Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Passerotti, Maurizio
2 tétel
2015. május 13.
Elkezdődtek a múzeumi napok
Nagyvárad- Szerda délben a Barokk Palotában szervezett nyitóünnepséggel megkezdődtek a május 13-18. között zajló XIX. Körösvidéki Múzeumi Napok. Több könyvet, valamint katalógust is bemutattak.
Az érdeklődőket dr. Aurel Chiriac, az intézmény igazgatója köszöntötte, aki úgy fogalmazott: a rendezvény tulajdonképpen tükre annak a reményeik szerint pozitív hatású tevékenységnek, mely a Körösvidéki Múzeum falain belül zajlik, és azzal a fő céllal bonyolítják le évről-évre, hogy ismertebbé tegyék magukat. Amúgy pedig ezzel két évtizede nem csupán egy országos, hanem egy nemzetközi kezdeményezéshez csatlakoztak, hiszen közel 70 éve az akkor megalakult Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) javasolta egy ilyen jellegű kulturális-művészeti ünnepségsorozatnak a megszervezését, mely akkora sikernek örvendett, hogy napjainkban már 145 ország több mint 35 ezer múzeuma vesz részt benne.
Az idei váradi programok közül kettőre hívta fel a figyelmet: A ruha teszi az embert. Hat évszázados divattörténet című kiállításra, melyet szombaton 11.30 órakor nyitnak meg a Barokk Palotában, valamint az ezt követő, 19-01 óra között zajló XI. Múzeumok éjszakájára, aminek keretében a római katolikus egyházmegye és a református egyházkerület közgyűjteményét is meg lehet tekinteni a Székesegyházban, illetve a Lorántffy-központban.
Ezt követően Cornel Popa megyei tanácselnök fejezte ki elismerését a szervezőknek, majd Maurizio Passerotti, Románia trentoi (Olaszország) tiszteletbeli konzulja, a múzeum barátja is ugyanezt tette.
Kiadványok
Ezután olyan kiadványokat ismertettek, melyek szerkesztői vagy (társ)szerzői a Körösvidéki Múzeum munkatársai. A természettudományi részleg részéről Venczel Márton a Nymphea című, a történelem és archeológiai osztály részéről pedig Gabriel Moisa a Crisia című, évente megjelenő tanulmánykötetet mutatta be.
A továbbiakban ismertetett kiadványok igen változatos témákat vonultattak fel, kezdve Olcsa község monográfiájával és a Bihar megyei kulákok vegzálásával, és folytatva a sort egyebek mellett a történészek kortárs szerepével, Közép-Kelet-Európa fejlődésével az ókortól napjainkig, a román sajtó történetével, valamint a perifériára szorultak sanyarú sorsával.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2017. május 19.
Megnyitották Nagyváradon a Körösvidéki Múzeumot
Ünnepélyesen megnyitották csütörtökön, a múzeumok világnapján a Körösvidéki Múzeum új székhelyét – az egykori királyi hadapródiskola épületében egyelőre öt teremben vannak kiállítások, a teljes átköltözéshez körülbelül egy évre lesz szükség.
Beszédek sora hangzott el csütörtökön délután a nagyváradi Körösvidéki Múzeum új székhelyén, miután Aurel Chiriac múzeumigazgató köszöntötte megjelent világi és egyházi főméltóságokat, ezt követően pedig a már megnyitott termeket is bejárhatták a zártkörű, de sajtónyilvános esemény meghívottai.
Visszatértek a normalitáshoz, mondta Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, aki azt is elárulta: a közgyűjtemény teljes átköltöztetéséhez körülbelül egy évre lesz szükség, de folyamatosan nyitják majd meg az újabb és újabb termeket a látogatók előtt. Claudiu Pop prefektust üdvözült mindenkit, aki hozzájárult a hosszúra nyúlt felújítás befejezéséhez, és azt kívánta mihamarabb teljenek meg a múzeum termei.
Az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Ionuţ Vulpescu kulturális miniszter üdvözletét Alexandru Pugna államtitkár tolmácsolta, és azt is elmondta, hogy a maga 14 ezer négyzetméterével a Körösvidéki Múzeum Románia legnagyobb múzeuma lesz. A megnyitón beszédet mondott még Cornel Popa szenátor, a megyei tanács volt elnöke, Ioan Mang alelnök és Virgil Niţulescu volt államtitkár, az ICOM volt elnöke is.
A debreceniek üdvözletét dr. Papp László, a cívis város polgármestere tolmácsolta, mint mondta a megnyitó bizonyítéka annak, hogy a kultúra nemzeteket is képes összekötni. Nagyvárad és Debrecen hosszú évszázadok óta a földrajzi közelségen túl kulturális, gazdasági sőt vallási kapcsolatokat is ápol, mondta a polgármester, aki hozzátette: a múzeumi együttműködést is hosszú időre tervezik, ennek része, hogy a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményének darabjaiból állítnak ki Nagyváradon.
Dr. Papp László azt is elmondta, Debrecen 2023-ra megpályázta az európai kulturális fővárosi címet, ennek kapcsán a váradi és megyei tanáccsal is felvette a kapcsolatot, megköszönte támogatásukat. Az utolsóként felszólaló Maurizio Passerotti, Dél-Tirol tartomány romániai tiszteletbeli konzulja kiemelte hogy bár az épületet, az egykori királyi hadapródiskolát „háborúra tervezték, most a kultúrát és a békét szolgálja.”
A beszédek után a Varvara Buzilă, a kisinyovi Néprajzi és Természettudományi Múzeum munkatársa beszélt a gyűjteményükből származó szőnyegeken megjelenő jelképekről, majd Magyari Márta, a Déri Múzeum képviselője ismertette a néprajzi gyűjteményükből származó kalotaszegi, dunántúli és matyóföldi viseletekről, felhívva a figyelmet egy kétszáz éves bőrövre is, A látogatók előtt ezt követően megnyitották a 2013-ban elhunyt Nistor Coita kiállítását, majd megtekinthették a már berendezett termeket is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro