Ion Antonescu szimpóziumot rendez a háborús bűnös marsall kivégzésének 50. évfordulóján, jún. 1-jén Kolozsváron a városháza. A Ion Antonescu Ligával és Alapítvánnyal közösen szervezett megemlékezés résztvevői: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Petru Turlea parlamenti képviselő, Crisan Mircioiu, Raoul Sorban, Ion Aurel Pop és Gheorghe Buzatu egyetemi tanárok, valamint dr. Gelu Neamtu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./

Nagykároly központi parkjában június 13-án avatják Kaffka Margit írónő bronzból öntött mellszobrát, Deák Árpád fiatal szobrász alkotását. Ugyancsak ő készítette a téren álló Károli Gáspár-szobrot is. A parkban áll Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1846. szeptember 8-i nagykárolyi találkozásának emlékére állított Petőfi szobor. A Kaffka Margit Művelődési Társaság tervbe vette, hogy a piarista gimnáziumba járt Ady Endrének is szobrot állítanak, akár csak a kisdiákként vele egy szobában lakó Pop Aurel festőművésznek. Ezek, s a volt vármegyeháza épületében egykor főjegyzőként dolgozó Kölcsey Ferenc szobra irodalmi-művészeti parkká avatják Nagykároly szívét. /Irodalmi-művészeti park épül Károlyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./

"Háre Hanna a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum XI. osztályos diákja. A diáklány az Unilever konszern és az Oktatási és Kutatási Minisztérium által szervezett nemzetközi versenyen országos első helyezést ért el, győztes pályamunkáját pedig a londoni Tate Modern Galériában állították ki. Sőt az ifjú tehetséget meghívták a londoni kiállításra, ahol 13 ország 24 résztvevője egyikeként képviselte az országot. Dec. 6-án rendezték a díjátadással egybekötött kiállítást a Tate Modern Galériában. Itthon tanárai és az illetékes intézmények vezetői szóra sem méltatták Háre Hanna tehetségét, pedig ő az első romániai alkotó, akinek munkáját kiállították a londoni Tate Galériában. /E. A.: Ifjú művészpalánta felfelé ívelő karrierje. Háre Hanna tehetségét itthon szóra sem méltatják. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 19./"

Banner Zoltán /Szatmárnémeti, 1932. júl. 12./ esszéíró, költő, művészettörténész számos monográfia ? Popp Aurél, Nagy Albert, Máttis-Teutsch János, Andrei Mikola, Szervátiusz Jenő, Bordi András, Mohy Sándor, Benczédi Sándor, Fuhrmann Károly, Kristófi János ?, tanulmány szerzője. Jelenleg Magyarországon, Békéscsabán a Munkácsy Múzeum főmunkatársa. Első monográfiája 1970-ben jelent meg, a Kristófi Jánosé volt a tizenötödik. Ezenkívül foglalkozik az erdélyi magyar naiv művészettel is. Nincs egységes stílusa a 20. századnak sehol a világban, de még egy nemzeten belül sem, szögezte le Banner. Sepsiszentgyörgyön működik a legavantgardabb csoportosulás, de Csíkszeredában, Temesváron, Nagyváradon is vannak ennek hívei. A könyvhétre kell megjelennie Írás ? Jelek /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című könyvének, ebben 20. századi hatvan erdélyi magyar művész írásaiból válogatott össze egy kötetre valót. Ezzel fejezi be az általa művészettörténeti hármaskönyvnek nevezett munkáját, amelynek első része 1990-ben jelent meg, a második pedig 1995-ben. E három mű átfogó képet nyújt a 20. századi erdélyi magyar művészetről. Néhány nap múlva hazautazik Szatmárnémetibe, hogy hozzáfogjon Szatmár egyik legnagyobb művészének, a 15 éve elhunyt Erdős Imre Pál grafikus életének megírásához, vagyis a 16. monográfiájához. /Nagyálmos Ildikó: Az erdélyi művészet sokszínűsége. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 29./

Húsz posztmodern verset tartalmaz Aurel Pop szatmárnémeti költő román, magyar, angol és német nyelven megjelent négynyelvű verseskötete. Románról magyarra, angolra és németre Soltész József fordította a költeményeket. A kötetet január 17-én mutatták be Szatmárnémetiben, a Poesis kávéházban, a közeljövőben Németország több városában is bemutatják. /Aurel Pop: Szakadár–búcsú. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 19./

A Romániai Magyar Egyházak Elöljáróinak Állandó Értekezletén, Nagyváradon elhangzott: a romániai egyházak összesen mintegy 7500 ingatlant igényelnek vissza. Ebből a magyar történelmi egyházak 2140-et kérnek, és eddig 40-et sikerült ténylegesen birtokba. Aurel Popescu, a temesvári érsekség tanácsosa elmondta: tudomása szerint az ortodox egyház eddig 86 ingatlant kapott vissza. Lemondta részvételét a tanácskozáson a román kormány képviselője, Florin Frunze államtitkár. A konferencia résztvevői zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben az erdélyi történelmi egyházak továbbra is az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételének tekintik elkobzott javaik visszaszolgáltatásának ügyét. Megfogalmazódott egy brüsszeli látogatás megszervezésének igénye, mellyel az Európai Unió döntéshozóit kívánják informálni a visszaszolgáltatás áldatlan helyzetéről. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 28./

Magyarország legégetőbb nemzeti problémája a szomszéd országokban élő több millió magyar helyzete. Szabó Miklós 1999-ben publikált írása szerint Trianonhoz a történelmi Magyarország fenntarthatatlanná válása vezetett. A magyar államkeretben élő népek: románok, szlovákok, szerbek, horvátok, ruszinok, sőt a németség többsége ki akart válni a történelmi magyar állam kötelékéből. A felsorolt népcsoportok nemzeti öntudatot kialakító, véleményformáló elitjei minden esetben magyarellenesek voltak. Magyarországon 1867 és 1918 között a nemzetiségi politika megfelelt az Osztrák-Magyar Monarchia szintjének. Ennél többet a polgári jogállam sehol a világon nem teljesített. A román nemzetiségi mozgalom nagy szellemi ébresztője, Aurel Popvici terve a románság egy államban való egyesítése volt, de nem arra gondolt, hogy az erdélyi románok elszakadnak a birodalomtól és a balkáni királysághoz csatlakoznak, hanem arra, hogy a királyság fog betagolódni a Monarchia kötelékébe. Trianonnál szempont csak az volt, hogy románok, szlovákok, horvátok, szerbek, ruszinok ki akartak válni a magyar állam kötelékéből. Azt viszont, hogy több millió magyar az elcsatolásra szánt területeken a magyar állam kötelékében akart volna maradni, már nem vették figyelembe. A két világháború között a magyar politika számára a területi revízió nem csupán retorika volt, hanem valóságos cselekvési irányelv. A magyar kormányok nem tartották lehetetlennek, hogy legalábbis részleges területi revíziót végrehajtsanak. A legellenségesebb utódállam Románia volt, nemcsak ott élt a legnagyobb számú magyar kisebbség, hanem helyzetük is a legrosszabb volt. A felelős magyar politikai tényezőknek világossá kell tenniük a magyar politikai közvélemény számára, hogy a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek helyzete nem értelmezhető és nem kezelhető Trianon aspektusában, írta Szabó Miklós. /Szabó Miklós, (Rubicon 1999/9–10): Trianon múltja és jelene. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./

A hetvenhárom éves Banner Zoltán változatlan lelkesedéssel dolgozik művészeti íróként, fáradtságot nem ismerő szervezőként, Erdélyben és magyarságban gondolkodóként. Jelen van a zsoboki képzőművészeti táborban, a fiatalok versmondását bíráló zsűriben, a 2005-ös Szervátiusz-díj ezt a folytonosságot jutalmazta. Munkásságának része jeles erdélyi festők – Popp Aurél, Mattis Teutsch János, Bordi András, Mohy Sándor, Kristófi János, Tóth László – életművének összefoglalása, Benczédi Sándor, Fuhrmann Károly, Haller József munkásságának méltatása, művészi emlékezések és naplók kiadása, valamint olyan átfogó könyvek köszönhetők neki, mint az Erdélyi magyar művészet a XX. században, és a Csillagfaragók, illetve a Teremtő önvédelem. Szervátiusz Jenőről írt kismonográfiája. 1976-ban jelent meg, a Kriterionnál. /Kántor Lajos: Banner Zoltán Szervátiusz-díjára. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

Szatmárnémetiben a tanév elkezdéséig helyet cserél az Aurel Popp Művészeti Gimnázium és a Református Gimnázium. A költözést a helyi önkormányzat kezdeményezte takarékossági megfontolásokból, ugyanis mindkét iskola visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokban működött. A Református Gimnázium átköltözik a visszaszolgáltatott hajdani Református Tanítóképzőbe, és a művészeti gimnázium elfoglalja ennek helyét. „Örülök, hogy végre a saját ingatlanunkban működhetünk – nyilatkozta a Krónikának Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója. A református egyház a Láncos templom szomszédságában újabb két ingatlant kapott vissza: övék a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épülete, illetve a hallássérültek speciális iskolája által használt ingatlan is, melyek egyelőre a helyükön maradnak. /Babos Krisztina: Otthon a reformátusok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 13./

A Szatmár Megyei Múzeum művészeti részlege különálló épületben, az 1842-ben neogótikus stílusban épült Vécsey-házban található. Bemutatják többek között a nagybányai festőiskolához tartozó művészek jellegzetes stílusjegyű és színvilágú alkotásait, a szatmári helyi alkotók és a román képzőművészet kiemelkedő egyéniségeinek műveit. A múzeumban havonta-kéthavonta zenés irodalmi esteket is tartanak. A múzeum támogatja a kortárs művészek és fiatal pályakezdők tehetségének kibontakozását is, az épületen belül helyet adva időszakos kiállításoknak. Két különálló épületben, de a múzeum fennhatósága alatt működik a Popp Aurel- és az Erdős I. Pál-emlékház, a két alkotó egykori műterme. Erdős Imre Pál (1916-1988) hosszú ideig volt a Román Képzőművészeti Szövetség alelnöke, ennek keretében az erdélyi zónáért felelt. A mai emlékházban töltötte napjai nagy részét, itt alkotott, itt fogadta a helyi képzőművészeket. A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legelismertebb grafikusának számított, bár készített kerámiákat is, festett, rajzolt. Műveit szerte a világban bemutatták, sok kiállítása volt nemcsak az országban, hanem külföldön is. /Nagy Krisztina: A Szatmári Művészeti Múzeum „kincsestára” = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 7./

A magyar kultúra napját ünnepelték január 22-én Szatmárnémetiben a Kültelki református templom dísztermében. Higyed János Mátyás lelkész kiemelve azt, hogy cél a „gyökereinkhez” történő visszanyúlás. Három iskola diákjai jelentek meg: a Popp Aurel Művészeti Iskolából, a Református Gimnázium teológia szakos tanulói, valamint az egyházközség által létrehozott Halak, Lámpás, Csillag és a Bárka keresztény osztályok növendékei. A programban szerepeltek a gyerekek szavalatai, mesemondásai, énekei, továbbá Nagy Orbán színész közreműködésével néptáncbemutatót láthattak a megjelentek. /Nagy Krisztina: A Kultúra Napja a Kültelki református templomban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 23./

A szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum és az iskola szülői bizottsága közösen szervezi meg a Germán Péter Hegedűs Versenyt a Szatmár, Máramaros és Szilágy megyei művészeti líceumok végzős diákjai számára. A verseny május 30-án lesz. A verseny névadója, Germán Péter a líceum diákja volt. A kolozsvári konzervatórium elvégzése után a szatmárnémeti filharmónia együttesének tagja lett. Később a Baden Baden-i Filharmónia koncertmestere, ahol egy segélyalapítványt hozott létre. Szatmárnémetibe nagy tételben küldött partitúrákat, hegedűt, brácsákat és csellókat. Halála után a szatmárnémeti Művészeti Líceum nagyobb összeget örökölt, amiből a jövőben szeretnének emléket állítani a hegedűművésznek, s a nevével fémjelzett versenyeket megszervezni. /Első alkalommal rendezik meg a Germán Péter Hegedűs Versenyt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 5./

Aurél Hírlap – erre a névre keresztelte a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum III. B osztálya az osztály első ízben megjelent lapját. A kisdiákok hírlapjában vannak versenyfelhívások, viccek, képeket az iskolai életről. Az újság főszerkesztője Kiss Mercédesz, a hírlap készítésében az egész osztály részt vett. /Megjelent a SZMH „kistestvére”. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 9./

Amennyiben jövő nyáron valóban költöznie kell a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak, az iskola minden valószínűség szerint a Zárda templomhoz tartozó épületben folytatja majd működését, mondta Kereskényi Gábor szatmárnémeti alpolgármester A katolikus egyház a Zárda épületének mindkét szárnyát (azt, ahol jelenleg az Aurel Popp Művészeti Líceum működik, illetve ahol a Vointa Sportklub székel) hajlandó volna hosszú távra bérbe adni e célra. Az ingatlan alkalmas volna arra, hogy a Kölcseyt befogadja, így nem kellene „szétszakítani” az iskolát, ami ellen hevesen tiltakozott mind a főgimnázium vezetősége. A főgimnázium épületét ugyanis visszaszolgáltatták a református egyháznak, a felekezet pedig a szatmárnémeti Református Gimnáziumot kívánta beleköltöztetni. Az alpolgármester szerint, ha a Kölcsey a Zárdába költözik, az Aurel Popp Művészeti Líceum ismét visszamegy majd régi helyére. A legjobb megoldásnak Elek Imre, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója is a Zárdát tartja. /Babos Krisztina: A Zárdába költözhet a Kölcsey. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 2./

Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szatmári Kiadói Év 2010
Tizenkettedjére díjazta az előző esztendőben a megyében megjelent kiadványokat a Szatmár Megyei Tanács, a megyei művelődési igazgatóság és a megyei könyvtár. Az ünnepséget tegnap délben tartották a szatmárnémeti Poesis Multikulturális Központban, a felsorolt intézmények vezetői, intézményvezetők, valamint a szerzők részvétele mellett. A 2010-es Szatmári Kiadói Év keretében kiállítás nyílt a tavalyi év kiadói terméséből. Az eseményt a könyvtár igazgatója, Ioan Mircea Ardelean nyitotta meg, akitől a résztvevők megtudhatták, hogy a tavalyi év volt eddig a legtermékenyebb a kiadványokat illetően, ugyanis a megyében 263 könyvet, 33 időközi kiadványt, 119 tanulmányt és az idén újdonságnak számító, 23 audió-vizuális anyagot adtak ki. „Az írás egy vagyon“ - mondta a könyvtárigazgató, aki egyúttal megköszönte a megyei tanács segítségét és támogatását, és reménykedik abban, hogy hamarosan a könyvtár egy saját épülettel büszkélkedhet, hiszen ennek hiányát tartja az egyik legnagyobb problémának. Az ünnepség díszvendége Kelemen Hunor, kulturális és örökségvédelmi miniszter volt, aki kijelentette: „A gazdag felhozatal annak a bizonyítéka, hogy a gazdasági válság nem szorította vissza az alkotási kedvet és ihletet. A miniszter ugyanakkor hálás volt, hogy kétnyelvű verseskötetével ő is hozzájárulhatott a tavalyi szatmári könyvterméshez és egyúttal megígérte, hogy a kulturális minisztérium pénzügyi lehetőségeinek megfelelően támogatni fogja a kulturális projekteket, valamint, hogy a megyei könyvtár helyzetére is megoldást találnak majd. Csehi Árpád, a Megyei Tanács elnöke a kultúra szempontjából sikeresnek ítélte a 2010-es esztendőt, hiszen ahogy ő mondta, a könyvek az igazi értékek, melyek minden korszakot túlélnek. A ceremónián ugyanakkor dr. George Vulturescu, a Kulturális Igazgatóság igazgatója, Mircea Govor, a Megyei Tanács alelnöke és Ilyés Gyula polgármester is gratulált a szerzőknek. A kiadványokért kategóriánként járó díjakat dr. Bura László (zsűrielnök), dr. George Vulturescu, Mircea Ardelean, Muzsnay Árpád, Pop Aurel, dr. Kiss Imola, Voicu D. Rusu, Viorel Câmpean ítélte oda.
A szervezők vers kategóriában többek között Török József „A magány délkörei“ című kötetét díjazták, prózában Gúzs Imre írót, újságírót a Hírlap Könyvek sorozatban megjelent „Megszólítani a reményt“ című kötetéért, valamint díjat kapott a Szamos kulturális folyóirat is, melyet Veres István újságíró, a Szamos szerkesztője vehetett át.
Az eseményen nyolc kategóriában, összesen tizenhárom díjat adtak át.
A 2010-ben megjelent kiadványok mindegyike szerepel a hagyományosan minden évben kinyomtatott a Szatmári Kiadói Év 2010-es katalógusában. A díjkiosztó gálán megjelent szerzők és a díjazottak okleveleket vehettek át.
György Brigitta. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Lapszemle
(Virgil Lazăr, Ziua de Cluj) 
Kolozsváriak harca Corvin Mátyással
Magyarország nagy királyának, Corvin Mátyásnak, vagyis szimbólumának, az ő kolozsvári lovasszobrának Baia után is sok harcot kellett folytatnia a kolozsvári szélsőségesekkel, akik sovinizmusuktól túlfűtve, nem tekintették őt a románokénak is.
Tették ezt annak ellenére, hogy köztudott, apja a nagy vitézparancsnok és Erdély vajdája (1441), Hunyadi János volt… Nem tartották Corvin Mátyást egy-városbelinek, polgártársnak velünk, kolozsváriakkal, annak ellenére, hogy közismerten ennek a városnak a „köldökében”, jelenleg a Képzőművészeti Egyetem részlegének helyet adó egykori fogadóban született. Mint ahogy meg sem kíséreltek büszkék lenni Fadrusznak erre a remekére, amelyet a XX. század elején a Párizsi Világkiállításon nagydíjjal tüntettek ki. A szoborcsoport ma is elismerten tökéletesen illeszkedik bele a történelmi valóságba, még ha Ştefan cel Mare, korának hozzáértő diplomatája vazallusának szegődött, s ezért Corvin Mátyás csapatokkal segítette őt egyes, törökök elleni harcokban. Tetszik, nem tetszik, közös történelem… Mátyást bölcs királynak tartották, aminek köszönhetően több mint 30 évig uralkodhatott, és ez sokat elárul az ő személyiségéről.
De egyes kolozsvári „politikusok” túlságos szegényes szellemmel voltak megáldva ahhoz, hogy az igazi történelem előtt fejet hajtsanak. Mert ha ezt megtették volna, olyan részletet ismerhettek volna meg, amely ostoba gőgjüket csiklandozta volna. Megtudták volna azt, hogy egy alkalommal, amikor Kolozsvárra látogatott, Corvin Mátyás nagyon megdühödött, amiért szülővárosának csupán 5000 lakója van. És akkor parancsot adott, hogy bárki bebocsátást nyerjen a vár kapuin át, aki hajlandó az összes állami adót befizetni. Ezáltal sikerült egyes románoknak is bejutni ebbe a városba.
De íme, rögtön 1989 után, a Corvin Mátyással való lovasszobor-háború kiváló szavazat-szerzési alkalomnak bizonyult, egy frissen megválasztott polgármester körüli nacionalisták számára. Egy közénk, erdélyiek közé tévedt polgármesterről van szó, aki Nagyszentmiklósról jött, abból a bánsági városból, ahol a környék román népdalait nagy tehetséggel és odaadással személyesen begyűjtő és feldolgozó etnográfus és zeneszerző Bartók Béla szobrát állították fel, teljesen megérdemelten. Ebben az esetben megállsz, és kérdezed magadtól: honnan ez az ellenséges magatartás a szoborral szemben? Vajon tényleg igaz, hogy az ostobaságra nincs gyógyszer?! Mert most ez az alak a tartalmánál fogva éppen a fasiszta ideológiából merített szöveget közöl, nem többet és nem kevesebbet, mint azt, hogy a zsidók holokausztot készítenek elő a románok és Románia számára. (???!!!) Hogyan minősíthetünk egy ilyen, nyilvánosan elhangzott kijelentést, amelyet utána kötetben megjelentetett, és amit Gh. Funar írt alá?!
De visszatérve egyes kolozsváriaknak a Corvin Mátyással folytatott „háborújához”, idézzük fel a nacionalisták első lépését rögtön az 1989-es választások után, amikor egy értelmiséginek titulált alak a szobornak Vajdahunyad várába való költöztetését javasolta. De nem sikerült nekik: ez a felkelés túlhaladta volna a gatyájuk méretét. Mégis egy régész-történész, lévén halogén elem ő is, felkeltette a reményt a polgármesterben azáltal, hogy engedelmességből és opportunizmusból azt javasolta neki: végezzenek ásatásokat a szobor környékén és annak közelében, ami majd annak elköltöztetésére fogja kényszeríteni a helyhatóságot. Mindezt a Napoca vár nyomainak keresése ürügyén. A szót tett követte. Ily módon a Főtér nagy régészeti kutatóteleppé vált, a lakosságot pedig nagy pannókon világosították fel – természetesen politikai célból – a kutatás „magasztosságáról”, ami a „román zöldek” számára hozott szavazatokat. Amit az ásatások során találtak, ma is látható a tér közepén felállított vízszintes kirakatban, ahol az apróbetűs fekete-feketén felirat nehezen tájékoztat arról, miről is van szó, és micsodák azok a kövek az üveglap alatt. Arról nem beszélve, hogy egyes feliratokat, főleg amely a mai nevén Mátyás-házként ismert egykori fogadó falán található, annyira meghamisítottak, hogy egyes román történészek kérték a helyesbítést, amely meg is történt.
Mára azonban ismét fellángoltak a kedélyek a Iorga-táblával kapcsolatban, ami – szavamra – „nagy „történelmi” gesztus! Nem értem, hogy ez a nyilvánvaló rosszindulattal készült felirat miért képes annyi kommentárt és állásfoglalást kiváltani, megkísérelve a nagy király személyiségének a beárnyékolását. Kinek használ ez a kampány?! Főleg, hogy egyes történészek, mint Ioan-Aurel Pop, N. Drăgan és mások, Corvin Mátyás királyról olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert adatokat tettek közzé, mint: a korabeli királyság határvidéki várainak egyes parancsnokait apja harcosainak soraiból választották ki, vagy bizonyos alkalmakkor a királyi udvarban románul is beszéltek. Nem lelkesítik mindezek önöket, tisztelt románok?! Ha pedig a történelem csillogó királyként állítja be Corvin Mátyást, az bennünket büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön. Egy király, aki több mint 30 évig uralkodott. Olyan király, akinek Ştefan cel Mare, kora leleményes diplomatája, vazallusává vált… Mindezeket ki lehet törölni a történelemből?! Hatálytalanítható a királynak az a gesztusa, hogy Ştefan cel Marenak éppen itt, Erdély szívében adományozott birtokokat, ahova szükség esetén menekülhessen?!
A táblácskák vitája kapcsán el kell mondanom, hogy egy magyar tanácsos nemrég éppen ebben a lapban nagyon dokumentált és meggyőző cikket közölt Corvin Mátyásról, és mindenféle táblácska nélkül feltette az i-re a pontot. Mert akarva, nem akarva, Corvin Mátyás marad a magyaroké, és miénk, a románoké is. Így illik néznünk és megítélnünk ezt a szoborcsoportot, mint a város büszkeségét; mint ahogy büszkesége a nagy szobrász, Butunoiu által megtervezett és elkészített Mihai Viteazul lovasszobor is.
Szabadság (Kolozsvár)

