Szabó Zsolt átveszi a Művelődés folyóirat szerkesztését, a szerkesztőség Bukarestből Kolozsvárra költözik. Szabó Zsolt a Kriterion néprajzi kiadványait gondozta évek óta. A Művelődési Minisztérium miniszterhelyettese, Horváth Andor nevezte ki Szabó Zsoltot főszerkesztőnek. 1989 után anyagi gondok miatt válságos helyzetbe került a Művelődés. A folyóirat elmaradt 1990/11-12-es és az idei számait pótlólagosan kiadják. Szabó Zsolt arról tájékoztatott, hogy folytatódik a Kriterion néprajzi sorozata. Kiadásra várnak a következő munkák: Nagy Olga szerkesztésében a Havadi falu társadalomnéprajzi monográfiája, a Torockói hímzőalbum, Palkó Attila-Zsigmond József Magyaró folklórkötete, Veresné Péter Ilona Mezőségi gyermekjátékok és Balázs Lajos Csíkszentdomokosi lakodalmas című kötete. /Fábián Imre: Jó napot, Művelődés. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 20./

"A Kriterion Napok Kolozsváron - 2002 című kétnapos rendezvénysorozat második napja, dec. 21-e a gyermekeké volt, mindhárom bemutatott kötet gyermekek számára készült. Lakatos Mihály Etimo apó csodálatos meséi című kötetét Hadai D. Klára illusztrálta, az Aranyos pillangó immár második kiadásban került az olvasók elé, Csetriné Lingvay Klára válogatásában. A harmadik kötet a gyermekfolklór területéről inspirálódott, szerzője Veress Péter Ilona, a címe pedig Mezőcsávási gyermekfolklór. /(köllő): Gyermeknap a Kriterionnál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./"

A mai gyermekek egyre kevesebbet játszanak, a hajdani csoportos játékok pedig, ha nem lenne az óvoda, talán feledésbe merülnének. Ezért jó, hogy H. Szabó Gyula igazgató kezdeményezésére a Kriterion újra kiadta Veress Péter Ilona nyugalmazott magyar szakos tanárnő Mezőcsávási gyermekfolklór című könyvét. A kötet négy falu, Mezőcsávás, Mezőfele, Mezőménes és Galambod rendkívül gazdag gyermekfolklórját mutatja be, énekes-táncos, szórakoztató játékok, mondókák, kiszámolók, nyelvgyakorlatok, csúfolók, hangutánzók stb. 1559 szövegváltozatán át. Az anyagot Veress tanárnő húsz éven keresztül mintegy 300 tanítványa segítségével gyűjtötte. Ebből sokat régen elfeledtek volna, ha egy lelkes pedagógus nem vállalkozik a megörökítésükre. A tanárnő Kolozsváron végezte az egyetemet. A gyűjtés során felkereste az idős embereket, akik először nehezen beszéltek a régi gyermekjátékokról. /Bodolai Gyöngyi: Játékból szőtt élet. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./

Korábbi új könyvről
Ritkaságszámba menő könyvkiadói eseményre figyelhetünk fel: hét év múltán második kiadásban ad közre a Kriterion Könyvkiadó – a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány támogatásával – egy folklórgyűjteményt. Ráadásul olyat, amelynek tető alá hozója, azaz a gyűjtés kezdeményezője és irányítója, szervezője, valamint a gyűjtött anyag sajtó alá rendezője nem olyan személy, akinek megélhetési forrása, fizetett kötelességbeli munkája a néprajzkutatás. A szóban forgó mű, a Mezőcsávási gyermekfolklór szerzője, Veress Péter Ilona – a magyar nyelv és irodalom tanára – ugyanis "csak" nemes kedvtelésből, a nemzeti műveltségünk szerves részét képező népi hagyományok iránti érdeklődésétől, ápolásuk és megmentésük szándékától vezérelve gyűjtötte és gyűjtette össze 1963–1983 között – ha jól számoltam – 292 tanulójával négy falu, a községközpont, Mezőcsávás s a hozzá tartozó Mezőfele, Mezőménes és Galambod 272 adatközlőjétől az itt közölt 1562 szöveget, illetve szövegváltozatot: sokféle s változatos funkciójú és tárgyú mondókát, játékcselekményt és játékszert. Nyomban tegyük is hozzá: a nemes kedvtelés – miként a felhasznált irodalom tiszteletet keltő jegyzéke is bizonyítja – kellő felkészültséggel párosult, aminek köszönhetően a céhbeliek, kutatók és tudósok elvárásainak is eleget tesz a szerző. Megérdemelten írt az első kiadáshoz ez újabban is olvasható, nagy elismeréssel adózó ajánlást a kiemelkedően neves folklórkutató, Faragó József.
