Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pantazi, Adriana
1 tétel
2017. május 12.
Egy aradi képzőművész grandiózus vállalkozása
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)