Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pătru, Ana Maria
3 tétel
2016. április 1.
Indul a regisztráció (Külföldön élő románok)
A külügyminisztérium közlése szerint április elsejétől, azaz mától jelentkezhetnek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok. Idén egyébként először nyílik lehetőség a levélben szavazásra.
A román külképviseletek mától fogadják a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt.
Ana Maria Pătru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők idén először levélben is voksolhatnak, ha előzetesen feliratkoztak a választói névjegyzékbe. A hivatalosan külföldön élők az előzetes regisztráció után maguk nyomtathatják majd ki az internetről letöltött szavazólapjukat, amelyet kettős borítékban juttatnak el a választási hatósághoz. A regisztráció a választások előtt három hónappal ér véget. A parlamenti voksolás időpontját még nem tűzték ki, nagy valószínűséggel november 20. és december 18. között bonyolítják le. Idén újból a megyei pártlistás, arányos választási rendszer szerint zajlik a szavazás. A külföldön szavazó román állampolgárok számára – az ország 41 megyéjén ésa fővároson kívül – egy különálló, 43. választókerületet hoztak létre, amelyből négy képviselő és két szenátor kerül a törvényhozásba.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 2.
RMDSZ: regisztráljanak a külföldön élő magyarok
Április elsejétől, azaz tegnaptól jelentkezhettek be az idei parlamenti választásokra a hivatalosan külföldön élő román állampolgárok – közölte a külügyminisztérium.
A román külképviseletek péntektől fogadták a külföldi állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkező román állampolgárok regisztrációs kérelmét, amelyhez román személyazonossági iratuk és a külföldi hatóságoktól kapott lakhelyigazolás másolatát kell csatolniuk – mutatott rá a külügyminisztériumban tartott sajtóértekezleten Dan Stoenescu, a külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új választási törvény értelmében a postán vagy személyesen leadható kérelmek függvényében a román hatóságok további választóköröket alakítanak ki – a külképviseleteken kívül – azokban a térségekben, ahol legalább száz választópolgár igényli azt. Ana Maria Patru, az állandó választási hatóság elnöke emlékeztetett: a külföldön élők az idén először levélben is voksolhatnak.
Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 30.
Így dolgozik a DNA? Gyermekének telefonáltak, hogy beidézzék a gyanúsítottat
Hivatalból indított vizsgálatot az Igazságügyi Felügyelet, miután az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnöke, Ana Maria Pătru azt nyilatkozta, a korrupcióellenes ügyészek úgy idézték be kihallgatásra, hogy a gyerekét hívták fel telefonon.
Az igazságügyi felügyelet szóvivője, Alin Alexandru ma azt mondta, az intézmény hivatalból indított vizsgálatot, mivel Ana Maria Pătru leírta, milyen módon idézték be kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ploieşti-i székhelyére.
„Socol asszony, Onea úr (Lucian Onea, a ploieşti-i DNA vezetője – szerk. megj.), és még ketten-hárman, mikor Socol asszony hozza a sleppjét, és tesz egy pár feljelentést, úgy gondolták tegnap, hogy szépen felhívják a gyerekemet az iskolában, és elmondják neki, hogy gyanúsítottként meg kell jelennem náluk ma” – mondta a korrupcióellenes ügyészségre való belépésekor, szerdán Ana Maria Pătru.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) volt elnöke, Ana Maria Pătru szerdán hatósági felügyelet alá került. Azt mondta, minden onnan ered, hogy rá akarták venni, hogy feljelentést tegyen, de nem volt rá hajlandó.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)