Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pârvu, Iustin
2 tétel
2011. március 4.
Kinek szól a „Szent legionárius ifjúság”?
Szentesített szövetségek
Sabina Fati, România Liberă
A román ortodox egyház vezetőinek nincs kifogásuk a legionárius himnusz ellen, amellyel az apácák megajándékozták Iustin Pârvu apátot, és amelynek aztán nagy sikere volt a Youtube-on. Előfordul, hogy a „Szent legionárius ifjúság”, a Vasgárdának és a Kapitánynak címzett óda felcsendül templomszenteléskor is, és egyáltalán nem tiszta, vajon a pátriárka hivatala nosztalgiából tartja elfogadhatónak, vagy egyenesen támogatja az interneten egyre nagyobb méreteket öltő irányzatot.
A román ortodox egyház vezetőinek nincs kifogásuk a legionárius himnusz ellen, amellyel az apácák megajándékozták Iustin Pârvu apátot, és amelynek aztán nagy sikere volt a Youtube-on. Előfordul, hogy a „Szent legionárius ifjúság”, a Vasgárdának és a Kapitánynak címzett óda felcsendül templomszenteléskor is, és egyáltalán nem tiszta, vajon a pátriárka hivatala nosztalgiából tartja elfogadhatónak, vagy egyenesen támogatja az interneten egyre nagyobb méreteket öltő irányzatot. A román ortodox egyháznak semmiféle haszna nem származik abból, ha összefüggésbe hozzák többé-kevésbé posztmodern legionárius mozgalmakkal, éppen ezért egész sor kérdést vet fel, hogy a pátriárka nem reagál a papok ilyenszerű kesergésére. A Petru Vodă apátságban a kolostoralapító születésnapján azért énekelték a „Szent legionárius ifjúság”-ot, hogy eszébe juttassák az apátnak a boldog napokat, amikor a testvérekkel együtt harcolt a Gárdáért és a Kapitányért. Iustin Pârvut a könnyekig meghatotta a nővérek ajándéka, mivelhogy soha nem tagadta meg legionárius hitét. Több évet ült kommunista börtönökben, a szimpátiája miatti büntetésként, most viszont szabadon kijelentheti, hogy a legionárius mozgalom „a román géniusz legnagyszerűbb kifejeződése”. A legsúlyosabb az egészben nem az, hogy egy kilencven éves pópa kötődést érez egy fasisztoid – az idők folyamán Mihály Arkangyal Légiójának, a Vasgárdának, Corneliu Zelea-Codreanu Csoportjának, Mindent a Házáértnak, Legionárius Mozgalomnak nevezett – politikai mozgalom értékei iránt. Még csak az sem, hogy egy apácakórus himnuszokat énekel egy volt legionáriusnak. A legsúlyosabb az, hogy a román ortodox egyházban senkit nem zavarnak a legionárius gesztusok, nosztalgiák, múmiák. A román ortodox egyház részéről hozzászoktunk a hallgatáshoz a kommunizmus idején, amikor a lehető legaljasabb módon együttműködött a rezsimmel, és a legapróbb erőfeszítést sem tette a buldózerek rohama alatt sorban ledőlő templomok védelmében. A kommunizmus idején a hallgatás egyet jelentett az ortodox klérus részéről a maximális kompromisszummal, ma viszont a hallgatás egy hagyomány folytatásával érne fel.
A román ortodox egyház hagyta magát megalázni a kommunisták, illetve kihasználni a legionáriusok által. A Szent Zsinat antiszemita nyilatkozatokat tett, valamint támogatta a Légiót azt követően is, hogy meggyilkolták Ioan Gheorghe Duca miniszterelnököt, aki 1933-ban törvényen kívül helyezte a Vasgárdát. Az egyház életében ennél is bonyolultabb korszakot jelentett a legionárius nemzetállam, amikor az ortodox vallás volt a legfontosabb propagandaeszköz.
Nehéz ellenben megérteni a Szent Zsinat hallgatását most, amikor az egyház élén egy felvilágosult pátriárka áll, aki képes a korporációs vezetésre, és érteni látszik a világ menetét. Ha nem foglal állást a történelem által elítélt, de ortodox mozgalmak által az interneten és a diszkrét templomocskákban felélesztett irányzatok kapcsán, arra enged következtetni, hogy mindez az ortodox egyház égisze alatt történik.
A Szent Zsinatot zavarják a papok szekusdossziéi, zavarja a gondolat, hogy nyilvánosságra kerülhet a papok vagyona, zavarják a biometrikus útlevelek, amelyeket az ördögtől valónak tart, az Európai Unió, amely magához édesgeti és bűnbe viszi a románokat, viszont soha nem zavarják a túlzások, amibe az egyházszolgák esnek, a tény, hogy csúszópénzt kérnek, nem zavarja a papok középszerűsége, vagy ha legionárius propagandát folytatnak.
A román ortodox egyház eltökélten ellenáll az ország modernizációjának és nyugatiasodásának. Az aranyozott, de zsíros stólák és megannyi vétek mögé bújt ortodox egyház nemcsak a hitelét veszíti el, hanem a híveit is, akik közül egyre többen fordulnak más, a 21. századi valósághoz közelebb álló felekezetek felé. (Fordította Sz. L.)
Új Magyar Szó (Bukarest)

2014. november 18.
Ortodox pópa: „mit az anyjukat keresnek Erdélyben?”
Ahogy a védőoltásokról markáns véleményt fogalmaznak meg ortodox portálokon és az egyházi személyekkel készült interjúkban, úgy a magyar-téma is forró ezekben a körökben. Az alábbiakban a magyarokra nem kifejezetten kedvező megnyilvánulásokból válogattunk, azzal a megjegyzéssel, hogy az alábbi vélemények nem az egyház egységes álláspontját tükrözik.
Iustin Pârvu Neamț megyei gyóntatót és archimandritát korábban is idéztük. Egyik interjújában úgy nyilatkozik, a román rab lesz saját földjén, mert azt az olaszok, franciák, osztrákok, magyarok és zsidók megvásárolják alóla, a nyugat pedig, amely a románok áldozathozatala miatt fejlődött, nyomorba dönti az országot – nem úgy a magyarokét és lengyelekét, akik elnyomtak másokat.
Pârvu merész állításokat fogalmaz meg máshol is, így például egy levelében azt írja, a román az egyetlen európai nép, amely ott él ma is, ahol született, és az első nép, amely az írást használta. Ma is minden úgy történik, írja, mint az osztrák-magyar hatalom alatt, eltiporják a románok jogait, a kisebbség dönt a többségről.
Rafail Lukács Maros megyei, magyar származású pap is sajátos módon értelmezi a történelmet, legalábbis erre enged következtetni az az interjú, amelynek felvezetésében úgy írnak: a magyarok eredetileg ortodoxok voltak, később tértek át a katolicizmusra. A felvezetőben azt is mondják, Rafail Lukácsot az Isten küldte, hogy az igazságtól eltért magyarokat a helyükre terelje.
Arsenie Papacioc, akit az ortodox egyház egyik legfontosabb gyóntatójának tartanak, és aki a Vasgárda tagja volt, nem kímél minket. Kutyalelkűnek és veszedelmesnek tartja a magyarokat, akiket zernesti polgármesterként 1940-ben állítása szerint három nap alatt kiebrudalt a városból. Az alábbi videóban sem gyakorolja a keresztényi szeretetet, azt kérdi, „mit az anyjukat keresnek Erdélyben [a magyarok]?”
Számos fórumon tárgyalják a magyarok véres történelmét. Kiderül így, hogy a magyarok valójában ortodoxok voltak hajdanán, az ortodoxia pecsétjét pedig a mai napig magukon hordják a szokások és hagyományok, például a karácsony szót is onnan vették át.
Vannak persze pozitív példák is, mint a gyergyóalfalusi ortodox pap Claudiu Voşloban története, aki azt nyilatkozta, a magyaroktól tanult meg gazdálkodni, soha nem keveredett velük etnikai vagy vallási vitákba.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro