Az űrlap alja
Új korok új problémákat hoznak
Filozófiai estnek adott otthont csütörtök este a nagyváradi Silent kávézó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Filozófia- és Kultúratudományi Tanszékének szervezésében. A meghívott előadó, PÁSZTOR RITA szociálpolitikus tartott értekezést a Szociális gondolkodás, gondoskodás – a segítés történeti aspektusai címmel, melyet kötetlen beszélgetés követett, és bár alig tucatnyian érkeztek az eseményre, mindenkinek volt egy-két megjegyzése, hozzászólása, kérdése az elhangzottakkal kapcsolatban.
Mivel az előadó kutatási területe a szegénység és munkanélküliség, előadásában elsősorban erre a témakörre fókuszált. Négy, a szegénységet és munkanélküliséget befolyásoló tényezőt – a gazdasági, társadalmi változásokat, a diszkrimináció kérdését, a társadalmi egyenlőtlenséget és a szolidaritást – határozott meg, és ezek köré építette gondolatmenetét. Mint hangsúlyozta, mindezek a kérdések más-más történelmi korszakban különbözőképpen jelennek meg, és az új korok új problémákat, de új megoldásokat is hoznak.
Kifejtette, hogy a köztudatban a szegénység kezelésének kérdése akkor merült fel, amikor a jelenség tömegessé vált, e helyzet kezelését pedig a hatalmon lévők szorgalmazták azért, hogy saját magukat és a tehetősek érdekeit védjék, mivel a tömeges társadalmi elégedetlenség az ő pozícióikat is veszélyeztette. Mint hozzáfűzte, a társadalmi egyenlőtlenségeket nem lehet eltüntetni, viszont lehet csökkenteni, méghozzá a lehetőségek és a feltételek összeegyeztetése révén. Arra is rámutatott, hogy az egyenlőtlenség egyfajta motivációs tényező is, mert a szegénységtől, a lecsúszástól való félelem, vagy a magasabb társadalmi pozícióra való törekvés arra ösztönzi az embereket, hogy aktív cselekvői legyenek a társadalomnak, hogy képezzék magukat, iskolázottak legyenek. Ezzel szemben egy eleve biztosított társadalmi státusz és anyagi biztonság állapotában az embert tulajdonképpen semmi nem ösztönzi arra, hogy saját és környezete helyzetének jobbítása érdekében tevékenykedjen.
Előadása záró részében Pásztor Rita a mai nyugati társadalom legsúlyosabb problémáiról, a munkanélküliségről és az elöregedő társadalomról beszélt. Mindemellett elkeserítőnek tartja például azt a tényt, hogy a Romániában bevezetett szigorú érettségi miatt 2012-ben és 2013-ban kialakult egy olyan „tömeg”, amely fiatal tagjainak nem sikerült leérettségizniük, ezért – bár lehet tehetségesek – nem tudták folytatni tanulmányaikat, de munkahelyet sem találtak. Az előadó statisztikai adatai szerint az országban e két év alatt 250 ezer fiatalból 50 ezer eltűnt az iskolai rendszerből, és legalább a felük nem képes befejezni a tanulmányait.
„Kihívása a mai rendszernek, hogy mit fognak kezdeni ezekkel a tanulmányaikat be nem fejezett, munkanélküli fiatalokkal. De az öregedő társadalom is sok problémát vet fel. Például azt, hogy hogyan fogunk róluk gondoskodni. Mert a jelenlegi nyugdíjrendszerrel képtelenség” – fogalmazott Pásztor Rita, hozzátéve, ha így haladunk, Romániában 20 év múlva a lakosságnak csak a 20 százaléka lesz foglalkoztatott.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad),

Ijesztő kilátások az érmelléki oktatásban
PÁSZTOR RITA, a Partiumi Keresztény Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének adjunktusa rendkívül érdekes témát választott még publikálás előtt álló doktori disszertációjához: kisebbségben és kettős kisebbségben élő magyar fiatalok pályaválasztása az Érmelléken. A „kisebbségben”-t elsőre is meg tudjuk fejteni, a „kettős kisebbségben-t” viszont talán már kevésbé: a magyar cigányokról van szó. Tasnádi-Sáhy Péter írása.
Magyar cigányság alatt, olyan – leginkább Székelyföldre, illetve Érmellékre jellemző – cigány közösségeket értünk, akiknek az anyanyelve magyar, nem beszélnek sem románul, és néhány kivételtől eltekintve, egyik cigány dialektusban sem, ezért, ahogy Pásztor Rita fogalmaz hosszú beszélgetésünk elején, mind a romániai magyar, mind a romániai cigány közösség kisebbségként tekint rájuk. Pongyola újságíróból szólva: magyarok közt cigányok, a cigányok közt magyarok, a többségi társadalom számára pedig jobbára nem is léteznek. Az Érmelléken viszont megkerülhetetlenül számolni kell velük.
Meghökkentő statisztikák
Ezt már akkor is beláthatjuk, ha csak a 2011-es, Pásztor Rita által rendszerezett, vonatkozó népszámlálási adatokra vetünk egy pillantást: cigánynak 9,86 százalék, romani anyanyelvűnek az érmellékiek 3,2 százalék vallotta magát, miközben a magyar anyanyelvűek 68,17 százalékos arányához képest a magyar nemzetiségűek aránya csak 61,95 százalék.
A különbségek alapján könnyen kimutatható, hogy az Érmellék településein legalább 6,22-6,66 százaléknyi magyar ajkú cigány lakosság él. Mármint az önbesoroláson alapuló statisztika szerint, az élet egészen mást mutat, elég csak az Erdélyi Riport által is többször felkeresett Érselindet említeni, ahol 1-4. osztályban a magyar tagozaton két tanuló kivételével minden gyerek a magyar cigány közösséghez tartozik, nagyobbik részük az Érselind 360. alatti egyetlen házszámra bejegyzett cigánysoron lakik. Ennél is komolyabb a helyzet, ha a származás mellett a gyermekek társadalmi helyzetét legjobban jellemző adatra, a szülők iskolázottságára vetünk egy pillantást, amely, Pásztor Rita 2011-es népszámlálási adatok között folytatott vizsgálódásai alapján jócskán az önmagában is kétségbeejtő romániai adatok alatt marad.
Míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya országosan 14,38 százalék, addig Érmelléken kevesebb, mint fele, 6,38 százalék, és hozzávetőleg ugyanekkora a lemaradás a posztliceális képzések terén is. És egy még durvább adat: 2011-ben, az Érmelléken a 10 év feletti összlakosság 61,92 százaléka befejezett iskolai végzettségként nyolc, vagy annál kevesebb osztállyal rendelkezett.
Gondolom, már ennyiből is sejtjük, Pásztor Rita kutatásának eredményei nem fognak mosolyt csalni az arcunkra.
Bajok rendszeren kívül és belül
Ezen a ponton át is adom neki a szót, hogy elmondja, pontosan mit és milyen módszerekkel kutatott: „A kutatás célja tágabban az volt, hogy átfogó képet kapjak az oktatás állapotáról, kilátásairól az Érmellék Bihar megyéhez tartozó településein. Konkrétan 19 települést jártam be Biharfélegyházától a megyehatárig, nem jutottam el Margittára, valamint Hegyközszentmiklósra, ennek ellenére azt mondhatom, szinte teljes körű volt a bejárás, mindenképpen reprezentatívnak tekinthető a minta. A kutatás részeként többek között az általános iskolában végzős diákok jövőképét igyekeztünk felmérni egy 64 kérdésből álló, feleletválasztós kérdőív segítségével. Ez az a korosztály, ahonnan már jól feltérképezhető az oktatási rendszerben bejárt, illetve onnan kivezető további út. A módszernek az az egyik komoly hibaforrása, hogy csak azokat a gyerekeket értük el, akik rendszeresen járnak iskolába, azokat nem, akik ekkorra már szép számmal kimaradtak. Tehát az eredményeink sugallta kép mindenképpen pozitívabb a realitásoknál, illetve emiatt az eredetileg választott témán változtatnom kellett, hiszen a kettős kisebbségre (azaz a magyar cigányokra – a szerk.) szerettem volna koncentrálni, de ehhez nem sikerült elég adatot gyűjteni, hiszen a lemorzsolódás kimutathatóan leginkább őket érinti.
