Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pascu, Liviu Viorel
1 tétel
2017. március 16.
Koszorúzás Piskin
Kell, hogy történjenek csodák!
Hunyad megyében hagyományhoz híven a piski csata emlékére állított obeliszknél kezdődött a március 15-i rendezvények sora. Pontban déli 12 órakor toborzó csendült fel a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjainak ajkán, majd Kossuth-nótákkal köszöntötték az ünneplő helyi magyar közösséget illetve mindazokat, akik Déváról, Vajdahunyadról, Csernakeresztúrról jöttek el, fejet hajtani 1848–49 hősei előtt.
A piski maroknyi magyar közösség nevében Csáki Loránd helyi RMDSZ elnök mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva: a mai bizonytalan világban fontos megőrizni értékeinket, identitásunkat, hiszen ez adhat stabil alapot létünknek.
Burján Gergely, az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének politikai alelnöke az összefogás során születő közösség erejéről beszélt. Egymást bátorítva, egymásban bízva tudjuk csak megvalósítani céljainkat. Majd Jókait idézve zárta beszédét: Kell, hogy történjenek olyan csodák, amiket tíz nemzedék megemlegessen! Példákat kell adni ennek a nemzetnek, amik a szíveket megerősítik.
Széll Lőrincz, a Hunyad Megyei RMDSZ MKT elnöke az összefogás mellett bátorságra buzdította a Hunyad megyei magyar közösséget. Ma itt van előttünk egy újabb lehetőség. A világ gyorsan változik. (...) Megértettük, hogy két dolgot nem bocsát meg a történelem: a gyengeséget és a gyávaságot. Olyan időket élünk, amikor a gyengéknek nem osztanak lapot. A gyenge és gyáva nemzeteknek nincs jövőjük. Külön-külön felaprítva, szétforgácsolva könnyen elgyengülünk, inunkba száll a bátorságunk, de az egység a tétováknak is bátorságot, a gyengéknek is erőt ad. A megmaradáshoz, jövőteremtéshez pedig bátorságra, hitre, erőre van szükségünk – fogalmazott Széll Lőrinc.
A továbbiakban ismertette az idei március 15. alkalmából megfogalmazott RMDSZ kiáltványt: Mit kíván az Erdélyi magyarság 2017-ben?
A kiáltvány követelései között szerepel az új alkotmány, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget. Kérik továbbá: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását, etnikumközi szerződést, amely tartósan biztosítja a békés román–magyar együttélés, a személyi és közösségi jogok intézményének széleskörű biztosítását. A kiáltvány 4. pontja kéri Románia többnyelvűségének alkotmányba foglalását, illetve, hogy a magyar legyen a második hivatalos nyelv Erdélyben. Szabadon használhassuk közösségi szimbólumainkat, jelképeinket. Több tiszteletet a helyi közösségeknek. Nagyobb hatáskört az önkormányzatoknak. Az elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését. Anyanyelvű minőségi oktatást minden magyar gyermek számára bölcsödétől egyetemig. Az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti sínek korszerűsítését. Jóléti államot, tisztes megélhetést minden korosztálynak. És végül, a kiáltvány 12. pontja így szól: Legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában.
Széll Lőrincz a kiáltvány zárógondolatával fejezte be ünnepi beszédét: A szabadságharc üzenete örök értékű. A 12 pontban megfogalmazott célok évről évre alkalmazkodnak a jelenhez. Hiszen ma is küzdenünk kell jogainkért, szabadságunkért. A végső cél nem változik, az akadályok és eszközök igen. Ezekhez kell alkalmazkodnunk. Legyen béke, szabadság és egyetértés!.
Piski város vezetőségét Pascu Liviu Viorel alpolgármester képviselte az ünnepségen, aki a polgármester üdvözletét tolmácsolta, majd rövid és nagyon gondosan felépített történelmi megemlékezésbe bocsátkozott, felelevenítve az 1848-as forradalmat kiváltó tényezőket, társadalmi és etnikai viszonyokat.
Az ünnepi műsor részeként a dévai magyar iskolaközpont Dalospacsirta kórusa Lengyel Izabella karvezető irányításával adott elő Kossuth nótákat, Zöldi Izabella és Papp Evelyn pedig szavalatukkal gazdagították az alkalmat. Czuhai Miklós Csaba piski református lelkipásztor Isten áldását kérte a jelenlévőkre.
Az ünnepi megemlékezést koszorúzás zárta. Széll Lőrincz MKT elnök, Burján Gergely és Borsai Zoltán megyei RMDSZ alelnökök, Pascu Liviu Viorel alpolgármester, valamint Pogocsán Ferdinánd dévai és Csáki Loránd piski RMDSZ elnök elhelyezték az emlékezés koszorúit a piski római katolikus templomkertben álló obeliszknél.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)