Optimista tanévkezdés: nagyjából ugyanannyi diák tanul magyarul, mint az előző évben
Nagyjából ugyanannyi diák folytatja magyar nyelven tanulmányait idén Romániában, mint az elmúlt években – derül ki a megyei tanfelügyelőségek egyelőre hozzávetőleges adataiból. Megtudtuk továbbá, tegnap mintegy 60 önálló magyar tanintézményben szólalt meg a tanévkezdést jelző csengő, kettővel több iskolában, mint a tavaly, ugyanis idéntől a partiumi Margittán és Szalontán is Bihar megyei magyar iskola létesült.
Idén várhatóan kedvezőbb körülmények közt zajlik a magyar tannyelvű oktatás
Király András oktatásügyi államtitkár a Krónika érdeklődésére elmondta, végleges, összesített adatokat a hónap végén tudnak közölni, a megyei tanfelügyelőségek által készített részletes kimutatások alapján. „Információim szerint nem nőtt, nem is apadt drasztikusan a magyar diákok száma az új tanévben, hozzávetőleg 8-9000 diákkal számolhatunk évfolyamonként az előző évhez hasonlóan. Nyilván az általános iskolában ez a szám nagyobb, míg a gimnáziumokban valamivel kisebb. Örvendetes ugyanakkor, hogy idén is legalább annyi magyar ajkú gyerek kezdte el az első osztályt, mint tavaly, körülbelül tízezer” – mondta az államtitkár. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a magyar tannyelvű iskolák hogyan készültek fel az oktatási törvény életbe lépő előírásainak alkalmazására, Király András megnyugtató választ adott. „A magyar nyelvű oktatásról szóló, hónap eleji marosvásárhelyi tanácskozáson természetesen terítékre kerültek a törvényalkalmazással kapcsolatos kérdések is. A tanfelügyelőktől, illetve a magyar pedagógusoktól kapott visszajelzések alapján egyelőre úgy tűnik, nem lesznek gondok az előírások gyakorlatba ültetésével a magyar tannyelvű iskolákban” – nyilatkozta lapunknak az oktatásügyi államtitkár. Elmondta továbbá, mivel rendkívül kevés idő állt rendelkezésre, a nyolcadikos magyar diákok számára készített, románból fordított földrajz- és történelemtankönyvek kiosztása várhatóan pár napot késik majd, a tizenkettedikesek azonban már átvehették a köteteket. Megtudtuk, az Országos Tankönyvkiadó 2500 tizenkettedik osztályos és 11 000 nyolcadikos tankönyvet rendelt. Utóbbiak ingyenesek, a végzősöknek fizetniük kellene értük, de a Communitas Alapítvány és az etnikumközi kapcsolatokért felelős kormányhivatal támogatja a beszerzésüket. Király Andrásnak tudomása van arról, hogy a magyarra fordított tizenkettedikes földrajztankönyv minőségét többen is kifogásolják – amint arról beszámoltunk, a tankönyvben szereplő térképeken román nyelven köszönnek vissza a települések, tájegységek, folyók vagy hegységek nevei –, az államtitkár szerint ez is a sietség számlájára írható. „Nyilván az a legkönnyebb, hogy kritizáljunk, de bízom benne, hogy a tankönyvek hasznosak lesznek, és örülök, hogy elkészültek időre. Élnünk kell ugyanakkor a törvény adta lehetőséggel, és dolgoznunk kell azon, hogy következő lépésként a magyar tanárok eredeti tankönyvanyaggal rukkoljanak elő” – mondta az államtitkár.
Több a magyar iskolaigazgató Szatmáron
A Szatmár megyei magyar oktatás kedvezőbb helyzetben van ma, mint az előző évben, ugyanis több magyar tanintézetnek van magyar ajkú vezetője. Jelentős előrelépés, hogy rendeződött a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sorsa, melynek épületgondjai, úgy tűnik, megoldódtak az elkövetkező 20 évre. Bár tegnap még dolgoztak az ácsok az új ingatlan tetőszerkezetén, mint elhangzott, az „új Kölcsey” beköltözhető állapotban van, és megfelelő körülmények között kezdhetik a tanévet. Amint arról beszámoltunk, a magyar elitiskolának tavalyelőtt ki kellett költöznie, mivel a református egyház a tulajdonában levő ingatlanba a Református Gimnáziumot költöztette, így az elmúlt tanévet három épületbe szétosztva kellett végigvinniük. Idén nyáron viszont megkapták a katolikus egyház tulajdonában levő volt Unió iskola ingatlanját, melyre 20 éves bérleti szerződést kötött az önkormányzat.
A Kölcsey tegnapi tanévnyitóján részt vett Kelemen Hunor művelődési miniszter is, aki kifejtette: a gimnázium példát mutatott összefogásból az utóbbi időben. A diákokat arra kérte, tanuljanak, és készüljenek fel az életben őket váró versenyhelyzetekre, mivel egy tudás- és munkaalapú táradalomban kell majd boldogulniuk, ahol nagyon nagy hasznát vehetik az iskolában elsajátított ismereteknek. Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója osztotta a miniszter véleményét, hangsúlyozva, hogy nem az épület, hanem a közösség adja a főgimnázium igazi erejét, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt tanévben, bár az oktatás körülményei jócskán hagytak kívánnivalót maguk után, jobb eredményeket értek el, mint a korábbi években bármikor.
A tavalyi évvel ellentétben idén az iskolaigazgatói kinevezések körül sem voltak problémák a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben, sőt a két kormánypárt helyi szervezeteinek egyeztetése nyomán gyarapodott a magyar vezetők száma. A megyeszékhely tekintetében egyelőre a Gheorghe Dragoş Közgazdasági Iskolaközpontba nem sikerült magyar vezetőt kineveztetni, bár több mint kétszáz tanuló vesz részt magyar tannyelvű oktatásban, öt intézményben azonban – egy napköziben, három általános iskolában és egy gimnáziumban – magyar vezető is tevékenykedik az idei tanévtől. A szatmári 2-es számú napközi új igazgatójának Szilágyi Noémit nevezték ki, Pataki Zoltán lett a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola igazgatója, az Avram Iancu Általános Iskola új aligazgatójának Laczka Zoltánt nevezték ki, ezt a tisztséget a Mircea Eliade Általános Iskolában pedig Szabó Jolán tölti be. A középiskolák tekintetében is történt változás: az Aurel Popp Művészeti Gimnáziumban mostantól Manfrédi Annamária az aligazgató.
„Ment-é a könyvek által a világ elébb?”
Markó Béla miniszterelnök-helyettes tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban vett részt a tanévnyitó rendezvényen. Beszédében méltatta a rangos tanintézményben zajló oktatás színvonalát, mint mondta, erre bizonyítékul szolgálnak az iskola végzős diákjai által elért, országos szinten is magasnak számító érettségi eredmények. Úgy értékelte, a nemrégiben elfogadott oktatási törvény rendkívül fontos az anyanyelvű oktatás szempontjából is, hiszen ezáltal többek között immár magyarul és magyar nyelvű tankönyvekből tanulhatják a történelmet és földrajzot a 8. és a 12. osztályos magyar diákok. „Ment-é a könyvek által a világ elébb?” – idézte Vörösmarty Mihályt a miniszterelnök-helyettes. Tegnap 1128 magyar diák kezdte meg a tanulmányait a Bolyai-gimnáziumban.
Babos Krisztina, Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Muzsnay Árpád szatmárnémeti művelődésszervezővel
Magyartanár, újságíró, művelődésszervező. 1941. június 21-én született Szatmárnémetiben. Kiskolcson és Batizon tanított, majd az Előre, a Falvak Dolgozó Népe, később a Falvak Népe, ez utóbbi megszűnését követően pedig rövid ideig a Szatmári Friss Újság belső munkatársa. 2003-ban az RMDSZ alkalmazottjaként ment nyugdíjba. A rendszerváltást követően újjáalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke.
Számos, évente ismétlődő, magyar vonatkozású, főként irodalmi rendezvény elindító-szervezője Szatmár megyében. Az ön nevéhez fűződnek a Páskándi-, Rákóczi- és Szilágyi Domokos-megemlékezések, az érmindszenti zarándoklatok, a Kölcseyhez fűződő rendezvények és még számos más megmozdulás. Számos, a nagyjaink előtt tisztelgő szobrok állításának is kezdeményezője volt. Miért érezte fontosnak ezt a tevékenységet?
– A kommunizmus végén Szatmár, illetve Szatmárnémeti úgy nézett ki, mintha nem is élnének itt magyarok, szinte egyáltalán nem voltak itt magyar vonatkozású emlékhelyek. Annak ellenére, hogy ez a térség igen sok írót, költőt adott a magyarságnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen sokat. Úgy éreztem, fontos felmutatni, hogy a jelenlegi romániai Szatmár megye, ha természeti látványosságokkal különösebben nem nagyon büszkélkedhet, vonzó lehet gazdag kulturális értékeinek köszönhetően. Szomorúan látom a mai napig, hogy a Magyarországról jövő turisták lényegében csak átutaznak rajtunk, esetleg bekukkantanak Kalotaszegre, aztán a Székelyföldig meg sem állnak, pedig itt is lenne bőven mit megnéznie egy olyan embernek, aki érdeklődik a kultúra iránt. Emellett pedig úgy éreztem, tartozom ezzel az itteni magyarságnak. Egyfajta népszolgálat ez a részemről: szolgálni azt a közösséget, mely taníttatott annak idején.
– Jelenleg Szatmárnémeti nem a pezsgő kulturális életéről híres, annak ellenére, hogy számos irodalmi, kulturális, történelmi személyiség származik innen. Miért van ez így ön szerint?
– Szatmár soha nem tudta megtartani nagy szülötteit – talán Gellért Sándort kivéve. A térség soha nem számított kulturális központnak, és egyike volt azon vidékeknek, ahol a leghamarabb tűnt el a népi kultúra. Trianon pedig felszabdalta, és perifériára került. A pezsgő kulturális élet hiányáért részben az itt a magyar televíziózás kezdetétől mindig jól fogható magyar tévé is okolható. Az emberek rászoktak a televíziózásra, és ettől eléggé eltunyultak. „Ellustul” kissé az, aki mindent tálcán kap. A Ceauşescu-rendszerben a szatmáriak fizikailag itt tartózkodtak ugyan, de szellemileg a budapesti tévéadásoknak köszönhetően tulajdonképpen az összmagyarságban élték mindennapjaikat. S valljuk be, annak idején művelődési szempontból sokkal színvonalasabb műsorokat sugároztak, mint manapság. Talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nincs túl élénk kulturális élete a városnak. De korántsem vállalkoznék arra, hogy kimerítő választ próbáljak adni – épp egy beszélgetés keretében – erre a kérdésre.
– Hogyan fogadta az ön ténykedését 20 éve a magyar közösség, és hogyan értékelik ma?
– Az 1989-es fordulatot követő esztendőkben nagyobb mozgósító erővel bírt egy-egy magyar kulturális rendezvény, mint manapság. A szatmárnémeti Kölcsey-szobor avatásán például több ezren vettek részt. Az első Dsida-megemlékezésre annyian jöttek el, hogy a színház kakasülője is megtelt, az első Ifjú szívekben élek Ady-pódiumvetélkedő pedig zsúfolásig megtöltötte a filharmónia termét, de a kezdetben maratonira sikeredett ökumenikus kórustalálkozók iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy a főtéri római katolikus székesegyház szinte kicsinek bizonyult. Manapság jó eredménynek számít, ha 20-25 érdeklődő eljön egy eseményre. Az emberek nagyon elfoglaltak lettek, szinte semmire nem jut idejük. Talán nem ártana korosztályonként megnézni, felmérni, hogy kiknek mi tetszik, és aszerint alakítani a kulturális programokat.
– A város, valamint a megye románsága hogyan reagált a kezdeményezéseire?
– Az elején lehet, hogy voltak egyeseknek ellenérzéseik, de komoly gondjaim nem voltak e téren. Szilágyi Domokos szatmárnémeti szobrát például meg is rongálták közvetlenül a leleplezése után, mostanában azonban már nem történik ilyesmi. Mielőtt egy-egy ötletemmel előrukkoltam, mindig megpróbáltam a románok fejével is végiggondolni a dolgokat: románként én hogyan viszonyulnék a rendezvényhez? Úgy érzem, ezzel is magyarázható, hogy Majtény községben a román értelmiség is magáénak érzi Rákóczit és a vele kapcsolatos hagyományos megemlékezésünket.
Továbbá hogy Sződemeteren, ahol kezdetben nagyon is ellenségesen fogadták a Kölcsey-megemlékezéseket és emlékjelhagyásokat, az évek során olyannyira enyhült, változott a helyzet, hogy a polgármester részt vesz az ünnepségeinken, annak szervezésében ma már aktív szerepet vállal. Nem volt könnyű meggyőzni az ott élő románokat, hogy nincs szándékunkban az egykori Kölcsey-szülőházat erőszakkal elvenni a görögkatolikus egyháztól. Az Ady-megemlékezések kapcsán segítette a kölcsönös bizalmat, hogy ő – a jelenlegi Szatmár megyében Popp Aurel festőnek köszönhetően is – a románság számára már e vidék eleve elfogadott magyar személyisége volt. Egyféle híd a románok és magyarok között. II. Rákóczi Ferenc sem okozott gondot, hiszen nem csupán a magyar, de a Kárpát-medence történelmének legszebb, legelőremutatóbb alakja ő.
Hiszen a több nemzetiségű Kárpát-medence olyan utolsó társadalmi megmozdulását vezette, melynek zászlaja alatt egyesíteni tudta a nemzetiségeket, sőt a különböző társadalmi osztályok tagjait is és a korában igen kiélezett katolikus-református ellentétet is tompítani tudta. A mozgalmat nem árnyékolta így be sem nemzetiségi, sem felekezeti feszültség. Bár nem ez vezérelt, hatással voltak rám az 1990-es véres márciusi események is. Ma már bizonyos, hogy a Marosvásárhelyen véres etnikai konfliktusba torkollott úgynevezett „fekete márciust” eredetileg Szatmárnémetire tervezték, de legalábbis itt tartották a főpróbát. Nagy szerencsénkre azonban itt mind a magyarság, mind a románság körében akadtak olyanok, akik képesek voltak megakadályozni a komolyabb következményekkel járó összetűzést.
– Az ünnepségeket, főleg kerek évfordulókkor irodalmi, történelmi tanácskozással is egybeköti, az előadások kivonatait pedig általában kötet formájában jelenteti meg…
– Igen, erre büszke vagyok. A tanácskozások anyagát – bár közművelődési rendezvények keretében állnak össze – a szaktudományok is értékelik, főiskolákon például ajánlott irodalomként szerepelnek.
– Körülbelül két évvel ezelőtt nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy a közéleti tevékenységgel, átadja a rendezvényeit a fiatalabbaknak. Ennek ellenére ismét dolgozik, sőt az ön által elindított hagyományos rendezvények zömének szervezését újra kézbe vette. Mi történt?
– Ez egy olyan időszakban volt, amikor nagybeteg voltam, és nem tudtam, mi következik. Őszintén megmondva, nem voltam megelégedve azzal, ahogyan továbbvitték a rendezvényeket. Korántsem tetszett például, ahogy tavaly szervezték meg az Érmindszenti Zarándoklatot. Úgy döntöttem, hogy ameddig bírom, csinálom. Ezzel tartozom a feleségem emlékének is, aki mindvégig mellettem állt és támogatott. Sajnos eddig nem sikerült megtalálnom, illetve megtalálnunk az utódomat. Lehetséges, hogy velem van a baj, nehéz követni az elképzeléseimet.
Ez a feladat nem könnyű. Rámenősnek, erőszakosnak is kell lennie az embernek, ha azt akarja, hogy neves személyiségek jelenjenek meg a rendezvényein. Megtörtént például, hogy Szatmárról Kolozsvárra azért mentem el egy ünnepi fogadásra, mert tudtam, hogy ott lesznek azok az irodalmárok és politikusok, akiket valamelyik általam szervezett ünnepségre előadónak, vagy szónoknak meg szeretnék hívni. Másként fogadják ugyanis a felkérést tartalmazó e-mail-t, ha az egy olyan embertől jön, akivel már személyesen is találkoztak, szót váltottak az esemnényről.
– Mik a további tervei? A hagyományos rendezvények mellett tervez újakat is?
– Különböző elképzeléseink vannak a Kölcsey-kultusz ápolására, továbbéltetésére. Felmerült egy turisztikai útvonal terve is, mely a Hymnus szerzőjéhez leginkább kötődő településeket – Sződemetert, Álmosdot és Szatmárcsekét – egybefűzné, hogy segíthessünk abban, hogy az érdeklődők könnyebben eljuthassanak életének fő színhelyeire. Az irodalmunk nagyjaihoz kötődő emlékhelyek szerintem olyanok, illetve olyanok lehetnének, mint fizikaórán a kísérletek vagy a szemléltető gyakorlatok. Sokat segíthetnek a megértésben, az ismeretek elmélyítésében. Ezért jónak tartom a magyar kormány határon túli magyarlakta területeket célzó osztálykirándulás-programját, azonban ez csakis akkor érheti el a célját, ha előzetesen otthon a gyerekeket alaposan felkészítik, voltak ugyanis a téren negatív tapasztalataim is. 
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Magyar tagozatvezető-választás a BBTE-n
A február 1-i határidőre a magyar oktatók különböző csoportjai dr. Nagy László, fizikus, dr. Soós Anna, matematikus és dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató jelölését iktatták a Farkas utcában.
A magyar oktatók február végén közülük választják meg azokat, akiket a magyar tagozat számára fenntartott két rektorhelyettesi tisztségbe ajánlanak majd az egyetem új rektorának. Az új tanügyi törvény szerint a magyar tagozat három személyt javasol, a rektor ebből választ ki kettőt. Tehát a mostani három jelölt közül kettő lesz rektorhelyettes. Viszont a magyar oktatók szavazatai döntik el, hogy a két rektorhelyettes közül ki legyen a magyar tagozat vezetője, a mostani egyetemi magyar választásoknak ez az igazi tétje. Ezt tisztséget az utóbbi öt évben dr. Magyari Tivadar töltötte be, az ő mandátuma az új rektor beiktatásáig tart.
Egyébként a rektori tisztségre a következő személyek jelölésék iktatták a mai határideig: Ion Aurel Pop (történész), Daniel David (pszichológus), Cristina Ciumaș (közgazdász), Decebal Ciurchea (fizikus), Vincze Enikő (antropológus, a román tagozaton dolgozik).
Erdély.ma

