Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pászka Lehel
17 tétel
2012. augusztus 8.
Lovasíjászos nyílt napok
Sztyeppei népek a város határában
Pászka Lehel, a Magyarországon működő kaposmérői Kassai Lovasíjász Iskola tanítványa hétvégén, a megyeszékhely határában szervezte meg először a Sztyeppei népek életmódja nevet viselő rendezvényt.
A Kökényes-patak, illetve a sepsiszentgyörgyi lőtér között elterülő magánterületen hagyományteremtő szándékkal rajtolt az a kétnapos rendezvény, ahol akár a népmesékben, kacsalábon forgó várat, bográcsost készítő hobbiszakácsok körül ólálkodó lovakat, illetve íjakat feszítő, nemezelő csöppségeket csodálhattak meg az arra járók. – Az idén számos versenyen, vizsgán, bemutatón vettünk részt, mint lovasíjászok. Az ott tapasztalt érdeklődésen felbátorodva, a Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásával, valamint a Vinca Minor Egyesület segítségével vágtunk bele az esemény megszervezésébe. Közel 50 személy jelezte részvételi szándékát – magyarázta Pászka Lehel, a Sagittis Siculorum Egyesület elnöke.
Az jelenlévők lovagolhattak, íjazhattak, nemezelhettek, előadásokat hallgathattak íjakról, székelykapu- és kopjafa-faragásról, de a tojáspatkolás titkaiba is beleshettek. Tervek szerint jövőben is megszerveznék a kétnapos eseményt.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. július 20.
Székely Vágta – Világrekord született
Világrekord született a Székely Vágtán. Pászka Lehel lovasíjász 34 másodperc alatt teljesítette a kitűzött célt.
A világrekord-kísérletről:
A lovasíjász kantár és nyereg nélküli lovon, vágtában, 40 másodperc alatt próbál megtenni egy kört a versenypályán, ahol a pálya szélén azonos távolságra, 60 cm átmérőjű, a földtől 1.5 méterre elhelyezett, számszerint 14 céltábla helyezkedik el, amelyekre íjjal és nyíllal ad le célzott lövéseket.
A gyakorlat nehézségeit több pontba is lehet szedni. Mivel a lovon nincs kantár vagy kötőfék, amivel irányítani lehetne a lovat, ezért a lovas csak a lóval való kialakított kapcsolatra alapozhat, az egyensúly és együttműködés egy pillanatra sem szakadhat meg, mert ezzel nő a balesetveszély. A lövések pontossága bizonyítja az egyensúly és az irányítás tökéletességét, ennek hiányában nincs találat.
A másik nehezítő körülmény, hogy kézből történik a töltés, azaz a 14 vesszőt az íjhoz hozzáfogva tartva indul el a lovasíjász. Ezeknek a vesszőknek az alakzata legyező formában áll, ez nagy sebességnél nagy szélnyomást jelent, ami fokozza a töltés nehézségét, és annak esélyét, hogy valahányszor kivesz az íjász egy vesszőt a többit elragadja a szél. Mivel a pálya kör alakú, minél nagyobb a sebesség, annál nagyobb a centrifugális erő, ami megnöveli a kisodródás lehetőségét vagy a lovas esését a lóról.
Közlemény, Erdély.ma

2015. július 9.
Lovasíjászrekord az Óriáspince-tetőn
Világrekordot állított fel Pászka Lehel, aki kantár és nyereg nélkül ülte meg vágtázó lovát, és lovaglás közben 15 céltáblát talált el nyíllal a hét végi Székely Vágta helyszínén, a Maksa melletti Óriáspince-tetőn.
A hétfőn felállított rekordot rögzítették, a vágatlan felvételt a Guinness Világrekordok bizottsága számára is elküldik. A lovasíjász négyszáz méteres távon vágtázott, a pályán több mint huszonöt méter távolságra és másfél méter magasba kihelyezett céltáblákra lőtt, miközben a lovon semmilyen felszerelés – még patkó – nem volt – mindezt pedig 37,74 másodperc alatt.
Pászka a világrekord felállításával kapcsolatban elmondta, azért bizonyult nehéznek a megvalósítás, mert a pálya alakja miatt a centrifugális erő miatt könnyen lesodródhatott volna a ló hátáról. Az állatnak ugyanis csatatempóban kellett vágtáznia, az esést ilyenkor elkerülni pedig csak úgy lehet, ha teljes harmóniában van egymással ló és lovas.
A bravúrról videofelvétel is készült, ezt egy, a lovast követő terepjáróról rögzítették, vágatlan változatát a teljes dokumentációval együtt a Guinness Világrekordok bizottságának is elküldik.
Pászka Lehel az elmúlt évben már világrekordot döntött, az akkori és az idei közti különbség csupán annyi, hogy tavaly 15 céltábla helyett 14-re lőtt, ám teljesítményét nem hitelesítette a világrekordokat jóváhagyó bizottság. Akkor több hónapos felkészülés előzte meg a próbálkozást, ám az edzés azóta is folytatódott, hogy idén még jobb eredményt érhessen el.
A hétfőn megvalósított produkciót a lovasíjász a hétvégi Székely Vágta alkalmával megismétli. Huszonhét székelyföldi település lovasa áll rajthoz a vágtán a Maksa melletti Óriáspince-tetőn – közölték az esemény honlapján a szervezők. A versenyzők közül nyolcan a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára szervezett Góbé futamra neveztek be.
A tavalyinál többen vesznek részt igazolt eredetű lovakkal a versenyen. Sztakics Éva Judit főszervező szerint az eltelt öt év azt bizonyítja, hogy a Székely Vágta megmozgatta a székelyföldi lovas társadalmat. A lóállományra is jó hatással van, hogy a székelyek beszerezték a megfelelő lovakat.
A lovak eredetigazolásának a kérdését az teszi fontossá, hogy a Nemzeti Vágta szabályzata szerint angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. 2013-ban lova eredetigazolásának a hiányosságai miatt nem vehetett részt a Nemzeti Vágtán a Székely Vágta győztese.
Az idei résztvevők többsége is Kovászna megye településeiről érkezik, Hargita megyét hét, Maros megyét pedig egy lovas képviseli. A Székely vágta előfutamait szombaton tartják. Ekkor tartanak ugyanakkor egyes-, kettes- és négyesfogathajtó versenyt is, melyre 15-20 fogat benevezését várják.
