Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pázmán Enikő
4 tétel
2008. november 2.
Október 10–12. között zajlott le az évente megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Háló nagytalálkozó, a katolikus közösségek találkozója, Délvidéken, Muzslyán. Kisközösségekből, a Kárpát-medence minden zegzugából érkeztek a résztvevők. A nagybecskereki székesegyházban vettek részt a dr. Német László nagybecskereki, dr. Pénzes János szabadkai püspök és Huzsvár László nyugalmazott püspök által celebrált záró szentmisén. /Pázmán Enikő: Kárpát-medencei Háló-nagytalálkozó. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 2./
2012. február 21.
Orvoshiány Erdélyben is
Az országos átlagnál is súlyosabban érinti Erdélyt a helyzet, többek között Hargita megyét az egészségügyi szakemberek külföldre távozása – tudtuk meg a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnökétől. Dr. Pázmán Enikőt annak kapcsán kérdeztük, hogy az országos kamara adatai szerint az elmúlt öt évben több mint tízezer orvos hagyta el az országot a jobb megélhetés reményében.
Dr. Pázmán szerint Hargita megyében az elmúlt négy évben húszan kérték a kamarától a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást, közülük végül 17-en hagyták el Romániát.
A kamaraelnök szerint legtöbben a közismert megélhetési okokból döntöttek a kivándorlás mellett, de akadt olyan székelyföldi is, aki a szakmai előmenetel nehézsége miatt távozott. „Egyik kollégám például tíz év régiség ellenére sem kapta meg a szakorvosi minősítést, mert nem végezte el a rezidensképzőt, ám ott, ahová végül kitelepedett, minden nehézség nélkül megkapta a diplomát az eddigi gyakorlata alapján” – magyarázta dr. Pázmán. A Nyugaton szerencsét próbálóktól kapott visszajelzések alapján kijelenthető: bár külföldön is keményen kell dolgozni, a teljesítményt értékelik, és kiszámítható életpályával díjazzák – tette hozzá.
Tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a székely megyékben
Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta: a szakemberhiány a családorvosok körében nem jelent gondot, viszont sürgősségi orvost, szülészorvost, intenzíves szakorvost, tüdőgyógyászt, vesegyógyászt, onkológust csak nagyítóval találni a megyében. Tájékoztatása szerint a kisebb kórházaknál tapasztalható munkaerőhiányban a rezidensképzés központosítása is komoly szerepet játszik. Mivel a kezdő orvosok csak a nagyobb egyetemi központokat ismerik, azt gondolják, hogy máshol már nem lehet érvényesülni, továbbfejlődni. „Románia sajnos duplán veszít az orvosok elvándorlásával: nemcsak a külföldre távozó szakemberek azonnali hiányával kell szembesülnie, hanem egy következő orvosnemzedék kinevelése is rengeteg időbe és pénzbe kerül” – fejtette ki Tar.
Nem tudják pótolni a nyugdíjasokat
Hargita megyétől eltérően Kovászna megyében éppen a családorvosi rendszerben okoz gondot az utánpótlás hiánya, mivel a praxisok betöltői közül sokan állnak nyugdíjazás előtt, viszont a kivándorlás nem kifejezetten jelentős. Bár az elmúlt esztendőben az 560 háromszéki orvosból 14-en jelezték kivándorlási szándékukat, végül mindössze hárman hagyták el az országot – tájékoztatta lapunkat Ágoston László, a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője. Ezzel szemben Kerekes Jenő, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke hét külföldre távozó orvosról tud, ám szintén úgy véli, nem kétségbeejtő a helyzet. „Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora a kísértés: Háromszéken egy rezidens orvos bére alig 800 lej, ezzel szemben külföldön ugyanazért a munkáért 2500 és 5000 euró közti fizetést biztosítanak” – figyelmeztetett.
Négyszáz, bizony, dalolva menne
Marosvásárhelyen, a megyei sürgősségi kórházban több mint 500 állás betöltetlen a létszámstop miatt, ugyanakkor egyre többen kérik a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat, jóváhagyásokat – ismertette a helyzetet Lavinia Cosma, a kórház szóvivője. Maros megyében másfél év alatt közel 400 orvos és ugyanennyi szakápoló, gyógyszerész és asszisztens kérvényezte a nyugati munkakereséshez szükséges dokumentációt. A legnagyobb szakemberhiánnyal az idegsebészeten, a szülészeten és a szívsebészeten küzdenek.
Barabás Angéla hat éve végzett, általános orvosként próbált elhelyezkedni, de csak Marosvásárhelytől távoli faluban kapott volna állást egy családorvosi rendelőben. „Vagy ott kellett volna albérletet találnom, vagy naponta ingáznom. Annyi pénzt pedig nem kaptam volna, hogy bármelyik változat mellett is kecsegtető legyen a munkahely” – magyarázta a fiatal orvos, aki végül úgy döntött, Magyarországon próbál szerencsét. „Ott is vidéken dolgozom, egy kisváros kórházában, de lakást biztosítanak számomra, és az itthoninál nagyobb kezdő fizetést” – indokolta döntését. A frissen végzett orvosok közül leginkább azoknak van esélyük a külföldi munkára, akik idegen nyelveket beszélnek. „Én is és a barátom is elvégeztük az általános orvosi kart, mindketten beszélünk angolul és németül, így aztán eleve valahol ezeken a nyelvterületeken próbálkozunk” – ismertette terveit Kelemen Kata, aki elárulja azt is, hogy már az egyetem alatt tudatosan készültek arra, hogy itt megszerzett tudásukat külföldön kamatoztatják.
Ötvenhatezer aktív orvos van Romániában
Jelenleg 56 ezer aktív orvos szerepel a Romániai Orvosi Kamara nyilvántartásában, közülük 13 ezren rezidensként, kétezren pedig nyugdíjasként dolgoznak. A kamara elnöke, Vasile Astărăstoaie szerint a szakemberek számának csökkenése több okra vezethető vissza: egyrészt sokan hagyták el az országot az itthoni alacsony kereseti lehetőségek miatt, másrészt a kormány 2010-ben, a válságcsökkentő intézkedések keretében, leállította a megüresedett állások betöltését, így 45 ezer praxis orvos nélkül maradt. Ritli László egészségügyi miniszter a hétvégén bejelentette: az idei első félévben az állások egyharmadát a kormány törvénymódosítással felszabadítja a felvételi tilalom alól.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2014. május 12.
Egészségügyi „nagyüzem” Alfaluban
Orvosi rendelőkké alakult az afalvi szociális központ épülete, ahol kilenc helyszínen végez egészségügyi szűrővizsgálatokat hétfőtől a Kecskeméti Megyei Kórház önkéntes orvoscsoportja. A péntekig tartó akció során mintegy ezer-ezerkétszáz lakos jelentkezésére számítanak.
Nyolcadik alkalommal végez ingyenes szűrővizsgálatot Hargita megyében a magyarországi Bács-Kiskun megyei orvoscsoport, ezúttal Gyergyóalfalu község lakossága veheti igénybe szolgáltatásaikat. A szociális központ épületében kialakított kilenc szakorvosi „rendelőben” kardiológus, diabetológus, endokrinológus, nőgyógyász, ideggyógyász, gyerekgyógyász, urológus és sebész-szakorvos végzi a vizsgálatokat, a diagnosztikai eszközök között ultrahang, EKG, illetve egy mobillabor áll a rendelkezésükre.
