Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pete István
97 tétel
2008. szeptember 30.
Tanár és hallgató számára egyaránt nagyobb jövedelmet ígér a megkezdődött tanév. A képviselőház elfogadta a tanári fizetések 50 százalékos emelését, az ösztöndíjak tízszázalékos emelését ígérte január elsejétől a tanügyminiszter. Kevesebb óraszámot és gyakorlatiasabb oktatást ígérnek az idei egyetemi tanévben a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetői. Csökken az órák száma, ami más munkamódszer kidolgozását követeli, tájékoztatott Magyari Tivadar, az intézmény rektor-helyettese a szeptember 29-i kolozsvári tanévnyitón, mely háromezer elsőéves diák számára jelentette az egyetemi év kezdetét. A rektor-helyettes elmondta, idén tavasszal kapták meg a magyar karok a tantervi önállóságot, ami azt jelenti, hogy ők dolgozzák ki a saját munkaprogramjukat. Ugyanakkor élhetnek az önálló pénzügyi gazdálkodás nyújtotta lehetőségekkel is. Nagy László, a BBTE akadémiai tanácsának elnöke kiemelte: az elméleti szakképesítés európai szintű az egyetemen, a gyakorlati tanulásra az idei tanévben nagyobb figyelmet fordítanak. Alapképzésben a magyar tagozat 61 szakon működik, idén területfejlesztés, televízió és film szak, földméréstan, mérnöki geológia szakok indulnak új képzésekként a BBTE-n. Cristian Adomnitei tanügymiszter az ösztöndíjak tízszázalékos emelését ígérte, az egyetemista szervezetek viszont százszázalékos növelést követelnek, és amennyiben ez nem történik meg, tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba. /Varga Melinda: Önállóság karnak és diáknak. Egyetemkezdés béremeléssel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./ Magyari rektor-helyettes közölte, az elmúlt tanévben az egyetem diákjai sikeres Tudományos Diákkonferenciát szerveztek a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel együtt, amelyhez hasonló a ’90-es években volt utoljára. Sikernek könyvelte el, hogy tavasszal kiemelkedő számú, többségében fiatal szakember pályázott meg egyetemi oktatói állást. Tavaly ilyenkor nyolc új magyar tagozatos oktatót köszönthettek, idén 27-tel bővült a tanári csapat. Ugyanakkor nyárára sikerült engedélyeztetni az összes tervezett mesteri programot. Az idei tanév első előadását Szabó Levente, a magyar irodalmi tanszék adjunktusa tartotta az ünnepélyes megnyitó keretén belül. Ugyancsak szeptember 29-én volt a BBTE magyar közgazdasági karának tanévnyitója, amelyen Pete István adjunktus elmondta: az elmúlt 8 év bebizonyította, hogy minőségi oktatás folyik a karon képzett szakemberekkel. – Öt szakirány működik a karon. /D. I. : Közel 3000 magyar elsőéves kezdi a tanévet a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./ Közel állunk ahhoz a pillanathoz, amikor egy összetettebb egyetemi autonómiatervezet benyújtása előtt a magyar tagozatnak el kell döntenie minden tanszéken, hogy élni kíván-e az önálló pénzügyi gazdálkodásnak már a tavasszal felkínált lehetőségével. Vannak már helyi, azaz kari szintű tagozatok, ahol ezt kipróbálták, és működik – jelentette ki szeptember 29-én a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának ünnepélyes tanévnyitóján Magyari Tivadar rektor-helyettes. Közölte: a magyar diákok több mint ötven százaléka tandíjmentesen tanulhat, az arány viszont csalóka, mert az érdeklődők inkább csak a tandíjmentes helyeket töltik be. A legfájdalmasabb fejleménynek tartotta, hogy az egyetem nem tudott kettős képzést igazoló oklevelet adni a teológia–idegen nyelv és a néprajz–idegen nyelv szakos hallgatóknak, bár ezt beiratkozáskor megígérték. /Benkő Levente: Magyar tagozati autonómia? = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./
2008. október 22.
