást és erdélyi magyar közösség minden jogos követelésének pártolását. Hangsúlyozták: a BBTE református tanári kara képviseletének a szenátusi ülésen kinyilvánított véleménye nem egyezik az igazgatótanács álláspontjával. Ezért elhatárolódnak a két magyar oktató kizárását lehetővé tevő szavazástól. Egyúttal elmarasztalták a BBTE református tanári karának képviseletét a nézeteiknek ellentmondó megnyilvánulásáért. A közleményben felszólították a BBTE szenátusát, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel kizárását vonja vissza, tegye lehetővé a magyar nyelvű táblák kifüggesztését és az önálló magyar karok megalakulását. Közös állásfoglalásukban Jakubinyi György római katolikus érsek, Tempfli József római katolikus püspök, Tőkés László és Pap Géza református püspökök erkölcsileg szintén elítélik a szerintük jogtalan és méltatlan eljárást, és felszólítják az egyetem vezető tanácsát diszkriminatív határozatának visszavonására. Ugyanakkor a kétnyelvű feliratozás bevezetésével teljes mértékben egyetértenek. „Messzemenő testvéri szolidaritást vállalunk a BBTE tanári karából eltávolított két egyetemi tanárral, akik jogos és békés küzdelmet folytatnak a magyar tanuló ifjúság – Európában honos – esélyegyenlőségéért. Meggyőződésünk, hogy az egységes Európa tagjaként országunk nem engedheti meg magának az őket és az általuk képviselt ügyet sújtó hátrányos megkülönböztetés alkalmazását” – szögezik le állásfoglalásukban. Tiltakoznak a BBTE-n történtek ellen az akadémikusok, aktív és nyugalmazott egyetemi tanárok is: Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy Tóth Ferenc, Péntek János, Péter Mihály, Toró Tibor, Uray Zoltán. Megállapítják, hogy a Victor Babes és Bolyai Egyetemek egyesítése valójában a Bolyai Egyetem felszámolásával, a magyar nyelvű oktatás fokozatos megszüntetésével volt egyértelmű. Az 1990-es években multikulturálisnak kikiáltott BBTE-n a magyar oktatás tért nyert ugyan, de a kétnyelvűség, az egyenjogúság a mai napig sem valósult meg. A többnyelvű feliratok nem jelentek meg sem az egyetemi épületeken, sem azok belsejében (az egyes karok, hivatalok, termek stb. jelölésére). A feszült helyzetet csakis az európai normák szerint, az egyetemi magyar (és német) oktatási vonal autonómiája, tanrendjének újragondolása, a kétnyelvűség minden vonatkozásban való érvényesítése oldhatja meg. A többnyelvű feliratok kifüggesztését Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktus hajtotta végre, de mögötte az egyetemi magyar oktatók nagy többségének akarata és az egyetem vezetőségének közel másfél éves határozata áll. A két említett egyetemi oktató munkaszerződésének felbontása semmiképpen sincs arányban az ellenük felhozott kitalált indoklással. Schöpflin György, a Fidesz európarlamenti képviselője november 28-án az Európai Parlament plénuma előtt tiltakozott a történtek ellen. Emlékeztetett arra, hogy múlt héten a BBTE többnyelvűségét bemutató európai parlamenti kiállítást rendezett Brüsszelben. A két egyetemi tanársegéd elbocsátása azonban komoly kételyeket vet fel e többnyelvűség realitását illetően. /P. A. M.: Bocsan és Szamosközi lemondását követelik. Kivizsgáló bizottság elé rendelték a két magyar oktatót. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./

A történelemről szóló kötetek állnak az erdélyi magyar kiadók karácsonyi kínálatának középpontjában. A kolozsvári Kriterion Kiadó kiadványai közül H. Szabó Gyula igazgató Gazdovics Miklósnak Az erdélyi örmények története című kötetét emelte ki. A kolozsvári Polis Kiadó 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című könyve, melyet az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adtak ki, több mint 1400 egykori meghurcolt elítélt legfontosabb adatait tartalmazza. A Polis további két új, történelmi témájú könyve Bánffy Miklóshoz kapcsolódik. Az egyik Bánffy Miklós Politikusportrék című albuma, a másik pedig Bánffy Miklós Erdélyi történet című regénytrilógiája, első kötete annak a Bánffy-életműsorozatnak, amelyet a Polis Kiadó a magyarországi Balassi Kiadóval közösen ad ki. A Polisnál jelent meg Gazda Ferenc kolozsvári nyelvész kutató, egykori politikai elítélt börtönben töltött időszakát felelevenítő kötete, az Elrabolt esztendők. A kolozsvári Komp-Press Kiadó Buday György és Kolozsvár című albuma jelentős könyv. A Komp-Press kiadványa a Kovács Kiss Gyöngy szerkesztette Történelmünk a Kárpát-medencében című könyv. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó Barackvirág és béke címmel Wass Albert írások részleteiből nyújt szemelvényeket. A csíkszeredai Pallas-Akadémia gondozásában előkészületben van Székedi Ferenc Nagy erdélyi játszma és Papp Kincses Emese Ha meglebben a függöny című könyve. Nemrég adták ki Tömöry Péter Erdélyi anekdotika című tárcasorozatát, amelyet a Németországban élő szerző 1989-1990-ben írt. Gólyostoll – Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből 1980-82 címmel jelent meg a marosvásárhelyi Mentor gondozásában, a kötet válogatás Horváth Andornak A Hét című hetilapban közzétett írásaiból. A Mentornál jelent meg két „első kötet” is: Szabó Róbert Csaba Az egész Antarktisz kontinens, valamint Vermesser Levente Az egyensúly ígérete című könyve. A Kriterion adta ki a Régi erdélyi népballadák című válogatást. A Művelődés című közművelődési folyóirat gondozásban idén látott napvilágot Janicsek Jenő Sztána történeti és névanyagát tartalmazó könyve, és megjelenés előtt áll egy tanulmánykötet a 2005-ös sztánai napokról. Az Erdély emlékezete sorozatban több új Mentor-kötet is napvilágot látott: Péter Mihály Az erdélyi fogorvoslás történetéből, valamint Pál Antal Sándor Marosvásárhely XVII.-XVIII. századi jogszabályai és polgárnévsorai és az Áldozatok című, forrásmunkákkal kiegészülő könyve, amely az 1956-os forradalom következményeit összegzi a Magyar Autonóm Tartományban. A Koinónia Kiadónál nemrég jelent meg Visky S. Béla Játék és alap című könyve és Victor János Csendes percek című kétkötetes munkája. Ez utóbbi könyv szerzője határozta meg a magyar közegyházi gondolkodást a két világháború között. A Mentor adta ki Gyallai Domokos Rég volt, igaz volt című könyvét, mely Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10–14 éves korosztályhoz. /Márton Éva, Rostás-Péter Emese: Könyvek a karácsonyfa alá. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium öregdiákjainak Sanctus Emericus Baráti Köre havi összejövetelén prof. dr. Péter Mihály akadémikus Hogyan lett Marosvásárhely egyetemi város? címmel tartott előadást. A XI. század végéről már vannak feljegyzések erdélyi, külföldön tanuló diákokról, nevük után a transilvanicus megjelölés tűnik fel az iratokban. Az előadó kitért az orvosi kar Marosvásárhelyre költözésére, és a további fejleményekre. /Nagy Botond: Erdélyi egyetemtörténet – János Zsigmondtól a XX. századig. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 17./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya február 24-én Marosvásárhelyen tartotta közgyűlését. Az elmúlt évi tevékenységet dr. Kovács Dezső egyetemi tanár, a szakosztály elnöke ismertette. Az 1300 tagot számláló szakosztályba az elmúlt év során 100-an iratkoztak be. A 12 nyilvántartott szakcsoport közül a legélénkebb tevékenységet 2006-ban a családorvosi, fogorvos- tudományi, gyermekgyógyászati és kardiológiai csoport végezte, amelyek továbbképző tanfolyamokat szerveztek. Az elmúlt évben új csoportok jöttek létre, így például a Mátyus István nevét viselő orvos- és gyógyszerésztörténeti valamint a bőrgyógyászati szakcsoport, s készülőben van az egészségügyi mendzsment – egészségbiztosítás szakcsoport megalakulása. A szakosztály 2006. április 27-29. között Csíkszeredában tartott tudományos ülésszakán kiosztották az elmúlt évi díjakat. November 17-én ünnepelték a szakosztály fennállásának századik évfordulóját, amelynek történtét dr. Péter Mihály és dr. Péter H. Mária írta meg. Dr. Szilágyi Tibor felelős szerkesztő vezetésével megjelent az Orvostudományi Értesítő három száma, s a negyedik folyamatban van. A kolozsvári EME-központtal továbbra sem felhőtlen a kapcsolatot, a legnagyobb taglétszámú szakosztály a vélemények szerint nem részesül az elvárt támogatásban. A 2007-re szóló tervek között van az évi tudományos ülésszak, amelyet április 12-14. között Kolozsváron tartanak, márciusban a családorvosok számára szerveznek tanácskozást Székelyudvarhelyen, április végén pedig a magyarországi Falusi Körorvosok Országos Szövetségével közös rendezvényre kerül sor, szeptemberben Szilágysomlyón, a Báthori Napok keretében szerveznek továbbképzőt. /(bodolai): Kolozsváron tartják az évi tudományos ülésszakot. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./

Dr. Nagy Attila nyugalmazott tüdőgyógyász főorvos, dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus – a gyakorlati munkát ellátó orvos és a tudós kutató professzor szemszögéből tekintett vissza az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetére Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban. Péter Mihály professzor számolt be a második magyar felsőoktatási intézmény, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem alapításáról és a hatalomváltások miatti kényszerű költözéseiről, amíg orvosi és később a gyógyszerészeti kar 1945-ben Marosvásárhelyen végleges helyre talált. Az akkor 37. 000 lakosú egykori település önzetlen támogatással fogadta be az érkező 20 előadót, kutató tanárt, 40 tanársegédet, 50 gyakornokot és a diákságot. A nemzetközileg elismert oktatók hozzájárultak Marosvásárhely szellemi életének fellendítéséhez, gazdagításához. Az első marosvásárhelyi évfolyam végzőse, dr. Nagy Attila főorvos kiemelte, hogy felkészülés dolgában nem volt pardon, s akkoriban a 360 hallgatóból mindössze 140-en tudták elvégezni az egyetemet. A mával való összehasonlítás során Péter Mihály professzor a színvonal csökkenését említette. /(bodolai): Az orvostudomány szolgálatában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 31./

Marosvásárhely kettős könyvbemutató színhelye volt a múlt héten: Brassai Zoltán, Makó Katalin, Brassai Attila, Puskás Attila A kovásznai szénsavas fürdők és mofetták a végtagi verőérszűkületek kezelésében című könyvét valamint Puskás Attila Idült vénás betegségek. Patológia, diagnózis, terápia című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. A Scientia Kiadó gondozásában megjelent szakkönyveket prof. dr. Nagy Örs rektor-helyettes és dr. Péter Mihály akadémikus méltatta. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektor-helyettese örvendetesnek tartotta, hogy manapság, amikor az interneten szinte minden információhoz pillanatok alatt hozzá lehet jutni, egyre több magyar nyelvű szakkönyv jelenik meg. „Mindkét könyv értékes, újat hoz a szakterületen, magyarul ilyen formában még nem jelent meg” – hangsúlyozta. A két könyv a felvetett téma szempontjából kiegészíti egymást. A szénsavas fürdőkkel kapcsolatos könyvhöz a vizsgálatokat több évtizeden át végezték. Dávid László, a Sapientia rektora szerint egy kiadó akkor jó, ha jó szerzőket von maga köré, jó könyveket ad ki, márpedig a Sapientia Alapítvány itt is bizonyított: olyan kiadót működtet, mint a Scientia, amely mindinkább jelen van mindennapjainkban. /Antalfi Imola: Kettős könyvbemutató a Deus Providebit Házban. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 6./

