Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Para Zoltán Róbert
6 tétel
2013. június 10.
Kárpát-medencei összefogás kell a cianidos aranybányászat ellen
Tőkés László erdélyi EP-képviselő kezdeményezésére ma, 2013. június 10-én, Budapesten egy Kárpát-medencei informális találkozó keretében egyeztettek a cianidos technológiával folyó bányászat elleni közös fellépés lehetőségeiről. Mint ismeretes, a verespataki bányaberuházás kapcsán elhíresült ciánalapú aranybányászat nem csupán Erdélyben jelent valós veszélyt a környezetünkre, épített és kulturális örökségünkre, de hasonló tervekről és kezdeményezésekről kapunk híreket Szlovákiából és Ukrajnából is.
A találkozón a leginkább érintett régiók képviselői vettek részt: Körmöcbánya (Felvidék, Szlovákia) polgármesterét, Zuzana Balážovát elkísérte Ľuboš Kürthy, a Kremnica Nad Zlato (kb. „Körmöcbánya többet ér az aranynál”) Polgári Társulás elnöke; Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Városi Szervezetének elnöke, Bocskor László ismertette a Nagymuzsaly melletti aranybánya újranyitásának terve körül kialakult helyzetet; Erdélyből Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület, illetve Para Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Környezetvédelmi Bizottsága elnökének szakértői anyagaira támaszkodva Király Melinda torockói önkormányzati képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a verespataki bányanyitás veszélyeiről számolt be.
A találkozó elején, felvezetésképpen Tőkés László leszögezte: az európai polgárok joga (beleértve az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna állampolgárait is) a tiszta környezethez, a magántulajdonhoz, illetve a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való. Ezt követően az európai érdekérvényesítés nehézségeit és buktatóit foglalta össze. Az erdélyi képviselő emlékeztetett arra, hogy 2010-ben Áder Jánossal, Magyarország jelenlegi elnökével, akkori EP-képviselővel közösen a cianidos bányászat európai betiltását követelő határozatot nyújtottak be, amelyet az Európai Parlament majdhogynem egyöntetűen elfogadott. Ám a határozatnak kevés foganatja volt: az Európai Bizottság illetékesei minden további nélkül lesöpörték a témát az asztalról, és az azt követő sorozatos intervencióknak sem lett foganatjuk.
Pedig a veszély igen nagy, hívták fel a figyelmet a cianidos bányászat veszélyeinek kitett térségek képviselői, – a teljesség igénye nélkül – a következőkre hívva fel a figyelmet: a környezetvédelmi károk mellett a körmöcbányaiak példának okáért attól félnek, hogy a bányanyitás tönkreteszi a kis- és középvállalatokat, illetve a turizmusra épülő gazdaságukat. Megjegyzésre méltó, hogy Szlovákiából Körmöcbánya nyerte el Biodiverzitás Fővárosa címet, az uniós tagállamok környezetvédelmi és területfejlesztési szervezetei által meghirdetett versenyen. Az egymással vetélkedő, homályos hátterű külföldi cégek kapzsi önérdekének esne áldozatául a környék és a város, a Garam és a Duna vizének esetleges szennyezéséről nem is beszélve.
A Beregszászi járásban található Nagymuzsaly lakói viszont testközelből már elszenvedhették a felelőtlen bányanyitás következményeit: az 1996-tól kezdődött és 2006-ban – csődhelyzet miatt – leállt, két szakaszban megvalósított bányászat a keleti vadkapitalizmus összes jegyét magán viselte. Bocskor László beszámolója szerint 1996-tól a bányától 1300 kilométerre lévő Dnyeper mellé hordták az üledékanyagot – nyitott teherautókon! –, 2003 óta pedig a szennyeződésekkel terhelt hulladékanyagot mindenfajta védelem nélkül tárolják Beregszász és vidékének kiváló mezőgazdasági területén.
Király Melinda a verespataki bányanyitás legújabb fejleményeiről tájékoztatta a beszélgetés résztvevőit, és a tavalyi választási kampány időszakában megszervezett népszavazásra hívta fel a figyelmet, amely a térség lakossága körében kifejtett hazugságpropaganda ellenére érvénytelenül végződött.
Az informális és tájékozódó jellegű találkozó végén a felek megegyeztek a folytatásban: túl azon, hogy mandátumot adtak Tőkés Lászlónak ügyeik európai parlamenti képviseletére, közös cselekvési terv is körvonalazódott. Első lépésként mindhárom településre ellátogatnak, hogy a helyszínen tájékozódjanak a fennálló állapotokról. Hasonlóképpen folyamatosan tájékoztatják egymást a fejleményekről.
