Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Pataki József
356 tétel
2001. augusztus 20.
"Aug. 18-án tartották meg a Maros megyei Hármasfaluhoz tartozó Székelyszentistvánon a magyar államalapítás ezredik évfordulójának szentelt ünnepséget. "A jó döntések nem mindig népszerűek", mondotta többek között Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki behatóan elemezte Szent István korszakalkotó, sorsfordító döntéseit. Egyed Ákos történész a kalandozó magyarok hadjáratairól, a honfoglalás és államalapítás közötti időszakról, ezen belül a székelység ezer évvel ezelőtti szerepéről szólt a székelyszentistváni református templomban megtartott istentisztelet keretében. A megemlékező ünnepség előtt, aug. 18-án a falu művelődési otthonában konferenciát tartottak a népfőiskola-mozgalomról - magyarországi és hazai résztevőkkel. /(Máthé Éva): Ismét ünnepelt Székelyszentistván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./ Aug. 17-én nyílt meg a Barátosi-kúriában Simorka Sándor kisplasztika- és grafika-kiállítása. A Barátosi- kúria rendbetételét a Kis-Küküllő Térségi Társulás vállalta magára, ehhez anyagi támogatást személyesen Markó Béla, az RMDSZ országos elnöke nyújtott, és a székelyszentistváni Harmónia Egyesület is segédkezett. Az aug. 18-i tanácskozás immár a nyolcadik a sorban, melyet most dr. Egyed Ákos akadémikus, történész, a Romániai Népfőiskolai Társaság elnöke nyitott meg. A művelődési házban és a templomban is láthatók Sándor János nyugalmazott tanító, elhíresült faragó fába vésett címerei, történelmi faragványai. Évente eljön hozzá Budapestről dr. Székely András Bertalan, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának főtanácsosa. - Azáltal vagyunk ma is, hogy Ő jól döntött - hangzott Markó Béla RMDSZ-elnök esszéjében Szent István királyról. Következtetése időszerű: a történelmet nem elviselni kell, hanem alakítani. Dr. Egyed Ákos hangsúlyozta: a székelység a magyar életfa legvirágzóbb ága. Szervezettsége, állandó határvédői készenléte megóvta az elpuhulástól, szíjassá tette, szigorú törvények szerint működő, rendtartó, fegyelmezett, önszerveződő közösséggé, amely bizonyos értelemben 1876-ig megőrizte autonómiáját. Két millenniumi zászlót is kapott Makfalva-Hármasfalu népessége. A Magyarok Világszövetsége részéről Király Zoltán alelnök nyújtotta át az egyiket. A másik zászlót Simon Csanád saját költségén készíttette, amikor úgy látszott, hogy hivatalosan nem juthat millenniumi zászlóhoz a község és benne az a falu, amely egyedül őrzi itt, az erdélyi bércek között, államalapító királyunk nevét. Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviseletében Németh Zsolt államtitkár nevében is üdvözölte az ünneplőket. Reményét fejezte ki, hogy az új évezred elején nagyobb szerepet fogunk játszani a nyugat- európai és a kelet-európai világ egymáshoz közeledésében. Ebben a legnagyobb szerepet a Magyarországhoz közel eső államokban élő magyarok vihetik, vélte a szónok. A templom előtti Szent István-szobrot, Sántha Csaba szovátai művész alkotását megkoszorúzták az RMDSZ országos elnöksége, a HTMH, az RMDSZ Maros megyei, szovátai területi, helybeli szervezetei, a makfalvi polgármesteri hivatal, a helyi egyházak képviseletében Markó Béla, Borbély László, Bálint-Pataki József és mások. /Székelyszentistván nagy napja. A székelység a magyar életfa legvirágzóbb ága. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./"
2001. november 21.
"Pataky József tordai városi tanácsosnak, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugvó, második világháborúban hősi halált halt 49 ismeretlen honvéd közül sikerült 19-et azonosítania. Pataky József a közeljövőben azt szeretné elérni, hogy a 19 honvéd nevét is feltüntessék a sírkereszteken. Boros János kolozsvári alpolgármester szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a kérést jóváhagyják, és reméli nem képezik kifogás tárgyát a magyar nevek. Boros elmondta: a kérdésben hivatkozási alapot jelenthetne a hadisírok gondozásáról szóló román-magyar államközi egyezmény, amelyet azonban a két ország honvédelmi minisztériuma még mindig nem kötött meg. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul tájékoztatása szerint a magyar-román államközi egyezmények sorában szinte valamennyit sikerült megkötni azok közül, amelyeket Magyarország tervezett. Sajnos, ez az egy kivétel. A kérdésről évek óta tárgyalások folynak a két honvédelmi minisztérium között. /Nincs egyezmény a hadisírok gondozásáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./"
2001. december 10.
"Valószínűleg a Kárpát-medence utolsó ezredéves emlékművét, Bocskai Vince szobrászművész alkotását avatták fel Székelykeresztúron, dec. 9-én, a város főterén. A 3,80 m magas andezit oszlopra Szent István kardját illesztette az alkotó, melyet két negyvennyolcas kard keresztez. A koszorúzással egybekötött ünnepi rendezvényen Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke mondott beszédet, valamint Benyovszki Lajos polgármester, Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője, Mikó Gergely, Budapest XII. kerületének alpolgármestere és dr. Farkas Csaba városi RMDSZ-elnök. /Millenniumi emlékműavatás Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./"
2002. február 4.
Fennállásának 500. évét ünnepelte Kisgörgény febr. 1-jén. Kisgörgény Ákosfalva községhez tartozik. Zsúfolásig telt a kultúrház. Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke és Osváth Csaba polgármester üdvözölte a vendégeket: Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, Kelemen Atilla megyei elnököt, Borbély László és Makkai Gergely képviselőket, Bálint-Pataki Józsefet, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosát. Kisgörgény példája rendkívül fontos, hangsúlyozta Markó Béla. Volt olyan helyzetben 1989 előtt, amikor saját létéért kellett megküzdenie. Az elmúlt években megkezdődött a lassú felemelkedés. A találkozó kultúrműsorral zárult. Baranyai Ibolya tanítványai Markó Béla verseiből adtak elő, Elekes Gyöngyvér karnagy pedig táncos-dalos műsort tanított be a kisgörgényi ifjaknak. /Mózes Edith: Kisgörgény 1501 – 2001. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 4./
2002. április 8.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség fennállásának 10. évfordulója alkalmából ápr. 6-án a besztercei Művelődési Házban átadták a Beszterce-Naszód megyei pedagógusoknak odaítélt RMPSZ-életműdíjakat. A megye új pedagógusszövetségi elnöke, Borsos K. László meleg szavakkal méltatta annak a 16 díjazott pedagógusnak a sokéves tevékenységét, akik nélkül a megye magyar nyelvű oktatása talán már nem is létezne Erdély ezen vidékén. Ugyancsak ápr. 6-án felavatták Besztercén a Magyar Házat. Markó Béla RMDSZ-elnök rámutatott: az impozáns épület a megye magyarsága 12 éves kitartásának, összetartásának és közös munkájának eredménye. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője ünnepi beszédében meleg szavakkal biztatta a megye magyarságát, és biztosította őket, hogy fáradozásaik, harcaik a HTMH-nál nem találnak süket fülekre. Szilágyi János megyei RMDSZ elnök elmondta: a Magyar Ház megszületésével egy álom valósult meg Besztercén. /Szabó Csaba: Közösségi ünnepek Besztercén. Átadták az RMPSZ-életműdíjakat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./
2002. április 15.
Ápr. 14-én Vajdahunyadon Petőfi-szobrot avattak, a bronz mellszobor Balázs Tibor képzőművész munkája. Többéves álmunk válik ma valóra, teljesedik ebben az emlékműben ? hangzott el Doboly Beatrix, helyi EMKE-elnök köszöntő beszédében. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke nagyra értékelte ezt az összefogást, a vajdahunyadi magyarság munkáját. A Szombathelyről, Bukarestből, Magyarországról és a környékről érkező vendégek csodálattal vették tudomásul, hogy olyan szoboravatáson vehetnek részt, amelyet egy szórványban élő maroknyi közösség teljesen önerőből rendezett meg. A szoboravatáson részt vett többek között Íjgyártó István, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Markó Béla RMDSZ-elnök, Takács Csaba szövetségi ügyvezető elnök és Bálint-Pataki József, a HTMH főosztályvezetője. Petőfi sűrített mintavétele a magyar léleknek. Ha más népek fiai megkérdeznék tőlünk, hogy mutassátok meg magatokat, kik vagytok, milyenek vagytok, kik akartok lenni a jövőben, habozás nélkül azt válaszolnánk, hogy Petőfi Sándor ? monda Markó Béla szövetségi elnök. Markó Béla leleplezte le a mellszobrot. /Gáspár-Barra Réka: Ami örök, azt nézem én, a szellemet. Petőfi-szobrot avattak Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./
2002. május 7.
