Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Papp-Für János
5 tétel
2013. november 6.
Nagyváradi Irodalmi Napok első ízben
Idén első alkalommal kerül sor a Nagyváradi Irodalmi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, tudtuk meg Barabás Zoltántól, a Partiumi Írótábor Egyesület vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagyváradon az elmúlt évek során több olyan kezdeményezés született, amellyel több-kevesebb sikerrel Ady Endre zseniális költészetének kívántak emléket állítani, azonban Barabás Zoltán úgy véli, a legtöbb ilyen irodalmi jellegű próbálkozásból valahogy hiányzott az interaktív jelleg, Ady kultuszának életben tartása, sőt megélése, ezért volna aktuális egy olyan rendezvényt szárba szökkenteni Váradon, amely a költőóriás halhatatlan szellemének védnöksége alatt hirdeti majd, hogy Nagyváradon ma is vannak irodalomkedvelő magyar polgárok. Az I. Nagyváradi Irodalmi Napok eseményeire november 21-én és 22-én kerül sor. Huszonegyedikén egy emlékezésre, kegyeletre és tiszteletre alapozó zarándoklat lesz a váradi Rulikowski temetőben, melyre a szervezők elvárnak mindenkit, aki tiszteletét akarja tenni azoknak a néhai váradi tollforgatóknak a sírjánál, akik az elmúlt évek, évtizedek alatt irodalmi, újságírói munkásságukkal gazdagították közösségünket. A tervek szerint a zarándoklat során felkeresik Emőd Tamás, Horváth Imre, Indig Ottó, Bölöni Sándor, Fábián Imre, Mérai Csilla, Hunyadi Mátyás, F. Diósszilágyi Ibolya, Ötvös Béla, Bokor András, Gheorghe Moldovan sírjait, amelyekre virágot, mécsest helyeznek. Ez a program másfél óránál nem tart tovább, így kérik azokat a váradi olvasókat, akik ismerték és szerették elhunyt tollforgatóinkat, ha idejük megengedi vegyenek részt a zarándoklaton, hiszen ahogy a mondás tartja, egy íróember csak akkor lesz igazán halott, ha az olvasók elfelejtik. Huszonegyedikén délután is lesznek rendezvények. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) emlékünnepély lesz Ady Endre születésének 136. évfordulója alkalmából 18 órai kezdettel. Két kötetbemutatóra is sor kerül, Papp Fűr János nehogy egyedül, illetve Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című versesköteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 19 órától Új vizeken járok címmel megzenésített Ady-verseket ad elő Tasnádi Ferenc és Tasnádi Melinda, zongorán kísér Thurzó Zoltán.
November huszonkettedikén délelőtt 11 órakor a református püspöki palota belső udvarán megkoszorúzzák Ady Endre, illetve a Holnaposok emléktábláit. Ezután az irodalombarátok egy meglepetésprogramra is számíthatnak, de hogy mi ez, azt Barabás Zoltán az újságírók faggatására sem volt hajlandó elárulni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. november 22.
Irodalmi napok Váradon
Temetői zarándoklat nyitotta meg csütörtök délelőtt az első Nagyváradi Irodalmi Napokat, amelyet a Partiumi Írótábor Egyesület szervezett, hagyományteremtő szándékkal.
Az újdonságnak számító programra több irodalombarát és művész is kilátogatott a Rulikowski-sírkertbe, hogy ott néhány jeles váradi író, költő vagy épp újságíró-szerkesztő örök nyughelyét felkeresve, a szerzők műveiből tartott rövid felolvasással adózzanak emlékük előtt. Barabás Zoltán, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke már korábban is hangsúlyozta: ahogyan szeretteink, hozzátartozóink nyughelyét meglátogatjuk, úgy azok emlékét is ápolni kell, akik műveikkel járultak hozzá mindennapjainkhoz, akiktől tanultunk, és akik maradandót alkottak. A résztvevők a többek között Juhász Gyula ás Ady Endre által alapított Holnap Irodalmi Társaság egykori tagjai közül Emőd Tamás és Dutka Ákos sírját is felkeresték. Az irodalmi napok programja délután két könyvbemutatóval folytatódott: előbb a magyarországi Papp-Für János Nehogy egyedül, majd a felvidéki Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című új könyvét mutatták be. Mivel az irodalmi napokat részben Ady Endre váradi kultuszának ápolása érdekében szervezték, nem véletlen, hogy a programsorozat részeként Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda a költő megzenésített verseit adta elő Thurzó Zoltán zongoraművész kíséretében. Pénteken, Ady születésének 136. évfordulóján koszorúzást terveznek a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában lévő, a költő és a Holnaposok tiszteletére elhelyezett emléktáblánál.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