Abból a felismerésből kiindulva, hogy csak az ügy nemzetköziesítése révén nyílik esélyük a sikerre, az erdélyi képviselő szervezésében az ősz folyamán nyilvános közmeghallgatás keretében tárják elő problémáikat az Európai Parlamentben, ezzel együtt pedig Janez Potočnik környezetvédelmi biztossal is találkozót szerveznek, és közös memorandumban fordulnak José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez.
A találkozó alkalmával újból bebizonyosodott, hogy ellentétek által megosztott európai országainkat és polgárainkat sokkal több közös érdek – és érték – kapcsolja össze, mint amennyi elválasztja egymástól őket.
Budapest, 2013. június 10.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

2013. július 27.
„Verespatak Románia Bős-Nagymarosa”
Eckstein-Kovács: Băsescu azt kérdezte, mi ez a Verespatak-mánia?
Az elmúlt évek során határozott, egyértelmű és céltudatos fellépés volt tapasztalható a politikai és civil diskurzus terén, de kevés a lehetőség a probléma megoldására, a tervezett befektetés megakadályozására – a hallgatóságban ez fogalmazódott meg azon a Verespatakól zajló beszélgetésen, amelyen Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ volt szenátora, Illés Zoltán, a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára, illetve Hupa Félix, az EMNP és Para Zoltán Róbert, az EMNT képviselője vett részt. A politikusok a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban Határon átnyúló környezetszennyezés (palagáz- és aranykitermelés) címmel tartottak előadást.
A moderátor-témafelvezető Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke diplomatikusan felrótta, hogy az elmúlt években „igen gyenge volt a magyar részvétel” a tervezett verespataki aranybánya-beruházással kapcsolatban.
Illés Zoltán elmondta: Románia számára Verespatak lesz az, amit Magyarországnak Bős-Nagymaros jelentett. (A Duna magyarországi és csehszlovákiai közös szakaszának hasznosítására tervezett építményről van szó, amely végül csak részben valósult meg, s maradandó környezeti károkat eredményezett – szerk. megj.) – A szennyezés nem válogat, mindenkire kihat – fogalmazott.
Hozzátette: mindenki emlékszik arra, kik támogatták a Csehszlovákiával kötött megállapodás kivitelezését. Kifejtette: a nemzetközi előírások alapján Románia meghallgatta a magyar felet, de ennek semmi követkeyménze nem volt. – Ugyanúgy cselekszik tovább, mert szuverén állam. Joga van döntést hozni, amilyent akar. Rövidtávú érdekeket érvényesítenek. A kanadaiak kibányásszák az aranyat, s elviszik a pénzt. A cianidos technológia akkor is elfogadhatatlan, ha annak használata, mondjuk, Nagy-Magyarország területén történne – fogalmazott. Emlékeztetett: Tőkés László EP-képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament 2010 tavaszán, minősített szavazattöbbséggel elfogadta azt a határozatot, amely a ciánalapú bányászat általános tilalmának kimondását kezdeményezte az Európai Unió egész területén. – Az Európai Bizottság nem akarja ennek a végrehajtását, ugyanis többek között Spanyolországban és Svédországban is ciánt használnak az arany kitermelésére. Más technológiával 10–15 százalékkal drágább a kitermelés. Nem számít az élet, az ember, minden a pénz érdekében történik – fogalmazott Illés Zoltán.
Szokásához híven Eckstein-Kovács színes elemekkel tarkította beszédét. Elmesélte például, hogy „amikor bekopogtam Băsescuhoz, s elbeszélgettünk Verespatakról, illetve kifejtettem ellenző álláspontomat, akkor megkérdezte: mi ez a Verespatak-mánia?” – Négy hegyet bedarálnak, s mindenhol kőhegyek maradnak. Háromszáz hektáron terül majd el a zatytározó, amely legalább száz évig ott marad. A palagáz kitermelése kapcsán Franciaország azt mondta: jamais! (soha!) Romániában tengerparti üdülőtelepek közelében akarják azt kitermelni. Alkotmányellenes és veszélyes, hogy a parlament állami kisajátítási előjogokkal akarja felruházni a bányavállalatokat. Şova miniszter azt mondta: a román állam részesedése 70 százalék lesz. Ilyen Isten nincs! – fogalmazott Eckstein-Kovács. Azt is szóvá tette, hogy Victor Ponta a parlamentnek próbálja átpasszolni a felelősséget.