Veress Péter Ilona a szöveghitelességet tiszteletben tartva nem javítja ki a mondókák, dalocskák helyenkénti ritmusdöccenőit, nem csendíti össze a rímtelen sorokat, változatlanul hagyja a nyilvánvaló szövegtorzulásokat. Gondosan ügyel arra, hogy evidens legyen az olvasó számára a szövegek és játékok funkciója vagy funkciói, megnyilvánulásuk helyszíne(i), időpontja, hogy milyen nemű és korú gyermekek körében ismertek, vagy csupán az idős korosztály emlékezetében élnek-e. A funkcionalitást illetően ide kívánkozó példa: a Csáváson lejegyzett 422-es számú állatmondóka és az 1277-es számú kiolvasó lényegében azonos, akár felcserélhető szövege, valamint azok a névcsúfolók, amelyekben ugyanazon alapszövegben csupán a keresztnév változik, mert változhat.
A szerző nagyon jól tudja, hogy szöveg, dallam, mozgás (tánc, helyváltoztatás) sok esetben szorosan összefonódik. Ennek a szinkretizmusnak az érvényre juttatása érdekében Nagy Sarolta lejegyzésében és Bibó Lajos kottarajzaival dallamokat is közöl a mondóka- és játékszövegekhez; Sajgó Boros Ilona rajzaival illusztrálja a játékszereket, illetve a felállásokat és térbeli változásokat, s ezeket egészítik ki H. Szabó Gyula, Marx József, Szántó Mihály és Tamas Victor fényképei.
Mindezeknek folytán a jelen kiadványt megbízható forrásként haszonnal forgathatják a szakmabeliek, különböző tudományágak művelői éppúgy, mint a gyermekek nevelésével foglalkozó azon személyek, akik tudatában vannak mind a játékok, mind a hagyományok fontosságának. Azt is el tudom képzelni, hogy a nagyszülők vagy egyszerűen csak az időskorúak akár a nosztalgiázás kedvéért is szívesen veszik kezükbe. E sorok írója a kötet figyelmes átolvasásának köszönhetően egy aprócska adattal tudja gazdagítani a Petőfi- folklorizáció irodalmát: a "Höcögtetők, lovagoltatók" között olvasható 236., Csáváson lejegyzett "Gyí, te fakó, gyí, te szürke" kezdetű négysoros versike szó szerint azonos a költő 1847 augusztusában írt A vándorlegény című versének 6. szakaszával, csupán néhány írásjelben különbözik attól.
Büszkék lehetnek az említett falvak vezetői és lakói, az egykori adatközlők és gyűjtők, büszke lehet a mezőcsávási iskola erre a gazdag, tartalmas, értékes gyűjteményre.
Mitruly Miklós. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Közösségi élmény népviseletben
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napjára érkezők között volt, aki családjával tartalmasan szerette volna tölteni idejét, volt akit a közösségi élményért ment, mások unokáikra akartak hatni, de voltak olyanok is akik kikapcsolódni, lelkiekben feltöltődni érkeztek.
