Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Passat, Gheorghe
1 tétel
2011. február 5.
Tízéves terv a magyar nyelvű oktatás felszámolására
"Különleges fontosságot adtam Románia történelmének és földrajzának, ugyanúgy, mint a román nyelvnek, mivel ez az ország egységes ország kell legyen."
Dr. Constantin Angelescu, 1931
(Folytatás január 29-i lapszámunkból)
Szovátán 1923 szeptemberében nyílik meg az állami román tannyelvű iskola, először bérelt épületben, majd kötelezik a községet egy új iskola építésére. Az iskolaépítéshez minden szovátai családnak, felekezetre való tekintet nélkül, hozzá kellett járulnia. A költségek fedezésére 5 ha községi erdőt adnak el. 1926-ra készült el az Ileana hercegnőről elnevezett iskola (a mai 2-es számú iskola utca felőli épületrésze). Szakadáton az egykori Éltető faüzem épületében állami iskolát hoznak létre.
Az állami iskolákban román nyelvű volt az oktatás. A törvénynek volt ugyan egy olyan kitétele, mely szerint a nemzetiségek lakta falvakban állami iskolákat indítanak az illető nemzetiség nyelvén, de a magyar nyelvű állami oktatás ígérete is sötét kelepcének bizonyult színmagyar falvainkban. Miután sikerült államivá tenni az ingyenes oktatás ígéretével a felekezeti iskolát, hamarosan sort kerítettek ennek román nyelvűvé tételére.
Az Angelescu-féle oktatási törvény I. fejezetének nyolcadik pontjából világosan kiderül, hogy a törvény fő célja a nemzetiségek erőszakos beolvasztása volt: "Azok a román származású állampolgárok, akik elfelejtették anyanyelvüket, kötelesek gyereküket román állami vagy magániskolában taníttatni." A falvainkba kihelyezett román tanítók, miután ígéretekkel meg fenyegetéssel sikerült pár tanulóval beindítaniuk a román állami iskolát, megkezdték az általuk "elmagyarosított románoknak" tartott székelyek gyerekeinek erőszakos, gyakran csendőri segítséggel való átíratását a felekezeti iskolákból. Névelemzések alapján keresték az ősi román családneveket színmagyar falvainkban. Így lett Suciu a Szőcsből, Dumitru a Demeterből stb.
1924-ben Szovátán Passat Gheorghe iskolaigazgató, csendőr kíséretében járva a falut, íratott be az első osztályba 18 tanulót. A következő tanévben a visszarománosítás végett beiskolázottak között: Barabasi, Domocos, Szabo, Lorintz családneveket találunk.
A szovátaiak visszarománosításáért ügyködő kultúrzónás tanítók – a román tannyelvű osztályok beindítása után, utolsó lépésként – a magyar felekezeti iskolák bezáratását tűzték ki fő céljukként. Tanfelügyelői ellenőrzéseken oktatási célokra alkalmatlannak nyilvánították a magyar iskolák épületeit. Iskoláik megmentése szinte erőn felüli intézkedésekre késztette egyházainkat. A századvégen Marosszék egyik legmodernebb iskolájának számító katolikus iskolát új teremmel bővítették a működési engedély megadásáért. A reformátusok lemondanak több évtizedes templomépítési szándékukról és iskola–imaház építésébe kezdenek. 1921. augusztus 21-én szentelik fel az új iskolát és a paplakot. Az építkezések ellenére tovább folyik az iskolák működésének akadályoztatása, szülők, gyerekek zaklatása a kultúrzónás állami tanítók által.
Magyar iskoláink mellett a törvény legfőbb áldozata a magyar tanító volt. Az Angelescu-féle törvény VII. fejezetének 113. pontja szerint tanító csak románul tudó, román állampolgár lehet. Nagy tapasztalatú, kitűnő tanítóinkat megalázó vizsgálatoknak vetették alá. A "vissza-fogadott" magyar tanítók, miután iratokkal bizonyították végzettségüket, a tanfelügyelőségtől kellett román nyelvtudásukat igazoló iratot szerezzenek a kinevezésükhöz. A visszafogadott magyar tanítók, a román nemzetiségűek után, utolsókként kaphattak kinevezést az esetleg megmaradt helyekre. A román államnak tett hűségnyilatkozat, a román nyelvvizsga sem jelentett biztos állást a magyar tanítóknak. Bármikor kidobhatták őket állásukból, ha a tanfelügyelő hiányosságokat észlelt nyelvtudásukban. Védelemre sehonnan sem számíthattak, 1927-re egyetlen magyar tanfelügyelő sem maradt Romániában. Nyári vakáció helyett két hónapos nyelvtanfolyamon kellett részt venniük a nem román származású tanítóknak. A tanfolyam vizsgával zárult. Két sikertelen vizsgát elbocsátás követett. A harmincas évekre a román nyelvűvé tett iskolákban megtűrt pár magyar tanító csak románul szólhatott tanítványaihoz.
Párhuzamosan a magyar nemzetiségűek elbocsátásával, magyarul egy szót sem tudó tanítókat hoztak kiemelt fizetéssel magyar falvainkba. "Azok a tantestületi tagok… akik nem származnak az alábbi megyékből, de elmennek a következő megyékbe: Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Udvarhely, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda- Aranyos, Hunyad… és vállalják, hogy ténylegesen négy évet szolgálnak ezen megyék iskoláiban, mindaddig, míg ezekben az iskolákban tevékenykednek, 50%-os fizetésemelést kapnak; fokozatokat négyévenként szerezhetnek, az előléptetésre… megszabott időszak egy évvel csökken.
A kultúrzónába menő tanítóknak három hónapi fizetésükkel megegyező kihelyezési pénzt és ehhez járó juttatásokat adnak a házasok esetében, kétfizetésnyi összeget a nem házasoknak.
Az illető megyékben véglegesen letelepedő tanítók fokozatokat 3 évenként szerezhetnek és a rendelkezésre álló földterületekből 10 hektárnyi kolonizálási földet kapnak."
Dr. Constantin Angelescu igen optimista volt törvénye kidolgozásakor. Szerinte tíz év elegendő lett volna a Székelyföld elrománosítására: "A fent elsorolt összes intézkedést csak tíz évig alkalmazzák az elemi oktatásra vonatkozó törvény közzétételétől számítva". Népújság (Marosvásárhely)