Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Petcu Blanka
3 tétel
2015. március 10.
25 éves az MMDSZ
Ünnep vissza- és előretekintve
Negyedszázad telt el azóta, hogy megalakult a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, azaz az MMDSZ. A 25. születésnapot többnapos, gazdag rendezvénysorozattal ünnepli az 1990-ben a magyar diákság összefogásáért, illetve az anyanyelven való tanulás jogának biztosításáért alakult érdekképviselet. A részletekről Szabó Júlia MMDSZ-sajtófelelős tájékoztatott.
Az elmúlt két és fél évtized felidézésére Az MMDSZ 25 év tükrében címmel nyílt tegnap kiállítás a diákszövetség székházában, a Nicolae Grigorescu utca 15/A/1 szám alatti III-as fiúbentlakásban. Fényképek, plakátok, a Pulzus nevű diáklap számai, 90-es évekbeli diákigazolványok jelenítik meg a 25 évet. Szintén tegnap este a Le&Le játékklubban társasjátékestre várták az MMDSZ-tagokat. A rendezvénysorozat ma délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Erzsébet- termében folytatódik, ahol az önéletrajzról, illetve a szándéklevélről hallgatható meg előadás. Este 9 órakor a Sinaia utcai Jazz Club kistermében ünnepi választmányi gyűlésre és születésnapi köszöntőre kerül sor, majd fél 11-től hajnalig tartó táncház kezdődik a klubban. Szerdán déli 12 órától az MMDSZ-székházban a projektmenedzsmentről tartanak képzést, este 8 órakor ifjúsági vitaest kezdődik a G Caféban, 9 órától az Amnesia klubban karaokevetélkedő, 10 órától pedig ugyanitt a Kate & the Band zenéjére MMDSZ-buli lesz.
A rendezvénysorozat egyes programpontjai nemcsak a diákszövetség jelenlegi és egykori tagjainak, hanem a nagyközönségnek is szólnak. Ilyen a csütörtökön délután 2 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szimulációs központjában zajló előadás is, amelynek résztvevői az elsősegélynyújtás alapjairól szerezhetnek hasznos információkat. Ezt megelőzően szerdán déli 12 órától a MOGYE fogorvosi karának 1-es aulájában dr. Petcu Blanka a fogászati prevenció aktuális kérdéseit járja körbe.
Csütörtökön este 7 órától zsibvásárt rendeznek a III-as bentlakásban, 9 órától az Ariel színház régi, Posta utcai épületében krockinole-bajnokság kezdődik, 10 órától pedig a Sapientia koronkai campuszában, a sapientiás diákönkormányzat (HÖK) szervezésében filmmaraton lesz.
A programban a közösség felé irányuló, ismertté vált tevékenységek is helyet kaptak. Pénteken reggel 9 órakor a Fogtündérek nevű iskolai prevenciós program keretében a Szivárvány Alapítvány tanintézetébe, a hidegvölgyi kisiskolásokhoz érkeznek látogatók, akik nemcsak a helyes fogmosásra tanítják meg a gyerekeket, de fogkrémet, fogkefét is ajándékoznak nekik. Ugyanebben az órában más tanintézetekben a Teddy Maci Kórház program folytatódik, melynek célja a gyerekek megbarátkoztatása a fehér köpennyel, illetve az orvosokkal. A diákokkal való találkozásra egy játékmackót kell otthonról vinniük a gyerekeknek, akik a plüsskedvencet együtt "vizsgálhatják", "gyó- gyíthatják" majd a fehér köpenyt viselő fiatalokkal.
Péntek délben 12 órakor Kádár Magor csapatépítő tréninget tart az MMDSZ-tagoknak. A rendezvénysorozat egyik kiemelkedő, a nagyközönséghez szóló programpontja a délután 4 órától a Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében MOGYE- ügy 25 év távlatából címmel zajló beszélgetés lesz, amelyre tanárok, illetve volt MMDSZ-vezetőségi tagok is hivatalosak. Ugyanitt este 7 órától MMDSZ egykor és ma címmel kezdődik beszélgetés az alapító tagokkal, egykori MMDSZ-vezetőkkel, illetve a jelenlegi önkéntesekkel.
A rendezvénysorozat zárónapján, szombaton délelőtt 10 órától focimérkőzésekre (MOGYE), délután 2 órától bográcsozásra (Sörpatika) kerül sor, 4 órától játékdélután kezdődik (gokart-pálya, Sörpatika), majd az este 8 órakor kezdődő gitárest (Sörpatika) zárja az ünneplést.
Szabó Júlia a Népújság kérdésére a diákszövetség legnagyobb megvalósításai közül a tudományos élet fórumain, Európában és Amerikában is elismert Tudományos Diákköri Konferenciát emelte ki, amely idén március 26–28. között kerül megrendezésre. A 22. TDK-ra több mint ezer diáktól összesen 320 dolgozat érkezett – tájékoztatott a sajtófelelős.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 26.
Folyamatban a tisztújítás a MOGYE-n
A Gyógyszerészeti Kar bojkottálta a választásokat
Tavaszig megújul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A négyévente esedékes tisztújítássorán a kari tanácsok és a szenátus tagjait az elmúlt héten két körben választották meg a MOGYE oktatói és hallgatói. Az egyetem szenátusa 59 (44 tanár és 15 diák) tagból áll, az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsa 39 tagból (29 oktató és 10hallgató). A Fogorvosi Karon 8 oktatóból és 3 diákból, a Gyógyszerészeti Fakultáson szintén 8 oktatóból és 3 diákból áll a vezetőség. A magyar és a román tagozat között a helyek az oktatók, illetve a hallgatók aránya szerint vannak elosztva.
A hétpontos egyezség nyomán a magyar tagozatot megillető helyekre csak a magyar oktatók és hallgatók szavazhattak. A tagozat oktatóinak több mint 90 százaléka részt vett a szavazáson, ami a vezető szervekbe beválasztott képviselőik legitimitását igazolja. Az első körben Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok kapták meg a szenátusba és az ÁOK kari tanácsába való bejutáshoz szükséges szavazatot, a szenátusba továbbá Pávai Zoltán és Benedek Imre professzorokat, Szatmári Szabolcs docenst, a Fogászati Kar képviseletében Petcu Blanka adjunktust választották. A második körben Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila és Lázár Erzsébet adjunktusokat, valamint Egyed Imre professzort juttatták be az egyetem szenátusába a magyar tagozat oktatói.
Az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsába az első fordulóban megválasztott Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok mellett a második körben Benedek Imre és Pávai Zoltán egyetemi tanároknak, Szatmári Szabolcs docensnek, Kovács István és Orbán-Kis Károly adjunktusoknak szavaztak bizalmat. A Fogorvosi Fakultás kari tanácsába Mártha Krisztina docenst választották be a magyar oktatók.
– Mi történt a Gyógyszerészeti Karon, hiszen az ő képviselőjük nem szerepel egyik vezetőségben sem? – tettem fel e kérdést Szilágyi Tibor egyetemi tanárnak.
– A főtanszéki jelölőgyűlések után a magyar tagozat jelöltjeinek egyharmadát törölték a listáról. Sipos Emese professzort azzal a kifogással, hogy korábban fegyelmi elmarasztalásban részesült. Az egyetemi karok akkreditálása idején azért marasztalták el, mert a magyar szaknak a tanügyi törvény alapján külön akkreditációs dossziét készített, nem volt hajlandó aláírni azt a dokumentumot, amelyik törvényellenes közös akkreditációt jelentett. Bár azt állították, hogy a lehető legenyhébb szankciónak a későbbiekben nem lesz semmilyen következménye, a jelek szerint mégis lett. Másik két jelöltet a nyár folyamán kineveztek a rektorválasztás módját eldöntő bizottságba, majd miután feladatuk lejárt, megbízatásukat meghosszabbították a januári választásokra is, amit az érintettekkel nem közöltek. A választási szabályzat szerint nem szerepelhet a választási bizottságban az, aki jelölt. Ez logikus, de nálunk fordítva alkalmazták: a jelöltlistát igazították a bizottsághoz és nem fordítva, így további két jelöltet is töröltek a listáról, és fellebbezésüket elutasították. A történtek miatt a Gyógyszerészeti Kar magyar oktatói nem vettek részt a választásokon, így az őket illető helyek üresen maradtak. Ezt az egyetemi charta értelmében nem tölthetik be román tagozatos képviselőkkel. Miután az említett problémákat méltányosan rendezi az egyetem vezetősége, egy későbbi időpontban új választásokat kell kiírni. Nem engedhetjük meg, hogy azokat a kollégákat, akik kiállnak a magyar tagozat ügyéért, különböző adminisztratív eszközökkel kizárják a Gyógyszerészeti Kar és az egyetem vezetőségéből – nyilatkozta Szilágyi professzor.
Egyébként a szenátus első ülésén fogják megválasztani az új elnököt, a rektor megválasztására és a dékánok kijelölésére márciusban kerül sor.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 4.
MOGYE-tisztújítás: a gyógyszerészeti karon a magyar oktatók távol maradtak a szavazástól
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jelenleg tart a tisztújítás, amelynek első része már megtörtént. Megválasztották a szenátust és a kari tanácsokat, márciusban következik a rektorválasztás, majd a további tisztségviselők kinevezése. A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek.
A 2012-es hétpontos egyezség alapján a chartába bekerült, hogy a két tagozat külön választ, tehát a román oktatók a román helyekre, a magyarok pedig a magyar helyekre szavaznak. Nincs versenyben a kettő egymással, és minden testületben, hogy hány hely van, az az oktatók számával arányosan van elosztva – magyarázta a Maszolnak Szilágyi Tibor, a magyar főtanszékek megalakításának folyamatos halasztása miatt lemondott rektorhelyettes.  „Lényegében a magyar oldalon a magyarok magyarokkal versenyeztek és alapjában véve a régi vezetőségből sokan megmaradtak” – tette hozzá. Vagyis több mint a fele maradt, amit úgy értékeltek, hogy a magyar kollégák bizalmat szavaztak annak az irányvonalnak, ami eddig volt.
Az orvosi karon, első körből bekerült a kari tanácsba és a szenátusba Szabó Béla és Szilágyi Tibor. A szenátusba még első körben bekerült Pávai Zoltán, Benedek Imre és Szatmári Szabolcs. Második körben a szenátusba bejutott továbbá Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila, Lázár Erzsébet és Egyed-Zsigmond Imre, a kari tanácsba pedig Benedek Imre, Pávai Zoltán, Szatmári Szabolcs, Kovács István és Orbán-Kis Károly. Az első körben, aki bekerült, az megkapta a szavazatoknak a felét, plusz egyet. A másodikban azok versenyeztek, akiknek nem volt meg a fele plusz egy az első körben. A második körre, a szavazatok sorrendjében, kétszer annyi jelöltet hagytak, mint ahány hely volt, és csak azok közül lehetett választani. A fogorvosi karon a szenátusba Petcu Blanka, a kari tanácsba Mártha Krisztina jutott be.
Gyógyszerészeti Kar: meg kell ismételni a választást
A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. Szilágyi Tibor elmagyarázta, hogy a választási szabályzat meghatározza, hogy minden főtanszék hány jelöltet kell állítson. Őket a főtanszéki gyűléseken a gyógyszerészeti kar oktatói ki is jelölték. Erről a listáról három embert utólag kihúztak, ami azt jelentette, hogy lényegében a jelöltek egyharmadát levették. Ebben két dolog volt: Sipos Emesét azért, mert közel egy évvel ezelőtt fegyelmi megrovásban részesítették, amiért nem volt hajlandó a törvényellenes közös akkreditációs dossziét aláírni. Ez a legenyhébb formája a fegyelmi büntetésnek, és amiről mindenki azt mondta, hogy az nem számít, nincs gyakorlati jelentősége, most viszont ilyen alapon, hogy akinek fegyelmi problémája volt, az nem jelentkezhet, őt kivágták a listáról. A másik két jelöltet pedig olyan alapon törölték, hogy a tavaly szeptemberben tartott referendum alkalmából, amely azt hivatott eldönteni, hogy a rektort választják, vagy pályázat útján jelölik ki, még júniusban kineveztek egy választási bizottságot. Ennek a mandátuma szeptember elején lejárt, ám utána, szeptember közepén a Szenátus módosította a választási szabályzatot, és abba bevették, hogy a nyári bizottság marad a mostani szavazásra is. „Ezt azonban nem közölték az illetőkkel, így ők nem is tudták, hogy miután lejárt egy mandátumuk, akkor még egyszer kinevezték őket” – tette hozzá Szilágyi. A szabályzat szerint, aki jelölt az nem lehet tagja a választási bizottságnak. Nálunk fordítva jártak el, nem a bizottságot alakították a jelöltlista után, hanem a jelölteket vették le a listáról, tehát ezt a választást meg kell ismételni – ez a véleménye a magyar oktatóknak. Mivel külön vannak a román és magyar helyek, ezeket nem foglalhatja el más. A Gyógyszerészeti Karon egyelőre üresen maradt helyekre meg kell ismételni tisztességes feltételek között a választást.
Kinevezések következnek
Több általános választás már nincs, innen tovább már kinevezések vannak. Elsőként a rektort, és miután a rektor megvan, ő nevezi ki a rektorhelyetteseket és a dékánokat, utóbbi nevezik ki a dékánhelyetteseket. Érdeklődésünkre, hogy a rektor személye marad-e, Szilágyi úgy fogalmazott, hogy valószínűleg marad, nagyon nagy esélye van, hogy sikerrel pályázzon.
Ma sem tartják be az oktatási törvényt
Érdeklődésünkre Szilágyi elmondta, a normális választások önmagukban nem visznek közelebb a tanügyi törvény betartásához. Ez korábban is így volt, a helyek arányosan voltak elosztva, de a probléma az az, hogy ezt az egyharmados képviseletet bármikor leszavazzák, mihelyt kényes kérdésről van szó. „Ennek semmi köze ahhoz, amit az oktatási törvény előír: önálló szerveződési struktúrákat, külön departamentumokat, külön diákcsoportokat, külön akkreditációt és egy csomó mindent, amik mind nincsenek meg” – mondja Szilágyi Tibor. És, teszi hozzá, ez nem is igazán az egyetem belső helyzetétől függ, nem tartja valószínűnek, hogy belső erőből a román többségű szenátus változtatna a hozzáállásán. De egyelőre, amíg nincs meg a teljes vezetőség, még túl korai spekulálni ezen.
A hétköznapi élet normálisan zajlik, az oktatás, kutatás, a szakmai feladatok ellátása, teljesen a normális mederben történnek, a közvetlen kollégák között nincs rossz viszony. „Valójában nem a román és a magyar kollégák közötti probléma ez, hanem egy intézményes probléma. Kollektív jogainknak a megtagadásáról van szó” – fogalmaz Szilágyi.
Antal Erika
 maszol.ro