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságához intézett beadványon 25 aláírás szerepel, köztük 15 romániai magyar akadémikusé, Kányádi Sándor költőé és több más jeles erdélyi magyar személyiségé. A petíció bemutatja a romániai magyar felsőoktatásban, különösen a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) fennálló helyzetet, külön kitérve a magyar feliratok és az önálló magyar struktúrák létesítése érdekében tett lépésekre, illetve azok következményeire. Arra kérik a testületet, ténymegállapítás céljából szervezzen általános meghallgatást a kérdésben, az eset kivizsgálására küldjön képviselőket a helyszínre, továbbá kérje ki az Európai Parlament Kulturális és Oktatási, illetve Állampolgári Jogi-, Bel- és Igazságügyi Bizottságainak véleményét. Kérelmezik, hogy a bizottság kezdeményezze a rektornál a jogtalanul elbocsátott oktatók visszavételét, illetve a többnyelvű feliratok elhelyezését. Románia mintegy 21 millió állampolgárából 1,5 millió magyar nemzetiségű. Bár a magyar nemzetiségű lakosság Románia lakosságának 6,6 százalékát teszi ki, a felsőoktatásban tanulóknak csak 4,4 százaléka magyar nemzetiségű, és csak 1,6 százalékuk tanulhat magyar nyelven – fejtik ki az aláírók, majd felvázolják az 1959-es eseményeket, amelyek során a két önálló egyetem összeolvasztásával létrejött a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A BBTE ma a romániai magyar diákság által legnagyobb számban látogatott felsőoktatási intézmény. Önmagát multikulturálisként határozza meg, azonban az egyetem vezetősége akadályozza a magyar nyelv hivatalos használatát az intézményi adminisztrációban, a magyar oktatási vonal nagyobb önállóságát és a magyar tagozat számára a valós önigazgatást biztosító magyar tannyelvű karok beindítását. Jelenleg Romániában nincsen önálló, államilag finanszírozott magyar oktatási nyelvű egyetem. A petícióban említették a „tábla-akciót” is, amelynek során 2006. november 22-én Hantz Péter egyetemi adjunktus az egyetem három épületében magyar nyelvű feliratokat helyezett el a román nyelvű feliratok alá. Ezeket a biztonsági személyzet néhány órán belül eltávolította, majd tisztázatlan körülmények között, a rektor javaslatára elbocsátották a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két alelnökét, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Bár Kovács Lehel személyesen nem vett részt a feliratok elhelyezésében, az egyetem vezetőinek értelmezésében az akció előkészítésében játszott szerepe miatt sújtották a szankcióval. Hantz Péter a lapnak elmondta: az aláírási folyamatot többen is akadályozni próbálták, és valamilyen mértékben sajnos tudták is. Közben az egyetemen történt néhány – egyelőre bátortalan – lépés a többnyelvűsítés irányába, május 19-én dr. Máthé János vegyészprofesszorról termet neveztek el, kétnyelvű táblát függesztettek ki, ezenkívül plakátok-hirdetések szintjén is lehet olykor találkozni a magyar nyelvvel. A beadványt aláírták: Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete – Budapest, Magyar Ifjúsági Értekezlet – Csíkszereda, Magyar Ifjúsági Tanács – Kolozsvár, továbbá Benkő Samu akadémikus, Brassai Zoltán akadémikus, Csetri Elek akadémikus, Demény Lajos akadémikus, Egyed Ákos akadémikus, Forray Ferenc egyetemi adjunktus, Gábos Zoltán akadémikus, Gyenge Csaba akadémikus, Jakó Zsigmond akadémikus, Kányádi Sándor költő, Kolumbán József akadémikus, Maros Dezső akadémikus, Nagy-Tóth Ferenc akadémikus, Németh Sándor akadémikus, Péter Mihály akadémikus, Pozsony Ferenc egyetemi tanár, Sógor Csilla egyetemi adjunktus, Tánczos Vilmos egyetemi tanár, Toró Tibor akadémikus, Uray Zoltán akadémikus, Kovács Lehel István informatikus, Hantz Péter fizikus. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Európához intézett petíció a romániai magyar felsőoktatásért. A kezdeményezést a romániai magyar akadémikusok zöme támogatja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Megalakult Kolozsváron a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagjai az MTA romániai külső tagjai és a megválasztott köztestületi tagok. Jelenleg 392 romániai tagja van az MTA külső köztestületének. A 2007. júniusában lezajlott belső választások során a romániai köztestület megválasztotta a hat tudományterület 5–5 képviselőjét. Hozzájuk csatlakozik az MTA 17 romániai külső tagja, és együtt alkotják a 47 tagú Kolozsvári Akadémiai Bizottságot. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) tagsága az ősz folyamán megválasztja elnökét és alelnökeit. A KAB tagjai: A) Az MTA romániai külső tagjai: Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy-Tóth Ferenc, Néda Zoltán, Németh Sándor, Péntek János, Péter Mihály Heinrich, Toró Tibor, Uray Zoltán. B) A megválasztott köztestületi tagok tudományterületek szerint: I. Bölcsészettudományok: Dávid Gyula, Kovács András, Egyed Emese, Keszeg Vilmos, Pál Judit. II. Társadalomtudományok: Bíró A. Zoltán, Rostás Zoltán, Salat Zakariás Levente, Benedek József, Vincze Mária. III. Orvosi tudományok: Kun Imre, Egyed-Zsigmond Imre, Szilágyi Tibor, Kovács Dezső, Jung János. IV. Műszaki tudományok: Dávid László, Csibi Vencel-József, Bitay Enikő, Köllő Gábor, Preitl István György. V. Természettudományok: Kása Zoltán, Szilágyi Pál, Paizs Csaba, Lingvay József, Fodorpataki László. VI. Agrártudományok: Csedő Károly, Tiboldi István, Wagner István, Márkus István, Bedő Imre. /Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz/Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./

Augusztus 24-én elkezdődött Marosvásárhelyen a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Főgimnázium ötödik világtalálkozója. Kirsch Attila, a szervező Bolyais Öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte a megjelenteket, szavait ökumenikus istentisztelet követte. Az ünnepi beszédek sorozatát Csegzi Sándor alpolgármester nyitotta. Bálint István igazgató, majd Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Borbély László miniszter öregdiákként és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökeként érkezett. Dr. Péter Mihály akadémikus, a marosvásárhelyi, egykori katolikus gimnázium Sanctus Emericus Baráti Körének nevében üdvözölte a hallgatóságot, emlékezett arra, hogy a harmincas években osztályukat a Református Kollégium befogadta. Ezért a mindenkori iskola vezetőségének mondott köszönetet. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke az idei évfordulót történelmi jelentőségűnek minősítette: A Református Kollégium 450. évfordulójának jelentősége túlnő Erdély és Magyarország határain, történelmi esemény. Egyben különleges és jelentőségteljes évfordulók sorába illeszkedik: Árpád halálának 1100. évében, Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulóján. A résztvevők a térre vonultak, ahol Kerekes Károly képviselőt beszélt. Ő volt az, aki végigjárta a jogi procedúrát annak érdekében, hogy az iskola homlokzatára újra fölkerülhessen a Református Kollégium régi címere, Keresztes Gyula szakirányításával. A mű Hunyadi László szobrászművész alkotása. A nap további részében megemlékezések, kiállítások, tabló- és könyvbemutatók, tudományos értekezések, koncertek, szórakoztató, táncos műsorok várták az ünneplő közönséget. /Nagy Botond: Megkezdődött az öregdiákok világtalálkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Négy kiváló erdélyi tudós, gyakorló orvos és gyógyszerész életpályájával ismerkedhettek meg a megjelentek Marosvásárhelyen a tudomány napja alkalmából, melyet dr. Szilágyi Marietta orvostörténész (az EME orvosi és gyógyszerészeti szakcsoportjának elnöke) vezetett. Pataki Jenő orvostörténész az erdélyi orvostörténelmi kutatás és irodalom alapjainak megteremtője volt. Életútját, hátramaradt írásainak, levelezésének előkerülését Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár mutatta be. Pataki Jenő az Orvosi Szemle című szaklapban közel száz erdélyi orvos portréját közölte, arra készülve, hogy az erdélyi orvosok lexikonát összeállítsa. A száz éve született dr. Ajtay Mihály főgyógyszerész az egyetemi és technikumi hallgatók gyakorlati felkészítésében játszott fontos szerepet. Farkas Imre Jánossal közösen kiadott receptgyűjteménye három kiadást ért meg. Kiss Ervin nyugalmazott egyetemi adjunktus Boér László professzorról tartott előadást, akinek karrierjét kerékbe törte Vendég Vince fül-orr-gégész professzor vírustani elmélete. Kelemen, Gündisch és Boér professzorok elvetették ezt az elméletet. Boér professzornak ez az egészségébe került, a megyei pártbizottság illetékesei ugyanis a kutatási eredmények aljas szándéktól vezérelt meghamisításával vádolták meg, ami testi és lelki összeomlásához vezetett. Hasonló sors várt Kelemen László professzorra is, akit 1948-ban neveztek ki a fertőző betegségek klinikájának az élére. Kelemen professzor egy új infektológiai irányzat alapjait teremtette meg, s klinikája országos hírnevet szerzett. Egy külföldi tartózkodása idején távollétében azonnali hatállyal nyugdíjazták. Ez annyira megviselte, hogy infarktust, majd agyembóliát kapott. /Bodolai Gyöngyi: Tudóssorsok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./

Lassan helyükre kerülnek a dolgok, s a történelemtudomány Romániában is elnyeri méltó helyét, azaz kiderül a valóság a román nép és a Románia területén élő népcsoportok történetéről. Egy jászvásári hattagú kutatócsoport Silviu Vacaru, az A. D. Xenopol Történelemtudományi Intézet főkutatója vezetésével hozzálátott egy eddig feldolgozatlan dokumentációs forrás kiadásához. Három év leforgása alatt tizennégy kötetben fogják megjelentetni a moldvai kincstár 1820–1852 közötti jellegzetes adóösszeírásait, a katagráfiákat. Most látott napvilágot az első kötet, mely Roman vidékének 1820-beli katagráfiáit tartalmazza, Lucian-Valerian Lefter fiatal történész doktorandusz gondozásában. A katagráfiák a moldvai kincstár által a XIX. század első felében készített adóösszeírások. Cirill betűkkel írták, tehát hallás után, így a neveket nem tették felismerhetetlenné. Például a Prjastii Unguri nevű faluban – már a település neve is jelzi, hogy magyarokról van szó – olyan nevek találhatók, mint Mihai Antal, Ilies Martin – Mihály Antalról és Illyés Mártonról van szó. Ugyanígy szerepel Márton Ferenc, Péter Tamás, Ferenczi Márton, Péter Mihály, Kamarás János (Ianos Comoras), Bálint Mihály, Katona Antal, Pérer Gergely Miklós, Gábor György, Fekete Péter (Petre Fichiteu), Istók György, Józsa nevű magyar tanítóval (Joja, dascal ungurescu). Sok férfinév mellett az szerepel, hogy székely vagy magyar. Sok településen vannak magyarok a listán. Az adóösszeírásokat románok végezték, a neveket hallás után, de természetesen, kissé átrománosítva írhatták, s a megfejtést, a cirillből a latin írásba való átültetést is románok végezték, tehát természetes a románhoz való hasonulás, de így is szembeötlőek a magyar származású nevek. A bevezetőben olvasható: „A katagráfiákból kitűnik a Moldvába való tömeges erdélyi és bukovinai bevándorlás a XVIII. század végén és a következő század első felében. A látványos demográfiai robbanást nem lehet természetes szaporulattal magyarázni, hanem éppen a határon túlról érkezett bevándorlók letelepedésével. ” „A katagráfiák megkönnyítik a moldvai nemzeti és felekezeti kisebbségek jobb megismerését. A kérdés elsősorban a moldvai római katolikus népesség eredetét illeti, mely nagyon ellentmondásos témává vált vallási és nacionalista okokból, valamint az etnikai beolvasztási folyamatok jelensége miatt. Az érintett településeken élő családok genealógiai kutatása során a katagráfiákban megtalálhatóak a legrégebbi dokumentált nemzedékek, így meg lehet állapítani, hogy ezek a családok az 1800-as években románok vagy más nemzetiségűek voltak. Ilyen meggondolásból elsődleges a Bákó, Neamt és Roman kerületek katagráfiáinak kiadása, ugyanis itt mai napig léteznek mind nemzetiségi, mind vallási szempontból vegyes települések. Moldvában a székelyeket már a XVI. században említik írott dokumentumok, később, a XVIII. század folyamán (1718-ban, 1744-ben, majd 1761 és 1764 között) sokan menekültek Erdélyből Moldvába a főúri rend üldöztetése és véres megtorló intézkedései miatt, aztán 1778-ban újabb menekülteket jegyeztek: az I. székely határőrezred szökevényeit. Az ő utódaik, akik Roman vidékén katolikus falvakban telepedtek le, azok a székelyek, akik "katonáknak neveztetnek"”. Az előszó szerint mellőzték a csángók eredetének kérdését. /Szekeres Attila: Perdöntő bizonyíték a csángók eredetéről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 30./

Magyar állami kitüntetéseket adományozott március 6-án Kolozsváron Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet olyan neves erdélyi személyiségeknek, akik munkásságukkal, tevékenységükkel és áldozatkészségükkel a magyar állam és nemzet elismerését érdemelték ki. A kitüntetéseket a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával adta át Füzes Oszkár, aki kolozsvári tartózkodása során megtekintette Márton Áron napokban leleplezett szobrát a Szent Mihály-templom kertjében, és koszorút helyezett el a római katolikus püspök emlékére. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve lovagkeresztjével tüntették ki Brassai Zoltán marosvásárhelyi akadémikust, dr. Csávossy György nagyenyedi agrármérnököt, Gaál András festőművészt, Kaba Gábort, Zsombolya RMDSZ-es polgármesterét és Péter Mihály marosvásárhelyi akadémikust. /(P. A. M.): Állami kitüntetéseket adott át Füzes Oszkár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Báthory Díjak 2009
A Báthory Díjat a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) adományozza azoknak a személyiségeknek és szervezeteknek, akik a legtöbbet tettek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében.
A 2009. évi Báthory Díjak átadására január 9-én, szombaton 17 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Bod Péter Diakoniai Központ nagytermében (Erdő utca 7b, www.bodpeter.ro).
2009 díjazottai:
Bács-Várkuti Emőke, a Pro Karpatia Alapítvány ügyvivője
Béres András egyetemi tanár, a MSZE volt rektora
Brassai Zoltán orvosprofesszor, akadémikus
a dél-tiroli Dolomiten napilap szerkesztősége
az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
Cornelius Hell irodalomtörténész, újságíró
a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ)
Kiss Oliver újságíró, a Szabadság napilap volt főszerkesztője
Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes
Péter Mihály orvosprofesszor, akadémikus
Páskándiné Sebők Anna irodalomtörténész, rendező
Somai József, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesület (BEBE) erdélyi szervezetének elnöke
A díjakat Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke, és Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke adja át. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Messze ható üzenet
Gazdára találtak a Báthory István-díjak
Tizenkét személy illetve szervezet vehette át az idén a Báthory István-díjat, amellyel azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek a munkáját jutalmazzák, akik a legtöbbet tettek, tesznek a romániai, állami finanszírozású magyar felsőoktatás megteremtése érdekében. Az elismerést, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, szombaton délután a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban nyújtották át ünnepélyes keretek között az idei kitüntetetteknek.