A csíkszéki falvak bevett szokása, hogy a fiatalok az Ezer Székely Leány Napjára szekereken, énekelve vonulnak szülőfalujuktól a megyeszékhelyig, hogy ott népviseletbe öltözve közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában pedig hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve a két Csíkmenaságról induló szekér is. A több mint hatvan csíkszentgyörgy községbeli székelyruhás leány és legény – közöttük mi is – az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek a városba, ahol hangos énekszóval vonultak a Szabadság-tér irányába, közben integetve az út mellett álló, néhol mosolygó, néhol pedig könnyező nézelődők felé.
Népdaltól volt hangos a város
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot újra szekerekre szálltak és hangos énekszóval töltötték meg a Szabadság-teret, a Márton Áron utcát, illetve a Szék útját, hogy azt követően részt vehessenek a 11 órától, a Csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén. Közben egyre inkább benépesedett a Csíksomlyói Nyereg is: voltak akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves kiállítás és vásár asztalai közt sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal próbálták éhségüket oltani.
Tartalmas családi együttlét
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását nézte, mikor megszólítottuk a Gyergyóditróból érkezett Bíró Zsuzsannát. Kérdésünkre elmondta, édesanyjával és testvérével érkezett az eseményre. „Ez egy ilyen ritka alkalom, hogy együtt lehet a család, a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez itt egy tartalmas együttlét lehet családunknak” – osztotta meg a ditrói tanár.
Megmutatni a népzene, néptánc ízét
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára, eleinte a Zernyealji Néptáncegyüttes tagjait hívták, azóta viszont igyekeznek minél több fiatalt bevonni. „Szeretném, ha a fiatalok is ráéreznének, a népzene, a néptánc, a népviselet ízére, közösség összetartó erejére. Hiszen Gelencén is korábban volt egy időszak, amikor ezek el voltak hanyagolva, a népviseletek is a szekrényekben porosodtak” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Amit kommunizmusban nem tehettek
A fiatalok mellett az idősebb korosztály tagjai is szép számmal képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idejében, a fiatalságunk alatt mi nem tehettük” – elevenítette fel.
Székelységre nevelt unokák
Gál István, Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi kiemelte, büszkék a népviseletükre, szívesen őrzik a hagyományt általa. Megjegyezte, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is rendszerint felöltik a székely ruhát, úgy érkeznek Csíksomlyóra. „Próbáljuk belenevelni unokáinkba, hogy minek születtek – székelynek –, hogy mi szerint kellene élniük” – avatott be Gál. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel a székelyruhát, annál is inkább, hiszen ezen kívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Fontos a közösségi élmény, a hangulat
Csíkcsicsóról 130-an szekerekkel érkeztek az ünnepre. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén első alkalommal vegyen részt az eseményen, amibe bele is ment, hiszen számára is fontos a hagyományápolás, a székelység megőrzése. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt – új barátok szerzése – és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként. A 16 éves, csíkrákosi Máthé Beáta és Székely Angyalka három éve, hogy rendszeresen megjelennek az Ezer Székely Leány Napján. Ami leginkább tetszik számukra, hogy sokan megjelennek székely népviseletben, s hogy gyönyörű táncokat járnak. A csíkszentgyörgyi Gál Enikő szeret táncolni, énekelni, ahogyan szereti a szekereken levő jó hangulatot is, emiatt jön minden évben.
Kömény Kamilla, Székelyhon.ro

Háromezer székely ruha az Ezer Székely Leány Napján
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.
A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve két Csíkmenaságról induló szekér is.
A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.
Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.
Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.
Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.
A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.
A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.
Élmény idősnek, fiatalnak
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.
Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.
Fiatalított népviselet
A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.
„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.
Kömény Kamilla, Szőcs Lóránt, Krónika (Kolozsvár)

Hármasfalusi kincsőrzők
Fényt és boldogságot adtak
Szép pillanatokkal állítottak emléket az 500 éves reformációnak a hármasfalusi reformátusok kedden délután.
