Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pataky Attila
7 tétel
2005. május 25.
Ezreket mozgósítottak az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok. A Pro Érmellék Egyesület megalakításáról hozott határozatot több érmelléki település tanácsa, így majd könnyebben hozzáférhetnek az európai uniós Phare-alapokhoz. Sikeres volt a négynapos rendezvénysorozat, a naponta összegyűlt nyolc-tízezer ember azt jelzi, hogy nemcsak a helyieket, hanem a környék lakosságát is mozgósították. Meghívták Pataki Attilát, az EDDA frontemberét, illetve a Princess zenekart. /Balogh Levente: Pro Érmellék Egyesületet hoznak létre. = Krónika (Kolozsvár), máj. 25./
2011. június 30.
Az első magyar világtalálkozó
Tizenkét helyszínen mintegy száz programot tartanak az I. magyar világtalálkozó keretében, amely június 30. és július 3. között várja az érdeklődőket Balatonlellén.
Egy régi terv válik valóra a Balaton-parti városban. A fesztivál nemzetközi és civil összefogásból valósul meg, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen a kapcsolatteremtésre és a magyar értékek megmutatására – hangsúlyozta sajtótájékoztatón Tanka László főszervező, a Panoráma Világklub alapító elnöke.
Kenéz István, Balatonlelle polgármestere reményét fejezte ki, hogy a találkozó hagyománnyá válik és évről évre a tóparti város adhat otthont a magyar világtalálkozónak.
Jakab György erdélyi származású szobrászművész bemutatta Megmaradásunkért című, mintegy két méter magas és másfél méter széles faszobrának másolatát, amelynek eredetijét a megnyitón, július 1-jén leplezik le. A tölgyfából készült, tojásforma installáció talapzata alá a világtalálkozó résztvevői helyezhetik el egy-egy mondatos üzenetüket. A tervek szerint az utókorra hagyott mondatokat ötven év múlva veszik elő.
A fesztivált konferenciák színesítik, a Szent Miklós-sétahajón Magyarsághíd címmel tartanak összejövetelt. A Hotel Lellében műszaki és természettudományi konferenciát, a Hotel Lidóban egészségkonferenciát rendeznek, a rádpusztai szabadidős centrumban pedig a hungarikumokról tartanak megbeszélést.
A fesztivál keretében számos koncertet tartanak, fellép többek közt Pataki Attila, a Summer Sisters, Kefír, Király Viktor, Szikora Róbert és Demjén Ferenc is. A szabadtéri színházban a Csárdáskirálynő kerül színre, a programsorozatot gasztronómiai bemutatók, bor- és pálinkakóstolók egészítik ki.
Július 3-án Rádpusztán tartják az első nemzeti lovagtorna-bajnokság döntőjét, amely egyben a 2012-es világbajnokság előválogatója is.
A világtalálkozón rendezik meg a Magyarok világszépe elnevezésű verseny döntőjét is. A július 2-ára szervezett megmérettetésen “magyaros jellegű alkalmi ruhában”, “világtalálkozós emblémával ellátott ajándék fürdőruhában”, majd estélyiben állnak a magyar szépségek a zsűri elé.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. július 25.
Felcsúttól Tusványosig
Az elmúlt éveknél alacsonyabb érdeklődés mellett zajlott Tusványoson Orbán Viktor és Tőkés László közös fellépése. Akik azonban ott voltak a szombati eseményen, nem csalódtak várakozásaikban: Orbán és Tőkés ezúttal is „kitett magáért”.
Aki a tusványosi táborban járt a diáktábor „fénypontjának” tekintett magyar miniszterelnöki fellépés előestéjén is, végigcsápolva a péntek esti Edda-koncertet, kifejezetten üresnek találhatta másnap délelőtt a tusnádfürdői Univers kemping nagyszínpadát.