Az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (EMCSZA) máj. 3-4-én Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban megszervezte a romániai magyar civil szervezetek tanácskozását. A IV. Civil Fórum 2002 A civil társadalom és az önépítkező intézményfejlesztés témájára összpontosított. Erre irányították figyelmüket az egyházi, gazdasági, ifjúsági, műemlékvédelmi, művelődési, oktatási, és szociális szekciók munkálataiban részt vevők, akiknek száma (közel 250) a szervezők szerint meghaladta az előző rendezvényekét. - A romániai magyarság várja a hiteles demokrácia térnyerését, miközben saját intézményrendszerét igyekszik hozzáépíteni a másokéhoz. A Kárpát-medencei magyarok egyenlő jogú és rangú polgárai lehetnek hazájuknak és Európának - mondotta Somai József. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője a magyarországi országgyűlési választások eredményei nyomán kialakult bizalmatlan hangulat eloszlatására elmondta: a magyar kedvezménytörvényt politikai beállítottságtól függetlenül mindenki elfogadta, nem annak tartalmáról, csak megvalósítási módszeréről folyt és tart a vita. Április 29-i adatok szerint a környező országokban összesen 333 329-en kértek magyar igazolványt (közülük 169 ezren Romániából), és 3700-an hozzátartozói igazolványt. Az önépítő intézményfejlesztés legfontosabb kelléke a cselekvőkészség. /Ördög I. Béla: Lezajlott a IV. Civil Fórum 2002. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./ Somai József EMCSZA-elnök szerint soha még ennyien Magyarországról nem vettek részt a Kolozsváron megrendezésre kerülő civil fórumon. Kötő József, az EMKE elnöke közölte, hogy 1432 önálló jogi személyiségként bejegyzett szerveződést tartanak nyilván, több mint 50 százalékuk a művelődés körében tevékenykedő testület. Horváth Tamás, a Márton Áron Szakkollégium főigazgatója Magyar szervezetek a Kárpát—medencében című adatbázis bemutatója nyomán mindenki láthatta az Agora Irodák működésének eredményét. /(Csomafáy Ferenc): IV. Civil Fórum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
2002. május 13.
Tordán a helyi RMDSZ szervezésében máj. 10-én a kisiskolások táncházának felavatására és névadó ünnepségére került sor. Az 1992–94. között létezett Tulipán táncház újraindításában nagy szerepet játszott Vincze Márta ny. tanítónő. Ádámossy Klára, az RMDSZ elnökasszonya méltatta a jelenlevő Nagy Ferenc ny. tanár munkásságát, amelynek elismeréseként a táncház a Feri Bácsi Unokái nevet fogja viselni. A 81 éves tanár sok sikert kívánt a gyermekeknek. /Pataky József, Torda: "Feri bácsi unokái" Aranyospolyánban Táncházavatás és névadó ünnepség Aranyospolyánban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2002. május 30.
Szabó Vilmos politikai államtitkár máj. 29-én találkozott Markó Bélával. Szabó Vilmos elmondta, megértik és tiszteletben tartják, ha a határon túli pártoknak, illetve szervezeteknek más véleményük van, de minden esetben konzultálni kívánnak velük arról, ami őket érinti. Ide tartozik az Magyar Állandó Értekezlet, a kedvezménytörvény végrehajtása, illetve a különböző minisztériumokat érintő egyeztetés is. Hangoztatta, folytatni kívánja mindazt, ami az elmúlt 12 évben elindult ezen a területen, mert véleménye szerint nagyon fontos értékek születtek. Markó Béla RMDSZ-elnök találkozott Szabó Vilmossal. Markó kifejtette: örömmel üdvözölték Szabó Vilmos államtitkári kinevezését, aki eddigi tevékenysége során is hangsúlyt fektetett a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatra, ugyanígy azt, hogy Bálint-Pataki József lett a HTMH elnöke. Markó Béla szerint a hivatalnak minél nagyobb súlyt kell kapnia a határon túli magyaroknak szóló támogatási rendszer áttekintésében és összehangolásában. Szabó Vilmos a státustörvénnyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet: a magyar–román egyetértési nyilatkozat előirányozta, hogy tekintsék át a tapasztalatokat, a munkaerő témájában pedig a két kormány között megkezdődött tárgyalás még be sem fejeződött. Markó Béla közölte, hogy az RMDSZ véleménye szerint nem kell módosítani sem a magyar–román egyetértési nyilatkozatot, sem pedig a státustörvényt. Markó Bélát fogadta Magyar Bálint, az oktatási tárca SZDSZ-es vezetője is. Megállapodtak abban, hogy június második felében munkadelegáció érkezik az RMDSZ-től a határon túli oktatás egyes kérdéseinek áttekintésére és a továbblépés lehetőségeinek kialakítására. Magyar Bálint hangsúlyozta: a kedvezménytörvénnyel összefüggő oktatási támogatásokat a lehetőségekhez mérten szeretnék bővíteni. Ezek közül a magyar nyelven tanulók és oktatók különböző juttatásait emelte ki, példaként említve a továbbképzéseket és a tankönyv-ellátást. Jelezte: adott esetben lát lehetőséget új típusú támogatási formákra is. A szaktárca vezetője fontosnak tartja azt is, hogy az oktatáspolitikai kérdésekben az RMDSZ oktatási szakértői a korábbinál nagyobb szerepet kapjanak. /MSZP-elképzelések a határon túliakról. A kolozsvári Bálint-Pataki József lesz a HTMH elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2002. május 30.
Bálint- Pataki József kifejtette: meglepte Szabó Vilmos felkérése. - Úgy vélem, hogy ez a kinevezés nem csak a személyem iránti bizalomnak a jele, az elmúlt tizenkét évben kifejtett tevékenységem értékelése. Az a tény, hogy a leendő elnök a HTMH-nak az ügy iránt elkötelezett köztisztségviselői köréből kerül ki, a hivatal szerepének, az itt kifejtett munkának is az elismerése - mondotta. Bálint-Pataki József Bonchidán született. A középiskolát a jelenlegi Báthory Líceumban végezte, majd a kolozsvári BBTE történelem karán szerzett diplomát. 1976-től 1986-ig Búzában és Egeresen tanított. 1990-ben költözött át Magyarországra, ott egy évig a szegedi József Attila Tudományegyetem könyvtárosa volt, majd a HTMH jogelődjénél, a Miniszterelnöki Hivatalban működő, a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó titkárságon töltött be kormányfőtanácsosi tisztséget, 1992-től a HTMH főosztályvezetője. Arra a kérdésre, hogy milyen változásokat tervez a hivatal működésében, az elnökjelölt még korainak tartotta elképzeléseinek részletes ismertetését. - Annyi azonban bizonyos, Szabó Tibor barátomnak a HTMH elnöki tisztségéből való felmentése volt az egyetlen személyi változás, ami jelenleg aktuális, egyébként mindenki folytatja azt a munkát, amelyet elkezdett, hiszen ez így természetes - tette hozzá. /Sz. K.: Nem várhatók további személyi változások a HTMH-ban. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./ Bálint-Pataki József köztisztviselőként pontosan és lelkiismeretesen dolgozott, nem avatkozott a politikába. Ennek következtében egyik kormány sem talált kivetnivalót munkájában, nem mozdította el beosztásából. Behatóan ismeri a romániai magyarság gondjait, a felmerülő kérdéseket. Noha leendő beosztásáról nem kívánt nyilatkozni, Bálint-Pataki számtalanszor beszélgetett az újságírókkal. Barátilag biztosította őket arról, hogy feladatához és tehetségéhez mérten segíti az itthoniakat. Többször elmondta, hivatali kötelességén túl szívügyének tekinti a határon túli magyarság ügyét. Hitvallása, hogy a határon túli magyarság ügye nemzeti érdek, és soha nem lehet pártpolitikai kérdés. Bálint-Pataki József úgy vélte, a romániai magyarságnak a szülőföldjén kell boldogulnia, ehhez kell segítséget nyújtson az anyaország. Az RMDSZ-szel, a romániai magyar civil szervezetekkel kiválóak a kapcsolatai. Szabó Vilmos politikai államtitkár elárulta: az RMDSZ vezetői örömmel fogadták a hírt, hogy Bálint-Pataki Józsefet javasolta a HTMH élére. /Simon Judit: Bálint-Pataki József lesz a HTMH elnöke. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./
2002. június 4.
Megalakult Magyarországon az új Országgyűlés. Elnökéül Szili Katalin szocialista képviselőt választotta az alig tízfős többséggel rendelkező balliberális koalíció, noha a hölgy nem büszkélkedhet semmilyen tekintélyes politikai vagy közéleti múlttal. Zömmel hasonló szürke pártemberekből állt össze végül az új kormány is, amelynek névsorát Medgyessy Péter (MSZP) terjesztette be, együtt "saját" kormányprogramjával, amely egyszerre hemzseg az ígéretektől és a korrekciós utalásoktól, az előző kabinetnek címzett bujtatott kritikáktól. A kormány 15 tagú, közülük négyen az SZDSZ emberei. A tárcavezetők, valamint a melléjük rendelt államtitkárok zöme tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak, egyesek közülük vezető funkciót töltöttek be a kommunista pártapparátusban, illetve a KISZ-ben. A kabinetnek három hölgytagja van, régi hivatalnok mindegyik, de Lamperth Mónika belügyminiszteri kinevezése így is megütközést keltett. Akárcsak a Jánosy György szocialista népművelőnek kiosztott tárca új elnevezése (Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. A hivatalba lépett MSZP– SZDSZ-kormány máris átfogó tisztogatásba kezdett az államapparátusban, amelyet folyamatosan tölt fel a pártklientúra embereivel. Különös hangsúlyt fektetnek a Miniszterelnöki Hivatalra, ahol számos bizalmi helyet kap így például az a Szabó Vilmos (MSZP) is, aki a határon túli magyarokért felel majd úgy, hogy a témával és az egyes régiókkal csak most kezd majd el ismerkedni... További nyugtalanságra adhat okot, hogy a külügyben az a Bársony András lesz a politikai államtitkár, aki nem túl erélyesen képviselte eddig az össznemzeti magyar érdekeket különféle európai testületekbe delegálva. Érdekesnek mondható Bálint-Pataki József kinevezése is a Határon Túli Magyarok Hivatalának élére, aki az előző kormány idején is vezető beosztást töltött be itt, ami egyfelől kontinuitást sugallhat az eddigi törődésben, odafigyelésben, támogatásban, másfelől ekkora balliberális bizalom magyarázatra késztetheti az új elnököt. Medgyessy Péter volt MSZMP KB-tag, Kádár János legszűkebb köréhez tartozó bizalmi ember. A Grósz-kormányban pénzügyminiszter, a Németh-kormányban miniszterelnök-helyettes. Később a Horn– Kuncze-kormány idején, Bokros Lajos utódjaként mint "párton kívüli szakértő" ismét a pénzügyi tárca irányítója. Miniszterelnök-helyettesként írja alá a bős-nagymarosi vízlépcső "végleges" megállapodását, amelynek eredményeként Csehszlovákia elterelte a Dunát. Pénzügyminiszteri tevékenysége betetőzéseként 1998-ban – már a választások elvesztése után – parlamenti jóváhagyás nélkül még hirtelen aláírta a budapesti 4-es metró megépítéséhez kapcsolódó 160 milliárd forintos kormányzati kezességvállalást, melyet 2001-ben a Legfelsőbb Bíróság is törvénytelennek minősít. Jelenleg az Ügyészségi Nyomozóhivatal vizsgálatot folytat gazdasági tanácsadó cége ellen a Gresham-palota értékesítése során feltárt 100 ezer dolláros megvesztegetés ügyében, amely által Medgyessy markát kb. 30 millió forint ütötte holmi lobbi-tevékenység honoráriumaként. /A régi újak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 4./
2002. június 12.
A magyarságpolitikában a legszélesebb körű egyetértésre kell törekedni - hangoztatta Szabó Vilmos, a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH) felügyelő politikai államtitkár a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának jún. 12-i ülésén, amelyre határon túli magyar politikusok is meghívást kaptak. Az államtitkár kijelentette: a magyarságpolitikában a rendszerváltás óta elért eredményekre — alapszerződések, magyar-magyar csúcs, Magyar Állandó Értekezlet, kedvezménytörvény — kell alapozni, és akkor létrejöhet a kérdésben a konszenzus. Elmondta: a Medgyessy-kormány minden, a határon túli magyarokat érintő kérdésben figyelembe fogja venni a határon túli magyar szervezetek véleményét. Kitért arra, hogy az európai uniós csatlakozás után is biztosítani kell az anyaország szerepvállalását a határon túli magyar közösségek támogatásában. Hozzátette: a gazdasági támogatást vállalkozások fejlesztésével, befektetésekkel, a magyar vállalkozóknak adható adókedvezményekkel kell erősíteni, mindezek hozzájárulhatnak a határon túli magyarok szülőföldön maradásához, az elvándorlás csökkenéséhez. Az RMDSZ részéről Nagy Zsolt, a területi szervezetekért felelős főosztály vezetője jelezte: az RMDSZ nem tarja szükségesnek a kedvezménytörvény módosítását, de a kedvezmények bővítését igen. Tabajdi Csaba (MSZP) hozzászólásában a határon túli magyarok szülőföldön maradásának fontosságáról beszélt. Ezzel kapcsolatosan fontosnak nevezte a gazdasági támogatások és kedvezmények bővítését, a magyar bankok megjelenését Erdélyben, Szlovákia magyarlakta területein és Kárpátalján. /Gazdasági támogatást ígér az új magyar kormány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./ A Határon Túli Magyarok Hivatalának jövőbeni működéséről és a tevékenységi körére vonatkozó kormányzati elképzelésekről tájékoztatta a magyar Országgyűlés külügyi bizottságát Szabó Vilmos. A hivatal új elnökének, Bálint-Pataki Józsefnek a meghallgatására egy későbbi időpontban, hivatalos kinevezését követően kerül sor. Az RMDSZ-t Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, a Vajdasági Magyar Szövetséget Kasza József elnök, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját Bárdos Gyula frakcióvezető, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget pedig Brenzovics László alelnök képviselte. Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke jelezte, hogy az elkövetkező időszakban a bizottság félévenként fog olyan gyűlést tartani, ahol a határon túli magyarok képviselői is részt vehetnek. Szabó Vilmos a magyarságpolitika legfontosabb alaptörekvésként jelölte meg a lehető legszélesebb nemzeti konszenzusra törekvést. Kijelentette, hogy mindent megtesz a HTMH tekintélyének és súlyának növekedése érdekében. Megjegyezte, hogy az eddigi gyakorlathoz képest a magyarságpolitikában lesznek markáns különbségek is. Itt utalt a jelenlegi magyar kormány külpolitikájának Kovács László külügyminiszter által is hangoztatott három fő célkitűzésre, melyeket — az euroatlanti integrációt, a szomszédokkal való kapcsolatok erősítését, bővítését és a határon túli magyarság támogatását, azaz az Európa- politikát, a Kárpát-medencében folytatott politikát és a nemzetpolitikát — egymással szoros összefüggésben kívánnak érvényesíteni. Ennek érdekében fontosnak tartják, hogy a határon túli magyarság sajátos összekötő kapocsként működjön Magyarország és a szomszédos országok között. Kifejtette, hogy a határon túli magyarság helyzete tartósan és megnyugtató módon csak hosszú távon, az európai integráció keretei között nyerhet méltó megoldást, bár tisztában vannak azzal, hogy Magyarország számára a nemzet problémáit nem fogja automatikusan megoldani az EU-hoz való csatlakozás. A kisebbségi kérdés megoldásának garanciáit a kulturális, gazdasági és egyházi önszerveződésben, közösségépítésben, autonómiaformákban látják. Foglalkozni kívánnak a kisebbségekben élő magyarság pártjainak kormányzati szerepvállalásával is. Szabó Vilmos alapvető tényezőként jelölte meg, hogy a határon túli magyar kisebbségeket érintő minden egyes kérdésről csak szervezeteik és választott képviselőik véleményének meghallgatásával és figyelembe vételével döntsön a magyar állam. A támogatásokat meg kívánják őrizni a jelenlegi szinten, és növelni minden olyan területen, ahol erre lehetőséget látnak. Fontos a határon túl élő magyarság gazdálkodói és vállalkozói tevékenységének támogatása. Megemlítette, hogy ennek érdekében például adókedvezményekkel vagy más formában is ösztönözni kívánják a magyar befektetőket közös vállalkozások működtetésére. Szólt továbbá a vállalkozásfejlesztési irodák körének bővítéséről és a magyarországi vállalkozói ismeretek, információk, valamint a kapcsolati tőke átadásáról. Jelezte, hogy a HTMH-t beillesztik a közigazgatási államtitkári értekezletek rendjébe. Bejelentette, hogy az előző kormánynak azon határozatát, amely a különböző tárcák közötti koordinációs bizottság létrehozását irányozta elő, de amely nem került végrehajtásra, felvállalják, és igyekeznek minél hamarabb megvalósítani. Jobban oda kívánnak figyelni a HTMH funkcionális főosztályainak tevékenységére, és szó van ezek számának bővítéséről, például nyelv- és oktatáspolitikai vagy kulturális-egyházi főosztály létrehozásáról. Külső szakértői kutatói stábot kívánnak működtetni a HTMH elnökének közvetlen felügyelete mellett. Nem kívánnak legitim vezetéssel szembenálló csoportokat vagy személyeket sem támogatni. /(Guther M. Ilona): A HTMH elnökét később hallgatják meg. A Hivatal jövőjéről vitáztak a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 14./ A bizottság tagjai közül többen is rákérdeztek arra, milyen vonzatai lesznek a HTMH új strukturális besorolásának, áthelyezésének a Külügyminisztériumtól a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Többek között Gyürk Tamás képviselő (Fidesz) felvetette, hogy a hatalomkoncentráció miatt nem válik-e "mostohagyerekké" a MeH-ben a határon túli magyarok ügye? Megjegyezve, hogy a polgári kormány a minisztériumok számára kötelezővé tette a határon túli magyarok támogatását, feltette a kérdést: egyetért-e azzal az államtitkár, hogy ennek ott a helye minden minisztériumban? Surján László (Fidesz) arra várt választ, hogy az elkövetkezőkben a MÁÉRT kihez fog tartozni, illetve kihez lehet interpellálni olyan ügyekben, amelyek a határon túli magyarokra vonatkoznak? Szabó Vilmos kijelentette, hogy a Miniszterelnöki Hivatal keretében nem fog kisebb figyelmet és jelentőséget kapni a