A kérdéseink elsősorban arra vonatkoztak, hogy a diákok szeretnének-e, illetve hol szeretnének továbbtanulni. Emellett rákérdeztünk a családi háttérre, arra, hogy a diák milyen tanulónak tartja magát. A kutatás másik része arra irányult, hogy teljes osztálytörténetet vizsgáljunk, azaz végigkövessük az iskolacsoporton belül az osztályok történetét elsőtől nyolcadikig, megvizsgáljuk az elmaradók arányát, ki az, aki elkezdte az iskolát elsőben, és nyolcadikban is benne van a rendszerben.”
Az eredmények, mint azt már előrevetítettem, elszomorítóak. Hogy a legegyszerűbben értelmezhető adattal kezdjem, Pásztor Rita, az osztálytörténeteket vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy
az első osztályba beiratkozó érmelléki gyerekek hozzávetőleg 15 százaléka a nyolcadik osztályig kimarad az iskolából. A vizsgált osztályokban a kimaradók egytől-egyig a magyar cigány közösséghez tartoztak.
A sok kimaradó ellenére az osztályok létszáma nagyjából állandó. Az alacsony gyerekszám miatt a rendszer igyekszik mindenkit magában tartani, sorozatos bukások árán is. Ez aztán csak ideig-óráig működik, felső tagozatra többen csak-csak bejutnak, de az 5-6. osztály vízválasztónak számít, nagyon kevesen jutnak el az általános iskola végéig. Tehát sokan az 1-4. osztályban ugyan fizikailag jelen vannak, de a szükséges tudást nem sajátítják el, a felgyűlt lemaradás, felső tagozatban már behozhatatlan. A térség demográfiai összetételét nézve a lemorzsolódás már csak azért is kihívást jelent, mert a roma népesség az, amelyik növekszik, míg a magyar nem. Tehát a magyar oktatás a térségben akkor tud megmaradni, ha a magyar anyanyelvű cigánygyerekeket benn tudja tartani a rendszerben.
Ez önmagában is komoly probléma, de a 465 diák által megválaszolt kérdőívek a rendszerben bent maradottakról (tehát javarészt érmelléki magyar gyerekekről) sem festenek bíztató képet, a kutatók már az adatfelvételnél komoly szövegértési nehézségeket tapasztaltak. Mint Pásztor Rita elmondja: „A tapasztalatok tükrében nem tűnik irreálisnak a funkcionális analfabetizmus OECD felmérés által 37% százalékosra becsült romániai aránya a 15 évesek körében.”
A kérdőívek elemzése után elmondható, a nyolcadik osztály végéig eljutott érmelléki diákok 8,5 százaléka biztosan iskolaelhagyó lesz, tehát nem tervez továbbtanulni, számos lány készül hamarosan férjhez menni, 42,3 százalék pedig tervez még tanulni, de nincs konkrét jövőképe.
A diákoknak csak 22,4 százaléka szándékozik a felsőoktatás előszobájának tekinthető gimnáziumba, líceumba menni, de a társadalmi mobilitás hiányában (a gyerekek jellemzően megöröklik a szülő társadalmi státuszát), sokak álma nem fog előreláthatóan teljesülni. Pásztor Ritát idézve úgy is fogalmazhatok, hogy nyílik az olló: a saját alacsony társadalmi-gazdasági státuszú közegében a diák még jól teljesít, de abból kikerülve szembesül a hiányaival, kudarcélmények érik, és fokozatosan eláll a terveitől.
Nem a pedagógus hibája
A kutatás eredményeit megismerve megkérdezem, hogy az adjunktus asszony szerint mennyire ismertek, felismertek az általa tudományosan is alátámasztott problémák akár a helyi közösségekben, akár a döntéshozók szintjén:
„Nincs olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozó ember, akiben a jövő nem vet fel komoly kérdéseket, azt viszont nem tudom, hogy mennyien néznek az önmagukban is súlyos képet festő, de a valóságnál még mindig kedvezőbb statisztikák mögé. Emberi tulajdonság, hogy nem szeretünk felvetni csak úgy kérdéseket, konkrét megoldások nélkül. Az én kutatásom annyira elég lesz, hogy 2015-re vetítve elég jól meghatározható, adatokkal alátámasztott, ennek a térségnek az oktatási perspektívája.”
Bár a kutatás helyzetfelmérésre vonatkozik, és nem tartalmaz megoldási javaslatokat, de a szakember szerint átfogó intézkedésekre van szükség, mert főleg a 21. század tudásalapú társadalom-ideáljához mérve súlyos a helyzet.
Pásztor Rita azt is fontosnak tartja megjegyezni, hogy a tanítókat, tanárokat nem lehet felelőssé tenni a kialakult helyzetért, a vizsgált településeken szakképesített, képzett pedagógusok vannak. A probléma sokkal inkább ott kezdődik, hogy az általuk elérhetővé tett tudás befogadására a közösség nem alkalmas, hiszen már az oktatási rendszerbe olyan hátránnyal érkezik a gyerekek egy része, amit az iskola nem hogy csökkenteni nem tud, hanem felnagyítja. „Én voltam elsős osztály tanító nénije pályám elején, és találkoztam olyan gyerekkel, aki nem ismerte a színeket hétévesen. Nem arról van szó, hogy nem ismerte fel őket, hanem a vonatkozó szavakat sem tudta, mert olyan ingerszegény környezetből jött” – hozakodik elő egy személyes élménnyel a kutató, majd hozzáteszi,
a jelenlegi pedagógusképzés a különleges helyzetek kezelésére nem készít fel, kizárólag az átlagos, általános képességekkel rendelkező gyerekek oktatásához ad muníciót, nem számol sem a leszakadó, sem a tehetséges gyerekkel.
Ez az általános helyzet Romániában: nem a rendszeren, hanem kizárólag a tanár tenniakarásán múlik, hogy felismeri-e bármelyik végletet, és fektet-e bele külön energiát.
Pásztor Rita beszélgetésünk végén így összegez: „Az ilyen, társadalmilag-gazdaságilag kifejezetten hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek sorsát nem lehet kizárólag oktatási kérdésként kezelni, csak a szociális tényezőkkel kiegészítve, de erre jelenleg nincs infrastruktúra. A pedagógustól nem várható el, hogy legyen szociális munkás, lelki gondozó és pszichológus egy személyben. Egyelőre nem megoldott, hogy a cigánysorról iskolába érkező gyerek miként lesz motivált, miként érezheti hasznosnak az iskolában megszerzett tudást, illetve a kezdeti hátrányból származó és a rendszer által csak felnagyított kudarcélményeket miként dolgozza fel. A többségtől eltérő szocializációval érkezik az osztályba, és az iskolának nincsenek eszközei arra, hogy ezt a különbséget feloldja. Rendkívül fontos, hogy a kistelepülések iskolái megmaradjanak, mert elérhetőek, sőt, sokak számára egyedül elérhetőek, az iskola megtartásának kényszere viszont kényszerpályákat szül, elzárja a megoldáshoz vezető utakat." http://erdelyiriport.ro

A bihari magyar iskolások harmada nem jut el kilencedikbe
Törzsolvasóink tudják, az utóbbi időben kiemelten foglalkozunk az érmelléki oktatás helyzetével, rendszeresen jelentkezünk Érseléndről, ahol az 1-4. osztályos magyar tagozat diákjai szinte valamennyien a helyi magyar cigány közösségből kerülnek ki, illetve legutóbb hosszan beszélgettünk Pásztor Ritával, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusával, most készülő, témába vágó doktori disszertációjáról. Eddigi ismereteinket KÉRY HAJNAL Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettessel bővítettük. Tasnádi-Sáhy Péter interjúja.