BBTE: három jelölt Magyari Tivadar helyére
Három oktató nyújtotta be pályázatát a magyar tagozat számára fenntartott rektorhelyettesi helyre a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Magyari Tivadar megüresedett helyére – aki már tavaly jelezte, hogy nem indul újabb mandátumért – dr. Nagy László fizikus, dr. Soós Anna matematikus és dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató pályázik.
A felsőoktatási intézmény magyar oktatói február végén közülük választják ki azokat, akiket a magyar tagozat számára fenntartott két rektorhelyettesi tisztségbe ajánlanak – közölte tegnap az egyetem magyar tagozata. Az új tanügyi törvény szerint a magyar tagozat három személyt javasol, a rektor pedig ebből választ ki kettőt. Azt ellenben a magyar oktatók szavazatai döntik el, hogy közülük ki lesz a magyar tagozat vezetője.
A tisztséget az utóbbi öt évben dr. Magyari Tivadar töltötte be, akinek mandátuma az új rektor beiktatásáig tart. A rektori tisztségre a tegnapi határidőig a következő személyek jelölését iktatták: Ion Aurel Pop történész, Daniel David pszichológus, Cristina Ciumaş közgazdász, Decebal Ciurchea fizikus és a szintén román tagozaton oktató Vincze Enikő antropológus.
Magyari Tivadar elmondta: a következő napokban a magyar tagozat találkozót kezdeményez a rektor-jelöltekkel is, hogy megismerjék egymás szempontjait. „Tudjuk, hogy a mérleg nyelve lehetünk ezen a választáson” – nyilatkozta a távozó rektorhelyettes, aki szerint a magyar tagozat tanácsa testületileg nem kötelezi el magát egyik rektorjelölt mellett sem, de minden információt megad a magyar oktatóknak a szavazáshoz.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

BBTE: közzétették a magyar jelöltek programját
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) úgy kellene hogy használja és elossza saját jövedelmét, hogy ezzel leküzdje azokat a hátrányokat, amelyekkel egyes szakok néznek szembe a felsőoktatás egyre gyorsabb piacosodása miatt – jelentette ki Vincze Enikő antropológusprofesszor, aki január végén jelentette be, megméretkezik az intézmény rektori tisztségéért.
A román tagozaton oktató professzor – aki tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be programját – leszögezte: a felsőoktatási intézmény demokratikus működésének a híve, a programját is úgy építette fel, hogy a lényeges kérdésekről konszenzusban lehessen dönteni. Kijelentette továbbá, várhatóan ezentúl is egészséges verseny lesz az egyetemi karok között a diákokért, de ez nem kizárólag az ott tanító oktatók felkészültségén, szakértelmén múlik, hanem azon, hogy a diákok, a családjuk, az egész társadalom hogyan gondolkodik arról, hogy mi piacos, mi az, ami eladható, melyik az a szakma, amelyikkel könnyebb elhelyezkedni.
Arra az újságírói kérdésre, hogy nőként és magyarként mekkora esélyt lát arra, hogy rektorrá válasszák, kifejtette, bízik abban, hogy a szakmai programja alapján fogják értékelni, és nem az alapján, hogy nő, és etnikai kisebbséghez tartozik. A magyar nyelvű oktatás helyzetét elemezve Vincze Enikő elmondta: az elmúlt években a magyar nyelvű oktatás az egyetemi charta alapján zajlott, és nagyon sok múlott a karokon belüli informális kapcsolatokon. Hozzáfűzte, az új oktatási törvénynek köszönhetően a magyar oktatás már nem függ az aktuális erőviszonyoktól. Rámutatott továbbá, az elmúlt években jellemző volt, hogy az egyetem vezetősége sokszor áthárította a felelősséget a magyar tagozatra. „Szerintem ezen is változtatni kell: a magyar tagozat és az egyetem vezetőségének megosztott a felelőssége. Az egyetem vezetőségének az a dolga, hogy támogató környezetet biztosítson a magyar intézetek számára” – nyilatkozta Vincze Enikő.
Amint arról beszámoltunk, a BBTE rektori tisztségéért Vincze Enikő antropológus mellett Ion Aurel Pop történész, Daniel David pszichológus, Cristina Ciumaş közgazdász és Decebal Ciurchea fizikus méretkezik meg. Magyari Tivadar rektorhelyettes korábban úgy nyilatkozott, a magyar tagozat tanácsa testületileg nem kötelezi el magát egyik rektorjelölt mellett sem, de találkozót kezdeményez a rektorjelöltekkel, hogy megismerjék egymás szempontjait.
Tegnap közzétette programját Nagy László fizikus és Soós Anna matematikus is, akik a tudományegyetem magyar tagozatának vezetői tisztségéért szállnak versenybe. Nagy László programjában leszögezi: a kolozsvári állami magyar nyelvű egyetemi oktatás jövőjét a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen belül képzeli el. „Meggyőződésem, hogy az egy európai felsőoktatási piacon sokkal jobban meg tudjuk állni helyünket a versenyben, és a magyar nyelvű felsőfokú oktatásnak sokkal több lehetősége van a BBTE-n belül, mint azon kívül” – olvasható az interneten is közzétett programban.
Soós Anna pályázatának sarkalatos pontjaként a megalakult magyar intézetek működőképességének optimalizálását, a magyar intézetek közötti együttműködés feltételeinek a megteremtését jelölte meg. Az eddigi választásokon a magyar tagozat vezetőjét a tagozat tanácsa választotta meg, amely viszont kari szinten megválasztott oktató képviselőkből és diák képviselőkből állt. Az új szabályok szerint mostantól az oktatók közvetetten, a diákok képviselőkön keresztül választják meg a magyar tagozat vezetőjét, ez jelenleg közel ötszáz, szavazati joggal rendelkező magyar tagozatos oktatót és diákot jelent.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

BBTE-rektorválasztás: ki lenne jobb a magyar tagozatnak?
Soós Anna: bármelyik rektorral együtt kell dolgoznom
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) március 1-jén szervezték meg a rektorválasztást, de az eredmények összesítése csütörtöki lapzártánk után ért véget. Azóta kiderült: az öt rektorjelölt közül senki sem érte el a fele plusz egy szavazatot, így második fordulóra kerül sor. A „döntőbe” Cristina Ciumaş egyetemi professzor, eddigi rektorhelyettes és Ion Aurel Pop egyetemi professzor jutott be, előbbi 475 szavazatot (39,16 százalék), utóbbi 439 szavazatot (36,19 százalék) kapott. Daniel David egyetemi professzorra 218-an szavaztak (17,97 százalék). Elenyésző eredményt ért el Vincze Enikő egyetemi professzor 76 szavazattal (6,26 százalék) és Decebal-Radu Ciurchea egyetemi professzor 5 szavazattal (0,42 százalék). A magyar tagozat által február 27-én megválasztott Soós Anna rektorhelyettes szerint bárki is lesz majd a BBTE rektora a két jelölt közül, neki a velük való együttműködést kell szorgalmaznia.
Öt jelölt pályázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektori tisztségére a március 1-jén lebonyolított választáson: Cristina Ciumaş, aki eddig az egyetem gazdasági ügyeivel foglalkozó rektorhelyettesi tisztséget látta el, Ion Aurel Pop akadémikus, a BBTE oktatója, Daniel David, a Pszichológia Kar tanára, Decebal-Radu Ciurchea, a Fizika Kar oktatója és nem utolsósorban Vincze Enikő szociológus, egyetemi oktató. Amint az várható volt, nem született végleges eredmény, ezért második fordulóra kerül sor a két, legtöbb szavazatot elért jelölt között, március 8-án. A rektorválasztás első fordulójára 1581 szavazót vártak, ám csak 1217-en tették le voksukat, ebből négy szavazat érvénytelennek minősült.
Soós Anna, a magyar tagozat által néhány nappal korábban megválasztott rektorhelyettes, magyar tagozatvezető szerint bárki is lesz a BBTE rektora, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes együttműködést valósítsanak meg vele, illetve hogy a magyar tagozat érdekeit szolgáló légkör alakuljon ki. „A magyar tagozat szempontjából mindkét versenyben maradt rektorjelölt már korábban azt nyilatkozta, hogy elfogadja azt az oktatót, akit a magyar tagozat vezetőnek megszavaz, illetve egyetértettek azzal, hogy a magyar tagozat képviselői ott legyenek az egyetem autonóm intézeteiben és struktúráiban” – magyarázta Soós, aki így nem kívánt valamelyik jelölt „pártjára” állni.
A magyar tagozat egyébként már jóval a választások előtt eldöntötte, hogy intézményileg nem támogat egyetlen jelöltet sem. Magyari Tivadar – akit Soós Anna csak a március 8-i rektorválasztás lebonyolítása után, illetve a rektorválasztásnak az oktatási minisztérium általi jóváhagyását követően vált – egyébként nemrég a Transindexnek adott interjúban úgy vélte a két, második fordulóba került rektorjelöltről, hogy mindkettejük esetében elképzelhető a jó együttműködés, bár etéren kétségek mind Cristina Ciumaş, mind pedig Ion Aurel Pop esetében felmerülnek. Ciumaş ugyanis Andrei Marga embere, Popnak pedig, aki úgymond a PSD és a PD-L közös jelöltje, korábban voltak már magyarellenes felszólalásai, bár a jelek szerint a tagozat jelenlegi helyzetét elfogadja.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben”
Banner Zoltán művészeti író, műkritikus, költő, előadóművész nyolcvan éves – köszöntjük a szerzőt
– Kerek évfordulókon rendszerint összegezünk, értékelünk. Melyek voltak azok a meghatározók, amelyek irányítottak, – jó értelemben – vezethettek?
– Nem tipikus az esetem – mondja Banner Zoltán --, ezért mindenekelőtt azokat a meghatározottságokat említeném, amelyek végigkísérték egész pályámat.
Első: szépírói, főként költői ambíciókról váltottam át művészeti írásra, kezdetben radikálisan, tehát teljesen elhallgatva, majd két évtized után (1950–1970) visszatértem a versíráshoz is, de csak 1987-ben jelent meg első verseskötetem, az Ólomharang. Mindazonáltal a művészeti írás műfajait is, a művészettörténetet is szépírókéntkívántam művelni, kezdőként szememre is vetették ezt az idősebb képzőművészek közül néhányan. Az előadóművészetre azért vetemedtem – 1964-től rendszeresen –, mert a költő „dübörgött’’ dühöngött bennem, s legalább mások jó verseinek tolmácsolásán keresztül szerettem volna érvényesíteni ítélő-beleérző képességemet. Ez a képesség mindenképpen előnyt jelentett abban, hogy a képzőművészek habitusába bele tudjak helyezkedni, s némileg belülről is elemezni tudjam a műveiket.
– A „második’’?
– Mivel 1949-ben kiutasították az országból a magyar állampolgárságú László Gyulát, Entz Gézát és Felvinczi Takács Zoltánt, az egyetemre való felvételim idején, 1951-ben, és egy jó darabig később sem létezett művészettörténet szak, sőt kurzus sem. Így a történelem—filozófia szakon kezdtem meg tanulmányaimat, de még abban az évben a filozófia szak is megszűnt. Tehát esztétikára sem szakosodhattam. Végül is történelem szakos hallgatóként mélyedtem el a művészettörténeti korok és jelenségek tanulnányozásában. Minden ilyen és művelődéstörténeti szemináriumi dolgozatot én vállaltam el, ezért aztán államvizsga után, 1955-ben ott is tartottak a Bolyai Egyetem történelem—filozófia karán, hogy majd én legyek egy idő után a művészettörténet előadója. Talán az erős történelmi betekintések vagy alkati meghatározottság folytán a történelmiség tiszteletben tartása, a történeti szempont, az idő és a fejlődés iránti elkötelezettségem lett másik alapvető meghatározottsága tevékenységemnek, folyamatosan.
– És harmadrészt?
– Az első pillanattól tudtam, hogy engem kizárólag a magyar, ezen belül pedig az erdélyi magyar művészetérdekel, a legkorábbi korszakaitól kezdve, s kacérkodtam is mind a középkorral, mind a barokkal. De hát az ötvenes—hatvanas évek politikai, kulturális, tudományos viszonyai között ez eltemetkezést jelentett volna. Már az ötvenes évek közepén „megcsapott’’ viszont a kortárs erdélyi művészet gazdagsága és a vizuális művészetnek az anyanyelvi műveltséggel, megtartó erejével egyenrangú fontossága. Ezért – ha nem is programszerűen, de hallgatólagosan – felosztottuk egymás között a 20. századot: Murádin Jenő elsősorban a század első felével foglalkozott, én pedig a második felére összpontosítottam kutatásaimat és publikációimat.
– Hatvan év az erdélyi művészetért, és Kolozsváron is, Békéscsabán is úgy, hogy az egyetemes magyar kultúráért. Nagyformátumú, koherens életmű, amely nagy lendülettel gyarapszik tovább. Hogyan oszthatnánk szakaszokra – a szerző felől?
– 1953. első művészeti cikkeim megjelenése Litteczky Endréről és Popp Aurélról, tehát a szatmáriakról. A kezdet. Aztán első publikációim és körülbelül 1965 között, a szakkönyvekből való felkészülést követően elkezdődött a művészektől, a műtermekben, a beszélgetésekből tanulás. Elsősorban, mint az UTUNK ifjú művészeti szerkesztője, újságíróként gyakoroltam a szakmát. Ekkor alakult ki esszészerű stílusom. Műteremlátogatásaimban, idősek születésnapi köszöntéseiben, lírai jegyzetekben, tárlatkrónikáimban – gyakorlatilag a szaknyelvet és a művészeti jelenségek értelmezésének a módját tanultam, gyakoroltam. Ekkor még idősebb kollégák is működtek, például Ditrói Ervin, a Művészeti Múzeum igazgatója, Andrásy Edit, Pattantyús Károly, és leginkább – éppen halála előtt a legszínvonalasabban – Borghida István. Majd Engelné Szabó Ilona, ő volt a legmélyebb és legtárgyilagosabb, de sajnos nem volt túlságosan termékeny, és korán meghalt. Tőlük is tanultam, amit csak lehetett. Szemléletet Debreczeni Lászlótól is, de a szocreál szemléletet, amelyet ők szükségszerűen alkalmaztak, nem tudtam magamévá tenni. Én igyekeztem a modernség felé nyitni, és egyben színesíteni a művészeti köznyelvet. Természetesen sokat jelentettek a Magyarországról beszivárgó művészeti kiadványok, főleg a művészeti folyóiratok, a Műterem – később Művészet – és a Művészettörténeti Értesítő. Ezeken keresztül értesültünk, bár közvetve, arról, hogy: mi történik az európai művészeti életben, hiszen utazni, tanulmányutakat tenni egyszerűen lehetetlen volt. 1967-ben, 35 évesen jutottam ki először külföldre: a Szovjetunióba, két év múlva Magyarországra, majd Ausztriába.
– A második korszak kezdete?
– A nagyobb formák – tanulmány monográfia – iránti vágyam lassú teljesülése, 1968-1972 között. Popp Aurél atyai jóbarátom volt, úgy is, hogy apám rajztanára volt. Sokat jártam hozzá, meg is hagyta a családjának, hogyha valaha könyvet akarnak jelentetni róla, azt én írjam. Meg is írtam még 1957-ben, de a történelem belerondított első könyvem megjelenésébe. Raoul Şorban elorozta tőlem a kiadói megrendelést, vele kellett dolgoznom úgy, hogy 1968-ban teljes dokumentációmat át kellett adnom neki, és ő írta meg a szöveget a saját kincstári nacionalista szájíze szerint. Második kis könyvem Nagy Albertről és a harmadik, már teljesebb kismonográfia Mattis-Teutsch Jánosról szintén románul jelent meg először, mindhárom a Meridiáne Kiadónál. Csak amikor a Kriterionnál elindult a művészeti monográfiák sorozata, akkor láthatott nagyvilágot a Mattis-Teutsch könyv. Ez volt tehát az első magyar nyelven megjelent könyvem, 1972-ben, és jelentem alássan ekkor már 40 éves voltam... Ha a szépirodalomnál kötöttem volna ki, talán már a harmadik vagy negyedik kötetemnél tarthattam volna, mint nemzedéktársaim, sőt, mint a fiatalabbak.
– A harmadik korszak?
– Mondjuk első magyarul mejelent könyveimtől, és egyben első szerzői sikereimtől – Mattis-Teutsch, Csillagfaragók, Szervátiusz Jenő –, tehát 1972–74-től 1988-ig, emigrációmig vezethető. Ebben az időszakban nem csak monográfiák jelennek meg, hanem első szépirodalmi köteteim is: első verskötetem (Ólomharang, 1982) és a széleskörű visszhangot vert Kié vagy, Ausztrália? Ráadásul ekkor jutok előadói művészi pályám csúcsára: Bartók-estemmel, Szarvas-ének, 1970, a Petőfi a hídonnal 1972-ben, a Lakomával 1975-ben, a Tűzkörrel 1978-ban stb.
– Ebben a másfél évtizedben tudatosan és tervszerűen kívánom a magyarországi és az európai műveszeti köztudat elé tárni az erdélyi művészet velük egyenrangú minőségeit, és noha alig lehet ezt kifejteni: mégis, örökké sejttetni az erdélyiség, az erdélyi gondolat és lélek megtestesülését. Gyakorlatilag a transzszilvanizmus továbbélését, érvényét vizsgálom a művészeti jelenségekben, és mire 1987-ben eljut hozzám a budapesti Képzőművészeti Kiadó megrendelése a „nagy könyvemre’’ (Erdélyi magyar művészet a XX. században, 1990), ki merem mondani pédául a „székely festőiskola’’ létezését. Azóta többbször is kifejtettem a jelenséget szóban és írásban, és világosan kirajzolódik elém az erdélyi magyar művészet utolsó 85 évének a földrajza, szellemi térképe. Erről is beszélek majdnem minden magyarországi kiállítás-megnyitómon.
Az UTUNK művészeti szerkesztését nagy élvezettel végeztem, nagyon szerettem a munkámat, s azt hiszem, a kollégák is szerettek, hiszen pontosan tudtuk egymásról, ki kicsoda és mit akar. Létay Lajos megértésének köszönhetően nemcsak szerkesztőként, hanem előadóművészként is rengeteget utazhattam (az országban), mozzanataiban tapasztalhattam meg a nemzedékek, stílusok, szemléletek, ízlés, közönség változását, a művészeti élet kibontakozását.
Persze korlátaim is ekkor jelentkeztek: értésem és ítélőképességem az avantgárd második hullámánál megtorpant, a hetvenes évektől kezdődő egyetemes trendek követésére (felismerésére), elemzésére képtelen vagyok, bár igyekszem minden új jelenséget feldolgozni. Várom az új művészetíró nemzedéket, hogy ezt a kort úgy kövesse, mint én az enyémet. Te már ide tartozol, s ennek nagyon örülök.
– És a negyedik?
– Szükségszerűen új, negyedik korszak kezdődik 1988-as elköltözésemmel, noha csak a lakáscímem és telefonszámom változott. Amúgy – felölelve persze tisztességgel befogadóim, Békés megye művészeti feladatait –, ugyanazt folytatom, amit félévszázada megkezdtem. Egyre-másra írom az erdélyi művészek kisebb-nagyobb monográfiáit, de igazából legfőképpen az összefoglalás, a behordás feladatai érdekelnek. Örülök, hogy egyfajta „művészettörténeti hármaskönyvet’’ már magam után hagyhatok: 1. Erdélyi művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem. Az erdélyi magyar naivok művészete (2005), 3. Szó, eszme, látvány. Ötven erdélyi magyar művész írásai (2002).
De szeretnék még külön az elmúlt ötven év szobrászatáról írni egy könyvet, illetve kimerítően kifejteni a képzőművészeti transzszilvanizmus történetét, fogalmát, dimenzióit. Talán szerkesztői és művészetírói munkásságom személyes hangú emlékiratát is meg kellene írni, úgy, mint a most megjelent pódiumnaplót.
Banner Zoltán (művésznevén egy ideig Beleznay) 1932. július 12-én Szatmárnémetiben született. Szülei dr. Banner Antal és Unger Ilona; felesége Papp Mária, zongoratanár (1962); gyermekei Zsófia (1965), Géza (1970). Középiskolai tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte (1951). 1955-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Történelem–Filozófia tanszékén szerez bölcsészdiplomát. 1955-től 1957-ig ugyanott tanársegédként tevékenykedett, majd főelőadó a bukaresti Oktatás- és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán (1957–1958). 1958 és1987 között a kolozsvári Utunk című irodalmi-művészeti hetilap művészeti rovatvezetője. 1988-tól Magyarországon él. Főmuzeológus a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban (1988–1999). 1994-től 1997-ig a Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének tanszékvezető tanára.
Kutatási területe a XX. századi és a kortárs magyar művészet, különös tekintettel az erdélyi magyar és a Békés megyei régió művészetére. Tevékenységét három területen fejti ki: művészeti íróként-művészettörténészként, költőként és előadóművészként.
Több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője, rádió- és TV-műsorok szerkesztője illetve szereplője. Művészetszervezői tevékenysége kiemelkedő, mind Romániában, mind Magyarországon számos képzőművészeti kiállítást rendezett, művészeti katalógust szerkesztett; rádióban, televízióban is bemutatta, népszerűsítette és népszerűsíti ma is az erdélyi 20. századi művészeti alkotásokat.
Negyvennyolc könyve jelent meg. Jelentősebb képzőművészeti tárgyú művei: Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor, Furhmann Károly, Benczédi Sándor (monográfiák). Erdélyi magyar művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem (Erdélyi magyar naiv művészet, 1995), Szó, eszme, látvány (50 erdélyi művész a művészetről, 2002). Főbb szépirodalmi művei: Csillagfaragók (1972), Kié vagy Ausztrália? (1979), Ólomharang (versek, 1982), Vincellér-ének (versek, 2002), Örvendjetek némaság lovagjai! (pódiumnapló, 2007). Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. A legnagyobb sikert a Petőfi a hídon című előadóestje jelentette. Négy előadóestjéről hanglemez is készült.
JÓZSA ISTVÁN
Szabadság (Kolozsvár)