Az atosfalvi reformációi emlékünnepélyen Koncz László Ferencz, a Küküllői Református Egyházmegye főjegyzője a Pál apostoli igére hívta fel a figyelmet: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!”. A hívő református embernek ezek a kincsek a reformátori örökség, a bennünk lakozó isteni ajándék, a valós hit és az evangélium. De a hármasfalusi reformátusok mától nemcsak ezeket a kincseket őrzik, hanem mindazt a földi kincset is, amelyet közkinccsé tett és rájuk bízott egy marosvásárhelyi házaspár. A mai fiatal nemzedék nagy dilemmája a „menni vagy maradni, őrizni vagy feladni” – véli a lelkész, aki feltette a (nemcsak költői) kérdést is, hogy van-e a református egyháznak ma hivatástudata, őrzi-e az értékeket és át tudja-e adni nemzedékről nemzedékre.
Az ünnepi istentisztelet rendjén a helyi gyerekek Albert Csilla tanárnő vezetésével hangulatos műsort mutattak be a reformációról és lényegéről, Kiss Dénes lelkész jubileumi okleveleket osztott ki, majd a hármasfalusi dalárda énekelt.
Gyűjteményes kiállítást nyitottak meg
Bár eredetileg nem erre az időpontra időzítették, a reformáció ünnepe alkalmával átadták kedden este az Atosfalván létrehozott kiállítást, amely az innen elszármazott Veress házaspár négy évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét adományozta át a hármasfalusiaknak. A 87 éves Veress Kálmán marosvásárhelyi nyugalmazott jogász és felesége, Péter Ilona ny. tanárnő felbecsülhetetlen anyagi és eszmei értékű gyűjteménnyel gazdagította a református egyházat. A házaspár hatalmas anyagi áldozat, hangyaszorgalom és gyűjtőmunka révén nem akármilyen gyűjtemény tulajdonában volt, és most mindezt a szülőfalunak adományozta: 177 fából faragott munka (amelyet Veress Kálmán saját kezűleg készített egyetlen kínai bicsokkal), 265 kerámiatárgy, 100 hollóházi tányér, neves iparművészek népművészeti motívumokkal díszített 113 porcelánytárgya, a Péter Ilona által varrt 168 írásos kézimunka, szőttes, 495 darab zenei anyag (CD, DVD, hanglemez és -kazetta), négy naiv művész által készített munka, 34 nád-, szalmatárgy és egyebek, összesen 1462 darab műtárgy, a családi fényképalbum és a Péter Ilona által írt hét könyv mind a hármasfalusiakat gazdagítja ezután.
Az idős házaspár nem volt jelen a keddi avatón, de levelében Veress Kálmán kifejezte: ha nem is fizikai értelemben, de e tárgyak révén „hazajöttem, itthon vagyok, és most már végképp maradok”. Az adományozók célja, hogy a gyűjtemény révén a fiatalok kapjanak kedvet a fafaragásra, varrásra, korongozásra, népzenére, és „hallják meg üzenetünket a megmaradásról”.
Emléket állítottak
Az adományozó levelében köszönetet mondott Kiss Dénes lelkésznek a gyűjteményes kiállítás ötletéért, befogadásáért, a tárgyak elszállításáért és berendezéséért. A maga során a lelkész köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal vagy fizikai munkával segítettek abban, hogy a gyűjtemény méltó helyre kerüljön: a makfalvi önkormányzatnak, Bartha Árpád gondnoknak, Nemes Istvánnak és csapatának és nagyon sok lelkes embernek. A gyűjteményt az egyház által visszaigényelt és visszakapott tanítói lakásban helyezték közszemlére.
Megnyitóbeszédében Fülöp Irén nyugalmazott makfalvi tanárnő egy „szorgalmas, egész életet kitöltő, fényt és boldogságot hozó gyűjteménynek” nevezte azt a kincset, amely révén az 500 éves reformációnak nem is állíthattak volna szebb emléket az adományozók és a befogadók, és kifejezte reményét, hogy ez egy majdani hármasfalusi néprajzi gyűjtemény csírája is lesz. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)