Nemrégiben Pásztor Rita adjunktussal beszélgettem, aki a kisebbségben illetve kettős kisebbségben élő érmelléki diákok pályaválasztását vizsgálja doktori disszertációjában. Ön miként látja ennek a magyar szempontból kiemelt fontosságú térségnek az állapotát oktatási szempontból?
Bizonyos jelenségeket külön kell tudjunk kezelni. Számunkra az elsődleges szempont az, hogy minél több gyereket és lehetőleg minél korábban emeljünk be az oktatási rendszerbe, lehetőleg már az óvodába, illetve az előkészítő osztályokba, az első osztályba pedig mindenképpen. A következő lépcső az alsó és a felső tagozat között mutatkozik, érzékeny pont, hogy az iskolát megkezdő gyerekek felső tagozatra kerülve ténylegesen elvégezzék a nyolc osztályt. A harmadik lépcső pedig nyolcadik után jön, ahol arra kell ösztönözni a diákokat, hogy megkezdjék a kilencedik osztályt, fontos lépést téve a felsőoktatás vagy minimum egy szakmai képzés irányába. Az első említett ponton sikerült hatékony lépéseket tenni, az utóbbi időben sok olyan projektünk volt, ami azt célozta, hogy minél több gyerek óvodába, iskolába kerüljön, bár nem állítom, hogy száz százaléknál tartunk, de érezhető a javulás. A délutáni oktatással, „after school”-lal, a meleg étkeztetés biztosításával bizonyos településeken a gyerekek felzárkóztatása, rendszerben tartása érdekében is tettünk jó irányba mutató lépéseket, de ez nem általánosan elterjedt, nem rendszerszintű gyakorlat még.
Kezdjük az elején! Tudomásom szerint sok gyereknek nincsenek rendben a papírjai, nincsenek rendesen anyakönyvezve. Ez akadályt jelent a beiskolázásnál?
Ilyen okból egy gyermek sem maradhat ki a rendszerből, nekünk kötelességünk minden gyermeket beiskolázni, ha a papírok nincsenek rendben, azt utólag rendbe tesszük, ez nem lehet akadály.
Pedagógusokkal beszélgetve sokszor hallom, hogy a gyerekek egy része egész egyszerűen nincs azon a fejlettségi szinten, hogy a rendszer kínálta információkat felszívja, magyarán tanuljon, fejlődjön, befogadja a tananyagot. A beiskolázáskor van valamiféle szintfelmérő?
Csak azoknál a gyerekeknél van szintfelmérés, akik az iskolakezdésig nem töltötték be a hatodik életévüket. Egyébként mindenki, aki adott év szeptember 1-ig betölti a hatodik életévét, iskolakötelessé válik, fejlettségtől függetlenül.
A rendszer nem ismer speciális helyzeteket olyan térségekkel kapcsolatban, amilyen az Érmellék is, ahol a lakosság iskolázottsága alacsony, a gazdasági mutatók rosszak, így feltételezhető, hogy az iskolarendszer különleges kihívásokkal néz szembe?
Nem, a rendszer ilyen speciális helyzeteket nem ismer, ezt külön, a már említett projektekkel lehet valamilyen szinten orvosolni, ez eddig csak pontszerűen történt meg, bizonyos településeken. Folyamatosan próbáljuk megszüntetni ezeket az egyenlőtlenségeket.
Megint pedagógust idéznék, aki azt mondja, a tanterv már önmagában sem alkalmas a hátránnyal a rendszerbe kerülő gyerekek fejlesztésére, illetve úgy tudom, a pedagógusokat nem is képezik ilyen irányba, sem a negatív, sem a pozitív szélsőségekre nincsenek felkészítve.