Orbán Viktor és Tőkés László európai parlamenti képviselő közös fellépésére ugyanis ezúttal negyedannyian sem voltak kíváncsiak, mint Pataky Attilára és legendás együttesére. Az elmúlt éveknél alacsonyabb érdeklődést alighanem Traian Băsescu távolmaradása is okozhatta: idén a román államfőt a 22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor szervezői nem hívták meg a magyar kormányfőnek „tercelni”.
A Németh Zsolt államtitkár által moderált tusványosi fórumon Tőkés László és Orbán Viktor vett részt. Traian Băsescu széke üresen maradt
Példás büntetés a „hazaárulóknak” Akik azonban ott voltak a Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár által moderált szombat délelőtti eseményen, nem csalódtak a várakozásaikban: Orbán és Tőkés ezúttal is kitettek magukért. Kijutott a jóból az „erdélyi magyarságot eláruló” RMDSZ-nek és a hazaárulóknak, határokon innen és túl – akiknek Tőkés példás büntetést, elszámoltatást ígért –, de kijutott a Magyarország és a világ levegőjét fertőző „internacionalistáknak” is, a földkerekség új korszakának eljövetelét kozmikus képekben vizionáló Orbán révén.
A magyar miniszterelnök hosszan ecsetelte a tábor zárónapján „az erős állam és a mögötte álló erős nemzet” közötti összefüggéseket. Orbán Viktor előadásában kifejtette: az egész világ egy új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, a korábban gyengének hitt országokból pedig erősek lettek.
„Ez a korszakváltás az előző korszak összeomlásával fog megtörténni. A nyugati világban ugyanis az államadósság olyan mértékűvé válik, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni. A most véget érő korszakban sokan azt hitték, hogy a gazdasági növekedés és a fogyasztás korlátlan mértékben fokozható, a piaci verseny átalakult fogyasztási versennyé, de a vagyonok és az erőforrások nem nőttek ezzel arányosan” – fogalmazott a magyar kormányfő.
Kozmopolita jólét helyett nemzetépítő munka
Orbán Viktor szerint az újonnan felépülő új korszakban az államnak merőben új szerepe lesz a gazdaságban, amelyet az államnak kell újjászervezni, megteremtve a „munkaalapú társadalmi rendszert” a „pazarló, fedezet nélküli fogyasztást gerjesztő jóléti állam” helyett. „Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte” – ismételte meg tézisét a magyar kormányfő, majd – átvéve a román kormánypárti retorikát – azt kezdte ecsetelni, hogyan figyeli irigykedve Európa az átütő magyar sikereket.
„Magyarország minden más európai országot megelőzve adta meg a helyes választ e korszakváltásra - szögezte le Orbán Viktor, aki szerint az utóbbi időszak főbb budapesti döntéseinek helyességét az európai országok kezdik sorra felismerni és leutánozni. A magyar kormányfő példaként említette a bankadó és a válságadó bevezetését, a nyugdíjalap államosítását, illetve a médiatörvényt – ez utóbbit egyébként szerinte London mintaként alkalmazza majd az új nagy-britanniai sajtószabályozás kidolgozásakor.
Orbán a budapesti sikerek közé sorolta a kettős állampolgárság megadását, az új alkotmány és az új közteherviselési rendszer kidolgozását, az államadósság csökkentését és a demográfiai hanyatlás megállítását célzó erőfeszítéseket. Idézte az idei tábor mottóját, amely szerint “összenő, ami összetartozik”, és úgy vélte, hogy éppen az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet “összenövése”.
Vélhetőleg ezt az “összenövést” volt hivatott szimbolizálni az Orbán Viktor szülőfaluja, a Fejér megyei Felcsút község népes és zajos delegációjának jelenléte is a székelyföldi Tusnádon zajló táborban...
Tőkés: területért jogokat!
A magyar kormánypártnak, a Fidesznek a határon túli magyar politikai alakulatokkal való kapcsolatainak kérdéskörét Orbán alig érintette, csupán a hallgatóságtól érkező kérdésekre adott válaszaiban tért ki erre, igen óvatosan fogalmazva. „Az egység felé az elkülönülés utáni együttműködés rendszere is elvezethet” – vélekedett egy azt firtató kérdésre válaszolva, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek közül melyikkel van jóban a magyar kormány.