határon túli magyarok ügye azért, mert ott több politikai államtitkár van, és véleménye szerint e struktúrában eredményesebben lehet megoldani a különböző tárcák ilyen irányú munkájának összehangolását. Döntően a Miniszterelnöki Hivatalt felügyelő Kiss Elemér minisztert kell interpellálni határon túli magyarság ügyében, és ő majd el fogja dönteni, adott esetben ki illetékes a válaszadásban. Megjegyezte, hogy a hatáskörök pontos behatárolása még hátravan. A felvetések zöme a kedvezménytörvénnyel, illetve a támogatásokkal kapcsolatban hangzott el. Többek között Potápi Árpád képviselő (Fidesz) firtatta, hogy a módosított költségvetésben biztosítják-e a kedvezménytörvény végrehajtásával járó irodák működtetéséhez, továbbá a magyar igazolványhoz, illetve a szülőföldön nyújtandó támogatásokhoz szükséges anyagi fedezet, valamint fenntartják-e az erdélyi egyetem működtetéséhez szükséges támogatásokat abban a formában, ahogy azt az előző kormányzati ciklusban elfogadták. Szabó Vilmos válasza: a módosító költségvetésben megjelennek azok az összegek, melyek biztosítják a kedvezménytörvény végrehajtásához szükséges anyagi hátteret, és továbbra is támogatni fogják az erdélyi egyetemet. Nagy Gábor Tamás képviselő (Fidesz) felvetette a csángókérdést, megjegyezve, hogy az előző kormány kiemelt támogatást biztosított számukra a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának keretén belül. Az államtitkár válasza: a csángók esetében sem kívánják csökkenteni a támogatásokat. Fazekas Szabolcs képviselő (MSZP) a határon túli magyarokkal való gazdasági kapcsolatok erősítésére, Kozma József képviselő (MSZP) pedig az eurorégiós együttműködésekre vonatkozó konkrét elképzelésekre kérdezett rá. Az államtitkár elmondta, hogy a gazdasági kapcsolatok erősítése tekintetében eltökélt a magyar kormány, és nagyon fontosnak tartják az eurorégiós együttműködések fejlesztését is, viszont az eszközök tekintetében csak a későbbiekben tud konkrétumokat mondani. Az iránt is érdeklődött Nagy Gábor Tamás (Fidesz), hogy a kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatos, megnövekedett feladatok ellátására kiépült struktúrát érintetlenül hagyják-e, illetve terveznek-e leépítéseket a HTMH-ban? Szabó Vilmos kifejtette, nem tisztogatási szándékkal érkezett a hivatalhoz, de a struktúrát illetően el tud képzelni változásokat, így amit racionálisan jobbnak gondolnak, azt ki fogják próbálni. A HTMH az engedélyezett létszám keretein belül van, és nem lát okot ennek csökkentésére, viszont ez nem jelenti azt, hogy mindenki a helyén marad. Több fideszes képviselő is rákérdezett arra, mit gondol az új kormány a kedvezménytörvény módosításának kérdéséről. Szabó Vilmos ezzel kapcsolatban — előrebocsátva, hogy a kedvezménytörvényt az MSZP megszavazta, és fenn kívánja tartani — megismételte korábban is hangoztatott álláspontjukat, kiemelten a Kovács László külügyminiszter által megfogalmazott hármas követelményt. Hangsúlyozta továbbá a konzultációk és egyeztetések fontosságát minden érintett féllel, hozzátéve, hogy ezek folyamatban vannak. Németh Zsolt képviselő (Fidesz), a Külügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy a kedvezménytörvény említett módosítási tervezete, melyet az Orbán-kormány előkészített, csupán technikai elemeket tartalmaz. A javasolt technikai módosítások két részkérdésre vonatkoznak, melyek a végrehajtási rendeletek és a törvény között feszülő ellentétek feloldására irányulnak. Kérdésekre válaszolva Szabó Vilmos megerősítette: valóban úgy látja, az előző kormányzati ciklusban megbomlott az összhang a szomszédos országok irányába kifejtett magyar politika és a magyarságpolitika között. Megjegyezte, hogy szerinte a túlzott szeretet időnként ártalmas, és negatív hatást válthat ki. Az egyensúly megbomlásával kapcsolatban rámutatott, ezt a kedvezménytörvény tekintetben is szeretnék visszaállítani. A klientúrával és a támogatások átláthatóságának kérdésével kapcsolatban elmondta, hogy még szükség van némi időre, amíg pontosan tájékozódni tudnak, mert ellenzékként nem tekinthettek be azokra a támogatási formákra, melyek ezen a területen működnek, de az bizonyos, hogy ez eddigi gyakorlathoz képest nagyobb átláthatóságra van szükség mind a parlament, mind a nyilvánosság, mind az érintett határon túli magyarok számára. /(Guther M. Ilona): A HTMH jövőjéről vitáztak. A túlzott szeretet időnként ártalmas lehet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 15./ / Tabajdi Csaba /MSZP/ képviselő kifejtette: az 1989-ben megkezdődött kisebbségpolitikai rendszerváltás alapvető dilemmája ma is aktuális probléma, a határon túli magyar közösségek megtartó képességének a biztosítása és szavatolása. Nagyon fontos elemként jelölte meg azon kis modernizációs szigeteknek nevezhető autonómiatörekvések kiteljesítését, melyek - elsősorban egyházi személyiségek és tanárok kezdeményezésére - nagyrészt Erdélyben, de részben Felvidéken is elindultak, és van rá példa Kárpátalján is. Fontos elem a nemzeti egyetértés kérdése, de nincsenek illúziói, nem nagyon lát erre esélyt, hisz a magyar-román és magyar-szlovák alapszerződések megkötése óta kisebbségpolitikában és nemzetpolitikában nincs egyetértés Magyarországon. "Meg kellene kötni egy nemzeti egyezséget három területen: az integrációban, a határon túli ügyben és a roma politikában" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba. - "Nyilvánvaló, hogy Budapest nélkül, az anyaország szerepvállalása nélkül, erkölcsi, politikai, anyagi, kulturális támogatása nélkül nem szavatolható, nem garantálható a határon túli magyarság jövője, de szomszédok nélkül sem megy - tette hozzá. Jelezve, hogy júniustól az Európa Tanács magyar küldöttségének a vezetője lesz, e minőségében is felajánlotta a határon túli magyar vezetőknek az együttműködést és a segítséget. Tabajdi szerint a kedvezménytörvényt két fázisban kell módosítani. Mielőbb meg kell tenni az első módosítást a Velencei Bizottság ajánlásai alapján. Tulajdonképpen az, amit az Orbán-kormány előkészített, azzal én személy szerint alapvetően majdnem mindenben egyetértek." A nemzetközi nyomás miatt véleménye szerint nem elegendő egy Magyar Állandó Értekezlet őszi összehívása, hanem azonnali egyeztetésre és közös cselekvésre van szükség. Hasznosnak tartaná magyar bankok vagy legalább valamiféle hitelintézet létesítését a szomszédos országokban, elsősorban Erdélyben és Felvidéken, de Vajdaságban is. Kelemen András képviselő a Magyar Demokrata Fórum nevében kifejtette, hogy ők is túl akarnak lépni a kampányon. Fenntartásaikról szólva - az új kormány programjával kapcsolatban - megemlítette azt az ellentmondást, ami a határon túli magyarok véleményének figyelembe vételének a hangoztatása és az Orbán-Nastase paktum újratárgyalásának a szándéka között van. Szorgalmazta a konkrétumokat a HTMH új struktúrájának, működésének és a legitimitás kérdésének tekintetében, továbbá a támogatások átláthatósága esetében. Javasolta a magyar kormánynak egy olyan lehetőség megteremtését a határon túli magyarok számára, amely révén Brüsszelben és Strasbourgban meg tudnak jelenni saját érdekeik érvényesítése céljából. Németh Zsolt képviselő a Fidesz nevében kifejtette, hogy amennyiben az új kormány folytatja a nemzeti integráció politikáját, akkor a parlamentben számíthat a polgári erők támogatására. Megítélése szerint van esély arra, hogy a határon túli magyarok ügyében helyreállítható a konszenzus. Fontosnak tartják, hogy a Magyar Állandó Értekezlet megőrizze működőképességét. Az egyetértés feltételeként jelölte meg a kedvezménytörvény megőrzését és gyarapítását, illetve azt, hogy csak a határon túli magyarság egyetértésével legyen módosítható. /Guther M. Ilona: A HTMH jövőjéről vitáztak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./
2002. június 17
Jún. 16-án szülőfalujában, Pusztakamaráson köszöntötték a 75 éves Sütő András erdélyi magyar írófejedelmet az egybegyűltek. A református templomban a hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, valamint Csató Béla, marosvásárhelyi plébános. Amikor innen elmegyünk, kezdjünk életmentésbe, mondotta Csató Béla plébános, és először a lelki életet mentsük. Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke vette át a szót. Ahogy nő és gyarapszik az életmű, mintha úgy fogynának el azok, akik olvashatnák, hangzott a figyelmeztető megjegyzés Vetési Lászlótól. Az ünneplők gyülekezete Mezőségi Tanulmányi Alapot hoz létre, jelentette be Vetési László, amelynek segítségével támogatják a szórványvidéken élő tehetséges gyermekek és fiatalok anyanyelvi továbbtanulását. Az ünnepi köszöntők sorát Bálint-Pataki József nyitotta meg, aki Magyarország miniszterelnökének, Medgyessy Péternek az üzenetét tolmácsolta. Ezek után köszöntötte Sütő Andrást Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség részéről, Farkas Árpád, Márkus Béla, Sylvester Lajos, Bogdán László, Bertha Zoltán, Nagy Pál, Kötő József, a pusztakamarásiak részéről pedig Szász Gyula. Sütő András megköszönte a hozzá címzett szavakat, kegyelettel említette föl mindazokat "az emlékbe költözetteket", akik nélkül e maradék nép nem létezne. Az ünnepi gyülekezet a templomból a szülőházhoz vonult, ahol Vetési László felolvasta Fodor Sándor üzenetét, majd Pálfy G. István közíró, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke mondott köszöntőt. A köszöntők sorát Kányádi Sándor zárta, aki, mint mondotta, aszúsodó szeretettel üdvözli a születésnapját ünneplő Sütő Andrást. Az írót az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjjal tüntette ki. /Köllő Katalin: Ott álltunk, tehettünk-e másként? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17/
2002. június 22.
