Székely belháború
Ezt meg kell hallgatnia, mert kaptam én fejmosást, hogy elmondtam magának, pedig én csak az igazat mondtam, úgy, ahogy volt. S lássa, hogy nem csak velem történt meg, mással is pont úgy elbántak.
Persze, azért köszönés és kölcsönös üdvözlés előzte meg a fenti kifakadást, de a viszontlátás öröme után mindjárt következett a panasz. Mely elmondásának előzménye, hogy még decemberben egy vele készített interjúban a kézdiszentléleki Papp Benedek Csaba sajtkészítő elmondta, cudarul kifogadták egy alkalommal a csíkszeredai helyi termékek vásárán. Járogatott azelőtt is „fel Csíkba”, ahogy mifelénk mondjuk, árult is rendesen, hiszen terméke mindenütt kelendő, vevői köre is szépen alakulgatott. Aztán azt mondták egy alkalommal neki: le is út, fel is út. Udvariasan nyújtották át ugyan a bürökkel teli poharat, de kerek perec tudtára adták, a csíkszeredai hagyományos termékek vásárán nincs mit keresnie a háromszéki termelőnek, merthogy azt a vásárt Hargita Megye Tanácsa szervezi a Hargita megyei termelők számára. Mondta, fizetne is a helyért (ugyanis Csíkszeredában nincs asztalfoglalási díj), csak legalább a magával vitt sajtot eladhassa. De nem, sehogy sem.
Na, jöjjön, Katika elmondja magának, hogy járt ő Csíkban.
Azzal oda Katikához, aki édességkészítő, és szintén a vásárok éltetik. Nos, Katika épp e hónap elején próbált (volna) szerencsét Csíkszeredában, de hajszálra pontosan úgy járt, mint sajtkészítő társa: ugyanazzal a kifogással őt sem engedték árusítani.
Ez így nem helyes, ömlik a szó Katikából, hát mit csináljunk, rakjuk ki mi is őket Kézdivásárhelyről? Mert itt sem kell fizetni a helyért, mi is mondhatnánk, hogy ezt a vásárt a kézdi tanács szervezi a kézdiszéki termelőknek, de mi mégis szívesen látjuk a csíkiakat is, az udvarhelyieket is, itt soha senki nem mondta nekik, hogy nem jöhetnek. Persze, jöjjenek csak, minél többen vagyunk, annál színesebb a vásár, ha jó a terméke, mindenki el tudja adni. A beszédre felfigyelnek a szomszéd asztaloknál árusítók is, hamarost kisebb csődület támad, amolyan gyűlésféle alakul ki. Akad, aki szidja a csíkiakat, máris falat húzna Bükszád és Tusnádfürdő közé (ez manapság úgyis divatos), más a politikusoknak rója fel, hogy így egymásnak ugrasztották a székelyeket. Ott van az a bukaresti vásár is, az Ozosep piac, oda se nagyon engedik a háromszékieket beférkőzni, pedig amit itt huszonöt lejért lehet eladni, azt ott negyvenért – kerül terítékre egy másik sirám. Szó, ami szó, az Ozosep (ismerős az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék kezdetű műdal?) vásárt a hargitaiak találták ki, híressé is vált a román fővárosban, ez az a ritka eset, amikor a nem igazán magyarbarátságukról híres tévécsatornák is szeretettel székelyeznek a vásárról szóló tudósításaikban. Papp Benedek Csabának egyszer volt alkalma kipróbálni a bukaresti piacot, menne is vissza szívesen – de nincs helye a „másik” székely csapatban.
Hát így állunk, feleim. A vita folytatásáról nincs értelme beszámolni (azért megnyugtatom csíki székely testvéreinket: jöhetnek bátran és nyugodtan ezentúl is Háromszékre, sem a kézdivásárhelyi, sem a sepsiszentgyörgyi vásárból nem fogja elűzni őket senki), az elhangzottakból egyvalamit érdemes kiemelni: már kezdett volna kialakulni a vásárok rendje, a hónap első hétvégéjén Szentgyörgyön, a másodikon Kézdin, a harmadikon Csíkszeredában, a negyediken Udvarhelyen, amikor ez a felépülőben levő rendszer a csíkiak önzősége miatt összeomlott. Így mind építgethetjük a brandet, nívózhatjuk a székely terméket, ajnározhatjuk az őstermelőket és termékeiket, ha ahelyett, hogy bővítenénk, egyre szűkítjük megélhetési lehetőségeiket. Mert – írtam is a fölé az interjú fölé címnek – az őstermelőt a vásár élteti, aki, ha nem tudja eladni termékét-terményét, előbb-utóbb bezárja a boltot, más megélhetés után néz. És nem Székelyföldön.
Tisztelt választott elöljáróink, kedves politikusaink, nem kéne ezt megbeszélni?
Vári O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)