Pete István lemondásával hatra emelkedett azoknak a honatyáknak a száma, akik más tisztségre cserélték az RMDSZ-es parlamenti mandátumukat. Garda Dezső képviselő kilépett az RMDSZ-ből, frakciótagsága bizonytalan. Lemondott október 20-án szenátori mandátumáról Pete István, mert a Számvevőszék vezető testületébe került. Pete István utódja Szentmiklósi Zoltán agrármérnök lesz, akinek a mandátuma alig másfél hónapig, a választásokig tart. A 2004-es választások után az RMDSZ szenátusi frakciójából elsőként Puskás Bálint került más tisztségbe: 2007. június 18-án az Alkotmánybíróság tagjává választották, helyébe Szabó Ilona lépett. Szabó egyébként az első hölgy volt az RMDSZ férfiak által uralt parlamenti frakcióiban. Másodikként Sógor Csaba váltott bársonyszéket: bukarestit brüsszelire. A csíkszeredai lelkészt ugyanis európai parlamenti képviselővé választották, helyébe 2007. december 11-én Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységet Ellenőrző Hatóság akkori elnöke került. Változott az eltelt négy év alatt a képviselőházi frakció összetétele is. A múlt héten tette le a parlamenti esküt Olosz Gergely, aki az Energiaszabályozási Hatóságot hagyta ott a törvényhozói mandátumért. A politikus Antal Árpád helyét foglalja el, akit a helyhatósági választásokon Sepsiszentgyörgy polgármesterévé választottak. Szintén a helyhatósági választások után távozott a frakcióból Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, akinek helyébe Haszmann Pál lépett. A Brassó Megyei Tanácsba került Kovács Attila képviselő, akinek székét 2008. augusztus 13-ától Nádudvary György foglalta el a frakcióban. Hivatalosan nem távozott a frakcióból, de kilépett az RMDSZ-ből Garda Dezső. A Hargita megyei képviselő független jelölt lesz a választásokon, az MPP támogatásával. /Cs. P. T. : „Kicserélt” frakciók. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./
2009. október 12.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) a hét végén tartotta XVIII. vándorgyűlését Szatmárnémetiben „Kiút a válságból a közép-kelet-európai országok számára” címmel. A megnyitón Coltea Tibor, az RMKT elnöke, valamint Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az előadók között szerepelt dr. Nagy Ágnes, a Román Nemzeti Bank Igazgatótanácsának tagja, a kolozsvári BBTE docense; Angyal G. Ádám, a budapesti Corvinus Egyetem tanára; dr. Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője; dr. Geréb László a székelyudvarhelyi MÜTF ügyvezető igazgatója; Coltea Tibor; Piricsi Alpár, a kolozsvár Tipo Offset Kft. Igazgatója; dr. Pete István számvevőszéki tanácsos, a kolozsvári BBTE docense; Csata Zsombor, a kolozsvári BBTE szociológia tanszékének docense; László Péter szociológus; valamint Pogány Erzsébet, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója. /Közgazdász vándorgyűlés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 12./
2009. október 15.
Románia gazdasági helyzetét negatívan befolyásolja a Boc-kormány bukása. Elnapolják a jövő évi költségvetés október 15-re tervezett megszavazását. Ha az instabil helyzet fennmarad, az is elképzelhető, hogy az ország a Nemzetközi Valutaalap-hitel (IMF) soron következő részletét is elveszíti, vallják hazai szakemberek. Pete István, a román számvevőszék tanácsosa emlékeztetett, Romániában arra is volt példa, hogy a parlament márciusban szavazta meg az aktuális évi költségvetést. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) volt elnöke, Coltea Tibor szerint a befektetők bizalma már az elmúlt hetekben, amikor még csak a kormányválság kérdése felmerült, lényegesen visszaesett, ezt nyilván tetézte maga a bukás is. /Fleischer Hilda: Elnapolják a költségvetést. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
2010. június 18.