Mikor lesz a sok jó szándékból egy akarat a romániai magyar felsőoktatás ügyének egységes rendezésére – tette fel a kérdést nyitóbeszédében Tőkés László, az EMNT elnöke, EU-képviselő, aki szerint le kell szokni a provinciális kisebbségi gondolkodás szűk korlátairól és egyetemes összefüggésbe kell helyezni a romániai magyar felsőoktatás ügyét, amelynek jogosságát ily módon meg sem lehet kérdőjelezni. Az EMNT bővített elnökségének tanácskozásán napirendi pontként szerepel a stratégia kidolgozása, amelynek megvalósítására teljes körű összefogásra van szükség – tette hozzá.
Manapság akkora a csend mintha e téren minden rendben volna, holott "növesztik titkon szőrüket már a hatalmas meszelők" – idézte Kányádi Sándor sorait Hantz Péter tudományos kutató, a BKB alelnöke, akit határozott kiállásáért távolítottak el a Babes–Bolyai Egyetemről. Azok az egyetemi tanárok, akik az idei díjakat kapják, sikeres emberek, annak ellenére, hogy nem váltak a hatalom zsoldosaivá – hangzott el beszédében.
Az öt éve kiosztásra kerülő díj történetét Kovács Lehel, a díjazottak gazdag munkásságát Ördög Miklós Levente műsorvezető olvasta fel.
Az idei díjazottak: Bács-Várkuti Emőke, a Pro Kárpátia Alapítvány ügyvivője, aki a nemzetközi kapcsolattartás terén támogatta a Bolyai Kezdeményező Bizottság tevékenységét; a dél-tiroli Dolomiten című napilap, amely számos fényképekkel illusztrált cikket közölt a Babes- Bolyai Tudományegyetemen a magyar feliratok kapcsán történtekről; Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), amely szervezet tüntetéseket, imaest-láncokat szervezett a Bolyai Kezdeményező Bizottság támogatása érdekében; Cornelius Hell, irodalomtörténész, újságíró, aki a Die Furche cmű osztrák napilap szerkesztőjeként rendszeresen beszámolt a romániai magyarság valós helyzetéről, a Babes–Bolyai Tudományegyetem "hamis multikulturalizmusáról"; a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), amely rendszeresen kiállt a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Kiss Olivér újságíró, a Szabadság című napilap volt főszerkesztője, aki a lap hasábjain közölte azoknak az egyetemi oktatóknak a listáját, akik a magyar karok ellen foglaltak állást; Pálfalvi Attila egyetemi tanár, volt oktatási miniszterhelyettes, aki a rendszerváltáskor elősegítette, hogy anyanyelvén tanulhasson az a sok ezer diák, akiket a diktatúra kényszerített román osztályokba, s aki részletes tervet készített a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében; Páskándiné Sebők Anna kultúr- történész, aki filmet készített a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásáról; Somai József, aki létrehozta a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesületét, és újabb vállalásként az egyetem ügyét nemzetközi joghatóságok elé terjeszti.
Marosvásárhelyről három egyetemi tanárt tüntettek ki Bárthory-díjjal, Béres András professzort, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem volt rektorát, akinek "oroszlánrésze volt annak kiharcolásában", hogy 1990 januárjában az intézményben magyar kar létesüljön, amelynek jogait egy autonómia-nyilatkozat szentesítette; Brassai Zoltán orvosprofesszort, akadémikust, aki orvosként, kutatóként, orvos szakíróként impozáns életművet alkotott úgy, hogy nem hódolt be a hatalomnak és nem lépett be a Román Kommunista Pártba, és pályafutása során következetesen harcolt az önálló erdélyi magyar egyetem ügyéért; Péter Mihály orvosprofesszor, aki tudós egyetemi tanárként a rendszerváltáskor többször kiállt a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításáért, s az 1990 márciusában elszenvedett súlyos fizikai bántalmazás ellenére tovább folytatta oktatói és orvostörténeti szakírói tevékenységét.
Béres András professzortól azt kérdeztük: 1989-ben remélte-e, hogy sikerül ilyen mértékben kibővíteni a színművészeti egyetemen folyó tevékenységet?
– 1989-ben még nem, de 1990-ben, amikor elvállaltam a rektorságot, már gondoltam, hogy idáig eljut a "színi", s reménykedem, hogy tovább fog fejlődni.
– Az élet egy befejezetlen kísérlet, ahogy Salvador Luria Nobel-díjas tudós mondta. Ilyen a magyar nyelvű felsőoktatás kérdése is, soha nincs teljesen befejezve, mindig valamire törekszünk, de véleményem szerint a dolgok jó irányba haladnak, …csak ki kell várni – jegyeztük Brassai Zoltán orvosprofesszor szavait.
A harmadik vásárhelyi kitüntetett, Péter Mihály egyetemi tanár a következőket válaszolta:
– Elvégeztem az egyetemet, tanítottam is román nyelven, de, ha el kellene az orvosnak árnyaltan mondanom, hogy hol mi fáj, ma is zavarba jönnék. A papjával, a tanítójával és az orvosával minden embernek anyanyelvén kell beszélnie, s erre mindenkinek meg kell teremteni a lehetőséget. A magyar felsőoktatás ezért volt a szívügyem, az ma is, s az lesz, amíg élek.
– Erdélyben adott a kellő potenciál, erő, de húsz év alatt szinte semmire nem jutottunk, ami egy tarthatatlan állapot, ezért kísérletet kell tennünk az ügyben érintett és érdekelt felek összehozására, s egy közös stratégia melletti felsorakoztatásra. Jelentse ez az esztendő ennek a tervnek a megvalósítását – mondotta Tőkés László, aki szerint Báthory István, az első erdélyi magyar egyetem alapítójának a neve komoly súlyt, messze ható üzenetet kölcsönöz a díjnak.
Európa nem zárkózhat el egy sikeres közigazgatási modelltől, az autonómiától, amelynek alapját a föderalizáció és a decentralizáció jelenti, mivel az egyes régiók lakói jobban tudják, hogy mire van szükségük – hangzott el a dél-tiroli Dolomit című lapot képviselő Hatto Schmidt beszédében, aki azzal fejezte be szavait, hogy lapja az erdélyi magyarság küzdelmei után a sikeréről szeretne tudósítani.
A szellemi tőke, a tudás fontosságát hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia Báthory-díjas volt elnökének üzenete, amelyet Kincses Ajtay Mária egyetemi tanár olvasott fel.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tisztújító közgyűlés az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél
Sipos Gábor, az új elnök, bízik a kollektív munkában
Szombaton a hagyományoknak megfelelően a Protestáns Teológiai Intézet patinás dísztermében tartották meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlését, amelyen kiértékelték a 2009-es esztendő munkáját, vázolták az idei tennivalókat, és – az alapszabályzat értelmében – új elnökséget választottak, ugyanakkor lecserélték a választmány egyharmadát. A fennállásának százötvenedik évfordulóját tavaly megünnepelt intézmény a romániai magyar tudományos élet meghatározója kíván maradni, és ennek érdekében akar több hangsúlyt fektetni munkájában a fiatalok bevonására, a műszaki haladás elmélyítésére. A hazai és magyarországi felszólalók szerint folytatni kell a kiváló kutatási és képzési eredményeket, amelyben fontos szerepet játszanak a Magyar Tudományos Akadémiához fűződő kapcsolatok, de nem szabad elhanyagolni a román és a nemzetközi tudományossággal való együttműködést sem.
Köszöntőbeszédében Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke aktuális feladatnak nevezte a határtalanítás jegyében zajló tudományos együttműködést a nemzetrészek között, mivel az Európai Unió nem oldotta meg a magyarság közös gondjait. Görömbei szerint az EME bámulatos eredményeket produkált, és az erdélyi magyar tudományosságban megvan a folytonosságra való törekvés.
Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár a nemzeti célt, a Kárpát-medencei magyarság határmódosítás nélküli egyesítését említette, valamint azt, hogy az EU-n belül sem felhőtlen a viszony minden szomszéddal (pl. a szlovák kormány magyarellenes kampánya). Szilágyi Mátyás magyar főkonzul szerint az erdélyi magyarság jogos igénye folytatni gróf Mikó Imre szellemi hagyatékát, és ezért az EME a legjelentősebb mértékben rászolgál a magyarországi támogatásra.
Megnyitójában Egyed Ákos EME-elnök kiemelte a tavaly Budapesten és Kolozsváron lezajlott jubileumi emlékünnepséget, amikor az EME értékmentő, értékteremtő, és a jövőbe is tekintő munkáját vették számba. Az elnök szerint a választott vezetőség teljesítette feladatát. Beindult az elektronikus adattároló, célul tűzték ki a szélesebb közönség megszólítását, felismerték, hogy elengedhetetlen a kommunikáció a tudományos műhelyek és ágazatok között.
Bitay Enikő főtitkári jelentéséből kitűnt, hogy eredményei alapján az EME-t a nemzetközi kutatóintézetek 282-es mezőnyében a 130. helyre rangsorolták. A közgyűlés elfogadta a költségvetési, ellenőri és jogtanácsosi beszámolókat, a 2010-es munkatervet, valamint az alapszabály két paragrafusának módosítását: az EME kutatóintézetet tart fenn; a kutatóintézet vezetője elnökségi tag. A hozzászólások során Garda Dezső, a gyergyószentmiklósi fiókegyesület vezetője a vidéki egyesületrészek mozgásterének megnövelését siettette.
A közgyűlés tiszteletbeli taggá választotta dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi főorvost (laudációt mondott Péter Mihály), és alapító tagjává fogadta dr. Széman Pétert, a szilágysomlyói fiókegyesület elnökét. Még a 150 jubileum jegyében gróf Mikó Imre emlékérmet adományoztak az EME-vel együttműködött több tucat személynek (köztük az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztőgárdájának és a Szabadság tudósítójának is). Monoki István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója két Mikó Imre-díjat adott át: Fehér Jánosnak a Teleki Mihály udvartartási naplója című munkájáért, és Dáné Veronkának a Torda vármegye jegyzőkönyvei forráskiadvány megjelentetéséért.
Ezután következett a mandátumát letöltött elnökség helyébe lépő új testület megválasztása. Az eredmény: elnök – Sipos Gábor, főtitkár – Bitay Enikő, alelnökök – Gyenge Csaba, Gyéresi Árpád, Kovács András, Péntek János, ellenőr – Somai József, jogtanácsos – Bányai József. És kicserélődött a választmány egyharmada.
Sipos Gábor, az új elnök, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és Egyed Ákos utódjaként, zárszavában azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség gyökeres programváltozásra. Ő az EME-ben a következő négy évre kollektív munkát képzel el, nem múltba fordulással, hanem a jövőre szóló hangolódással. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

A város meséi
Ránézésre is tekintetmarasztaló, tetszetős könyv. Ha megfordítom, ugyanaz a régi marosvásárhelyi látkép ragad meg a főtér szépiaszerűen patinázott fotós látványával, középen egy látszólag oda nem illő, a montázsból mégsem kilógó mai mikrofonnal. Ebből a nézetből ez a kötet főoldala, és a címe: Povestile orasului. Vagyis kétnyelvű – román, magyar – a kiadvány. Természetesen egyazon szerző neve szerepel mindkét fedőlapon: Sorina Bota.
Nem csak ezért különleges ez a kiadói újdonság, az Ardealul Kiadónál az Agenda 2009 egyesület támogatásával napvilágot látott szép kötet. Azért is fel kell figyelnünk rá, mert CD is társul hozzá igen gazdag anyaggal, így tehát tulajdonképpen hangoskönyvnek is beillik, ami még eléggé ritkaság mifelénk. A Marosvásárhelyi Területi Rádióstúdió munkatársa és interjúalanyai ily módon is megszólítják az olvasót. Ezzel azt is jeleztem már, hogy beszélgető- könyvnek örülhetünk. Huszonnégyen mesélnek a városról, a megszólalók fele román, másik fele magyar. Nem mindannyian helybeliek, mint ahogy azok sem mind itt laktak, akiket a beszélgetőtársak megidéznek, de valamennyien kötődnek valamiképp az egykori illetve mai településhez. Jeles emberei határozzák meg a hely szellemét, adják meg hírét, nevét, s ha netalán az vitatható lehetne, hogy ez a vállalkozás miért éppen a most bemutatott személyiségeket állította figyelmünk központjába, az pillanatig se kérdés, hogy ők beillenek-e a válogatásba. Igen, mindannyian főszereplőkké válhatnak egy ilyen kiadványban. Persze nem csak ők, a város szerencsére olyan gazdag valamikori és jelenlegi meghatározó egyéniségekben, hogy még több köteten át folytathatnák a beszélgetéseket. Amelyek egyébként rádiós interjúk voltak, a stúdió aranyszalagtárát gazdagítják. Nyilván más munkatársak sok-sok hasonlóan fontos felvétele mellett. Most azonban Sorina Botának jutott eszébe ez a lehetőség, és kitartó, következetes munkával meg is valósította.