Szombaton este a rendezvény keretében mutatják be a Mátyás az igazságos című rockoperát a Magyar Nemzeti Lovas Színház, a Háromszék Táncegyüttes és helyi lovasok közreműködésével. A Székely Vágta vasárnap délutáni döntője előtt a hagyományőrző huszárok tartanak lovas harcászati bemutatót az Óriáspince-tetőn. A Székely Vágtára egyébként felújították az Óriáspince-tetőn nyolc éve felállított Háromszéki magyarok emlékparkját. Az építmény eredetileg fenyőfából elkészített elemeit tölgyfa elemekre cserélték.
Bencze Melinda
Krónika (Kolozsvár)

2015. július 28.
Térségi és városnapok egyidőben
Sok apró, de érdekes programponttal bővül az egyidőben zajló hétvégi Nyárádszeredai Városnapok és a Nyárádmenti Napok szórakoztató ajánlata.
Az eddigi megszokott programpontok – mint kézműves vásár, néptánc, koncertek, szépségverseny és tűzijáték – mellett újabbakat is találhat magának az érdeklődő. Augusztus 1-jén délben a lovak és a lovassportok kedvelőit Nyárádszereda Marosvásárhely felőli kijáratánál található Butyurka-tanyára várják, ahol lovas bemutatóra kerül sor. Az érdeklődők a nemrég lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel produkcióinak örülhetnek, de szombaton reggel bevonulnak a településre a 15. Mátyás huszárezred havadi lovasai is, akik ugyancsak ezen a helyen pihennek meg.
Egész napos új programot szervez a fiataloknak a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet ugyancsak szombaton. Az Ifjúsági Udvar nevű rendezvény színhelye az önkormányzat megújult udvara lesz. Tóth Sádor polgármester szerint a fiatalok képesek megszervezni a maguk mást stílusú programjait, és ezek kiegészítik a városnapi rendezvényeket. Így 11 órától kiértékelik Az én varázskertem című rajzpályázatra beérkezett legjobb munkákat, s ezúttal az alkotók újabb munkákat is készíthetnek, amelyet helyi tárlaton is bemutatnak majd a szervezők. 12 órától zumba-partin lehet zenére mozogni a közismert Bogival, 15 és 16 órától Bencze Ildikóval beszélgethetnek el az érdeklődők a tanulás új módszereiről és a kommunikációról, a meggyőzés erejéről, míg 17 órától Kraft Hunor nőgyógyásszal. 18 órától lazább programra hívják azokat, akik nevetni is szeretnek, ugyanis a klasszikus stand-up komédia képviselőit, Kun Zsoltot és a nyolcadik erdélyi humorfesztivál győztesét, György Botondot is meghívták a szervezők. A jó zenehangulatról az Elgé lokál fog gondoskodni, majd a főtéri esti koncertek és szépségverseny után a szórakozni vágyók visszatérhetnek a önkormányzat udvarára, ahol éjféltől szabadtéri buli lesz, a hangulatról a Pikowatt zenelovasa gondoskodik.
De aki nem szeretne bulizni, és aludni sem tud, azt a futballpályára várják, ahol éjszakai focitornát szerveznek megvilágított füves pályákon. A szervezők tizenhat csapat részvételére számítanak a Nyárád, Maros és Kis-Küküllő térségéből, akik négy csoportban küzdenek meg, mindenikből kettő jut tovább a döntő körökbe. Amúgy fociból nem lesz hiány a hétvégén, és nem csak éjszaka: szombaton 17 órától a futballpályán Székelyföld válogatottját és az egykori ASA öregfiú csapatát látja vendégül Nyárádszereda, míg vasárnap délután a műfüves pályán a papok, polgármesterek és vállalkozók csapatai rúgják majd a bőrt.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2015. július 29.
Középpontban Isten és a határok – Lutheránus Ifjúsági Találkozó Gyimesközéplokon
A határok témájával foglalkoznak Gyimesközéplokon- Borospatakán az erdélyi és magyarországi lutheránus fiatalok a kétévente sorra kerülő Köz-ép-pont nevű találkozó alkalmával. A július 28-án, délután 5 órakor kezdődő rendezvény házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, aki elmondta „Ez a találkozó olyan mint egy lelki olimpia: a szélrózsa minden irányából eljönnek ide a fiatalok a Középponthoz, Krisztushoz. Szükség van ezekre a csúcs eseményekre. A választott téma aktualitását adja, hogy a fiatalok szeretik feszegetni a lelki és szellemi határokat, ezért szeretnénk látni ezeket a határokat, az elválasztó és egyesítő határokat Isten és ember között.”
A péntekig tartó, második alkalommal megszervezett találkozó változatos programok segítségével mélyíti el a határok témáját annak több megközelítésében: kapcsolatban Istennel, emberrel és a helyszínnel, Gyimessel. A regisztrációt követően kedden istentisztelet keretén belül köszöntik a résztvevőket Szemerei János és Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Koszta István lelkész – főszervező, „tábor-nok”. Az igét Fejér Olivér lelkész hirdeti. Az esti szórakozást Jakab Péter Izabella és Lajtai Norbert koncertje biztosítja.
A szerdai téma Istenről magunknak, a reggeli kerekasztal beszélgetésen Isten, ember, és megváltás a határok tükrében lesz szemlélve, Bencze Mihály tanár, felvételről Czakó Gábor Kossuth díjas író és Adorjáni Dezső Zoltán püspök vezetésével. Délután a határok a néphagyományok és a modern világ párhuzama által lesznek megközelítve, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, Pozsony Ferenc néprajzkutató és Miklós Zoltán tanár felszólalásával, a gyimesi népviseletek bemutatásával. Az estét áhítat és népzenei előadás, táncház színesíti.
A határok és hatások Gyimesben téma megközelítéséhez csütörtökön a gyimesbükki ezeréves határhoz mennek a fiatalok, ahol Raffay Ernő történész előadásán, Pászka Lehel lovasíjász és csoportja bemutatóján vesznek részt. A közös bográcsozást követően indulnak vissza Borospatakára ahol az esti áhítat után a Coverock band koncertjén szórakoznak.
A pénteki záró istentiszteleten útraindító gondolatokat mond Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Kovács Péter RMDSZ ügyvezető elnök és Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az úrvacsorás istentiszteleten a liturgiai szolgálatot Adorjáni Dezső Zoltán püspök végzi, az igehirdetésben interaktiv bemutatóval szolgálnak Erzse Zsolt és Végh Nimród teológiai hallgatók, úti áldást ad Koszta István főszervező.
A Köz-ép-pont találkozó sajtóirodájának sajtótájékoztatója
Erdély.ma

2015. július 30.
Holnap rajtol a Nyárádmenti Napok
Július 31 – augusztus 2. között tartalmas és változatos program várja a Nyárádszeredába látogatókat. A hagyományos Nyárádmenti Napok rendezvénysorozat már pénteken kezdetét veszi, amikor délben felavatják a helyi idősotthon kibővített épületét, majd 18 órától a nyárádszeredai városi könyvtár megnyitójára kerül sor. Augusztus 1- jén, szombaton délelőtt 10 órától a Bocskai téren nyílik a hagyományos termékek vására, ugyanitt a gyerekeknek kézművesműhely lesz. 12 órától a Szereda Vásárhely felőli kijáratánál lévő Butyurka- tanyán lovas bemutatóra kerül sor, a lovasíjász-rekordot döntött Pászka Lehel látványos mutatványokkal örvendezteti meg a közönséget. A délutáni autós, motoros parádét és a barátságos futballmeccset követően este a koncerteké lesz a főszerep, 19 órától Kalapács&Rudán és az Akusztika szórakoztatja a magyar heavy metal kedvelőit. 22 órakor Baricz Gergő lép színpadra, illetve elkezdődik a nagy népszerűségnek örvendő Bekecsalja szépe szépségverseny. Vasárnap 12 órától a szeredai gátnál off-road versenyt tartanak, 15 órától gyerekelőadások és futballmérkőzések zajlanak. 17 órától Buta Árpád és Boros Emese operettslágereket ad elő, 18 órától pedig a Bekecs Néptáncegyüttes előadását tekinthetik meg az érdeklődők. Ezt követi 20 órától a Vecker, 21.30-tól az Ördögök koncertje. 22 órától kezdődik az Atilla Fiai társulat és a Bekecs Néptáncegyüttes közös műsora, magyar rocklegendákat adnak elő. Éjfélkor tűzijáték zárja a Nyárádmenti Napokat.
Ifjúsági udvar
A Nyárádmenti Napok keretében első alkalommal lesznek fiataloknak szóló külön programok, augusztus 1- jén, szombaton a helyi polgármesteri hivatal udvarán. Kezdeményező a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet. 11 órától Az én varázskertem című rajzpályázat munkáinak kiértékelésére kerül sor, ezt követően pedig fergeteges zumbapartit tartanak. 15 órától Bencze Ildikó a tanulási módszerekről, valamint a kommunikációról tart előadást, majd 17 órától dr. Kraft Hunor nőgyógyásszal várják beszélgetésre az érdeklődőket. 18 órától a humoré a főszerep, György Botond és Kun Zsolt humoristák stand-up comedyval szórakoztatják a fiatalokat, éjféltől szabadtéri bulival zárul a program.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. augusztus 3.
Dínomdánom Kommandón
Két napig a vigalom, zene, tánc, szórakozás volt az úr Kommandón. A hétvégén megtartott falunapokon nemcsak helybeliek lepték el az Apor-kastély előtti teret, de a környező településekről is érkeztek vendégek, legalább tíz országból jöttek résztvevők – köszönhetően a falunapokkal párhuzamosan zajló cigányfolklór tábornak. Az előző falunapokon megszokott zsibvásár lényegesen leszűkült, de senki nem siratta a távol maradt bóvliárusokat. Ám sokan érdeklődtek a szintén távol maradt kézművesek után.
Szombat délben Kocsis Béla köszöntőbeszéde nyitotta a forgatagot. Hangsúlyozta, egyre lelkesebbek a kommandói napok támogatói, ez mutatja: van értéke a falu ünnepének. Minden jóakarat mellett az is fontos, hogy a jó idő is kitartson – mondta. Kérése meghallgatásra talált, nem esett az eső, de kánikula sem volt Kommandón.
A kétnapos rendezvénysorozaton a legnagyobb érdeklődés a favágóversenyt övezte – nem hiába létforma Kommandón a favágás. Idén első alkalommal nemcsak helybeli erdei emberek mérték össze tudásukat. Kétfős csapatok jelentkeztek a versenyre, Papolcról és Kommandóról kettő, Zágonból és Zaboláról egy-egy páros vágta fejszéjét a nagy fába. Bonyolult feladatsort kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Fenyőfából négylábú hátas széket vágtak ki láncfűrésszel, rönköt hasítottak hosszában, ágaltak, fát szeleteltek. A verseny mindent eldöntő próbája viszont a fejszés favágás volt – a lehető leggyorsabban kellett kettőbe vágni egy méretes fenyőrönköt. Legjobbnak bizonyult a kommandói Debreczi Károly és Debreczi Róbert páros, kevesebb mint öt perc alatt végeztek a feladattal – tavaly is ők nyerték a versenyt. Alig két másodperces hátránnyal követte őket a papolci Bajkó Dénes és Olariu Nicolae, harmadik helyen végzett az ugyancsak papolci Huszár Mátyás és Fazakas Olaru Ioan. A fejsze- és capinahajigáló versenyt végül vasárnapra halasztották a szervezők, de megmozgatta a közönséget az autóhúzás is. Ugyancsak kétfős csapatoknak kellett minél gyorsabban közel száz méteren végighúzniuk egy piros Dacia Logant. A pódiumot a kommandóiak uralták, első lett Kelemen Gyula és Debreczi Szabolcs, következett a Gál Sándor, Dálnoki Csaba kettős, majd a Földes Sándor és Kórent Loránd páros.
Nagy sikert aratott Orbán-Barra Gábor kerékpáros-bemutatója. Vastapssal jutalmazták a nézők a Kertész Barna által vezetett kovásznai ifjúsági fúvószenekar koncertjét, a zágoni Florile Zagonului és a lécfalvi Nemere tánccsoport fellépését. Este a kommandói Horn Dávid Általános Iskola táncosai léptek színpadra, majd a cigányfolklór tábor résztvevői mutatták be tudásukat. Kiemelkedő esemény volt tegnap a kommandói kisvasút fennállásának 125. évfordulójára szervezett megemlékezés. A helyi múzeumban Szabó Mária mutatta be a vasúttörténeti kiállítást. A Sikló Egyesület képviseletében Papucs András adta elő Krausz, egy igazi gőzmozdony meséjét. A gyerekeknek papírszínházzal és játékvonatokkal kedveskedtek a szervezők. Elkészítették a volt kommandói vasutasok közös fényképét is. A vasúti élet emlékeit a nosztalgiavonatozás elevenítette fel a legjobban, a gőzmozdonyos szerelvény a két nap alatt óránként vitte sétára az érdeklődőket. Off-road autózásra is sor került tegnap, aki akart, ingyen vehetett részt az oktatáson. Pászka Lehel és csapata lovasíjász-bemutatóval kápráztatta a közönséget, fellépett az Ida Aerobic, az uzoni Atlantisz Fúvószenekar, a kommandói fiatalok táncos előadással szerepeltek. Az ínyencek megkóstolhatták a hatalmas üstben készült rókagombatokányt is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. augusztus 6.
Egy élet 37 másodpercben
Beszélgetés Pászka Lehel világrekorderrel
Amikor megérkeztem Pászka Lehel műhelyébe, azzal fogadott: osztálytársakként nem gondoltuk, hogy egyikünk lovas íjászként interjút ad a másiknak. Húsz év után megtermett férfi fogad. Teljes alázattal lovas íjásznak vallja magát, holott a Székely Vágtán világrekordot állított fel. Pontosan 37,74 másodperc alatt Vackor nevű lován, szőrén ülve, íjával tizenötször talált célba.
– Mikor döntötted el hogy lovas íjász leszel?
– Már gyerekkoromban az íjak és a honfoglalás kori fegyverek, valamint azok működése körül forgott az érdeklődésem. A ló mint gyermekkori szerelem kísért végig utamon. Gyermekkoromban, ha elmentünk kirándulni, és megláttam egy lovat, egész nap sírtam, hogy az nekem kell, és haza kell vinni – persze akkor azt még nem értettem meg, hogy a ló nem fér be az autóba. Nagyapám már akkor mondogatta szüleimnek, hogy a gyermekkel ,,baj lesz”, mert a lóból nem tudják majd kinevelni. Addig azonban nem vettek komolyan, amíg tényleg vettem egy lovat. Megvolt a ló, kezdődtek otthon a bajok, hogy el kell adni, mihamarabb meg kell szabadulni tőle, mert a lótartásnak költségei és kötelezettségei vannak. Ez addig ment, amíg sikerült mindenkivel megértetnem, hogy képes vagyok egy lovat eltartani, reggel korábban keltem, este később feküdtem, mérsékeltem a szórakozást, többet dolgoztam, és időközben sikerült úgy kialakítanom, hogy ahol én vagyok, ott vannak a lovaim is. Jelenleg négy lovam van.
– Mit lehet tanulni egy lótól?
– A lóval való foglalkozást, a törődést. Aki a lótól tanul, csak jó dolgokat tud elsajátítani, feltéve, ha a lónak nem volt rossz tapasztalata, de még egy elrontott lótól is van, mit tanulni. Ha rúg vagy harap, azt vagy bántották korábban, vagy adott helyzetben rossz élménye volt, és ő így jelzi, hogy bizalmatlan, és távol akarja tartani magától az embert. Az a ló, amelynek nem volt rossz élménye, barátságos, kíváncsi, meg tudja mutatni az igazi arcát, hogy ki is ő valójában. Nagyon fontos dolog, hogy a lótól mindig csak azt várjuk el, amit megtanítottunk neki.
– Miért döntöttél úgy, hogy szőrén ülöd meg?
– Fontos tudni, hogy a ló egy menekülő állat, melynek az a tulajdonsága, hogy rúg és harap. Ha felhelyezünk egy nyerget, vagy akár egy pokrócot is felteszünk a hátára, az szigetelést képez, egyfajta eltávolodást a ló és lovas között. Nincs tökéletes összhang, kontaktus ember és ló között, nem érzi az állat merevségét, összerezzenését. Márpedig a ló, mielőtt cselekedne bármit is, jelzést ad. Nagyon fontos, hogy érezzük a lovat, mert így növeljük a reakcióidőnket: tudni fogjuk előre, mit készül tenni. Mondok egy egyszerű példát: mielőtt a ló rúgna, általában szokott egyet csapni a farkával, hogy távolodj el. Tehát ő jelzéseket ad, hogy nem jó helyen vagy, és csak utána cselekszik. Számtalan jelzés érkezik akkor is, amikor a ló hátán ülünk, és ezek nagyon fontosak, hogy el tudjuk kerülni a baleseteket, összhangban tudjunk maradni vele.
– Hogyan kerültél kapcsolatba az íjászattal?
– Honfoglaló őseink harcmodora iránti tiszteletből és csodálatból vettem kezembe az íjat, Bölcs Leó bizánci császár azt mondta a magyarokról, hogy két dologban voltak felülmúlhatatlanok: az egyik a lóról való visszafelé nyilazás, a másik a gyors és pontos végrehajtása a parancsoknak, ami a csatatéren elengedhetetlen. Az íjászat megtanít egyfajta fegyelemre, összpontosításra. Az íjászat és lovaglás együttesen képezik a lovas élet csúcsát, tehát a tökéletes ló és lovas közötti kapcsolatot.
– Honnan jött a bátorság és az ötlet a világrekord megvalósításához?
– Mindent külön elemeire szedtem, az íjászatot, a lovaglást, és az elmúlt tizenöt évem erről szólt, az esés- és töltéstechnikáról, a gyors és pontos lövésről, lóhátról való lövésről, és mindezt szétszedve és összerakva gyakoroltam éveken keresztül. A tavalyelőtt a vágta után volt egy olyan baráti beszélgetés – ez volt a rekord kiindulópontja –, ahol azt mondták, hogy a székely vágtás pálya rossz pálya. Erre én azt válaszoltam, ha egyvalaki végig tud menni rajta, akkor másoknak is sikerül. Elsősorban mindenkinek lovával és önmagával kellene foglalkoznia: legyünk mi olyan lovasok, hogy ne a pályára panaszkodjunk. Nem értettek egyet velem, s én akkor azt mondtam: azon a pályán végsebességgel végigvágtázok. Ennek az lett a következménye, hogy számtalan variációban megfogalmazták, miként halok majd meg a pályán. Végül azzal zártam le a témát, hogy vágtázás közben még ellövök tíz nyílvesszőt.
– A rekord megvalósításakor csapatmunkára volt szükség. Kik támogattak?
– A Vadon Egyesület és Demeter János, annak elnöke volt nagy segítségemre, azt mondta nekem, hogy én csak a lóra és a nyílvesszőkre figyeljek, a többit ők megoldják. Így születhetett meg a világrekord, amit ezúton is megköszönök.
