Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Patik Izabella
2 tétel
2015. december 9.
Korszerű oktatási segédeszközök a Szórvány Alapítványtól
A Temesvári Szórvány Alapítvány székházában december 7-én, hétfőn adták át az Alapítvány által meghirdetett és felajánlott számítástechnikai eszközöket, az ezeket igénylő Arad és Temes megyei oktatási intézmények képviselőinek. Korszerű oktatási segédeszközöket – laptopokat, asztali számítógépeket és multifunkcionális nyomtatókat – a temesvári 12-es számú Óvodának, az Ötvösdi Iskolának (Temes megye), valamint a Zimándújfalusi Móra Ferenc Általános Iskolának és a Vadászi Iskolának adományozta a Szórvány Alapítvány.
A számítástechnikai eszközök ünnepélyes átadásán részt vett Valdman Kinga és Kovács Katalin (Szórvány Alapítvány), Bereczki Klára óvónő (temesvári 12-es Óvoda), Patik Izabella (az Ötvösdi Iskola képviseletében), Bálint Enikő, a Zimándújfalusi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója és Szabó Beáta tanítónő (Vadászi Iskola). A 12-es Óvoda egy laptopot, az Ötvösdi Iskola egy asztali számítógépet, a Zimándújfalusi Móra Ferenc Általános Iskola egy laptopot, a Vadászi Iskola pedig egy asztali számítógépet és egy nyomtatót kapott a Szórvány Alapítványtól. Az Arad és Temes megyei pedagógusok elmondták: a korszerű számítástechnikai eszközök nélkül ma már elképzelhetetlen a tanítás. „Az adományba kapott laptopot az iskolánk pedagógusai közösen fogják használni – mondta Bálint Enikő, a zimándújfalusi iskola igazgatója – a tanárok a laptopot beviszik az óráikra és filmeket vetítenek, virtuális múzeumlátogatást tesznek a diákokkal vagy zenét hallgatnak”. Hasonló célokra használja fel a laptopot Bereczki Klára óvónő a temesvári 12-es Óvodában.
„Ezeket a számítástechnikai eszközöket különböző pályázatok keretében szereztük be – nyilatkozta Valdman Kinga, a Szórvány Alapítvány projektmenedzsere –, úgy döntöttünk, hogy Arad és Temes megyei oktatási intézményeinek adományozzuk őket, ily módon is támogatva az oktatási infrastruktúra bővítését a szórványtelepüléseken. Két laptopot, két asztali számítógépet és két multifunkcionális nyomtatót hirdettünk meg és ajánlottunk fel, közülük öt számítástechnikai eszköz talált gazdára. Beérkezett még egy igénylés a Temesvári Magyar Diákszervezettől is. Ők kivetítőt és laptopot igényeltek, de projektorral nem rendelkeztünk, a laptopok esetében pedig az oktatási intézmények előnyt élveztek.”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 12.
Új lendületben az ötvösdi magyarság
Szeptember végén egy 17 személyből álló ötvösdi delegáció, Patik Izabella helyi tanácsos vezetésével, meglátogatta Nyírtura községet (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Magyarország), a jövendőbeli testvértelepülést. A két település között tavasszal megvolt már az első találkozó, amikor a nyírturai vendégeket fogadták Ötvösdön, és abban egyeztek ki, hogy tartalommal és közös rendezvényekkel töltik ki az újonnan kialakított kapcsolatot a két település között.
Mikó Gábor, nyírturai polgármester házi készítésű ínyencségekkel fogadta vendégeit, majd a településen éppen zajló Őszi kavalkád rendezvényre kísérte el. Örömmel nézték végig az idősek klubja által készített előadást, majd az ezt követő Irigy Hónaljmirígy-koncertet. Három ötvösdi ügyes szakács asszony benevezett a sütemény versenyre. Mindhárman, Bénák Ilona, Miroi Edit és Bálint Katalin, különdíjban részesültek.
Az estét közös kikapcsolódással zárták a nyírpazonyi vendéglőben, ahol Mikó Gábor polgármester ünnepélyesen üdvözölte vendégeit, majd Kulcsár Ilona tanítónő és Patik Izabella átadták a helyieknek szánt ajándékokat. A vacsorát élő zene mellett fogyasztották, majd a résztvevők betöltötték a táncparkettát.
Másnap a delegáció meglátogatta a község fontosabb intézményeit. A szépen berendezett es felszerelt tanintézmények lenyűgözték az ötvösdi vendégeket. Ezek után a frissen felújított idősek otthonába látogattak el, ahol a házigazdák kávéval és üdítővel várták vendégeiket. A polgármesteri hivatal volt az utolsó meglátogatott intézmény.
Búcsúzkodás előtt a helyiek rengeteg ajándékkal lepték meg az ötvösdi vendégeket. 10 doboz és két nagy zacskó, adományokból összegyűjtött plüss macikat, játékokat és könyveket adtak át, amit az ötvösdi óvodának is iskolának szántak. Mindezek mellett, a Nyírturai Polgármesteri Hivatal jóvoltából a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával egy új vetítővel, vetítővászonnal és hangfalakkal gazdagodott az Ötvösdi Iskola és Óvoda.
A mikrobusz szinte kicsinek bizonyult, így az ötvösdi lakosok ölben vitték haza a sok adományt.
Hétfő reggel nagy meglepetés várta a gyermekeket, hiszen rengetek új játékra és könyvekre találtak az osztályteremben.
A Nyírturai látogatás nagy lendületet adott az ötvösdieknek. Patik Izabella helyi tanácsos így nyilatkozott: „A nyírturai kiruccanás az ötvösdi lakosoknak nagyon fontos volt. Elsősorban nagyon jó volt megismerkedni új emberekkel, hasznos volt látni más hagyományokat és ami nagyon értékes volt véleményem szerint, az, hogy megláttuk, mások hogyan fognak össze, annak érdekében, hogy egy szép, fejlődő faluban éljenek. Szerintem mindannyian érzékeltük azt, hogy mennyire fontos egy összetartó csapat, amelyik a közösség érdekében tevékenykedik.”
A kirándulás óta, Ötvösd változásokon ment át. Három ügyes fiatalember, önszántából feltakarította a kultúrotthon udvarát, így a búcsúi bál barátságosabb helyszínen lesz megrendezve. Ugyanakkor múlt szombaton egy nagy csapat, kb. 30 személy, összefogott annak érdekében, hogy a temetőt kitisztítsa. Ott voltak fiatalok és idősek, ki mivel tudott, kapával, fejszével, fűnyíróval, reggeltől délutánig dolgoztak, annak érdekében, hogy a temetőt szebbé tegyék. Szombaton folytatják a temető takarítást, reggel 9 órakor a temető előtt van a találkozás, a szervezők minden segítő kezet szívesen fogadnak!
„Számomra hihetetlen ez a lendület és összetartás. Úgy érzem, a falubelieknek szükségük volt kimozdulni és, ami a legfontosabb szükség volt látni, hogy többet is tehetünk közösségünkért, és nem kell megelégednünk a kevéssel. Úgy érzem, kialakult egy jó csapat, és remélem, ez a lendület megmarad. ”
A testvértelepülési kapcsolat kialakítása a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács és a magyarországi Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezetének az együttműködése révén jött létre, a program Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alapítvány által és az RMDSZ támogatásával valósult meg. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)