Marosvásárhely több évszázados múltja elevenedik meg a könyvben, de felvillan a jelene is, hiszen azok, akik a nagy elődök életéről, életművéről, pályájuk sorsdöntő eseményeiről, megvalósításairól, gyakran akár jelentéktelennek tűnő, mégis rendkívül fontos cselekedetekről, történésekről mesélnek, mai követőik, az illető közéleti jelenségek, szakterületek alapos ismerői, kutatói, s ily módon olyan kapcsolat, szerves összefüggés rajzolódik ki a régi és a kortárs nemzedékek között, amely egyben magyarázza is, miért vált ez a város a nyugati világ határán századokkal ezelőtt a kultúra és a tudományok, egyszóval a múzsák fellegvárává, és őrizte meg ezt a minőségét a mai napig. Ezt a rendkívüli érdeklődéssel övezett, várbeli könyvbemutatón a kiadvány és szerzőjének méltatói – Mirela Moldovan, a rádió igazgatója, az előszót író Nagy Miklós Kund és Adriana Saftoiu, valamint Cristian Stamatoiu és Haller Béla tanárok – is hangsúlyozták múlt csütörtökön. Érthetőbb azonban mindez, ha felsoroljuk, kikről meséltet, kihasználva az élő beszéd varázsát, Sorina Bota. Íme a nevek: Al. Papiu Ilarian, Aranka György, Aurel Filimon, Avram Iancu, Bartók Béla, Bernády György, Bodor Péter, Bolyai Farkas, Bolyai János, Borsos Tamás, Elie Câmpeanu, Emil Dandea, George Enescu, Gheorghe Sincai, Ion Vlasiu, Köteles Sámuel, Mátyus István, Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Nagy Szabó Ferenc, Petőfi Sándor, Petru Maior, Romulus Guga, Teleki Sámuel. És a "titkok tudói", az interjúalanyok: Ioan Chindris, Egyed Emese, Dimitrie Poptamas, Csíky Boldizsár, Marosi Barna, Pál-Antal Sándor, Peteley Klára, Weszely Tibor, Spielmann Mihály, Zeno Vancea (hangszalagról), Cornel Sigmirean, Ilarie Opris, Ungvári Zrínyi Imre, dr. Péter Mihály, Vasile Netea (hangszalagról), László Márton, Szabó Miklós, Mihai Sin. Embermeséik, városmeséik kaleidoszkópszerű mozaikká állnak össze, diáknak, tanárnak, lokálpatrióta vásárhelyinek és az ide látogatóknak is hasznos helyi "panteonnal" szolgál ez a könyv.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Együttgondolkodás a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövőjéről
Alapos helyzetismeret, a múlt tanulságainak a számbavétele, a törvényes lehetőségek bemutatása, elképzelések, a tennivalókra vonatkozó tanácsok, a hiányosságok pótlását lehetővé tevő anyaországi ígéretek, rengeteg jó szándék, segítőkészség, tenniakarás hangzott el kedden délután a Kultúrpalota nagytermében. Oktatáspolitikusok és politikusok, egyetemi tanárok, tudósok, a marosvásárhelyi történelmi egyházak vezető lelkészei, ügyvédek és vállalkozók osztották meg hosszú órákon át gondolataikat az összegyűlt közönséggel, köztük fiatalokkal, egyetemi hallgatókkal és szakosodó orvosokkal. Az ügy, amely mellé a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) kérésére felsorakoztak, az erdélyi, pontosabban a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának a megteremtése.
Az új tanügyi törvény új lehetőséget jelent – mondta Csegzi Sándor, alpolgármester. A jövőre jó helyzetismerettel, jó tervekkel és jó végrehajtó csapattal lehet felkészülni, csakhogy ezt az ülésről hiányzó egyetemi vezetés és a politikum nélkül nem lehet kivitelezni – tette hozzá. A határokon átívelő nemzeti együttműködéshez a magyar kormányt képviselő Dux László helyettes államtitkár ígért támogatást.
Az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés múltjának és jelenének bemutatására nyugalmazott egyetemi tanárok vállalkoztak. A jövőt a múlt alapköveire lehet építeni, hallottuk dr. Péter Mihály akadémikus előadásában, aki a kezdetektől 1945 júniusáig tekintette át az erdélyi orvosképzést. A MOGYE jelenkori történetének négy jellegzetes szakaszát dr. Feszt György nyugalmazott professzor foglalta össze: (1945–48, mint a Bolyai Tudományegyetem kihelyezett fakultása, 1948–62, az önállósult magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény megerősödése, az 1962–89 között kétnyelvűvé váló egyetem időszaka, 1989-től pedig az újraépítkező magyar nyelvű oktatás). A rendszerváltás utáni helyzetet, s a mai adatokat dr. Brassai Zoltán akadémikus mutatta be az anyanyelv szerepét és a magyar nyelvű orvosképzés fontosságát hangsúlyozva. A jelenlegi nyugdíjazási hullám nyomán, amely a második nagy érvágást jelentette a magyar felsőoktatásnak, a magyar tanszemélyzet száma a mélypontra zuhant, s bár infrastruktúrájában felújult az egyetem, a provincializmus veszélye továbbra is fennáll – figyelmeztetett az előadó, aki beszámolt a tudományos diákköri tevékenységről és vázolta a tennivalókat is: az önálló magyar karok kialakítása, fiatal magyar oktatók további felvétele, megfelelő magyar képviselet a szenátusban, további kapcsolatfejlesztés az anyaországi és a marosvásárhelyi egyetemek között stb., mindaz, ami a minőség forradalmához vezethet.
Dr. Péter Mária a rendszerváltás idejére megszűnőben levő gyógyszerészképzés gazdag és érdekes múltját, a munkájukat magyarországi egyetemeken folytató jeles tanárokat mutatta be.
Az egyetemépítő Hollanda Dénes professzor bevallása szerint, ha nem éri annyi megalázás azon a román tannyelvű műszaki egyetemen, amelyet ő állított talpra, nem fog hozzá az erdélyi magyar műszaki oktatás megteremtéséhez, amelynek vargabetűs múltjáról is beszámolt. Bár induláskor egy főállású egyetemi tanára volt a Sapientia vásárhelyi karának, számuk tíz év alatt 78-ra nőtt, a szakmai akkreditáláson kitűnő minősítést kapott egyetem parlamenti elfogadása azonban továbbra is késik. El kell jutnunk oda, hogy amikor a magyarság érdekeiről van szó, tegyük félre a párt- és a csoportérdekeket is – összegezte mondanivalóját.
Az orvosképzés aggasztó távlatairól, miszerint a kelet-európai egyetemek a nyugati országoknak fognak orvosokat képezi, amelyek közül néhányban alulreprezentált ez a képzési mód, továbbá a magyarországi szakorvosképzés gondjairól, az orvoshiányról és következményeiről dr. Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja számolt be. Nem ellenzi az orvosok külföldi munkavállalását, de csak akkor, ha hazatérnek, egyébként azt fontolgatják, hogy a hallgatóknak vissza kellene fizetni a taníttatás költségeit – fogalmazta meg, ami a későbbiekben is elhangzott még. A kedvező helyzetet kihasználva segítséget ígért, de az ajtón a helybelieknek kell bemenni – tette hozzá.
A magyarországi hozzászólók közül többen megemlékeztek, hogy jeles professzoraik között ott voltak a kolozsvári egyetem egykori tanárai, majd tételesen dr. Wittmann Tibor szegedi tanszékvezető egyetemi tanár foglalta össze mindazt, ami összeköt bennünket, s szólt Erdély szerepéről a magyar államiság és kultúra megőrzésében.
Nyitottak vagyunk minden segítségre – fogalmazott a Debreceni Egyetemet képviselő dr. Galuska László professzor. Hallgatókat és rezidenseket fogadnak, s azt szeretnék, ha a Debrecenbe érkező erdélyi betegek zárójelentését magyarul is olvashatnák. A felajánlott segítség mellett továbbképző előadások megtartását, a posztgraduális képzésre nyújtandó támogatást ígért Wittmann professzor, dr. Bókay János, a Semmelweis Egyetem adjunktusa és dr. Ertl Tibor egyetemi tanár, pécsi dékánhelyettes is.
Nincs más haza, csak az anyanyelv, az egyetlen kohéziós erő, amely összeköt bennünket – hallottuk Vizi E. Szilveszter akadémikus előadásában, aki többek között a tudományos kutatás, az innováció támogatásának fontosságáról, az erdélyi magyar nyelvű természettudományi és műszaki oktatás bővítésének szükségességéről, a magyarság előtt álló feladatokról beszélt.
A magyar kormánynak a felsőoktatást illető szándékairól, az új oktatási törvény alapelveiről, amelybe a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás oktatói utánpótlásának a képzése is beletartozik dr. Dux László, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára tartott előadást.
Az egyháznak az orvostudomány fejlődésében betöltött szerepéről Oláh Dénes római-katolikus főesperes, Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház főjegyzője, az egyház szerepéről a nemzet fenntartásában Ötvös József református esperes, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szólt.
Bár az új közoktatási törvénybe az RMDSZ javaslatára a felsőoktatást érintő sok fontos előírás bekerült, dr. Kincses Előd ügyvéd és dr. Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke szerint az önálló állami finanszírozású magyar tannyelvű egyetem létrehozásának lehetőségéről nem szól a törvény. Azzal, hogy mind a Babes-Bolyai Tudományegyetemet, mind pedig a MOGYE-t a multi-kulturális egyetemek közé sorolja, a jogszabály a magyar tagozatok létrehozását teszi lehetővé. Ezt viszont ki kell használni és meg kell szüntetni azt a diszkriminatív előírást, miszerint a MOGYE-n csak román nyelven folyhat a gyakorlati oktatás és az államvizsga nyelve is a román lehet, amit például az angol nyelvű képzésben nem írnak elő. A változást az új egyetemi chartának is tükröznie kell, amit a szaktárca fog ellenőrizni, mivel a tanügyi törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést – hangsúlyozta Kincses. Az oktatók hiányát, amit a kényszerű nyugdíjazás is fokozott, vendégtanárok meghívásával lehet pótolni, s ennek a lehetőségnek szerepelnie kell az új chartában.
Azt kellene elérni, hogy a felsőoktatásban tanuló 6,6 százaléknyi magyar fiatalnak ne csak az 1,6 százaléka tanulhasson anyanyelvén – mondta a Kezdeményező Bizottság eddigi munkáját ismertető Kovács Lehel.
Eredményt csak akkor fogunk elérni, ha tudjuk, hogy mit akarunk és elég bátrak vagyunk hozzá – biztatta a hallgatóságot Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke.
A rendezvényt támogató erdélyi magyar vállalkozók nevében JerEMIás László látszerész, az Optica-Optofarm cég vezetője fogalmazta meg, hogy "itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk", a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének a magyar nyelvű oktatás támogatásában vállalt szerepét Lukács László ügyvezető igazgató foglalta össze.
A résztvevők meghallgathatták a Marosvásárhelyen tartózkodó Palkovits Miklós akadémikus színes, érdekes előadását az agykutatás etikai kérdéseiről.
A szervezők nevében Ádám Valérián köszönte meg a részvételt és ígérte meg, hogy zárónyilatkozatban foglalják össze a konferencia tanulságait.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar tagozatot akarnak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen
Tíz pontba foglalt zárónyilatkozatban kérik Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért című konferencia előadói a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartájának a módosítását.
vasárnap délután közzétett dokumentum többek között kitér az államilag finanszírozott önálló magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre való igény jogosságára vagy legalább a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozására. Az aláírók szót emelnek a jelenlegi diszkriminatív rendszer ellen, amely nem teszi lehetővé a magyar nyelvű gyakorlatok megtartását, ugyanakkor tiltja az anyanyelvű diplomamunka megírását, valamint a magyar nyelvű államvizsgát és doktori képzést.
A jelszó: módosítani a chartát
„A bevezetett megszorítások diszkriminatív jellege a magyar nyelvű oktatás sorvadásához vezetett (oktatóhiány, tudás-, anyanyelv-, identitásvesztés)” – állítják a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) és az Optica-Optofarm által szervezett konferencia előadói, utalva a kommunista diktatúra részben máig is érvényes megszorításaira. Szintén a charta módosítását és a magyar tagozat létrehozását tűzte ki célul Nagy Örs, az egyetem helyettes rektora is.
„Nem csupán magyar vonalat, hanem magyar tagozatot akarunk – lehetőleg már a következő egyetemi évtől” – szögezte le a Krónika megkeresésére a profeszszor. Nagy Örs tudatában van annak, hogy sok minden múlik román nemzetiségű kollégáin, de azzal is tisztában van, hogy a magyar oktatók és diákok a törvény adta lehetőségbe kapaszkodnak. „Itt már nem az egyetem szenátusa dönt, hanem az új oktatási törvény előírásai” – mondta.
Kérdésünkre, hogy a tagozat létrehozásával mennyire lehetne önállósítani a magyar nyelvű oktatást, Nagy Örs nem tudott válaszolni. Szerinte egyelőre senki nem tudja, hogy egy leendő magyar tagozat gazdaságilag mennyire lehet független. „Egy biztos: az egyetemet ezentúl is a rektor irányítja” – tette hozzá a professzor. A charta módosításáról elmondta: a törvény hat hónapos határidőt szab annak módosítására. Ugyanakkor az oktatási minisztérium vállalta a nem megfelelő chartát benyújtó egyetemek szankcionálását.
Kerekasztal – feltételekkel
A záródokumentum harminc aláírója – köztük az egyházak, a civil, illetve a vállalkozói szféra képviselői – szerint a magyar oktatás önállóságának megteremtése érdekében fontos, hogy további egyeztető fórumok megszervezésére kerüljön sor 2011 tavaszán mind Erdélyben, mind Magyarországon.
A dokumentum megfogalmazói ugyanakkor fontosnak és örvendetesnek tartják, hogy a készülő új, magyarországi tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról. „A Magyar Köztársaság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen az önálló magyar nyelvű oktatás megvalósításának törekvéseit a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott támogatással (rezidens- és doktori képzés) hathatósan tudja segíteni.
Ennek megvalósítása érdekében javasoljuk az együttműködési kerekasztal összehívását a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek részvételével” – olvasható a zárónyilatkozatban. Kérdésünkre, hogy ezt miként tartják megvalósíthatónak, mivel a MOGYE vezetősége nem vett részt a konferencián, és nem fogadja el tárgyalófélként a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesületet, a szervezet ügyvezetője és a konferencia szervezője, Ádám Valérián kifejtette, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken való részvétel elutasítása rendkívül rossz fényben tüntetné fel a vásárhelyi intézet vezetőségét.
„Ha nem jönnek el, azzal csak azt bizonyítják, hogy sokkal fontosabbnak tartják saját kis beosztásuk megőrzését, mint az erdélyi magyarság képviseletét” – szögezte le Ádám. A RMOGYKE ügyvezető igazgatója ez esetben aláírásgyűjtést helyezett kilátásba, amelynek segítségével a tiltakozással egyetértők az egyetem vezetőségének lemondását követelnék.