MESTERKÉPZŐ – BBTE: közel száz államilag támogatott hely a közgázon
A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon három magyar mesteri szakirányra felvételizhetsz nyáron és ősszel is!
A bolognai oktatási rendszer bevezetése után az egyetemi képzés a 4+1 évesről a 3+2 évesre változott, és ez a jövőben a mesteri diplomák és szaktudás jelentős felértékelődését vetíti előre.
Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági válságos történések alatt a leginkább megtérülő befektetés a humánerőforrás fejlesztése. A diák státusz előnyeit élvezve, államilag támogatott helyen képezheti tovább magát a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán három magyar mesteri szakirányon: Marketing stratégiák és Politikák, Projektmenedzsment és projektértékelés, Vállalati pénzügyek.
A három szakirányon közel száz államilag támogatott hely áll a jelentkezők rendelkezésére. Az előző évek gyakorlatához képest fontos információ a felvételi időpontjának változása. Ebben az évben július 12-26. között tartják az első felvételi időszakot, amikor az államilag támogatott helyek elosztásra kerülnek.
A szeptemberi szesszióban már csak fizetéses helyekre, illetve a be nem töltött támogatott helyekre lehet pályázni. A képzések aktuális munkaerőpiac igényeinek megfelelően magyar, román és egy vagy több nemzetközi szaknyelv elsajátítását biztosítják.
Marketing stratégiák és politikák – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik üzleti vagy non-profit szférában marketing vagy értékesítési feladatokat töltenek be, akiknek a marketingstratégia kialakítása és adminisztrálása alapvető kompetenciáik közé kell hogy tartozzon. Az itt képzett szakemberek képesek lesznek a valós üzleti környezetet elemezni, a piaci lehetőségeket felismerni, az ehhez szóló kínálatot kialakítani és eljuttatni az érdekeltekhez, vásárlókhoz, fogyasztókhoz.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Vorzsák Álmos, egyetemi tanár, a program vezetője
dr. Alt Mónika Anetta, egyetemi tanársegéd, kapcsolattartó
E-mail: monika.alt@econ.ubbcluj.ro
Projektmenedzsment és projektértékelés – nappali – 29 államilag támogatott hely
A program célja olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a projektek menedzseléséhez és értékeléséhez szükséges ismeretekkel és képességekkel. A képzés elvégzése után a hallgatók a munkapiacon nélkülözhetetlen kompetenciákat, az általános mellett specifikus szaktudást és kellő gyakorlati készséget is birtokolnak. A projektmenedzsment és projektértékelés szakon végzettek olyan területeken nyerhetnek majd alkalmazást, mint például régió- és vidékfejlesztés, pályázatírás és projektmenedzselés. Képzettségük lehetővé teszi számukra azt, hogy vállalkozásokban, közszférában és civil szervezetekben is sikerrel helyt álljanak.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Pete István, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Horváth Réka, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: reka.horvath@econ.ubbcluj.ro
Vállalati pénzügyi menedzsment – nappali – 40 államilag támogatott hely
Korunk turbulens pénzügyi világában kiemelkedően fontos, hogy alapos ismeretekkel rendelkező, higgadt pénzügyi szakembereket képezzünk mind a vállalati, mind a makrogazdasági szféra számára. A vállalati pénzügyi menedzsment mesterképzés ezt a célt hivatott szolgálni olyan tantárgyak tanulmányozása keretében, amelyek egyrészt a konkrét vállalati pénzügyi döntések korrekt megalapozására készítik fel a hallgatókat, másrészt azokkal a módszertani eszközökkel látják el a hallgatókat, amelyek nélkülözhetetlenek a vállalatok mindennapi pénzügyi menedzsmentjében és hosszú távú stratégiai pénzügyi döntéseiben.