Naponta 80-100 páciens fogadását tervezték be, de arra is fel vannak készülve, hogy jóval több vizsgálatot végezzenek el. Amint azt dr. Mócza György, az orvoscsoport vezetője a sajtónak elmondta, a megyében végzett korábbi kiszállásaik tapasztalata, hogy – bár az akció egy adott község lakosságának szól – a környékről is nagy érdeklődés mutatkozik iránta. „Nem fogunk senkit elutasítani” – mondta Mócza doktor, hangsúlyozva, a vizsgálatoknál Alfalu község lakói élveznek elsőbbséget.
Kezeléseket nem végeznek
Kezelések elindítására nincs lehetőségük a magyarországi orvosoknak, terápiás javaslatokat viszont mindenképpen kapnak tőlük azok, akiknél valamilyen betegséget, elváltozást diagnosztizálnak. „Az akciónak az a lényege, hogy feltárjuk az esetleges problémákat, tudassuk azt a pácienssel. Ettől kezdve az ő lelkiismeretén is múlik, hogy továbblép-e, vagy nem foglalkozik a betegségével. Mi megtesszük számára a terápiás javaslatokat, és amennyiben elfogadja, további kezelésre küldjük. Arra is volt példa, hogy Magyarországon kezeltünk olyan betegeket, akiket itt nem lehetett” – mondta Mócza doktor.
A jelentkezőkkel való előzetes konzultációt, a programálások megszervezését a helyi dr. Kálcza Sándor háziorvos végzi, a helyszínen a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának munkatársai segédkeznek az adminisztrációs teendőkben.
A Kecskeméti Megyei Kórház Hargita Megye Tanácsával és Alfalu önkormányzatával partnerségben, a Gyulafehérvári Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának közreműködésével bonyolítja le az idei programot. Az intézmények képviselői „kapunyitás” előtt, hétfőn reggel fogadták és köszöntötték az orvoscsoportot. A hét folyamán kifejtendő önzetlen munkájukért köszönetet mondott Gáll Szabolcs alfalvi polgármester, Szabó Barna megyemendzser, Zonda Erika, a Hargita Megyei Tanács Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője és Pázmán Enikő, a megyei orvosi kollégium elnöke.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro
2016. március 8.
Marosvásárhely lesz a 2016-os tudományos ülésszak helyszíne
Szombaton a Vártemplom gótikus termében tartotta szokásos év eleji közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. A résztvevők elfogadták a szakosztály múlt évi tevékenységéről szóló beszámolót, megszavazták a 2016-os munkatervet, újraválasztották a lejárt mandátumú választmányi tagok többségét, kettő helyébe pedig új tagot juttattak be a vezetőségbe.
A Szabó Béla professzor, a választmány elnöke vezette közgyűlésen elhangzott, hogy a szakosztálynak jelenleg 900 aktív tagja van, 2015-ben 69-en iratkoztak be. A tagsággal való kapcsolatot az Orbán-Kis Károly által karbantartott hírlevélen keresztül tartják.
A szakosztályt orvos-továbbképzéseket szervező és kreditpontadó egyesületként 2015-ben is akkreditáltatták az Országos Orvosi és Fogorvosi Kamaránál. Ha valaki a helyi jellegű és az országos rendezvényeken is részt vett, megszerezhette a szükséges számú kreditpontot – hangzott el az ülésen.
Az elmúlt évben a Kultúrpalota nagytermében ünnepelték meg a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70. évfordulóját, és erre az alkalomra egy kötetet is megjelentettek.
A múlt év áprilisában Kolozsvár volt a helyszíne a szakosztály XXV. tudományos ülésszakának, amelyen 103 előadás hangzott el, és 495-en vettek részt. Az ülésszak keretében Feszt György professzort Csőgör Lajos-díjjal, Szilágyi Tibor professzort Lencsés György–Ars medica díjjal tüntették ki. Török Tamás gyógyszerészhallgató Dr. Kopp Elemér- pályadíjat vehetett át. Az ülésszakot Bódizs György alelnök szervezte.
A múlt évben is megtartották Székelyudvarhelyen a XXII. családorvosi továbbképző konferenciát, amelynek fáradhatatlan szervezője Balla Árpád főorvos.
Szeptemberben Szémán Péter, az EME szilágysomlyói csoportjának vezetője szervezte meg a XXIII. Báthory Napok keretében a XXII. orvostovábbképző konferenciát az egészséges életmódról. A Magyar tudomány napja Erdélyben égisze alatt Csíkszereda volt a helyszíne a XIX. Erdélyi Orvosnapoknak (Sipos Emese és Pázmán Enikő rendezésében).
Az Orvostudományi Értesítő különkiadásokban jelentette meg a kolozsvári tudományos ülésszak és múlt évi Tudományos Diákköri Konferencia előadásait. 88. kötetének két száma a nyomdában van, költségeit a Gedeon Richter Románia Rt. fedezte.
A Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között (2015) című kötetben a Gyógyszerészeti kutatások című fejezetet Gyéresi Árpád professzor szerkesztette.
Vass Levente a Studium Alapítvány lapját és az orvosi szaknévsort tartalmazó füzetet mutatta be.
A múlt évben is meghirdették a szakosztály által és a Semmelweis Egyetemmel közösen is a kutatóknak szóló pályázatokat, amelyeken két kutató és öt kutatócsoport nyert meg.
A legjobb tanulmányi eredményt elért hallgatókat ballagáskor Csőgör Lajos-díjjal jutalmazták. Feszt György és Gyéresi Árpád professzoroknak Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta. Fülöp Ibolya adjunktus, aki a beszámolót és a tevékenységi tervet bemutatta, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány fiatal kutatói ösztöndíjában részesült, Sipos Emese professzornak a Dr. Mikó Imre-emlékplakettet adományozta az EME vezetősége.
Dr. Benedek Imre professzor bejelentette, hogy a 180 tagot számláló kardiológiai szakcsoport vállalja, hogy továbbképző tanfolyammal egybekötött népszerű évi tanácskozásukon társszervezőként feltüntetik az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályát. Tudományos tevékenységük ismertetése során bejelentette, hogy egy újabb pályázatot nyertek, ennek keretében 22 millió euróból gazdálkodhatnak.
A szakosztály 2015-ös megvalósításai között szerepel az Orvostudományi Értesítő szerkesztésébe bevezetett Editorial Manager program, ami korszerűbbé, gördülékenyebbé teszi a szerkesztőségi munkát, és amelyet Mezey Tibor ismertetett.
A megszokott forgatókönyvet követő 2016-os munkatervből kiemeljük, hogy a XXVI. tudományos ülésszak helyszíne Marosvásárhely lesz. A nulladik napon a fiatalok kérésére pályázatírásról, magánrendelő megnyitásáról, a malpraxis- biztosításról és egyéb, őket érdeklő gyakorlati ismeretekről tartanak előadásokat. Továbbra is érvényben marad, hogy akik a jelentkezési határidőig közlésre alkalmas formában küldik be tudományos dolgozatukat az Értesítő szerkesztőségébe, ingyenesen vehetnek részt az ülésszakon.
Bár 2015-ben nem járt sikerrel, 2016-ra is meghirdetik a könyvkiadási pályázatot.
Az ülés végén került sor a választásra. Incze Anna sepsiszentgyörgyi, Pázmány Endre csíkszeredai és Simon István gyergyói választmányi tagok, akiknek lejárt a mandátumuk, továbbra is vállalták a megbízatást. A nagyváradi Földes Béla Kékedi Imre margittai orvost ajánlotta maga helyett, amivel egyetértett a választmány. Kovács Dezső professzor megüresedett helyére ketten pályáztak, Kovács István belgyógyász főorvos, kardiológus szakorvos, aki a fiatalítás jegyében való előrelépésben ígért segítséget, és Székely Edit, a MOGYE mikrobiológiai tanszékének adjunktusa, aki végül is eggyel több szavazattal került be a választmányba.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)