Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Para András
1 tétel
2017. január 26.
Templomaink – Sepsikőröspatak
Református hírnök
A Farkasvágóról lerohanó Nagypatak völgymélyedésében fekszik Kőröspatak (Timun Crisumja). A község a pápai dézsma regestrumaiban a XIV. században már szerepel a 648. lapon. Az 1567-es regestrumban Kwreospatak néven, 20 kapuval van bejegyezve.
A Sepsikőröspataki Református Egyházközség megalakulásának pontos idejét nem ismerjük, de tudjuk, hogy a reformáció erdélyi időszakának első felére tehető. A sepsikőröspataki régi református templom, amint az okiratokból kitűnik, a mai római katolikus templom helyén állt. Ez a templom 1703-ban leégett – csupán a torony maradt meg –, és csak 1773-ban sikerült újjáépíteni. A Kálnoky grófi család emberei Mária Terézia uralkodásának éveiben a meglevő templomot elfoglalták, az egyházközség híveit Kálnok faluhoz csatolták, és csak leányegyházként működött 1950-ig.
A napjainkban is álló templomot 1820-ban építették. Csaknem egy évszázaddal később, 1909-ben a templom javítására nagyszabású gyűjtést indítottak. Imre János földműves több megyét is bejárt (pl. Pest vármegye, Békés megye, Bihar megye, Csongrád megye), azonban az így gyűjtött pénz és a beszerzett anyagok az első világháborúban elvesztek.A templomot végül 1935-ben Para András gondnoksága alatt javították ki. A templomban levő padokat 1971-ben a gyülekezet adományaiból készítették id. Váncsa György gondnoksága idején. A templom díszítése Nagy Béla nyugalmazott tanító nevéhez fűződik, aki 1973-ban a belső berendezést székely népi motívumokkal festette ki. A templom körüli kőkerítés csak jóval később, 1994–1996 között épült meg a ma is látható formájában.
Nagy Zsolt Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)