Verespatak kapcsán a moderátor által kért EMNP-álláspontra Hupa Félix csak annyit mondott: Tőkés László a politikai alakulat védnöke… Az utolsóként szóló Para Zoltán Róbert az oktatás szerepét emelte ki a környezetvédelmi kérdések tudatosításában.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

2016. július 23.
Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság
A kürtőskalácsot, Kézdivásárhely történelmi főterét és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesét javasolja az áprilisban alakult Kovászna Megyei Értéktár Bizottság felvételre a Székelyföldi értéklajstromba, amelyről a tegnap Tusványoson létrehozott Székelyföldi Értéktár Bizottság dönt. A Kovászna, Hargita és Maros megyei négy-négy képviselő, valamint az Élő Erdély Egyesület elnöke, Boda Szabolcs alkotta testület a Magyar Teátrum sátorban jelentette be létrejöttét.
A Magyar Országgyűlés által elfogadott hungarikumtörvény határon túli kiterjesztése teszi lehetővé a települési, megyei, térségi, tájegységi értéktár-bizottságok alapítását Erdélyben, a három székely megye önkormányzati elnökei erre alapozva léptek a székely értékek feltérképezését, leltárba vételét, dokumentálását, megőrzését, hasznosítását, népszerűsítését célzó együttműködés érdekében. Az értékgyűjtés, értékőrzés Székelyföldön nem új keletű, a 2008-ban kezdeményezett Székely termék is hasonló küldetéssel indult útjára – hangsúlyozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati vezető arról számolt be, harmincnyolc előterjesztés szerepel a Háromszéki helyi értéktárakban, szeretnék, ha a kör bővülne, ami pedig a létesítendő Székelyföldi értéklistát illeti, megfontolja, hogy a már említett három tétel után javasolja a székely zászló, a székely bicska, a székely ló és a székely vicc felvételét. A Székelyföldi Értéktár Bizottság Háromszéki tagjai: Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója, valamint munkatársa, Szőcs Zsuzsa (akit tegnap a frissen alapított bizottság elnökévé választottak), Para Zoltán környezetvédelmi szakember és Tusa Attila építész. Tamás Sándor szerint az értékgyűjtés, -őrzés és -hasznosítás nagy segítség lehet a térségmarketingben, amit a helyszínen jelen lévő Zalai Mihály, Békés megye önkormányzatának elnöke is megerősített, ismertetve az általuk sikerre vitt jó példákat és azokat a szempontokat, hogy ők miszerint sorolják be az értékeket megyei érdekeltségűnek: jelen legyen a megye egész területén, minőséget hordozzon és képviselje a megyét. Békés megye együttműködő partnere az Élő Erdély Egyesületnek, amelynek vezetője, Boda Szabolcs az értékgyűjtés mozgalmi szerepét hangsúlyozta, és a szervezet nevében vállalta, abban segítenek, hogy az értékeket a mai kor eszközeivel eljuttassák az emberekhez.
Hargita megye a székelyderzsi unitárius templomot és a сsíkszeredai Mikó-várat, Maros megye a Nyárád menti népi építészetet, a Marosvásárhelyi kultúrpalotát, valamint a mikházi ferences templomot és kolostort javasolta felvételre a Székelyföldi értéktárba.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 13.
A nyomorban is kitartó matuzsálem (Gaál Sándor emlékezete)
Igen szűk körben leplezték le tegnap Gaál Sándor egykori mérnök-fizikusnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központja falára elhelyezett emlékplakettjét. A Vargha Mihály szobrászművész alkotta emlékjel leleplezését követően az egyetem falai között, baráti hangnemben idézték meg az élete utolsó évtizedeit az épületben szinte leírhatatlan nyomorban leélő, de mindvégig alkotó tudós emlékét.
Az emlékjel leleplezése az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) éves sepsiszentgyörgyi konferenciájának kezdetét is jelezte, amelynek tudományos előadásai idén a víz szerepére koncentrálnak. A mintegy húsz résztvevőhöz Szakács Zoltán, a sepsiszentgyörgyi fiókszervezet elnöke szólt, Gaál Sándor életútjának fontosabb állomásait ismertetve. Őt követte Incze Sándor nyugalmazott református esperes, Dániel próféta sorait osztva meg a hallgatósággal, aki bölcsként hasonló szenvedésekkel teli utat járt ki a tudásért, mint Gaál Sándor. Az egykori feltaláló, mérnök háromnyelvű (magyar, román, német) emléktábláját Para Zoltán, az EMT alelnöke, illetve Incze Sándor leplezte le.
A különc, hányatott sorsú, nagy múltú családból származó mérnök-fizikusról Czegő Zoltán költő, újságíró, Péter Sándor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Kovászna megyei elnöke, Miholcsa Gyula fizikus-szerkesztő, Gaál Sándor életútjának avatott követője, kutatója, Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, valamint Vargha Mihály beszélt. Czegő Zoltán a Megyei Tükörnek 1969-ben készített, Akit nem irigyel senki címmel megjelent interjúból idézve nyújtott betekintést abba a szinte leírhatatlan nyomorba, amelyben „a magyar tudomány egyik matuzsáleme” tengődött egy három négyzetméteres sufniban, szimbolikus nyugdíjból, elfeledve, de a rendszer által azért üldözve. Czegő Zoltán szerint a Gaál Sándorral való beszélgetése óta is megfejthetetlen számára, mi tartotta az erőt benne, mi késztette arra a nyergestetői ’48-as hős, Gaál Sándor ezredes testvérének unokáját, hogy mosolya, szemei egyet sugalljanak: minden ellenére élek, és azért is kitartok. Péter Sándor az emlékplakett, valamint az egykori mérnök életútjára vonatkozó kutatások kapcsán kifejtette: Háromszék hosszú időn keresztül az egyetemes magyar művelődés és tudományosság erős fellegvára volt, így könnyen megtörténhet, hogy továbbra is léteznek olyanok, akiknek neve több elismerésre méltatott. A Háromszéki Magyar Tudományos Társaság éppen ezért tűzte feladatul, hogy feltérképezze, megőrizze azokat az értékeket, amelyeket háromszékiek itthon vagy a távolban, de akár idetelepültek is megteremtettek. Gaál Sándor munkássága szerencsére azon értékek közé tartozik, amit két-három ember áldozatos munkája nyomán sikerült elég nagy mértékben az utókornak megőrizni, a közvélemény elé tárni. Az egykori mérnök-fizikus helyzete egyébként hasonló más nagy magyar kutatókéhoz, hiszen ő is közel járt ahhoz, hogy a legmagasabb tudományos kitüntetést megkapja, viszont a körülmények nem tették lehetővé számára, hogy ez végül beteljesüljön. A kiemelkedő munkásságú háromszéki személyiségek emlékének méltó megőrzése jó úton halad, viszont még további erőfeszítésekre lesz szükség, hogy minél kevesebb elfeledett tudósról, polihisztorról kelljen beszélni – tette hozzá Péter Sándor.
Miholcsa Gyula, aki négy évvel korábban filmet is készített az 1972-ben elhalálozott mérnök-fizikusról, feltalálóról, kiemelkedő jelentőségűnek ítélte meg, hogy a plakett révén végre kézzelfogható jele is van a városban Gaál Sándor emlékezetének. Elmondta, kutatásaik során Németországig jutottak, és mintegy húszévnyi magánlevelezésre bukkantak. A sajátos, helyenként már feketehumorral megírt levelekből, amelyeket Gaál Sándor Budapesten elő unokahúgával váltott, a különc tanáron, tudóson túl a magánember köszön vissza. Miholcsa arról is szólt, hogy a rendszer üldözése ellenére Gaál Sándort nem sikerült teljesen elásni, hiszen noha az iskola épületében lakott súlyos nyomorban, a városból igen sokan felkeresték műszaki tanácsokért, segítségért. Haszmann Pál az egykori mérnök 1949 utáni hányatott életének egy szeletét idézte fel a csernátoni korszakból, és egyúttal rávilágított: a családra általánosan jellemző volt az új, a változás, a kísérletezés iránti érdeklődés. Vargha Mihály egyebek mellett a plaketten szereplő dombormű megalkotásáról beszélt, elmondva: ritkán adatott meg számára, hogy a modellként szolgáló fényképfelvétel „ennyire élő legyen”, ennyi konokságot, szomorúságot, elhivatottságot sugározzon.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. május 15.
A Büdös-hegy napja Bálványosfürdőn
Figyeljünk kincseinkre!
Szombaton Bálványosfürdőn nyolcadik alkalommal szervezte meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján! elnevezésű rendezvényt a Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoksága.
A hagyományteremtő jelleggel bíró, egész napos rendezvény célja idén is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Csomád–Bálványos védett terület természeti értékeire alternatív tantárgyversenyek, izgalmas vetélkedők által.