A koordinátor neve és elérhetősége:
dr. Nagy Ágnes, egyetemi docens, a program vezetője
dr. Nagy Bálint Zsolt, egyetemi adjunktus, kapcsolattartó
E-mail: balint.nagy@econ.ubbcluj.ro
A beiratkozáshoz szükséges iratok, egy borítékos dossziéban elhelyezve:
- licenszoklevél vagy ezzel egyenértékű igazolás
- egyetemi anyakönyvi kivonat (foaia matricola)
- születési bizonyítvány hitelesített másolata
- házassági bizonyítvány egyszerű másolata (akinek esedékes)
- személyi igazolvány egyszerű másolata
- 3 db. színes, 3x4-es fénykép
- beiratkozási díj kifizetését igazoló nyugta (150 lej)
- a Lingua Központ által kiadott vagy elismert eredeti nyelvvizsga igazolás és annak egyszerű másolata
Felvételi kritériumok:
1. Beiratkozási feltételek
- nyelvvizsga bizonyítvány
2. Felvételi
- 25% a licensz vizsga
- 25% az egyetemi évek átlagának
- 50% írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
Egyenlő felvételi jegyek esetén a megkülönböztető kritériumok:
- írásbeli vizsga eredménye a megadott tematikából
- az egyetemi évek átlaga
A részletes felvételi tematika és az irodalomjegyzék megtalálható elektronikus formátumban az egyes szakok kapcsolattartóinál, és elérhető a Kar honlapján.
Transindex.ro
2016. október 21.
Az igazság nevében: magyar parlamenti közbenjárás is segítette az akkreditációt
A Bihari Napló október 17-i számában jelent meg a tudósítás a PKE tanévnyitójáról, melyen Tőkés László beszédében az egyetem akkreditációjával kapcsolatban megfogalmazta: „még a magyar érdekképviselet sem segített, pedig kormányon is voltak a magyarok abban az időben.”
A Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja hosszú törvényhozási folyamat eredménye, amely a parlamentben 2007 májusától 2008 októberéig tartott. Ebben az időszakban az RMDSZ szenátorai, képviselői és a kormányban dolgozók, tárgyaltunk, egyeztettünk az ügyben, a törvény megszületése érdekében. Tudták ezt az egyetem képviselői is, akik több alakalommal meghívottként jelen voltak a bizottsági üléseken. Aki ismeri a parlamenti munkát és az ottani erőviszonyokat nem tehet úgy, mintha nem tudná, hogy 7–8%-os képviselettel nem egyszerű elérni a szavazáshoz szükséges 51%-ot.
Látható eredmény
A parlamenti munkának vannak látható és nem látható eredményei. A PKE akkreditációja egyértelműen látható eredmény, hiszen hosszú egyeztetések után végül 2008. szeptember 30-án megszületett a törvény, a parlament megszavazta azt. A törvényhozási folyamatot sikerült végigvinni! Mindenki tisztában volt azzal, hogy nehéz háttérmunka folyt a törvény megszületése érdekében, senki nem vonta kétségbe az RMDSZ ezirányú szerepét.
Ezt igazolja a Partiumi Közlöny XVIII. évfolyam, 2008. december 11-én megjelent száma is, amely egy tanügyi különszám. A negyedik oldalon a Partiumi Egyetem Alapítvány Kuratóriuma, melynek elnöke Tőkés László, közleményt jelentetett meg Akkreditált egyetem a PKE címmel. A közlemény elismeri: „E folyamatban az RMDSZ illetékes képviselői részt vállaltak, s magas szintű magyar parlamenti közbenjárás is segítette a törvény megszületését. A román képviselőház 185 igen, 15 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról szóló törvényt. Többszöri elnapolás után, RMDSZ kezdeményezésre foglalkoztak a javaslattal. Egyelőre négy szak elismerése végleges”. Majd a továbbiakban az utolsó előtti bekezdés így folytatódik: „Ezúton is köszönetünket fejezzük ki (…) a pozitív döntést hozó parlamenti képviselőknek, hogy közreműködésük eredményeként – félévszázados hiátus után – ismét van államilag elismert magyar tannyelvű egyetem Romániában.” Tolnay István, akkoriban a PKE vezetőtanácsának megbízott elnöke a Tanévnyitó a Partiumi Keresztény Egyetemen – a kitartó küzdelem jutalma című ötödik oldali írásában szó szerint így fogalmaz: „Köszönjük a politikumnak, Románia Szenátusának, Képviselőházának, ezek szakbizottságainak, az RMDSZ politikusoknak hathatós közbenjárását és érdemi munkáját az akkreditációs folyamat kiteljesítésében.”
