Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Parditka János
1 tétel
2008. május 20.
A zömében magyarok lakta Hadadot két évvel ezelőtt földcsuszamlás sújtotta, majd a patak is kiöntött, emiatt egy ház összedőlt, közel húsznak pedig megrepedtek a falai. A megrongálódott házakat többé-kevésbé sikerült rendbe hozniuk a hadadiaknak, a súlyosan megrongálódott református műemlék templom sorsa még mindig kilátástalan, szétrepedtek a falak. Az állam által kiutalt segély nem fedezte egészében a lakóházak rendbehozatalának költségeit sem. Az emberek félnek, nem tudják, mikor következik be egy újabb földcsuszamlás. Molnár Árpád református lelkész elmondta, a templom rehabilitációs munkálataira /a budapesti Parditka János építész tervei alapján/ eddig több mint 800 ezer lejt költöttek, melynek oroszlánrészét a magyar állam biztosította, a Teleki László Alapítványon keresztül. További 500 ezer lejre lenne szükségük ahhoz, hogy ismét használhatóvá váljék. Az 1423-ban épített, majd 1600-ban átalakított kegyhellyel – mely kezdetben katolikus templom volt, és Szent László tiszteletére szentelték fel – korábban is voltak gondok. 2000-ben a csúszásnak indult templomot életveszélyesnek nyilvánították, és bezárták. Azóta lényegében nincs temploma a helyi gyülekezetnek, a Dégenfeld kastélyban alakítottak ki két imatermet. /Babos Krisztina: Templom fal nélkül. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./