2014. augusztus 25.
Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

2016. augusztus 11.
’56 és az irodalom
Megkezdődött a 44. Tokaji Írótábor
A közelmúltban elhunyt Oláh János költő A budai hegyek alatt című, az 1956-os forradalmat tematizáló versével kezdődött tegnap a 44. Tokaji Írótábor ünnepélyes megnyitója, a Rákóczi-pincében, amelyen számos jeles közszereplő és a kultúrpolitika magas rangú szereplői is jelen voltak. A verset követően Tokaj önkormányzatának nevében Posta György köszöntötte az egybegyűlteket, aki azon meggyőződésének adott hangot, hogy az Y és Z generáció tagjait is meg lehet és meg kell nyerni a papír alapú irodalomnak. Ezt követően Szentmártoni János, az írótábor szervezőbizottságának elnöke az irodalmárok ötvenhatos szerepvállalásáról szólt, elmondta, hogy annak ellenére, hogy nem ők robbantották ki a forradalmat, mégis hatalmas a szerepük, hisz írásaikkal termékenyen hatottak a diákságra. Szentmártoni felszólalásában megemlékezett Gérecz Attila költőről, akit az írótársadalom hősi halottjaként tartanak számon, ám személye szinte teljesen ismeretlen, annak ellenére, hogy a Ferenczi György és a Rackajam formáció egy egész albumot szentelt neki. Az elnököt Papp-Für János, a tábor titkára követte, aki különböző hasznos információkkal szolgált a jelenlévőknek. Az ünnepélyes megnyitó Makai Gergely, a Rákóczi-pince birtokigazgatója pohárköszöntőjével zárult. A délutáni programok első részében egy kiállításmegnyitót kísérhettek figyelemmel a vendégek. A Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában megrendezett eseményen Benkő Andrea irodalmi muzeológus ismertette az 1956 képekben című tárlatot. Mint mondta, egy újrahasznosított kiállításról van szó, amelyet először 2006-ban, a forradalom ötvenéves évfordulóján mutattak be, és a jelenlegi a tíz évvel ezelőtti kiállítás újragondolt, és a digitális technikával színesebbé, látványosabbá tett változata. Az eredeti kiállítás címe Gond és hitvallás, ami több korabeli író közös kiáltványának a címe, amelyet Tamási Áron írt. A tárlat 1956 irodalmát többszólamú kórusműként határozza meg, amelyben a forradalom tizenhárom napját tizenhárom szólamban mutatják be plakátokkal és más képzőművészeti alkotásokkal, valamint szövegrészletekkel. Ezután került sor az első plenáris ülésre, amelyet Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója nyitott meg, és amelyen előadást tartott Békés Márton, Kiss Gy. Csaba, valamint Salamon Konrád. Ezt kerekasztal-beszélgetés követte Pomogáts Béla, Csontos János és Papp Tibor közreműködésével.
Benedek Miklós
magyarszo.com/hu

2017. május 20.
Megkoszorúzták Dsida Jenő szobrát
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület május 18-án és 19-én Dsida Jenő Napokat tartott Szatmárnémetiben.
Ennek keretében csütörtökön este a Püspöki Palota aranytermében Banner Zoltán szatmári származású előadóművész közreműködésével irodalmi estet tartottak Én vagyok a te távoli társad címmel.
Pénteken délelőtt pedig a Református Esperesi Hivatal tanácstermében került sor irodalmi tanácskozásra, amelyet A költő feltámad címmel szerveztek Dsida Jenő születésének 110. évfordulója alkalmából. Számos költő, műfordító, irodalomtörténész és publicista vett részt ezen, határon innen és túlról. Előadást tartott mások mellett Füzesi Magda, Medvigy Endre, Cseke Péter, és Széman Emese Rózsa.
A kétnapos rendezvényen Dsida Jenő mellett Páskándi Gézáról is megemlékeztek. Indokolt az egymást követő és közös főhajtás, hiszen 1957-ben Páskándi Géza egyike volt azoknak az erdélyi értelmiségieknek, kik Dsida Jenő születésének 50-ik évfordulója ürügyén felhívták a figyelmet a hosszú időn keresztül elhallgatott erdélyi költő jelentőségére, szorgalmazták emlékének ápolását.
Pénteken 17 órai kezdettel pedig Szatmárnémetiben, a Titulescu téren koszorúzták meg a rendezvény résztvevői Dsida Jenő szobrát. Rövid beszédben köszöntötte a résztvevőket Muzsnay Árpád főszervező, felszólalt mások mellett Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök és Pap-Für János költő, a Tokaji Írótábor titkára. A koszorúzást követően a rendezvénysorozat Szatmárhegyen zárult, ahol Páskándi Géza emléktáblájánál és szobránál emlékeztek a költőre. szatmar.ro