Tőkés László azonban nem óvatoskodott: az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a tőle megszokottnál is lendületesebben sorolta az RMDSZ-szel szembeni vádjait. Mint fogalmazott, az RMDSZ „totalitárius egységet“ akar rákényszeríteni az erdélyi magyarságra, és – felidézve a kilencvenes évek közepének politikai eseményeit és retorikáját – azt hányta a „neptunista RMDSZ-vezetők” szemére, hogy „jobban szót ért a román pártokkal, mint saját magyar atyafiaival”.
Tőkés úgy vélte, hogy az elmúlt két évtizedben kevés maradandó eredmény született Romániában. „Se autonómiánk, se államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincs” – hangoztatta az egykori püspök, aki úgy vélte: Romániában máig nem zárult le a posztkommunista korszak, amiért szerinte szintén az RMDSZ hibáztatható.
Ami a többségi románsághoz való viszonyt illeti, Tőkés arról beszélt, hogy a románoknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól a Trianon óta elszenvedett sérelmek miatt, és a romániai magyaroknak úgy kell leülniük tárgyalni a románokkal, „mint nemzet a nemzettel”, nem mint kisebbség a többséggel. Ezt a tézisét megtoldotta a románoknak szóló, követelő hangnemben előadott ajánlatával: „Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe. Területért – jogokat! Területért – jogokat!” – nyomatékosította a volt püspök.
Különböző utakon az autonómiához
A szombati „Orbán-koncertet” megelőző napon, pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tusványosi jelenléte és fellépése váltotta ki a legnagyobb érdeklődést a politika iránt érdeklődő táborlakók körében. Kelemen a határon túli magyar vezetők részvételével megtartott nemzetpolitikai kerekasztalon vett részt, felvidéki, délvidéki és kárpátaljai vezetők társaságában. Az RMDSZ elnöke elsősorban az erdélyi magyar közösség azon igényéről beszélt, hogy „itthon, magyarként, szabadon és biztonságban” akar élni.
„Ehhez az elmúlt húsz év megteremtette az alapvető feltételeket, az autonómia eléréséhez pedig meg kell vizsgálni, melyik a járható út” – hangsúlyozta Kelemen, aki az előtte felszólaló Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetsége elnökének mondandójához csatlakozott, miszerint „az autonómiát napi munkával, következetességgel lehet elérni”.
A konfrontáció politikáját tartotta az előtte felszólalókkal szemben szükségesnek Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Berényi arról beszélt, hogy a szlovák politikai erők magyarok nélküli szlovák nemzetállamot igyekeznek építeni, ezért a vajdasági magyar érdekérvényesítési lehetőségekkel szemben Szlovákiában nincs lehetőség a partnerség kialakítására.
Kovács szintén a kisebbségek megalkuvások nélküli érdekképviseletének szükségességéről beszélt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kifejtette: az autonómiához vezető út kérdésében erős alapra épülő nemzeti konszenzust kell teremteni, egyfajta „stabilitási egyezményt” kellene kötni az erdélyi politikai szervezetek között, meghatározva a „nemzeti minimumot”.
Nacionalista uszításra alkalmas árut koboztak el Csibi Barnától
Illegálisnak minősített árpád-sávos zászlókat és irredenta propaganda-anyagokat koboztak el a román hatóságok Tusványoson Csibi Barnától. Az Avram Iancu jelképes felakasztásával elhíresült csíkszeredai fiatalember közvetlenül az Orbán Viktor és Tőkés László beszédének is helyet adó nagyszínpad mellett állította fel standját.
A Székelyföld nem Románia! feliratú, valamint a Romániát Erdély nélkül ábrázoló térképpel illusztrált pólók, rovásírásos kiadványok iránt a nyári egyetem első három napján gyér volt az érdeklődés.