– A 37,74 másodpercben, ami a rekordidőd volt, tizenöt éved van benne?
– Nem, az egész életem. Mielőtt elkezdtem lovas íjazni, tíz évig karatéztam, onnan hoztam magammal az eséstechnikát, ami elengedhetetlen egy lovas íjász életében. Olyan fizikummal áldott meg a sors, ami feltétele volt a sikernek, ennek is köszönhetem, hogy nem félek a lótól. Technikai emberként is nagyon fontos, hogy minden lószerszámot saját kezűleg el tudok készíteni, meg tudok javítani. Nem utolsó szempont, hogy egy sikeres lovas íjásznak erős családi háttere kell hogy legyen, akit kicsitől nagyig mindenki támogat. El merem mondani: egy harcosnak alapfeltétel, hogy a vasalt nadrág és a meleg étel ki legyen téve naponta az asztalára.
– Hogyan élted meg a világrekord pillanatait?
– Lovas nemzetként a múltban élni szép dolog, de a múltat áthozni a jelenbe, hogy a most élők átéljék mindazt, amit őseink cselekedtek, fantasztikus, felemelő érzés. Azt hiszem, kellett ide egy nagy adag isteni segítség.
– Mit lehet tudni a készülő Pászka Lehel-lovasiskoláról?
– Ahhoz, hogy az úton tudjak maradni, látnom kell azt. Én tudom, mire vagyok képes, azt is, hogy ezt meg tudom tanítani annak, akit érdekel. A lovasiskola igénye akkor vált világossá számomra, amikor egyre többen kerestek meg azzal, hogy tanulni szeretnének. Nem az én ötletem volt, a sors akarta így. Önerőből szinte lehetetlen megvalósítani egy lovas iskola beindítását, a támogatókat folyamatosan keresem, nagy szükség lenne egy fedett pályára is, hogy ne függjünk az időjárás viszontagságaitól. Mint más iskolákban, itt is feltételekhez kötött a tanulás, fontos szempont a jó fizikum, valamint ötlépcsős tesztet kell majd teljesítenie annak, aki lovas íjász tanonc szeretne lenni.
Huszár Szilamér

2015. augusztus 16.
Tízezrek voltak kíváncsiak a Csaba királyfira
Tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a Csaba királyfi székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján – közölte vasárnap a Székelyhon.ro portál.
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat, különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld a mi földünk, a mi őseinknek a földje, és mi itt itthon vagyunk!” – idézte a Székelyhon a miniszterelnök-helyettest. A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben. „Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rock-énekes alakította, a sztárvendég az egykori Pokolgép-énekes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta. A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá. MTI

2015. augusztus 17.
Tízezrek látták a Csaba királyfi rockoperát
Az esősre fordult idő ellenére tízezrek vettek részt szombat este a csíksomlyói hegynyeregben a székely nemzeti rockopera Nagyboldogasszony-napi díszbemutatóján
A bemutató előtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a rendezvény fővédnöke is köszöntötte a közönséget.
"Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!" – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
A rockoperát G. Nagy István Ilián szerezte és rendezte. A nagyszabású előadás több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósult meg. A mű szerzője korábban elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról, Attila hun király mondabeli fiáról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a csíksomlyói hegynyeregben.
"Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára" – idézte G. Nagy Iliánt a Főtér.ro portál.
Az előadásban Csaba királyfit Ráduly Botond Manó sepsiszentgyörgyi rockénekes alakította, a sztárvendég az egykori pokolgépes Rudán Joe, aki Látódot, a főmágust játszotta.
A bemutatón közel négyszáz táncos vett részt, a Hajdú Táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc Táncegyüttes tagjain kívül székelyföldiek és csángók is felléptek. Emellett mintegy háromszáz gyimesi csángó statisztált. Az előadást a Pászka Lehel által vezetett sepsiszentgyörgyi lovasíjász csapat tette látványossá.
MTI

Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerre tehető azon, szerte Székelyföldről, Erdélyből és Magyarországról érkezettek száma, akik részt vettek a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
A Csaba királyfi ősbemutatója a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajlott 2011-ben nagy sikerrel, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányon is bemutatták.
A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult be a Hármashalom oltár elé.
Elsőként G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a több tízezer fősre tehető közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is! Ne feledjük el, hogy nekünk itt a Kárpát-medencében kiválasztottságunk és küldetésünk van” – fogalmazott Darvas-Kozma.
A köszöntő szavak után a székely zászlót megidéző köntösben Attila főpapjának szerepében egy élő rocklegenda, Rudán Joe szegezte a nézőknek a kérdést: „Tudjátok-e, ki volt Csaba királyfi?”. A mű végén Csaba ükunokája, Álmos visszatért fiával, Árpáddal és a vezéreivel. Ekkor a székelyek visszaadták a Csaba által rájuk bízott kardot. Attila kardját Álmos fiának, Árpádnak adta tovább, mondván, az ő dolga megvédeni a népet.
A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt. A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt.
rockoperát Bene Zoltán énekes, zenész hangszerelte, ugyanakkor közreműködött Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenész (IV. jelent) és Tóth László (1/3, 2/1 dala). A stúdiófelvételek Szakál Attila basszusgitáros készítette. Az előadást sepsiszentgyörgyi lovasíjászok tették még látványosabbá Pászka Lehel vezetésével. A csíkcsomortáni és a gyergyószéki táncosok mellett a debreceni Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Iochom Zsolt

2015. szeptember 6.
A Kolozsvári Magyar Lovasnapokon jártunk
Erre a hétvégére, Lőrinc fordulónapjára szervezte a 2. Kolozsvári Magyar Lovasnapokat Tunyogi Béla, a Szilaj Lovastanya vezetője. A kerekdombi lovastanyán tartott rendezvény menetébe beleszólt az ősziesre fordult, esős időjárás is, ám a lovak szerelmesei és az ősmagyar harci művészetek csodálói kitartóan követték a gazdag szombati programot.
Láthatáron a Nemzeti Vágta
„Amíg van magyarság Kolozsváron, akit megmozgatni, addig lesznek lovasnapok – évről évre egybe jobban, egyre gazdagabb műsorral kívánjuk megszervezni a kolozsvári lovasnapokat” – tudtuk meg Tunyogi Bélától két műsorszám és két kósza eső között a Kerekdombon.
A másodszorra megszervezett Kolozsvári Magyar Lovasnapokon számos új műsorszámmal kedveskedtek a Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület tagjai: vágtaverseny, baranta bemutató, sólyomröptetés, rönkhúzás, közösségi vetélkedő, nyílzápor és galambröptetés is volt műsoron, a kicsiknek pedig zokniló-készítés, majd a zokniparipákkal díjugratás, bábjáték és bűvészmutatvány.
Tervek közt szerepel, hogy közösségi segítséggel 2-3 éven belül megépítsenek egy olyan pályát, amin már a Székely Vágtához hasonlóan, a Nemzeti Vágtára lehessen előfutamokat, selejtezőket szervezni. Mint Tunyogi elmondta, Kolozsvár elég nagy város ahhoz, hogy egy ilyen pályát év közben is el tudjon látni eseményekkel, sportrendezvényekkel, lévén, hogy a lovassportok iránt egyre nő az érdeklődés. Az ősmagyar harci művészetek és vadászszokások hasonlóképp ennek a lovaskultúrának a részei, amelyekkel szívesen ismerkedik a többségi közösség is.
A főszervező elmondta, idén számszerűleg már több támogatót tudhat magának az esemény, hiszen a 10 lejes belépőjeggyel minden érdeklődő személyesen járult hozzá a lovasnapokhoz. „A személyes, emberközeli hozzájárulás fontos, mi nem kívánunk magunk mellé úgynevezett pénzgyári támogatókat, akik ezer lejért a mi hírnevünkre pályáznak” – fogalmazott a főszervező.
Szárnyas fegyverek
Sajnos a szombati nap a hajnali eső miatt csúszással kezdődött, az összesereglett közönség várható létszámát megtizedelte. Aki maradt, nem bánta meg: a Budapest mellől, Ecserről érkező solymász-páros: Bódis Gergely és Nyeső Szintia a ragadozó madarakkal való együttélésről tartott előadást, két héjával, Csengével és Samuval mutatva be az elmondottakat; a héják olykor alig 2-3 centiméterre repültek a közönség feje fölött.
A „szárnyas fegyverek” napi 10-12 órás törődést, nevelést igényelnek, így teljes összhangban tudnak együttműködni gazdájukkal. Mint megtudtuk, a régi magyar nemeseknél nagy divat volt sólymot tartani – solymásszal együtt -, ám ha nem volt, aki foglalkozzon a madárral, elvadultak és kárt okoztak a vadban, de a lakott területek gazdaságaiban is, ezért később valóságos hajtóvadászatot indítottak ellenük a történelem folyamán. Gergő elmondta, a modern kori Európába is a magyarok hozták vissza a solymászatot, ám a magyarországi rendkívül szigorú törvénykezés, illetve egyéb okok miatt ez az ágazat manapság nem Magyarországon, hanem Olaszországban éli aranykorát.
Igaz, manapság a solymászatból nemigen lehet megélni. „A kulturális rendezvényeken tartott bemutatók mellett létezik a biológiai vadkárelhárítás, amikor hívnak bennünket, hogy akár reptereken, akár a vetést pusztító, elszaporodott seregélyek miatt a madárkolóniák természetes ritkításánál vessük be a madarainkat, de ezek annyira ritkán fordulnak elő, hogy solymász ebből nem tudna megélni – emiatt a solymászkodás mellett olyan munkát kell vállalni, hogy mellette jusson napi tíz-tizenkét óra foglalkozás a madarakra is” – magyarázta Gergő.
Nyereg nélkül jobb
A szombati nap koraestéjére tervezett fénypontját, Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovas bemutatóját vasárnapra halasztották a teljesen szétázott pálya miatt, így az első lovasnapot Ilyés Kinga és Klarisza testvérpáros lovasbemutatója zárta. Kinga nyereg, kengyel és kantár nélkül lovagolta meg a fekete Táltost, mondván, sokkal jobban lehet így érezni a lóval való összhangot. Klarisza a hófehér sportpónit, Blankát teljes sportlovász szerelésben ülte meg, a lányok a kétféle lovaglás közötti különbségekre hívták fel a figyelmet. A lovaspáros csodálatos összhangban lépte, járta, ugratta, táncolta és vágtázta a pályát, miközben teljesen elázott ló is, lovas is, közönség is.
Vasárnap rendhagyó történelemórával kezdik a napot a kolozsvári Szilaj Lovastanyán, továbbá néptánc, partaszttriatlon, fogathajtó verseny, nyílzápor és galambröptetés van műsoron, illetve, ha az időjárás megengedi, 13 órától Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasíjász bemutatója.
maszol.ro

2015. december 17.
Székelyföldi Csaba Napokat szerveznek Székelytamásfalván
Második alkalommal szervez Székelyföldi Csaba Napokat az Orbaiszékért Egyesület szombaton, Székelytamásfalván. Az eseményre minden érdeklődőt várnak, lesz mesemondás, rovásírás-tanítás, faragás, könyvbemutató és zenés-táncos mulatság is.
A székelytamásfalvi, a Thúry kúriában tartandó eseményt 11 órától nyitják meg, majd a történelmi épület hátsó udvarában disznót vágnak. A filmvetítés 12 órától kezdődik a Thúry Kúria nagytermében, ugyanebben az időpontban főzőversenyt is szerveznek. Pászka Lehet tart lovas-íjász bemutatót 13 órától, illetve 14 órától íjász-versenyen mérhetik össze tudásukat a résztvevők.
Az ingatlan belső termében a „Hagyatékul hagyod utódaidnak.” Elvetélt álmok nyomában – fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című kötetet négy szerzője közül Kovács Márta, a zágoni Szentkereszty család leszármazottja ismerteti. A rendezvény keretében szertüzet gyújtanak 17 órától, majd disznótoros vacsorát tartanak 18 órától. Gyerekfoglalkozásokat is szerveznek: rovásírás-tanulásra, karácsonyi dekorációk készítésére, fafaragásra, valamint meseolvasásra és lovagolásra hívják a kicsiket 15 óráig. A megnyitótól kezdődően 17 óráig hagyományos vásáron árulják portékáikat a kézművesek. A napot zenés-táncos mulatság zárja 21 órától.

2016. április 29.
