Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Papp Előd
122 tétel
1994. június 6.
A Reform Tömörülés RMDSZ-platform, a MISZSZ politikai képviselete máj. 22-én Marosvásárhelyen megtartott közgyűlésén megválasztotta elnökségét. Elnök: Toró T. Tibor, alelnökök: András Imre képviselő, Füstös István vállalkozó, dr. Zakariás Zoltán orvos, továbbá három egyetemi hallgató, Borbély Zsolt, Tamás Sándor és Papp Előd. /RMDSZ Tájékozató (Bukarest), 298. sz., jún. 6./
1995. július 17.
Nagy Benedek semminemű mandátumot nem kaphat a csíki szervezettől, függetlenül attól, hogy mit határozott az RMDSZ kongresszusa, hangsúlyozta Papp Előd a Csíki Körzeti RMDSZ alelnöke és ügyvivője, aki Budapesten politológiát végett, majd hazatért. A MISZSZ-t mindig is éles radikalizmus jellemezte, amely elutasította a megalkuvást. A Szabadelvű Kör kettévált, egyik csoport a doktrínérebb liberalizmust vallja, a másik kiegészült a MISZSZ-ből érkezőkkel, ezek létrehozták a Reform Tömörülést, ez az RMDSZ nemzeti liberális platformja. Feltétlenül szükséges, hogy az autonóm gondolkodástól eljussunk az autonóm cselekvésig, fejtette ki Papp Előd. Székelyföldön megvalósítható a területi autonómia. /Orient Expressz (Bukarest), jún. 28.-júl. 17./
1995. október 16.
Okt. 14-én Nagyváradon ülésezett a Reform Tömörülés Elnöksége Toró T. Tibor elnök, Borbély Zsolt Attila, Füstös Makár István, Papp Előd és Tamás Sándor alelnökök jelenlétében. A tanácskozás napirendjén szerepelt a Reform Tömörülés külkapcsolatainak bővítése, megfogalmazták a Reform Tömörülés RMDSZ-en belüli helyét és újraértékelésének szükségességét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 16., 640. sz./
1998. október 14.
"Okt. 11-én RMDSZ - Merre? Meddig? Hogyan? Kivel? - címen szervezett kerekasztal-beszélgetést Kolozsváron a Reform Tömörülés RMDSZ-platform. A rendezvényen megjelent Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár is. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem tudott eleget tenni a meghívásnak, előterjesztését írásban küldte el. A vitát Toró T. Tibor, a platform elnöke indította. Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselő az RMDSZ külpolitikai prioritásairól, Papp Előd csíkszeredai városi tanácsos az önkormányzatokról, régiófejlesztésről, regionalizmusról, Mátis Jenő Kolozs megyei képviselő pedig gazdaságpolitikai kérdésekről értekezett. Toró T. Tibor elmondta, hogy a Reform Műhely ?98 rendezvénysorozat elindításával a Reform Tömörülés /RT/ igyekszik hangsúlyozottabban fellépni az erdélyi politikában. A platformok működése elengedhetetlen az RMDSZ-en belüli egészséges verseny kialakulásában. A kétévi kormányzás bebizonyította, hogy az a "neptuni út", amin az RMDSZ elindult, nem vezet eredményhez, hangsúlyozta Toró T. Tibor. Az RMDSZ szereplése ebben a koalícióban ellehetetlenült. Ezért "újra kell kezdeni a tárgyalásokat egy új feltételrendszer kialakítására. Természetesen továbbra is ezekkel a partnerekkel, hiszen nyilvánvaló, hogy a kormánykoalícióban jelenleg részt vevő pártoknál jobbakat nem találunk." "Az RT egyértelműen amellett foglalt állást, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormánykoalícióból, és pontosan meghatározott feltételek mellett ígérjen parlamenti támogatást a koalíciónak." /Székely Kriszta: Sehova sem vezet ez a neptuni út... = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./ Toró T. Tibor elmondta, hogy a Reform Tömörülés felébredt Csipkerózsika-álmából. Az elmúlt két évben a szakmaiság mögé bújtak, megindították a Magyar Kisebbség folyóiratot és a Jakabffy Alapítványt. Mindkettő a közeljövőben érik be igazán. A Reformműhely rendezvénysorozat lesz. A neptuni út nem járható, állapította meg Toró T. Tibor. Ki kell mondani a dolgokat, nem elrejteni. Kilenc éve indították el Bálványost, ahol összehozták a román és magyar értelmiséget. "Szerintünk a sokat emlegetett román kisebbségvédelem modell nem létező valami, mert a román politikai élet 80 évében túlságosan nagy a kontinuitás." "...az erdélyi magyarságnak reális képviselete egyáltalán nincs ott, ahol a döntések valóban megszületnek. Oda minket be nem engednek." - Magyar egyetem csak Kolozsváron lehet, hangsúlyozta. /A rendezvénysorozat neve: Reformműhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./"
1999. október 11.
Okt. 9-én tartotta alakuló ülését az RMDSZ nemzeti liberális platformjának, a Reform Tömörülésnek Kolozs megyei szervezete. Jelen volt Toró T. Tibor, a Reform Tömörülés, és az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, valamint Bencze Tibor, Mátis Jenő és Papp Előd alelnökök. Toró T. Tibor politikai tájékoztatójában beszámolt a platform eddigi tevékenységéről, az elért eredményekről és kudarcokról, valamint a további feladatokról. Megválasztották az ügyvezető testületet, amelynek elnöke Hajdó Csaba, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ifjúsági alelnöke lett. /Megalakult a Reform Tömörülés Kolozs megyei szervezete. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2000. szeptember 5.
Az elmúlt héten zajlott Kaposváron az Alpok-Adria nemzetközi kiállítás és konferencia, ahol Csíkszeredát /Kaposvár testvérvárosát/ Papp Előd alpolgármester képviselte. A kiállításon és konferencián Olaszországból, Ausztriából, Horvátországból és Magyarországról voltak résztvevők. A konferencián Matolcsy Ferenc, a magyar kormány gazdasági minisztere előadást tartott a Széchenyi-tervről, amely Magyarország középtávú fejlesztési terve. A tervnek határon túli vonatkozásai is vannak - mondta Papp Előd -, és így Csíkszereda részt tud venni régiófejlesztéssel, turizmussal és kutatással foglalkozó programokban. A megbeszéléseken megegyezés is született: Kaposvár szakmai segítséget nyújt Csíkszereda fejlesztési és marketingtervének elkészítéséhez, csereelőadásokra kerül sor a Csíki Játékszín és a kaposvári Csiky Gergely Színház között. /Kaposvári segítség Csíkszeredának. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./
2001. április 26.
"Kellő számú munkáltató, a vártnál viszont jóval kevesebb diplomás érdeklődött munkalehetőség után az ápr. 25-én Csíkszeredában megrendezett karrierbörzén. Tizenhat vállalkozás összesen 76 munkahelyet kínált felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek. Az előzetesen bejelentkezett 30 érdeklődőből mindössze 14-en voltak kíváncsiak az ajánlatokra, további 65-en a börze napján jelentkeztek be, és mintegy 45-en regisztráció nélkül vettek részt - jelentette be Dénes István a szervező Mercurius Gazdaságfejlesztő Szervezet elnöke, a rendezvényt követő sajtótájékoztatón. - A karrierbörze keretében konferenciát tartottak, amelyen előadást tartott többek között Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Tagozatának kinevezett dékánja; Bara Gyula, a Free Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, volt munkaügyi államtitkár; Mircea Dusa prefektus; Papp Előd alpolgármester; Bogos Zsolt, a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. - A karrierbörze rendezvényei Sepsiszentgyörgyön majd Brassóban folytatódnak. /Állásbörze diplomásoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 26./"
2001. július 9.
"A csíkszeredai Regionális Központ A Bíró A. Zoltán vezetésével a Csíki-medence jelenlegi társadalmi helyzetéről készített tanulmányt. A kutatási részeredményekről megoszlik a régió elöljáróinak véleménye. A kutatás részeredményei arra engednek következtetni, hogy a térség társadalmi krízishelyzetben található: a családok többsége egyik napról a másikra, előretekintés, tervezés nélkül él, az embereknek nincs jövőképük, ezért a kilátástalanság hangulata uralkodik a régióban. Papp Előd csíkszeredai alpolgármester egyáltalán nem látja olyan tragikusnak a helyzetet. Madéfalva polgármestere, Blága Béni megjegyezte, hogy a falusi ember az adózások miatti félelmében mindig kevesebbet vall be mindabból, amilye van. Madéfalván például 2800 hektár megművelt földterület található, de ebből csupán ezer hektár szerepel a gazdasági nyilvántartóban. A polgármester úgy látja, a madéfalviak évről évre jobban odafigyelnek terményeik minőségére, vegyszerezésükre, ápolásukra, szántóik pedig a környéken a legszebbek. Csíkszentmárton elöljárója ellenben igazat adott a regionális központ kutatóinak. Ábrahám Lajos szerint a lakosság mindössze tíz százalékát teszik ki azok, akik jó körülmények között élnek, 65 százalékuk az átlagosnál gyengébben, a többiek pedig annál rosszabbul. Kiutat is kellene javasolni a társadalom számára" - fejtette ki Ráduly Róbert Kálmán parlamenti képviselő. /Rédai Attila: Saját kézbe venni sorsunkat. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./"
2001. augusztus 21.