Szakkollégiumok a kolozsvári magyar tagozatért
Soós Anna, a BBTE frissen megválasztott rektorhelyettese a minőségi tanárképzésről
Soós Anna egyetemi docenst, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának dékánhelyettesét szavazta meg a magyar tagozat tanári kara és diákjai tagozatuk rektorhelyettesi funkciójába február 27-én. A matematikus docens ezzel együtt a felsőoktatási intézmény tanulmányi rektorhelyettesi tisztségét is elnyerte. Mindkét pozícióban elődjét, Magyari Tivadar szociológust váltja. A frissen megválasztott rektorhelyettest elképzeléseiről és terveiről kérdeztük.
A magyar tagozat két jelölt, Soós Anna és Nagy László fizikus között választhatott. Az utóbbi jelölt is rektorhelyettesi funkciót kap, mivel a BBTE-n két magyar és egy német rektorhelyettes segíti a rektor munkáját. A voksoláson a dékánhelyettes 69,3 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 64,7 százalékát nyerte el, így a következő négy évben Soós Anna fogja a magyar tagozatot vezetni. A rektorválasztás ugyanakkor még nem zárult le: az eredménytelen első forduló után az oktatók március 8-án döntenek majd Cristina Ciumaş közgazdász- vagy Ion Aurel Pop történészprofesszor között. A BBTE-n jelenleg egyébként 42 ezer egyetemista tanul, közülük 6500 a magyar tagozat hallgatója, további, nagyjából 3000 magyar diák tanul román és angol nyelven. Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna kiemeli: a BBTE az egyetlen magyar érdekeltségű romániai állami egyetem a legfelsőbb kategóriában, „tudatosítani kell a magyar oktatói közösségben, hogy lényegesen hozzájárult ennek megvalósulásához”. A professzor kérésünkre kifejtette, hogy az egyetem az országos második helyen áll, viszont egy akkora közösségben, mint a BBTE tanári kara, nem biztos, hogy a magyar kollégák megfelelőképpen érzik annak a súlyát, hogy ehhez lényegesen hozzájárultak. A BBTE kutatóegyetem, vagyis a rangsoroláskor nagy százalékban a kutatási eredmények számítottak. „Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a két tagozatot szétszednénk, akkor külön egyik sem jutna el a legjobb kategóriába.”
Az új tanügyi törvény értelmében létrejött magyar intézetek működőképességének optimalizálását tűzi ki Soós Anna egyik legfontosabb céljaként. Az oktatási nyelvenként elkülönülő, de egyenrangú intézetek tudományos és gazdasági tekintetben rendelkeznek bizonyos saját jogkörrel. „Tagozati szinten mindenképpen az együttműködés az életképesség záloga. Van, ahol szakonként formálódtak intézetek, máshol több szakirányt is lefednek annak függvényében, hogy a kollégák hogyan látták kivitelezhetőnek. Viszont az, hogy ezek mennyire működőképesek, a jövő kérdése. Mindenesetre közöttük olyan együttműködést kell megvalósítsunk, hogy az egész tagozati rendszer megfelelően működjön. Nem lehetnek kedvelt és kevésbé kedvelt szakok, tudományegyetemként fönn kell tartani olyanokat is, amelyek önmagukban nem nyereségesek, mert a társadalomnak szüksége van rájuk. Az együttműködés jegyében a tanterveket, programokat úgy próbáljuk kialakítani, hogy a tudományterületek kiegyensúlyozottan jelenjenek meg.” Szükségesnek látja Soós Anna azt is, hogy a tagozat képviselői minden szinten képviseljék magukat a döntéshozói testületekben annak érdekében, hogy az anyagi támogatásokból (diáklétszámnak megfelelő, kutatási programok szerinti) arányosan részesüljenek, hogy ezeket az összegeket aztán úgy osszák el az intézetek közt, hogy mindegyik optimálisan működhessen.
Új kihívást jelent a 2013-tól életbe lépő tanügyi reform, mely szerint a tanárképzés didaktikai magiszteriként történik majd. Jövő ősztől háromféle mesteri program közül választhatnak majd a diákok (mindeközben nem kapnak pedagógia képzést a hároméves alapszakon): tudományos magiszteri, didaktikai mesteri a leendő tanárok számára, és gyakorlati jellegű, ami olyan szakképzést ad, mely közvetlen elhelyezkedést tesz lehetővé. Mindezek működésére a szaktárca még nem dolgozott ki pontos módszertant. Soós Anna szerint a BBTE felelőssége a romániai magyar iskolák minőségi tanárutánpótlásának biztosítása. „Fontos megfelelő tanárokat képezni, és figyelembe véve az Erdély szinten mutatkozó minőségi tanárhiányt, a didaktikai mesteri remélhetőleg vonzó lesz majd.”
Rektorhelyettesi pályázatában Soós Anna azt is kiemeli, hogy a BBTE-t az egész Kárpát-medencei magyar fiatalság számára kell vonzóvá tenni. Azt kérdeztük az egyetemi oktatótól, mi ennek a gyakorlati haszna a felsőoktatási intézmény és az erdélyi magyar közösség szempontjából úgy, hogy a külföldi diákok tandíjmentes helyekre is bejuthatnak. „A kategóriás egyetemként rengeteg beiskolázási helyet kapunk, s ebbe nyugodtan beleférnek a külföldről érkezett hallgatók is. A mesteri programokon például nem sikerült hallgatókkal feltöltenünk a keretszámot. A jelenlegi körülmények közt az a feladatunk, hogy programjainkat a legjobb kategóriában tartsuk, s ezzel elég helyet biztosítsunk mindenki számára.”
Soós Anna tervei között sarkalatos pontot képvisel a szakkollégiumi rendszer kiépítése. „Szakkollégiumi rendszer működtetésével a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) keretében 2005 óta már foglalkozunk. Olyan hallgatók számára kínálunk előadásokat, kutatási programokat, akik vállalják a pluszmunka pluszterheit is. A KMEI esetében viszont sajnos nem adott az egyik lényeges komponens: az, hogy a hallgatók együtt legyenek. Az Eötvös József Collegium mintájára – ami közös bentlakást is jelent – szeretném kiépíteni a román oktatásban pillanatnyilag ismeretlen szakkollégiumi rendszert, ami a közös élethely okán közös programokat is lehetővé tesz egyrészt a saját szakterületükön, másrészt olyan általános műveltséghez tartozó területeken, amelyek átjárhatóvá teszik a különböző diszciplínákat. Ráadásul mindezzel egy olyan kapcsolati háló alakul ki a hallgatók között, amelyet nem csak diákkorukban, hanem bármilyen későbbi élethelyzetükben fölhasználhatnak.” A szakkollégiumok Soós Anna szerint a bentlakások átszervezésével valósíthatóak meg, anyagi ráfordítást a meghívott előadók és a tutorok finanszírozása igényel.
A BBTE új rektorhelyettese legnagyobb kihívásként a magyar tagozat optimális működtetésére tekint, melyet oly módon kíván megszervezni, hogy minden oktató otthon érezhesse magát az intézményben. Soós Anna az önálló állami Bolyai Egyetemmel kapcsolatban úgy vélekedik, hogy a BBTE nem pusztán alapképzést nyújtó egyetem, a rangsorban élen jár, ezért a jelenlegi struktúrákban úgy kell megtalálnia mindenkinek a helyét, hogy a vállalt feladat ne kényszert jelentsen.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Nem jósolok napfényes jövőt a könyvnek” – beszélgetés H. Szabó Gyulával
1951. január 17-én született Kolozsváron, az első tíz osztályt az akkori 11-es líceumban (ma Báthory Gimnázium) végezte, majd a 3-as líceumban (a mai Apáczai Csere János Gimnázium) érettségizett. 1974-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán, 1974–1977 között a siménfalvi általános iskola orosz és magyar tanára. 1977 szeptemberétől a Kriterion Kiadó alkalmazottja, 1985-ig szerkesztő, majd megbízott főszerkesztő, 1990. augusztus 1-jétől a kiadó igazgatója, 1999-től társtulajdonosa.
Túl bármiféle metaforán: H. Szabó Gyula könyvek közé született, hiszen anyai nagyapja, Szentimrei Jenő időben-minőségben egyaránt a Trianon után alakuló erdélyi irodalom első vonalának jeles képviselője volt, szülei mindketten tanáremberek, irodalmár, illetve néprajztudós. Mennyiben határozta ez meg későbbi érdeklődési körét, illetve a pályaválasztását?
– Biztosan nem kismértékben befolyásolt az, hogy kiről-miről hogyan vélekedtek körülöttem, de például nagyapám „jeles képviselőségét” csak nagyon áttételesen érzékeltem. Mindenekelőtt abból, hogy nem is egyszer fordultak meg nálunk Nagy Imre és Popp Aurel festők vagy Jancsó Béla, György Dénes, Lám Béla és más „jeles bácsik”. De én nagyapámat elsősorban nagyapai minőségében kedveltem nagyon, talán azért is, mert nekem, a legkisebb, vele egy fedél alatt lakó unokának sok minden volt szabad. Nemcsak az ölében ülhettem folyton, de mehettem a szobájába akkor is, amikor dolgozott.
Hétéves voltam, amikor meghalt, úgyhogy inkább az érzelmi életemben játszott szerepet, nem a szellemi tájékozódásomban. Később, az évek során viszont többször is „felfedeztem” magamnak. Fiatalkorom színház iránti érdeklődésében azoknak a gyerekműsoroknak lehetett szerepe, amelyeket nagyanyám és anyám rendeztek a testvéreim osztálytársaival a tágas ház két egybenyitott szobájában.
Kis jeleneteket, népdalokat, szavalatokat adtak elő, meghívták a gyerekek szüleit, barátait is. S hogy könyvek közé születtem, az is minden szempontból igaz, hiszen végeredményben két család – nagyapámék és mi – laktuk a négyszobás házat, vagyis két könyvtár volt szinte mindenütt a szemem előtt. Később mi, a négy fiútestvér is elkezdtük alakítgatni a magunk könyvtárát: nem ritkán négy példányban került a házba egy-egy könyv, s innen vittük szerteszét, ki merre került.
– Bölcsésznek lenni természetesen feltételezi a könyvek szeretetét, de még semmiképpen sem jelenti azt, hogy a filológus egész életét a könyvkiadásnak szentelje. Hogyan kezdődött könyvkiadói munkája?
– Véletlenül. Kezdjem azzal, hogy már a bölcsészetre való jelentkezésem is egyfajta kitérő volt, hiszen a színház bűvöletében eltelt ifjúkoromban „teátrális álmokat” dédelgettem: színészi adottságaim egyáltalán nem lévén, rendező szerettem volna lenni. De akkortájt, 1970 körül a marosvásárhelyi színiakadémián nem volt rendezői szak, ezért tanácsolta Szabó Lajos rektor (ő is nagyapai „örökség”), hogy végezzek el egy egyetemet, majd posztgraduális képzéssel próbálkozzam. Így kerültem a bölcsészetre: orosz–magyar szakra jelentkeztem, mivel nyolc évig tanultam oroszul, és gondoltam, ott kevesebb lesz a felvételin a tolongás.
Diplomázás után egy kedves Keresztúr fiúszéki faluba, Siménfalvára neveztek ki, ott töltöttem ki az akkoriban kötelező hároméves szakgyakorlatot. Közben megnősültem, feleségem, Simonffy Kati a bukaresti televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgozott már, úgyhogy számomra is Bukarest lett az irány. Előbb a Művelődés folyóiratot udvaroltam körül, az akkori főszerkesztője, Kovács János fel is vett volna, ha lett volna szabad státusa, de üresedés a Kriterion Kiadónál adódott.
Feleségem főszerkesztője, Bodor Pál beajánlott Domokos Gézának, aki 1977. szeptember 16-ai hatállyal fel is vett. Minden különösebb ceremónia nélkül kiadói szerkesztővé ütött, én lettem a kiadó magyar szerkesztőségének 12. tagja (nyolcan Bukarestben, négyen Kolozsvárt dolgoztak), a képzőművészeti és zenei tárgyú könyvek „felelőse”. Persze foglalkoztam más könyvekkel is… És azóta tanulgatom ezt a mesterséget.
– Körülbelül két évtizeden át a Kriterion Kiadó mondhatni összenőtt Domokos Géza nevével: kívülről hősies időszaknak tűnt a 80-as évek elejéig tartó majdnem másfél évtized, nagyon sok – nemcsak jó, de akkor nagyon merésznek számító – kiadvánnyal. Belsősként hogyan élte meg azokat az emberpróbáló időket, milyen volt a szerkesztői közösség, és hogyan vezette Domokos a kiadót?
– Egy már nagyon jól működő csapatba kerültem, ugyanis már hét éve működött a Kriterion, ám indulásakor is valójában az Állami Irodalmi Kiadó nemzetiségi osztályának az embereire épült. Feladata volt a nemzetiségi irodalom – magyar, német, szerbhorvát (akkor így kellett mondani), ukrán, jiddis – kiadása, illetve 1971-től indult a Biblioteca Kriterion sorozat, a magyar, német, ukrán nyelvű irodalom román fordításainak sorozata. Kitűnő, mondhatni legendás volt a fordítói gárda: Gelu Păteanu, Paul Drumaru, Gheorghe Olaru, németből Gabriel Gafiţa fordított, de jelentek meg szlovákból, török–tatárból fordítások.
Sőt Domokos szeretett volna cigány nyelvű könyvet is megjelentetni, de ezt az elvtársak szigorúan letiltották, akkoriban ugyanis tilos volt arról beszélni, hogy nálunk vannak roma nemzetiségűek. A lényeg az, hogy minden szerkesztőnek megvolt a maga területe, azért is mehetett olajozottan a munka. Az én szempontból egy másik külön „érdekesség”, hogy a kiadóhoz kerülésemmel mondhatni egy időben, 1977 nyarán hivatalosan megszűnt a Sajtóigazgatóság néven működő cenzúrahivatal, az intézmények vezetőinek egyéni felelősségvállalására építve a további tevékenységet.
A legtöbb kiadóigazgató megrémült ettől a felelősségtől (nem ok nélkül), de Domokos Géza nem tartozott közéjük. Épp ellenkezőleg: 1977-től 1982-ig a kor viszonyai között nagyon is kockázatos könyvek sora jelent meg. Arról például egyetlen szót sem lehetett ejteni, hogy Trianon után egész Erdélyben sorra tűntek el a magyar történelmi vonatkozású szobrok. Károly Sándor önéletírásának 1979-es kiadásában viszont némi anekdotikus éllel olyasmit ír le, hogyan verte a „fütykös szél” az aradi Kossuth-szobrot. De „életveszélyesnek” volt mondható a Székely Oklevéltár új sorozata, a Moldvai csángó népművészet és még sok hasonló kiadvány.
A lényeg az, hogy Domokos Géza jól ki tudta használni a kedvező szelet. Olyan vezető volt, aki mindig dicsérte a kollégákat, és az esetleges hibákból sokat magára vállalt. Derűs, nyugodt egyéniségével sikerült nyugodt légkört teremtenie a kiadóban is. A 80-as évek elején aztán, ha jól emlékszem, egy 1982-es pártplénum után újraszervezték a cenzúrát. Amilyen nagy garral hírelték ’77-ben a megszűntét, annyira fű alatt intézték az újraindítást. A mi cenzorunk Pezderka Sándor elvtárs volt, aki az égvilágon mindent figyelmesen elolvasott. A kiadói terveket is.
Rövidesen már nemcsak kitanácsolt címeket a tervből, de „be is segített” jobbnál jobb címekkel. Néha azért ezt a nagy „éberséget” is sikerült kijátszani, hisz a kiadóban csak Dulea-sorozatnak becézett könyvek egyikében közzétettük az 1918-as gyulafehérvári határozatokat, amiről egyébként tilos volt beszélni-írni. A kéziratot nyomdába kísérő referátumon lehetett bármennyi aláírás, ha nem „szerénykedett” ott a sarokban a Pezderkáé is, nem lett belőle könyv. 1985-ben aztán ránk jött a Dulea-bizottság.
Ez a hírhedett brigád felmérte, majd elemezte a kiadó tevékenységét. Lényegében megfélemlítés volt a szándékuk, úgy távoztak, hogy nem tudtuk igazán, mi lesz velünk. Úgy tűnik, hogy az elvtársak végül az elszigetelés mellett döntöttek, nem akarván áldozatot kreálni sem Domokosból, sem a kiadóból. 1985-től kezdtek ránk erőltetni könyveket, vagyis nemcsak kivettek címeket az éves tervből, hanem betétettek újakat.
– Melyek azok a korabeli képzőművészeti-zenei kiadványok, amelyekre a legszívesebben, legbüszkébben emlékszik vissza?
– Mindenekelőtt a képzőművészeti kismonográfiákra. Maga a sorozat már elindult azelőtt, hogy én odakerültem a kiadóhoz, az én első szerkesztésem Murádin Jenőnek a Barabás Miklós Céhről szóló kismonográfiája volt. Murádin tulajdonképpen rögzítette a kötetek szerkezetét, vagyis a monográfiát nagyon pontos és gazdag adattár és könyvészet egészítette ki. 1988-ban viszont az egész sorozat kikerül a tervből, éppen Duleának „köszönhetően”, aki azt mondta, hogy „csak egy román valóság van, azt nem lehet románul vagy magyarul festeni, vagyis nincs külön képzőművészet, s így külön sorozat sem lehet”.
Nem is olyan nagyon ismeretlen szöveg, ugye?! Másik könyv, amire büszke vagyok, Jordáky Lajos Az erdélyi némafilmgyártás történetéről (1981) szóló kötete, amit a szerző sajnálatosan korai halála után sikerült előásnom, és nemcsak nagy közönségsikere lett, de szakmai körökben is nagyra értékelték. Hasonló siker volt a 80-as évek elején megjelent Erdélyi Lajos-könyv, A zsidó temetők művészete (1980).
A zenetudományi írások szerkesztése rendjén László Ferenctől tanultam rengeteget. Az 1980-ban megjelent Bartók Béla Tanulmányok és tanúságok című, rendkívül fontos munkája és az általa gondozott Bartók-dolgozatok (1981) és A 101. esztendő (Bartók, Kodály, Enescu) című zenei publicisztikakötete megbeszélései mind megannyi tartalmas továbbképzést jelentettek számomra.
– A nyolcvanas évek második feléről már érintőlegesen beszéltünk, arról, hogy a könyvkiadás is nagyon megsínylette ezeket az ordas időket. Térjünk még vissza egy kicsit arra, hogyan élte meg, élte túl a Kriterion?
– Nem volt leányálom. Időnként kezembe akadnak azok az előjegyzési naptáraim, melyekbe Pezderka elvtárs intelmeit, „javaslatait” írtam. Talán nem lenne érdektelen egyszer közzétenni. Gyanús volt már akkoriban minden: a világirodalom csakúgy, mint a hazai szépirodalom, nem is beszélve az önismereti tematikákról. Ha megnézzük azoknak az éveknek a „termését”, azonnal látni, mennyire csökkentek az irodalmi értékek. A Sütő-könyvek például egyszerűen „kihaltak”, de a verseskötetek kiadása is kínszenvedés lett.
Lászlóffy Csabának az egyik kötetét például nemhogy soronként, de szinte szavanként szálazta át Pezderka, nem volt tekintettel semmire. Szegény költő kétségbeesetten kérdezte telefonon, hogy érdemes-e egyáltalán kiadni a kötetet. A népi kultúrával kapcsolatban sem lehetett semmit becsempészni. Rémálom volt, amikor 1988-ban bevezették a helységnevek kizárólagosan román használatát. Megjelentek a körülírások, a kicifrázott utalásos megnevezések, de abba is belekötöttek.
– 1990-től változás: új idők, új gondok. Bukarestből Kolozsvárra – szerkesztőből igazgatóvá. De lassan már ezek a „kezdeti” botladozások is történelemmé lesznek. Hogy lehetne jellemezni most, 2012-ben a Kriterion utóbbi két évtizedes tevékenységét?
– A 90-es választások nyomán Domokos Géza parlamenti képviselő lett, és ő kérte az akkori kulturális minisztert, Andrei Pleşut, hogy engem nevezzen ki a kiadó élére. Nem volt könnyű, ugyanis a nagy keresletet alig-alig tudtuk kielégíteni. A nyomdák inkább újságokat nyomtak, ’95-ig semmilyen állami szubvenciót nem kaptunk, a magyarországi támogatások életmentőek voltak, beindult a privatizáció, megjelentek újabb és újabb kiadók, illetve a decentralizáció következményeként széthullt az addig jól megszervezett könyvterjesztés.
Sorra szűntek meg a könyvüzletek, egyik városból a másikba nem igazán jutnak el a kiadványok... A kiadásokra kapott magyarországi, illetve a Communitas Alapítványtól kapott támogatás menti meg a céget. Ennek is köszönhetően a 90-es évek végére valamennyire stabilizálódott a helyzet. Javult az olvasók anyagi helyzete, a könyvek kivitelezése is sokat javult a 90-es évek első feléhez képest. Az internet térnyerése aztán fokozatos apadást idézett elő. Eközben a hajdani majdnem monopolhelyzetben lévő kiadónk nagyon visszaszorult. Csak egyetlen példa: 1977-ben én voltam a cég negyvenedik alkalmazottja, most hárman-négyen vagyunk összesen. A 90-es évektől sokan elmentek sajtóba, egyetemre, politikába. Persze ez természetes, hiszen manapság 10–12 kiadói műhely végzi azt, amit annak idején két kiadó – mi és a Dacia – végzett.
– A kiadó híres volt különböző sorozatairól. Egyeseket újraélesztettek – mint például a Tékát –, mások egy-két próbálkozás után elhaltak. Indultak viszont újak. Hogy látja ezek jövőjét?
– A híres Forrás sorozatot például átadtuk a Mentor Kiadónak, de azóta már kimúlt, s nem is mutatkozik igény az újraindításra. A híres világirodalmi sorozatunk is, a Horizont két próbálkozás – egy Balzac- és egy Mérimée-kötet – után „meghalt”. A Tékát sikerült viszont feltámasztani, mindenekelőtt fiatal kutatók bevonásának köszönhetően.
De mintha az újabb nemzedékekből hiányozna az a filológiai igényesség és kitartás, ami szerencsére életre segítette Dávid Gyula titáni munkáját, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon sorozatát. Ma már a közbeszédet nem igazán érdekli egy-egy megjelenés, illetve általában a könyvkiadás. De a Romániai Magyar Írók sorozatában kiadott, illetve újrakiadott műveink iránt még nagy kereslet mutatkozik, hasonlóan a Történelmi regények sorozat darabjaihoz.
És vannak új sorozataink is, mindenekelőtt a Gordiuszra vagyok büszke, ez elsősorban esszéisztikus írásokat tartalmaz, a megjelent szerzők közt pedig hirtelenében olyan neveket tudok említeni, mint Bibó István, Lucian Boia, Miskolczy Ambrus, Balázs Sándor vagy Cseke Péter. És új a különböző városokról vagy vidékekről, illetve egy-egy közkedvelt témakörről összeállított verskötetsorozatunk, ezeket a könyveket is kedveli a közönség.
– Illetlenségnek tűnhet könyvkiadótól megkérdezni, mégse vegye zokon, ha arról érdeklődöm, hogyan látja a csupa nagybetűs, nyomtatott KÖNYV jövőjét? A technikai váltás, a hangos könyvek, e-könyvek megjelenése és gyors terjedése mennyiben köthető össze az olvasási kedvvel és vággyal? És – végső soron – hogyan fogja ez meghatározni a Kriterion elkövetkező éveit?
– Zokon egyáltalán nem veszem, de túlságosan napfényes jövőt sem tudok körvonalazni. Szerencsére nálam fiatalabb kollégák jobban bíznak a nyomtatott könyv jövőjében. Én nem hiszem, hogy egy nemzedéknél tovább fog élni, bárhogy is nézzen ki, a táblagépen tárolható hatalmas könyvtár bőségesen kárpótolni fogja-e a jövő olvasóit. Olvashatnak verset, prózát, tudományos irodalmat, bárki hozzáférhet eddigi rejtett-féltett könyvritkaságokhoz. Igaz, nem lesz nyomdafestékillata.
Némi kajánsággal mondom: egész jól elvagyunk a kódexeket másoló szerzetesek gyertyaillata nélkül is. Maradtunk viszont egy szólásmondással: „körmünkre ég a gyertya”. Nekem más a gondom: a nap ugyanis továbbra is 24 órából áll majd, és a rengeteg információs anyagból vajon lesz-e lehetőség kiválogatni az éppen olvasásra érdemes címet?
A kiadó eddig egyfajta szűrőszerepet is játszott, de ennek a mai technikával gyakorlatilag vége: bárki elő tud állítani könyvet. Ám hogy ne zárjuk túl borúlátóan a beszélgetést, elmondanám, hogy hiszek abban: egyszer majd csak meglesz az „első olvasást” helyettesítő segítségféle, a jelenleg uralkodó helyesírási káosz is feltehetőleg egyenesbe fog ismét jönni. Vagyis még kb. tíz–tizenöt évig számítunk a gondosan szerkesztett, nyomtatott könyvre igényt tartó keresletre, igyekszünk az elvárásokat ki is szolgálni, de – bármennyire fájón is hangzik – már készülődünk a zárásra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Megalakult a marosvásárhelyi tanács
Alpolgármesterek: Ionela Ciotlaus és Józsa Tibor
A marosvásárhelyi tanács tegnapi alakuló ülésén a testület 15 igen, 7 ellenszavazattal választotta Ionela Ciotlaust (USL), illetve 14 igen és 8 ellenszavazattal Józsa Tibort (RMDSZ) alpolgármesternek.
Az ülést Kikeli Pál korelnök nyitotta meg, aki elmondta, életében egyszer tett esküt, 44 évvel ezelőtt az orvosi esküjét, amelyhez azóta is hű maradt, ez a második esküje. Ehhez is hű akar maradni, s mindent meg fog tenni a város testi-lelki, szellemi és szociális egészségéért. Ugyanakkor egy Mindent az egészségért feliratú pólót ajándékozott a polgármesternek és a két alpolgármesternek.
A mandátumok igazolását követően a tanácsosok letették a hivatali esküt, majd Törzsök Sándor vette át az ülésvezetést.
Dorin Florea polgármester mandátumát a marosvásárhelyi bíróság alelnöke, Lupascu Florin igazolta: a polgármester a június 10-i választásokon a 77.393 érvényes szavazatból 38.757 szavazatot kapott, Frunda György 28.837, Cornel Briscaru 6.463, Benedek Imre 1298, Smaranda Enache 2038 szavazatot szerzett.
Dorin Florea székfoglaló beszédében sikert kívánt az új tanácsnak, és arra kérte őket, hogy a pártérdekeket hagyják a polgármesteri hivatal ajtajánál.
A 23 tagú marosvásárhelyi tanács összetétele ábécésorrendben: Bakos Levente (RMDSZ), dr. Benedek István (RMDSZ), Briscaru Cornel (USL), Ciotlaus Ionela (USL), Farcas Ioan (APMS), Gombos Csaba Géza (RMDSZ), Gujan Lucian (APMS), Haller Béla (RMDSZ), Józsa Tibor (RMDSZ), Karácsony Etel (RMDSZ), Kikeli Pál (RMDSZ), Loghin Lucian (USL), Maior Claudiu (APMS), Matei Dumitru (APMS), Peti András (RMDSZ), Pui Sebastian (USL), Puiac Claudiu (APMS), Roman Ioana (APMS), Sabau Pop Aurelian (USL), Sîmpalean Dan (USL), Soós Zoltán (RMDSZ), Todoran Radu (APMS), Törzsök Sándor (RMDSZ).
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