Falunapok Kézdiszentkereszten
A falunapok sorozatát idén is Polyán nyitja, szombaton és vasárnap tartják a népünnepélyt. Szombaton 16 óráig több futballmérkőzésen lehet részt venni, délután négy órakor kezdődik a negyedik Felsőháromszéki Népdaltalálkozó. Este nyolc órától Angie koncertezik, majd diszkó következik. Vasárnap a fél 11-kor kezdődő jubileumi szentmise után köszöntik a házassági évfordulót ünneplő párokat, fellépnek a kézdiszentkereszti mazsorettek. 14.30-tól Pászka Lehel tart lovasíjász-bemutatót a sportpályán, 15.30-tól sörivó és favágó versenyre lehet nevezni. 17 órától a helyi iskolások műsora következik, 18.30-tól székely anekdotákat ad elő Pál Bence és Papp Szilamér, 19 órától lép fel a helybeli néptánccsoport. 21 órától Tamás Gábor koncertezik, a tűzijáték 22 órakor kezdődik, majd a nap hátralevő részében utcabál lesz.

2016. július 27.
Kistérségi és városnapok lesznek Nyárádszeredában
Évszázadok óta augusztus elsején országos kirakóvásárt tartanak Nyárádszeredában. Ennek a felelevenítéseként szervezik meg a hétvégén ismét a kisváros ünnepét, amelyhez idén is csatlakozik a Nyárádmente Kistérségi Társulás a Nyárádmenti Napokkal.
Több rendezvény közül válogathatnak a hétvégén a kisváros lakói és az idesereglő nyárádmentiek. Péntek este a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház produkcióját, a Rejtélyes viszonyokat tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési házban. Szombaton délelőtt 10 órától az önkéntes tűzoltóknak szerveznek találkozót a futballpályán. Nemrég tűzoltó autót vásárolt az önkormányzat, és szeretné a rég felszámolt önkéntes tűzoltóságot újraindítani. A rendezvényre a Nyárádmente többi csoportját is meghívták, hogy a szeredai „újoncokkal” találkozzanak, tapasztalatokat cseréljenek, versenyezzenek is – tudtuk meg Tóth Sándor polgármestertől.
Délután 15 órától a lovastanyán Pászka Lehel és társai tartanak a tavalyihoz hasonló lovas íjász bemutatót, hiszen nagyon sok jó visszajelzést kaptak az elmúlt évben. Ugyancsak szombat délután az önkormányzat udvarán a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet megnyitja az Ifjúsági Udvart, ahol előadásokkal várják a fiatalokat. Szombat este Bekecsalja Szépe címmel harmadszor szerveznek szépségversenyt a főtéri színpadon, majd éjféltől az Ifjúsági udvaron szabadtéri buli lesz, ahol a polgármester csapra üti a söröshordót, és az első száz igénylőt ő maga szolgálja ki.
Egész hétvégén és hétfőn is a gyerekeket légvárak, körhinták, trambulinok és különböző játékok várják a tömbháznegyedi zöldövezetben.
Idén is lesz termékvásár
Idén sem fog hiányzani a kínálatból a hagyományos és kézműves termékek vására, és gazdag, színes lesz a felhozatal – ígéri Barabás Éva szervező, akitől megtudtuk: a gyöngy ékszerektől a zöldségig, szörpökig, a bortól a levendulatermékekig, mézes pogácsáig sok minden lesz. A Nyárádmente egészéről Szentimrétől Koronkáig, de a Kis-Küküllő mentéről is érkeznek árusok, kézművesek. A 29 felállított standra már 38 jelentkező van, próbálják úgy csoportosítani őket, hogy senki se mAradjon asztal nélkül. A vásár szombaton és vasárnap 10 órától estig tart, és a gyerekeknek kézműves műhelyeket is szerveznek, hogy egy-egy mesterséget kipróbálhassanak. Természetesen ezen kívül mindkét nap, de hétfőn is a főtér és a Tűzoltó utca az országos kirakóvásárba érkező árusok, kereskedők és látogatók, vásárlók rendelkezésére áll.
Néptánc a javából
A néptánc sem hiányozhat a műsorokból: szombaton 17 órától a Bekecs néptáncegyüttes négy utánpótlás csoportja tart közel egyórás műsort a nagyszínpadon, majd vasárnap 16 órától Táncol a Nyárádmente címmel szerveznek néptánctalálkozót, ahol minden nyárádmenti település csoportja fellép, amelyeket a Bekecs felnőtt táncosai oktatnak, s ezenkívül a jobbágytelki, backamadarasi és szentgericei együttesek is. Egy rövid meglepetés-rendezvény is vár a nézőkre, majd 20 órától a Bekecs nagycsoportja mutatja be legújabb műsorát Eszencia címmel, hat erdélyi tájegység néptáncait vonultatva fel – tudtuk meg Benő Barna együttesvezetőtől.
Szombat este 19 órától a vásárhelyi Cherry Band és Blue Project, majd a szászrégeni Titán szórakoztatja a nagyszínpad előtti tömeget, vasárnap este pedig Péter Szabó Szilvia és csapata lép a rajongók elé. Antal Zoltán szervező szerint a tavalyi koncertprodukciót nehéz utolérni, idén ez nem is volt céljuk, inkább a néptánc, népzene kapott nagyobb teret, a generációkat pedig a műfajilag jobban köthető vasárnap esti fellépő szólítja meg.
Zajlanak az előkészületek
A rendezvényt vasárnap éjfél előtt 4500 lejbe kerülő, ötperces tűzijátékkal zárják. A rendezvénysorozatra a kisváros magyarországi testvértelepülései is meghívót kaptak, Simontornya, Szerencs, Mór, Örkény küldöttsége jelen is lesz, és Csornáról is küldöttség érkezik. Tóth Sándortól megtudtuk: a hétvégi napok összköltségvetése 90 ezer lej, ebből 70 ezer Maros megye Tanácsának hozzájárulása, 10 ezer lej támogatóktól, ugyanennyi az eladott helyek béréből folyik be. A vásáros standokat már az elmúlt napokban felállították, csütörtökön lezárják a Nyárád utca felső részét, mert itt állítják fel a tavalyinál is nagyobb színpadot.

2017. május 5.
Falunapok Kézdiszentkereszten
Ismét lesz népdaltalálkozó
Szokás szerint idén is Kézdiszentkereszt nyitja a falunapok sorozatát Felsőháromszéken. A népünnepély szombaton és vasárnap zajlik.
A rendezvény szombaton 10 órakor a megnyitóval kezdődik, amit az iskolák között zajló futballbajnokság követ. A gyerekek után délben az öregfiúk mérik össze tudásukat a község futballpályáján. Délután négy órakor kezdődik az ötödik felsőháromszéki népdaltalálkozó: az értékőrző rendezvényen a környékbeli gyerek- és felnőttkórusok lépnek fel, évről évre olyan népdalokat adva elő, amik már-már feledésbe merültek. Az előző években a találkozók anyagát rögzítették, ily módon mentve át az utókor számára. Szombaton 20 órától Angie lép színpadra, majd a JaniDuo zenekar közreműködésével utcabál kezdődik.
Vasárnap fél tizenegytől jubileumi szentmisét celebrálnak, ami után az iskola udvarán virággal és műsorral köszöntik a házassági évfordulót ünneplő községbelieket. Délután három órától Pászka Lehel lovasíjász tart bemutatót, 16 órakor kezdődik a favágó- és sörivóverseny, amit a kézdiszentkereszti iskolások fellépése követ, majd 18 órakor a Tisztás Néptáncegyüttes veszi birtokába a színpadot. Este kilenctől a Dupla Kávé koncertezik, a falunapot 10 órakor tűzijáték és utcabál zárja.
Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. július 10.
Kitüntetésözön székelyföldieknek (A Magyar Művészetért Díjak)
A Magyar Művészetért Díj gáláját – alapításának 30. évében – idén két helyszínen: július elsején Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, szombaton pedig Kézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében tartották meg. Árpád fejedelem-díjban Pászka Lehel sepsiszentgyörgyi lovas íjász, Gubcsi Lajos Ex Libris díjban pedig tizenkét háromszéki és csíkszeredai személyiség, illetve intézmény részesült. A harminc év alatt – Budapestet leszámítva – a legtöbb, 9–9 Ex Libris díjat csíkszeredaiak és kézdivásárhelyiek kaptak.
A díjátadó gálán elsőként Dobra Imola, a Vigadó munkatársa tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üzenetét és gratulációját, majd Gubcsi Lajos, az 1987-ben megalapított, A Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke üdvözölte a gála résztvevőit, külön köszönetet mondva Beke Ernőnek, a Gyűjtemények Háza tulajdonosának, aki az elmúlt fél évben oroszlánrészt vállalt a rendezvény megszervezésében. Elmondta, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt A Magyar Művészetért Díjból a művészetek valamennyi ágában tizenöt másik díj nőtt ki, köztük a pontosan tíz évvel ezelőtt alapított Árpád fejedelem- és az Ex Libris díj. 1300 díjat adtak eddig át a Kárpát-medence azon kiemelkedő személyiségeinek és közösségeinek, templomainak, városainak, egyesületeinek, iskoláinak, várainak, akik/amelyek nemcsak megbecsülik, képviselik, ápolják és védik a magyar örökséget, hanem alkotó vagy egyéb szorgalmas munkájukkal mindennap újjá is teremtik azt a jövő számára. Ezt követően Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze magyar költők műveiből összeállított, Versek és dalok című egyéni műsorából adott elő részleteket Varga Nándor gitár- és Szabó Zsolt zongorakíséretében, majd Bagoly Anabella Illyés Gyula Haza a magasban című versét, Kalányos Roland pedig egy zeneszámot adott elő (mindketten a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói). Gubcsi Lajos elsőként a herendi porcelánból készült Árpád fejedelem-díjat adta át Pászka Lehelnek, a kivételes tehetségű sepsiszentgyörgyi lovas íjásznak. Két mondat a laudációból: „A világrekord 2015-ben született – Pászka Lehel az Óriáspince-tetőn egy 400 méteres pályán kantár és nyereg nélkül vágtázó lóról 37.73 másodperc alatt 15 célzott lövést adott le, s mindannyiszor célba talált. A székelyek világrekordere lett, Guinness-rekordot állítva fel.” Ezt követően a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-iskola Diákszínpadának művészi csoportja lépett színpadra, akik Babits Mihály Jónás könyve című művét adták elő, majd az Ex Libris díjak átadása következett. Elsőként Ex Libris díjban részesült a világ egyik legelismertebb élő magyar tudósa, a székelyföldi származású, Bostonban és Budapesten élő fizikus, hálózatkutató, Barabási Albert László. Egy mondat a laudációból: „Többek között Barabási érdeme, hogy a 90-es évek végén rájöttek: a hálózatok többsége nem véletlenszerű, nagyon bonyolult matematikai összefüggések fedezhetők fel bennük – s közben egy út a csíki Karcfalváról a világ közepébe.” A jelenleg Bostonban tartózkodó tudós díját Csíkszeredában élő édesanyja vette át. A következő Ex Libris díjat a csíkszeredai Beder Tibor nyugalmazott földrajztanár, volt főtanfelügyelő, közíró, kutató, tíz könyv szerzője, a Lármafa-talákozók szervezője vette át. Ugyancsak Gubcsi Lajos Ex Libris díjban részesült a Gyűjtemények Háza és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad is. A díjat Molnár Jánosnak, a Diákszínpad jelenlegi vezetőjének nyújtották át. Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója is átvette a Gubcsi Lajos Ex Libris díjat. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek a magyar nyelv ápolásában vállalt szerepéért odaítélt Ex Libris díjat Péter Sándor magyartanár, a pedagógusszövetség sepsiszentgyörgyi elnöke vette át. A következő díjazott Sántha Attila kézdivásárhelyi író, költő, lapszerkesztő volt. Két mondat a laudációból: „Az Előretolt Helyőrség volt, ha nem is az egyetlen, ám a legnagyobb hatású csoport a prérin, amely az utóbbi évtizedekben komolyan elgondolkodott az irodalom mibenlétéről, papírra vetette elképzeléseit, és annak szellemében is próbált cselekedni. Mi mondtuk ki azt, hogy egyetlen urat ismerünk el magunk felett: az olvasót.” Ugyancsak Ex Libris díjban részesült Szabó Enikő csíkszeredai színművésznő, és díjazták Szima Csaba helytörténészt, a céhes város szülöttjét, Felső-Háromszék és egész Erdély elkötelezett lokálpatriótáját. Idén egy szakácsot, a város szülöttjét, a budapesti Bábel vendéglő vezető séfjét, Veres Istvánt is kitüntették, aki erre az alkalomra hazautazott, hogy személyesen vegye át a díjat. Utolsóként Vetró Bodoni András szobrászművész, a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóalja 1. századának parancsnoka vette át a díjat. Végezetül az ünnepséget és a díjazottakat Beder Imre református lelkész áldotta meg.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)