"Az elkövetkező két évben a Reform Tömörülés (RT) célja az RMDSZ-en belüli politikai hatalom megszerzése - derül ki abból az emlékeztetőből, amely a platform elnökségének 2001. június 30-július 1. között Székelyudvarhelyen megtartott titkos ülésén készült, s amely a napokban került szerkesztőség birtokába, írta T. Sz. Z. /Tibori Szabó Zoltán/. A dokumentum szerint az RT kétéves reformprogramjának kiindulópontja az idei kongresszus volt, s egyetlen célja "a politikai hatalom megszerzése. Toró T. Tibor platform-elnök szerint "az RMDSZ egyszemélyes intézménnyé vált", s "e struktúra lényegéből fakadóan, a szövetségi elnöki pozíció megszerzése a legcélravezetőbb a belső reform megvalósításához". A célok elérése végett a platform Döntés-előkészítő Testületet (DET) hozott létre. Az első lépés Mátis Jenő szerint "Eckstein [Kovács Péter] kicsinálása. Papp Előd a kollektív bűnbocsátás híve, mindenki fehér lappal indul, s "az első botlásig" maximálisan megbíznak egymásban. Tamás Sándor szerint az RMDSZ-ben "minden tisztséget meg kell szerezni, amely potenciális kongresszusi küldötthellyel jár", s mivel "az SZKT-tagok küldöttek lehetnek, ezért kiemelt célszemélyként kell kezelni őket". Tamás úgy vélte, hogy az elnökjelöléssel fölösleges "Bálványosig várni", a személyeket nevesíteni kell. Szerinte két jelölt lehetséges: Birtalan Ákos és Toró T. Tibor. Borbély Zsolt Attila úgy látja, "az egyetlen, aki jelenleg Markót lenyomhatja, az Tőkés", Toró T. Tibornak pedig Tőkés László mellett kellene ügyvezető elnöki tisztséget betöltenie. Szilágyi Zsolt közölte: körvonalazódik "Tőkés László esetleges visszavonulása a püspöki pályáról, és határozottabb politika felé indulása". Tamás Sándor úgy vélekedett, hogy "Tőkés alkalmatlan jelöltnek is, elnöknek is". Az ülésen az RT-elnökség tagjai elosztották egymás között a teendőket. Borbély Zsolt Attila "összmagyar szervezkedéssel és szövetségi normarendszerrel", Szilágyi Zsolt "külüggyel, csángókkal, románokkal és zöldekkel", Tamás Sándor "tulajdonügyekkel és földkérdéssel", Papp Előd "önkormányzatokkal, a székely városállamokkal, oktatással, sporttal és ifjúsággal", Mátis Jenő "kis- és középvállalkozásokkal, magyarországi vállalkozói támogatási programokkal és a vállalkozói holdudvarral", Toró T. Tibor pedig "biztonságpolitikával, oktatással, művelődéssel és általános politikai vonatkozásokkal" foglalkozik. /T. Sz. Z.: A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. A szövetségi elnöki posztért Tőkés László visszavonulna a püspöki pályáról? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21. - Ugyanezt az értesülését Tibori Szabó Zoltán a Népszabadságban Puccstörekvés az RMDSZ-en belül - kolozsvári tudósítónktól alcímmel közölte. = Népszabadság, aug. 21./ - A cikket átvette: A kolozsvári Szabadságban olvastuk. A Reform Tömörülés egyetlen célja: a politikai hatalom megszerzése. T. Sz. Z. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 22., továbbá Puccstörekvés az RMDSZ-en belül címmel a Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 22-i száma. Tibori Szabó Zoltán, a Népszabadság tudósítója kommentárt fűzött a Szabadságban ehhez az anyaghoz: elszomorította a Reform Tömörülés emlékeztetője. Szerinte a céljuk a politikai hatalom és vele együtt az anyagi források megszerzése. "Ennek érdekében pedig a legváltozatosabb (majdnem azt írtam, a legaljasabb) módszerektől sem riadnak vissza." A dokumentumból a bármi áron történő rombolásra való elszántság derül ki. Az MSZP-lap tudósítója szerint az anyag Rákosi Mátyás alapmondatára ("Aki nincs velünk, az ellenünk van!") és Kádár János elvére ("Aki nincs ellenünk, az velünk van!") van építve, Orbán Viktor így fogalmazott: "Aki nincs velünk, az nincs!" A "Reform Tömörülés ugyanazt az agresszív politikai stílust szeretné Erdélybe bevezetni, amelyet mentoraik, a Fidesz-politikusok honosítottak meg az utóbbi években Magyarországon." Szerinte "kiderül, hogy a nagy hatalom-megszerzési, személyiségkicsinálási és egyházkomisszárkodási stratégiák megvalósításához az ITD Hungary, illetve a Reform és a Participatio alapítványok útján Magyarországról átmosott más állami pénzek szolgálnak forrásként." Tibori bátran kiállt Markó Béla mellett. /Tibori Szabó Zoltán: Új elit, veszélyes régi eszközökkel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./ A Népszabadság további cáfoló cikket is közölt /Tibori cikke mellett/: Tőkés László nem tud arról, hogy őt bárki is vissza szeretné vonultatni püspöki tisztségéből. Ő maga sem tervezi, hogy feladja hivatását. /A püspök nem vállal politikai beosztást. = Népszabadság, aug. 21./"
2001. október 2.
"Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete sajtótájékoztatóján köszöntötte az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karait, ahol okt. 5-én tartanak ünnepélyes kapunyitót. Ünneprontó, hogy az nem román költségvetésből jött létre, annak ellenére, hogy akik itt tanulnak, azok szülei romániai adófizető polgárok" - fogalmazott a szervezet elnöke, Ráduly Róbert Kálmán képviselő. Egyúttal köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogatták az elképzelést. Dr. György Antalnak, a Pro Agricultura Hargita Alapítvány elnökének köszönthetően Csíkszeredában már tizenegy éve létezik felsőfokú oktatás, amely az EMT beindulásával valóságos formában is folytatódhat. A területi szervezet ugyanakkor köszöni Birtalan Ákos képviselőnek, hogy vállalta a szükséges lépések megtételét az egyetem beindulásához. Ugyanakkor Csíkszereda RMDSZ-es alpolgármesterének, Papp Elődnek köszönte meg, hogy az építkezési folyamatokat éjjel-nappal nyomon követte. Aláhúzta: a Csíki RMDSZ felelős momentumban jól tudott dönteni és határozottan tudott fellépni a gyergyószentmiklósihoz és sepsiszerntgyörgyihez hasonló vegyes tannyelvű intézmény létrehozása ellen Csíkszeredában, hisz ennek köszönhető, hogy most az EMT itt létrejöhetett. (Daczó Dénes): A Sapientia-sztori. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./"
2001. október 29.
"A viszonylag kisszámú evangélikus egyházközösség életében emlékezetes eseményre került sor ok. 27-én Csíkszeredában: az épülő székelyföldi evangélikus misszióközpont alapkőletételére. Az igehirdetést Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök végezte. Jelen volt Tamás József római katolikus segédpüspök, Hegyi István református lelkész és Kriszbai Béla unitárius lelkész. Az ünnepségen részt vett Sógor Csaba szenátor, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere, Papp Előd és Erdei István alpolgármesterek. /Templomkőletétel. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./"
2001. november 30.
"Felhívás Csíkszereda polgáraihoz címmel december elsejével kapcsolatban az aláírók megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász megállapították: ami az egyiknek ünnep, az a másiknak gyász. Erről senki sem tehet. Mi sem, hogy a velünk együtt élő román nemzet ünnepe számunkra nemzeti gyásznapjaink egyike. Csíkszeredában a román kormány, a prefektúra december elsejére harsány örömünnepet szervez: katonai parádét, népgyűlést, ortodox kulturális központ avatását, fáklyásmenetet. A város lakosságának nagy része magyar nemzetiségű, s számukra nem jár lelkesedéssel e nap. Helytelen a túlzott ünneplés a mai feszültségektől sem mentes politikai környezetben - elegendő a státustörvényre, a Har-Kov jelentésre vagy az ortodox egyház székelyföldi terjeszkedésére gondolni. "December elseje számunkra a be nem váltott székelyföldi ígéreteket, a nyolcvan év óta is hiányzó és meg nem valósult autonómiát jelenti. Éppen ezért a december elsejei ünnepségektől való távolmaradás mindannyiunk egyéni joga. Részvételre sem egyének, sem intézmények vagy iskolák nem kötelezhetők. A fentiek szellemében kérjük csíkszeredai magyar polgártársainkat: maradjanak távol a december elsejei állami ünnepségektől. Azok pedig, akik a nyilvánosság elé kényszerülnek, érzelmeiket vállalva gyászszalagot viseljenek" - áll a Sógor Csaba szenátor, dr. Csedő Csaba István polgármester, Erdei István, Papp Előd alpolgármesterek, Borbély Ernő, dr. Papp Kincses Emese megyei önkormányzati képviselők, Bartalis Csongor, Benkő Sándor, Becze Zoltán, dr. Bokor Márton, dr. Bíró Dénes, Csucsi A. Róbert, dr. Szabó Soós Klára, Szakáts István, Szikszai László, Szondy Zoltán, Szőke Domokos, Vígh Ádám városi önkormányzati képviselők, Hajdú Áron városi RMDSZ-elnök, illetve a Tamás József római katolikus segédpüspök, Boros Károly főesperes, Gergely István esperes, Gergely Géza esperes, Hegyi István református lelkész által aláírt dokumentumban. /Felhívás Csíkszereda polgáraihoz. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./ Az RMDSZ nem ért egyet csíkszeredai közéleti személyiségek által, "Románia Nemzeti Ünnepével kapcsolatosan közzétett felhívásával. Az említett felhívás a békés együttélés és kölcsönös tisztelet elvének, az RMDSZ programjának, alapelveinek mond ellent." Az RMDSZ "tiszteli Románia Nemzeti Ünnepét", és elvárja, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozatot valóra váltsák. Az RMDSZ nyilatkozatát Takács Csaba az RMDSZ Ügyvezető Elnöke adta ki. /Nyilatkozat. = RMDSZ Tájékoztató, nov. 30. 2094. sz./"
2002. február 21.
Eltűnik a Sapientia-EMTE csíkszeredai szakáról a vidékfejlesztési szak, mert a szakminisztérium 2002-től érvényes lajstromában nem szerepel ez a szakosítás. A kar vezetősége hosszas vita után úgy döntött, hogy helyette alkalmazott szociológiára iratkozhatnak be a diákok. Tonk Sándor rektor szerint a kényszerű intézkedés nem változtatja meg lényegesen a tantervet. Lányi Szabolcs, a csíkszeredai kar dékánja megerősítette a Krónika értesüléseit, miszerint a kari tanács ülésén szoros eredmény született: öten szavaztak az új szak beindítása mellett, négyen ellene. A kari tanács döntéséről megoszlanak a vélemények. Papp Előd, Csíkszereda alpolgármestere kifejtette: semmi értelme, hogy Csíkszereda is kitermeljen évi ötven szociológust, hiszen azok is alig találnak állást, akik jelenleg Kolozsváron végeznek. Kolumbán Gábor dékánhelyettes szerint az új környezetmérnöki szak indításával nem tűnne el közgazdász vidékfejlesztők képesítése. Tonk Sándor, a Sapientia-EMTE rektora kifejtette: nem tartja méltányosnak az engedélyezett szakok listájának állandó megváltoztatását, és a szaktárca döntése ellen több felsőoktatási intézmény is tiltakozott. További változás, hogy jövőre az egyetemen az agrárgazdaságtan szakból környezetgazdaságtan szak lesz. /Rédai Attila, Salamon Márton László: Vidékfejlesztés helyett szociológia. Vitát szült az EMTE csíki karának döntése. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./
2002. szeptember 17.
"Június 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a könyvtárak törvénye. A külföldi minták figyelembevételével elkészült, szakértők által jónak mondott törvény egyik rendelkezésével újra kiújíthatja az intézmény-csereberét Hargita megyében. A törvény szerint a megyei könyvtárak a megyei tanácsok alárendeltségébe tartoznak. A megyei könyvtárak betöltik a városi könyvtár szerepét is a megyeszékhelyeken. Jelenleg a megyei könyvtárat Csíkszereda önkormányzata pénzeli, a működési költségek durván nyolcvan százalékát adja, mintegy 2,3 milliárd lejt. Papp Előd, Csíkszereda alpolgármestere leszögezte, hogy a törvény értelmében átadják a könyvtárat a megyei tanácsnak. /Szondy Zoltán: Megjelent a könyvtárak törvénye. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 17./"
2003. március 15.
"A Fidesz 15 évvel ezelőtt keltezett alapító dokumentumában már megjelent a határon túli magyarság iránti felelősségérzet és kötelesség-vállalás - jelentette ki Németh Zsolt. A Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke márc. 14-én a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai oktatási helyszínén tartott előadást nemzetpolitikai kérdések az új helyzetben témával. A lakossági fórumot a Reform Mozgalom szervezte. Németh Zsoltot az intézmény egyik alapítójaként köszöntötte Györffy Jenő, az EMTE csíkszeredai karainak kancellárja. A szervezők nevében Papp Előd csíkszeredai alpolgármester kérte fel szólásra a vendéget. Németh Zsolt előadása során az egyetem alapításának és fejlesztésének szükségességéről szólt, megjegyezve, hogy továbbra is prioritás kell maradjon az állami magyar egyetem létesítése. Mint mondta, a jelenlegi magyar kormányzat politikája ellentmondásos jellegű a státustörvény kérdésében. A magyar rendszerváltástól eltelt tizenöt évet értékelve elmondta, hogy ebben az időszakban mélyreható változás ment végbe. Hangsúlyozta, hogy Magyarország, majd Románia csatlakozása az Európai Unióhoz a trianoni határok lebontását eredményezi. /Sarány István: Németh Zsolt a magyar nemzetpolitikáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 15./"
2003. március 19.
"A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karára látogatott márc. 13-án Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke. A Reform Mozgalom szervezte találkozón Györffy Jenő, az egyetem kancellárja és Papp Előd alpolgármester köszöntötték a magyarországi vendéget, aki az egyetem létrehozása fölött bábáskodott. Németh Zsolt hangsúlyozta a státustörvény fontosságát, amely nem függetleníthető az egyetemtől sem. Az EMTE kapcsán a politikus megfogalmazta, hogy az elkövetkező években nagyobb támogatásra lesz szükség, mint az eddigi 2 milliárd forint. /Daczó Dénes: Alapító vendég a Sapientián. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./"
2003. november 3.
"Nov. 1-jén együtt Margret Stasius-szal, az Evangélikus Világszövetség projekt-koordinációs és ügyintézési titkárával Mózes Árpád püspök Csíkszereda vendége volt. Látogatásuk során találkoztak a csíkszeredai evangélikus-lutheránus egyházközség tagjaival, majd Papp Előd alpolgármester társaságában megtekintették a készülő evangélikus szórvány (missziói) központ építkezési munkálatait. Ez a részben elkészült központ az Evangélikus Világszövetség mintegy 150 ezer dolláros támogatásával létesül. A csíkszeredai látogatást megelőzően Mózes Árpád püspök, együtt vendégével, felkereste Brassó megyét, ahol Krizbán reformációs ünnepi istentiszteleten hirdetett igét. /Püspöki látogatás. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./"
2004. március 16.
Márc. 15-én Csíkszeredában a Gál Sándor-szobornál dr. Csedő Csaba István polgármester mondott ünnepi beszédet. Az immár kialakult hagyományok szerint Gál Sándor ezredes hat évvel ezelőtt felállított emlékművénél kezdődött az emlékezés. A népes tömeg lovasok felvonulásában, a vendég rezesbandák által előadott negyvennyolcas dalokban gyönyörködhetett. A polgármester egységre szólította fel hallgatóságát. Ezt tette az ünnepség másik helyszínén, a Vár téren is. Hajdú Áron, az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének elnöke, majd a Magyar Polgári Szövetség nevében Papp Előd alpolgármester szólt a hallgatósághoz. Az ünnepség Tamás József római katolikus segédpüspök fohászával, majd a közösen elmondott Miatyánkkal ért véget. Az ünnepség kezdetén a fúvószenekar eljátszotta a román és a magyar himnuszt, a megemlékezést a székely himnusszal zárta. /Sarány István: Többezres tömeg Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./
2004. április 7.
A Magyar Polgári Szövetség bemutatkozó ülést tartott ápr. 5-én Csíkszeredában. Szabó Soós Klára, az országos elnökség tagja az MPSZ csíkszeredai vezetőségét mutatta be, Szondy Zoltán elnököt, Szikszay László és Papp Előd alelnököket. Szabó Soós Klára hangsúlyozta, hogy nem Bukarest, hanem Erdély centrikus politikát szeretnének folytatni. Az MPSZ indulni fog a választásokon és Csíkszeredában is teljes listát szeretnének állítani. Bencze Tibor, az országos kampánystáb tagja elmondta: eddig 22700 (Hargita megyében 5700, Háromszéken 7400 ) aláírás gyűlt össze. /(Daczó Dénes): Bemutatkozó beszélgetést tartott az MPSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2004. május 7.
Az MPSZ Csíkszerdában saját, független polgármester jelöltet indít Papp Előd jelenlegi alpolgármester személyében. Az MPSZ benyújtotta a választási irodához a jelöltek névjegyzékét, de ezt visszautasították. /(Daczó Dénes): Papp Előd független polgármester- jelöltként indul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./
2004. május 10.
Szilágyi Zsolt RMDSZ-es képviselő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) nagyváradi polgármesterjelöltje függetlenként sem indul a jún. 6-án tartandó romániai helyhatósági választásokon. Az RMDSZ ellen fellépő MPSZ Nagyváradon Orbán Mihály személyében csak egy tanácsosjelöltet indít. Nem így Szatmárnémetiben, ahol a tanácsosjelöltek mellett Pécsi Ferenc RMDSZ-es képviselőt sikerült független polgármesterjelöltként iktatni. Szilágyi Zsolt közölte, az idő nem volt elegendő idő ahhoz, hogy a szükséges aláírásokat összegyűjtsék. A képviselő kifogásolta, hogy az Alkotmánybíróságon nem született még döntés az MPSZ óvása kapcsán. Csíkszeredában Pap Előd, Gyergyószentmiklóson pedig Pázmány Atilla indul függetlenként a helyhatósági választásokon a városvezetői tisztség megszerzéséért folyó küzdelemben. Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester jelölését is iktatták. Érdekes helyzet alakult ki Hargita megyében, ahol az MPSZ jelöltjei testületileg a Német Demokrata Fórum listáira iratkoztak. /Borbély Tamás: Szilágyi Zsolt nem indult polgármesterjelöltként Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2004. május 12.
Papp Előd szerint az RMDSZ-nek sincs Hargita megyei szervezete, így nem indíthat jelölteket a székely megyében – jelezte Papp Előd, aki óvást nyújtott be a csíkszeredai bíróságon. Az RMDSZ-nek ugyanis – állítja – csupán gyergyószéki, udvarhelyszéki és csíkszéki szervezetei vannak. Dézsi Zoltán, a gyergyószéki RMDSZ elnöke szerint mindig is volt Hargita megyei szervezet. Ha elfogadják az óvást, és a Német Demokrata Fórumot is kizárják a versenyből, Hargita megyében csak a román pártok indíthatnak jelölteket. A Hargita Megyei Törvényszéken máj. 10-én tárgyalták a Német Demokrata Fórum vezetősége által benyújtott óvást, amelyben az NDF nevében leadott MPSZ-es /Magyar Polgári Szövetség/ megyei tanácsosi jelöltlista semmissé nyilvánítását kérték. Sükös József, az NDF helyi szervezetének a védőügyvédje felmutatott az NDF Erdélyi Regionális szervezete elnökének kézjegyével ellátott dokumentumot, amelyben Paul-Jürgen Porr beleegyezését adja, hogy a székelyudvarhelyi tagszervezet választási listát állítson. Az ülésen jelen lévő ügyész az NDF által benyújtott óvás visszautasítását javasolta, tehát a máj. 11-i ítélethirdetéssel mégis indulhatnak a fórum listáin az MPSZ jelöltjei. /D. Balázs Ildikó, Erdei Róbert, Gergely Edit: Román tanács lesz Csíkban? = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./
2004. május 13.
A Hargita Megyei Törvényszék máj. 12-én elfogadta a Német Demokrata Fórum (NDF) által a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) tagjainak nevét tartalmazó jelöltlisták ellen benyújtott óvást. Óvást nyújtottak be Papp Előd csíkszeredai független polgármesterjelölt ellen arra hivatkozva, hogy a csíki MPSZ alelnöke az NDF önkormányzati listáin is indul a helyhatósági választásokon, ez pedig törvényellenes. Az óvást Hajdú Áron Péter, a csíkszeredai RMDSZ elnöke nyújtotta be. A bíróság elfogadta az óvást, és érvénytelenítette Papp polgármester-jelöltségét és helyi tanácsosi jelöltségét is. Papp, aki Csíkszereda jelenlegi alpolgármestere, kijelentette: megfellebbezi a bírósági döntést. /Elfogadták a "német" MPSZ-esek elleni óvást. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 13./
2004. május 14.
A Hargita Megyei Törvényszék máj. 13-án hozott ítéletével visszautasította Papp Előd, az RMDSZ megyei tanácsos-jelölt listája elleni óvását. Előzőleg Hajdú Áron magánszemélyként óvást nyújtott be Papp Előd független polgármesteri és a NDF színekben való tanácsosi jelöltsége ellen. Papp Előd kijelentette: „Ha Tőkés László lesz az RMDSZ elnöke, akkor valószínűleg mindannyian fogunk találkozni.” /(Daczó Dénes): A törvényszék döntése végleges. Papp Előd nem indul a választásokon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./
2006. április 7.
Ideje van a szólásnak – ezzel a címmel tett közzé nyílt levelet Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere. A levél címzettje Ráduly Róbert, a jelenlegi polgármester. A levélíró rámutat: „Két éve tűröm az alattomos megjegyzéseket, a nagyhangú kijelentéseket, hallgatom az egyszerű emberek, az értelmiségiek, a vállalkozók, a közalkalmazottak panaszáradatát, a keserűség, a felháborodás hangjait. Tovább nem hallgatok.” Ráduly Róbert polgármester nem kívánta kommentálni a levelet, úgy vélte, ez „túlhalad minden politikai etikát”. /Daczó Dénes: A volt alpolgármester nyílt levélben támadja Ráduly Róbertet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2006. április 14.
A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába – vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője nem látja jónak, hogy „mi innen akármilyen vonatkozásban átszóljunk”. Kántor Lajos örült, hogy az MDF elérte az öt százalékot. Varga Gábor író, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz. Ő maga drukkolt, hogy a két kis párt – az SZDSZ és az MDF – bejusson a parlamentbe. Különösen örült annak, hogy az MDF-nek ez sikerült. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban kell lenni. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi, belpolitikai vitákba. Számára rokonszenves Dávid Ibolya etikus politikai magatartása. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja – sikertelenül – a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása. Már a Fideszen belül is kételyek merültek fel személye iránt, az újabb vereség nyomán le kell mondania” – vélte a politológus. Bányainak meggyőződése, hogy Dávid Ibolya ki fog tartani. Gálfalvi Zsolt úgy vélte: néhány önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletes és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat. Gálfalvi Dávid Ibolyának és politikustársainak kipróbált felelősségtudatáról beszélt, akik nem mondanak le „pártjuk átgondoltan és távlatosan képviselt értékeiről egy-két vesztésre álló és vagdalkozó, kapkodó népvezérjelölt hatalmi érdekeiért”. Két napja huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus levélben fordult Dávid Ibolyához, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Az aláírók: Albert István P. Leánder OFM, csíksomlyói házfőnök; Boros Károly felcsíki főesperes; Gergely István csíksomlyói esperes; Hajdó István, a Gyergyói Kerület főesperese; Kovács Sándor, a Székelyudvarhelyi Kerület főesperese; Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztor; Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor; Kedei Mózes, a Székelyudvarhely Unitárius Egyházkör esperese; Dancs Lajos, énlaki unitárius lelkipásztor; Beder Tibor, a Julianus Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Dániel Sándor, a csíki Nagycsaládos Egyesület elnöke; Farkas Csaba, az SZNT alelnöke; György Attila író; Komoróczy György író, nyelvművelő; Lőrincz György író, az EMIA elnöke; Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere; Sándor Krisztina, a MIT elnöke; Sógor Csaba RMDSZ-szenátor; Soós Sándor, az EMI elnöke; Szakács István Péter tanár, író; Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere; Zsidó Ferenc író, a Polgári Élet főszerkesztője. /Simon Judit: Erdélyi üzenet az MDF-nek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./
2007. november 13.
A Krónika napilap karavánja Aranyosszéken és a Gyimesekben járt. A széthúzás az erdélyi magyarságot pusztítja, a marakodásból pedig csak a vesztünket akarók nyernek – ez volt Aranyosegerbegyen és Aranyosgyéresen a Krónika-karaván közönségtalálkozóinak vezérgondolata. Az erdélyi magyar politikusok elszakadtak a valóságtól, a négyévenkénti választási kampányokat leszámítva nem is érdekli őket, hogy milyen gondokkal küszködnek az emberek. Az is mondták, hogy Frunda Györggyel, az arrogáns politikussal már szóba sem lehet állni. Gyimesközéplokon a helyi problémákról beszélgettek. Csíkszeredában javasolták a csíkszeredai kulturális életre való fokozottabb odafigyelést, a Hivatalos Közlöny információinak tömör ismertetését. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke szerint még tovább oszlik a magyarság, amennyiben egyik fél sem lesz sikeres a választásokon. Papp Előd, a Tőkés Lászlót támogató szervezetek képviseletében viszont úgy vélte: az irány csak a közeledés lehet, és csakis a másik oldal részéről. /Krónika-karaván: Félnek a széthúzástól. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./
2008. február 19.
A Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetőinek, tagjainak, szimpatizánsainak is javasolja az RMDSZ Csík Területi Szervezetének vezetősége, hogy saját szervezetük jelöltjeként vegyenek részt az RMDSZ-előválasztásokon a szövetség listáján. „Az előválasztásokon jelöltetheti magát bárki, aki eredményeket ért el a csíki térségben, nem szükséges egyetlen személy kegyeiért harcolva, bizonytalan MPP-listára várni” – jelentette ki Borboly Csaba, az RMDSZ területi elnöke. „A területi elnöknek jogában áll eldönteni, hogy kik a jelöltek?” – reagált kérdéssel a Krónika megkeresésére Papp Előd, az MPP csíki elnöke, aki elmondta, egyelőre a párt bejegyzésére vonatkozó fellebbezés eredményére várnak, addig szerinte felelőtlenség jelöltállítási rendszerről beszélni. /Székely Zita: Várják az ellenzék jelöltjeit is. = Krónika (Kolozsvár), febr. 19./ Az idei helyhatósági előválasztások lebonyolításának forgatókönyvéről döntött az RMDSZ Csíki Területi Küldötteinek Tanácsa (TKT). Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki területi Szervezetének elnöke elmondta, változást jelent, hogy a különböző települések helyi küldötteinek tanácsa köteles kiértékelni az RMDSZ színeit képviselő helyi tanácsosok tevékenységét. Abban az esetben, ha a küldöttek tanácsa nem fogadja el a tisztségben lévő tanácsos, illetve polgármester tevékenységi beszámolóját, a jelölt nem indulhat újra a választáson. /Kozán István: Forgatókönyv előválasztásokra. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 19./
2008. február 22.
A kézdivásárhelyi és a Bihar megyei szervezet példáját követve február 21-én a csíki RMDSZ is közös előválasztásra hívta a helyi politikai ellenzék jelöltjeit a helyhatósági választásokra. Hajdú Gábor bejelentette, hogy Ráduly Róbert jelenlegi polgármestert támogatják, de jelentkezhetnek még jelöltek az április 6-i előválasztásokra. Rádulynak máris ellenjelöltje van, Papp Előd, akit a Magyar Polgári Párt indít. Közös lista indítását szorgalmazta a helyi RMDSZ a kézdivásárhelyi előválasztáson is. A Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete elutasította a felkínált lehetőséget. Kézdivásárhelyen az előválasztáson megméretkezik a Székely Tanács megbízott széki elnöke, Bakk László, valamint a jelenleg is tanácsosi mandátummal rendelkező Laczkó Áron, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke is. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete szintén közös előválasztásra tett javaslatot a Magyar Polgári Egyesület (MPE) vezetőségének, amely elutasította az indítványt. Az MPE az MPP bejegyzésének véglegesítésétől tette függővé az RMDSZ-szel való együttműködés módozatait. A két szervezet vezetői már tárgyaltak is a közös előválasztásról. /RMDSZ: nyitott előválasztások. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./
2008. április 23.
Az RMDSZ leadta területi szervezeteinek az összes jelöltlistát – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Az MPP bejelentette legfontosabb székelyföldi jelöltjeit. A Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségéért Szász Jenő elnök száll versenybe, akinek az RMDSZ-es Borboly Csabával kell megmérkőznie, Kovászna megyében az RMDSZ-es Tamás Sándor parlamenti képviselőnek az MPP-s Kovács István unitárius lelkésszel és Vajda Lajos független magyar jelölttel. Az MPP Maros és Szilágy megyében is indít jelöltet. Előbbiben Tőkés András lesz az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke versenytársa a megyei tanács élére, a szilágysági magyarok szavazataiért pedig az RMDSZ-es Csóka Tibor mellett Papp Lajos, az MPP helyi szervezetének elnöke is küzdeni fog. Székelyföldön minden nagyvárosban állított saját jelöltet az MPP. Csíkszeredában Pap Előd, Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Székelyudvarhelyen Orbán Árpád, Gyergyószentmiklóson Mezei János, Székelykeresztúron Farkas Csaba és Sepsiszentgyörgyön Csinta Samu képviseli majd az MPP színeit polgármesterjelöltként. Markó Béla az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az RMDSZ a decentralizációra, az erdélyi települések modernizációjára és infrastrukturális fejlesztésére, valamint az autonómiára helyezi a hangsúlyt a választási kampányban. Az RMDSZ és az MPP közötti versenyről elmondta: négy évvel ezelőtt is kemény harcra készültek a felek, csak akkor a MPP nem saját, hanem a Népi Cselekvés listáin szerepelt. Markó szerint sok helyen az MPP listáira olyan emberek kerültek, akik veszítettek az RMDSZ-es előválasztáson. /B. T. : A szórványban is megoszlanak majd a magyar szavaztok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./ Szász Jenő, az MPP elnöke bejelentette: Székelyudvarhelyen a polgármester-választáson az MPP Orbán Balázst, a Civitas Alapítvány igazgatóját jelöli, Csíkszeredában pedig Papp Elődöt. Csíkszeredában városi tanácsosnak az MPP 24 jelöltet indít, míg a Hargita Megyei Tanácsba egy 35 jelölt nevét tartalmazó listát állítottak. Szász Jenő szerint a demokrácia Székelyföldön 38 napos, mert ennyi ideje sikerült bejegyezni a Magyar Polgári Pártot. /Jelöltlisták: senki többet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./