A két fél közötti állandó feszültségnek csak az egyik jele az, hogy az egyetem vezetői nem jelentek meg a konferencián. „Arra hivatkoztak, hogy későn kapták kézhez a meghívót. Ennek ellenére már másfél hónappal a konferencia előtt elkezdtek telefonálgatni a magyarországi résztvevőknek, arra kérve őket, hogy mondják le részvételüket” – panaszkodott Ádám Valérián.
Szerinte azonban sokatmondó, hogy még ilyen körülmények között is Marosvásárhelyre látogatott és előadást tartott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Palkovits Miklós, az MTA tagja és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Galuska László, a Debreceni Egyetem tanszékvezetője, Wittmann Tibor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője és Ertl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem helyettes dékánja. Jelen voltak, felszólaltak és a zárónyilatkozatot aláírták a hazai orvostudomány kiemelkedő személyiségei is, mint például Péter Mihály Heinrich, Péter H. Mária, Brassai Zoltán, Feszt György, Brassai Attila, Ajtay-Kincses Mária, Máthé János, Dudutz Gyöngyi, Puskás Attila, Nagy Előd, Csiszár Anna-Adrienn és mások.
Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem helyettes rektora kifejtette, hogy jó ötletnek tartja a kerekasztal szervezését, mert minden beszélgetés hasznos lehet, ha eredménnyel zárul. A professzor szerint azonban ennek feltétele, hogy „olyan emberek üljenek tárgyalóasztalhoz, akik a jelenben élnek”. „Magyarán: olyan tárgyalópartnereket tudunk elfogadni, akik jól tudják, mi valósítható meg, és mi nem. Minden segítség jól jön, de annak megvannak a feltételei” – pontosított a MOGYE vezetője. Nagy Örs kifejtette: eddig csupán a budapesti Semmelweis-egyetem nyújtott hatékony támogatást a marosvásárhelyi felsőfokú intézménynek, a másik három anyaországi egyetem csak a nyilatkozatokig jutott el.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Nem tartja időszerűnek nagy múltú marosvásárhelyi iskolájának újraindítását a katolikus egyház
Részben elhidegült, részben elmérgesedett a viszony a marosvásárhelyi egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium öregdiákjai és a gyulafehérvári római katolikus érsekség között. A vita tárgyát a kommunista rendszer által megszüntetett iskola képezi. Míg a Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült egykori diákok a volt Klastrom utcai épület valós birtokbavételét és a felekezeti iskola újraindítását szorgalmazzák, az érsekség évről évre halogatja a kérdés megoldását. – RIPORT
Egyik, 2009. december 4-én írt levelében Jakubinyi György érsek egyenesen kijelentette, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Jobb lett volna eladni, és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel nem tettük meg ezt” – ismeri be az érsek. Az egyház potom, négyzetméterenkénti 1,5 lejes összegért, a város meg a megye katolikus magyarságának csalódottságára, hosszú távú szerződést írt alá az önkormányzattal. Ennek értelmében az Unirea Főgimnázium 15 évig használhatja a tanintézet főépületét, míg a kisebbikből 2011-ig kellett volna kivonulnia. Az esperesi hivatal mégis úgy döntött: további egy esztendővel meghosszabbítja az impozáns épületben helyet kapó Unirea Főgimnázium bérletét. Kérdésünkre, hogy miért, Holló László azt mondja, hogy három különböző változatban gondolkodtak, ám egyik sem tűnt életképesnek. „A véndiákok ugyan erőltetik az iskolaalapítást, azonban eltekintenek a kényes helyzettől” – állítja az Erdélyi Római Katolikus Státus alelnöke. A lelkész szerint nem hálás feladat kiköltöztetni az épületből egy vegyes tannyelvű állami iskolát. „Szerintem a helyi egyházi képviselők feladata lenne felmérni a marosvásárhelyi helyzetet. Azt, hogy van-e igény az iskolára, és ha igen, akkor miként valósítható az meg” – mondja Holló László.
Polgári per vagy visszavonulás
Az öregdiákok a mai napig nem értik, hogy az egyház miért ennyire közömbös a több mint háromszáz éves múltra visszatekintő római katolikus oktatás ügye iránt. Pedig mint hangsúlyozzák, a katolikus osztályba járó gyermekek, ha matematikából vagy informatikából nem is veszik fel a versenyt a Bolyai Farkas Gimnázium más osztályaiban tanuló diákkal, a többi tantárgyból egészen jók tudnak lenni, arról nem is beszélve, hogy emberi tartásból, magyarságtudatból és Erdély történelméből sokkal többet visznek a batyujukban, mint egy átlagos végzős. Ugyanakkor, mondják a Santcus Emericus vezetői, ezekre a fiatalokra az egyház bármikor számíthat mint utánpótlásra. „Nem értjük, hogy egyházunk miért nem támogatja azt, ami lényegében a saját oktatási intézménye kellene hogy legyen. Sajnos nincs rálátásunk az egyházi főhatóságok terveire. Éppen ezért úgy döntöttünk: nem szállunk szembe egyházunkkal és papjainkkal. De mivel nem vagyunk egy hullámhoszszon velük, inkább visszahúzódunk. Mást nem tehetünk, hisz az érsekség képviselői még csak szóba sem állnak velünk” – panaszolja Péter Mihály, a baráti kör elnöke. A Sanctus Emericus Egyesületbe tömörült öregdiákok nemrég úgy döntöttek, felfüggesztik szervezetük tevékenységét, és megszűnnek mint jogi személy létezni.
Az iskola védőszentjéről, Imre hercegről elnevezett egyesület egyszerű baráti körré alakulna. Ezzel semmiként nem tud egyetérteni az egyesület ügyvezetője, Kiss Dénes. A nyugdíjas jogtanácsos szerint egy jogilag el nem ismert baráti kör még annyira sem lehet hatékony, mint egy bejegyzett civil szervezet. „A Sanctus Emericus Egyesület jelene és jövője nem a felszámolásban, hanem a tagság fiatalításában áll” – vallja a szervezet jogi ügyeivel foglalkozó Kiss. Társai azonban nem értenek egyet vele, mi több, elhatárolják magukat tőle. Megítélésükben nyilatkozataival Kiss Dénes ártott a szervezetnek meg az ügynek. „Legutóbb azt hangoztatta, hogy az iskola újjáalakításában tanúsított nemtörődömsége miatt bepereli az egyházat. Ez azért mégiscsak több lenne a soknál” – vélekedik a kialakult belső konfliktusról Bányász Sándor.
Küzdelem a múlt beidegződései ellen
Az öregdiákok semmiként nem értik, hogy annyi küzdelem után, amit a román hatóságokkal vívtak, most, amikor kormányrendelettel sikerült visszaszerezni, majd Dorin Florea polgármester ellenében peres úton megtartani az épületet, lejárt annak a bérleti szerződése, és a politikai, illetve a szakmai konjunktúra is aránylag kedvező, az egyház miért mond le az iskoláról. A Szent Imréről elnevezett egyesület tagjai számára már csak azért is furcsa az érsekség hozzáállása, mivel a jelenlegi oktatási törvény lehetőséget kínál a nagy múltú felekezeti iskola újjáalakítására. Bár nem volt a valamikori katolikus gimnázium diákja, és még csak nem is marosvásárhelyi, Fodor Imre azon kevés hivatalosságok közé tartozott, aki szívügyének tekintette a felekezeti oktatás újraindítását. A város volt elöljárója, majd alpolgármestere sokat talpalt az iskola ügyében. Most szomorúan nyugtázza, hogy fáradozása hiábavalónak bizonyulhat.
„Ezelőtt közel tíz évvel az esperesi hivatal még pozitívan viszonyult a kérésünkhöz, de konkrét lépéseket akkor sem tett – emlékszik vissza a nyugalomba vonult városatya. – Így kénytelenek voltunk elindulni mi, az egyesület tagjai. Előbb megteremtettük a keretet, majd osztályterem után néztünk. Az egyház két államosított, de időközben visszaszolgáltatott iskolája a bérlők révén határozottan elutasított. Az Unireában hallani sem akartak rólunk, a művészetiben pedig a magyar többségű vezetőség leszavazta a kezdeményezést.” Bár az oktatási minisztérium barátságosan viszonyult a kezdeményezéshez, Fodor és társai tudták, hogy Vásárhelyen nem számíthatnak sem a tanfelügyelőség, sem a román nemzetiségű iskolavezetők támogatására. Az egyházi ingatlant bitorló Unirea igazgatója, Cristina Branea azzal utasította el a katolikus osztály befogadását, hogy nem illeszkedik a gimnázium profiljába, és különben is a négy román osztály mellett amúgy is van egy magyar. Az intézményvezető hozzáállása a magyar közösséghez a mai napig nem változott. Szülői nyomásra ugyan hajlandó volt kitenni a kétnyelvű homlokzati feliratot, de abba már nem egyezett bele, hogy a rajta szereplő Tîrgu Mureş alatt magyarul is szerepeljen a település neve.
A Sanctus Emericus tagjait viszont főként a művészeti iskola magyar tanerőinek hozzáállása botránkoztatta meg. „Pedig kezdetben mindössze egyetlenegy termet kértünk – a sajátunkból” – hozzák fel a baráti kör tagjai. A kezdeményezők igazán akkor kerültek kellemetlen helyzetbe, amikor hosszas talpalás után sikerült az ügy mellé állítani több vidéki plébánost és szülőt, az osztályra való gyermeksereg pedig elárvulva várta a tanév kezdetét. A véndiákok, mint mondják, „kínjukban” fordultak a Bolyai vezetőségéhez, ahova szívesen befogadták őket. A gond csupán az, hogy a város elitiskolája keretében a katolikus tagozatnak nincs jogi személyisége; külön profilnak számít, ám még így is egy osztály az aránylag sok közül. Még szerencse, hogy az épületben működő Bolyai Farkas Gimnázium és a ’90 után újraalakult Református Kollégium igazgatóit nem zavarja a katolikus osztályok jelenléte. „Eleinte azt hittük, hogy egy-két éven belül megoldódik a helyzetük, de már eltelt hét esztendő. Az lett volna a természetes, ha ennyi idő alatt önálló iskolaként újjáalakul” – mondja Horváth Gabriella, a Bolyai igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy sem neki, sem az iskola tanári karának nincs kifogása az elnyúló ottlét ellen. Hasonlóan vélekedik Székely Emese is, a Református Kollégium igazgatója. „Épület- és iskolapolitika szempontjából mindenki szeretne terjeszkedni, de a felebaráti szeretet jegyében nem lehetünk sem kirekesztők, sem önzők” – vallja.
(Egy)házon belül megvívott harc
A kezdetekre emlékezve az öregdiákok fontosnak tartják kiemelni, hogy nemcsak a román hatóságok viszonyultak ellenségesen terveikhez, az egyházat már akkor hidegen hagyta az iskolaügy. „Sajnos az egyház sem állt a helyzet magaslatán. Csató Béla főesperes 2000 után még mindig azzal érvelt, hogy az iskolaalapításnak még nem jött el az ideje. Másrészt nincs is elég gyermek, hangoztatta. Amikor ellentmondtam neki, önfejűnek, erőszakosnak nevezett” – eleveníti fel a tíz évvel ezelőtti disputákat Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár gyorsan hozzáteszi: a későbbiekben Csató álláspontja radikálisan változott, amíg Vásárhelyen szolgált, teljes mellszélességgel kiállt az ügy mellett.
A kialakult helyzetet Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő sem érti. Mint mondja, hónapokig várt Jakubinyi György érsekre, aki még az év elején megígérte, hogy hamarosan felkeresi. „Az ősszel kezdődő tanév már rég elúszott, s úgy tűnik, ez fog történni a 2012/13-as iskolai évvel is. Mondhatni, hogy szinte már most késő beindítani a folyamatot ahhoz, hogy 2012 őszén megnyithassa kapuit az önálló római katolikus gimnázium” – állítja Illés, aki szerint most már kizárólag az egyházon áll vagy bukik a marosvásárhelyi felekezeti oktatás kérdése. Potyó Ferenc szerint azonban mindenkinek meg kell értenie, hogy addig, amíg az egyház nem szerzi vissza az oktatási hálózatát eltartó javait, kénytelen jegelni az iskolaalapítási terveit. „Nem úgy működnek a dolgok, hogy egy asztalnál kigondolunk valamit, s másnap meg is valósítjuk. Az öregdiákok, akik a mai napig is leveleikkel bombázzák az érseki hivatalt, azt képzelik, hogy a vásárhelyi iskola olyan, mint egy vezeték, amit 2011-ben ott lehet csatlakoztatni, ahol 1948-ban elvágták” – mondja az érseki általános helynök.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc

Más olvasatban – könyvröptetés és Moldávia erdélyi gyökerei
Könyvröptetés és rácsodálkozás címmel szervezett a Kolozsvári Könyvhéten rendhagyó olvasásnépszerűsítő kerekasztalt a Fehér Holló Médiaklub. A rendezvényen közéleti személyiségek egyszerű olvasóként csodálkoztak rá az újságírósorozat köteteire.
Másnap az EME-székházban román nyelvű kerekasztallal rukkolt elő a médiaklub, melynek címe Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare volt, és amelynek fő témái a székelység, a gagaúzok, a moldávok illetve ezek kisebbségi státusza, szokásvilága, anyanyelvi gondjai voltak Mindkét rendezvényen megteltek az otthont adó termek: a Sapientia Óváry-terme illetve az EME-székház előadója. A kerekasztal-beszélgetések díszvendége Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem történésze volt.
„Ideje arról is beszélni, hogy a könyvek olvasók nélkül elvesztik önmagukat, és a legjobb esetben is csak szervezett pótcselekvésként könyvelhetők el” – mondta Szabó Csaba, a Fehér Holló Médiaklub alapítója. Hozzátette: nincs nagyobb öröm egy (köz)író számára, mint az, ha valaki elolvassa könyvét. Ennél már csak az az élmény nagyobb, ha az olvasó megjegyzéseket is fűz azokhoz, vagy – és ez a az író-olvasó intim kapcsolatának netovábbja -, ha másodszor elolvasva a könvet kijelenti: „másodszorra mintha más olvasata lenne, mint először”.
A rácsodálkozók sorát Guttmann Szabolcs nyitotta meg, aki nagyszebeni emlékei tükrében villantotta fel Kalmár Zoltán: Nagyszeben a vörös város és hajdani magyarjai című kötetének témakörét, és számtalan saját élménnyel „írta tovább” azt. Kuszálik János Lőwy Dániel: Két világ között című publicisztika-kötetét tartva kezében vallotta be, hogy másodszorra olvasva a könyvet, nemcsak a felnőtt Lőwy Dániel képe sejlik fel előtte, hanem a diák is, aki egykoron a kéményekről tartott előadást kedves iskolájában.
Demény Péter Mihály István: Örömszakadtáig című publicisztika-füzéréről beszélt, vagy inkább annak szerzőjéről, akinek családias hangnemben „felrótta”, hogy túl gyakran pesszimista. – Mihály Istvánt először az Ifjúmunkásból ismertem meg. Két szerkesztő volt, akit feltétlenül elolvastam, ha megjött az iskolába a lap: Bodor Gy.Tamást és Mihály Istvánt – mondta. Megjegyezte: nagy kár, hogy a szerző egyre ritkábban közöl az írott sajtóban, irodalmi lapokban.
Horváth Gabriella Szabó Csaba – Ambrus Attila: Folyópartok – Újnomádok című közös kötetéről beszélt, annak első felét szinte jelzős szerkezetekig elemezve. Elmondta: olyan tájleírások és megszemélyesítések is vannak a szövegben, hogy az a filológusoknak külön csemege, az olvasónak meg valóságos „rácsodálkozás, röptetési kísérlet”. Aurelian Lavric, a Kisinyovi Állami Egyetem tanára a Fehár Holló Újságírósorozat román nyelvű válogatását, a NOI_MI-t mutatta be, külön hangsúlyt fektetve arra a regényes nyomozásra, amely Alexandru cel Bun első, erdélyi magyar felesége nyomán ered a két Moldva alapítása nyomába.
„Moldova Köztársaságban nem újdonság az, hogy a két országrész máramarosi eredetű, de Bedőházi Drágosnak (olacos de Bedeuhaza) és Izakonyhai Bogdánnak (Bogdan de Cuhea) a magyar államhoz és szokásvilághoz való szoros kapcsolata nem közismert. Történész kollégáimmal beszéltük, hogy a Jó Sándor Margarétái című regényes nyomozást Kisinyovban be kellene külön mutatni, már csak azért is, mert a magyar és lengyel regényekben megjelenő Moldova-kép újdonságszámba menne a moldáv olvasók körében” – mondta a történész.
Az erdélyi-moldáv kapcsolatok feltérképezése volt a vezérfonala a Határtalan anyanyelv – Limba maternă fără hotare román nyelvű kerekasztalnak is, amelyet a Médiaklub az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szervezett. Szabó Csaba hivatalos médiaanyagok vetítése által támasztotta alá azon meggyőződését, hogy Erdély és Moldova Köztársaság között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Meglátásában ennek a kapcsolatnak a gyökerénél a közös történelem kell hogy álljon, hiszen Nagy Lajos magyar király Magyarországa nélkül soha nem születhetett volna meg a történelmi Moldva. Szabó Csaba hazai román történészeket idézett, akik szerint „a kezdetek Moldvája Erdély nyúlványaként fogható fel”.
Aurelian Lavric egyetemi tanár elmondta: több hangsúlyt kellene fektetni a 14.századi történésekre, a magyar-moldáv kapcsolatokat más szinekben is fel kellene tüntetni, hiszen egyértelmű,hogy mindkét Moldva megmaradásának egyik titka az a szervezeti rendszer, amit Drágos illetve Bogdán az akkori Magyarországról hozott.
„Moldávia Székelyföldjéről”, az autonóm státust kiharcoló Gagaúziáról valamint magánakMoldáviának a jövőjéről beszélve Aurelian Lavric elmondta: jelenleg nagyon erősek azok az erők, amelyek a régiót nem az Európai Únióhoz, hanem az Orosz-Ukrán-Kazah vámúnióhoz szeretnék kapcsolni. Ehhez az általános horizontvesztéshez az is hozzájárul, hogy az egyszerű emberek tömegei moldovánokként határozzák meg magukat, és az alkotmányban is az áll, hogy a köztársaság nyelve nem a román, hanem ennek tájszólása (grai), a moldován.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Nagyenyed román nemzetiségű polgármestere, Horatiu Josan is, aki nem a moldáv-magyar, hanem az erdélyi román-magyar kapcsolatok gyakorlati vetületeiről beszélt. A polgármester elmondta: a városi tanácsban folyó munka, együttműködés rendkívül fontos. – Nagyenyeden 16-17 százalék a magyarság arányszáma, így a román tanácsosok minden leszavazhatnának, ha akarnák. Enyeden viszont másképpen van ez, ezért jut pénz mindig a Bethlen Gábor Kollégiumnak is. Az együttműködés a kulcsa az együttélésnek – mondta.
A rendezvény végén stílszerűen moldáv borospalackot és tokajit bontottak meg, jelezve, hogy a moldáv-magyar közeledést a bor is segíteni fogja. A médiaklub meglepetésként az Eurovízió moldáv és magyar „félignyertes” zeneszámainak klippjét vetítették ki, hangsúlyozva, hogy – Romániával ellentétben – mindkét nép saját nyelvén énekelt Malmöben.
Maszol.ro

Soha nem adtak helyet
Ilyen mértékű cinikus törvénytelenségre, mint ami a volt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épülete körül történik, amelyben jelenleg az Egyesülés Nemzeti Kollégium működik, tágabb kitekintésben ritkán találni példát. Ezért tartjuk időszerűnek, hogy a katolikus egyházat képviselő Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány végre nyilvánosságra hozta a háttérben zajló eseményeket. 2005-ben a kormány melletti restitúciós bizottság visszaszolgáltatta ugyan a volt tulajdonosnak az épületet, de azóta sem tudták még részlegesen sem birtokukba venni. A Klastrom utcai szecessziós épületet a múlt század elején (1903–05) építtette a Római Katolikus Egyház. A főgimnáziumot, ahol egy időben tanítókat is képeztek, 1948-ban államosították. Utódját a jól bevált romániai forgatókönyv szerint 1962-ben egyesítették a román tannyelvű lánylíceummal, majd a román oktatás térnyerésével fokozatosan a minimálisra csökkentették a magyar osztályok számát. Az öregdiákokból alakult Sanctus Emericus Egyesület (Bányász Sándor, Péter Mihály akadémikus, Ávéd Ervin és társaik Kiss Dénes jogtanácsos vezetésével) sokéves küzdelmet folytatott a visszaszolgáltatás és a katolikus oktatás újraindítása érdekében, s rendszeresen támogatták a 2005/06-os tanévben beindult katolikus középiskolai osztályokat. Ezeknek azonban az egyház tulajdonába visszakerült, 1.200 négyzetméter összfelületű és 5.000 négyzetméter beépített hasznos felületű iskolaépületben soha nem adtak helyet, s a zsúfolt Bolyai középiskolába szorították be őket. Eközben az iskolaépületet, amelyet a katolikus egyház 15 évre bérbe adott a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, egy szebeni egyetemnek is bérbe adták. A restitúcióról szóló kormányhatározatot Marosvásárhely polgármestere a Táblabíróságon támadta meg, ahol nyert ügye volt, de mivel a perindításra nem kapott felhatalmazást a helyi tanácstól, jogi minőség hiányában a Legfelsőbb Bíróságon elveszítette a pert.
A bérbe adott épületre, amelyből az albérlet révén jövedelme is származott a főbérlőnek, a helyhatóság folyamatosan elmulasztotta kifizetni a kormány által megállapított bérleti díjat az egyháznak, annak ellenére, hogy a szerződés szerint ez pénzbüntetéssel és a bérlő azonnali kilakoltatásával járt. Az udvaron levő kisebb épületre a szerződés már a múlt évben lejárt, a főépületre szólót pedig a bérleti díj törlesztésének elmaradása miatt a katolikus egyház augusztusban jogerősen hatálytalanította. A Római Katolikus Státus Alapítvány által kidolgozott tervezetet, amelynek értelmében az önálló katolikus iskola újraindulhatna, s ezzel párhuzamosan az Egyesülés Nemzeti Kollégium román tannyelvű osztályai is az épületben maradhatnának, a sokszorosan eladósodott polgármesteri hivatal visszautasította. Erre hivatkozva a megyei tanfelügyelőség is. A döntéshozókat, az ellenőrző szerveket láthatólag továbbra sem zavarja, hogy szerződés hiányában az Egyesülés kollégium jelenleg teljesen törvénytelenül működik, és bármelyik percben kilakoltatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Vekov Károly történelemtanár nyílt levelei a BBTE történelem karának illetékeseihez
NYÍLT LEVÉL
mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar
felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért
1989. óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények.
Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tennné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitiv vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
Adorjáni Dezső, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Máté János, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
Megjegyzés: szerkesztőségünknek a levelet Vekov Károly küldte, a fenti nevekkel együtt. A közlés másnapján az alábbi, „letisztázott változatot" juttatta el hozzánk:
NYÍLT LEVÉL
Kedves Jutka és Enikő! Kedves kollégák!
Nem kis keserűséggel értesültem a Magyar Történeti Intézet, illetve a kolozsvári egyetem történelem karának helyettes magyar vezetője között kirobbant konfliktusról. Nemrégiben nyugdíjba küldött, óraadó oktatóként, akit csak néha hívnak meg (ha egyáltalán!) a közös dolgok megtárgyalására, nem akartam beleszólni egy olyan vitába, amelyik elsősorban a két fél jobb belátására tartozik. Más kérdés, hogy ez a megromlott viszony, kihatással van kis közösségünk mindennapi tevékenységére. Ha most mégis erre való hivatkozással írom e sorokat, az azért történik, mert ez a megromlott viszony és a megosztottság következményei kihatással vannak az egész kolozsvári magyar nyelvű történész képzésre.
A rosszul értelmezett és leosztott kompetencia- és munkaköri hatáskörök eredményeként egész közösségünket érintő, alapvető fontosságú kérdések vagy kikerültek a közösen megvitatandó és eldöntendő kérdések közül (közép- és hosszútávú célkitűzések, stratégiák stb.) vagy szűk csoportok, illetve egyéni döntések hatáskörébe kerültek. Szinte érthetetlen, hogy felelős vezetők hogyan törődhettek bele ebbe, veszélyeztetve feladataink elvégzésének elemi feltételeit, hallgatóink megfelelő és alapos, magyar közösségünk által elvárt felkészítését.
Szinte hihetetlennek tűnik, de a történelem karon belüli magyar oktatók egy része nem igényli és nem tartja szükségesnek a magyarság történelmének oktatását! (Évek óta ez nem rendes, hanem csak „opcionális" tantárgy lehetett.) A kar úgynevezett „magyar tagozatának" két vezetője nem volt képes elérni, hogy a történelem karon minden szakon hallgatóink tanulhassák a magyarság történelmét! Most amikor a szakok újra akkreditálásáról van szó és hivatalosan is teljes értékű tantárgyként lehetne tanítani a magyarság történelmét, újra néhány személy megbocsáthatatlan felelőtlensége és szakmai önzése miatt (amit nem szeretnék most minősíteni) elszalasztjuk azt az alkalmat, amely talán az utolsó. S történik ez akkor, amikor hallgatóink egy része az általános iskolában magyarság történetet kellene tanítson, amikor másik részük különböző magyar művelődési intézményeknél kíván elhelyezkedni, ahol éppen ezek az identitásunkkal szerves egységet alkotó ismeretek elengedhetetlenek.
Visszagondolva elődeink tartásos viselkedésére és tevékenységére összehasonlíthatatlanul súlyosabb körülmények között, az általuk meghonosított elkötelezett állásfoglalásra és ennek ma is elvárható folytatására, keserűséggel vegyes felháborodással tapasztaljuk közösségi érdekeink semmibe vételét egyes kollégák részéről. Mivel ilyen viszonyulással sem eddig, sem ezután nem tudunk egyetérteni, amennyiben nem kerül sor a helyzet gyökeres megváltoztatására, azaz a Magyar Történeti Intézet, illetve a történelem kar magyar oktatóinak testülete nem igényli, hogy ott minden szakon legyen hivalosan elfogadott és a Románia-, illetve az egyetemes történettel egyenrangú a magyarság története és nem kerül sor annak hivatalos akkreditálására, kénytelen leszek megszakítani óraadói tevékenységemet.
Nem tudok közösséget vállalni olyanokkal, akik nem érzik elemi kötelességüknek hallgatóink megfelelő felkészítését és idegen érdekek által vezettetve képesek elszabotálni a magyarság történelmének oktatását a kolozsvári egyetem történelem karának magyar tagozatán. Kolosvár, 2013. december 14.
Vekov Károly
* * * A Magyar Történeti Intézet válaszlevele
Vekov Károly nyugdíjas kollégánk nyílt levelét múlt héten már az intézet tagjainak is körbeküldte, és választ is kapott rá. Itt most csak a legsúlyosabb „vádra”, a magyarságtörténettel kapcsolatos állításokra válaszolunk. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Vekov kolléga – bár éppen ő tanítja mindmáig a középkori magyar történelmet −, úgy ír nyílt levelet, hogy nem ismeri sem a tanterveket (bár ezek mindenki számára elérhetők intézetünk honlapján: http://kmti.hiphi.ubbcluj.ro), sem az erre vonatkozó szabályozást. Az igazság ezzel szemben az, hogy amíg a ’90-es években erre nem volt lehetőség, már egy évtizede négy félévben oktatjuk a magyarságtörténetet és éppen a Magyar Történeti Intézet megalakulása nyomán vált kötelező tantárggyá mind a történelem, mind a levéltár szakos hallgatók számára. Erről bárki meggyőződhet, ha megnézi az intézet honlapján a tanterveket
s órarendeket.
A régészet és kulturális turizmus szakokon továbbra is választható tantárgy maradt a magyarságtörténet. Ennek oka részben a tantervi kötöttségekben, részben a szaktantárgyak iránti igényben keresendő (pl. az I. éves régészek alig tanulnak szaktantárgyakat), de tapasztalatunk szerint sokan közülük is tanulnak magyarságtörténetet. Szóban és írásban is próbáltuk már elmagyarázni Vekov kollégának, hogy a szakirányok újraakkreditálása, amely 2014 év elején esedékes, nem alkalmas arra, hogy a tanterveket megváltoztassuk. Januárig intézetünknek hat akkreditációs doszsziét (több ezer oldalas dokumentációt) kell elkészítenie, ezzel rengeteg munka van. Az előírásoknak megfelelően ezekben a dossziékban a múlt tanév tanterveinek kell szerepelnie, ezeket tehát nem lehet most – menet közben – megváltoztatni. Az akkreditáció ilyen szempontból nem jelent fordulópontot, utána is nyugodtan meg lehet változtatni a tantervet, tehát nincs „most vagy soha” szituáció. Reményeink szerint előbb-utóbb sikerül konszenzusra jutnunk a többi szakirányt illetően is.
Kedves Karcsi!
Nem hisszük, hogy azzal segítenéd a kérdés megoldását, hogy megszakítod óraadói tevékenységedet, sőt. Ha azonban sajnálatos módon ezt is tennéd, akkor sem látjuk indokoltnak a patetikus és támadó hangvételt. Az óraadás felfüggesztését amúgy már jelezted annak kapcsán, hogy karunk idén az óraadói díj felét tudta csak kifizetni, bár a tantervi előírásokon felül külön szemináriumot is tartottál a középkori magyar történelemből. Mivel Te időközben áttelepdtél Magyarországra és onnan ingázol, ez nem fedezi az útiköltségeidet. Ezt roppant sajnálatosnak találjuk, megértjük, hogy ilyen helyzetben nem vállalod tovább a tanítást, csak azt nem értjük, miért kell a helyzetet „átstilizálni”, és úgy beállítani, mintha itt egyedül Te képviselnéd az igazságot és a jó ügyet, mintha a Jó és Rossz harca zajlana. Képviselőként és karunk oktatójaként lett volna elég alkalmad, hogy az óraadáson túlmenően is tevőlegesen segítsd a magyar oktatás ügyét. Segíteni napi aprómunkával és nem újságcikkekkel lehet. Sajnáljuk, hogy így mondasz búcsút intézetünknek, azonban köszönetet mondunk eddigi munkádért!
A Magyar Történeti Intézet Vezetőtanácsa
* * *
Néhány pontosítás
Az általam írt nyílt levélre adott, látszólag „szakszerű” válaszhoz kénytelen vagyok néhány megjegyzést fűzni.
A nyílt levélben próbáltam nagyon árnyaltan fogalmazni. Nem hiszem, hogy helyes, hogy a magyar(!) tagozaton csak két szakirány esetében (történelem, levéltár) kötelező tantárgy a magyarság története és a többin (pl. régészet, kulturális turizmus stb. ) nem. Utóbbi szakokon miért nem fontos a magyarság történetének ismerete? Ilyen felkészültségű végzőseink döntenek majd műemlékeink sorsáról, kutatják és magyarázzák a honfoglalás korának emlékeit? Netán tanítani akarják majd „A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai” tantárgyat a VI. és VII. osztályban, ha egyáltalán ezt megengedik a hivatalosságok? Miért csak „választható” a magyar hallgatók esetében ez a tantárgy? Van olyan tananyag, ami ezt pótolja/pótolhatja? Hogyan lehet elfogadhatóan(?) ezt a hallgatók szaktantárgyi „igényével” (talán igénytelenségével) magyarázni? Amúgy megjegyzem, hogy évek óta tartok szemináriumot magyarságtörténetből, nem hivatalosan. És jön, akinek kedve van, mert én senkit sem kényszeríthetek erre, mivel ezt a szemináriumot nem tartalmazza a tanterv. Vajon az egytemi oktatás, főleg annak szükséges/kötelező része az a hallgatók kedvére van bízva és éppen a magyarság történetét illetően? Ha mi nem, ki fogja ezt nekik még valaha tanítani, a mi „szakembereinknek”? És milyen konszenzusra kell jutni, hogy mindenki a magyar tagozaton kötelező mód felvegye ezt a tantárgyat? Kik azok, akik ezt nem akarják? És ők a magyar tagozat oktatói?
A maximális óraszám elvének rugalmas kezelését, illetve a „magyarság története” teljeskörű akkreditációját éppen az egyetem multikulturális jellegére hivatkozva kellene és lehetne elérni. De erre csak akkor kerülhet sor, ha ezt valaki, azaz vezető tisztségben lévő képviselőink kérik. Ha nem most, amikor folyik az akkreditálás, ugyan bizony mikor? S ha nem ilyenkor, akkor eddig miért nem kérték? Ezt illető sorozatos kéréseimre a válasz mindig az volt, hogy”most nem lehet”. Újra megk

A MOGYE első rektorára emlékeznek
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem első rektora, Csőgör Lajos születésének 110. évfordulójára szervez megemlékezést a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület kedden 19 órától a Deus Providebit Házban.
Előadók: prof. dr. Bocskai István emeritus professzor (MOGYE, Fogorvosi Kar): Csőgör Lajos – Egyetemalapító; dr. Lázok János irodalomtörténész, kritikus (a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára): Alapítás és újrakezdés. Dr. Csőgör Lajos rektor emlékének idézése születése 110. évfordulóján; akad. prof. dr. Péter Mihály Heinrich emeritus professzor: Csőgör Lajos professzor életútja.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro,

Csőgör Lajos szobrának felállítását kezdeményezik
Dr. Csőgör Lajos (1904–2003) születésének 110. évfordulójára emlékeztek tanítványai, emlékét ápoló kollégái. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem első rektorának máig érezhető kisugárzását és karizmáját igazolja az is, hogy a közeljövőben szobrot állítanak emlékének.
A rendezvényt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) szervezte, és az elhangzott előadásokból és felszólalásokból egy olyan karizmatikus személyiség alakja körvonalazódott, aki méltán megérdemli, hogy szobrot állítsanak neki.
Az első előadó akad. prof. dr. Péter Mihály Heinrich emeritus professzor volt, aki Csőgör Lajos professzor életútja címmel tartott értekezésében azt igazolta, hogy a Nagysármáson született orvosprofesszor a 20. századvégi értelmiségiek egyik kiemelkedő alakja. Az életút aprólékos, történelmi kontextusba ágyazott ismertetése során kiderült, hogy a vásárhelyiek körében jól ismert professzor 1945 és 1948 között a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd 1948 és 1949, valamint 1964 és 1967 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora volt.
Az előadás kitért az 1949-ben koholt vádak alapján történt elítélésére is. Csőgör professzor 1955-ben amnesztiával szabadult a börtönből. Péter Mihály professzor előadásának végén felolvasta az egykori rektor egyik fiának, Istvánnak a levelét, amelyben megköszönte a jelenlévőknek, hogy édesapja emlékét ápolják.
A következő előadó egy olyan orvosprofesszor volt, aki évtizedeken keresztül Csőgör Lajos keze alatt dolgozott, és akire az orvostársadalom, mint az utódjára tekint. Prof. dr. Bocskai István emeritus professzor személyes hangvételű előadásában tanítómestere fogszövettani és mikrobiológiai kutatói munkásságára is kitért, akinek javaslatai alapján a marosvásárhelyi ivóvizet fluorral dúsították, ennek eredményeképpen bizonyíthatóan csökkent a fogszuvasodás a tizenéves fiatalok körében.
Lázok János irodalomtörténész előadásának tengelyét fényképek vetítése képezte. A fotók mellé elmondott egyik legérdekesebb történet arról szólt, hogy Csőgör Lajos 1985. október 22-én, Szegeden történt díszdoktorrá avatásának napján tudta meg, hogy azt az emlékiratot és azt a több mint ötven dokumentumot tartalmazó iratcsomót, amely a Bolyai egyetem alapításának történetét foglalta össze, a Securitate házkutatás során elkobozta Cs. Gyimesi Éváék lakásáról, de az eltulajdonításuk előtt egy hónappal Lázok János az összes szöveget felmondta magnóra, így mentve át azt az utókornak.
Az emlékezés fénypontja Ádám Valérián, az RMOGYKE titkárának bejelentése volt, miszerint dr. Magyari Előd szorgalmazta, hogy állítsanak egész alakos szobrot Csőgör Lajosnak. Az est során nem hivatalosan meg is alakult a szobor felállítását kezdeményező bizottság, amelyhez csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, azonnal felajánlva félmillió forintot. A bejelentést prof. dr. Gallyas Ferenc tette, aki az egyesület meghívására vendégoktatóként Marosvásárhelyen tartózkodott.
A szoborállítást támogatók közül felszólalt prof. dr. Kikeli Pál, dr. Hermann László, prof. dr. Tőkés Béla, Csegzi Sándor és prof. dr. Kincses Ajtay Mária.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

A folytonosság újrateremtője
Szobor az egyetemalapító Csőgör professzornak
Március 18-án, születésének 110. évfordulóján emlékeztek dr. Csőgör Lajos fogorvosprofesszorra, az erdélyi magyar felsőoktatás kétszer megszakított folytonosságának újrateremtőjére, a Bolyai Tudományegyetem Marosvásárhelyre költözött orvosi karának első rektorára. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület szervezte rendezvényen az egyetem nyugalmazott professzorai, Lázok János, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára, tisztelői és ismerősei méltatták adatokban gazdag előadásokban, hozzászólásokban a baloldali beállítottságú Csőgör professzor érdemeit. Az ünnepség végén Ádám Valerián, az RMOGYKE ügyvezetője színpadra szólította annak a csoportnak a tagjait, akik részt vesznek a Csőgör professzor emlékét megörökítő szobor felállítására alakult bizottságban.
Életét dr. Péter Mihály nyugalmazott emeritus professzor mutatta be, aki szerint elévülhetetlenül beírta a nevét nemcsak az erdélyi, az egyetemes magyar felsőoktatás történetébe is. Csőgör Lajos Nagysármás szülötte (1904 – 2003), Nagyenyeden, majd 1923-tól a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetem fogorvosi karán tanult. Dolgozott szülőfalujában, volt iskolaorvos Nagyenyeden, s 1940-től a kolozsvári fogászati klinikán gyakornok, majd a magyar professzorok 1944-es távozását követően a klinika vezetője lett. 1945. V. 29-én jelenik meg a 406/407-es királyi rendelettörvény, amely kimondja az Észak- Erdélyből elmenekült felsőoktatási intézmények visszatérését Kolozsvárra, és létrehozza a magyar tannyelvű tudományegyetemet négy karral, köztük az orvosival. Csőgör Lajos kapja a megbízatást, hogy három tanártársával az épületek elosztásáról tárgyaljanak. 1945 őszén döntik el, hogy az orvosi kar Marosvásárhelyre költözik a Csaba Királyfi Lovassági Hadapródiskola üresen álló épületébe. A kötözést követően fontos szerepe volt abban, hogy az anyaországi tanárok egy része átköltözött Vásárhelyre, az oktatás színvonalát biztosítva. Az 1948-as tanügyi reform nyomán orosz mintára válik intézetté az egyetem, ahol az általános orvosi mellé közegészségtani, gyermekgyógyászati, fogorvosi és gyógyszerészeti kar alakul.
Csőgör professzor 1949-ig áll az egyetem élén, amikor hamis vádakkal letartóztatják és 1955-ig börtönbe zárják. Szabadulása után, 1956-ban helyezi vissza jogaiba a bukaresti haditörvényszék, 1964-től újra rektorrá választják, s 1967-es lemondásáig áll az egyetem élén.
1985-ben, amikor a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címével tüntetik ki, azt tanácsolják neki, hogy maradjon Budapesten, mert Erdélyben veszélyben lenne.
Dr. Bocskai István emeritus fogorvosprofesszor, mint volt kolléga személyes élményeket is felelevenítve emlékezett Csőgör professzorra. Többek között arra, hogy 1949-ben megszüntették Marosvásárhelyen a fogorvosi kart, és csak 1960-ban indulhatott újra.
Méltatta elődjének érdemeit a tudományos kutatás feltételeinek megteremtésében és támogatásában, aki a konzerváló fogászat és fogágybetegségek klinikán fogszövettani és mikrobiológiai kutatásokra alkalmas laboratóriumot hozott létre. Az ő javaslata alapján vezették be az ivóvíz fluorozását Marosvásárhelyen, ami tíz év után a fogszuvasodás 30 százalékos csökkenésével járt.
Jogos és helytálló alapító rektornak nevezni, hisz az egyetem távozása esetén végleg megszűnt volna a magyar felsőoktatás Erdélyben, hangsúlyozta Lázok János tanár. Elmondta, hogy Csőgör professzor 1949-ben a koncepciós perek áldozata lett, olyan koholt vádak alapján, mint a titoizmus, az észak-erdélyi autonómia előkészítése önálló intézmények megteremtésével... Börtönévei alatt, amelyeket magánzárkában töltött, a lelki megtörés legkülönfélébb formáit próbálták ki ellene.
Emlékiratait és a több mint félszáz dokumentumot a Bolyai Egyetem alapításának történetéről 1985-ben a Cseke–Gyimesi házaspár lakásában lefoglalta a securitate, ami a kényszerű maradásra késztette, és menedékjogot kért Magyarországon. Mielőtt elkobozták volna, az iratcsomó dokumentumait Lázok János teljes részletességgel magnóra mondta, majd az anyagot kijuttatták Magyarországra. A rendszerváltás után dolgozta fel az anyagot, s jelent meg a Custos Kiadónál Lázok János és Vincze Gábor kétkötetes könyve Erdély magyar egyeteme címmel.
A megemlékezés második részében hangzott el a bejelentés, miszerint egy bizottság alakult, amely vállalja, hogy Marosvásárhelyen szobrot állítsanak Csőgör Lajosnak. A kezdeményezők között felszólalt dr. Magyari Előd fogorvos, majd a vendégelőadóként Marosvásárhelyen tartózkodó Gallyas Ferenc pécsi egyetemi tanár bejelentette Miseta Attila professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara dékánjának félmillió forintos felajánlását. Csőgör professzor munkásságát méltatta dr. Kikeli Pál nyugalmazott professzor, dr. Kincses Ajtai Mária nyugalmazott egyetemi tanár, aki elmondta, hogy a volt rektor idején a tudás és nem a származás határozta meg, hogy kik kerüljenek be az egyetemre tanárnak. Felszólalt dr. Hermann János és dr. Tőkés Béla professzor, majd Ádám Valerián a Csegzi Sándor tanácsos által ígért segítséget említette.
A rendezvényen felolvasták Csőgör Lajos professzor fiának, Csőgör Istvánnak a levelét, aki köszönetet mondott édesapja küzdelmének a tovább folytatásáért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Határon átnyúló hídfőerősítés
Szorosabbá fűzik a mezőgazdasági kapcsolatokat
– Arra törekszik a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete, hogy tevékenységével megerősítse a romániai magyar gazdatársadalmat, s ezáltal az itthon maradásra ösztönözze – mondta többek között Csomoss Attila mérnök, az RMGE Maros elnöke azon a tanácskozáson, amelynek vendégei voltak a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Agrárkamara képviselői.
Az RMGE Maros megbízható partner lehet
Az RMGE Maros és a magyar agrárium – múlt, jelen, jövő címmel március 25-én megtartott tanácskozás tulajdonképpen egyik mozzanata volt annak a hosszú évek óta tartó kapcsolatépítésnek, amelynek célja, hogy szorosabbá fűzze a mezőgazdasági kapcsolatokat az anyaország és az erdélyi gazdák között. Ez az együttműködés tapasztalatszerző látogatásokban, üzleti kapcsolatokban konkretizálódott. Ez igazolódott be a tanácskozáson is, ahol Csomoss Attila beszámolt az RMGE Maros 2013. évi tevékenységéről. A legfontosabbként talán azt az eredményt emelte ki az elnök, hogy az egyesület tagja a LAPAR-nak (Liga Asociatiilor Producatorilor Agricoli din România), a Mezőgazdasági Termelők Országos Ligájának, ami lehetővé tette, hogy több alkalommal találkozzanak a mezőgazdasági miniszterrel, az APIA és az APDRP országos vezetőivel, és ezáltal kifejthették a véleményüket a földtörvényre és az agrárkamarákra vonatkozó jogszabállyal kapcsolatosan. Ugyanakkor az RMGE részt vett a Kárpát- medencei Magyar Gazdaegyesületek Fórumán több más olyan szervezettel, amellyekkel tulajdonképpen kiépítették azokat a pilléreket, amelyre támaszkodva elmélyíthetik nemcsak az anyaország és Erdély, hanem a Kárpát-medencei agrárkapcsolatokat is, hiszen van mit tanulni egymástól.
Sikerrel működtetik marosvásárhelyi oktatási és információs központjukat, amelynek keretében szaktanfolyamokat, tanácsadást tartanak. Eddig több mint 800 mezőgazdász szerzett itt képesítést valamilyen szakterületen. Ezenkívül több tapasztalatcserén vettek részt Magyarországon, ahol a résztvevők betekinthettek az ottani gazdálkodók tevékenységébe. A tervek közül Csomoss Attila megemlítette, hogy Méhész leszek Erdélyben címmel tananyagot állítanak össze, akkreditálni szeretnék a farm-vezetőképzést, gazdanap szervezését tervezik Mikházán a Csűrszínházban, ahol bemutatják majd azokat az eredményeket, amelyeket mostanig sikerült elérnie az egyesületnek és tagjaiknak.
– Van tehát múlt és jelen is, hiszen az országos gazdasági körülményekhez, az unió adta lehetőségekhez viszonyítva az erdélyi magyar gazdák igyekeznek megélni munkájuk után. Még nem beszélhetünk a nyugati piacgazdálkodás modellje szerint megerősödött gazdatársadalomról, de a 2014–2020-as uniós pénzügyi támogatási időszak újabb lehetőségeket kínál a fejlődésre, ezeket kell kihasználni, tanulva azoktól, akik előttünk járnak, s ebben jó kapaszkodó, útmutató lehet az anyaország is, ezért tartjuk fontosnak megerősíteni ezeket a kapcsolatokat – mondta többek között Csomoss Attila, amikor bemutatta a rendezvény vendégeit.
Mielőtt azonban szót kaptak volna az említett magyarországi intézményvezetők, Bordi Kacsó Zsolt, az APIA Maros megyei kirendeltségének szaktanácsadója beszámolt a támogatási lehetőségekről (sz.m.: ezekről egy korábbi interjúban részletesen tájékoztattuk olvasóinkat).
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2014–2020-as időszakra szóló elképzelései
Elsőként a meghívottak közül dr. Torda Mária, a Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának főosztályvezető-helyettese szólalt fel, aki beszámolt a 2014–2020-as időszakra szóló vidékfejlesztési együttműködési lehetőségekről a Kárpát-medencei, határon túli magyarsággal. Elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012 márciusában dolgozta ki a vidékfejlesztési stratégiát, amelyben helyet kaptak a határon átnyúló vidékfejlesztési támogatások is. 2013-ra 65,7 millió forintot irányoztak elő, de sajnos, az állami deficit miatt csak 45,7 milliót különíthettek el erre a célra. Kiemelten támogatták a gyulafehérvári Caritas által a Székelyföldön megvalósított Átalvető programot, amely udvarhelyi, csíki, gyergyói régiókban biztosított szakképzést, valamint egy tejfeldolgozó felszerelését, csomagolósorral együtt. Támogatták a vajdasági falugazda- hálózat kiépítését is, illetve több szakmai tanulmányút és találkozó megszervezését. A támogatások között szerepelt még a gyakornokprogram is, ennek köszönhetően szeptember 1–8. között 20 erdélyi, a következő tíz napon öt kárpátaljai egyetemi hallgató tekinthetett be a szaktárca működésébe, ezenkívül szaklapok megjelenését, kiállításokon, vásárokon való részvételt is felkarolt a minisztérium. Fontosnak tartják, hogy a Kárpát-medencében – s így Erdélyben is – kiterjesszék a falugazda- hálózatot, amiben partner lehet az RMGE Maros. Elkészült a Kárpát-medencei agrárinnovációs stratégia, amely alkalmat adott arra, hogy 2013. december 5-én megrendezzék az összefogás fórumát, amelyen részt vettek az összes határon túli magyar mezőgazdasági civil szervezetek képviselői is. Tavaly számos konkrét rendezvény szervezésével és finanszírozásával is erősítették a kapcsolatokat. A tervek közül a főosztályvezető megemlítette a határon túli együttműködések kiterjesztését környezetügy és vízgazdálkodás terére is, termelői iskolák létesítését, egy ösztöndíjprogram beindítását, a szakképzés támogatását, közös Kárpát-medencei agrár érdekképviselet felvállalását, a földvásárlás támogathatóságát. A 2014–2020-as vidékfejlesztési stratégia kivitelezésével a Széchenyi Programiroda (http://www.szpi.hu) foglalkozik, több prioritási vonal mentén készítik elő azokat a konkrét lépéseket, amelyekkel többek között a kétoldalú, határon átnyúló együttműködési programokat kivitelezik majd az érdekelt felek. Fontos szerepük lesz ebben többek között a LEADER csoportoknak és azoknak a szakmai szervezeteknek, amelyek bekapcsolódhatnak a konkrét feladatkörök megvalósításába.
Fontos gazdasági szerveződés az agrárkamara
– Tekintettel arra, hogy nálunk a harmadik nekifutás után sem alakult meg az agrárkamara, szeretnénk a magyarországi kamarától segítséget, tapasztalatokat kérni, hogy miként lépjünk és milyen szerepet vállaljon fel ezen a téren az RMGE, annak érdekében, hogy a magyar ajkú gazdák fejlődjenek, megmaradjanak a szülőföldön – ezzel a gondolattal vezette be a következő vendéget Csomoss Attila elnök.
Dr. Péter Mihály, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti és Pest megyei fiókjának vezetője e felkérésre válaszolva osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal.
Az agrár-élelmiszergazdasági és vidékfejlesztési kamaráról szóló törvény alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (http://www.nak.hu) 2012. augusztus 1-jén alakult meg, jelenleg 380.000 tagja van. Ma már 12 szervezet közös, országos szervezetet alkot (a MAGOSZ-t). Fontos tevékenységei között megemlítették a falugazda-hálózat kialakítását, a szakmai érdekképviseletet, szaktanácsadást, az agrárpiacon a tisztességtelen tevékenységet folytató piaci szereplők felderítését, amelynek érdekében közös ellenőrző tevékenységet végeznek az állami szervekkel együttműködve. A kamara jogsegélyszolgálatot nyújt bírósági ügyek, vitás helyzetek kezelésében. Ugyanakkor külképviseletet vállal az európai farmerek szövetségében, tervük, hogy állandó képviseletük legyen Brüsszelben is, ahol közvetlenül véleményt mondhatnak majd az uniós agrárpolitikával kapcsolatosan. Természetesen a Kárpát-medencei gazdák egyeztető fórumával együttműködve, nemcsak a magyarországi, hanem a határon túli érdekeket is felvállalhatják. A tagoknak nyújtott szolgáltatások közül dr. Péter Mihály megemlítette a kamarai kártyát, amelyet nemcsak a tagdíjbefizetésre használhatnak, hanem különböző kedvezmények megszerzésére is szolgál. Tárgyalásokat folytatnak üzemanyag- szolgáltatókkal és az OTP Bankkal is, hogy a tag- kártyatulajdonosok bizonyos előnyöket élvezhessenek tankolásnál, vagy akár bankkölcsönfelvételnél. Működik a kamarai jogsegélyszolgálat, ami többek között azt jelenti, hogy léteznek már szerződésminták, amivel megkönnyítik a gazdák ügyintézését, ugyanakkor közérthető tájékoztatást nyújtanak a hazai és külföldi jogszabályokról. Ezenkívül van piacfigyelés, agrármeteorológiai és növényvédelmi előrejelzés, laboratóriumi és terményvizsgálat, biztosításközvetítés, üzleti partnerkeresés, hálózatszervezés.
Dr. Péter Mihály megígérte, nemcsak a tapasztalat átadásában, hanem a konkrét építkezésben is segítenek az erdélyi gazdáknak, sőt – Csomoss Attila felkérésére – megkeresik annak a lehetőségét, hogy miként részesülhetnek az erdélyi magyar gazdák is a kamarai szolgáltatásokban.
A magyar állam "töltse meg tartalommal" a határon túliak állampolgárságát
Az előadásokat követően a tanácskozáson részt vevők közül többen is felszólaltak. Többek között kifejtették, hogy a magyar államnak gondoskodnia kellene arról, hogy a határon túliaknak megadott állampolgárságot töltsék meg tartalommal (Ráduly György). Ezért elsősorban a testvértelepülések közötti közös pályázati lehetőségeket karolják fel. Nagy piaci lehetőséget kínál Kína, de ez ne vonja el a "figyelmet" a magyarországi és a határon túli gazdasági együttműködésekről. Lépéseket kellene tenni annak érdekében is, hogy a földek "ne kerüljenek idegen kézbe". Ismételten kérték a Vidékfejlesztési Minisztérium és az agrárkamara képviselőit, illetve az RMGE Maros vezetőit, hogy a magyar kamara működési folyamatát fordítsák le, és példaként terjesszék be a romániai minisztériumhoz. Hangsúlyozottan kérték a vendégeket, hogy figyeljenek oda és támogassák a magyar anyanyelvű középiskolai szakoktatást, mert ezt elsorvasztották az utóbbi időben.
Válaszként mindkét intézmény képviselője kifejtette, hogy Magyarországon létrehozták a nemzeti földalapot, amelyből kisajátítással visszavásárolják azokat a területeket, amelyek zsebszerződésekkel külföldiekhez kerültek és lejárt a haszonélvezeti joguk. A továbbiakban a kamara a dán típusú szövetkezés mintájára szeretne építkezni, ezt ajánlották a romániaiaknak is. Szorgalmazzák a települési agrárgazdasági bizottságok megalakulását, amelyeknek akár vétójogot is adnának helyi földtulajdon- váltási ügyekben a készülő földforgalmi törvény alapján.
A határon túli együttműködést az unió keretei között a legjobban a LEADER csoportokon keresztül lehet erősíteni. Az oktatás terén pedig egyelőre azokkal az egyetemekkel épít ki kapcsolatokat a szaktárca, ahol mezőgazdasági oktatás van (Sapientia, Partiumi Egyetem), és arra kérték a gazdaegyesületet, hogy mérje fel a középiskolai szükségleteket is, mert lehetőség van tananyagokat eljuttatni a diákoknak. Ebben pedig a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának az együttműködésére is számítanak – hallhattuk többek között.
A tanácskozást követően több konkrét együttműködési területben egyeztek meg a szaktárca és az agrárkamara képviselőivel, s ezáltal jelentős lépést tettek a határon átnyúló szakmai kapcsolatok erősítésében – összegezte röviden a találkozó fontosságát Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)