Jún. 21-én a Bihar megyei RMDSZ szervezésében Partiumi Kerekasztalra került sor Nagyváradon, amelyen Arad, Bihar, Máramaros, Hunyad, Szatmár és Szilágy megye küldöttei vettek részt. A rendezvényen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök, valamint Alföldi László, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja. A rendezvényen a Szövetségi Képviselők Tanácsa Partium frakciója tagjainak aláírásával nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatban üdvözölték a magyar kormánynak a határon túli magyarságra vonatkozó elképzeléseit, melyeknek megvalósítsa a térség stabilitását erősítheti, megteremtve a szomszédságpolitika, a határon túli magyarsággal való törődés és az integrációs törekvések összhangját. Egyetértenek a magyar kormány azon igényével, hogy a magyarságpolitikában a lehető legszélesebb nemzeti konszenzusra kell törekedni, együttműködve a magyarországi parlamenti pártokkal és határon túli magyarság legitim szervezeteivel. Azt kérik, hogy a határon túli magyarságot érintő határozatok meghozatala előtt széles körű konzultációt folytassanak a határon túli magyarság valamennyi legitim szervezetével. A sajtóértekezleten Markó Béla, Szabó Vilmos államtitkár, valamint Bálint-Pataki Béla, a HTMH elnöke tájékoztatták a helyi magyar és román sajtó képviselőit a kerekasztal-megbeszéléseken elhangzottakról. Markó Béla megerősítette, hogy az RMDSZ–nek érdeke a magyarországi politikai alakulatokkal és a mindenkori magyar kormánnyal jó kapcsolatokat fenntartani. Szabó Vilmos kifejtette, hogy a lezajlott kerekasztal fontos és folytatásra érdemes tanácskozás volt, amelyen ismertette a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásról kialakított álláspontját. Szabó kijelentette, hogy a meglévő támogatásokat bővítik és hatékonyabbá teszik, de leszögezte, hogy a magyar kormány nem kíván és nem is fog beavatkozni egyetlen határon túli magyar közösség legitim érdekvédelmi szervezetének belső életébe sem. /Partiumi Kerekasztal Nagyváradon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 22./ A találkozón több mint százan vettek részt meghívásos alapon. A kerekasztal-beszélgetés témájaként azt jelölték meg, hogyan alakulnak a romániai magyarság, illetve az RMDSZ kapcsolatai az új magyar kormánnyal, a magyarországi intézményekkel, és nem utolsó sorban, változik-e az anyaországi támogatási rendszer. A tanácskozás során a folyosón többször elhangzott: azok vesznek részt ezen találkozón, illetve azok kaptak meghívót, akik az RMDSZ vezetése, egység- és kisebbségpolitikája mellett teszik le voksukat. Bálint-Pataki József bejelentette, hogy a HTMH tizedik születésnapját ünneplik Nagyváradon. Az elnök, aki megalakulásától fogva dolgozik a hivatalban rámutatott, az intézmény ismertette azokat a feladatokat, melyek a HTMH-ra hárulnak a kapcsolattartásban, amely mind belföldre, mind a határon túlra irányul. Bálint-Pataki rámutatott, nem a magyar kormány hivatott eldönteni, kivel tárgyal, hanem a magyar közösségek, hiszen ők választják vezetőiket. /Simon Judit: Partiumi Kerekasztal. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./
2002. június 29.
Együtt Európában a gyermekbarát társadalomért! mottóval Sepsiszentgyörgyön rendezik meg az I. Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivált június 29. és július 7. között. A 12-16 év közötti osztrák, magyar és román gyermekek részvételével zajló egyhetes fesztiválon közös nyilatkozatot fogadnak el, amelyben a három állam kormányainak tesznek javaslatot arra: az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján mely területek szorulnak fejlesztésre az egyes országokban. Bálint-Pataki József, a rendezvényt támogató Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke hozzátette: előreláthatólag a nyilatkozatot Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára veszi át a gyermekektől és azt másnap át is adja Medgyessy Péternek és Adrian Nastasenak a két miniszterelnök kolozsvári találkozóján. A HTMH elnöke elmondta azt is: a fesztiválra 15 osztrák, 30 magyar és 20 román gyermeket várnak, de a rendezvénynek lesz egy szlovák résztvevője is. /I. Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 29./
2002. július 2.
"Az áprilisi kormányváltás után sokáig az volt a kérdés, hogy az MSZP vagy az SZDSZ veszi át a HTMH vezetését. Mindkét pártból több személy neve felmerült. Az elnöki kinevezés végül magának az elnöknek jelentette a legnagyobb meglepetést. A kolozsvári származású Bálint-Pataki József, az erdélyi referatúra főosztályvezetője hivatali eskütétele után néhány órával azt nyilatkozta a Szabadságnak: Jómagam is találgattam, ki lesz az elnök, de fel sem merült bennem, hogy én lehetek. Bálint-Pataki József kifejtette: Júniusban lett tízéves a hivatal, de ezt megelőzően két évig működött a miniszterelnökségen belül a Határon Túli Magyarok Titkársága. Ő ott kezdtem a munkát, kormányfőtanácsosként. Nem tagja egyetlen pártnak sem. Nem ismeretlen számára a többi terület sem. Szerinte a kisebbségpolitika töretlen, és konszenzuson alapszik. Szeretné, ha ez a folytonosság fenntartható lenne. Bálint-Pataki József szerint az egyenlő távolságtartás elve az utóbbi években némiképp sérült. Ugyanakkor a MÁÉRT mellett működő szakbizottságokba életet kell lehelni. A HTMH alaptevékenysége: kapcsolattartás a szomszédos államok magyarságának legitim politikai, szakmai, civil, egyházi stb. szervezeteivel. Ezenkívül, országos hatáskörű szerv lévén, részt vesz a döntés-előkészítési folyamatban, minden olyan kérdésben, amely a határon túli magyarságot érinti. A HTMH részt vesz a kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságainak munkájában. A HTMH elnöke általában a kormányközi vegyes bizottságnak is elnöke, sőt a titkárt is a HTMH adja. A hivatal jelen van a határon túli szervezetek, intézmények rendezvényein. Több mint 50 jogszabály, végrehajtási rendelkezés készült el kedvezménytörvény kapcsán. Ezt a hivatal végezte. A magyar közigazgatáson belül pedig a HTMH a végrehajtás felelőse. Az európai intézmények azt várják el a törvénytől, hogy ne okozzon feszültséget az egyes szomszédokkal. A HTMH érdekelt a támogatási rendszer átláthatóságának biztosításában. Van szórványstratégiája a HTMH-nak? - kérdezte Gál Mária. Az Illyés Alapítvány sokat tett a már létező szórványkollégiumok létrehozásáért. Nincs egy összehangolt, a sajátos szempontokra alapozó szórványprogram. Nincs szórványstratégia, sem a hozzá rendelt olyan méretű anyagi háttér, amely ezt a folyamatot fékezni tudná. /Gál Mária: A Határon Túli Magyarok Hivatalában sohasem okozott földrengést a kormányváltás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2."
2002. július 8.
"Júl. 7-én, vasárnap került sor a Kászonokban a sokadalmi ünnepségre, amely régi hagyományokat elevenített fel. A kirakóvásár, a népi mesterségek mellett Kászonjakabfalva iskolája névadó ünnepségét tartották meg: az iskolát a kászonjakabfalvi származású Pataki József történészről nevezték el, az óvoda Kovács Irén szerzetes nővér nevét vette fel, aki a falu szülöttjeként került később Amerikába. /Kászoni sokadalom. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./"
2002. július 12.
"Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke annak a meggyőződésének adott hangot a magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága ülésén, hogy a belpolitikai feszültségek ellenére a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzeti konszenzus töretlen. Emlékeztetett arra, hogy ezen a területen voltak az elmúlt 12 évben a legkevésbé érezhetőek a kormányváltások. A folyamatosság fontosságát kiemelve az általa vezetett hivatal legfőbb feladatai között említette a határon túli magyarokkal kapcsolatos kormányzati tevékenység koordinálását, a magyar-magyar kapcsolattartás elősegítését, a kétoldalú államközi kapcsolatokban a szomszédos országok illetékes kormányszerveivel való együttműködést és a határon túli magyarság problémáinak nemzetközi megjelenítését. Változtatási szándékait kifejtve tett említést arról, hogy a bel- és pártpolitikai szempontoktól mentesíteni kell a magyar-magyar kapcsolatokat, "egyenlő közelséget tartva" minden legitim szervezettel. Szólt arról is: fontos, hogy a határon túli magyar tömörüléseket ne magyarországi kormányzati szervek, hanem az adott országban meglévő súlyuk, támogatottságuk legitimálja. Lényeges feladatnak nevezte, hogy a mainál hatékonyabb, átláthatóbb támogatási, pályázati rendszer alakuljon ki. /A HTMH elnöke a nemzeti konszenzusról. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./"
2002. július 12.