Ezek is az igazsághoz tartoznak amit nem lehet és nem kell elfeledni! Ezek után érthetetlen a köszöntő beszédben elhangzott kijelentés, a valóság értelmetlen meghamisítása.
A tények önmagukért beszélnek
Nem szükséges semmilyen magyarázkodás, a tények önmagukért beszélnek: az RMDSZ felvállalta, és nem csak segített, hanem tett is azért, hogy a törvény megszülessen, és a PKE akkreditált egyetem legyen. Ezért fejezte ki köszönetét a PKE kuratóriuma és vezetőtanácsa a Partiumi Közlönyben! Nincs szándékunkban túlértékelni a szervezetnek az egyetemi akkreditációhoz való hozzájárulását, de nem fogadható el hozzájárulásának tagadása sem! Mindenki számára világos az RMDSZ pozitív szerepe ez ügyben, az, hogy nélküle valószínűleg nem született volna meg a magyar egyetem akkreditációs törvénye. Ezek tények, melyek az igazság részei!
Nem először történik meg, különböző megfontolásból, a múltban történtek elferdítése. Ezért kiigazításra van szükség, hogy az emberek ne feledjék el az igazságot. Most könnyű esettel állunk szemben, nem kell az időben messzire visszamenni. A Partiumi Közlöny emlékeztet a történtekre, de nélküle is jól emlékszünk, hiszen még túlságosan közel van hozzánk a 2008-as év.
2016. október 19.
Pete István, a Bihar megyei RMDSZ volt szenátora erdon.ro
2017. február 7.
Fügedes a… PKE színpadán
Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportja a váradi PKE dísztermében.
Ügyesek, talpraesettek, megállják a helyüket a világot jelentő deszkán- a vasárnap esti előadás után legalábbis ezt a megállapítást lehetett tenni a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportjáról, mely Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szép számú érdeklődőt Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: a gyülekezetben több mint tíz éve működik egy ifjúsági színjátszó csoport,mely az előadásait nem egy alkalomra készíti elő, hanem evangelizációs célzattal az ország határain belül és természetesen az anyaországban is meghívásra bemutatja. 2016-ban is több ilyen fellépésre került sor. Minden esztendőben azonban van egy nagy gondjuk, márpedig az, hogy hol találjanak keresztyén témájú műre, lévén hogy ezekkel igen „csehül állunk”. Emellett arra is törekednek, hogy a darabok szórakoztatók is legyenek.
Úgy gondolták, hogy a Reformáció 500. Emlékévében méltó, hogy az évforduló előtt egy Sütő András-írással tisztelegjenek. A Kortárs Színpad ’71 valamikor 1975 vagy 1976-ban bemutatta már ezt a színdarabot, melyre nagy szeretettel emlékeznek vissza azok, akik látták, vagy akik anno ennek a társulatnak a tagjai voltak. Az akkori előadást Hajdu Géza rendezte, a főszereplő Fügedes Károly pedig nem más volt, mint Pete István, a későbbi RMDSZ-es szenátor, majd állami számvevőszéki vezetőtanácsi tag, aki a most a közönség soraiban foglalt helyet.
Szereplők
Az ifjúsági színjátszó csoport nevében a tiszteletes köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a támogatásért, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amiért helyet biztosított számukra a próbák idején is, külön kiemelve Pintér István személyét. A díszletekért és a jelmezekért pedig a Szigligeti Színháznak, Trifán Lászlónak és Schneider Máriának járt köszönet, ezek átalakításában a velencei gyülekezet néhány tagja nyújtott segítséget.Mint elhangzott, fél évig készültek az előadásra.
Rendező: Farkas Antal, művészeti vezető: Meleg Vilmos.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro