Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Pănescu, Tiberiu (Tibor)
10 tétel
2006. március 22.
A Hargita megyei alkalmazottak felét minimálbérrel alkalmazzák, jelentette ki Adrian Panescu, a Hargita Megyei Munkaerőképző és – Elhelyező Ügynökség igazgatója. Panescu szerint az elmúlt időszakban aggasztónak mondható a munkanélküliek száma is. Az elmúlt év hasonló időszakához képest háromezerrel több munkanélkülit tart nyilván a hivatal. Jelenleg a megyében 13 588 az állástalan van, közülük 7161 személy vidéken él. Az igazgató szerint ennél jóval többre tehető a munkanélküliek valós száma. /Sok a minimálbéren foglalkoztatott. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2008. április 24.
Csíkszeredában Bokor Márton független polgármesterjelölt indulása ellen két óvást nyújtottak be, Szakács Ildikó magánszemélyként, Kelemen Hunor ügyvezető elnök az RMDSZ nevében fellebbezett a volt megyei kórházigazgató, jelenleg a közegészségügyi hatóság (ANSP) Hargita megyei kirendeltségének a vezetője indulása ellen. Lépésüket azzal indokolták, hogy vezető tisztségben levő közalkalmazott nem indulhat a választásokon, a bíróság azonban elutasította az óvást. A közegészségügyi hatóság vezetőjéhez hasonló helyzetben van Weil Gyula, az RMDSZ gyergyószentmiklósi polgármesterjelöltje, aki Hargita megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője. Indulása ellen nem nyújtottak be óvást. Csíkszereda polgármesteri székéért hét személy mérkőzik meg. Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi elöljárón kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben Papp Előd volt alpolgármester, a szociáldemokrata Andrei Jean Adrian, a liberális Adrian Panescu, a demokrata-liberális Zudor Ferenc, valamint két független, Bokor Márton és Tamás Sándor József városi tanácsos. Nem indulhat függetlenként a Hargita megyei tanácselnöki székért Borbély Ernő, miután a megyei választási központ elutasította jelöltségét. A független jelölt ugyanis 1236 támogató aláírást tartalmazó iratcsomóval jelentkezett, ez jóval kevesebb, mint a törvény által előírt 2709./Kettős mérce. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2008. november 12.
Traian Basescu államfő november 10-én a B1 TV műsorában kijelentette, kizárt, hogy a referendumot a Székelyföld autonómiájáért meg lehessen törvényesen szervezni, és megemlítette, a kormánynak ki kell adnia egy határozatot, amellyel megtiltja az eljárást. A kormánynak közbe kell lépnie, mivel a lakosságot arra kérik, hogy egy "alkotmányba ütköző cselekedettel" kapcsolatban fejtse ki véleményét. A Hargita megyei prefektusi hivatal felkért öt helyi tanácsot, hogy vonja vissza a határozatot az autonómia-referendum kiírásáról. Adrian Panescu, a Hargita megyei prefektus kancelláriaigazgatója szerint Gyergyószentmiklós, Gyergyóalfalu, Gyergyóditró, Kápolnásfalu és Szentábrahám tanácsi határozatáról van szó. Ezek törvénytelenek, alkotmányba ütköznek, nem felelnek meg a referendumtörvénynek és a közigazgatási törvény előírásainak sem – mondta Adrian Panescu. Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács gyergyószéki szervezetének elnöke szerint a Székelyföld autonómiája kapcsán kiírandó népszavazás célja a területi autonómia megszerzése. /Basescu: kizárt, hogy törvényesen meg lehessen szervezni az autonómia- referendumot. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12./
2009. augusztus 25.
Megkétszereződött egyetlen év leforgása alatt a Hargita megyei munkanélküliek száma – nyilatkozta Panescu Tibor, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője. A több mint 11 ezer Hargita megyei munkanélküliből alig több mint 7 ezren részesülnek segélyben, tehát több mint 5 ezren olyan rég nem találnak munkát, hogy már nem is segíti őket az állam. Mindössze 160 munkahelyet kínálnak most a cégek, míg a tavalyi év hasonló időszakában 460 betöltetlen állást tartottak nyilván. /Kovács Csaba: Hargita megye: lesújtó statisztikák. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./
2010. január 13.
Székelyföldi állástalanság
Ugyan Hargita megyében közel hét éve nem volt annyi munkanélküli, mint a 2009. december 31-én regisztrált adat, éppen a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnek (AJOFM) kell megküzdenie a munkaerőhiánnyal.
Tiberiu Pănescu, az intézmény vezetője tegnap úgy nyilatkozott, közel egyharmadával kevesebben dolgoznak jelen pillanatban az intézményben, mint ahány személyre szükség lenne, ám az alkalmazásokat tiltja a közalkalmazottakra vonatkozó igen szigorú szabályozás. „Munkaerőhiány van, de muszáj így boldogulnunk. Megértem, hogy költségvetési megszorításokra van szükség. Most a lényeg az, hogy ügyfeleink igényeit ki tudjuk elégíteni, hogy a továbbiakban is bízzanak az intézményben” – részletezte Pănescu.
Hozzátette: gondot jelent viszont az, hogy a klienseknek többet kell várniuk, mint korábban, mert kevés ember nem tud az elvárt ütemben dolgozni. Ugyanakkor az ügynökségi igazgató arra is kitért, hogy mintegy 300 ezer lejre rúgó adósságaik vannak, aminek tetemes hányadát a különböző számlafizetési elmaradások teszik ki, de maradtak el támogatás-kifizetéssel is. Pănescu szerint azonban ez az összeg nem vészes, hisz a kiadásaik általában éves szinten 5 millió lejre rúgnak. Az igazgató reményét fejezte ki, hogy még január folyamán kiutalják számukra a szükséges pénzösszegeket. December 31-én 15 125 munkanélkülit tartottak nyilván Hargita megyében, a gazdasági mutató 2003 óta nem volt ilyen magas.
Kovászna megyében 2002 végén mértek utoljára olyan magas munkanélküliségi rátát, mint a jelenlegi. Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója tegnap úgy nyilatkozott, az állástalanok száma elérte a 11 ezret, ami 11,1 százalékos munkanélküliséget jelent. A lavina pedig nem áll meg, a munkaerő-elhelyező ügynökség rendelkezésére bocsátott információk szerint az év elején folytatódnak az elbocsátások, főként az építőipari és szállítási vállalkozások terveznek létszámleépítést. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 26.
Távmunkaközpontot nyitottak Csíkszentdomokoson
Távmunkaközpont nyílt Csíkszentdomokoson a Telework európai uniós program keretében, vidéken élő munka nélküli fiatalok számára. Az ünnepélyes avatáson számos helyi fiatal is megjelent.
„Nem csupán a csíkszentdomokosiaknak, hanem a többi felcsíki település lakóinak is létesült a központ” – mutatott rá beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Az általa vezetett intézmény partner a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Központtal az Új lehetőségek alkalmazása a vidéken élők számára a Telework által című projekt lebonyolításában.
A projekt célja az elhelyezkedés segítése, az életszínvonal és a munkakörülmények javítása összesen 792 vidéki fiatal számára Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Fehér és Hunyad megyében, az új informatikai és távközlési technológia által nyújtott lehetőségek és képzések révén.
Hargita megyében négy településen nyílik távmunkaközpont: Csíkszentmártonban, Galócáson, Siménfalván és Csíkszentdomokoson; a másik hármat jövő héten avatják fel. A helyiséget a helyi polgármesteri hivatalok biztosítják, és a projekt időszakának lejárta, 2011 után a megyei önkormányzat finanszírozza e központok fenntartását.
Amint azt Tiberiu Pănescu, a munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója bemutatójában elmondta, a Teleworkkal a 35 éven aluli vidéki fiatalokat célozzák, akik 1080 óra képzésen vehetnek részt, az alábbi szakterületeken: számítógép-használat, kezdőkönyvelés, webdesign, telematika, telemarketing, idegen nyelvek (angol, olasz vagy német).
A résztvevőknek ingyenes a teljes tanfolyam tananyaggal együtt, sőt megtérítik a környező falvakból ingázók útiköltségét is. A kurzus utáni vizsgán legjobban teljesítő személy május végén négy napra Olaszországba utazhat, hogy betekintést nyerjen az ottani távmunkaközpontok működésébe.
Csíkszentdomokoson március 8-án indulhat a tanfolyam, közölte Pănescu. Egyébként eddig Csíkszentdomokoson és Csíkszentmártonban gyűlt össze a tanfolyam indításához szükséges létszám: az előbbi községben 33-an, az utóbbiban pedig 28-an jelentkeztek. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

2012. október 3.
Nem akarnak diplomás munkanélkülieket képezni az egyetemek
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a magyar nyelven oktató romániai tudományegyetemek arra, hogy meghirdetett szakjaik összhangban legyenek a munkaerőpiac igényeivel. Mint a Babeş– Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem illetékesei a Krónika megkeresésére elmondták, nem feltétlenül a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségektől szerzik be a szükséges információkat, ám többféle módszert is alkalmaznak arra, hogy ne diplomás munkanélküliek kerüljenek ki padjaikból.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) például szakmai partnerségi kapcsolatban áll a Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel – tudtuk meg Flóra Gábortól, a felsőoktatási intézmény egyetemi kancellárjától. A szakember rámutatott, több olyan, határon átnyúló, Európai Uniós finanszírozású projektben is együttműködnek a megyei hivatallal, amelyek a szakemberképzés, a felnőttképzés struktúráinak, módozatainak javítását célozzák a határ menti régióban.
„Egyetemünkön ugyanakkor szociológia szak is működik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy rendszeresen munkaerő-piaci felméréseket végzünk, illetve folyamatosan nyomon követjük hallgatóink szakmai életútját. Közösségi egyetemként határozzuk meg magunkat, ebből természetszerűen következik, hogy foglalkoztat volt hallgatóink sorsa, igyekszünk az egyetemi évek során kialakult kapcsolatokat fenntartani, hiszen ezen kapcsolati hálók számunkra jelentős erőforrást is jelentenek” – fogalmazott Flóra Gábor.
A PKE egyébként 2009 és 2012 között bekapcsolódott abba az EU-s alapokból finanszírozott országos kutatásba, amely a felsőoktatás végzettjeinek munkaerő-iaci esélyeit vizsgálta, a felmérésben minden romániai akkreditált állami és magánegyetem részt vett. „A felmérésnek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az országos mezőnyben is elhelyezzük a PKE-t. Elégtétellel állapíthattunk meg, hogy eredményeink számottevően jobbak az országos átlagnál mind az elhelyezkedési arányszámok, mind pedig a nemzetközi hallgatói mobilitási arányok tekintetében” – mondta el lapunknak a partiumi intézmény kancellárja.
Arra a kérdésre, hogy az egyetemen tervezik-e informatika szak beindítását a közeljövőben annak fényében, hogy az amerikai Emerson vállalat nemrég jelentette be, hogy Nagyváradon épít méretes üzemet, Flóra úgy nyilatkozott, túl korai lenne még erről beszélni. „Az Emerson által tervezett beruházásról szóló hírek még túl frissek ahhoz, hogy az egyetem vezetőinek lett volna lehetőségük rá reflektálni, azonban folyamatosan nyomon követjük a munkaerő-piaci mozgásokat, és törekszünk arra, hogy képzési kínálatunk a lehető legjobban megfeleljen a régió szakemberek iránti keresletének” – hangsúlyozta az illetékes.
Hozzátette, a PKE szakkínálata folyamatosan bővül, hosszú távú törekvésük pedig kialakítani a partiumi régión belüli anyanyelvű felsőfokú képzés lehetőségét egyre több olyan területen, ahol erre munkaerő-piaci igény és potenciális hallgatói érdeklődés mutatkozik.