140 éves a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás
Az új egyetemi tanév kezdetén, október 1. és 6. között a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) ünnepélyes programsorozattal emlékeznek az egyetem alapításának, illetve megnyitásának 140 éves évfordulójára.
A jubileumi rendezvényre várják a véndiákokat, a jelenlegi és nyugdíjas oktatókat, kutatókat, hallgatókat és mindazokat, akik méltó módon szeretnének bekapcsolódni az egyetemalapítás megünneplésének közel egy hetes eseménysorozatába.
Az ünnepélyes megnyitó október 1-jén, hétfőn 16.30 órától lesz a BBTE Farkas utcai központi épületének Aula Magna termében, ahol Ioan-Aurel Pop rektori köszöntőjét követően felolvassák a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem alapítólevelét. A hétfői program a T. Szabó Levente és Zabán Márta szerkesztésében megjelent kötet bemutatójával, az Egyetemi Múzeumban berendezett egyetemtörténeti kiállítás megnyitójával zárul.
Történészek, levéltárosok, matematikusok, muzeológusok és bölcsészek előadásait hallgathatják az érdeklődők a programsorozat másnapi tudományos ülésszakán, melynek mottója „140 év a kiválóság jegyében”.
Október 3–5. közötti tematikus programok keretében zajlik a természet-, humán- és társadalomtudományok napja, ahol az egyes tudományágak képviselői – egyetemi oktatók és doktori hallgatók – osztják meg az egyetem történetéhez fűződő kutatásaik eredményét, értékelve szellemi hatásának, közel másfél évszázados jelenlétének sajátos megnyilatkozásait.
Az ünnepi eseményeket lezáró szombati nap a sport napja: az egyetem sportparkjában egyéni és csapattevékenységekre, versenyekre, vetélkedőkre kerül sor.
Az egyetem kerek évfordulójának megünneplését kulturális programok is gazdagítják: kiállítások, színházi előadások, komolyzenei koncertek, népzene- és néptánc-előadások várják a résztvevőket.
„2012. október elsején 141. tanévét nyitja meg az a Tudományegyetem, amelynek jogelődjét 1872-ben hosszas tárgyalások, helyszíni tájékozódás és országgyűlési viták után Eötvös József és Pauler Tivadar kultuszminiszterek alapították meg Kolozsváron” – áll a dr. Soós Anna rektorhelyettes által kiadott közleményben. „Két világháborút, számos politikai rendszert, két költözést, egy összevonást túlélve, a csaknem másfél évszázada elinduló magyar nyelvű felsőoktatás ma is működik: a magyar tagozaton ma több mint 300 tanár és kutató dolgozik, és 10 000-nél több magyar hallgató tanul. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, kettő teljesen magyar nyelvű.”
A magyar tagozat ünnepi tanévnyitójára október elsején, 11 órától kerül sor az egyetem Aulájában (Farkas utca 1., II. emelet). A megnyitó előadást dr. Nagy Bálint, a Közgazdasági Kar adjunktusa tartja A fekete hattyú és a válság címmel, fellép a Visszhang kórus.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Apró lépések politikája
Van alpolgármester és Bernády iskola, nincs kétnyelvű felirat és döntés a Sütő-szobor ügyében
Tegnap majdhogynem a kulisszák mögötti forgatókönyv szerint zajlott a marosvásárhelyi tanács ülése. Mint ismeretes, a többször elhalasztott soros ülésen olyan kényes témák szerepeltek, mint az alpolgármester-választás, az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratozása, a Sütő András tervezett szobrának elköltöztetése eredetileg megszavazott helyéről a központba, illetve a hőenergia-szolgáltatás ügye.
Miután a napirend előtti felszólalások több mint egy órán át elhúzódtak, és ez idő alatt azon is vitatkoztak a tanácsosok, hogy milyen napirendre tűzött határozattervezeteket vonjanak vissza, illetve sürgősen tárgyaljanak meg, Dorin Florea polgármester igencsak kioktatta a tanácsosokat, de legfőképpen az RMDSZ képviselőihez szólt, majd elmondta, hogy két óriási politikai hibát követtek el. Az egyik az, hogy "egyes politikusok saját érdekeiknek megfelelően" levették a sürgősségi klinikai kórházat "az ország térképéről", a másik ilyen tévedés a Digitális város című tervhez való viszonyulás volt. Aztán következett az alpolgármester megválasztása, de időközben kiderült, hogy a Sütő András szobrának felállítási helyére vonatkozó határozattervezetet az RMDSZ visszavonta. Peti András frakcióvezető azzal indokolta ezt a lépést, hogy még nem egyeztek meg ezen a téren más pártok képviselőivel, ezért attól tartott, hogy kedvezőtlen döntés születik e téren. Mindemellett megerősítette, van érvényben levő tanácsi határozat a szoborállításról, csak az elköltöztetés körül nincs még egyetértés, ezért nem erőltetik most a kérdést. Arra viszont senki nem tudott egyértelmű választ adni, hogy az utcák és az intézmények kétnyelvű feliratára vonatkozó határozattervezet miért nem szerepelt a napirendi pontok között, holott korábban – a Népújságban is közölt – összehívóban benne volt.
A válasz némiképpen a további történésekben benne volt. Következett az alpolgármester-választás. Dr. Benedek István az RMDSZ frakciója nevében javasolta Peti Andrást, majd az ülésvezető félszegen megkérdezte, hogy van-e még javaslat? Természetesen nem volt. Akkor 20 perces értetlenkedés után végül kijelölték a szavazatszámláló bizottságot, ugyanis a tanács működési szabályzatának megfelelően az alpolgármestert titkos szavazással választják meg. Az egyetlen jelöltet húsz támogató és két ellenszavazattal elfogadták. Majd a kinevezésére vonatkozó határozattervezetet egy ellenszavazattal elfogadták. Ezt követően Peti András Cioban Maria jegyző jelenlétében (a magyar Bibliára) letette a hivatali esküt, és aláírta az erről szóló jegyzőkönyvet. Rövid beszédében azt ígérte kollégáinak, hogy alpolgármesterként igyekszik pártállástól függetlenül a város összes lakóját képviselni.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy mi a garancia arra nézve, hogy Peti András alpolgármesterként nem jár úgy, mint elődje, akit semmibe vett a polgármester?
– Biztató az a jel, hogy nagy többséggel, két ellenszavazattal fogadták el a jelöltségemet a kollégák, ez azt jelenti, hogy minden politikai párttal sikerült egyezségre jutni személyem, illetve az RMDSZ jelöltjével kapcsolatosan. Rendelkezem azzal a nyitottsággal, áldozatkészséggel, hogy a város lakói érdekében megtaláljam a közös hangot a tanácsban mind a többi politikai párt képviselőjével, mind a végrehajtó hatalommal, mind a polgármester úrral.
Az "egyezség" következő lépéseként került szavazásra a 2-es számú általános iskola ügye, amely kb. egy éve és kilenc hónapja "napirenden" van, és a politikai hercehurca miatt mindeddig nem sikerült elérni, hogy felvegye az iskola építőjének, a város hajdani polgármesterének, dr. Bernády Györgynek a nevét. Miután az ülésvezető elmondta, hogy a jogi szakbizottság nem egyezett bele a határozattervezetbe, és más bizottságokban is voltak kifogások ez ellen, vitára bocsátotta ezt. Aztán miután – enyhe csodálatára – senki sem akart hozzászólni, szavazásra bocsátotta. A tanácsosok három ellenszavazattal (Sabau Pop Aurelian Olimpiu, Puiac Ion Claudiu, Loghin Lucian Mircea) elfogadták azt, hogy az iskolát szeptembertől Bernády György Általános Iskolának nevezzék.
A teremben tartózkodtak a szülői bizottság képviselői, akiknek a nevében a folyosón Györgyné Kis Anna nyilatkozott. Elmondta, hogy több mint egyéves küzdelem végére érnek, de azt szeretnék, hogy az RMDSZ nevezzen ki egy felelőst, aki tovább követi az ügyet és gondoskodjon arról, hogy az új tanév kezdetekor felkerüljön helyére az új tábla. Peti András alpolgármester hozzáfűzte: "sikerült meggyőznünk a többséget, hogy ez egy jogos, legitim követelése a magyar közösségnek, és ezt elfogadták. Amióta az RMDSZ kisebbségben van a tanácsban, bármit szeretnénk elérni, meg kell találjuk a partnereket a keresztülviteléhez. Külön köszönet ezért a CEMO-nak, illetve a szülői akciócsoportnak, akik végigkövették a névadás folyamatát, és mindig felhívták a figyelmet akkor, amikor elakadt a folyamat."
A továbbiakban – többek között – elfogadták azt is, hogy a Locativ Rt. kéri majd a távhőszolgáltatás meghosszabbítását az Országos Energetikai Hatóságtól azért, hogy tudjon meleg vizet szolgáltatni a hálózatban maradt mintegy 1200 előfizetőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy októberig, a fűtés beindításáig mérlegeli a tanács, hogy megéri-e a városnak fenntartani a távhőszolgáltatást, vagy megoldást talál arra, miként rendezik az említettek sorsát ezen a téren.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)