Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pataki Ildikó
2 tétel
2012. január 31.
Zárszámadás az aradi máltásoknál
Válság-költségvetésre tervezve
Szombaton az RMDSZ Arad megyei székhelyének a tárgyalótermében tartotta zárszámadó közgyűlését a Máltai Segélyszolgálat Aradi Kirendeltsége.
Farkas Viktória kirendeltség-vezető üdvözölte a résztvevőket, kiemelve dr. Bárányi Ildikót, a Temesvári Egyházmegye elnökét, illetve dr. Bárányi Ferencet, a Romániai Máltai Segélyszolgálat alelnökét. A 11 pontból álló napirend ismertetése után felolvasta a 2011. évre szóló tevékenységi beszámolót, amelyiknek már az elején kiderült: a gazdasági világválság következtében, az elmúlt évben csupán 3 segélyszállítmányt kaptak a németországi partnerektől, 1-et a Schluchtern-i, 2 szállítmányt a Herzogerath Roumanian Hilfe szervezettől. A kapott segélyeket szétosztották a megyebeli rászoruló magánszemélyek, illetve intézmények között. 130, egyenként 6 kilós csomagot a simonyifalvi, illetve a munári iskolák rászoruló diákjainak adtak. A Billa nagyáruháztól kapott 30 segélycsomagot az arad-gáji rászorulóknak juttatták el. Az elmúlt évben magánszemélyeknek 16 825 kiló segélycsomagot kézbesítettek 34 993 lej értékben, jogi személyiségű intézményeknek 29 246 kilót, 138 405 lej értékben. A tevékenységhez szükséges pénzt falunapok alkalmával, a helyszínen sütött palacsintából, illetve a segélyből származó ruhaneműkből kiállított tombolák árusításával próbálják előteremteni. A felsorolásból nem maradhattak ki az olyan hagyományos Máltai programok, mint az évente, a csíksomlyói templombúcsúra, illetve október 8-án a máriaradnai kisbazilikához szervezett zarándoklatok, de lelki napot is szerveztek az arad-gáji székházban, a temesvári Bálint Klára nővér közreműködésével. Ugyanott, Florea Ilona szervezésében kézimunkázni is szoktak a Máltás asszonyok. Hozzáfogtak az aradi szervezet akkreditálási procedúrájához Boar Zeno közreműködésével, megalakulóban van az Elena Ghiba Birta Líceum 20 diákjára alapozó Máltás ifjúsági szervezet, Kiss Délia vezetésével. A Kirendeltség által működtetett fogorvosi rendelőben tavaly 159 személy fogait kezelték, jutányosan. A kisbuszukkal a szegedi klinikára 3 alkalommal vittek Máltás tagokat vizsgálatokra. Az elmúlt évben termelt 159 779,25 lej bevétellel szemben 187 224 lej kiadásuk keletkezett. A 2012-es pénzügyi tervezés is a gazdasági válság szellemében történt, ugyanis a 62 250 lej bevétellel szemben 66 150 lej kiadással számolnak. A borosjenői Pataki Ildikó, akinek könyvelőségi vállalkozása van azzal próbál segíteni az aradi Máltásokon, hogy számukra ingyen vállalta el a könyvelést.
Dr. Bárányi Ferenc országos alelnök az aradi és a kisiratosi Máltásokon számon kérte a 10 évvel ezelőtt történt szétválásuk hivatalos ügyintézésének a késlekedését. További hozzászólásában üdvözölte a tényt, amiért ilyen válságos időkben a segélyszervezetek még léteznek, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a veszteséges pénzügyi terv hallatán. A továbbiakban kitért az országos szervezet 17 kirendeltségén folyó munkának az értékelésére. Dr. Bárányi Ildikó a temesvári szervezetnek a helybeli önkormányzattal való együttműködése példájának a követésére ösztönözte az aradiakat is. Simon Mária a szegedi klinikán szerzett kedvezőtlen tapasztalataira keresett választ. A cenzorbizottsági jelentést Verba Éva főkönyvelő távollétében ugyancsak Farkas Viktória ismertette. Az alapszabályzat szerint az időszerű tisztújítást, a kvórum ellenőrzését követően ejtették meg. A kirendeltség-vezetői tisztségre dr. Pálfi Ágnes, Farkas Viktóriát jelölte, akit egyhangúan megszavaztak. A kirendeltség-vezető helyettesi tisztségben megerősítették dr. Pálfi Ágnest, vezetőségi tagoknak választották Kiss Déliát, Kiss Annát, Boar Zenot és Kőműves Máriát. A szervezet lelki vezetőjének továbbra is ft. Király Árpád, marosi főesperest, arad-ségai plébánost jelölték, míg az ifjúsági szervezet e tisztségre ft. Sándor Tivadar, arad-gáji plébánost jelölte. Jelöléseket tettek a cenzorbizottság, illetve az országos konferencián résztvevő küldöttekre is. A több mint háromórás zárszámadó közgyűlés szeretetvendégséggel zárult.
Szerk. megj: A sokéves gyakorlat alapján hozzászoktunk, hogy a Máltás közgyűléseken a közel 40 résztvevő között található 2-3 nem magyar miatt az állam nyelvén zajlik minden, az utánpótlás-nevelés legújabb terve azonban, miszerint a Ghiba Birta Líceumból, nem katolikus környezetből toboroznak a katolikus szervezetbe, számomra érthetetlen.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. október 6.
Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon
25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki.
Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.
A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át.
Emlékérmét kapott:
Markó Béla, volt RMDSZ-elnök
Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség
Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György
A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila
Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő.
nagyistvan.pecska.ro
Erdély.ma