Sapientia: folyamatosan résen
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem is több módon próbál felkészülni a munkaerőpiac kihívásaira. Az intézmény vezetősége elsősorban a végzettek és elhelyezkedettek tapasztalataira alapoz, akik egyébként szívesen megosztják munkahelyi tapasztalataikat. Másrészt négy éve figyelik azt az európai egyetemi felmérést, amelyben több mint félmillió hallgató vesz részt. Harmadsorban pedig a munkaerőpiacon végzett felméréseket is figyelembe veszik.
A munkaerőpiac követésének másik módozata a közvetlen kapcsolatteremtés az illető régió gazdasági szereplőivel. Az egyetem illetékesei megpróbálják figyelembe venni az alkalmazók követelményeit, észrevételeit. „Mindemellett össze szeretnénk hozni egy olyan grémiumot, mely közvetlen tanácsokkal látja el a karokat arról, hogy milyen irányba mozduljanak” – fejtette ki lapunknak a Sapientia rektora, Dávid László. Kérdésünkre, hogy az elmúlt évtized alatt voltak-e olyan szakok, amelyeket a valós piaci igényt szült, a professzor hármat is felsorolt.
Mint mondta, a marosvásárhelyi mérnöki szakok nagy részét a piac követeli. Az egyetem nyilvántartásai szerint a Sapientián végzettek Bukaresttől Nagyszebenen keresztül Temesvárig mindenütt ott vannak, és megállják a helyüket. Az uniós csatlakozás és az Európa felé nyitás eredményezte a szinkrontolmácsképzést is. Szintén a sokasodó igényeknek próbál eleget tenni a hosszas vajúdás után született tájépítészeti szak is. De a piac diktálja a fordított folyamatot is. Az EMTE kénytelen volt lemondani a Csíkszeredában indított környezetgazdaság szakról, illetve jegelte a pénzügyi előrejelzés és statisztika szakot. A Marosvásárhelyen indított és nagy népszerűségnek örvendő szociál-pedagógiát a törvény számolta fel.
BBTE: a vállalatokkal egyeztetnek
Soós Anna rektorhelyettes, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezetője is arról beszélt a Krónikának, hogy nincs kifejezett együttműködésük a megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel, a felsőoktatási intézmény ehelyett különböző vállalatokkal egyeztet folyamatosan a munkaadók igényeiről. „A magiszteri programokat például kifejezetten a munkáltatók, illetve vállalatvezetők igényei alapján alakítjuk vagy módosítjuk. Ez különösen lényeges például az informatika szak esetében, hiszen ez a terület folyamatosan változik, fejlődik. Így azáltal, hogy alkalmazkodunk a vállalatok elvárásaihoz, közelebb hozhatjuk egymáshoz a cégeket és hallgatóinkat” – magyarázta Soós Anna.
A magyar tagozat vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, azt is nyomon követik, hogy a BBTE-n végzett diákok mely területeken milyen sikerrel helyezkednek el, az adatok alapján pedig szükség esetén bővítik az egyes szakokon kínált helyeket, esetleg újakat indítanak.
Van még tennivaló
A helyzet azonban úgy tűnik, hogy a munkaerőpiacon közel sem ennyire rózsaszín. Mint Tiberiu Pănescu, a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség vezetője lapunk megkeresésére elmondta, az egyetemi képzés részben válaszol csak a keresletre, a gondok pedig szerinte már ott kezdődnek, hogy sokkal többen végeznek egyetemet, mint ahány felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert a piac fel tud szippantani, másrészt viszont még mindig vannak hiányszakmák.
A szakember hangsúlyozta, például túl sok közgazdász és jogász kerül ki az egyetemekről, ezekben az ágazatokban pedig csak azok a frissen végzettek reménykedhetnek abban, hogy munkahelyet találnak, akik kiváló minőségű képzésben részesültek. Mint megtudtuk, eközben a cégek egyre gyakrabban keresnek mérnököket, akár friss diplomásokat is alkalmaznának, de nem találnak jelentkezőt.