A hatóságok képviselői pénteken váratlanul érkeztek a tábor területére, és elkobozták a Csibi által forgalmazott pólókat, a rovásírásos kiadványok egy részét, mert úgy érveltek, ezek nacionalista uszításra alkalmasak. A volt pénzügyőr utóbb arra panaszkodott, hogy 3000 lejes kár érte a hatósági akcióval.
Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. január 22.
Antipátiára szimpátia
Az utóbbi időben Magyarországot érő megsokasodott bírálatra reagálva szombaton Békemenet Magyarországért címmel szimpátiatüntetést szerveztek a magyar fővárosban.
A békemenet a Hősök teréről indult Közép európai idő szerint délután négy órakor, de már órákkal a kezdés előtt a magyar fővárosban sok helyen lehetett látni a tüntetésre igyekvő, ünneplőbe öltözött, kokárdát viselő embereket. Sokan buszokkal jöttek vidékről, és Romániából is. A menet elején a Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor, valamint a lap főszerkesztője, Stefka István, munkatársa, Bayer Zsolt, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Bencsik András, Pataki Attila popzenész és mások haladtak egy piros-fehér-zöld zászló mögött, amire ez volt írva magyar, valamint angol nyelven: „Nem leszünk gyarmat” Amikor a menet elérte a Parlament főbejárata előtti teret, a már ott korábban összegyűltek tapssal köszöntötték az érkezőket. Bayer Zsolt közíró, a Fidesz alapító tagja a Kossuth téren arról beszélt, hogy tüntetésük azt üzeni: “ez a kormány nincs egyedül”. Széles Gábor nagyvállalkozó szerint ez az évtized legnagyobb megmozdulása, és lehet, hogy 1956 óta nem volt ekkora tüntetés Magyarországon. A civil demonstrációt követően a Magyar Szocialista Párt (MSZP) közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját, a költségvetés hiányát növelő igazságtalan adórendszerét, az árakat növelő és a forintot értéktelenítő szabadságharc károkozásait nem semlegesíti “pár tízezer ember” demonstrációja.
Románia
Több mint ezren vettek részt Erdély városaiban a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett szimpátiatüntetéseken, amelyeket a budapesti Hősök teréről indult megmozdulással egy időben szerveztek. Az MPP szombati közleménye szerint Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kovászánán, Baróton is elhangzott a Hősök terének üzenete, amit a budapesti megmozduláson is felolvastak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében több mint ezren vettek részt a megmozdulásokon. Az MPP szerint növekvő aggodalommal figyelik Erdélyből és Székelyföldről, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miként teremtettek olyan hangulatot, amely “méltatlan és igazságtalan” színben tünteti fel Magyarországot. Úgy vélik, hogy a keresztény hagyományokra és a Szent Koronára hivatkozó új alaptörvény egyben a nemzet egységének okmánya, a választójog kiterjesztése pedig a kölcsönös bizalom és a közös felelősségérzet garanciája.
Lengyelország
Ugyancsak Magyarországot támogató szimpátiatüntetéseket tartottak szombaton a varsói magyar nagykövetség és más lengyel nagyvárosok külképviseletei előtt is több száz ember részvételével. A varsói tüntetésben a jobboldali és nemzeti radikális pártok képviselői vettek részt. A “Szabad Lengyelország, szabad Magyarország” és unióellenes felkiáltások mellett elhangzott a magyar és a lengyel himnusz is. A felszólalók “a nemzetközi baloldal támadásai ellen” tiltakoztak, és szolidaritásukat fejezték ki “a nemzetek Európájának eszméjét támogató Magyarországgal”. Felolvasták a “drága magyar barátoknak” címzett levelet, amelyet egyebek közt Marek Jurek, a szejm volt elnöke, a Lengyel Köztársaság Jobboldala párt elnöke és Zbigniew Ziobro EP-képviselő, a Szolidáris Lengyelország frakció vezetője írt alá. Ebben elismerésüket fejezték ki a magyaroknak “a haza újjászületéséért tett kezdeményezéseiért” és hangsúlyozták, hogy az új alaptörvény “mindenki számára fontos alapelvekre hívja fel a figyelmet”.
erdon.ro
2016. június 23.
Falunapok Madarason, Szent László-napok Csíkszentsimonban és Szépvízen
Szent László napját ünneplik Csíkszentsimonban és Szépvízen a hétvégén, illetve falunapokat tartanak Csíkmadarason is. Mindhárom község számos kulturális és sportrendezvénnyel várja az érdeklődőket.
A csíkmadarasi falunapok részeként szombaton fúvóstalálkozót tartanak a község központi parkjában. 11 órakor gyülekeznek a polgármesteri hivatal előtt, innen vonulnak fel a parkba, ahol fellépnek délután fél egy órától a csíkcsicsói, a csíkdánfalvi, a csíkkarcfalvi, a csíkszenttamási, a csíkszentdomokosi, a szentegyházi és a helyi fúvószenekarok. 17 órától Benedek Évi és zenekara lép színpadra, ezt követően szabadtéri buli lesz gépzenével. Vasárnap délután fél kettőtől a meghívott tánccsoportok előadását láthatják szintén a központi parkban felállított színpadon, délután 16-18 óra között labdarúgó-mérkőzésekre kerül sor. Este nyolc órától Pataky Attila énekes koncertjét, valamint a Bojtorján együttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A csíkmadarasi falunapok szerdán is folytatódnak, délután fél egytől ünnepi szentmise lesz a Szent Péter és Pál apostolok plébániatemplomban, este nyolc órától pedig nótaestet tartanak a helyi művelődési házban. A falunapokat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala, valamint a község közbirtokossága szervezi.
Szent László Napok Csíkszentsimonban
A Pro Szentsimoni Fiatalokért Társaság szervezésében a II. Szent László Kupa gyerekfocival kezdődik szombaton a helyi focipályán délelőtt tíz órától. Ugyanezen a helyszínen közösségi főzést is tartanak, ahová minden szervezetet és baráti társaságot várnak. A gyermekek továbbá különböző programokban vehetnek részt, többek között kézműves-foglalkozásokon, biciklis ügyességi versenyen, kötélhúzáson, lovagláson. Közben a Makói Fúvószenekar húzza a talpalávalót. 18 órától a helyi kultúrotthonban Beerpong-bajnokságra várják az érdeklődőket, 22 órától ugyanitt a labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzését vetítik. Vasárnap fél egytől búcsús szentmise lesz, majd 18 órától a csíkszentsimoni és a csatószegi tánccsoportok előadását lehet megtekinteni a kultúrotthon udvarán, valamint 19 órától a helyi ifjúsági fúvószenekar koncertjét. Este nyolc órától fellép a Bojtorján együttes, őket követi a színpadon a Back in Time zenekar.
Koszorúzás a szépvízi Szent László-szobornál
Szintén Szent László-napi ünnepséget tartanak Szépvízen június 25-27. között. Szombaton reggel 9 órától mérkőzések kezdődnek a helyi futballpályán, 10 órától Szent László történelmi vetélkedő lesz a községháza dísztermében. A Kaszinó-kertben fél tizenegytől főzőverseny kezdődik, 12 órától a tűzoltó-alakulat bemutatóját lehet megtekinteni. Este nyolc órától pedig a SIC-Szépvíz Karate-Do bemutatójára, majd ezt követően a Szivárvány írtánc-csoport előadására várják az érdeklődőket. Este fél tíztől Benedek Évi és zenekara szórakoztatja a közönséget, a nap végül szabadtéri Retró Partyval zárul a Szépvíz rádió közreműködésével. Vasárnap délelőtt 10 órától dísztanácsülést tartanak, fél tizenkettőtől pedig megkoszorúzzák a Szent László-szobrot, ezt követően búcsús szentmisét tartanak. Szintén vasárnap a Kaszinó-kertben folytatódik az ünnepi program, délután három órától labdarúgó-mérkőzés, este nyolc órától pedig néptáncbemutató lesz. Ezt a Csíkborzsovai Férfikórus fellépése követi, végül a Csíkmadarasi Népi Zenekar előadását lehet megtekinteni. Hétfőn reggel fél kilenc órakor indul a gyalogos keresztalja a helyi római katolikus templomtól, 11 órától pedig ünnepi szentmisével zárul az eseménysorozat a Pogányhavason található Szent László emlékhelyen. A háromnapos rendezvényt Csíkszépvíz Polgármesteri Hivatala és a Szépvízért Egyesület szervezte.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro
2016. augusztus 8.
Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 25.
II. Temesvári Magyar Napok
Sikeres rajt, swingoperettel, néptáncgálával és fergeteges Edda-koncerttel!
A hűvös idő ellenére nagy volt a nyüzsgés ezen a hét végén Temesvár belvárosában, ahol a II. Temesvári Magyar Napok rendezvényei zajlottak. A pénteki ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Tamás Péter, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Călin Dobra, a Temes megyei, Kakas Béla, a Csongrád megyei és Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke, valamint Nicolae Robu temesvári polgármester és Farkas Imre alpolgármester.
A háromnapos rendezvény kezdetét a magyar hagyományőrzők (Losonczy István HSE, Tata várának Seymenjei, Gyulaffy Bandérium, Egri Vitézlő Oskola) középkori kosztümös felvonulása és díszsortüze jelezte. A történelmi egyházak képviselői ökumenikus istentisztelet keretében kérték Isten áldását a rendezvényre, igét hirdetett Gazda István, az Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora.
A díszvendégeket és a megnyitó ünnepség résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul, a főszervező Várbástya Egyesület elnöke köszöntötte. Nicolae Robu temesvári polgármester javaslatára a jelenlevők egy perces néma felállással adóztak a múlt heti temesvári vihar áldozatainak. A polgármester gratulált a rendezvény első kiadásának sikeréhez, és teljes támogatásáról biztosította a II. Temesvári Magyar Napok szervezőit, hangsúlyozva, hogy az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése során is meghatározó szerepet játszottak a városban békésen együttélő nemzeti kisebbségek. Ünnepi gondolataikat tolmácsolták a Temes megyei, a Csongrád megyei és a Bács-Kiskun megyei közgyűlések elnökei is, akik kiválóan együttműködnek a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégiós együttműködés keretében, a magyar kultúra temesvári ünnepe pedig jó alkalom a két magyarországi megye értékeinek a bemutatására is.
Farkas Imre temesvári alpolgármester ünnepi köszöntője során elmondta: nagyon büszke arra, hogy magyarként ennek a városnak az alpolgármestere lehet és minden tudását a város fejlődése és a temesvári emberek szolgálatába állítja.
A Temesvári Magyar Napok főtámogatója, a magyar kormány képviseletében dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár mondott ünnepi beszédet. „Temesvár különböző nemzetiségek közös erőfeszítésének köszönhetően vált Közép-Európa egyik legszínesebb kulturális központjává – mondta. Ennek köszönhető, hogy mindig egy lépéssel mások előtt járt a történelem folyamán. Európában itt volt először elektromos közvilágítás, itt indult el az Osztrák–Magyar Monarchia első villamosa és az első sörgyára is. Itt vette kezdetét 1989-ben a Forradalom, amely végül elsöpörte a kommunizmus diktatúráját. A nemzeti sokszínűség nem csak találmányokat és eszméket hozott ide, a Bánság fővárosába, de egyben olyan gazdag kulturális életet is, amely ma is kiemeli az európai városok sorából. Ennek is köszönhető, hogy a város 2021-ben viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet”. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: ez jó alkalom lesz arra, hogy Temesvár megmutassa az egész világnak, hogyan lehet a saját hagyományaihoz, nyelvéhez és kultúrájához ragaszkodó nemzetekből egy működő közösséget teremteni. Ugyanakkor jó alkalom lesz arra is, hogy az itt élő magyar közösség megmutassa magát a nagyvilágnak. „A Temesvári Magyar Napok programsorozatnak van egy fontos mondanivalója a számunkra – mondta dr. Szilágyi Péter: Temesváron újra vannak Magyar Napok! Brassó, Nagyszeben és Nagybánya után az erdélyi szórvány újabb központjában kerül sor egy olyan rendezvényre, ahol az itt élők meg tudják élni magyarságukat. Ez annak köszönhető, hogy van itt magyar közösség, van magyar összefogás!” Befejezésül dr. Szilágyi Péter azt is elmondta: a magyar kormánynak köszönhetően két olyan közösségi tér jön létre Temesváron, ahol az itt élő magyarok találkozhatnak, rendezvényeket szervezhetnek és megélhetik az összetartozást. Megépül az Új Ezredév Református Központ, ahol a templom református lesz, de az épület a teljes magyarság céljait hivatott szolgálni. Létrejön Temesváron egy magyar felsőoktatási kollégium, amely a város egyetemein tanuló magyar hallgatók számára biztosít lakhatást és közösségi teret. A kárpát-medencei óvoda fejlesztési programnak köszönhetően megújul a Bartók Béla Líceum óvodája és nemrég két Petőfi-ösztöndíjas érkezett Temesvárra, akik a bánsági szórványban élő magyarokat támogatják identitásuk megőrzésében, megerősítésében.
A megnyitó ünnepséget a Harmónia Tánccsoport Palotás tánca színesítette.
Az első este nagyszínpadi főeseménye a Budapesti Operettszínház Swingoperett című előadása volt. A folytatásban a Temes megyei felnőtt néptánccsoportok léptek fel a szabadtéri színpadon, kedvcsinálóként a Csiky Gergely Színházban péntek este megszervezett, hajnalig tartó táncházhoz, amelyen minden érdeklődő részt vehetett.
A szombat délelőtt a családi és gyermekprogramoké, a török kori viselet és fegyverbemutatóké, a városnéző sétáké volt, könyvbemutatókkal és kiállításmegnyitókkal tarkítva. A VV Delamarina utcában megnyílt a Hátrahagyottak emlékezete szabadtéri kiállítás, amely az aradi vértanúk szeretteinek – özvegyek és gyerekek – keserű sorsát mutatja be. A nagyszínpadon a Hollóének Hungarica és a Regélő Fehér Táltos Dobcsapata mutatta be a magyarságtudatot erősítő előadását. A délutáni változatos program során kiállításmegnyitó, könyvbemutató, Nőileg közönségtalálkozó, sör- és pálinkakóstoló, Funky Hats- és Twister-koncertek mellett Nyilasi Tibor egykori magyar válogatott labdarugóval beszélgethettek az érdeklődők, aki retró focibemutatóval színesítette előadását. A Csiky Gergely Színház Stúdió termében közben lejátszották a Szász Enikő rendezte Wiener Walzer című bűnügyi komédia második előadását.
Az est csúcspontja volt a legendás rockzenekar, az Edda Művek szabadtéri koncertje, amelyre több ezer temesvári és más településekről érkezett Edda-rajongó volt kíváncsi. Pataky Attila és társai fergeteges hangulatot varázsoltak Temesvár főterére, ahol ezrek énekelték együtt az örökzöld Edda-slágereket (Álmodtam egy világot, Hűtlen, A kör, Kölyköd, Mi vagyunk a rock) Az Edda összehozta a város főterén a temesvári magyarságot, régi ismerősök találtak egymásra, akik különben évente csak egyszer-kétszer futnak össze, akkor is véletlenül. A koncertbe belehallgatott Nicolae Robu polgármester is, aki maga is gitározik és nagy zenerajongó hírében áll. A polgármester elismerően megtapsolta Gömöri Zsolt billentyűs fergeteges szólóját.
A vasárnapi változatos műsorról és az esti Zorán koncertről egyik következő lapszámunkban olvashatnak beszámolót.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)