"Bálint-Pataki József /sz. Bonchida, 1953. máj. 8./ édesapja református lelkész. 1976-ban végezte el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1976 és 1988 között történelemtanár volt Kolozs megyei általános és középiskolákban. 1988-ban - Magyarországra való áttelepülési szándéka miatt - a Ceausescu-rendszer gyakorlatának megfelelően állásától megfosztották, egy évig munkanélküli volt. Áttelepülését követően 1989 őszén a szegedi József Attila Tudományegyetem Központi Könyvtárának munkatársa lett. 1990-ben, az első szabadon választott kormány által a Miniszterelnöki Hivatal keretében létrehozott Határon Túli Magyarok Titkárságán kormányfőtanácsosként a romániai magyarsággal összefüggő kérdésekkel foglalkozott. A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) 1992-es megalakulása után ezt a tevékenységet folytatta főosztályvezetőként, az I. Területi Főosztály élén. 2002. június másodikán nevezték ki a HTMH elnökének. Bálint-Pataki József, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó szakmai publikációk mellett két történeti kiadvány közreadója (Kőváry László: Tájképek utazási rajzokban, Kriterion, Bukarest 1984; Kolozsvári emlékírók, Kriterion, Bukarest, 1990). Nős, felesége dr. Bálint-Pataki Klára a fővárosi Szent-István Kórház Központi Laboratóriumának főorvosa. Zsófia lánya egyetemi hallgató a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán, Máté gimnáziumi tanuló. Bálibt-Pataki József jól beszél románul, ért angolul. Szakvizsgázott köztisztviselő, eddigi munkáját a HTMH előző vezetése 1999. március 15-én a "Határon túli magyarság szolgálatában" oklevéllel ismerte el. Bálint-Pataki József a Szatmári Friss Újság munkatársának adott interjúban leszögezte: a magyar igazolvány átvételére azért kell olyan sokat várni Budapesten, mert az igénylőknek a fele a fővárosi átvételt jelölte meg kérelmében. A budapesti hivatal vezetősége az elmúlt héten változtatott eddigi munkarendjén, s most már reggel hét órától a hét minden napján az igénylők rendelkezésére állnak. Bálint-Pataki József kinevezése utáni első hivatalos útja Erdélybe, Pusztakamarásra vezetett, ahol a falu Sütő András születésnapját ünnepelte, és ő vihette Medgyessy miniszterelnök köszöntő levelét a Kossuth-díjas írónak. Még ebben a hónapban újra Erdélybe látogat, tervei szerint a bálványosi Nyári Egyetemen vesz részt, egy olyan kerekasztal-beszélgetésen, amelyre a HTMH valamennyi eddigi elnökét meghívták. A HTMH elnöke a folyamatosságot hangsúlyozza. A határ menti együttműködés és az otthonmaradást biztosító vállalkozások segítésében lát olyan lényeges elmozdulási lehetőséget, amelyet az előző 12 évben elődeinek nem sikerült megvalósítaniuk. Fontos továbbá, hogy ne Budapest mondja meg egy bizonyos határon túli szervezetről, legitim-e avagy sem, hanem az a közeg, amelyikben az illető szervezet tevékenykedik. - Bálint-Pataki József hiszi, hogy a jövőben sem fogja befolyásolni az aktuálpolitika a hivatal működését. Az RMDSZ belső vitáival kapcsolatban megjegyezte: Az RMDSZ legnagyobb értéke, hogy a különböző ideológiák egy ilyen ernyőszervezetben együtt tudtak maradni, és az erdélyi összmagyarság létfontosságú kérdéseiben - a nyilvánvaló véleménykülönbségek ellenére - a különböző szemléletű emberek együtt tudtak dolgozni. Szerinte az RMDSZ erejét ez a sokszínűség adja, és a belső viták sohasem jelentették az egység megkérdőjelezését, és a jövőben sem fogják jelenteni. Nem tartja szerencsésnek azokat a címkézéseket, melynek során egyesek a "radikálisok", mások pedig a "mérsékeltek" minősítést kapták. /Princz Csaba: Bálint-Pataki József, a magyarországi Határon Túli Magyarok Hivatalának frissen kinevezett elnöke: Az erdélyi magyarság marad a HTMH legfontosabb partnere. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 12./"
2002. július 13.
"Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Kőrösi Csoma Sándor emlékplakettet adományozott az erdélyi származású Erőss Zsoltnak, a Magyar Mount Everest 2002 Expedíció tagjának, aki első magyarként jutott fel a Mount Everestre. /A HTMH elnöke emlékplakettet adományozott a Mount Everestre feljutott Erőss Zsoltnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./"
2002. július 17.
"A Romániai Magyar Szó exkluzív interjút kért Bálint-Pataki Józseftől, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökétől a Magyar Állandó Értekezletről. Nem lesz előre lefektetett napirend, inkább ismerkedés a határon túli magyarság szervezeteinek vezetőségével, gondjaival, a budapesti kormánnyal szemben támasztott elvárásaival. Az új magyar kormányzat bemutatkozik a Máért ülésén. Van egy érvényes kormányrendelet is, amelyet a Medgyessy kabinet a hetekben fogadott el, s amely szerint minden tárcánál van egy illetékes, akinek a határon túli magyarsággal való törődés a feladata. - A HTMH részt vesz a Magyar Állandó Értekezlet tényleges szervezésében a Miniszterelnöki Hivatallal együtt, annak irányításával. A HTMH kötelessége lesz végrehajtani mindazokat a határozatokat, döntéseket, amelyek a Máért ülésén születnek. - Bálint-Pataki József leszögezte, a magyar törvényhozás csak ott kíván a kedvezménytörvényen módosítani, ahol az nincs összhangban az ajánlásokkal, de úgy, hogy az eredeti céljának továbbra is megfeleljen. A népszámlások mutatják, hogy mindenütt csökkent a magyarság száma. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy ezt a folyamatot leállítsák. Az anyaország elszívó hatása mindenképpen befolyásolta az erdélyi magyarság fogyását, szükséges a támogatási politika átgondolását, vetette közbe a lap főszerkesztő. Bálint-Pataki József szerint is szükséges a támogatási rendszer, stratégia átgondolása. /Gyarmath János: Ma ül össze a MÁÉRT ötödik értekezlete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./"
2002. július 21.
"Kászonjakabfalván júl. 7-i vasárnap az iskola Pataki József (1908-1993) történészprofesszor, akadémikus nevét vette fel, aki ebben a faluban született. A kászonjakabfalvi óvoda névadója teljesen ismeretlen. Kovács Irén (1919-1987) szintén e faluból indult el. A bécsi döntés után Budapestre ment, ahol szociális testvérként dolgozott. Később Amerikába ment. Sokáig Buffalóban tanult, majd szociológiából doktorátust szerezve különböző egyetemeken tanított. Kilenc nyelven beszélt. A későbbiekben az ENSZ, illetve az UNESCO keretén belül látott el felelősségteljes feladatokat rendje megbízásából. Élete utolsó éveiben Puerto Ricó-ban dolgozott. 1987 tavaszán hunyt el a szigeten, Ponce városában, sírja is ott van. A Puerto Rico-i Szent János Egyetem könyvtára az ő nevét viseli. Élete utolsó két évtizedében csak néhány alkalommal járt szülőföldjén, de mindig igyekezettel segítette az itthoni szegény családokat, gyermekeket, plébániákat. Az avatóünnepségen Kovács Irén életéről Balázs György újtusnádi esperes, a nővér jó ismerője beszélt. /Sztojka Tamás, Nagykászon: Névadó ünnepség a kászoni sokadalmi napokon. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"
2002. július 22.
"Nyárádszentmártonban, a MIÉRT nyári akadémián júl. 20-án Vasile Puscas EU-főtárgyaló elmondta: Románia 2000-ig csupán az EU-törvénykezés részleges átvételére volt hajlandó, ami megnehezítette a csatlakozási tárgyalások folyamatát. Kiss Károly, a magyar Külügyminisztérium főtanácsosa előadásában az integráció alappilléreiként a politikai és a gazdasági stabilitást, a tárgyalási fejezetek sikeres előmenetelét említette. Frunda György szenátor szóba hozta Románia alkotmányának kérdését is. Kijelentette: Romániában továbbra sem beszélhetünk "törvénykeretről, hanem csupán törvényködről". Szabó Vilmos politikai államtitkár örvendetesnek nevezte a kedvezménytörvény megszületését, valamint a jószomszédi viszonyokat. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kijelentette: nem tudják elfogadni azt az alkotmánymódosítást, amely nem gondolja újra a kisebbségek jogait szavatoló passzusokat. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke a kisebbségben élő magyar közösségek folyamatos támogatását hangsúlyozta. Kijelentette, a jelenlegi kormány elkötelezett a támogatások megtartásának gondolata mellett, csupán különböző megoldási lehetőségek feltérképezésére, valamint hangsúlyeltolódásokra számíthatunk. Az elnök úgy véli, helyesebb, ha az illető közösség dönti el, ki a közösség legitim képviselője. Az elnök a HTMH fontos feladatának tekinti a szórványmagyarságnak nyújtott támogatási koncepció kialakítását. Vasile Dincu tájékoztatási miniszter és Verestóy Attila szenátor kijelentette: kisebbségben is rosszul érezte magát az előző években megszervezett tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. Verestóy Attila elmondta, változtatni kell azon, hogy a többség mondja meg a kisebbségnek, mit mikor és hogyan cselekedjen. A MIÉRT által szervezett első nyári akadémia júl. 21-én ért véget. /Borbély Tamás: Véget ért a MIÉRT nyári akadémia. Az Európai Unió - kihívás a fiatalok számára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./ A rendezvényen Vasile Dancu tájékoztatási miniszter elmondta: a nemzeti kisebbségek követelései "spirálisan gyarapodók": minél többet teljesítenek a követelésekből, a kisebbségek annál többet akarnak. Frunda szerint Romániát idén ősszel felkérik a NATO-csatlakozásra, míg becslése szerint az ország 2008-ban lehet az Európai Unió tagja. Szabó Vilmos államtitkára kijelentette: "Végre megérthetjük, hogy a kisebbség iskolái, kultúrája, intézményrendszere semmilyen veszélyt nem jelent a többség számára. Az új magyar kormány felelősséget érez a határon túli magyarok sorsa iránt, és azt minden lehető eszközzel segíteni, támogatni szeretné". Az államtitkár a tisztázandó kérdések közé sorolta, hogy a román kormány bejelentette: meglátása szerint a magyar fél tévesen alkalmazza az egyetértési nyilatkozat egyes előírásait. Markó Béla szövetségi elnök közölte: az RMDSZ nem fogadja el az alkotmánymódosítást, ha abban nem szerepel majd kitétel az anyanyelvnek az igazságszolgáltatásban való használatára vonatkozóan. Az RMDSZ elnöke szerint az alkotmány módosításának utalnia kellene az anyanyelvnek az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban való használatára, illetve a közigazgatás decentralizálására. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról számolt be a Nyári Akadémián, hogy a kormányok változásától függetlenül a HTMH-ban folyamatos volt a munka. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben a pártpolitika ne érvényesüljön a hivatal munkájában, valamint hogy az ifjúság fontosabb szerephez jusson tevékenységünkben" - összegzett az elnök. Újhelyi István magyarországi országgyűlési képviselő, a Fiatal Baloldal Ifjúsági Szövetség elnöke előadásában elmondta, a magyarországi fiatal baloldalnak esélye van arra, hogy a következő négy évben ne csak a tanulási folyamatban vehessen részt, hanem a közéletben is megmutassa arcát. Kovács Péter, a Miért elnöke sikeresnek nevezte a találkozót. Kovács közölte, két okból nem vesz részt a ma kezdődő Bálványosi Szabadegyetemen: a Miért-elnöksége ebben az időszakban magyarországi úton vesz részt, másrészt a szervezet ideológiailag egyoldalúnak tartja a Tusványosnak nevezett rendezvényt. Kovács elmondta, Nyárádszentmártonban felkérték Ocsovay Tamást, a magyar Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárát, közvetítsen a Miért és a Magyar Ifjúsági Tanács közötti konfliktus feloldása érdekében. /Bakó Zoltán: A kisebbségi létről ifjúsági szemmel. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./"
2002. július 25.
"Bizonytalan, hogy részt vesz-e a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hátralévő programján Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Az eddigi vitákban a Szociáldemokrata Párt egyetlen meghívott politikusa sem vett részt. Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki a program szerint két vita szereplője is lett volna, nem lesz jelen Tusnádfürdőn, mivel álltása szerint a szervezők előzetesen nem egyeztettek vele részvételéről. Az eltérő nézetet valló politikusok, közéleti személyiségek, újságírók párbeszéde eddig elmaradt. A szabad és felelős sajtó kérdésében rendezett vitában a magyarországi sajtóhelyzetről a Fidesz, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet képviselője beszélt. Elmaradt Stumpf István és Kéri László politológusok tervezett vitája, és nem került sor a helyzet tisztázására alkalmas párbeszédre a megosztott romániai magyar ifjúsági szervezetek között sem. Partner nélkül maradt Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke, volt ifjúsági és sportminiszter is, mivel nem jött el a szabadegyetemre Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt vezető ifjú politikusa, aki a korábbi román kormányban vezette az ifjúsági és sportminisztériumot. /Akik nem lesznek jelen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./ "
2002. július 26.
"A magyar állami költségvetésből a következő évben is az eddigi 2 milliárd forinttal tudják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) működését - közölte júl. 24-én az MTI-vel Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. A HTMH elnöke azt követően adott telefonon tájékoztatást, hogy Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Tonk Sándor, az EMTE rektora megerősítette: a HTMH levélben tájékoztatta az egyetem vezetését, hogy a magyar állam nem tudja támogatni a Sapientia idén ősztől tervezett új szakok indítását. A magyar állam 1999 óta évi 2 milliárd forintot biztosít a költségvetésben az erdélyi magyar magánegyetem számára. Ezt az összeget hamarosan jelentősen növelni kell, mivel mindenki pontosan tudja, hogy az évi 2 milliárd forint - a jelenlegi szakok számának bővítése nélkül, évfolyamonként változatlan hallgatói létszámmal - csak az új egyetem harmadik évfolyamának beindításáig elegendő. Az erdélyi magyar magánegyetem eddig a magyar költségvetési támogatáson kívül nem tudott egyéb jelentős finanszírozási forrást találni. Bálint-Pataki József elmondta: júl. 2-án a Sapientia alapítvány ülésén a HTMH képviselője már figyelmeztetett arra, hogy a magyar költségvetési támogatás nagyságrendekkel történő növelésére 2003-ban nincs mód, a költségvetési támogatást kezelő HTMH új szakok indítására a megfelelő jogi és pénzügyi feltételek tisztázásáig nem tud forrást biztosítani. Bálint-Pataki József hangsúlyozta: a korlátozott anyagi lehetőségek miatt csak olyan szakok indításához tud a HTMH anyagi hátteret biztosítani, amelyek a román kormány részéről megkapták a szükséges akkreditálást, illetve amelyek működtetéséhez pontos költségvetési terv készült. /Kétmilliárd forint magyar költségvetési támogatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./ "
2002. július 27.
"A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, júl. 26-án, a kisebbségpolitikai vitadélelőttön Németh Zsolt , az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kijelentette, Magyarország nem akarja nemzetköziesíteni az erdélyi magyar kisebbség ügyét, és ezt elvárja a román féltől is. A szakadó eső ellenére sem apadt az érdeklődés. Kétezer kitűzőt nyomtattak ki, de később már kitűző nélkül engedték be az újabb és újabb érkezőket. Magyarország nem köti össze Románia NATO-csatlakozásának kérdését az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetének javításával. Erről Gabriel Andreescu román politikai elemző felvetése nyomán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszélt. Egyesek még azt is elvárják, hogy tagjai szeressék az országot, mely "kenyeret ad nekik". Németh Zsolt a kádári Magyarország és Ceausescu Romániája kisebbségi szemléletét hozta fel példának, de elmondta, ez a fajta megközelítés ma is a baloldali politikát jellemzi. A polgári pártokra jellemző szemlélet viszont a kisebbségek elvárásai felől közelít a stabilitáshoz. A központi kérdés a diszkrimináció megszüntetése, annak az elérése, hogy a kisebbségiek ne legyenek másodrendű állampolgárok. Németh Zsolt emlékeztetett, a polgári kormányzás kezdetekor Magyarország évi egymilliárd forinttal támogatta a határon túli magyarságot. Ez az összeg az idénre megtízszereződött. Fontosnak tartotta, hogy az elmúlt négy év alatt létrehozott intézmények - a Máért és a kedvezménytörvény - tovább működjenek. Lőrincz Csaba volt helyettes külügyi államtitkár szerint az már önmagában is instabilitást okoz, ha a kisebbségi kérdést egy ország biztonságpolitikai kérdésnek tekinti. Lőrincz példaként a szabadegyetem tábora fölött időről-időre átrepülő katonai helikoptereket említette. Dan Pavel politológus szerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása ellenére is Romániában a nemzetállami logika érvényesül, melynek értelmében a kisebbségek veszélyforrást jelentenek. Gabriel Andreescu azt hangsúlyozta, hogy a 90-es évek elején minden előfeltétele megvolt annak, hogy Románia is jugoszlavizálódjék. Hogy nem ez történt, az Andreescu szerint a román és a magyar értelmiség, részben pedig a bálványosi folyamat érdeme. A Határon Túli Magyarok Hivatalának évtizedéről tervezett délutáni vitára a meghívott előadók közül csupán Szabó Tibor, a hivatal nem rég leköszönt elnöke jött el, s mint elmondta, arról még ő maga sem tud nyilatkozni, hogy továbbra is a hivatal munkatársa-e vagy sem. A szervezőknek is meglepetést okozott, hogy Bálint-Pataki József távol maradt. Bárdi Nándor történész elmondta, a HTMH egykori életre hívását már csak az a tény is megnehezítette, hogy a hivatal munkájának a célcsoportjai Magyarország határain kívül találhatók, így különböző jogszabályok alkotásával ehhez a közösséghez nem lehetett eljutni. Szabó Tibor és Németh Zsolt a kormányzási ciklusok szerint taglalta a hivatal munkáját. Németh elmondta, meglátása szerint a baloldali kormányzás idején a hivatal afféle panaszfal szerepét töltötte be, ahol a határon túli magyar vezetők elsírhatták fájdalmaikat. A politikus szerint a baloldali és polgári kormányzások közötti különbséget a tízmilliós és tizenötmilliós kinyilatkoztatások közti különbség jelzi hitelesen. /Gazda Árpád: Sárban tocsogva várják Orbán Viktort. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./ Magyarországnak 2006-ra évi százmilliárd forint támogatást kell nyújtania a határon túli magyarságnak ahhoz, hogy ne beszélhessünk politikai megtorpanásról - jelentette ki Németh Zsolt. Németh Zsolt részletesen kifejtette, hogy véleménye szerint milyen elvárásokat fogalmaz meg az erdélyi magyarság az anyaországgal szemben. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy: Magyarország egyértelműen ismerje el a 15 milliós magyarsággal szembeni felelősségét és ezt helyezze politikájának középpontjába. A Fidesz alelnöke szerint ezt a felelősséget vállalta a polgári kormány a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés politikájának meghirdetésével. A kisebbségek könnyen radikalizálódhatnak, s a magyar nemzeti kisebbség, a többség és a magyarországi politikai elit bölcsességének volt eddig köszönhető az, hogy a magyar nemzeti kisebbségeket ez a radikalizálódás nem jellemezte - hangsúlyozta Lőrincz Csaba, a Külügyminisztérium volt helyettes államtitkára. Székely István elmondta, hogy Romániában június 21-ig 253 ezer igénylést továbbítottak a tájékoztatási irodák. Emellett 17 ezren diákigazolványt, 2700-an pedagógus igazolványt, mintegy 160-an pedig oktatói kártyát kértek. Az eddig beérkezett igénylések az erdélyi magyar nemzetiségű lakosság 17 százalékát jelentik. /XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. Magyarország 15 millió magyarért érezzen felelősséget. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ Katonai helikopter körözött a bálványosi tábor fölött. Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Tömörülés alelnök szerint furcsa, hogy 2002-ben a táborban nyílt vitákra, beszélgetésekre kerül sor, míg ezalatt egyesek helikoptereket küldenek a vidékre. Tudjuk, hogy a katonaságnak vannak helikopterei, hogy léteznek tervei a magyar kisebbség esetleges követelőző megmozdulásai esetén, nyilatkozta a képviselő. /Helikopter körözött a tábor felett. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "
2002. július 29.