A munkaügyi szakember ugyanakkor arra is kitért, hogy Hargita megyében 15 évvel ezelőtt még több gyár működött, amelyek sok technikai szakembert foglalkoztattak, ám ezek a vállalatok időközben bezártak, a mérnökök saját vállalkozást indítottak, vagy más szakmában helyezkedtek el, ők már nem szívesen térnek vissza eredeti mesterségükhöz. „Ezt kellene kihasználniuk az egyetemeknek, és több gépészmérnököt és fafeldolgozó mérnököt kellene képezniük” – szögezte le Tiberiu Pănescu.
Kérdésünkre elmondta, néhány éve nincs kapcsolat a Sapientia egyetem csíkszeredai karai és a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökség között. Korábban állásbörzét próbáltak szervezni a végzősöknek, ám az nem járt a várt sikerrel, az egyetemisták ugyanis a közös börzéig még nem tették le a záróvizsgát, a munkaadók pedig elvárták ezt, de nem tartották a felkínált állást még néhány hónapig. Az igazgató ugyanakkor úgy látja, hogy nincs szükség hosszú egyeztetésekre az egyetemek képviselőivel arról, hogy milyen szakokra lenne szükség, szerinte az illetékesek rövid tájékozódás után, például az ügynökségek honlapján is felmérhetik a munkaerőpiac igényeit.
„Az egyetemek vezetősége ritkán egyeztet a munkaerő-elhelyező ügynökséggel” – fejtette ki érdeklődésünkre Reghina Fărcaş, az intézmény Maros megyei igazgatója is, aki egyúttal azt is beismerte, hogy az általa vezetett felügyelőség sem követi nyomon az egyetemek kínálatát. A laza kapcsolat Fărcaş szerint azonban nem sodorja hátrányos helyzetbe az egyetemekről elballagottakat, szerinte ugyanis a helyzet már csak azért sem vészes, mert a térségben a munkanélküliek közül alig 5-6 százalék kerül ki a diplomával rendelkezők közül.
Maricica Juca, a Bihar megyei AJOFM szóvivője közben kérdésünkre úgy nyilatkozott, a hivatal inkább a végzett hallgatók elhelyezkedését segíti, emellett pedig rendszeresen szerveznek beszélgetéseket, tanácsadói konferenciákat a diákok, illetve az egyetemi illetékesek számára. Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2016. március 11.
Nagy falat a hargitaiaknak a sofőrvizsga
Hargita megye országos szinten az utolsók között van a sikeresen sofőrvizsgázók arányát tekintve. Tavaly közel 14 ezren próbálták megszerezni a gépjárművezetői engedélyt az elméleti próbán. A gyakorlati vizsgán mindössze 4488-an szereztek jogosítványt.
A hatályos törvények ugyan biztosítják, hogy a valamely kisebbséghez tartozó román állampolgárok anyanyelvükön, a Romániában huzamosabb ideig tartózkodó külföldiek pedig nemzetközi nyelven írhassák meg a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tesztet, az viszont már nincs szabályozva, hogy a gyakorlati vizsgát milyen nyelven lehet vagy kell lebonyolítani, ez pedig gyakran félreértésekhez vezet.
Egy magyarországi, a román nyelvet nem ismerő, Csíkszeredában vizsgázott tanuló például arról számolt be, hogy a gépjárművezetői engedélyhez szükséges gyakorlati megmérettetésen az autó hátsó ülésén lévő személynek kellett fordítania a vizsgáztató utasításait, emiatt rendkívül nehéz volt a feladatra koncentrálnia. Egy sikeresen vizsgázó férfi ezzel szemben arról számolt be: annak ellenére, hogy nem tud jól románul, a vizsgáztató utasításait mégis értette, hiszen az igyekezett tagoltan, jól érthetően beszélni vele.
A Hargita megyei prefektusi hivatal szóvivője, Adrian Pănescu elmondta, két Csíkszeredában élő magyar állampolgár is azzal a kérdéssel kereste meg őket, hogy vizsgázhatnak-e magyar nyelven. Ezeket továbbították az illetékes minisztériumnak, de azóta sem kaptak onnan választ. A jogszabály szerint külföldiként valamelyik nemzetközi nyelven tölthetik ki az elméleti tesztet, arra azonban már nem tér ki, hogy a gyakorlati vizsgán is kötelező lenne számukra több nyelven beszélő vizsgáztatót biztosítani.
Bár az elméleti vizsga magyar nyelven is lehetséges, a vezetési képességek tesztelésekor a vizsgáztató rendőrnek nem kell tudnia magyarul. Mint a szóvivő magyarázta, belügyminisztériumi rendelet szabályozza a vizsgáztatási eljárást, amely nem tér ki arra, hogy a vizsgáztató rendőrnek kell-e beszélnie vagy értenie az adott kisebbség nyelvén. A jelenlegi eljárás szerint a gyakorlati vizsga többnyire román nyelven zajlik. Arra a kérdésünkre, hogy ez ellent mond-e a közlekedési törvénykönyv előírásának, Adrian Pănescu azt válaszolta, hogy nem, mert ez nincs leszabályozva az alkalmazási normákban.
Mint a prefektusi hivatal illetékesétől megtudtuk, mindössze négy rendőr vizsgáztat Csíkszeredában, közülük ketten ismerik a magyar nyelvet. Az elméleti vizsgán a Hargita megyei tanulók 80 százaléka választotta a magyar nyelvű tesztet. Mint megtudtuk, sok magyar anyanyelvű választja a román nyelvű kérdőívet, mert nem tartják megfelelőnek azok magyar fordítását. 2015-ben Hargita megyében összesen 13 968 személy vizsgázott elméletből, közülük 6989-nek sikerült a tesztje. A gyakorlati vizsgákon 2015-ben viszont mindössze 4488-an szereztek végül hajtási jogosítványt.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

2016. július 5.
Áradások voltak Kolozs, Hunyad megyében és Udvarhelyszéken
Több erdélyi települést is áradás sújtott vasárnap este: a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék Kolozs és Hunyad megyében, valamint Udvarhelyszéken is házakat, pincéket, udvarokat árasztott el, tetőket röpített le, és fákat döntött ki.
A Kolozs megyei Kissebes községben több mint 120 háztartást, illetve alagsorokat és kerteket öntött el az ár, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. Gheorghe Boca polgármester rámutatott: egész útszakaszok kerültek víz alá, az ítéletidő pedig 15 hektár mezőgazdasági területet is érintett.
Hunyad megyében is vihar tombolt vasárnap délután: Hátszegen két tömbház tetejét röpítette le a szél, a cserepek gépkocsikra estek, az ítéletidő ugyanakkor fákat és egy oszlopot is kicsavart. Marosnémetiben fa dőlt az útra, a helyszínre a tűzoltóknak kellett kivonulniuk.
Udvarhelyszék tíz településén összesen mintegy húsz lakóházat, pincéket, udvarokat és melléképületeket öntött el a csapadék, illetve a megáradt folyóvizek: az ítéletidő Homoródszentmárton községben, Kányád községben, Felsőboldogfalván és Ócfalván is károkat okozott, a porták helyreállításán hétfőn is dolgoztak. A helyieknek az is fejtörést okoz, hogy több tucat hektárnyi mezőgazdasági terület vált használhatatlanná. A vihar sújtotta udvarhelyszéki településeken a hivatásos tűzoltókat önkéntesek is segítették a mentésben, a víz kiszivattyúzásában. Beszámolók szerint a víz szintje több helyen elérte a másfél méteres magasságot.
A Székelyudvarhelyi tűzoltók összesítése szerint az okozott kár értéke nem óriási, a lakóházakból ugyanis hamar visszahúzódott a víz, a csapadék inkább a pincékben mAradt meg, ahol jellemzően élelmiszert, régi bútorokat tárolnak. Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője arról számolt be: vasárnap este és a tegnapi nap folyamán is érkeztek bejelentések árvízkárokról a hivatalhoz. Mint rámutatott: a környéken még nem múlt el a veszély, a kiadós csapadék miatt ugyanis megduzzadta a Nagy- és a Kis-Küküllő szintje, így továbbra is kiönthetnek a folyóvizek.

Kőrössy Andrea, Dávid Anna Júlia

2017. szeptember 27.
Aki nem halad, lemarad – konferencia az összes fejlődni akaró vállalkozónak
A huszonötödik Őszi Vásár részeként négy napon keresztül számos rendezvénnyel várja a székelyudvarhelyi Prima Press Kft. az érdeklődőket. Csütörtöktől vasárnapig gazdasági konferenciával, nemzetközi kiállítással és vásárral, kulturális programokkal és koncertekkel ünneplik meg a jubileumi kiadást.
Csütörtökön a kezdő vállalkozóknak és a tapasztalt üzletembereknek rendeznek szakmai programot. A nekik szervezett konferenciáról és lehetőségekről beszélgettünk Orosz-Pál Levente főszervezővel.
„László János indította el huszonöt évvel ezelőtt a rendezvényt, azzal a céllal, hogy minél több magyarországi kiállítót hozzon el Székelyudvarhelyre, akikkel megismerkedhetnek és együttműködhetnek a hazaiak. Már akkor számtalan sikersztori született, és azóta egyre csak bővült ezeknek a száma” – mondta a főszervező. Szerinte a Székelyudvarhelyi Nemzetközi Kiállítás és Vásárral, valamint az üzleti konferenciával jelentősen hozzájárulnak a székelyföldi vállalkozói szféra fejlődéséhez. A rendezvénysorozatot Hargita Megye Tanácsának és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának támogatásával szervezték meg.
Csütörtökön délelőtt 11 órakor nyitják meg a kiállítást és vásárt a sportcsarnokban, majd délután kettőkor kezdődik a gazdasági konferencia, amelyre ingyenesen regisztrálhatnak a kezdő és tapasztalt vállalkozók. Idén a Magyar Nemzeti Kereskedőház is támogatja a rendezvénysorozatot, így az eddigieknél is több magyar vállalkozó lesz jelen az eseményen, melynek fővédnökévé Magyar Leventét, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkárát választották. Orosz-Pál elmondta, az üzletemberek igényeire szabott és számukra érdekes, hasznos előadásokból állították össze a délutáni prezentációkat. Ezen a Magyar Nemzeti Kereskedőház Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatának igazgatója, Skapinyecz Péter fogja bemutatni az általuk nyújtott szolgáltatásokat és lehetőségeket. A kereskedőház székelyudvarhelyi irodájának szervezésében a városháza esketőtermében úgynevezett B2B találkozó is lesz, amelyen a hazai cégek közvetlenül vehetik fel a kapcsolatot a magyarországi vállalkozások képviselőivel – részletezte a főszervező.
Az áfanyilvántartást érintő jogszabályokról fog értekezni Dimén Hunor, a pénzügy székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője. Ezt követően Kozma Mónika, Maros Megye Tanácsának kabinetvezetője részletezi a marosvásárhelyi reptér felújítási projektjét. Simon Károly, a székelyudvarhelyi IT Park Projekt szakmai koordinátora az udvarhelyszéki IT-szektor aktuális helyzetéről és kezdeményezéseiről értekezik majd, Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség igazgatója az alkalmazóknak és alkalmazottaknak nyújtott támogatásokról fog beszélni, majd Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője az udvarhelyszéki szakoktatás helyzetét vázolja. Török Csaba, a Kis- és Középvállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hivatal (OTIMMC) területi kirendeltségének vezetője a Startup Nation programot, illetve más pályázati lehetőségeket ismertet, míg Szakács-Paál István, a Hargita Business Center igazgatója az inkubátorház által kínált lehetőségekről fog beszélni. Parajdi Borbála, a pályázatíró és menedzselő Eurotop Consulting Kft. ügyvezető igazgatója a mikro-, illetve a kis- és középvállalkozásoknak szóló aktuális pályázati lehetőségekről tart ismertetőt.
Aki nem halad, lemarad – véli Orosz-Pál Levente, aki szerint a konferencia egy remek alkalom az összes fejlődni akaró hazai vállalkozó számára.
Veres Réka / Székelyhon.ro