Mi is tapasztaljuk, hogy a pedagógusképzés valóban nem számol sem a gyengébb, sem a kiemelkedő képességű diákokkal, ez valóban hiányosság. A tantervvel kapcsolatban is igaz, hogy egy átlagos szintet figyelembe véve alakították ki, viszont bizonyos mértékben alakítható felfele is, lefele is az adott osztály színvonalához, a pedagógus megítélésétől függően. A délutáni tevékenységek abban hasznosak tudnak lenni, hogy a lemaradók hiányosságait pótolva segítenek emelni egy osztály átlagos színvonalát. Ennél is nagyobb segítség lehet, ha minél több gyereket már óvodás korban be tudunk hozni a rendszerbe, mert akkor korábban megkezdődhet a felzárkóztatás, szerencsés esetben az iskolakezdés előtt. Az óvoda viszont jelenleg nem kötelező oktatási forma, nincs napló, nem írják a hiányzást. Ezért került át az előkészítő az iskolarendszerbe, hogy kötelező oktatási formává váljon, és ez a szintkiegyenlítés legalább ott megkezdődhessen.
A fenti problémák hangsúlyosan érintik az Érmelléken – népszámlálási adatok alapján hozzávetőleg 6,5 százaléknyi, a valóságban ennél jelentősen magasabb arányú – a magyar cigányságot. Az ő szociológiai-oktatási szempontból rendkívül összetett helyzetükkel számol az oktatási rendszer? Már csak azért is kérdem, mert kimondva, kimondatlanul több településen magyar szempontból iskolafenntartókká váltak ezek a közösségek, vagy ez tabu téma?
Ezzel ebben a formában nem számol a rendszer, de tabunak sem mondanám. Bizonyos kérdőíveken megjelenik kérdésként a nemzetiség, viszont ezeket az adatokat csak bizonyos szintig szabad feldolgozni. Egyébként pedig települése válogatja, hogy a roma közösség mennyire jelent különleges helyzetet az iskola számára, hiszen sok helyen remek az együttműködés, a közösség számára teljesen egyértelmű, hogy óvodába, iskolába kell vinni a gyereket, legalább a negyedik osztályig. Vannak persze olyan települések, ahol már a beiskolázás is probléma.
Pásztor Rita kutatásából ismerek egy olyan számot, miszerint elsőtől nyolcadikig nagyjából a diákok 15 százaléka kikopik a rendszerből, iskolaelhagyóvá válik, jellemzően pont az ötödik, hatodik osztály környékén. Helyesnek ítéli ezt az adatot?
Igen, sajnos valahol ekkora lehet azok aránya, akik elvesznek a rendszerből az általános iskola ideje alatt.
Egy hatodikos, háromszorosan bukott gyerek 15 éves, amikor kikerül az oktatási rendszerből. Mik a lehetőségei?
Létezik az úgynevezett második esély program, ahol délutáni oktatás keretében lehetőségük van elvégezni a nyolc osztályt, ez is működik bizonyos településeken, viszont ebben az életkorban nehéz meggyőzni egy fiatalt, hogy ebbe bekapcsolódjon, jó esetben néhány év elteltével többen rászánják magukat.
Selénden megismerkedtem egy Alvaro nevű huszonéves fiatal apukával, aki negyedik után kopott ki a rendszerből, pedig jó tanuló volt, de nem tudott naponta eljutni a községközpontba a felső tagozatra.
Jelenleg majdnem minden településen iskolabusz üzemel, tehát ez szerencsére ma már nehezen történhet meg, a második esély program viszont kevesebb helyen működik, így az ebben részt venni szándékozóknak az utazás problémát jelenthet, és ennek megoldására jelenleg nincs is lehetőség.
Egyébként mi kell ahhoz, hogy egy iskola bekapcsolódjon a második esély programba?
Bihar megyében a program tanfelügyelőségi pályázatokkal indult, azok a települések, amelyek bekapcsolódtak az induláskor, azóta is folytatják a munkát. Ma is indíthat ilyet egy iskola, ha megszerzi az akkreditációt, de nem feltétlenül egyszerű, sok a papírmunka és anyagi vonzatai is vannak.
Milyen a nyolcadik végéig eljutó diákok felkészültsége. Vannak erről adataik? Egy OECD felmérés szerint a romániai 15 évesek körében a funkcionális analfabéták aránya 37 százalék. Ezt mennyire tartja reálisnak?
A nyolcadik végi felmérők erről hivatottak adatot gyűjteni, ezeken 40 és 50 százalék között van a bukási arány a megyében, ezzel országos szinten valahol a lista közepén vagyunk, tehát a méréseink nem mondanak ellent az ön által említett adatnak.
Én tudom, hogy a tanfelügyelőségnek korlátozottak a lehetőségei, de mégis, mi történik annak érdekében, hogy ez az ijesztő helyzet javuljon?
Folyamatosan napirenden vannak ezek az adatok, de messze vagyunk egy olyan átfogó rendszertől, ami minden diákot számon tart, mindenkinek fejlődési lehetőséget biztosít. A diákok egy szűk szegmense az, amire a rendszer hatékonyan tud reagálni. Statisztikailag ki tudjuk mutatni, hogy hol van probléma, és ahol a legnagyobb, ott igyekszünk beavatkozni, de sajnos ez még mindig nem elég.
Nézzük meg az eddig említett helyzetek fordítottját: egy hátrányos helyzetű településen felbukkan egy kiváló képességű diák, neki milyen lehetőségei vannak?
Megint a pedagóguson múlik, hogy mi lesz vele. A rendszer csak akkor érzékeli, ha látjuk az eredményeit, tehát képességeinek megfelelően teljesít. A környezetéből kiemelni természetesen akkor sem lehet, csak ha ezt a szülő is kifejezetten kéri.
Ezeknek a helyzeteknek a kezelése nem pedagógusi feladatkör. Mennyire működnek együtt a tanfelügyelőség, illetve az iskolák, szociológusokkal, pszichológusokkal, rokon területek szakembereivel, van egyáltalán lehetőségük erre?
Vannak olyan iskolák, ahol már most is dolgoznak mediátorok, akik az iskola és a családok között közvetítenek, a gond az, hogy nagyon kevesen vannak, és nincs is lehetőségünk pillanatnyilag többet alkalmazni.
Amióta bevezették a fejkvótát, mindent az határoz meg.
A megyének van egy keretszáma a betölthető állásokra a takarítótól az iskolaigazgatóig ömlesztve, és ezzel kell gazdálkodni. A jelenlegi keret arra is alig elég, hogy mindenhol pedagógus legyen az osztályban, nemhogy ezekre a feladatkörökre jutna elég betölthető állás.
Ez viszont ördögi kör: van elég pedagógus, viszont a gyerekek egy része „nincs abban az állapotban”, hogy profitáljon a vele való együttműködésből…
Hát igen, de fordítva is igaz, hiába van jobb minőségű osztályom, ha nincs, aki tanítson. Ez valós probléma, évek óta küzdünk vele. Az viszont látszik, hogy ahol dolgozik ilyen mediátor, például Székelyhídon, jól végzi a munkáját, utánajár, hogy a gyerek miért nem jön iskolába, vagy miért éhesen jön, vagy milyenek a higiénés körülményei.
Ezen kívül van iskolapszichológus hálózatunk is, amit szintén gúzsba köt a fejkvóta: jelenleg egy szakemberre 800-1000 diák jut, ami kezelhetetlen, ők is folyamatosan jelzik, hogy nincs kapacitásuk az összes problémás esettel foglalkozni.
És eddig még csak a problémás helyzetekre fókuszáltunk, a kiemelkedő tehetségek felismerése, gondozására egyáltalán nincs sem ember, sem keret. A tanügyben működő tantárgyversenyek nagy része sajnos csak a tehetség felismertetéséig jut el, de nem fordít kellő figyelmet és pénzt ezen gyerekek kiteljesítésére.
Idáig jobbára az általános iskolával foglalkoztunk, beszéljünk kicsit a továbbiakról, mi a helyzet nyolcadik után?
Ezen a ponton nagyon sok a gondunk, hiszen a kilencedik és tizedik osztály elvileg kötelező, minden egyes diák, aki elvégezte a nyolcadikat, tovább kellene tanuljon, szintfelmérőtől függetlenül. Ennek ellenére tavaly 1200 diák fejezte be a nyolcadikat Bihar megyében magyar tagozaton, ebből 200 nem jelent meg kilencedik osztályban a következő tanév szeptemberében, ők nagy valószínűséggel nem tanultak tovább.
Ez majd 17 százalék, tehát ha hozzáadom az általános iskola közbeni 15 százalékos lemorzsolódáshoz, akkor arra jutok, hogy az elsőt magyar tagozaton megkezdő diákok 32 százaléka, azaz egyharmada nem jut el a középiskolába. Az első 15 százalékról már beszéltünk, a nyolcadik és a kilencedik között mi képez szakadékot?
Sokszor a szülők, tudok olyan esetről, amikor még ösztöndíjas helyekre sem engedik el a gyereket. Az iskolai mediátorok az ilyen helyzetekben sokat tudnának segíteni, ha mindenhol lennének, és évek alatt szoros kapcsolatot építenének a családdal. Emellett sokszor a költség jelent problémát, hiszen az ösztöndíj, ha mindenki élne vele, akkor is kevés lenne, egyházak, magánszemélyek itt-ott segítenek, de ez messze nem elegendő, főleg ahhoz mérten, hány diáknak lenne szüksége arra, hogy az utazási, bentlakási, étkezési költségeit valaki fedezze, mert a család nem képes rá. A szakoktatás beindítása pozitívumot jelent, az ebben résztvevő fiatalok, ha nem hiányoznak, havi 200 lejt kapnak, ami komoly motiváció, de még mindig nem elegendő, hiszen sokszor az utazást sem fedezi. Sajnos a megyében még vannak régiók ahol nem sikerült a magyar szakmai oktatást beindítani.
A szakoktatásnál fontos kérdés, hogy mennyire piacképes a tudás, amit kínál. Hogy állnak ezek az iskolák?
Van ahol magasabb, van ahol alacsonyabb a színvonal. A képzést komolyabb előkészítés nélkül, egyik évről a másikra kellett beindítani, volt olyan iskola, amely természetesen nem volt felkészülve, de mindenki alkalmazkodik a helyzethez, és szép lassan megoldja a gondokat.
erdelyiriport.ro

Egyetem-népszerűsítő körúton volt a PKE
Székedi Levente, Pásztor Rita, Bánffy-Benedek Andrea, Szilágyi Ferenc, Kristófi János, Kulcsár Árpád, Bordás Andrea, Flórián Gyula egyetemi oktatók, valamint Nyíri Enikő kommunikáció és PR-felelős a múlt hét folyamán látogatást tett a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban, a margittai Horváth János Elméleti Líceumban és az érmihályfalvai Főgimnáziumban.
A diákok betekintést nyertek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem életébe, képzéseibe, interaktív játékokkal szemléltették a társadalomtudománnyal foglalkozók kutatási tevékenységét, pályaválasztással kapcsolatos hasznos információkat mondtak el az oktatók, valamint gyors és hatékony német nyelvoktatásban részesültek a diákok.
Az egyetemnépszerűsítő körút résztvevői köszönik az intézményvezetők, tanárok és diákok kedves fogadtatását. A következő hét folyamán még több képzőiskolába ellátogatnak.
A PKE továbbra is hívja és várja a középiskolás diákokat az április 11-ei egyetemi nyílt napra.
Reggeli Újság (Nagyvárad)