"Július 27-28-án ízben megrendezték a Bonchidai Kastély Napokat. Itt műemlékvédő központ, illetve kulturális centrum jön létre, és a kastély megújult formájában látogatható lesz - nyilatkozta Bálint-Pataki József. A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a rendezvényen mint hajdani bonchidai lakos, és mint az ünnepség védnöke jelent meg. Kálmán László emlékkiállításának megnyitójával indult a nap. A könyvbemutatón Dávid Gyula, a Polis Kiadó /Kolozsvár/ vezetője Bánffy Miklós Trilógiájának legújabb kiadását, valamint az Emlékeimből. Huszonöt év című kötetet ismertette, illetve Gy. Dávid Gyulának a műemlékről írt, gazdagon illusztrált tanulmányát, A bonchidai Bánffy-kastély című alkotást méltatta. Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat főszerkesztője a Kriterion és a Pro-Print Kiadó könyvterméseiből válogatott. A délutáni koncertsorozatot az eredeti barokk hangszereken játszó Transilvania Barokk Együttes tagjai nyitották meg. Júl. 28-án Vincze László vásári bábjátékkal szórakoztatta apró közönségét, majd az Amaryllis együttes zenés-mesés előadása következett. /Rostás-Péter Emese: Véget értek a Bonchidai Kastély Napok. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./"
2002. július 30.
"A Nyárádszentmártonban tartott MIÉRT-táborban az RMDSZ elnöki hivatalából származó tájékoztatás szerint "az európai integráció és a kisebbségpolitika kérdéseiről tartottak vitafórumot vezető magyar és román politikusok". A híradások semmiféle vitáról nem szóltak, ugyanis a táborban teljes volt a baloldali összhang mind román-magyar, mind magyar-magyar, mind generációs viszonylatban, állapította meg az Erdélyi Napló. A felszólaló Markó Béla RMDSZ-elnök szerint egyes eszközök programadó jelentőségűekké válhatnak. Példaként említette, hogy a kormányon lévő SZDP és az RMDSZ parlamenti együttműködése modellként szolgálhat arra, miként lehet a többségi demokráciát "megállapodásos demokráciává" változtatni. Markó hangsúlyozta Nyárádszentmártonban, hogy a romániai magyarság olyan önálló közösséget kíván formálni magából, amely részese a román társadalomnak, ugyanakkor szervesen kapcsolódik a magyar nemzethez. Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke egyaránt arra helyezték a MIÉRT-táborban a hangsúlyt, hogy alapvetően a folyamatosság elve érvényesült az elmúlt 12 évben a határon túli magyarokkal kapcsolatos magyar politikában. Szabó az előző négy évhez képest elsősorban a szomszédságpolitikában tart szükségesnek változásokat. Itt kell helyreállítani a megbillent egyensúlyt. Ebből a körmönfont megfogalmazásból kihámozható, hogy az egyensúlyt a polgári kormány billentette fel - nyilván Magyarország kárára - a kedvezménytörvény megalkotásával, amely viszont a szocialista kormány szerint is fontos eredmény volt. Tehát az egyensúly helyrehozása az illető törvény visszavonásával lenne elérhető, akármennyire is fontos eredménynek mondják. Magyarország javát egy olyan egyensúly szolgálná a szomszédságpolitika terén - Szabó szavaiból következtetve -, amely nem adna okot a szomszédos államok berzenkedésére, ám mivel a szomszédok a területükön élő magyarok iránti budapesti érdeklődést és gondoskodást veszik leginkább rossznéven, ergo ezt kell visszafejleszteni, megszüntetni, csökkenteni. /D. L.: Egy- és kétértelműségek Nyárádszentmárton kapcsán. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 30./"
2002. július 30.
"Júl. 30-án ül össze Bukarestben a magyar-román kormányközi vegyes bizottság kisebbségi szakbizottsága. Az ülésen román részről Cristian Diaconescu külügyi államtitkár, magyar részről Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vesz részt. A tanácskozás fő témája a magyar kedvezménytörvény és a törvény végrehajtásával kapcsolatban tavaly decemberben kötött magyar-román egyetértési nyilatkozat lesz. /Ülésezik a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ "
2002. július 31.
"A román-magyar kisebbségi vegyes bizottság júl. 30-i bukaresti ülésén megegyezés született arról, hogy augusztus végén szakértői tanácskozás lesz, majd az ősz folyamán tartják meg a kisebbségi vegyes bizottság teljes ülését. Szabó Vilmos államtitkár megerősítette román kollégájának: a magyar félnek szándékában áll a törvény megváltoztatása. Ebben a magyar kormányt támogatja a Magyar Állandó Értekezlet, illetve a kérdésről konzultációkat folytat minden érintett ország kormányával. A találkozón részt vett Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Mind a két fél egyetértett abban, hogy amíg nem találják a közös megoldást, addig az egyetértési nyilatkozat érvényben van. Szabó Vilmos átadta Cristian Diaconescu külügyi államtitkárnak azt a levelet, amelyet Medgyessy Péter küldött Adrian Nastasénak. A magyar kormányfő ebben a levélben választ adott a kolozsvári találkozón felvetett román javaslatokra, és arról tájékoztatta a román miniszterelnököt, hogy készülnek a magyar javaslatok a román-magyar partneri együttműködés kialakításáról Kolozsváron átadott román emlékeztetőre. A magyar fél átadott az együttműködés egyéb kérdéseire vonatkozó válaszjegyzékeket is. Ezek egyebek között a Gozsdu-alapítvány kérdéséről, illetve a munkavállalással kapcsolatos dolgok kezeléséről szólnak. A román külügyminisztérium nyilatkozatot tett közzé arról, hogy a találkozón a román fél "a Velencei Bizottság és a Jürgens-jelentés értékelése alapján megfogalmazott európai normáknak megfelelően, a román-magyar kétoldalú párbeszéd keretébe ágyazottan" közelítette meg a kedvezménytörvény módosításának kérdéseit. /Magyarország módosítaná a státustörvényt. Érvényben van a Nastase-Orbán egyetértési nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./ Konkrét eredmények nélkül zárult a román-magyar vegyes bizottság kisebbségi szakbizottságának elnökei közötti találkozó. A román fél képviselője, Cristian Diaconescu külügyi államtitkár nem nyilatkozott a sajtónak. A találkozó után Szabó Vilmos magyar társelnök, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy a megbeszélés kötetlen napirenddel zajlott. "Egészen pontosan abban állapodtunk meg, hogy augusztus végén a kisebbségi vegyes bizottság ülését előkészítő szakértői találkozóra kerül sor" - fogalmazott az államtitkár. Szabó Vilmos nagyon jó hangulatú, őszinte és eredményes megbeszélésnek nevezte a találkozót. "Nem volt szándékunkban, hogy konkrét kérdésekben most dűlőre jussunk" - mondta Szabó Vilmos. /Szőcs Levente: Tartalmatlan román-magyar találkozó. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./"