Rengeteg program zajlott párhuzamosan, a gyerekek a délelőtti tevékenységek révén ismerkedhettek a régió madárvilágával, beleshettek a gombák titkaiba, tündérkerti vigadalomban vehettek részt, meghallgatták az öreg bükk meséit és Bálványosvár történetét. Minden foglalkozást lelkes önkéntesek vezettek, az izgalmas elnevezések mögött számtalan ötlet bújik meg, amelyek révén kisebb és nagyobb gyerekek szórakozva, szinte észrevétlenül szerezhettek ismereteket az állat- és növényvilágról, a természetben való viselkedés szabályairól, mondakincsünkről stb. Ebéd után felkerekedtek, erdészeti túrán, tájékozódási futáson vehettek részt, és az elsősegélynyújtás alapjait is megtanulhatták.
Délelőtt szerencsére kitartott az idő, délutánra azonban igencsak nekikeseredett, ám a szervezők és diákok bebizonyították, hogy egy kis eső nem akadály, és a tervezett program szerint lebonyolították a rendezvényt.
Para Zoltán, a Vinca Minor Egyesület elnöke elmondta: mintegy 200 résztvevővel zajlott a nap, ebből 180 tanuló, zömmel Oltfej, Felsőháromszék és Orbaiszék képviseltette magát. A cél, hogy a Csomád-környéki településeket bevonják, hiszen a helyieknek kell felismerniük, megbecsülniük és megóvniuk saját természeti kincseiket, a fiatal nemzedékek ilyen szellemben való nevelése tehát kulcsfontosságú.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. október 31.
Közösen cselekedni, megmaradni
Sepsikőröspatakon együtt ünnepelte a reformációt a református, unitárius és evangélikus egyház, s jó testvérként a római katolikusok is részt vettek az eseményen. Az alkalomból a templomkertben kopjafát lepleztek le.
Nagy Adél evangélikus lelkész szószéki szolgálatát a Pál apostol a galátákhoz írt leveléből vett igére támaszkodva végezte. Mint mondotta, az elmúlt fél évezred sok jót hozott, társadalmunk fejlődött, technikai vívmányok sora gazdagítja mindennapjainkat, de bármilyen modern korszak is legyen a jelen, nem vagyunk elégedettek, tudjuk, érezzük, valami nagyon hiányzik lelkünknek. Teljes és szabad életet csak akkor élhetünk, ha az évezredek óta változatlant, Isten szavát befogadjuk szívünkbe – mondotta a fiatal tiszteletes. Nagy Zsolt Attila helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért az egyházak ezekben a napokban egymás felé fordultak, a hívek ünneplőbe öltöztették szívüket, s közösen kulcsolták imára kezüket. A tiszteletes úgy fogalmazott, bár a jövőt nem ismerjük, nem tudjuk, ötszáz esztendő múlva lesz-e Sepsikőröspatakon magyar és református, unitárius, katolikus vagy evangélikus, de közös feladatunk, hogy megpróbáljunk tenni annak érdekében. „Ne hagyjuk hitünk és magyarságunk, kereszteljünk, konfirmáljunk, eskessünk, használjuk ünnepeinken templomainkat – így tegyünk a következő ötszáz év érdekében” – jelentette ki. Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész Unitárius reformáció címmel tartott rövid előadásában a valláskialakulásról és az unitarizmus legfontosabb hitelemeiről beszélt, valamint adatokat osztott meg a helybeli egyházközség történelméből. A Bodor Sándor katolikus kántor vezette ökumenikus kórus fellépését követően P. Magyarosi Imola színművész Babits Mihály Miatyánk című versét adta elő. A kedvezőtlen időjárás miatt a templom udvarán leleplezendő kopjafa adományozója, Para Zoltán mérnök is a templomban szólalt fel: bár a sepsikőröspataki közösségtől távol került, de szívében közel van hozzájuk – biztosította őket. A kopjafa készítője, Szabó Árpád a faragás során felhasznált motívumokról beszélve kijelentette: vizet, tulipánt, magyar keresztet, kelyhet, könyvet és a gömböt látunk, de ha azt szavakra fordítjuk, magyarságunkról, élni akarásunkról, egyházainkról és templomainkról mesélnek. Az áldást – ezúttal már kint, a szemerkélő esőben – Mátyás István lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője mondta, az egybegyűltek pedig közösen énekelték a székely és magyar himnuszt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)